Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 4 éve
Érdekes, ez Olaszországban nem volt ekkora probléma.Klaci79MC12
A saját környezetemben is látom, hogy sokan még most is szarnak bele ebbe az egészbe. Szerintem sokat segítene a helyzeten, ha lenne egy kis betekintés. A MOK is ezt állítja, bár ők biztosan "nem értenek hozzá". Mi akik itt fórumozunk nyilván azért tesszük, mert van véleményünk a világról, olvasunk, látunk, hallunk dolgokat. Sok-sok ember van viszont, aki tényleg a fókuszból tájékozódik és bizony nem ártana kicsit felnyitni a szemüket.
Amúgy én nem kérek értesítést sehonnan. A hírek úgyis eljutnak hamar hozzám, de ha nagyon akarom kikerülöm ezeket a híreket, vagy csak a címszavakat látom belőle. Úgyhogy nekem nem lenne gáz, ha lenne néhány videó arról, hogy dolgoznak, éreznek az orvosok, nővérek, ápolók a covid osztályokon. Ők tényleg igazi hősök, megérdemlik ha mutatják őket...szemben Cilikével és tsaival.
Szerkesztette: Klaci79
több mint 4 éve
Nem csak kétféle ember van.Ezt már körbejártuk.
peterk2005
Azt csinálsz, amit akarsz, úgy érveled meg, ahogy akarod, én meg azt gondolok róla, amit én akarok.
Szerintem ez a konszenzusos álláspont.
több mint 4 éve
Ez hülyeség! Megtehette volna. Csak éppen lemondott erről a jogról és inkább a közös beszerzés mellett maradt, mondván, hogy így jobbak az alkupozíciók. De nem kellett volna megvárni a közös beszerzést. Orbán is mondta, hogy nem tartottak a fejéhez puskát, lehet ez elkerülte a figyelmed.Nem, nem tehették volna úgy meg kint Izrael. Vagy szerinted a németek, a spanyolok vagy a franciák szívjóságból meg szolidaritásból nem tették meg úgy mint az izraeliek?Klaci79MC12JugheadMC12JugheadMC12MC12Szokol
Az ellenzék meg nem gyakorlat ellen szólalt fel, hanem az ema által nem jóváhagyott vakcinák használatát nevezte emberkísérletnek és szólította fel a kormányt, hogy ne oltsa ezekkel az embereket. Szóval amúgy de, jól mondod a kormány csúsztat amikor oltás-ellenesnek nevezi őket de nem hazudik. Hiszen szavakban keleti-vakcina ellenesek de nem általában vakcina-ellesnesek. Persze a valóságban leszarják milyen vakcina az, csak lehessen ellent mondani Orbánnak. Csak ez most szarul sült el a szempontjukból. Nem véletlen, hogy az ellenzék a napokban szintén szintet lépett a kommunikációban (halalkormány) mert érzik, vagy valamelyik kutatócég kimutatta, hogy működik a kormány narratívája az átlag szavazónál az oltásellenes baloldalról.
MC12
Na az én magyarom szerint, ha valaki oltás-ellenes, akkor az elutasítja az oltást...ha nálad ez másképp van a szótárban, akkor valahol probléma van a szövegértéssel.
Ha olyat állítok, ami nem igaz, azt felénk hazugságnak hívják 😊 Minden többi meg csak magyarázkodás, ezt általában az ellenzéknek kell és nem áll jól nekik.
Ez a halálkormány szerintem is borzasztó gáz, hányok az ilyenektől. Mit annak idején az állandó hazaárulózás.
Mondjuk az nem fér a fejembe, hogy a fidesz szavazókat tényleg nem zavarja, hogy az egész világon csak két törpeállamban és a cseheknél hallnak meg többen covid következményeiben? Mert az első hullám, egyébként tényleg jó számítnál, nagyon büszkék voltak kormányukra ugyanezen szavazók.
Szerkesztette: Klaci79
több mint 4 éve
Vajon mi lehet az, amit ennyire nem szeretne látni OV a kórházakban, hogy hiába a szakma kérése, de nem enged kamerákat a kórházakba? Vajon van valami titkolnivaló?Na csak ezt ne. Nem elég neked, hogy minden egyes kurva értesítés bármelyik online médiból azzal van tele, hogy ennyi halott, ennyi fertőzött, összeomlik, apokalipszis, vége van, súlyos utó hatások stb stb. Nem. Még engedjük be a médiát, hogy tobzódjanak és még több halált és szenvedést mutogassanak a kattintás növelés miatt. Aki be akarja tartani a szabályokat az e nélkül is be fogja aki nem, azt meg ez se győzi meg állítson bármit a 444 vagy akármelyik.
Klaci79
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Amúgy Húsvétra most úgy néz ki tényleg felpörgetik az oltóközpontokat, vasárnap megy a Modernáért szoptató feleségem és több hasonló cipőben járó ismerőse is

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Vajon mi lehet az, amit ennyire nem szeretne látni OV a kórházakban, hogy hiába a szakma kérése, de nem enged kamerákat a kórházakba? Vajon van valami titkolnivaló?Amíg a korházakba akarnak menni a stábok, ezen tipródnak, addig se Hatvanpusztán hemzsegnek.
Klaci79
Meg ennyire ismerhetnéd Orbánt, neki haszna nem származik belőle, az őt gecizőket idegesíti, akkor "nem mehetnek, hehehe". Miért? Csak.
