Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 4 éve
Senki se vizionált nyitást, a kormány csak reménykedett (...)"A tervek szerint két lépcsőben jöhet a nyitás, március elsejével és április elsejével vagy húsvétkor." (Gulyás Gergely, febr. 5.)
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Nem is tudom: hogy áll most a nemzeti konzultáció? Pár hete még (majdnem) mindenki a nyitást vizionálta - beleértve némelyik ellenzéki politikust és pártot is.Ahogy eleve be volt mérve, hogy mit mondunk majd: fokozatos nyitás idővel.
nagylaza
Senki se vizionált nyitást, a kormány csak reménykedett, az ellenzéknek meg minden jó, ami a kormánynak rossz.
Hiszen ki kell alakuljon az immunitás, az antitest. Pont ez az oltás lényege, hogy felkészít, előkészít a vírusra.1 nappal az oltás után 38.3-mal nyitottam, fejfájás mellett. Nem repesek.Három kolléganőm is AZ-t kapott hétvégén. Hidegrázás, fáradtság, hőemelkedés/láz, gyengeség 2 napog, aztán ahogy jött, el is múlt.
VanillaSky
Willie Parker
több mint 4 éve
1 nappal az oltás után 38.3-mal nyitottam, fejfájás mellett. Nem repesek.Három kolléganőm is AZ-t kapott hétvégén. Hidegrázás, fáradtság, hőemelkedés/láz, gyengeség 2 napog, aztán ahogy jött, el is múlt.
VanillaSky
több mint 4 éve
"Olyan sok a koronavírusos beteg Debrecenben, hogy újabb épületet kell megnyitni nekik"hvg.hu/itthon/20210309_Olyan_sok_a_koronavirusos_beteg_Debrecenben_hogy_ujabb_epuletet_kell_megnyitni_nekik?s=hk
Nem is tudom: hogy áll most a nemzeti konzultáció? Pár hete még (majdnem) mindenki a nyitást vizionálta - beleértve némelyik ellenzéki politikust és pártot is.
több mint 4 éve
Egyelőre EU-n belüli igazolványról van szó.Kíváncsi vagyok, ebből mi fog kisülni:Mind az oroszok, mind Kína 10 milliós nagyságrendben 'fel tud vonultatni' fizetőképes tömeget. A spanyol, olasz, francia, horvát...EU tagok nem fognak lemondani ekkora tömegről, ami a gdpjük jelentékeny százalékát adná. Nem túl meglepő.
"Az orosz és a kínai vakcinát is bevenné saját oltási igazolásába az EU"
liner.hu/az-orosz-es-a-kinai-vakcinat-is-bevenne-sajat-oltasi-igazolasaba-az-eu/
nagylaza
VanillaSky
több mint 4 éve
Zacher nem véletlenül kongatta a vészharangot:"Megteltek a hatvani kórház koronavírus-kapacitásai"
www.atv.hu/belfold/20210309-megteltek-a-hatvani-korhaz-koronavirus-kapacitasai/hirkereso
több mint 4 éve
VanillaSky
1 635
Kíváncsi vagyok, ebből mi fog kisülni:Mind az oroszok, mind Kína 10 milliós nagyságrendben 'fel tud vonultatni' fizetőképes tömeget. A spanyol, olasz, francia, horvát...EU tagok nem fognak lemondani ekkora tömegről, ami a gdpjük jelentékeny százalékát adná. Nem túl meglepő.
