Kérdések bármiről
31 feliratkozó
több mint 5 éve
Figy ti tudjatok. Van olyan ismerősöm aki beültetett, két hétig darth maul volt de azóta rendben van.Egyébként nem lenne ellenemre, eléggé a végletek embere tudok lenni. Sportos alkatomhoz talán meg is szoknák, csak nekem feleségem kimondottan imádja hogy hosszabb. Aztán, ez lényeges pont, még ha nyilván nélküle is adná. 😊Te is kopasz vagy ?😃Plusz nem egy no jobban szereti ha le van tolva pl feleségem is.Lehet amúgy sem hullott volna nem?Sose hullott, csak mindig zavart ha pár milinél hosszabb.
Az a baj, hogy sok tényező befolyásolja, de minden olyat, ami nem a genetika, úgy érzem már letudtam, kigyomláltam. Ezért érdekel ez a megoldás információgyűjtés szintjén.
kristóf17
Egy pasinak minek haj?
Erre akartam utalni.
Hogy szarjál rá, told le hetente nullással, jól állnia meg úgyse a hajnak kell.
Sobri Jóska
csebi
Rózsa Sándor (betyár)
kristóf17
Nekem közeli körben van olyan no aki alopecias azért Ez atertekeltet sok mindent
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
De ha nem is szereti jobban, még soha senkit nem zavart a rövid, sportos séró.Plusz nem egy no jobban szereti ha le van tolva pl feleségem is.Lehet amúgy sem hullott volna nem?Sose hullott, csak mindig zavart ha pár milinél hosszabb.
Az a baj, hogy sok tényező befolyásolja, de minden olyat, ami nem a genetika, úgy érzem már letudtam, kigyomláltam. Ezért érdekel ez a megoldás információgyűjtés szintjén.
kristóf17
Egy pasinak minek haj?
Erre akartam utalni.
Hogy szarjál rá, told le hetente nullással, jól állnia meg úgyse a hajnak kell.
Sobri Jóska
csebi
De egy hajbeültetést sokan hiúságnak, "ratyiságnak", feleslegesnek tartanak.
Annál meg a Rudolf Péter féle kopaszodás is vállalhatóbb.
több mint 5 éve
Egyébként nem lenne ellenemre, eléggé a végletek embere tudok lenni. Sportos alkatomhoz talán meg is szoknák, csak nekem feleségem kimondottan imádja hogy hosszabb. Aztán, ez lényeges pont, még ha nyilván nélküle is adná. 😊Te is kopasz vagy ?😃Plusz nem egy no jobban szereti ha le van tolva pl feleségem is.Lehet amúgy sem hullott volna nem?Sose hullott, csak mindig zavart ha pár milinél hosszabb.
Az a baj, hogy sok tényező befolyásolja, de minden olyat, ami nem a genetika, úgy érzem már letudtam, kigyomláltam. Ezért érdekel ez a megoldás információgyűjtés szintjén.
kristóf17
Egy pasinak minek haj?
Erre akartam utalni.
Hogy szarjál rá, told le hetente nullással, jól állnia meg úgyse a hajnak kell.
Sobri Jóska
csebi
Rózsa Sándor (betyár)
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Te is kopasz vagy ?😃Plusz nem egy no jobban szereti ha le van tolva pl feleségem is.Lehet amúgy sem hullott volna nem?Sose hullott, csak mindig zavart ha pár milinél hosszabb.
Az a baj, hogy sok tényező befolyásolja, de minden olyat, ami nem a genetika, úgy érzem már letudtam, kigyomláltam. Ezért érdekel ez a megoldás információgyűjtés szintjén.
kristóf17
Egy pasinak minek haj?
Erre akartam utalni.
Hogy szarjál rá, told le hetente nullással, jól állnia meg úgyse a hajnak kell.
Sobri Jóska
csebi
több mint 5 éve
Plusz nem egy no jobban szereti ha le van tolva pl feleségem is.Lehet amúgy sem hullott volna nem?Sose hullott, csak mindig zavart ha pár milinél hosszabb.
Az a baj, hogy sok tényező befolyásolja, de minden olyat, ami nem a genetika, úgy érzem már letudtam, kigyomláltam. Ezért érdekel ez a megoldás információgyűjtés szintjén.
kristóf17
Egy pasinak minek haj?
Erre akartam utalni.