Majd megy az M1, és csinál szép tetszetős riportokat.
több mint 4 éve
Nem, nem tehették volna úgy meg kint Izrael. Vagy szerinted a németek, a spanyolok vagy a franciák szívjóságból meg szolidaritásból nem tették meg úgy mint az izraeliek?A kormánynak joga van vészhelyzetben saját hatáskörben jóváhagyni vakcinákat. A Pfizerrel is megtehették volna, amikor pl Izrael megtette, vagy a Modernával is, de azt nem tették. Az ellenzéknek meg joga van ez ellen a gyakorlat ellen felszólani. Ettől még oltásellenesnek nevezni őket nem is csúsztatás, hanem sima hazugság.Az ellenzék azt akarta, hogy csak olyan vakcinával oltsanak amit az ema engedélyezett. A kinainak/orosznak van? Nincs. Tehát de, konkrétan igaz.Ez konkrétan nem igaz. 😊 Mivel folyamatosan kérték, így az OGYÉI nyilvánosságra hozta, ha nem is a teljes, de a dokumentáció egy részét. Emellett az orosz adatok mennek az EMA felé, míg a kínai pedig pl. a WHO felé, de egyébként nemzetközi dokumentáció is egyre több van, így bár a kormány próbál annyi adatot visszatartani, amennyit tud, így is egyre nagyobb a rendelkezésre álló dokumentáció, hiszen más országokban a kormány nem adatirigy. 😊Semmilyen olyan dokumentum nem jött ki azóta, amit az ellenzék akkor kért. Az EMA azóta sem engedélyezte és az unióban sehol nem oltanak velük csak nálunk (a szlovákok vettek de még nem kezdtek el oltani vele) Tehát vagy akkor sem kellett volna ellene kampányolni vagy most is kéne. De a kettő együtt nem megy 😊Tudtommal az ellenzék az ellen szólalt fel, hogy nem megfelelően bevizsgált és nem megfelelően dokumentált vakcinát kizárólag anyagi haszonszerzés miatt ne hagyjon jóvá a kormány, hol ebben a hiba és az oltásellenesség?De, kizárólag abból ment. Ha nem abból ment volna, akkor a dk - MSZP stb. Politikusok miért engedték hogy kínai vagy orosz vakcinát szúrjon belé ez a szemét hatalom? Nem azt kellett volna, hogy ők várnak a nyugatira mert a keletiről szó sem lehet? Rosszul sikerült politikai ötlet volt, nem jött be ennyi. Ha nincs harmadik hullám, akkor simán be jöhetett volna mert az emberek szartak volna kinaival oltatni magukat napi 50-90 halott mellett.Hol ferdítettem?Pl nem hiszem, hogy "kizárólag poltikai okokból" ment volna a "kampány" a keleti vakcinák ellen.
MC12
Ugye vannak ezek a fránya jogszabályok, én inkább hiszek azok betartásában, mintsem a helyzethez formálásában, remélem te is.
Ha ebben az alaptézisben egyetértünk, akkor értelmezhetlen a kritikád.
Szokol
Csak a vírust nem érdekelte se az ellenzéki (emberkiserlet a keleti
Vakcina) se a kormány (márciusban nyitunk) kampánya. És most az zajlik, ki tudja jobban hibáztatni a másikat az elmondott faszsagai miatt.
MC12
Azóta jöttek ki dokumentumok és a szakértők is támogatják, így nem szólalnak fel ellene, sőt ezek beadatását is támogatják, ami a logikus és helyes eljárás.
Jughead
MC12
Jughead
MC12
A kormány mindenképp jól csinálta a maga szempontjából, mert utólag úgy tűnik biztonságos és hatékony vakcinát szereztek be, bár nyilván az európai vizsgálatnak én örülnék. Ráadásul a lélegeztetőgépet után ismét egy olyan létfontosságú, a védekezéshez szükséges dolog jött, amin milliárdokat tud lopni a fidesz közeli oligarchák klubja. A magyarokat meg nem érdekli, hogy az állam pénze kihez kerül, mert az úgyis az állam pénze...
Klaci79
Az ellenzék meg nem gyakorlat ellen szólalt fel, hanem az ema által nem jóváhagyott vakcinák használatát nevezte emberkísérletnek és szólította fel a kormányt, hogy ne oltsa ezekkel az embereket. Szóval amúgy de, jól mondod a kormány csúsztat amikor oltás-ellenesnek nevezi őket de nem hazudik. Hiszen szavakban keleti-vakcina ellenesek de nem általában vakcina-ellesnesek. Persze a valóságban leszarják milyen vakcina az, csak lehessen ellent mondani Orbánnak. Csak ez most szarul sült el a szempontjukból. Nem véletlen, hogy az ellenzék a napokban szintén szintet lépett a kommunikációban (halalkormány) mert érzik, vagy valamelyik kutatócég kimutatta, hogy működik a kormány narratívája az átlag szavazónál az oltásellenes baloldalról.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Ráadásul a lélegeztetőgépet után ismét egy olyan létfontosságú, a védekezéshez szükséges dolog jött, amin milliárdokat tud lopni a fidesz közeli oligarchák klubja. A magyarokat meg nem érdekli, hogy az állam pénze kihez kerül, mert az úgyis az állam pénze...De ez miért szempont?
Klaci79
Te bizonyára tudod, hogy amit lehet úgyis ellopnak. Vakcinával, lélegeztetőgéppel, stadionnal, egyetemprivatizációval, hidd el, megoldják.