"Az orosz és a kínai vakcinát is bevenné saját oltási igazolásába az EU"
liner.hu/az-orosz-es-a-kinai-vakcinat-is-bevenne-sajat-oltasi-igazolasaba-az-eu/
nagylaza
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 4 éve
Kíváncsi vagyok, ebből mi fog kisülni:"Az orosz és a kínai vakcinát is bevenné saját oltási igazolásába az EU"
liner.hu/az-orosz-es-a-kinai-vakcinat-is-bevenne-sajat-oltasi-igazolasaba-az-eu/
több mint 4 éve
Köszönjük Emese!en ismertsegi koromben is elment 2-3 eve egymas utan rovid idon belul par 50es makkegeszseges. | Infarktusban | mindenki a korosztalybol rendesen be is szart. meg a lelegeztetot se eltek meg.Ismerősöm tegnap reggel kapta meg, aznap dél óta gyenge, levert és fáj a feje, volt egy kis láza is. De sztem még mindig jobb mint egy másik ismerősömnek, akit a hétvegén vettek le a gépről és tepsizték be. 50 eleje, egészséges, tehetős vállalkozó volt...Kollégámat is AZ-val oltották, még aznap este belázasodott, meg levert volt, de másnap délelőttre elmúlt neki.Egyszer valamikor olvastam, hogy ha valakinél láz ilyesmi jelentkezik, ott talán a hatásfoka is erősebb. Bár nincs kétségem afelől, hogy ez leginkább alkati kérdés lehet, kire hogyan hat. Mindenesetre mielőbbi jobbulást...én még szerintem 2-3 hónapra vagyok a lehetőségtől...bár persze ez lehet örömhír a krónikus betegség szempontjából....AZ-t.1 nappal az oltás után 38.3-mal nyitottam, fejfájás mellett. Nem repesek.mit kaptál?
VanillaSky
Klaci79
VanillaSky
Klaci79
Mikey
peach
#fuckcovid
gaborik



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 4 éve
en ismertsegi koromben is elment 2-3 eve egymas utan rovid idon belul par 50es makkegeszseges. | Infarktusban | mindenki a korosztalybol rendesen be is szart. meg a lelegeztetot se eltek meg.Ismerősöm tegnap reggel kapta meg, aznap dél óta gyenge, levert és fáj a feje, volt egy kis láza is. De sztem még mindig jobb mint egy másik ismerősömnek, akit a hétvegén vettek le a gépről és tepsizték be. 50 eleje, egészséges, tehetős vállalkozó volt...Kollégámat is AZ-val oltották, még aznap este belázasodott, meg levert volt, de másnap délelőttre elmúlt neki.Egyszer valamikor olvastam, hogy ha valakinél láz ilyesmi jelentkezik, ott talán a hatásfoka is erősebb. Bár nincs kétségem afelől, hogy ez leginkább alkati kérdés lehet, kire hogyan hat. Mindenesetre mielőbbi jobbulást...én még szerintem 2-3 hónapra vagyok a lehetőségtől...bár persze ez lehet örömhír a krónikus betegség szempontjából....AZ-t.1 nappal az oltás után 38.3-mal nyitottam, fejfájás mellett. Nem repesek.mit kaptál?
VanillaSky
Klaci79
VanillaSky
Klaci79
Mikey
peach
#fuckcovid
| nincs itt semmi beszoptad |
több mint 4 éve
Köszi, de annyira azért nem volt közeli ismerős, xsak ismertük egymást futólag. Egy közös haver mesélte, ettől függetlenül szar belegondolni, hogy egy életerős embert vitt el a nyavajaUh...az kemény 😕Ismerősöm tegnap reggel kapta meg, aznap dél óta gyenge, levert és fáj a feje, volt egy kis láza is. De sztem még mindig jobb mint egy másik ismerősömnek, akit a hétvegén vettek le a gépről és tepsizték be. 50 eleje, egészséges, tehetős vállalkozó volt...Kollégámat is AZ-val oltották, még aznap este belázasodott, meg levert volt, de másnap délelőttre elmúlt neki.Egyszer valamikor olvastam, hogy ha valakinél láz ilyesmi jelentkezik, ott talán a hatásfoka is erősebb. Bár nincs kétségem afelől, hogy ez leginkább alkati kérdés lehet, kire hogyan hat. Mindenesetre mielőbbi jobbulást...én még szerintem 2-3 hónapra vagyok a lehetőségtől...bár persze ez lehet örömhír a krónikus betegség szempontjából....AZ-t.1 nappal az oltás után 38.3-mal nyitottam, fejfájás mellett. Nem repesek.mit kaptál?