Hogy szarjál rá, told le hetente nullással, jól állnia meg úgyse a hajnak kell.
Sobri Jóska
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Lehet amúgy sem hullott volna nem?Sose hullott, csak mindig zavart ha pár milinél hosszabb.
Az a baj, hogy sok tényező befolyásolja, de minden olyat, ami nem a genetika, úgy érzem már letudtam, kigyomláltam. Ezért érdekel ez a megoldás információgyűjtés szintjén.
kristóf17
Egy pasinak minek haj?
Erre akartam utalni.
Hogy szarjál rá, told le hetente nullással, jól állnia meg úgyse a hajnak kell.
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Én csak arra reagáltam (mivel én is kopasz vagyok és kb 15 éve borotválom )nem hogy nőt volna hanem még sokkal de sokkal kevesebb lett.Kb. úgy képzeld el ha nem borotválnám akkor úgy néznék ki mint Hókuszpók 😃Ez kamu20-25 évig told le hetente nullással. Utána nő, mint állat. Nekem bejött.Igen, hidd el én is gondolkodtam rajta is, Bale-en is. Csak kevés esélyt látok. 😀 De ha megszerzed, és segít, egy sörre vendégem vagy!Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.nekem nincs, de felhajtom Shaqiri telefonszámát, ha gondolod 😀
kristóf17
slowmotion
Határozottan én kérdezem 😀 Még nincsen tragédia, ezért most nézelődök, de sajnos nem állok jól ez már kivehető.Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.Ezt ugye a barâtod barátjának a barátja kérdezi 😉? 😛 Gulácsinak biztos van egyébként 😊
kristóf17
dande
kristóf17
Sobri Jóska
Neked szerencséd volt
Ezt tapasztalatbol mondom
Rózsa Sándor (betyár)Lehet amúgy sem hullott volna nem?Ez kamu20-25 évig told le hetente nullással. Utána nő, mint állat. Nekem bejött.Igen, hidd el én is gondolkodtam rajta is, Bale-en is. Csak kevés esélyt látok. 😀 De ha megszerzed, és segít, egy sörre vendégem vagy!Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.nekem nincs, de felhajtom Shaqiri telefonszámát, ha gondolod 😀
kristóf17
slowmotion
Határozottan én kérdezem 😀 Még nincsen tragédia, ezért most nézelődök, de sajnos nem állok jól ez már kivehető.Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.Ezt ugye a barâtod barátjának a barátja kérdezi 😉? 😛 Gulácsinak biztos van egyébként 😊
kristóf17
dande
kristóf17
Sobri Jóska
Neked szerencséd volt
Ezt tapasztalatbol mondom
Rózsa Sándor (betyár)
Az a baj, hogy sok tényező befolyásolja, de minden olyat, ami nem a genetika, úgy érzem már letudtam, kigyomláltam. Ezért érdekel ez a megoldás információgyűjtés szintjén.
kristóf17
Szóval amit Józska tanácsolt az nem működik.
több mint 5 éve
Ez kamu20-25 évig told le hetente nullással. Utána nő, mint állat. Nekem bejött.Igen, hidd el én is gondolkodtam rajta is, Bale-en is. Csak kevés esélyt látok. 😀 De ha megszerzed, és segít, egy sörre vendégem vagy!Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.nekem nincs, de felhajtom Shaqiri telefonszámát, ha gondolod 😀
kristóf17
slowmotion
Határozottan én kérdezem 😀 Még nincsen tragédia, ezért most nézelődök, de sajnos nem állok jól ez már kivehető.Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.Ezt ugye a barâtod barátjának a barátja kérdezi 😉? 😛 Gulácsinak biztos van egyébként 😊
kristóf17
dande
kristóf17
Sobri Jóska
Neked szerencséd volt
Ezt tapasztalatbol mondom
Rózsa Sándor (betyár)
Lehet amúgy sem hullott volna nem?Ez kamu20-25 évig told le hetente nullással. Utána nő, mint állat. Nekem bejött.Igen, hidd el én is gondolkodtam rajta is, Bale-en is. Csak kevés esélyt látok. 😀 De ha megszerzed, és segít, egy sörre vendégem vagy!Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.nekem nincs, de felhajtom Shaqiri telefonszámát, ha gondolod 😀
kristóf17
slowmotion
Határozottan én kérdezem 😀 Még nincsen tragédia, ezért most nézelődök, de sajnos nem állok jól ez már kivehető.Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.Ezt ugye a barâtod barátjának a barátja kérdezi 😉? 😛 Gulácsinak biztos van egyébként 😊
kristóf17
dande
kristóf17
Sobri Jóska
Neked szerencséd volt
Ezt tapasztalatbol mondom
Rózsa Sándor (betyár)
Az a baj, hogy sok tényező befolyásolja, de minden olyat, ami nem a genetika, úgy érzem már letudtam, kigyomláltam. Ezért érdekel ez a megoldás információgyűjtés szintjén.