Ha vakcinával lopnak, akkor kapok oltást, ha egyetemmel, abbol semmi se jut nekem.
Egy racionális ember ezt nézi, nem azon busong, hogy "jajj, már megint lopnak". Hát ezért politizálnak, hogy lophassanak. Mit csinálnának akkor?
Amióta Lánczi nyilvánosan deklarálta, hogy ez maga a Fidesz, szerinted van relevanciája ezt újra és újra úgy elővezetni, mintha bármi súlya is lenne?
több mint 4 éve
Vajon mi lehet az, amit ennyire nem szeretne látni OV a kórházakban, hogy hiába a szakma kérése, de nem enged kamerákat a kórházakba? Vajon van valami titkolnivaló?
több mint 4 éve
Ez nem így működik a politikában, a gyakorlatban.A kormány lehet tudott mindent, de nem hozták nyilvánosságra a tudásukat, hiába kérte minden szakmai és nem szakmai platform. Ezután alappal feltételezték az emberek, hogy ők sem tudnak mindent, csak jóváhagyták, szóval, ha tényleg mindent tudtak, akkor ők a leginkább hibásak abban, hogy a keleti vakcinák nem elfogadottak, hiszen a kezükben volt minden, csak nem adták át.Tudtommal az ellenzék az ellen szólalt fel, hogy nem megfelelően bevizsgált és nem megfelelően dokumentált vakcinát kizárólag anyagi haszonszerzés miatt ne hagyjon jóvá a kormány, hol ebben a hiba és az oltásellenesség?Ott a hiba, hogy egy megfelelő vakcina ellen agitáltak.
Azóta jöttek ki dokumentumok és a szakértők is támogatják, így nem szólalnak fel ellene, sőt ezek beadatását is támogatják, ami a logikus és helyes eljárás.
Jughead
Valamint politikailag lehet összehasonlítani a kormányzatot és az ellenzéket, meg egy polcra rakni, de szakmailag van egy óriási különbség köztük.
Míg a kormányzatnak van szakmai háttere, infrastruktúrája, módja, lehetősége megítélni egy vakcina hatékonyságát, hiszen ő a kormányzat, ő működteti az intézményeket, addig az ellenzéknek nincs.
Ezért faszság ilyenbe beleugatniuk, pláne, hogy nem "aggodalomtól vezérelve" szólamolnak fel, hanem arra bazírozva, hogy ha balul üt ki, akkor kommunikálhassák, hogy "mi megmondtuk, megmondtuk".
Ez a posztmodern, így működik a politikai kommunikáció, ezért nem lehet rájuk haragudni, próbálkoztak, nem jött be, de elvitatni se lehet, hogy ezt kommunikálták, és bár sima, szokásos kormányelleni kommunikációnak indult, de ez bizony kétfajta oltás elleni kommunikáció lett.
Sobri Jóska
Jughead
De még egy cégnél se.
Ha én cégvezető vagyok, és vannak infóim és döntök, akkor nem feladatom, és nem szükséges a döntéselőkészítést megalapozó dokumentumaimat senkinek se bemutatni.
Ha azt hiszik, hogy hibásan döntök, és eszerint reagálnak, az az ő bajuk, nem én iszom meg a levét.
Hatványozottan igaz ez a politikára.
Nem szokás plusz infót adni az ellenoldalnak.
Így azt elvárni is botorság. Vagy szimpla naivitás.
Mivel információs társadalomban élünk sokan úgy vélik, hogy minél több információhoz jutnak, annál boldogabb lesz az életük.
De ez badarság.
Rengeteg olyan infót tudok, amitől kissé se lett boldogabb az életem.
Én ezt az oltás gyártó szerinti megkülönböztetését óriási faszságnak tartom.
Amikor tetanuszt kaptam már felnőttként annyit tudtam ez tetanusz, mire jó, miért kapom.
Hasznosabb lett volna, ha azt mondják, hogy van francia, német, angol, orosz és uruguayi gyártmányú tetanuszoltás, melyiket kérem, csak gyorsan döntsek, mert a vérmérgezés nem játék? Kötve hiszem.
Gatya le, tetanusz be, és probléma megoldva.
Ugyanez igaz az eddig doki által felírt összes gyógyszerre amit valaha beszedtem.
Nem tudom és nem is érdekel, hogy ki gyártja.
És volt olyan gyógyszer, ami nem jött be, való igaz. Antibiotikum is. Azt nem vettem be, kértem másikat, és az a probléma is megoldódott.
Ezt gondolom erről a vakcinamizériáról.
Olyan embereket hallok vakcinákról vitatkozni, akik nem tudnák egy vaktérképen elhelyezni az 4 vakcinagyártó országot, és "nem e lehetnéznek". Nem tudják mi az az adenovírus és szerintük a dohányzás véd a vírus ellen...
