Kerékpár

22 feliratkozó

több mint 1 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 571 — je suis poloska
Indurain féle útvonalon remco iden menne a második tour győzelme felé. Brutál mennyire jó az aerodinamikája😀
eaglesmcnabb
Azért várjuk már meg, hogy végigmenjen megzuhanás nélkül egy olyan 3 hetes versenyen, ahol ott van Pogacar és/vagy Vingegaard.
somoskovig
Tavaly vegigment. Persze jócskán gyengébb volt náluk, de nagy megzuhanása nem volt. Arra akartam kilyukadni, hogy ha most is 130 km ITT lenne a Touron mint Indurain idejében volt, és annyival kevesebb hegy, simán pariban lehetne. Most úgy vert 48 mp-t pogacarra, hogy a dombos részen amúgy lassabb volt nála. Ebből kiindulva hegyen sajna úgyis meg fogja kapni a magáét.
eaglesmcnabb
azzal a kiegészítéssel, hogy 3. héten már egy tepsi ttn sem tudna sztem annyira dominálni pogi és vgg ellen. tavaly is amikor nem volt megzuhanása, a harmadik héten kapott javarészt nagyobb időket és ugye a záró szakaszon a gálázó pogi ellen úgy cidált le, hogy a szakasz felét kiadó lefelében kb semmit nem hozott rajta, csak megmaradt a felfelében kialakult hátránya. értem a matekot amit mondasz, de nem tudná megvédeni szerintem 2-3 perces előnyből sem a sárgát magashegyen, ha két elit csapat támadná és emellé ő jobban elfogy a verseny végére az eddigiek alapján
fake.id
A tavalyi utolsó tt felében csak felfele kellett menni, azert kapott több mint 1 percet. 2-3 percet nem is tudna megtartani az teljesen egyertelmű, indurain is 6-8 perc előnyöket dolgozott ki, és azt kevesebb emelkedőn kellett megvédenie, mint amennyi pl. a tavalyi touron volt, igaz nem is kordzakos pogacarral szembrn versenyzett.
A támadásokra meg remco nem nagyon fog ugrani szvsz, itt a dauphine-n sem hiaba van rajta a sárga, az első tamadásnál be fog állni saját tempóba, aztán megy amennyit tud, de fölösleges lenne pogacarra ugrania, tudja hogy azzal csak többet bukna összességében.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
fake.id 2 091 — sixseveeeeeen
Indurain féle útvonalon remco iden menne a második tour győzelme felé. Brutál mennyire jó az aerodinamikája😀
eaglesmcnabb
Azért várjuk már meg, hogy végigmenjen megzuhanás nélkül egy olyan 3 hetes versenyen, ahol ott van Pogacar és/vagy Vingegaard.
somoskovig
Tavaly vegigment. Persze jócskán gyengébb volt náluk, de nagy megzuhanása nem volt. Arra akartam kilyukadni, hogy ha most is 130 km ITT lenne a Touron mint Indurain idejében volt, és annyival kevesebb hegy, simán pariban lehetne. Most úgy vert 48 mp-t pogacarra, hogy a dombos részen amúgy lassabb volt nála. Ebből kiindulva hegyen sajna úgyis meg fogja kapni a magáét.
eaglesmcnabb
azzal a kiegészítéssel, hogy 3. héten már egy tepsi ttn sem tudna sztem annyira dominálni pogi és vgg ellen. tavaly is amikor nem volt megzuhanása, a harmadik héten kapott javarészt nagyobb időket és ugye a záró szakaszon a gálázó pogi ellen úgy cidált le, hogy a szakasz felét kiadó lefelében kb semmit nem hozott rajta, csak megmaradt a felfelében kialakult hátránya. értem a matekot amit mondasz, de nem tudná megvédeni szerintem 2-3 perces előnyből sem a sárgát magashegyen, ha két elit csapat támadná és emellé ő jobban elfogy a verseny végére az eddigiek alapján

