Olimpia
22 feliratkozó
több mint 1 éve
Dehogy nem bírta volna, csak taktikailag úgy érezte hogy nem éri meg felvinni a másik, nála sokkal erősebb versenyzőt, azt várta hogy majd a többiek megcsinálják a melót, pechjére a másik kettőnek is ez volt a taktika, maradt a sprint. Millió monumentet, olimpiát, vb-t bukott már így az esélyes. Carapaz meg így nyert olimpiát, mert van aert 80%-ban vezetett tokióban hogy felérjenek a szökevényekre, ő meg mikor ezt sikerült, szépen betámadta.én a helyében mentem volna elől a biztos 2. helyért. lehet hogy hüle aktika, de egy ezüsttel is mennybe ment volnaJah mert ez így megy. Volt ott már fáradás, megpróbálta rátebni az amcsira a kereket de nem bírta.
eaglesmcnabb
Eazzy
Ezt az érmet nem erőből bukta el hanem taktikából. Erő az volt.
Szerkesztette: eaglesmcnabb
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
Blankát előzetesen hova várták?
több mint 1 éve
Ennél jobb olimpiánk most 50 évig nem lesz kerékpárban amúgy, ez olyan brutális. Két negyedik helynél csak a belgák csináltak jobbat mezőnyversenyben - franciák, németek, dánok, hollandok, olaszok, spanyolok, USA, britek, senki más a közelébe nem volt ennek.Dehogynem nem lesz Blanka a következő 3-t behúzza 😉
Ja, és mi 2 emberrel mentünk ki, nem 4 fős csapatokkal.
Igor
több mint 1 éve
Egyébként, amikor a feleségem kihívta, kiderült, hogy követi az olimpiát. Szóval: benne van a pakliban.Bold: a szerelő 14-re megy, mert nézi a meccset ő is…Megkérdezem a pénztárcámat...Holnap délben magyar-szerb. Azt a meccset se nyugodtan várom. Bónuszként 1-re jön hozzánk a redőnyszerelő. Jó nap lesz.Redőny szerelésben esélyesek vagyunk a dobogóra?
nagylaza, főpohárnok
zemanla
nagylaza, főpohárnok
Sinisa
több mint 1 éve
Bold: a szerelő 14-re megy, mert nézi a meccset ő is…Megkérdezem a pénztárcámat...Holnap délben magyar-szerb. Azt a meccset se nyugodtan várom. Bónuszként 1-re jön hozzánk a redőnyszerelő. Jó nap lesz.Redőny szerelésben esélyesek vagyunk a dobogóra?
nagylaza, főpohárnok
zemanla
nagylaza, főpohárnok
TITO
JOHAN
Per Sempre Etern
This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 1 éve
nem ott, hanem vos-szal előtte.én a helyében mentem volna elől a biztos 2. helyért. lehet hogy hüle aktika, de egy ezüsttel is mennybe ment volnaEz reális lehetett volna? Vajon lett volna benne annyi erő, hogy elmenjen az amerikaival? Vagy azért lett ilyen szoros, mert tudta húzatni magát a németalföldiekkel?
eaglesmcnabb
Hanni
Az amcsit ledurrantotta volna amúgy, gyakorlatilag a legszarabb sprinter nyerte meg, csak hármuk közül senki sem akarta hogy az ő zsírján menjen fel a másik kettő, mert akkor hátrányban lettek volna a sprintben. De még csak erősebb lába sem volt. Főleg hogy az üldözők ilenkor hátrányban vannak ilyen téren. Tudom fotelről pofázok, meg minden, de ez volt a lehető legszarabb taktika, és ezt tuti ő bánja a legjobban.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
Visszatérve: magyar férfi kézilabda válogatottIgazad van, csak ebből a keretből Imrén kìvül nem férne be kb senki a dán, norvég, francia csapatokba.
5 meccs, 1 győzelem, 4 vereség
Miller 40 éves
Lékai 36 éves
És van egy Imrénk…
Ahhoz képest mekkora felszopas ment az olimpia előtt, ÉREMESELYES csapat, No comment. Úgy hogy minden idők egyik leggyengébb norvég és francia csapata volt a csoportban, míg a miénk kb 10 éve együtt.
8-10 perc alatt lejött hogy Bánhidit duplázni fogják és megjátszhatatlan lesz, erre változtatunk? Nem.
Taktika? NULLA. Vigyük rá a falra, lesz majd valami.. majd az öreg Lékai megoldja. Siralmas esküszöm.
És ekkora hátszéllel, ekkora anyagi meg TAO támogatással, ekkora arccal.
A kommentátorok szerint nincs szerencsénk, szarok a bírók, meleg a csarnok… soha a büdös életbe nem lesz itt változás. Soha. Mindig hibáztatunk majd mást.
