Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 4 éve
nekem továbbra is az a baj h a kínai és a sputynik tuti kilőveés valszeg az AZ is
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Ki melyiket választaná?én fejben ott vagyok, hogy a szputnyikon kívül oké vagyok mindegyikkel.
1. Pfizer
2. Moderna
3. Astra
4. kínai
5. orosz
6. J&J
7. mindegy, ami jut
8. mindegy, amit a háziorvos javasol
9. várok még legalább fél évet, akkor már jó eséllyel többet lehet tudni a mellékhatásokról
10. egyiket sem, soha: megvárom a gyógyszert
(Részemről pillanatnyilag 1. vagy 2. Aztán lehet, hogy pár nap múlva, miután beszéltem a háziorvosommal – csütörtökön megyek hozzá –, mást fogok gondolni.)
nagylaza
mélysomogyi nagybátyám másfél hete megfejtette, hogy ugye a kínai azért jó, mert ott fejlesztették ki a vírust, tehát a vakcina onnét a legjobb.
több mint 4 éve
Kolléganőt oltották volna astrával ugye hétvégén.Pont beszéltük bent, hogy vajon mikor kap majd értesítést. Na, most kapott, pénteken oltják be.
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Arrafelé garantáltan fideszes a közjegyző, úgyhogy kétlemNem akarom falra festeni az ördögöt , sem pedig geci lenni, de nagypapa hagyatéki eljárásáért ki lesz az utálható felelős? A közjegyző?Ma pedig be is igazolódott a gyanú, nagypapa is covidos (az első pfizert már hetekkel ezelőtt megkapta, most jött volna az ismétlő)... a kórház nem várta meg a pcr teszt eredményét a másik embernél, mielőtt betették egy közös kórterembe, természetesen végig is fertőzött mindenkitReggel kolléga a zemegyet nézte. Németország és hogy miért haladnak ők is lassan az oltassal.Az igazán szomorú az egészben, hogy mennyire működik. A nagymama, akiről írtam, hogy hazaküldik hozzá a potenciálisan covidos nagybeteg nagypapát, azt mondja, hogy "meggyűlölte most orbánt, de mégis rá szavazna, mert nyilvánvaló, hogy ha nem ő nyer, az ellenzék azonnal letarolja a határzárat, a beömlő migránsok pedig megkéselnék majd az utcán" (nem is bp-n, hanem egy keleti kisvárosban...)
Sikerült kihozni, hogy egy meg nem nevezett orvos szerint a német kórházakban nagyrészt bevándorló covidosok vannak, mert hiába kérik meg őket akkor se tartják be a szabályokat. Azt nem magyarázták meg hogy ez hogyan kötődik ahhoz hogy lassan oltanak de nem az a lényeg tudtak egyet migransozni.
samu09
r.baggio
De legalább nem küldik haza
r.baggio
Amadeus

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Ki melyiket választaná?1. Pfizer
2. Moderna
3. Astra
4. kínai
5. orosz
6. J&J
7. mindegy, ami jut
8. mindegy, amit a háziorvos javasol
9. várok még legalább fél évet, akkor már jó eséllyel többet lehet tudni a mellékhatásokról
10. egyiket sem, soha: megvárom a gyógyszert
(Részemről pillanatnyilag 1. vagy 2. Aztán lehet, hogy pár nap múlva, miután beszéltem a háziorvosommal – csütörtökön megyek hozzá –, mást fogok gondolni.)
több mint 4 éve
Júliusra 40.000 halott a prognózis itthon. Brutális.friss, erre néztem rá: www.worldometers.info/coronavirus/A védekezés sikerét a halálesetek és a megmentett életek számában lehet mérni"Vmi frissebb? Esetleg % arány?
Orbán Viktor 2020 szeptember
Halálozási toplista:
1. Gibraltár - 2.761
2. San Marino – 2.237
3. Csehország – 2.065
4. Belgium – 1.918
5. Szlovénia – 1.874
6. Egyesült Királyság – 1.828
7. Montenegro – 1.727
8. Magyarország – 1.674
Az első kettő meg miniállam.