what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
több mint 1 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 571 — je suis poloska
Indurain féle útvonalon remco iden menne a második tour győzelme felé. Brutál mennyire jó az aerodinamikája😀
eaglesmcnabb
Azért várjuk már meg, hogy végigmenjen megzuhanás nélkül egy olyan 3 hetes versenyen, ahol ott van Pogacar és/vagy Vingegaard.
somoskovig
Tavaly vegigment. Persze jócskán gyengébb volt náluk, de nagy megzuhanása nem volt. Arra akartam kilyukadni, hogy ha most is 130 km ITT lenne a Touron mint Indurain idejében volt, és annyival kevesebb hegy, simán pariban lehetne. Most úgy vert 48 mp-t pogacarra, hogy a dombos részen amúgy lassabb volt nála. Ebből kiindulva hegyen sajna úgyis meg fogja kapni a magáét.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 609 — Chiefs GM
Indurain féle útvonalon remco iden menne a második tour győzelme felé. Brutál mennyire jó az aerodinamikája😀
eaglesmcnabb
Azért várjuk már meg, hogy végigmenjen megzuhanás nélkül egy olyan 3 hetes versenyen, ahol ott van Pogacar és/vagy Vingegaard.

több mint 1 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 571 — je suis poloska
Indurain féle útvonalon remco iden menne a második tour győzelme felé. Brutál mennyire jó az aerodinamikája😀

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 389 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
😊 😀 😊
több mint 1 éve
fake.id 2 091 — sixseveeeeeen
Na jó, ez miafasz, hogy síkon, sprintfelvezetésre készülő mezőnyből jönnek el??
somoskovig
volt egy combosabb 8.8%os emelkedő ott, jónás megkóstolta, pogi meg vdp egyből ugrott és eléggé hülyén üldözte őket a mezőny. mondjuk remconak is nagy nehézségekbe ütközött a bridge-elés már az emelkedő után láthatóan, pedig ott matyi tempót ment xd

what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
több mint 1 éve
bogjosi New England Patriots 2 330
Jónásunknak tetszetős a formája, örülök nagyon (tavaly Tour-on brutál sovány volt)...az meg hogy ő volt az aki betámad 5.5 kili körül 😀 ....váratlan volt, hogy finoman fogalmazzak..
A legviccesebb, hogy mivel Pogin a sárga, így Jonas lesz ZÖLD trikóban 😀

Szerkesztette: bogjosi

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 1 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 887
Na jó, ez miafasz, hogy síkon, sprintfelvezetésre készülő mezőnyből jönnek el??
somoskovig
Találtak valami cheat code-ot, nem értem én se. Több mint 20 éve nézek kerékpárt, de ilyet még nem láttam.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 1 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 609 — Chiefs GM
Na jó, ez miafasz, hogy síkon, sprintfelvezetésre készülő mezőnyből jönnek el??

több mint 1 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 887
Az első négy a szakaszon a négy nagy, aha oké.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 1 éve
bogjosi New England Patriots 2 330
Huhh bazz..hát eddig is vártam a Tour-t, de ez a Dauphine 1. nap utolsó 6 kili tovább fokozza! 😮

Szerkesztette: bogjosi

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 025 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Pogi 1 Vingegaard 2 egy kvázi sprinten 😮
több mint 1 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 389 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
...de hogy aktuál is legyen: elindult a DOFINÉÉÉÉÉÉ! (Jonas, Pogi, Remco, +MvdP..)
bogjosi
És Valter Ati.
több mint 1 éve
bogjosi New England Patriots 2 330
Viccek/kerékpáros topik között mérlegeltem, végül erre esett a választás:

 youtu.be/p3O3LjlmHl8?si=DK8i08oOKn26Awbo&t=412
(elvileg time stampelve, 6:52-7:04 közti rész miatt küldöm)

A csajszi válaszán hangosan felröhögtem, kb. így éreztem magam a gravelemen a tegnapi Divide reconon a Zemplénben a lejtmenetben 😀 😀 😀
Am fun fact, amit én nem tudtam, hogy a briteknél a bal oldali a hátsó fék, a jobb pedig az első.

...de hogy aktuál is legyen: elindult a DOFINÉÉÉÉÉÉ! (Jonas, Pogi, Remco, +MvdP..)