Van oltás. Kell, nem kell? Ennyi a lényeg szerintem.
több mint 4 éve
A legkevésbé hatékony, legrégebbi technológiát alkalmazó, legdrágább kínai vakcinával engem se fognak beoltani, mert rajtam ne nyerészkedjenek, ha az egybites retorikánál ez oltásellenességet jelent, akkor én is az vagyokÉn sem élek a kínai lehetőséggel...nem akarom, hogy ilyen sokat költsön rám a magyar állam. Inkább megvárom azt a +1-2 hetet és adjanak olcsó pfizert vagy modernát.
r.baggio
több mint 4 éve
A kormány lehet tudott mindent, de nem hozták nyilvánosságra a tudásukat, hiába kérte minden szakmai és nem szakmai platform. Ezután alappal feltételezték az emberek, hogy ők sem tudnak mindent, csak jóváhagyták, szóval, ha tényleg mindent tudtak, akkor ők a leginkább hibásak abban, hogy a keleti vakcinák nem elfogadottak, hiszen a kezükben volt minden, csak nem adták át.Tudtommal az ellenzék az ellen szólalt fel, hogy nem megfelelően bevizsgált és nem megfelelően dokumentált vakcinát kizárólag anyagi haszonszerzés miatt ne hagyjon jóvá a kormány, hol ebben a hiba és az oltásellenesség?Ott a hiba, hogy egy megfelelő vakcina ellen agitáltak.
Azóta jöttek ki dokumentumok és a szakértők is támogatják, így nem szólalnak fel ellene, sőt ezek beadatását is támogatják, ami a logikus és helyes eljárás.
Jughead
Valamint politikailag lehet összehasonlítani a kormányzatot és az ellenzéket, meg egy polcra rakni, de szakmailag van egy óriási különbség köztük.
Míg a kormányzatnak van szakmai háttere, infrastruktúrája, módja, lehetősége megítélni egy vakcina hatékonyságát, hiszen ő a kormányzat, ő működteti az intézményeket, addig az ellenzéknek nincs.
Ezért faszság ilyenbe beleugatniuk, pláne, hogy nem "aggodalomtól vezérelve" szólamolnak fel, hanem arra bazírozva, hogy ha balul üt ki, akkor kommunikálhassák, hogy "mi megmondtuk, megmondtuk".
Ez a posztmodern, így működik a politikai kommunikáció, ezért nem lehet rájuk haragudni, próbálkoztak, nem jött be, de elvitatni se lehet, hogy ezt kommunikálták, és bár sima, szokásos kormányelleni kommunikációnak indult, de ez bizony kétfajta oltás elleni kommunikáció lett.
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Az ellenzék azt akarta, hogy csak olyan vakcinával oltsanak amit az ema engedélyezett. A kinainak/orosznak van? Nincs. Tehát de, konkrétan igaz.Ez konkrétan nem igaz. 😊 Mivel folyamatosan kérték, így az OGYÉI nyilvánosságra hozta, ha nem is a teljes, de a dokumentáció egy részét. Emellett az orosz adatok mennek az EMA felé, míg a kínai pedig pl. a WHO felé, de egyébként nemzetközi dokumentáció is egyre több van, így bár a kormány próbál annyi adatot visszatartani, amennyit tud, így is egyre nagyobb a rendelkezésre álló dokumentáció, hiszen más országokban a kormány nem adatirigy. 😊Semmilyen olyan dokumentum nem jött ki azóta, amit az ellenzék akkor kért. Az EMA azóta sem engedélyezte és az unióban sehol nem oltanak velük csak nálunk (a szlovákok vettek de még nem kezdtek el oltani vele) Tehát vagy akkor sem kellett volna ellene kampányolni vagy most is kéne. De a kettő együtt nem megy 😊Tudtommal az ellenzék az ellen szólalt fel, hogy nem megfelelően bevizsgált és nem megfelelően dokumentált vakcinát kizárólag anyagi haszonszerzés miatt ne hagyjon jóvá a kormány, hol ebben a hiba és az oltásellenesség?De, kizárólag abból ment. Ha nem abból ment volna, akkor a dk - MSZP stb. Politikusok miért engedték hogy kínai vagy orosz vakcinát szúrjon belé ez a szemét hatalom? Nem azt kellett volna, hogy ők várnak a nyugatira mert a keletiről szó sem lehet? Rosszul sikerült politikai ötlet volt, nem jött be ennyi. Ha nincs harmadik hullám, akkor simán be jöhetett volna mert az emberek szartak volna kinaival oltatni magukat napi 50-90 halott mellett.Hol ferdítettem?Pl nem hiszem, hogy "kizárólag poltikai okokból" ment volna a "kampány" a keleti vakcinák ellen.
MC12
Ugye vannak ezek a fránya jogszabályok, én inkább hiszek azok betartásában, mintsem a helyzethez formálásában, remélem te is.
Ha ebben az alaptézisben egyetértünk, akkor értelmezhetlen a kritikád.
Szokol
Csak a vírust nem érdekelte se az ellenzéki (emberkiserlet a keleti
Vakcina) se a kormány (márciusban nyitunk) kampánya. És most az zajlik, ki tudja jobban hibáztatni a másikat az elmondott faszsagai miatt.
MC12
Azóta jöttek ki dokumentumok és a szakértők is támogatják, így nem szólalnak fel ellene, sőt ezek beadatását is támogatják, ami a logikus és helyes eljárás.
Jughead
MC12
Jughead
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Nem.te tudod, hogy 5 év múlva nem cseszi szét a májad/veséd/szíved bármidet az oltás?Tudtommal az ellenzék az ellen szólalt fel, hogy nem megfelelően bevizsgált és nem megfelelően dokumentált vakcinát kizárólag anyagi haszonszerzés miatt ne hagyjon jóvá a kormány, hol ebben a hiba és az oltásellenesség?Ott a hiba, hogy egy megfelelő vakcina ellen agitáltak.
