Filmek

40 feliratkozó

több mint 3 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 213 — Cowboys fan
Szerencse hogy néger vert négert, mert különben már simán utcai zavargások lennének és betíltanák az Oscart-díjátadót is, amit amúgy is rasszistának neveznek évek óta, és nem győztek túlkompenzálni ezért.
ozibozi
nemtom, más felállás szerintem esélytelen, mert feketék fehérekkel csak szolídan viccelődnek, fordítva meg senki sem mer.
feka-feka között gondolhatják úgy, hogy tesó-tesó, csak ugratgatlak, kicsit túllépik a határt, aztán jön a parasztlengő.
Házi mobil kameráson az látszik hogy A reklám szünetben a sajtósa meg Denzel nyugtatgatta, ő meg csak törölgette a szemét. Ha megtervezett volt, Akkor ők is benne kellettek volna hogy legyenek a színjátékba.
Ami nem stimmel inkább az, hogy ha hirtelen felindulásból megy oda vlk, az ritkán szokott ekkorát odaverni nyitott tenyérrel, csak ha pont tudja mit csinál. Majd kiderül ez is.
ozibozi
márminthogy ha lila köd, akkor kiüti a picsába, főleg ha kétszer akkora, mint a másik, mint jelen esetben?

Szerkesztette: slowmotion
több mint 3 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
NASCAR és Oscar - Sztárom a párom. 😊 😊 😊

iktriad
hiányolom az infót h mennyi időt töltöttek respective a jagsben

több mint 3 éve
ozibozi New York Giants 20 890
Házi mobil kameráson az látszik hogy A reklám szünetben a sajtósa meg Denzel nyugtatgatta, ő meg csak törölgette a szemét. Ha megtervezett volt, Akkor ők is benne kellettek volna hogy legyenek a színjátékba.
Ami nem stimmel inkább az, hogy ha hirtelen felindulásból megy oda vlk, az ritkán szokott ekkorát odaverni nyitott tenyérrel, csak ha pont tudja mit csinál. Majd kiderül ez is.

Szerkesztette: ozibozi
több mint 3 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 713 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
NASCAR és Oscar - Sztárom a párom. 😊 😊 😊
több mint 3 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 325
Will Smith nagyot ment ejszaka😃
Kenny
Erős reakció volt, de amúgy érthető, hogy felhúzta magát. Valszeg mindketten elvágták mondjuk magukat egy időre Hollywoodban.
Jughead
azt gondolni hogy ennek nem volt minden másodperce megkomponálva azért naivitásra utal.
ki a fasz beszélne az oscarrol ha ez nem történik meg?
briareos
Nem gondolom, hogy bárki viccelődne azzal, hogy beteg a felesége.

Illetve akkor nem nevetett volna először kínosan Smith. A felesége miatt baszta fel az agyát, akin látszott, hogy ez a vicc fájt neki.

Lehet megjátszott volt, de engem meglepne.
több mint 3 éve
Tarsi San Francisco 49ers 1 708
Will Smith nagyot ment ejszaka😃
Kenny
Erős reakció volt, de amúgy érthető, hogy felhúzta magát. Valszeg mindketten elvágták mondjuk magukat egy időre Hollywoodban.
Jughead
azt gondolni hogy ennek nem volt minden másodperce megkomponálva azért naivitásra utal.
ki a fasz beszélne az oscarrol ha ez nem történik meg?
briareos
Arról nem beszélve, hogy akkora nyilvánosságot kap a betegség mint soha.
több mint 3 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 490 — zászló zászló szív
Azért sanszos lehet, h ilyen fura módon akartak felhívni a figyelmet a betegségre....(?)
zemanla
Chris Rock tíz éve inkább kellemetlen mint vicces. Aki most kitalálta, hogy ő ott legyen, annak jár a f.korbács eleve.

Szerencse hogy néger vert négert, mert különben már simán utcai zavargások lennének és betíltanák az Oscart-díjátadót is, amit amúgy is rasszistának neveznek évek óta, és nem győztek túlkompenzálni ezért.
ozibozi
Bocs, de wtf? Ez most hogy jön ide? Oké, igaz, hogy az Oscar túlkompenzáló, de ahhoz hogy Rock egy bunkó, semmi köze. Teljesen felesleges ezt is iderángatni.

Btw hajlok én is arra, hogy ez ki volt találva, bár akkor meg Rocknak nagyon kelhet a pénz 😂

több mint 3 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
Will Smith nagyot ment ejszaka😃
Kenny
Erős reakció volt, de amúgy érthető, hogy felhúzta magát. Valszeg mindketten elvágták mondjuk magukat egy időre Hollywoodban.
Jughead
azt gondolni hogy ennek nem volt minden másodperce megkomponálva azért naivitásra utal.
ki a fasz beszélne az oscarrol ha ez nem történik meg?

több mint 3 éve
ozibozi New York Giants 20 890
Szerencse hogy néger vert négert, mert különben már simán utcai zavargások lennének és betíltanák az Oscart-díjátadót is, amit amúgy is rasszistának neveznek évek óta, és nem győztek túlkompenzálni ezért.
több mint 3 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 404 — Do Your Job
Azért sanszos lehet, h ilyen fura módon akartak felhívni a figyelmet a betegségre....(?)




2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 3 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 564 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
 youtu.be/myjEoDypUD8
több mint 3 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 325
Will Smith nagyot ment ejszaka😃
Kenny
Erős reakció volt, de amúgy érthető, hogy felhúzta magát. Valszeg mindketten elvágták mondjuk magukat egy időre Hollywoodban.