Vrij6
steelwolf
Vrij6
több mint 4 éve
Ezt most kaptam.Rákerestem, már tavaly májusban fent volt a Facsén.😊 (Én se láttam. Tényleg jó.)
bcsarli
több mint 4 éve
Nem akarom falra festeni az ördögöt , sem pedig geci lenni, de nagypapa hagyatéki eljárásáért ki lesz az utálható felelős? A közjegyző?Ma pedig be is igazolódott a gyanú, nagypapa is covidos (az első pfizert már hetekkel ezelőtt megkapta, most jött volna az ismétlő)... a kórház nem várta meg a pcr teszt eredményét a másik embernél, mielőtt betették egy közös kórterembe, természetesen végig is fertőzött mindenkitReggel kolléga a zemegyet nézte. Németország és hogy miért haladnak ők is lassan az oltassal.Az igazán szomorú az egészben, hogy mennyire működik. A nagymama, akiről írtam, hogy hazaküldik hozzá a potenciálisan covidos nagybeteg nagypapát, azt mondja, hogy "meggyűlölte most orbánt, de mégis rá szavazna, mert nyilvánvaló, hogy ha nem ő nyer, az ellenzék azonnal letarolja a határzárat, a beömlő migránsok pedig megkéselnék majd az utcán" (nem is bp-n, hanem egy keleti kisvárosban...)
Sikerült kihozni, hogy egy meg nem nevezett orvos szerint a német kórházakban nagyrészt bevándorló covidosok vannak, mert hiába kérik meg őket akkor se tartják be a szabályokat. Azt nem magyarázták meg hogy ez hogyan kötődik ahhoz hogy lassan oltanak de nem az a lényeg tudtak egyet migransozni.
samu09
r.baggio
De legalább nem küldik haza
r.baggio
több mint 4 éve
Csak szeptemberben mondta...

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 4 éve
friss, erre néztem rá: www.worldometers.info/coronavirus/A védekezés sikerét a halálesetek és a megmentett életek számában lehet mérni"Vmi frissebb? Esetleg % arány?
Orbán Viktor 2020 szeptember
Halálozási toplista:
1. Gibraltár - 2.761
2. San Marino – 2.237
3. Csehország – 2.065
4. Belgium – 1.918
5. Szlovénia – 1.874
6. Egyesült Királyság – 1.828
7. Montenegro – 1.727
8. Magyarország – 1.674
Az első kettő meg miniállam.
Vrij6
steelwolf
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
A védekezés sikerét a halálesetek és a megmentett életek számában lehet mérni"Vmi frissebb? Esetleg % arány?
Orbán Viktor 2020 szeptember
Halálozási toplista:
1. Gibraltár - 2.761
2. San Marino – 2.237
3. Csehország – 2.065
4. Belgium – 1.918
5. Szlovénia – 1.874
6. Egyesült Királyság – 1.828
7. Montenegro – 1.727
8. Magyarország – 1.674
Az első kettő meg miniállam.
Vrij6
több mint 4 éve
A védekezés sikerét a halálesetek és a megmentett életek számában lehet mérni"Orbán Viktor 2020 szeptember
Halálozási toplista:
1. Gibraltár - 2.761
2. San Marino – 2.237
3. Csehország – 2.065
4. Belgium – 1.918
5. Szlovénia – 1.874
6. Egyesült Királyság – 1.828
7. Montenegro – 1.727
8. Magyarország – 1.674
Az első kettő meg miniállam.