Azóta jöttek ki dokumentumok és a szakértők is támogatják, így nem szólalnak fel ellene, sőt ezek beadatását is támogatják, ami a logikus és helyes eljárás.
Jughead
Valamint politikailag lehet összehasonlítani a kormányzatot és az ellenzéket, meg egy polcra rakni, de szakmailag van egy óriási különbség köztük.
Míg a kormányzatnak van szakmai háttere, infrastruktúrája, módja, lehetősége megítélni egy vakcina hatékonyságát, hiszen ő a kormányzat, ő működteti az intézményeket, addig az ellenzéknek nincs.
Ezért faszság ilyenbe beleugatniuk, pláne, hogy nem "aggodalomtól vezérelve" szólamolnak fel, hanem arra bazírozva, hogy ha balul üt ki, akkor kommunikálhassák, hogy "mi megmondtuk, megmondtuk".
Ez a posztmodern, így működik a politikai kommunikáció, ezért nem lehet rájuk haragudni, próbálkoztak, nem jött be, de elvitatni se lehet, hogy ezt kommunikálták, és bár sima, szokásos kormányelleni kommunikációnak indult, de ez bizony kétfajta oltás elleni kommunikáció lett.
Sobri Jóska
NB2
Nem tudom, mert nem tudhatom.
Ahogy a koronavírus hosszútávú ártalmairól se tudunk semmit.
De matekozok, és arra jutok, hogy az oltások ilyetén hosszútávú negatív hatásainak valószínűsége elenyésző a koronavírus megkapásának rövid és hosszútávú ártalmainak valószínűségéhez képest.
SWOT-analízis EV számítással.
Vagyis egyszerűbben: simán megéri oltakozni, az én életkoromban, kortörténetemmel, életmódommal, stb. minimum kb. százszor jobban.
De még egy 23 éves sportolónak is legalább húszszor hasznosabb az oltás felvétele, mint kitennie magát a koronavírusnak.
több mint 4 éve
Ez konkrétan nem igaz. 😊 Mivel folyamatosan kérték, így az OGYÉI nyilvánosságra hozta, ha nem is a teljes, de a dokumentáció egy részét. Emellett az orosz adatok mennek az EMA felé, míg a kínai pedig pl. a WHO felé, de egyébként nemzetközi dokumentáció is egyre több van, így bár a kormány próbál annyi adatot visszatartani, amennyit tud, így is egyre nagyobb a rendelkezésre álló dokumentáció, hiszen más országokban a kormány nem adatirigy. 😊Semmilyen olyan dokumentum nem jött ki azóta, amit az ellenzék akkor kért. Az EMA azóta sem engedélyezte és az unióban sehol nem oltanak velük csak nálunk (a szlovákok vettek de még nem kezdtek el oltani vele) Tehát vagy akkor sem kellett volna ellene kampányolni vagy most is kéne. De a kettő együtt nem megy 😊Tudtommal az ellenzék az ellen szólalt fel, hogy nem megfelelően bevizsgált és nem megfelelően dokumentált vakcinát kizárólag anyagi haszonszerzés miatt ne hagyjon jóvá a kormány, hol ebben a hiba és az oltásellenesség?De, kizárólag abból ment. Ha nem abból ment volna, akkor a dk - MSZP stb. Politikusok miért engedték hogy kínai vagy orosz vakcinát szúrjon belé ez a szemét hatalom? Nem azt kellett volna, hogy ők várnak a nyugatira mert a keletiről szó sem lehet? Rosszul sikerült politikai ötlet volt, nem jött be ennyi. Ha nincs harmadik hullám, akkor simán be jöhetett volna mert az emberek szartak volna kinaival oltatni magukat napi 50-90 halott mellett.Hol ferdítettem?Pl nem hiszem, hogy "kizárólag poltikai okokból" ment volna a "kampány" a keleti vakcinák ellen.
MC12
Ugye vannak ezek a fránya jogszabályok, én inkább hiszek azok betartásában, mintsem a helyzethez formálásában, remélem te is.
Ha ebben az alaptézisben egyetértünk, akkor értelmezhetlen a kritikád.
Szokol
Csak a vírust nem érdekelte se az ellenzéki (emberkiserlet a keleti
Vakcina) se a kormány (márciusban nyitunk) kampánya. És most az zajlik, ki tudja jobban hibáztatni a másikat az elmondott faszsagai miatt.
MC12
Azóta jöttek ki dokumentumok és a szakértők is támogatják, így nem szólalnak fel ellene, sőt ezek beadatását is támogatják, ami a logikus és helyes eljárás.
Jughead
MC12
több mint 4 éve
Mármint melyik? 😉 mert jelenleg ugye mindegyikről ugyanannyit tudunk 5 éves viszonylatban - semmit 😊te tudod, hogy 5 év múlva nem cseszi szét a májad/veséd/szíved bármidet az oltás?Tudtommal az ellenzék az ellen szólalt fel, hogy nem megfelelően bevizsgált és nem megfelelően dokumentált vakcinát kizárólag anyagi haszonszerzés miatt ne hagyjon jóvá a kormány, hol ebben a hiba és az oltásellenesség?Ott a hiba, hogy egy megfelelő vakcina ellen agitáltak.
Azóta jöttek ki dokumentumok és a szakértők is támogatják, így nem szólalnak fel ellene, sőt ezek beadatását is támogatják, ami a logikus és helyes eljárás.