több mint 5 éve
Vszeg kinőtt neki újra ...Ez kamu20-25 évig told le hetente nullással. Utána nő, mint állat. Nekem bejött.Igen, hidd el én is gondolkodtam rajta is, Bale-en is. Csak kevés esélyt látok. 😀 De ha megszerzed, és segít, egy sörre vendégem vagy!Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.nekem nincs, de felhajtom Shaqiri telefonszámát, ha gondolod 😀
kristóf17
slowmotion
Határozottan én kérdezem 😀 Még nincsen tragédia, ezért most nézelődök, de sajnos nem állok jól ez már kivehető.Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.Ezt ugye a barâtod barátjának a barátja kérdezi 😉? 😛 Gulácsinak biztos van egyébként 😊
kristóf17
dande
kristóf17
Sobri Jóska
Neked szerencséd volt
Ezt tapasztalatbol mondom
Rózsa Sándor (betyár)
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Ez kamu20-25 évig told le hetente nullással. Utána nő, mint állat. Nekem bejött.Igen, hidd el én is gondolkodtam rajta is, Bale-en is. Csak kevés esélyt látok. 😀 De ha megszerzed, és segít, egy sörre vendégem vagy!Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.nekem nincs, de felhajtom Shaqiri telefonszámát, ha gondolod 😀
kristóf17
slowmotion
Határozottan én kérdezem 😀 Még nincsen tragédia, ezért most nézelődök, de sajnos nem állok jól ez már kivehető.Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.Ezt ugye a barâtod barátjának a barátja kérdezi 😉? 😛 Gulácsinak biztos van egyébként 😊
kristóf17
dande
kristóf17
Sobri Jóska
Neked szerencséd volt
Ezt tapasztalatbol mondom
több mint 5 éve
Áhh, az nagyon sok idő az a baj :/ Sajnos nem áll jól, ez a nagyobbik baj. Pedig nem rossz ötlet.20-25 évig told le hetente nullással. Utána nő, mint állat. Nekem bejött.Igen, hidd el én is gondolkodtam rajta is, Bale-en is. Csak kevés esélyt látok. 😀 De ha megszerzed, és segít, egy sörre vendégem vagy!Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.nekem nincs, de felhajtom Shaqiri telefonszámát, ha gondolod 😀
kristóf17
slowmotion
Határozottan én kérdezem 😀 Még nincsen tragédia, ezért most nézelődök, de sajnos nem állok jól ez már kivehető.Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.Ezt ugye a barâtod barátjának a barátja kérdezi 😉? 😛 Gulácsinak biztos van egyébként 😊
kristóf17
dande
kristóf17
Sobri Jóska
több mint 5 éve
20-25 évig told le hetente nullással. Utána nő, mint állat. Nekem bejött.Igen, hidd el én is gondolkodtam rajta is, Bale-en is. Csak kevés esélyt látok. 😀 De ha megszerzed, és segít, egy sörre vendégem vagy!Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.nekem nincs, de felhajtom Shaqiri telefonszámát, ha gondolod 😀
kristóf17
slowmotion
Határozottan én kérdezem 😀 Még nincsen tragédia, ezért most nézelődök, de sajnos nem állok jól ez már kivehető.Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.Ezt ugye a barâtod barátjának a barátja kérdezi 😉? 😛 Gulácsinak biztos van egyébként 😊
kristóf17
dande
kristóf17
több mint 5 éve
Igen, hidd el én is gondolkodtam rajta is, Bale-en is. Csak kevés esélyt látok. 😀 De ha megszerzed, és segít, egy sörre vendégem vagy!Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.nekem nincs, de felhajtom Shaqiri telefonszámát, ha gondolod 😀
kristóf17
slowmotion
Határozottan én kérdezem 😀 Még nincsen tragédia, ezért most nézelődök, de sajnos nem állok jól ez már kivehető.Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.Ezt ugye a barâtod barátjának a barátja kérdezi 😉? 😛 Gulácsinak biztos van egyébként 😊
kristóf17
dande
több mint 5 éve
Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.nekem nincs, de felhajtom Shaqiri telefonszámát, ha gondolod 😀
kristóf17
több mint 5 éve
Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.Ezt ugye a barâtod barátjának a barátja kérdezi 😉? 😛 Gulácsinak biztos van egyébként 😊
kristóf17
több mint 5 éve
Bárkinek van saját tapasztalata, vagy esetleg közeli ismerősének hajbeületésről? 😊 Hasznos lenne minden vélemény.