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Pont mai hír, hogy a Serie A-ban összesen 163 fertőzött volt 1 év alatt.www.pickhandball.hu/hirek/3028/a-magyar-kezilabda-szovetseg-es-a-mol-pick-szeged-kozos-kozlemenye-bodo-richardén csodálkozom, hogy sportügyileg ilyen kevés a fertőzött
sztem neki ez már a második 😕
Negritis
NB2

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
www.pickhandball.hu/hirek/3028/a-magyar-kezilabda-szovetseg-es-a-mol-pick-szeged-kozos-kozlemenye-bodo-richardén csodálkozom, hogy sportügyileg ilyen kevés a fertőzött
sztem neki ez már a második 😕
Negritis
több mint 4 éve
www.pickhandball.hu/hirek/3028/a-magyar-kezilabda-szovetseg-es-a-mol-pick-szeged-kozos-kozlemenye-bodo-richardsztem neki ez már a második 😕
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Ma pedig be is igazolódott a gyanú, nagypapa is covidos (az első pfizert már hetekkel ezelőtt megkapta, most jött volna az ismétlő)... a kórház nem várta meg a pcr teszt eredményét a másik embernél, mielőtt betették egy közös kórterembe, természetesen végig is fertőzött mindenkitReggel kolléga a zemegyet nézte. Németország és hogy miért haladnak ők is lassan az oltassal.Az igazán szomorú az egészben, hogy mennyire működik. A nagymama, akiről írtam, hogy hazaküldik hozzá a potenciálisan covidos nagybeteg nagypapát, azt mondja, hogy "meggyűlölte most orbánt, de mégis rá szavazna, mert nyilvánvaló, hogy ha nem ő nyer, az ellenzék azonnal letarolja a határzárat, a beömlő migránsok pedig megkéselnék majd az utcán" (nem is bp-n, hanem egy keleti kisvárosban...)
Sikerült kihozni, hogy egy meg nem nevezett orvos szerint a német kórházakban nagyrészt bevándorló covidosok vannak, mert hiába kérik meg őket akkor se tartják be a szabályokat. Azt nem magyarázták meg hogy ez hogyan kötődik ahhoz hogy lassan oltanak de nem az a lényeg tudtak egyet migransozni.
samu09
r.baggio
De legalább nem küldik haza
Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
március 15 kapcsán merült fel bennem pár versszak, Dr.Gődény és társai, egyéb tagadók és birkák által képviselt gondolatok végett:Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Egész más megvilágításba kerülnek most ezek a sorok..De rohadtul megérdemeljük, azok után hogy hülyéztük az olaszokat.
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy híréhez
Olyan nagy dolgunk nem lesz, mert elég mélyen vagyunk megítélésben jelenleg.
több mint 4 éve
Nem lekicsinyelve a veszélyt, de én bízok az inkompetenciájukban, és remélem, h átlagolni kell a tegnapi meg mai számokat.
több mint 4 éve
346-an kerültek kórházba 1 nap alatt, a tesztek 37%-a lett pozitív...Dehogy. Most zártak be mindent. Senki sehova.
Ez így nagyon gyorsan kampó lesz az eü-nek 😕
Vrij6

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 4 éve
346-an kerültek kórházba 1 nap alatt, a tesztek 37%-a lett pozitív...Ez így nagyon gyorsan kampó lesz az eü-nek 😕
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
444.hu/2021/03/09/marcius-vegere-naponta-500-ember-halhat-meg-magyarorszagon-amerikai-jarvanyelemzok-szerintPárszor már igazuk volt...
több mint 4 éve
Reggel kolléga a zemegyet nézte. Németország és hogy miért haladnak ők is lassan az oltassal.Az igazán szomorú az egészben, hogy mennyire működik. A nagymama, akiről írtam, hogy hazaküldik hozzá a potenciálisan covidos nagybeteg nagypapát, azt mondja, hogy "meggyűlölte most orbánt, de mégis rá szavazna, mert nyilvánvaló, hogy ha nem ő nyer, az ellenzék azonnal letarolja a határzárat, a beömlő migránsok pedig megkéselnék majd az utcán" (nem is bp-n, hanem egy keleti kisvárosban...)
Sikerült kihozni, hogy egy meg nem nevezett orvos szerint a német kórházakban nagyrészt bevándorló covidosok vannak, mert hiába kérik meg őket akkor se tartják be a szabályokat. Azt nem magyarázták meg hogy ez hogyan kötődik ahhoz hogy lassan oltanak de nem az a lényeg tudtak egyet migransozni.
samu09

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Ezt most kaptam. Kicsit hosszú, de jó 😊:Méltatlanul ismeretlen szerző műve: Agyarország Ormánya
Nincs járvány, csak Kínában.
Van járvány, de nem kell félni, nem ér az ide.
Van járvány, de a migránsügy azért nagyobb jelentőségű.
