OFF topik
31 feliratkozó
több mint 2 éve
Mit csináljanak 8000 méter felett egy magatehetetlen emberrel? Nincs náluk fölös meleg jakó meg oxigénpalack amit szórakozásból cipelnek. Tisztában van ezzel minden mászó.Csak elgondolkodtató, hogyha valaki szarul van lelkileg és bevesz hat doboz xanaxot, vagy bebaszik és módosult tudatállapotban leugrik a Lánchídról, majd túléli, akkor azt egy hétig nem engedik ki a pszichiátria zártosztályról (kötelező gyógykezelés), míg ha valaki "extrém sportoló" (ebbe arányosan többen halnak meg, mint elbaszott "öngyilkossági kísérletekben"), akkor az beszámítható, hiszen "tisztában volt a következményekkel, és vállalta", mert ugye kell neki az adrenalin.
VanillaSky
Egyébként -ez módfelett off, de- szerintem mindenkinek alapvető joga (kéne legyen), hogy a saját életéről, annak befejezési módjáról, idejéről maga dönthessen, csak az állam, illetve a társadalom ezügyben módfelett farizeus.
több mint 2 éve
VanillaSky
1 643
Egyáltalán nem értek egyet ezzel a 'dehát családja van' mondókával ettől függetlenül az Everestet ~ 13 ezren mászták meg az idők folyamán, igaz ennek ~1.5%-a volt csak tiszta mászás, palack nélkül, de még így is nagyjából 200 ember. Suhajdának ez a művelete már semmivel sem vitte volna előbbre az emberiséget, persze szép egyéni cél, de a kollektívának semmi haszna belőle.Sosem fogom megérteni a hegymászókat..mi értelme családos embereknek az életüket kockáztatni..Ilyen hozzáállással nem jutott volna túl messzire az emberiség
jobbágy#JC6
Lecsó
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 2 éve
Sosem fogom megérteni a hegymászókat..mi értelme családos embereknek az életüket kockáztatni..Ilyen hozzáállással nem jutott volna túl messzire az emberiség
jobbágy#JC6
több mint 2 éve
Sosem fogom megérteni a hegymászókat..mi értelme családos embereknek az életüket kockáztatni..Gratulálok, csupán egy lépésre vagy, hogy megszerezd a "Fogalmatlan feribók kommentelő" plecsnidet. Kérlek még írd be, hogy "imádkozom érted, mentsd meg őt jóuram" lehetőleg minél több :prey: emojival...
jobbágy#JC6
több mint 2 éve
Jó pár éve volt(ak) magyar mászó(k) ugye, akiknek pl az időjárás nem jött ki, vártak egy ideig, aztán elkönyvelték, hogy az azévi összekalapozott pénz ment a kukába, és lejöttek.Na ezt csak azért mondom, mert a Suhajdáról is voltak hírek, hogy ilyen baja van, olyan baja van, nem volt jó az akklimatizáció, de ennek ellenére nekiindult.
Chuck Yeager mondta egyszer, hogy a hős és a jó pilóta között az a különbség, hogy utóbbi másnap is fel tud szállni bevetésre.
Na általában azok a hegymászók halnak meg végelgyengülésben, akik képesek elfogadni azt, ha valami nem sikerül, mert így nő meg az esélyük arra, hogy ugyanannyi hegyről jöjjenek le, mint ahányra felmentek.
Anno mintha Erőss és a társa is abba halt volna bele, hogy akkor is erőltették a csúcstámadást, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem érnek fel időben, és a késői visszaindulás miatt a sötétben rossz helyre léptek.
több mint 2 éve
Sosem fogom megérteni a hegymászókat..mi értelme családos embereknek az életüket kockáztatni..
több mint 2 éve
az erről szóló Nordwand című film is elég jó.Najó, de konkrétan haldoklott a csávó, akkor sem tennél meg mindent, hogy odamenj? Inkább elmész mellette..Olvasd el ezt a sztorit és megérted, hogy semmit nem értünk a hegymászói létből
jobbágy#JC6
en.m.wikipedia.org/wiki/1936_Eiger_climbing_disaster
r.baggio
www.imdb.com/title/tt0844457/
built for this shit
több mint 2 éve
VanillaSky
1 643
Ezt kajak nem értem:www.smithsonianmag.com/smart-news/there-are-over-200-bodies-on-mount-everest-and-theyre-used-as-landmarks-146904416/
A HAZAI HÁTTÉRCSAPAT MÁJUS 25-ÉN REGGEL ÉRTESÜLT RÓLA, HOGY SUHAJDA SZILÁRD KÖRÜLBELÜL 8780 MÉTEREN, A HILLARY-LÉPCSŐ ALJÁBAN VAN. AZ ŐT ÉSZLELŐ CSAPAT ELMONDTA: RUHÁZATA ALAPJÁN EGYÉRTELMŰEN BEAZONOSÍTHATÓ VOLT.