Szerkesztette: Jughead
több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 390
Úgy látszik, ha kijön egy Bond akkor annak a zenéjének Oscart kell nyernie 😊 a Skyfall-t még értettem, a Sam Smith már gyalázat volt most meg ez…jó kis pop szám volt ez a No time to die de azért na.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 492 — Omar's Coming Yo!
Will Smith nagyot ment ejszaka😃

több mint 3 éve
Toca Minnesota Vikings 20 242 — Vikings fan
Itt sok a szuperhősös filmes szagértő (DC, Marvel stb), légyszi segítsetek már.

Leszögezem, hogy fullra vakon vagyok a témában (szóval nem röhögni), kb. a Christopher Reeve féle supermanen és a tobimeggájvörös pókemberen kívül nem láttam semmilyen szuperhősös filmet, viszont tegnap szembe jött egy reklám, miszerint van olyan film hogy Batman Superman ellen.
Na ezt kurvára nem értem, és nem hagy nyugodni. Elvileg mind a kettő jó nem? miért harcolnának egymással? Gyerekkori emlékeim szerint eleve superman ellen semmi esélye sem kéne legyen batmannek, de ha ezt el is felejtjük, miért harcolna 2 jó karakter egymás ellen?
eaglesmcnabb
Nincs esélye?
Csak azért menekült meg mert Martha Kent fogadta be, ha Margith lett volna Bati fiú kinyírja!! 😀
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 418 — The Mathematician
 www.youtube.com/watch?v=m-AqP_QewVE
Negritis
*sorozat 😀
steelwolf
my mistake

PC Guru
@pcgurumagazin
Feliratos előzetesen az HBO sötét lengyel thrillere  dlvr.it/SMLqr9

ebből indultam ki és ez alapján filmet gondoltam

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 564 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
 www.youtube.com/watch?v=m-AqP_QewVE
Negritis
*sorozat 😀
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 418 — The Mathematician
 www.youtube.com/watch?v=m-AqP_QewVE

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 564 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
 youtu.be/FBeccCU_pEE
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 418 — The Mathematician
A felső kép, az melyik filmből van? 🤣




steelwolf
gondolom a sonic 2 trailere 😀
az alsó filmet viszont nem könnyű megtalálni 😀
Negritis
Alice Merchesi, Lauren Phillips –  Extra Tall Babe vs Extra Small Spinner
Hanni
nekem vmiért dolly little-t dobta be a reverse search 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 631 — Poloska confirmed
A felső kép, az melyik filmből van? 🤣




steelwolf
gondolom a sonic 2 trailere 😀
az alsó filmet viszont nem könnyű megtalálni 😀
Negritis
Alice Merchesi, Lauren Phillips –  Extra Tall Babe vs Extra Small Spinner
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 418 — The Mathematician
 youtu.be/lQJjQVkbB_8

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 522
Itt sok a szuperhősös filmes szagértő (DC, Marvel stb), légyszi segítsetek már.

Leszögezem, hogy fullra vakon vagyok a témában (szóval nem röhögni), kb. a Christopher Reeve féle supermanen és a tobimeggájvörös pókemberen kívül nem láttam semmilyen szuperhősös filmet, viszont tegnap szembe jött egy reklám, miszerint van olyan film hogy Batman Superman ellen.
Na ezt kurvára nem értem, és nem hagy nyugodni. Elvileg mind a kettő jó nem? miért harcolnának egymással? Gyerekkori emlékeim szerint eleve superman ellen semmi esélye sem kéne legyen batmannek, de ha ezt el is felejtjük, miért harcolna 2 jó karakter egymás ellen?
eaglesmcnabb
Arra legalább rá is jöttél, hogy miért nem nézel ilyeneket... 😀 (és én sem)

több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 418 — The Mathematician
Itt sok a szuperhősös filmes szagértő (DC, Marvel stb), légyszi segítsetek már.

Leszögezem, hogy fullra vakon vagyok a témában (szóval nem röhögni), kb. a Christopher Reeve féle supermanen és a tobimeggájvörös pókemberen kívül nem láttam semmilyen szuperhősös filmet, viszont tegnap szembe jött egy reklám, miszerint van olyan film hogy Batman Superman ellen.
Na ezt kurvára nem értem, és nem hagy nyugodni. Elvileg mind a kettő jó nem? miért harcolnának egymással? Gyerekkori emlékeim szerint eleve superman ellen semmi esélye sem kéne legyen batmannek, de ha ezt el is felejtjük, miért harcolna 2 jó karakter egymás ellen?
eaglesmcnabb
mondanám hogy nézd meg a filmet és kiderül, de azért ez nem ilyen egyszerű 😀

van egy alap konfliktus a kettő között elvek és hasonlók miatt amire a főgenya különböző módokon rásegít és ezért Batman úgy dönt hogy márpedig az űrmigránst el kell tiporni!!!!

amúgy a captain america: civil war is elég hasonló vázra van felhúzva
ott a fő konfliktus alapja az hogy vajon kell-e korlátozni, felelősségre vonni és nyilvánosságba venni a szuperhősöket vagy sem

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
eaglesmcnabb Baltimore Ravens Virginia Tech Hokies 23 096 — je suis poloska
Itt sok a szuperhősös filmes szagértő (DC, Marvel stb), légyszi segítsetek már.

Leszögezem, hogy fullra vakon vagyok a témában (szóval nem röhögni), kb. a Christopher Reeve féle supermanen és a tobimeggájvörös pókemberen kívül nem láttam semmilyen szuperhősös filmet, viszont tegnap szembe jött egy reklám, miszerint van olyan film hogy Batman Superman ellen.
Na ezt kurvára nem értem, és nem hagy nyugodni. Elvileg mind a kettő jó nem? miért harcolnának egymással? Gyerekkori emlékeim szerint eleve superman ellen semmi esélye sem kéne legyen batmannek, de ha ezt el is felejtjük, miért harcolna 2 jó karakter egymás ellen?

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!