Van járvány, de csak négy migráns terjeszti, szerencsére.
Van járvány, de van elegendő eszköz is.
Van járvány, de az Operatív Törzs leküzdi.
.
Baj van.
Nincs baj.
Az a baj nincs, ami van.
.
Monotónia néni új ruhája.
Monotónia néni új frizurája.
Mon o'Tonia.
.
Van elegendő eszköz, hajjaj!
Rengeteg elegendő eszköz jön Kínából.
De még mennyi.
Jók, csak nem annyira.
Van elég, csak nem jut.
.
Magyarország Kormánya:
.
"Az elegendő eszközök kiváló minőségűek, ezért továbbítjuk őket a balkáni diktatúráknak, továbbá az erdélyieknek, a felvidékieknek, az alvidékieknek, a kárpátoknak, a sokácoknak, a bunyevácoknak, az utászoknak és az akácoknak."
.
Agyarország Ormánya.
.
Van egy kis járvány, de nem kell kijárási korlátozást elrendelni.
Kijárási korlátozást kell elrendelni.
Mindenki maradjon otthon, ha jónak látja.
Nincs megtiltva, hogy elmenjünk otthonról, de ha muszáj, akkor úgy tegyük, hogy otthon maradunk.
A sport egészséges, csak ne menjünk ki.
Mozogjunk az ablaknál, csak ne nyissuk ki!
Az elégtelen légcsere veszélyes.
.
Maszkot nem kell hordani, sőt.
De azért akit megnyugtat, hordjon.
A fővárosban kötelező lesz, mert felelőtlen a polgármester.
.
A maszk nem véd, ezért kell az egészségügyi dolgozóknak.
Olyan sok rengeteg van, hogy nincs elég.
Sajna-bajna.
.
Csak az utcán vannak katonák, nyugi.
A középületekben is vannak katonák, de ez érthető.
A katonák nem fognak beleszólni.
Na jó.
A katonák bele fognak szólni.
Rendvédelmi intézkedéseket foganatosítunk, mert a lakosság nagyon együttműködő.
Köszönjük.
.
Nincs mitől félni, de hadgyakorlatot tartunk.
.
Iszonyatos nagy járvány van és lesz, ezért határidő nélkül kell felhatalmazni a kormányt és főleg a demokratikusan megválasztott kormányfőt, hogy a parlament nélkül is dönthessen.
De ez a felhatalmazás nem olyan, mert a parlament gyakorolja a jogokat.
A jogokat a magyar nép gyakorolja, azaz az Operatív Törzs.
Nincs tömeges megbetegedés.
Az Operatív Törzset a kormányfő vezeti.
Ilyen a demokrácia.
Máshol nincs, nálunk van.
Akartok egy kis atomot a pofátokba?
.
Nem kellettek azok az ágyak, csak úgy csináltunk, mintha kellenének.
De nem fognak kelleni, mert csak 10%-kal nő a terjedés üteme, tehát nem léptünk exponenciális szakaszba.
Nem értem, hogy mit jelent az exponenciális.
Nem is magyar szó.
.
Nem kell bezárni az iskolákat.
Be kell zárni az iskolákat.
Nem zárták be az iskolákat, csak nincs tanítás.
Elmarad az érettségi.
Nem marad el, csak máskor lesz.
Nincs tömeges megbetegedés, de a csúcspontja május 3.
Másnap érettségi.
Ez még nem biztos.
De jó lesz.
Mindannyiunk megelégedését fogja szolgálni.
.
A 65 éven felüliek nem dolgozhatnak.
Dolgozhatnak, csak nem akkor és ott és úgy.
Oké, dolgozzanak.
De az utcára ne menjenek ki.
9 és 12 között mégis.
Vásároljunk be nekik, csak hagyjuk őket mozogni.
Semmiképpen ne terjesszék dél után. Csak dél előtt.
/egybeírva/
Vagy ne.
.
Akkora iszonyú járvány lesz, hogy a betegeket haza kell küldeni a kórházakból, mert csak zavarnak.
A súlyos eseteket természetesen nem kell hazaküldeni.
Senkit se kell hazaküldeni, aki beteg.