VanillaSky
Klaci79
VanillaSky
Klaci79
Mikey
peach
Alig van esélye annak aki gépre kerül...a korábbi életére még annyi se...durva mit művel ez a szar a tüdővel
Részvétem 😕
Klaci79
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 4 éve
Nem az oltással volt a baj, hanem az engedélyezési eljárással...de ezt a kört már sokszor megfutottuk.Csak úgy szólok tesák kinait kaptamUh...az kemény 😕Ismerősöm tegnap reggel kapta meg, aznap dél óta gyenge, levert és fáj a feje, volt egy kis láza is. De sztem még mindig jobb mint egy másik ismerősömnek, akit a hétvegén vettek le a gépről és tepsizték be. 50 eleje, egészséges, tehetős vállalkozó volt...Kollégámat is AZ-val oltották, még aznap este belázasodott, meg levert volt, de másnap délelőttre elmúlt neki.Egyszer valamikor olvastam, hogy ha valakinél láz ilyesmi jelentkezik, ott talán a hatásfoka is erősebb. Bár nincs kétségem afelől, hogy ez leginkább alkati kérdés lehet, kire hogyan hat. Mindenesetre mielőbbi jobbulást...én még szerintem 2-3 hónapra vagyok a lehetőségtől...bár persze ez lehet örömhír a krónikus betegség szempontjából....AZ-t.1 nappal az oltás után 38.3-mal nyitottam, fejfájás mellett. Nem repesek.mit kaptál?
VanillaSky
Klaci79
VanillaSky
Klaci79
Mikey
peach
Alig van esélye annak aki gépre kerül...a korábbi életére még annyi se...durva mit művel ez a szar a tüdővel
Részvétem 😕
Klaci79
Semmi gaz nem volt (max bevolt durranva a karom 1max 2 napig )
De most nem azért mindenki sziďta a cigány Viktort hogy mekkora mocsok kinaival oltja a nepet na errol ennyit
Barki barmit mond mindegy milyen oltas csak legyen ja és a kinai legalbb annyira jo mint a tobbi
Szoval ebbe speciel a ciganynak volt igaza
VvAlekosz
Ahogy olvasom a Bloomberg értesüléseit az EU elfogadja majd a kínai vakcinát is, ergó azzal is lehet utazni, így nekem sem lesz semmi bajom vele.
Bár továbbra is J&J párti vagyok...minek szúrjanak kétszer, ha egyszer is elég 😀
több mint 4 éve
jó, de amúgy is be van durranva mindig, nem te$$?Csak úgy szólok tesák kinait kaptamUh...az kemény 😕Ismerősöm tegnap reggel kapta meg, aznap dél óta gyenge, levert és fáj a feje, volt egy kis láza is. De sztem még mindig jobb mint egy másik ismerősömnek, akit a hétvegén vettek le a gépről és tepsizték be. 50 eleje, egészséges, tehetős vállalkozó volt...Kollégámat is AZ-val oltották, még aznap este belázasodott, meg levert volt, de másnap délelőttre elmúlt neki.Egyszer valamikor olvastam, hogy ha valakinél láz ilyesmi jelentkezik, ott talán a hatásfoka is erősebb. Bár nincs kétségem afelől, hogy ez leginkább alkati kérdés lehet, kire hogyan hat. Mindenesetre mielőbbi jobbulást...én még szerintem 2-3 hónapra vagyok a lehetőségtől...bár persze ez lehet örömhír a krónikus betegség szempontjából....AZ-t.1 nappal az oltás után 38.3-mal nyitottam, fejfájás mellett. Nem repesek.mit kaptál?