Amikor elhaladtak mellette, életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta – olvasható a bejegyzésben.
Miért nem segítettek? Vagy ezt az elhaladást hogy kell elképzelni??
jobbágy#JC6
Mit csináljanak 8000 méter felett egy magatehetetlen emberrel? Nincs náluk fölös meleg jakó meg oxigénpalack amit szórakozásból cipelnek. Tisztában van ezzel minden mászó.
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 2 éve

olyan sok hely nincs a Hillarystepnél, lehet felajánlottak oxigént, ő meg visszautasította

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 2 éve
Najó, de konkrétan haldoklott a csávó, akkor sem tennél meg mindent, hogy odamenj? Inkább elmész mellette..Olvasd el ezt a sztorit és megérted, hogy semmit nem értünk a hegymászói létből
jobbágy#JC6
en.m.wikipedia.org/wiki/1936_Eiger_climbing_disaster

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
Igen, mert nem tudsz vele mit csinálni. Le nem tudod hozni, ha nem bír menni, de még ha bírna is, akkor is az életedet kockáztatod. Odaadod neki az oxigéned? Akkor is te halsz meg. Akkor meg téged kell lehozni… nincs jó megoldás, hidd el.Najó, de konkrétan haldoklott a csávó, akkor sem tennél meg mindent, hogy odamenj? Inkább elmész mellette..Ezt kajak nem értem:Nem tudsz segíteni. Egyrészt mindenki magáért mászik, másrészt Suhajda egyedül ment, segítség nélkül, valszeg kicsit más útvonalon, nem hiszem hogy a Hillary lépcsőn kerülgette a fizető vendégeket. Amellett ez nem úgy megy ott fent hogy odaszaladok hogy “jól vagy haver, minden ok?”
A HAZAI HÁTTÉRCSAPAT MÁJUS 25-ÉN REGGEL ÉRTESÜLT RÓLA, HOGY SUHAJDA SZILÁRD KÖRÜLBELÜL 8780 MÉTEREN, A HILLARY-LÉPCSŐ ALJÁBAN VAN. AZ ŐT ÉSZLELŐ CSAPAT ELMONDTA: RUHÁZATA ALAPJÁN EGYÉRTELMŰEN BEAZONOSÍTHATÓ VOLT.
Amikor elhaladtak mellette, életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta – olvasható a bejegyzésben.
Miért nem segítettek? Vagy ezt az elhaladást hogy kell elképzelni??
jobbágy#JC6
Lecsó
jobbágy#JC6
több mint 2 éve
Szerintem nem tudunk pontosan mindent, ezek csak találgatások, lehet pl.hogy az elhaladtak mellette azt jelenti, hogy látták messzebről, de ha odamennek saját épségüket veszélyeztetik. Talán holnap okosabbak leszünk, bár nyilván nem az ő elmondása alapján.
több mint 2 éve
Najó, de konkrétan haldoklott a csávó, akkor sem tennél meg mindent, hogy odamenj? Inkább elmész mellette..Ezt kajak nem értem:Nem tudsz segíteni. Egyrészt mindenki magáért mászik, másrészt Suhajda egyedül ment, segítség nélkül, valszeg kicsit más útvonalon, nem hiszem hogy a Hillary lépcsőn kerülgette a fizető vendégeket. Amellett ez nem úgy megy ott fent hogy odaszaladok hogy “jól vagy haver, minden ok?”
A HAZAI HÁTTÉRCSAPAT MÁJUS 25-ÉN REGGEL ÉRTESÜLT RÓLA, HOGY SUHAJDA SZILÁRD KÖRÜLBELÜL 8780 MÉTEREN, A HILLARY-LÉPCSŐ ALJÁBAN VAN. AZ ŐT ÉSZLELŐ CSAPAT ELMONDTA: RUHÁZATA ALAPJÁN EGYÉRTELMŰEN BEAZONOSÍTHATÓ VOLT.
Amikor elhaladtak mellette, életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta – olvasható a bejegyzésben.