több mint 5 éve
Nem ismerőse valakinek szaba a facebookon? Megköszönném ha privátba átküldené a linket.
Szerkesztette: Matthew99

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 5 éve
YoungZeeZee
9 496
Az all benne h a ptk szerint mukodunk.Na, akkor alapítóban benne kell lennie a döntés menetének, esetleg az "ellenőrző szervnek" is. Számla nélkül lehet kifizetés speciális esetben, de szerződés akkor is kell.Szerintem sem lehetne igy, kifizetni, pont ez a baj, de valamilyen torvenyre , jogszabalyra hivatkozott igy megprobalok utanajarni, hogy ha vitas eset van akkor ne csak makogja.Alapito van SZMSZ SZMR nem szukseges, mert a 6 lakasos tarsashazaknak nem kotelezo tarsashazza alakulnia es SZMSZ SZMR szerint "elni"Egyrészt nem lehet számla nélkül semmit, sehol se kifizetni, ezt nem hiszem el, hogy komolyan kérdezed 2020-ban Magyarországon.Eggyel beljebb vagyok mar.Mondjuk nem a legjobb forma. Mert pl a takaritas ki van osztva meg a hazkoruli dolgok de 100%ban senki sem vegzi el de megy a pampongas.vki semmit nem csinal😂Elsonek a kérdés a többi lent. Aki tud konkret felvilagositast adni annak megkoszonom.jóva akkor nem csak mi választottuk ezt a formát
Egy kis társasház hogyan müködik pontosan?
Adott egy 6 lakásos társasház ami törvény szerint azt választotta, hogy nem alakul társasházzá. Ergo ilyenkor a ptk az irányadó. Közös képviselőt sem kell választani. Az egyik lakó elvállalta, hogy a pénzügyeket és az egyéb tenni valókat elvégzi, leosztja a feladatokat. Gyülések vannak, ahol szavazunk, ergo úgy működünk, mint egy társasáház, de vannak olyan pénzbe került események amik nem lettek külön megszavazva. Illetve számla nélkül lettek a közös költségből kifizetve. Hogyan kéne müködnie a fenti leírt dolgoknak? Olvastam, hogy a lakók döntenek, hogy miként akarnak dönteni ergo lehet egy mixe is a társasház és a kis társasház müködésésnek.
YoungZeeZee
amúgy a pontos jogi hátteret én se ismerem, de nálunk mindenről van számla és egy közös bankszámlára toljuk a közös költséget
gondolom azon múlik aki vezeti hogy mennyire precíz
Negritis
A kerdesem nem arra vonatkozik h szamlan nelkul ki lehet e fizetni, mert kozosbol nem hiszem, bar o hivatkozott valamo ha ismeros elvallaja akkor mehet.
Csak van gyules szavazas aztan vmire nincs es megcsinaljak....
Mi a hatar hogyan kene mukodni...ha megallapodnak h tarsahazkent viselkednek akkor van e kibuvo olykor-olykot.
YoungZeeZee
Ptk szerint mukodunk tehat a szavazas nem aranyokon mulik hanem mindenkinek 1-et er es 100%kell egy dontes meghozatalahoz.
Tehat dontes nelkul megcsinalni valami az nem palya.
Szamla nelkul lehet kifizetni akkor ha jo ismeros?tehst negritist jo haver megcsinalja a tetot haveri alapon 2 misiert..erre hivatkoznak h egy legit.nem kell szamla.😀ez letezik?
YoungZeeZee
Másrészt van, vagy kell lennie egy SZMSZ-nek vagy SZMR-nek. Abban minden szépen le van fektetve, hogy minek mi a menete. Valami jogalap kell, hogy miért az történik, ami történik.