VanillaSky
Klaci79
VanillaSky
Klaci79
Mikey
peach
Alig van esélye annak aki gépre kerül...a korábbi életére még annyi se...durva mit művel ez a szar a tüdővel
Részvétem 😕
Klaci79
Semmi gaz nem volt (max bevolt durranva a karom 1max 2 napig )
De most nem azért mindenki sziďta a cigány Viktort hogy mekkora mocsok kinaival oltja a nepet na errol ennyit
Barki barmit mond mindegy milyen oltas csak legyen ja és a kinai legalbb annyira jo mint a tobbi
Szoval ebbe speciel a ciganynak volt igaza
VvAlekosz
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Csak úgy szólok tesák kinait kaptamUh...az kemény 😕Ismerősöm tegnap reggel kapta meg, aznap dél óta gyenge, levert és fáj a feje, volt egy kis láza is. De sztem még mindig jobb mint egy másik ismerősömnek, akit a hétvegén vettek le a gépről és tepsizték be. 50 eleje, egészséges, tehetős vállalkozó volt...Kollégámat is AZ-val oltották, még aznap este belázasodott, meg levert volt, de másnap délelőttre elmúlt neki.Egyszer valamikor olvastam, hogy ha valakinél láz ilyesmi jelentkezik, ott talán a hatásfoka is erősebb. Bár nincs kétségem afelől, hogy ez leginkább alkati kérdés lehet, kire hogyan hat. Mindenesetre mielőbbi jobbulást...én még szerintem 2-3 hónapra vagyok a lehetőségtől...bár persze ez lehet örömhír a krónikus betegség szempontjából....AZ-t.1 nappal az oltás után 38.3-mal nyitottam, fejfájás mellett. Nem repesek.mit kaptál?
VanillaSky
Klaci79
VanillaSky
Klaci79
Mikey
peach
Alig van esélye annak aki gépre kerül...a korábbi életére még annyi se...durva mit művel ez a szar a tüdővel
Részvétem 😕
Klaci79
Semmi gaz nem volt (max bevolt durranva a karom 1max 2 napig )
De most nem azért mindenki sziďta a cigány Viktort hogy mekkora mocsok kinaival oltja a nepet na errol ennyit
Barki barmit mond mindegy milyen oltas csak legyen ja és a kinai legalbb annyira jo mint a tobbi
Szoval ebbe speciel a ciganynak volt igaza
több mint 4 éve
dawyd728
4 115
444.hu/2021/03/09/marcius-vegere-naponta-500-ember-halhat-meg-magyarorszagon-amerikai-jarvanyelemzok-szerintVagy nem.
Párszor már igazuk volt...
Beki
24.hu/belfold/2021/03/09/rusvai-miklos-szerint-nem-lesz-napi-500-aldozat/
több mint 4 éve
Uh...az kemény 😕Ismerősöm tegnap reggel kapta meg, aznap dél óta gyenge, levert és fáj a feje, volt egy kis láza is. De sztem még mindig jobb mint egy másik ismerősömnek, akit a hétvegén vettek le a gépről és tepsizték be. 50 eleje, egészséges, tehetős vállalkozó volt...Kollégámat is AZ-val oltották, még aznap este belázasodott, meg levert volt, de másnap délelőttre elmúlt neki.Egyszer valamikor olvastam, hogy ha valakinél láz ilyesmi jelentkezik, ott talán a hatásfoka is erősebb. Bár nincs kétségem afelől, hogy ez leginkább alkati kérdés lehet, kire hogyan hat. Mindenesetre mielőbbi jobbulást...én még szerintem 2-3 hónapra vagyok a lehetőségtől...bár persze ez lehet örömhír a krónikus betegség szempontjából....AZ-t.1 nappal az oltás után 38.3-mal nyitottam, fejfájás mellett. Nem repesek.mit kaptál?
VanillaSky
Klaci79
VanillaSky
Klaci79
Mikey
peach
Alig van esélye annak aki gépre kerül...a korábbi életére még annyi se...durva mit művel ez a szar a tüdővel
Részvétem 😕
több mint 4 éve
Bátyám két kör oroszt kapott, utána 3 napig 38 fokos lázzal feküdt otthon és kb mozdulni nem bírt. De aztán a negyedik napra mintha semmi nem történt volna meggyógyult.Ismerősöm tegnap reggel kapta meg, aznap dél óta gyenge, levert és fáj a feje, volt egy kis láza is. De sztem még mindig jobb mint egy másik ismerősömnek, akit a hétvegén vettek le a gépről és tepsizték be. 50 eleje, egészséges, tehetős vállalkozó volt...Kollégámat is AZ-val oltották, még aznap este belázasodott, meg levert volt, de másnap délelőttre elmúlt neki.Egyszer valamikor olvastam, hogy ha valakinél láz ilyesmi jelentkezik, ott talán a hatásfoka is erősebb. Bár nincs kétségem afelől, hogy ez leginkább alkati kérdés lehet, kire hogyan hat. Mindenesetre mielőbbi jobbulást...én még szerintem 2-3 hónapra vagyok a lehetőségtől...bár persze ez lehet örömhír a krónikus betegség szempontjából....AZ-t.1 nappal az oltás után 38.3-mal nyitottam, fejfájás mellett. Nem repesek.mit kaptál?