Jughead
Valamint politikailag lehet összehasonlítani a kormányzatot és az ellenzéket, meg egy polcra rakni, de szakmailag van egy óriási különbség köztük.
Míg a kormányzatnak van szakmai háttere, infrastruktúrája, módja, lehetősége megítélni egy vakcina hatékonyságát, hiszen ő a kormányzat, ő működteti az intézményeket, addig az ellenzéknek nincs.
Ezért faszság ilyenbe beleugatniuk, pláne, hogy nem "aggodalomtól vezérelve" szólamolnak fel, hanem arra bazírozva, hogy ha balul üt ki, akkor kommunikálhassák, hogy "mi megmondtuk, megmondtuk".
Ez a posztmodern, így működik a politikai kommunikáció, ezért nem lehet rájuk haragudni, próbálkoztak, nem jött be, de elvitatni se lehet, hogy ezt kommunikálták, és bár sima, szokásos kormányelleni kommunikációnak indult, de ez bizony kétfajta oltás elleni kommunikáció lett.
Sobri Jóska
NB2
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Pont ezt mondom, hogy ez a fő probléma, hogy nem a vakcináról, a koronavírus elleni vakcináról beszélünk,Valóban, de a szakemberek engedélyezése után kezdtek csak vele oltani.Nyilván nem is történhetett máshogy. Egyszerűen csak ez is egy olyan lépés volt, ami egyáltalán nem segítette a vakcina iránti bizalom kialakulását.
Vagyis a rendeleti engedélyezés önmagában szart se ért, gyakorlatilag ignorálódott (lehetett a politikai térben lobogtatni, de a gyakorlatban nem jelentett semmit) a felhasználás az pont úgy történt, ahogy kellett.
Sobri Jóska
Vito
hanem a kínairől, az oroszról, a Pfizerről, az AZ-ról.
Ez egy túlinformációs probléma, ami a legtöbb embert megoldhatatlan döntéshelyzet elé állítja, vagy hibás döntésre sarkalja.
Az lenne az optimális, hogy van az oltás, és megyünk. És tudjuk, hogy úgyse kapunk olyat, ami ártalmas, ahogy a gyerek kanyaró vagy torokgyík elleni oltásánál se kutatja ki senki, hogy ezt a GSK vagy a Pfizer gyártja, hogy mRNS, vektor vagy elölt vírus technológián alapul, csak az a lényeg, hogy rubeola ellen van és kész.
És ezt baszta el a politika, hogy ezt is berángatta a politikai kommunikációs térbe, miközben a gazdaság szépen battyog a szakadék felé és az emberek meg hullanak, mint a legyek.
több mint 4 éve
te tudod, hogy 5 év múlva nem cseszi szét a májad/veséd/szíved bármidet az oltás?Tudtommal az ellenzék az ellen szólalt fel, hogy nem megfelelően bevizsgált és nem megfelelően dokumentált vakcinát kizárólag anyagi haszonszerzés miatt ne hagyjon jóvá a kormány, hol ebben a hiba és az oltásellenesség?Ott a hiba, hogy egy megfelelő vakcina ellen agitáltak.
Azóta jöttek ki dokumentumok és a szakértők is támogatják, így nem szólalnak fel ellene, sőt ezek beadatását is támogatják, ami a logikus és helyes eljárás.
Jughead
Valamint politikailag lehet összehasonlítani a kormányzatot és az ellenzéket, meg egy polcra rakni, de szakmailag van egy óriási különbség köztük.
Míg a kormányzatnak van szakmai háttere, infrastruktúrája, módja, lehetősége megítélni egy vakcina hatékonyságát, hiszen ő a kormányzat, ő működteti az intézményeket, addig az ellenzéknek nincs.
Ezért faszság ilyenbe beleugatniuk, pláne, hogy nem "aggodalomtól vezérelve" szólamolnak fel, hanem arra bazírozva, hogy ha balul üt ki, akkor kommunikálhassák, hogy "mi megmondtuk, megmondtuk".
Ez a posztmodern, így működik a politikai kommunikáció, ezért nem lehet rájuk haragudni, próbálkoztak, nem jött be, de elvitatni se lehet, hogy ezt kommunikálták, és bár sima, szokásos kormányelleni kommunikációnak indult, de ez bizony kétfajta oltás elleni kommunikáció lett.
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Tudtommal az ellenzék az ellen szólalt fel, hogy nem megfelelően bevizsgált és nem megfelelően dokumentált vakcinát kizárólag anyagi haszonszerzés miatt ne hagyjon jóvá a kormány, hol ebben a hiba és az oltásellenesség?Ott a hiba, hogy egy megfelelő vakcina ellen agitáltak.
Azóta jöttek ki dokumentumok és a szakértők is támogatják, így nem szólalnak fel ellene, sőt ezek beadatását is támogatják, ami a logikus és helyes eljárás.
Jughead
Valamint politikailag lehet összehasonlítani a kormányzatot és az ellenzéket, meg egy polcra rakni, de szakmailag van egy óriási különbség köztük.
Míg a kormányzatnak van szakmai háttere, infrastruktúrája, módja, lehetősége megítélni egy vakcina hatékonyságát, hiszen ő a kormányzat, ő működteti az intézményeket, addig az ellenzéknek nincs.