Sobri Jóska
YoungZeeZee
Szokol
Mi minosul specialis esetnek?
Vmi igazolas van csak h yy-nak ki lett fizetve ez es az.
több mint 5 éve
Na, akkor alapítóban benne kell lennie a döntés menetének, esetleg az "ellenőrző szervnek" is. Számla nélkül lehet kifizetés speciális esetben, de szerződés akkor is kell.Szerintem sem lehetne igy, kifizetni, pont ez a baj, de valamilyen torvenyre , jogszabalyra hivatkozott igy megprobalok utanajarni, hogy ha vitas eset van akkor ne csak makogja.Alapito van SZMSZ SZMR nem szukseges, mert a 6 lakasos tarsashazaknak nem kotelezo tarsashazza alakulnia es SZMSZ SZMR szerint "elni"Egyrészt nem lehet számla nélkül semmit, sehol se kifizetni, ezt nem hiszem el, hogy komolyan kérdezed 2020-ban Magyarországon.Eggyel beljebb vagyok mar.Mondjuk nem a legjobb forma. Mert pl a takaritas ki van osztva meg a hazkoruli dolgok de 100%ban senki sem vegzi el de megy a pampongas.vki semmit nem csinal😂Elsonek a kérdés a többi lent. Aki tud konkret felvilagositast adni annak megkoszonom.jóva akkor nem csak mi választottuk ezt a formát
Egy kis társasház hogyan müködik pontosan?
Adott egy 6 lakásos társasház ami törvény szerint azt választotta, hogy nem alakul társasházzá. Ergo ilyenkor a ptk az irányadó. Közös képviselőt sem kell választani. Az egyik lakó elvállalta, hogy a pénzügyeket és az egyéb tenni valókat elvégzi, leosztja a feladatokat. Gyülések vannak, ahol szavazunk, ergo úgy működünk, mint egy társasáház, de vannak olyan pénzbe került események amik nem lettek külön megszavazva. Illetve számla nélkül lettek a közös költségből kifizetve. Hogyan kéne müködnie a fenti leírt dolgoknak? Olvastam, hogy a lakók döntenek, hogy miként akarnak dönteni ergo lehet egy mixe is a társasház és a kis társasház müködésésnek.
YoungZeeZee
amúgy a pontos jogi hátteret én se ismerem, de nálunk mindenről van számla és egy közös bankszámlára toljuk a közös költséget
gondolom azon múlik aki vezeti hogy mennyire precíz
Negritis
A kerdesem nem arra vonatkozik h szamlan nelkul ki lehet e fizetni, mert kozosbol nem hiszem, bar o hivatkozott valamo ha ismeros elvallaja akkor mehet.
Csak van gyules szavazas aztan vmire nincs es megcsinaljak....
Mi a hatar hogyan kene mukodni...ha megallapodnak h tarsahazkent viselkednek akkor van e kibuvo olykor-olykot.
YoungZeeZee
Ptk szerint mukodunk tehat a szavazas nem aranyokon mulik hanem mindenkinek 1-et er es 100%kell egy dontes meghozatalahoz.
Tehat dontes nelkul megcsinalni valami az nem palya.
Szamla nelkul lehet kifizetni akkor ha jo ismeros?tehst negritist jo haver megcsinalja a tetot haveri alapon 2 misiert..erre hivatkoznak h egy legit.nem kell szamla.😀ez letezik?
YoungZeeZee
Másrészt van, vagy kell lennie egy SZMSZ-nek vagy SZMR-nek. Abban minden szépen le van fektetve, hogy minek mi a menete. Valami jogalap kell, hogy miért az történik, ami történik.
Sobri Jóska
YoungZeeZee
több mint 5 éve
YoungZeeZee
9 496
Szerintem sem lehetne igy, kifizetni, pont ez a baj, de valamilyen torvenyre , jogszabalyra hivatkozott igy megprobalok utanajarni, hogy ha vitas eset van akkor ne csak makogja.Alapito van SZMSZ SZMR nem szukseges, mert a 6 lakasos tarsashazaknak nem kotelezo tarsashazza alakulnia es SZMSZ SZMR szerint "elni"Egyrészt nem lehet számla nélkül semmit, sehol se kifizetni, ezt nem hiszem el, hogy komolyan kérdezed 2020-ban Magyarországon.Eggyel beljebb vagyok mar.Mondjuk nem a legjobb forma. Mert pl a takaritas ki van osztva meg a hazkoruli dolgok de 100%ban senki sem vegzi el de megy a pampongas.vki semmit nem csinal😂Elsonek a kérdés a többi lent. Aki tud konkret felvilagositast adni annak megkoszonom.jóva akkor nem csak mi választottuk ezt a formát
Egy kis társasház hogyan müködik pontosan?