Miért nem segítettek? Vagy ezt az elhaladást hogy kell elképzelni??
jobbágy#JC6
Lecsó
több mint 2 éve
Ezt kajak nem értem:Nem tudsz segíteni. Egyrészt mindenki magáért mászik, másrészt Suhajda egyedül ment, segítség nélkül, valszeg kicsit más útvonalon, nem hiszem hogy a Hillary lépcsőn kerülgette a fizető vendégeket. Amellett ez nem úgy megy ott fent hogy odaszaladok hogy “jól vagy haver, minden ok?”
A HAZAI HÁTTÉRCSAPAT MÁJUS 25-ÉN REGGEL ÉRTESÜLT RÓLA, HOGY SUHAJDA SZILÁRD KÖRÜLBELÜL 8780 MÉTEREN, A HILLARY-LÉPCSŐ ALJÁBAN VAN. AZ ŐT ÉSZLELŐ CSAPAT ELMONDTA: RUHÁZATA ALAPJÁN EGYÉRTELMŰEN BEAZONOSÍTHATÓ VOLT.
Amikor elhaladtak mellette, életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta – olvasható a bejegyzésben.
Miért nem segítettek? Vagy ezt az elhaladást hogy kell elképzelni??
jobbágy#JC6
több mint 2 éve
Ezt kajak nem értem:A HAZAI HÁTTÉRCSAPAT MÁJUS 25-ÉN REGGEL ÉRTESÜLT RÓLA, HOGY SUHAJDA SZILÁRD KÖRÜLBELÜL 8780 MÉTEREN, A HILLARY-LÉPCSŐ ALJÁBAN VAN. AZ ŐT ÉSZLELŐ CSAPAT ELMONDTA: RUHÁZATA ALAPJÁN EGYÉRTELMŰEN BEAZONOSÍTHATÓ VOLT.
Amikor elhaladtak mellette, életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta – olvasható a bejegyzésben.
Miért nem segítettek? Vagy ezt az elhaladást hogy kell elképzelni??
több mint 2 éve
Elvileg tudják hol van, mennek érte holnap reggel, de félek csak arra lesz jó, hogy nem kezelik eltűntként! 😕
több mint 2 éve
jobb lett volna szegénynek ha fent marad. most le kínlódják a tetemet....Van ez a reménynek nevezett izévalami, szerintem ez mondatta a nyilatkozókkal. Nem lehetett jól kivenni micsoda, de arrafelé tartanak, megnézik.Amellett, hogy a hegymászást és egyéb extrém sportokat kissé elítélem (tériszonyból adódóan is vsz), a srác bizony extrém sportot űz, aminek ez a magas halálozási ráta a velejárója. Lehet hogy megússza, mert egy index cikk alapján egy ügynökség tagjai láttak egy emberi alakot fent a hegyen, simán lehet hogy csak a telefonját bukta el útközben.Bírom ezeket az “emberi alakot láttak a 4-es tábor felett” semmitmondó, hatásvadász címeket…
gyeek
jobbágy#JC6
gyeek
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 2 éve
Mondjuk ha tényleg muszáj meglépni, és ha a gyerek és a kutya közül kéne választani, akkor azért az no brainer hogy az emberfia melyiktől válik meg. Vagyis csak remélem hogy ott még nem tartunk.Kedvenc témám, amikor végül megszabadulnak csóri kutyától, mert hát ő csak egy kutya.vagy kis baba mellé bevállalnak egy kutyát, aztán jön a meglepődés h jé buksinak is kell figyelem meg mozgásVannak emberek, akik úgy vállalnak gyereket, hogy nincsenek vele 100%-ig tisztában, hogy ez az egész életükre a halálukig óriási hatással lesz vagy ha tudják is, nem foglalkoznak vele és azt hiszik, majd megoldják a maguk módján? Hááát ez teljességgel hihetetlen...Hasonló, amikor szülők meglepődnek azon, mennyibe kerül egy gyerek felnevelése, majd panaszkodnak miatta.
r.baggio
Mikey
Kúrfürst briareos
Mikey
De szerencsére ez csak elmélet, mert sohasem lesz kutyám.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 2 éve
YoungZeeZee
9 519
Ne is emlitsd...egyik szomszed ket gyerek melle jott egy kolyok kutya.volt h arra ebredtunk h a kutya nyuszit es verik.bepisilt a hazbab (tel volt).dikk par het es mar nem volt ott a kutya.egy allat nagyobb felelosseg.sosem fogjak kiszolgalni magukat stb...Kedvenc témám, amikor végül megszabadulnak csóri kutyától, mert hát ő csak egy kutya.vagy kis baba mellé bevállalnak egy kutyát, aztán jön a meglepődés h jé buksinak is kell figyelem meg mozgásVannak emberek, akik úgy vállalnak gyereket, hogy nincsenek vele 100%-ig tisztában, hogy ez az egész életükre a halálukig óriási hatással lesz vagy ha tudják is, nem foglalkoznak vele és azt hiszik, majd megoldják a maguk módján? Hááát ez teljességgel hihetetlen...Hasonló, amikor szülők meglepődnek azon, mennyibe kerül egy gyerek felnevelése, majd panaszkodnak miatta.