Ezért faszság ilyenbe beleugatniuk, pláne, hogy nem "aggodalomtól vezérelve" szólamolnak fel, hanem arra bazírozva, hogy ha balul üt ki, akkor kommunikálhassák, hogy "mi megmondtuk, megmondtuk".
Ez a posztmodern, így működik a politikai kommunikáció, ezért nem lehet rájuk haragudni, próbálkoztak, nem jött be, de elvitatni se lehet, hogy ezt kommunikálták, és bár sima, szokásos kormányelleni kommunikációnak indult, de ez bizony kétfajta oltás elleni kommunikáció lett.
több mint 4 éve
Valóban, de a szakemberek engedélyezése után kezdtek csak vele oltani.Nyilván nem is történhetett máshogy. Egyszerűen csak ez is egy olyan lépés volt, ami egyáltalán nem segítette a vakcina iránti bizalom kialakulását.
Vagyis a rendeleti engedélyezés önmagában szart se ért, gyakorlatilag ignorálódott (lehetett a politikai térben lobogtatni, de a gyakorlatban nem jelentett semmit) a felhasználás az pont úgy történt, ahogy kellett.
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Ez így van, de annyival árnyalnám, hogy eleve kétfajta ember volt/van: aki akart oltást és aki nem.Nem csak kétféle ember van. Én például akartam oltást, elsők között regisztráltam nem csak magamat, hanem első sorban a szüleimet, és rábeszéltem a vacilláló, habozó testvérem egész családját is. De a kínainál most is kurvára zavar, hogy nem tudni, hogy vannak-e olyan problémái, mint az astra-nak. Az astra-nál ugye - mivel transzparensz a történet, kiderülnek a dolgok, vizsgálják is - már ott tartunk, hogy úgy tűnik, hogy az "A" vércsoportosaknál van meg a vérrögképződési probléma, 55 év alatt, nagyobb arányban nőknél. Ergó, tökéletes lehet a vakcina, ha a) nem "A" vércsoportos, férfiaknak adják, elsősorban 55 év és fölötte. A kínairól fogalmunk sincs. És emiatt, valószínűleg most már szimpla kockázat / haszon elven egyre közelebb jutok ahhoz, hogy nem is fogom kérni, ha ezt ajánlanák fel, mert egyre közeledik, hogy választhatok is majd. Inkább várok még 2 hónapot, home office-ozom és beadatom azt, ami transzparens. (Mivel "A" vércsoportos, 55 alati vagyok, ezért Pfizer, Moderna vagy Szputnyik. Vagy a JJ, ha addigra az is választható lesz.)
Namost aki akart oltást, az pont leszarta, hogy mit mond az ellenzék az oroszról, kínairól, nullára hatott rájuk ebben a politikai kommunikáció. Sobri Jóska
És ha politikus lettem volna, akkor én pontosan ugyanezt mondtam volna mikrofonba is. És úgy gondolom, hogy a Fidesz rám is lazán rám húzná, hogy oltásellenes vagyok, és miattam halt meg 20 ezer ember. Amit politikusként - kénytelen-kelletlen - el is fogadnék, mert ilyen a politikai retorikai tér. De aki azt mondaná nekem, hogy nincs különbség aközött amiért és amit én mondtam és amit a FIdesz mond rám, akkor azt szimplán pofán verném. (Ezért is nem leszek soha politikus. 😀 ) És éppen ezért, nem is érdekel, hogy a politikai térben milyen kommunikáció az aktuális pártérdek. Ha a Fidesz aktuális pártédeke olyant kommunikálni, ami szerintem hasznos, akkor mellé fogok állni, és nem fogok "ezt diktálja a politika"-zni. Ha viszont olyant, ami szerintem nem hasznos, azt kritizálni fogom. Az ellenzékkel egyetértek, mert bár lehet, hogy a politikai érdekük is azt volt, hogy a kínai vakcinával kapcsolatos kételyeket kommunikálják, de szerintem ez volt a helyes is. Ma is ez lenne egyébként. Értem, hogy miért nem teszik, már én se szórom tele ezt a topicot kínai-ellenes postokkal, egyszerűen azért, mert sok fórumtárs rokona is megkapta már, és nem akarok bizonytalanságot, rossz hangulatot terjeszteni, tekintettel vagyok rájuk. De igen örülnék - a szüleik érdekében is -, hogy ha rövidesen lennének nyilvános, megismerhető, alapos tanulmányok, hogy PONTOSAN mit is tud a vakcina. Hogy arról is tudjuk, amit a Pfizerről már biztosan tudunk, mert a napokban hozták nyilvánosságra: hat hónapig már BIZTOSAN hatékony, nem csökken a hatékonysága.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
A legkevésbé hatékony, legrégebbi technológiát alkalmazó, legdrágább kínai vakcinával engem se fognak beoltani, mert rajtam ne nyerészkedjenek, ha az egybites retorikánál ez oltásellenességet jelent, akkor én is az vagyok+1
r.baggio
Plusz nalam indokkent bejön a hivatalos utazás is hogy amiatt kell olyan amit az EUs ügynökség is jóváhagyott.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Semmilyen olyan dokumentum nem jött ki azóta, amit az ellenzék akkor kért. Az EMA azóta sem engedélyezte és az unióban sehol nem oltanak velük csak nálunk (a szlovákok vettek de még nem kezdtek el oltani vele) Tehát vagy akkor sem kellett volna ellene kampányolni vagy most is kéne. De a kettő együtt nem megy 😊Tudtommal az ellenzék az ellen szólalt fel, hogy nem megfelelően bevizsgált és nem megfelelően dokumentált vakcinát kizárólag anyagi haszonszerzés miatt ne hagyjon jóvá a kormány, hol ebben a hiba és az oltásellenesség?De, kizárólag abból ment. Ha nem abból ment volna, akkor a dk - MSZP stb. Politikusok miért engedték hogy kínai vagy orosz vakcinát szúrjon belé ez a szemét hatalom? Nem azt kellett volna, hogy ők várnak a nyugatira mert a keletiről szó sem lehet? Rosszul sikerült politikai ötlet volt, nem jött be ennyi. Ha nincs harmadik hullám, akkor simán be jöhetett volna mert az emberek szartak volna kinaival oltatni magukat napi 50-90 halott mellett.Hol ferdítettem?Pl nem hiszem, hogy "kizárólag poltikai okokból" ment volna a "kampány" a keleti vakcinák ellen.