Eddig majdnem csak a nembetegek voltak kórházban.
Ezért kellett hazaküldeni azokat, akik nem voltak igazán betegek.
A kórházak működése eddig is hatékony volt.
.
A hazaküldöttek lehet, hogy nem élik túl.
De a családjuk körében gyorsabban gyógyulnak.
Ezért voltak eddig kórházban.
.
Az egészségügyisek kapnak extra pénzt.
Eddig is jól meg voltak fizetve.
Nem pénzben kell nekik megköszönni.
De azért adunk.
Bár nem kell, de legyen.
Azért van elég emberünk, mert akik itt maradtak, nem mentek el.
.
A dolgozók szakszervezete politizál. Ez lázítás. Akadályozza a védelmet. Amire egyébként sincs szükség, mert minden rendben. Ezért sem értjük, hogy miért akadályozzák.
.
Este 8-kor legyen taps.
"A jó élet ugyanis nem hoz magával automatikusan szép életet."
Megbecsülés.
"Erőfeszítést kell tennetek. Éljetek a lehetőségeitekkel."
.
De ne most!
.
Sok a férőhely, jó az eszközellátás.
Nincs elég eszköz.
A súlyos eseteket is hazaküldik.
De nem oda.
Buda.
.
Gazdasági akcióterv lesz, ami akkora bazi nagy, amilyen még H.G. Wells "A világtörténelem alapvonalai" c. művében se volt.
Nagyon jó az akcióterv, de sajnos szart se ér.
Új akciótervet kell csinálni.
.
3-4%-os növekedés lesz
Belábalási.
Az emberi élet a legfontosabb.
3-4%-os csökkenés lesz
Kilábalási.
A gazdaságvédelem a legfontosabb.
Csajozási, mulatási.
.
Egymillió fontos hangjegy.
Sárga tengeralattjáró.
Zenebutik.
.
10%-os munkanélküliség lesz
Fogalmunk sincs, mi lesz.
Akármi is lesz, 10%.
Kerek szám.
.
Az IMF és az EBRD szerint nagyon jók vagyunk.
Mert jók az adataink.
Tudjuk, hogy nem jók az adataink, de európai összevetésben kiválók!
Európa nem jól kezeli a válságot.
Nem jók az adataik.
A mieink se jók, de úgy nem jók, hogy jobbak.
Tehát ők szarok.
Ez van.
Én se örülök.
.
Mindenhol vannak eszközök, és a csoportos járvány nem tömeges -- ezért nem kap mindenki eszközt, noha van.
.
Karácsony nagypapája üregi nyúl volt.
A nagymamája is.
Boldog Karácsonyt!.
.
Donald Tusk Hitler törvénytelen nagynénje, csak titkolta.
Nem mer nyíltan beszélni.
Nem nyíl.
.
Mertem beszélni.
.
Május 3-án tetőzik a járvány.
Május 3-án érjük el védekezési képességünk csúcsát.
Május 3-án tetőzik a kormány.
.
A kormány a helyén van.
A kormány majd a helyén lesz.
Ez majdnem biztos.
Úr.
.
Ahogy lesz, úgy lesz.
Valami.
.
Mi.
több mint 4 éve
itt is megvan a drogos migráns 😀Reggel kolléga a zemegyet nézte. Németország és hogy miért haladnak ők is lassan az oltassal.Normális embernek mindenről az jut eszébe, ezeknek meg ez. Elmeháborodottak.
Sikerült kihozni, hogy egy meg nem nevezett orvos szerint a német kórházakban nagyrészt bevándorló covidosok vannak, mert hiába kérik meg őket akkor se tartják be a szabályokat. Azt nem magyarázták meg hogy ez hogyan kötődik ahhoz hogy lassan oltanak de nem az a lényeg tudtak egyet migransozni.
samu09
Vrij6
www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/vajna-timea-beverly-hills-lovoldozes-retteges/v5l7tqc
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Reggel kolléga a zemegyet nézte. Németország és hogy miért haladnak ők is lassan az oltassal.Normális embernek mindenről az jut eszébe, ezeknek meg ez. Elmeháborodottak.