Adott egy 6 lakásos társasház ami törvény szerint azt választotta, hogy nem alakul társasházzá. Ergo ilyenkor a ptk az irányadó. Közös képviselőt sem kell választani. Az egyik lakó elvállalta, hogy a pénzügyeket és az egyéb tenni valókat elvégzi, leosztja a feladatokat. Gyülések vannak, ahol szavazunk, ergo úgy működünk, mint egy társasáház, de vannak olyan pénzbe került események amik nem lettek külön megszavazva. Illetve számla nélkül lettek a közös költségből kifizetve. Hogyan kéne müködnie a fenti leírt dolgoknak? Olvastam, hogy a lakók döntenek, hogy miként akarnak dönteni ergo lehet egy mixe is a társasház és a kis társasház müködésésnek.
YoungZeeZee
amúgy a pontos jogi hátteret én se ismerem, de nálunk mindenről van számla és egy közös bankszámlára toljuk a közös költséget
gondolom azon múlik aki vezeti hogy mennyire precíz
Negritis
A kerdesem nem arra vonatkozik h szamlan nelkul ki lehet e fizetni, mert kozosbol nem hiszem, bar o hivatkozott valamo ha ismeros elvallaja akkor mehet.
Csak van gyules szavazas aztan vmire nincs es megcsinaljak....
Mi a hatar hogyan kene mukodni...ha megallapodnak h tarsahazkent viselkednek akkor van e kibuvo olykor-olykot.
YoungZeeZee
Ptk szerint mukodunk tehat a szavazas nem aranyokon mulik hanem mindenkinek 1-et er es 100%kell egy dontes meghozatalahoz.
Tehat dontes nelkul megcsinalni valami az nem palya.
Szamla nelkul lehet kifizetni akkor ha jo ismeros?tehst negritist jo haver megcsinalja a tetot haveri alapon 2 misiert..erre hivatkoznak h egy legit.nem kell szamla.😀ez letezik?
YoungZeeZee
Másrészt van, vagy kell lennie egy SZMSZ-nek vagy SZMR-nek. Abban minden szépen le van fektetve, hogy minek mi a menete. Valami jogalap kell, hogy miért az történik, ami történik.
Sobri Jóska
több mint 5 éve
alapító okirat asszem lakóközösséghez is kell nem csak társasházhozEgyrészt nem lehet számla nélkül semmit, sehol se kifizetni, ezt nem hiszem el, hogy komolyan kérdezed 2020-ban Magyarországon.Eggyel beljebb vagyok mar.Mondjuk nem a legjobb forma. Mert pl a takaritas ki van osztva meg a hazkoruli dolgok de 100%ban senki sem vegzi el de megy a pampongas.vki semmit nem csinal😂Elsonek a kérdés a többi lent. Aki tud konkret felvilagositast adni annak megkoszonom.jóva akkor nem csak mi választottuk ezt a formát
Egy kis társasház hogyan müködik pontosan?
Adott egy 6 lakásos társasház ami törvény szerint azt választotta, hogy nem alakul társasházzá. Ergo ilyenkor a ptk az irányadó. Közös képviselőt sem kell választani. Az egyik lakó elvállalta, hogy a pénzügyeket és az egyéb tenni valókat elvégzi, leosztja a feladatokat. Gyülések vannak, ahol szavazunk, ergo úgy működünk, mint egy társasáház, de vannak olyan pénzbe került események amik nem lettek külön megszavazva. Illetve számla nélkül lettek a közös költségből kifizetve. Hogyan kéne müködnie a fenti leírt dolgoknak? Olvastam, hogy a lakók döntenek, hogy miként akarnak dönteni ergo lehet egy mixe is a társasház és a kis társasház müködésésnek.