VanillaSky
Klaci79
VanillaSky
Klaci79
Mikey
peach
Ja és nyílván oltási renden kívül "okosba" kapta meg.
több mint 4 éve
Ismerősöm tegnap reggel kapta meg, aznap dél óta gyenge, levert és fáj a feje, volt egy kis láza is. De sztem még mindig jobb mint egy másik ismerősömnek, akit a hétvegén vettek le a gépről és tepsizték be. 50 eleje, egészséges, tehetős vállalkozó volt...Kollégámat is AZ-val oltották, még aznap este belázasodott, meg levert volt, de másnap délelőttre elmúlt neki.Egyszer valamikor olvastam, hogy ha valakinél láz ilyesmi jelentkezik, ott talán a hatásfoka is erősebb. Bár nincs kétségem afelől, hogy ez leginkább alkati kérdés lehet, kire hogyan hat. Mindenesetre mielőbbi jobbulást...én még szerintem 2-3 hónapra vagyok a lehetőségtől...bár persze ez lehet örömhír a krónikus betegség szempontjából....AZ-t.1 nappal az oltás után 38.3-mal nyitottam, fejfájás mellett. Nem repesek.mit kaptál?
VanillaSky
Klaci79
VanillaSky
Klaci79
Mikey
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 4 éve
Kollégámat is AZ-val oltották, még aznap este belázasodott, meg levert volt, de másnap délelőttre elmúlt neki.Egyszer valamikor olvastam, hogy ha valakinél láz ilyesmi jelentkezik, ott talán a hatásfoka is erősebb. Bár nincs kétségem afelől, hogy ez leginkább alkati kérdés lehet, kire hogyan hat. Mindenesetre mielőbbi jobbulást...én még szerintem 2-3 hónapra vagyok a lehetőségtől...bár persze ez lehet örömhír a krónikus betegség szempontjából....AZ-t.1 nappal az oltás után 38.3-mal nyitottam, fejfájás mellett. Nem repesek.mit kaptál?
VanillaSky
Klaci79
VanillaSky
Klaci79
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
Egyszer valamikor olvastam, hogy ha valakinél láz ilyesmi jelentkezik, ott talán a hatásfoka is erősebb. Bár nincs kétségem afelől, hogy ez leginkább alkati kérdés lehet, kire hogyan hat. Mindenesetre mielőbbi jobbulást...én még szerintem 2-3 hónapra vagyok a lehetőségtől...bár persze ez lehet örömhír a krónikus betegség szempontjából....AZ-t.1 nappal az oltás után 38.3-mal nyitottam, fejfájás mellett. Nem repesek.mit kaptál?
VanillaSky
Klaci79
VanillaSky
több mint 4 éve
1 nappal az oltás után 38.3-mal nyitottam, fejfájás mellett. Nem repesek.Jobbulást...
VanillaSky
több mint 4 éve
VanillaSky
1 635
AZ-t.1 nappal az oltás után 38.3-mal nyitottam, fejfájás mellett. Nem repesek.mit kaptál?
VanillaSky
Klaci79
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 4 éve
1 nappal az oltás után 38.3-mal nyitottam, fejfájás mellett. Nem repesek.mit kaptál?
VanillaSky
több mint 4 éve
www.origo.hu/itthon/20210309-dobrev-klara-koronavirusos-tobb-politikus-sem-tehetett-jarvanyugyi-ovintzezkedeseket.htmlbezzeg mikor vityáék holdudvara kapta el nem volt ilyen aggódás
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
VanillaSky
1 635
1 nappal az oltás után 38.3-mal nyitottam, fejfájás mellett. Nem repesek.
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"