Szerkesztette: bogjosi

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 1 éve
bogjosi New England Patriots 2 330
A sok Giro mellett, amennyiben valakit érdekelne magyar érdekeltségű bikepacking ultraverseny (kb. 1400 kili, 27.500m szinttel) , akkor itt tudja követni, ma reggel kezdték: 😊

 transbalkanrace2025.maprogress.com/?fbclid=IwY2xjawKmOSJleHRuA2FlbQIxMAABHqtpvndyDQelWTRlWmJ5qoJ_M2DYDQfIJ0Qh39wsHytlujprzcDTR-kESd26_aem_scgHJJcAX3gNFuHxbU7Trg

Borsos Benedek a KLND színeiben tolja, TOP5 esélyes (Atlas Mountain Race-n 2. lett pár hónapja), a másik magyar indulóról, Csongor Balázsról nincs infóm, nem "ismerem".
bogjosi
2. hely !!!!
4 nap 10ó 55p (2ó 16 perc hátrány az 1-höz) 1.373km 27.318m szint 😊 👏👏

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 1 éve
bogjosi New England Patriots 2 330
Tegnap tekertem egész nap, így nem tudtam élőben nézni, este 10 előtt értem haza, nem néztem semmi netet (mondjuk Visma WhatsAppja elspoilerezte picit, mert telóm lementi az oda feltett képeket, én meg meg akartam osztani egy képet a tegnapi bicózásomról, azt képek között feltűnt egy pink mezes..mondom wtf történt itt 😀), Max-on indítottam is a Finestre lábától...Libabőr!
...ahogy az alábbi videó is! COME ON, EH! 😊 ...meg amikor kikiabálnak Woutnak! kb 10x néztem meg egymás után 😀
bogjosi
btw. Stravaja alapján konkrétan KOM-ot ment Wout ezen a szakaszon 😀

Szerkesztette: bogjosi

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 1 éve
bogjosi New England Patriots 2 330
Simon Yates nagyon megérdemelte a tegnapi teljesítménye és persze 2018 miatt.
iktriad
..mint ahogy Ő is 😊

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 1 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 389 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Simon Yates nagyon megérdemelte a tegnapi teljesítménye és persze 2018 miatt.
több mint 1 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 389 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Ez a Visma hétvégéje a Giro-n. Bár Brennan megnyerte a norvég kört, akkor, nem csak a Giro-n.

Szerkesztette: iktriad
több mint 1 éve
fake.id 2 091 — sixseveeeeeen
Ahogy mennek itt a tegnapi nyilatkozatok…
Miért nem jön fel h mindketten gecire elfogytak DT és Carapaz? Konkrétan annyit támadták egymást h még nézni is fájt! Úgy megrogytak h az egyszer leszakított Yates 6 percet adott nekik.
Ezt nem elbénázták. Elbukták. A többi kamu
clbass
teljesen nyilvánvaló, hogy egy olyan sportban, ami elsősorban az erőről és állóképességről szól, mi történt tegnap. én is emellett érveltem már szakasz közben, de a legnyilvánvalóbb magyarázat a történtekre nem volt elég ütős narratíva itt a többségnek. egyszer még felmentek yatesre 2-3 biciklinyi távolságra és onnantól folyamatosan nőtt a különbség a hegyen is és már ott átvette a pinket simon. del toro nem azért ment ennyit, mert csak carapazra figyelt, hanem az öreg ricsiben és benne is pont ennyi volt. ezen mit nem lehet érteni, azt én sem tudom

what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
több mint 1 éve
clbass New Orleans Saints 3 173 — Saints fan
Ahogy mennek itt a tegnapi nyilatkozatok…
Miért nem jön fel h mindketten gecire elfogytak DT és Carapaz? Konkrétan annyit támadták egymást h még nézni is fájt! Úgy megrogytak h az egyszer leszakított Yates 6 percet adott nekik.
Ezt nem elbénázták. Elbukták. A többi kamu
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 025 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 025 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
 www.eurosport.hu/kerekpar/giro-d-italia/2025/a-papa-koszontotte-a-versenyzoket-a-giro-zaroszakaszan_vid60010763/video.shtml?fbclid=IwY2xjawKpRgFleHRuA2FlbQIxMQABHitAlvS6BWZDSghojc_KAwSOpIdZODBmr_eZghPE4foNYKRI47jO920jNabV_aem_huZpFYsHMC_-oxrPPSFvTA
több mint 1 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 887
Azt hiszem, megvan a következő rendelésem tárgya.

Mikey
Pár perce jött szembe instán, már küldeni akartam Neked címezve 😀
(mmint a posztot, nem egy ingyenmezt 😀 )
bogjosi
(Az is jöhet, elfogadom.)