YoungZeeZee
amúgy a pontos jogi hátteret én se ismerem, de nálunk mindenről van számla és egy közös bankszámlára toljuk a közös költséget
gondolom azon múlik aki vezeti hogy mennyire precíz
Negritis
A kerdesem nem arra vonatkozik h szamlan nelkul ki lehet e fizetni, mert kozosbol nem hiszem, bar o hivatkozott valamo ha ismeros elvallaja akkor mehet.
Csak van gyules szavazas aztan vmire nincs es megcsinaljak....
Mi a hatar hogyan kene mukodni...ha megallapodnak h tarsahazkent viselkednek akkor van e kibuvo olykor-olykot.
YoungZeeZee
Ptk szerint mukodunk tehat a szavazas nem aranyokon mulik hanem mindenkinek 1-et er es 100%kell egy dontes meghozatalahoz.
Tehat dontes nelkul megcsinalni valami az nem palya.
Szamla nelkul lehet kifizetni akkor ha jo ismeros?tehst negritist jo haver megcsinalja a tetot haveri alapon 2 misiert..erre hivatkoznak h egy legit.nem kell szamla.😀ez letezik?
YoungZeeZee
Másrészt van, vagy kell lennie egy SZMSZ-nek vagy SZMR-nek. Abban minden szépen le van fektetve, hogy minek mi a menete. Valami jogalap kell, hogy miért az történik, ami történik.
Sobri Jóska
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Egyrészt nem lehet számla nélkül semmit, sehol se kifizetni, ezt nem hiszem el, hogy komolyan kérdezed 2020-ban Magyarországon.Eggyel beljebb vagyok mar.Mondjuk nem a legjobb forma. Mert pl a takaritas ki van osztva meg a hazkoruli dolgok de 100%ban senki sem vegzi el de megy a pampongas.vki semmit nem csinal😂Elsonek a kérdés a többi lent. Aki tud konkret felvilagositast adni annak megkoszonom.jóva akkor nem csak mi választottuk ezt a formát
Egy kis társasház hogyan müködik pontosan?
Adott egy 6 lakásos társasház ami törvény szerint azt választotta, hogy nem alakul társasházzá. Ergo ilyenkor a ptk az irányadó. Közös képviselőt sem kell választani. Az egyik lakó elvállalta, hogy a pénzügyeket és az egyéb tenni valókat elvégzi, leosztja a feladatokat. Gyülések vannak, ahol szavazunk, ergo úgy működünk, mint egy társasáház, de vannak olyan pénzbe került események amik nem lettek külön megszavazva. Illetve számla nélkül lettek a közös költségből kifizetve. Hogyan kéne müködnie a fenti leírt dolgoknak? Olvastam, hogy a lakók döntenek, hogy miként akarnak dönteni ergo lehet egy mixe is a társasház és a kis társasház müködésésnek.
YoungZeeZee
amúgy a pontos jogi hátteret én se ismerem, de nálunk mindenről van számla és egy közös bankszámlára toljuk a közös költséget
gondolom azon múlik aki vezeti hogy mennyire precíz
Negritis
A kerdesem nem arra vonatkozik h szamlan nelkul ki lehet e fizetni, mert kozosbol nem hiszem, bar o hivatkozott valamo ha ismeros elvallaja akkor mehet.
Csak van gyules szavazas aztan vmire nincs es megcsinaljak....
Mi a hatar hogyan kene mukodni...ha megallapodnak h tarsahazkent viselkednek akkor van e kibuvo olykor-olykot.
YoungZeeZee
Ptk szerint mukodunk tehat a szavazas nem aranyokon mulik hanem mindenkinek 1-et er es 100%kell egy dontes meghozatalahoz.
Tehat dontes nelkul megcsinalni valami az nem palya.
Szamla nelkul lehet kifizetni akkor ha jo ismeros?tehst negritist jo haver megcsinalja a tetot haveri alapon 2 misiert..erre hivatkoznak h egy legit.nem kell szamla.😀ez letezik?
YoungZeeZee
Másrészt van, vagy kell lennie egy SZMSZ-nek vagy SZMR-nek. Abban minden szépen le van fektetve, hogy minek mi a menete. Valami jogalap kell, hogy miért az történik, ami történik.
több mint 5 éve
YoungZeeZee
9 496
Eggyel beljebb vagyok mar.Mondjuk nem a legjobb forma. Mert pl a takaritas ki van osztva meg a hazkoruli dolgok de 100%ban senki sem vegzi el de megy a pampongas.vki semmit nem csinal😂Elsonek a kérdés a többi lent. Aki tud konkret felvilagositast adni annak megkoszonom.jóva akkor nem csak mi választottuk ezt a formát
Egy kis társasház hogyan müködik pontosan?