MC12
Ugye vannak ezek a fránya jogszabályok, én inkább hiszek azok betartásában, mintsem a helyzethez formálásában, remélem te is.
Ha ebben az alaptézisben egyetértünk, akkor értelmezhetlen a kritikád.
Szokol
Csak a vírust nem érdekelte se az ellenzéki (emberkiserlet a keleti
Vakcina) se a kormány (márciusban nyitunk) kampánya. És most az zajlik, ki tudja jobban hibáztatni a másikat az elmondott faszsagai miatt.
MC12
Azóta jöttek ki dokumentumok és a szakértők is támogatják, így nem szólalnak fel ellene, sőt ezek beadatását is támogatják, ami a logikus és helyes eljárás.
Jughead
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Valóban, de a szakemberek engedélyezése után kezdtek csak vele oltani.Aki bármilyen oltás ellen szót emel, amit a magyar hatóságok engedélyeztek (attól, hogy az EU tagjai vagyunk, még lehetnek saját protokolljaink, nem vagyunk tehetetlen béna pöcsök, Magyarországon is dolgoznak megfelelően képzett gyógyszerengedélyezési szakemberek, nehogy már ne dönthessenek az EU nélkül, vagy nehogymár elhidd, hogy nem tartják be a saját szakmai normáikat, pláne egy olyan országban, ahol ha balul ütne ki egy oltóanyag engedélyezése akkor őket vennének elő, nem politikusokat) az az oltás ellen van, ez triviális politika nélkül is.Abszolút az oltások mellett vagyok, de azt azért ne felejtsük el, hogy a kínai vakcina előbb rendeletben lett engedélyezve, politikusok által, majd másnap az illetékes magyar hatóság megadta az engedélyt rá ami a rendelet után puszta formalitás volt.
Sobri Jóska
Tudom, hogy vannak remek szakembereink, csak nem ők engedélyezték először.
Vito
Vagyis a rendeleti engedélyezés önmagában szart se ért, gyakorlatilag ignorálódott (lehetett a politikai térben lobogtatni, de a gyakorlatban nem jelentett semmit) a felhasználás az pont úgy történt, ahogy kellett.
több mint 4 éve
Dehogy oltásellenes 😊 szerintem a politikai fősodorban nincs oltásellenes figura egy se. Poltikai érdekek, ötletek, kommunikaciók vannak.Értem. Ha oltásellenes az ellenzék szerinted, akkor az.De, kizárólag abból ment. Ha nem abból ment volna, akkor a dk - MSZP stb. Politikusok miért engedték hogy kínai vagy orosz vakcinát szúrjon belé ez a szemét hatalom? Nem azt kellett volna, hogy ők várnak a nyugatira mert a keletiről szó sem lehet? Rosszul sikerült politikai ötlet volt, nem jött be ennyi. Ha nincs harmadik hullám, akkor simán be jöhetett volna mert az emberek szartak volna kinaival oltatni magukat napi 50-90 halott mellett.Hol ferdítettem?Pl nem hiszem, hogy "kizárólag poltikai okokból" ment volna a "kampány" a keleti vakcinák ellen.
MC12
Ugye vannak ezek a fránya jogszabályok, én inkább hiszek azok betartásában, mintsem a helyzethez formálásában, remélem te is.
Ha ebben az alaptézisben egyetértünk, akkor értelmezhetlen a kritikád.
Szokol
Csak a vírust nem érdekelte se az ellenzéki (emberkiserlet a keleti
Vakcina) se a kormány (márciusban nyitunk) kampánya. És most az zajlik, ki tudja jobban hibáztatni a másikat az elmondott faszsagai miatt.
MC12
Szokol
Az ellenzék megpróbálta a keleti vakcinákat démonizálni mert ettől reméltek politikai hasznot - ahogy általában attól remélnek ha csak simán az ellenkezőjét mondjak mint Orbán mindennemű egyéb ötlet nélkül - és nem számoltak decemberben - januárban - február elején egy harmadik hullámmal sőt, ugye ők is nyitni akartak ehhez jött mèg a bizalom
Abban hogy lesz rohadt sok nyugati vakcina ergo sikerül Orbánt egy hulye fasznak beállítani aki tök feleslegesen vett egy valag keleti vakcinát. Csak a valóság felülírta a narratívájukat amiről fájó szívvel de február közepén ők maguk is lemondtak - azóta a keleti
Is jó. A kormány meg majd hulye lesz ezt nem felhasználni ellenük.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”