r.baggio
Mikey
Kúrfürst briareos
Mikey
több mint 2 éve
Kedvenc témám, amikor végül megszabadulnak csóri kutyától, mert hát ő csak egy kutya.vagy kis baba mellé bevállalnak egy kutyát, aztán jön a meglepődés h jé buksinak is kell figyelem meg mozgásVannak emberek, akik úgy vállalnak gyereket, hogy nincsenek vele 100%-ig tisztában, hogy ez az egész életükre a halálukig óriási hatással lesz vagy ha tudják is, nem foglalkoznak vele és azt hiszik, majd megoldják a maguk módján? Hááát ez teljességgel hihetetlen...Hasonló, amikor szülők meglepődnek azon, mennyibe kerül egy gyerek felnevelése, majd panaszkodnak miatta.
r.baggio
Mikey
Kúrfürst briareos
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
vagy kis baba mellé bevállalnak egy kutyát, aztán jön a meglepődés h jé buksinak is kell figyelem meg mozgásVannak emberek, akik úgy vállalnak gyereket, hogy nincsenek vele 100%-ig tisztában, hogy ez az egész életükre a halálukig óriási hatással lesz vagy ha tudják is, nem foglalkoznak vele és azt hiszik, majd megoldják a maguk módján? Hááát ez teljességgel hihetetlen...Hasonló, amikor szülők meglepődnek azon, mennyibe kerül egy gyerek felnevelése, majd panaszkodnak miatta.
r.baggio
Mikey
több mint 2 éve
Vannak emberek, akik úgy vállalnak gyereket, hogy nincsenek vele 100%-ig tisztában, hogy ez az egész életükre a halálukig óriási hatással lesz vagy ha tudják is, nem foglalkoznak vele és azt hiszik, majd megoldják a maguk módján? Hááát ez teljességgel hihetetlen...Hasonló, amikor szülők meglepődnek azon, mennyibe kerül egy gyerek felnevelése, majd panaszkodnak miatta.
r.baggio
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
Van ez a reménynek nevezett izévalami, szerintem ez mondatta a nyilatkozókkal. Nem lehetett jól kivenni micsoda, de arrafelé tartanak, megnézik.Amellett, hogy a hegymászást és egyéb extrém sportokat kissé elítélem (tériszonyból adódóan is vsz), a srác bizony extrém sportot űz, aminek ez a magas halálozási ráta a velejárója. Lehet hogy megússza, mert egy index cikk alapján egy ügynökség tagjai láttak egy emberi alakot fent a hegyen, simán lehet hogy csak a telefonját bukta el útközben.Bírom ezeket az “emberi alakot láttak a 4-es tábor felett” semmitmondó, hatásvadász címeket…
gyeek
jobbágy#JC6
Szerkesztette: gyeek
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 2 éve
Biztos a jeti.Amellett, hogy a hegymászást és egyéb extrém sportokat kissé elítélem (tériszonyból adódóan is vsz), a srác bizony extrém sportot űz, aminek ez a magas halálozási ráta a velejárója. Lehet hogy megússza, mert egy index cikk alapján egy ügynökség tagjai láttak egy emberi alakot fent a hegyen, simán lehet hogy csak a telefonját bukta el útközben.Bírom ezeket az “emberi alakot láttak a 4-es tábor felett” semmitmondó, hatásvadász címeket…
gyeek
jobbágy#JC6
Vagy elkóborolt lámaista szerzetes, aki épp jakvajért ment.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 2 éve
Amellett, hogy a hegymászást és egyéb extrém sportokat kissé elítélem (tériszonyból adódóan is vsz), a srác bizony extrém sportot űz, aminek ez a magas halálozási ráta a velejárója. Lehet hogy megússza, mert egy index cikk alapján egy ügynökség tagjai láttak egy emberi alakot fent a hegyen, simán lehet hogy csak a telefonját bukta el útközben.Bírom ezeket az “emberi alakot láttak a 4-es tábor felett” semmitmondó, hatásvadász címeket…
gyeek