Adott egy 6 lakásos társasház ami törvény szerint azt választotta, hogy nem alakul társasházzá. Ergo ilyenkor a ptk az irányadó. Közös képviselőt sem kell választani. Az egyik lakó elvállalta, hogy a pénzügyeket és az egyéb tenni valókat elvégzi, leosztja a feladatokat. Gyülések vannak, ahol szavazunk, ergo úgy működünk, mint egy társasáház, de vannak olyan pénzbe került események amik nem lettek külön megszavazva. Illetve számla nélkül lettek a közös költségből kifizetve. Hogyan kéne müködnie a fenti leírt dolgoknak? Olvastam, hogy a lakók döntenek, hogy miként akarnak dönteni ergo lehet egy mixe is a társasház és a kis társasház müködésésnek.
YoungZeeZee
amúgy a pontos jogi hátteret én se ismerem, de nálunk mindenről van számla és egy közös bankszámlára toljuk a közös költséget
gondolom azon múlik aki vezeti hogy mennyire precíz
Negritis
A kerdesem nem arra vonatkozik h szamlan nelkul ki lehet e fizetni, mert kozosbol nem hiszem, bar o hivatkozott valamo ha ismeros elvallaja akkor mehet.
Csak van gyules szavazas aztan vmire nincs es megcsinaljak....
Mi a hatar hogyan kene mukodni...ha megallapodnak h tarsahazkent viselkednek akkor van e kibuvo olykor-olykot.
YoungZeeZee
Ptk szerint mukodunk tehat a szavazas nem aranyokon mulik hanem mindenkinek 1-et er es 100%kell egy dontes meghozatalahoz.
Tehat dontes nelkul megcsinalni valami az nem palya.
Szamla nelkul lehet kifizetni akkor ha jo ismeros?tehst negritist jo haver megcsinalja a tetot haveri alapon 2 misiert..erre hivatkoznak h egy legit.nem kell szamla.😀ez letezik?
több mint 5 éve
YoungZeeZee
9 496
Mondjuk nem a legjobb forma. Mert pl a takaritas ki van osztva meg a hazkoruli dolgok de 100%ban senki sem vegzi el de megy a pampongas.vki semmit nem csinal😂Elsonek a kérdés a többi lent. Aki tud konkret felvilagositast adni annak megkoszonom.jóva akkor nem csak mi választottuk ezt a formát
Egy kis társasház hogyan müködik pontosan?
Adott egy 6 lakásos társasház ami törvény szerint azt választotta, hogy nem alakul társasházzá. Ergo ilyenkor a ptk az irányadó. Közös képviselőt sem kell választani. Az egyik lakó elvállalta, hogy a pénzügyeket és az egyéb tenni valókat elvégzi, leosztja a feladatokat. Gyülések vannak, ahol szavazunk, ergo úgy működünk, mint egy társasáház, de vannak olyan pénzbe került események amik nem lettek külön megszavazva. Illetve számla nélkül lettek a közös költségből kifizetve. Hogyan kéne müködnie a fenti leírt dolgoknak? Olvastam, hogy a lakók döntenek, hogy miként akarnak dönteni ergo lehet egy mixe is a társasház és a kis társasház müködésésnek.
YoungZeeZee
amúgy a pontos jogi hátteret én se ismerem, de nálunk mindenről van számla és egy közös bankszámlára toljuk a közös költséget
gondolom azon múlik aki vezeti hogy mennyire precíz
Negritis
A kerdesem nem arra vonatkozik h szamlan nelkul ki lehet e fizetni, mert kozosbol nem hiszem, bar o hivatkozott valamo ha ismeros elvallaja akkor mehet.
Csak van gyules szavazas aztan vmire nincs es megcsinaljak....
Mi a hatar hogyan kene mukodni...ha megallapodnak h tarsahazkent viselkednek akkor van e kibuvo olykor-olykot.
több mint 5 éve
Elsonek a kérdés a többi lent. Aki tud konkret felvilagositast adni annak megkoszonom.jóva akkor nem csak mi választottuk ezt a formát