- JC6
A másik csoport talán egy fokkal jobb lett vna, de érem sehogysincs bennük.
több mint 1 éve
Mostanában jön Betlehem.. ő eleve 8.ként jutott csak be, szóval gondolom akkor majd belefullad a medencébeEnnél jobb olimpiánk most 50 évig nem lesz kerékpárban amúgy, ez olyan brutális. Két negyedik helynél csak a belgák csináltak jobbat mezőnyversenyben - franciák, németek, dánok, hollandok, olaszok, spanyolok, USA, britek, senki más a közelébe nem volt ennek.mondjuk ez menő
Ja, és mi 2 emberrel mentünk ki nem, 4 fős csapatokkal.
Igor
több mint 1 éve
Megkérdezem a pénztárcámat...Holnap délben magyar-szerb. Azt a meccset se nyugodtan várom. Bónuszként 1-re jön hozzánk a redőnyszerelő. Jó nap lesz.Redőny szerelésben esélyesek vagyunk a dobogóra?
nagylaza, főpohárnok
zemanla
több mint 1 éve
Ennél jobb olimpiánk most 50 évig nem lesz kerékpárban amúgy, ez olyan brutális. Két negyedik helynél csak a belgák csináltak jobbat mezőnyversenyben - franciák, németek, dánok, hollandok, senki más nem.Amúgy Atinál talán biggest achievement lett volna az érem, de Blankánál szerintem nem
Igor
Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Szerintem hegyen már nem v benne erő, nem v robbanékony.én a helyében mentem volna elől a biztos 2. helyért. lehet hogy hüle aktika, de egy ezüsttel is mennybe ment volnaEz reális lehetett volna? Vajon lett volna benne annyi erő, hogy elmenjen az amerikaival? Vagy azért lett ilyen szoros, mert tudta húzatni magát a németalföldiekkel?
eaglesmcnabb
Hanni
Faulkner iszonyat tempóval jött fel mögöttük, Blanka 20 méterig bìrta, onnantól a 2 beneluxi kitaktikázta.
A végén meg mindegy v, mert hátulról próbált jönni, de Blanka orsz úton még nem annyira komfortos.
Brutális v, kár érte, de óriási teljesítmény, THUMBS UP!
GRATULÁLOK neki!
több mint 1 éve
De az egy faszság, hogy azért nem mennek az amcsival, mert akkor egymás ellen nem marad sprint erő... Mert az amcsi a legrosszabb sprinter 4ük közül 🤦♂️🤮🫣Tehát választhattak... Vagy 1-3at osztanak le
Vagy elengedik az amcsit és a 2-4et 😅
Hát utóbbit sikerült, szóljon, ha valaki szerint az a jobb
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 1 éve
Visszatérve: magyar férfi kézilabda válogatott5 meccs, 1 győzelem, 4 vereség
Miller 40 éves
Lékai 36 éves
És van egy Imrénk…
Ahhoz képest mekkora felszopas ment az olimpia előtt, ÉREMESELYES csapat, No comment. Úgy hogy minden idők egyik leggyengébb norvég és francia csapata volt a csoportban, míg a miénk kb 10 éve együtt.
8-10 perc alatt lejött hogy Bánhidit duplázni fogják és megjátszhatatlan lesz, erre változtatunk? Nem.
Taktika? NULLA. Vigyük rá a falra, lesz majd valami.. majd az öreg Lékai megoldja. Siralmas esküszöm.
És ekkora hátszéllel, ekkora anyagi meg TAO támogatással, ekkora arccal.
A kommentátorok szerint nincs szerencsénk, szarok a bírók, meleg a csarnok… soha a büdös életbe nem lesz itt változás. Soha. Mindig hibáztatunk majd mást.
több mint 1 éve
Hat hatalmas eselyt bukott el. Lehet so se lesz mar 10be sem 😕

több mint 1 éve
Ennél jobb olimpiánk most 50 évig nem lesz kerékpárban amúgy, ez olyan brutális. Két negyedik helynél csak a belgák csináltak jobbat mezőnyversenyben - franciák, németek, dánok, hollandok, olaszok, spanyolok, USA, britek, senki más a közelébe nem volt ennek.Ja, és mi 2 emberrel mentünk ki, nem 4 fős csapatokkal.
Szerkesztette: Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 1 éve
szegény lány baz remeg a szája valaki adjon neki egy túrórudit 😕 szép volt Blanka & Ati, hihetetlen siker a magyar kerékpársportnak! ❤️
több mint 1 éve
Ha van annyi ereje, h elmenjen Faulknerrel, akkor lesprinteli őket is.én a helyében mentem volna elől a biztos 2. helyért. lehet hogy hüle aktika, de egy ezüsttel is mennybe ment volnaEz reális lehetett volna? Vajon lett volna benne annyi erő, hogy elmenjen az amerikaival? Vagy azért lett ilyen szoros, mert tudta húzatni magát a németalföldiekkel?
eaglesmcnabb
Hanni
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 1 éve
A 2 ribinek bejöttOk szerintem nem ezüstért jöttek, csak egyik idióta se akarta, hogy aranyhoz segítse a másikat.
nagir
több mint 1 éve
én a helyében mentem volna elől a biztos 2. helyért. lehet hogy hüle aktika, de egy ezüsttel is mennybe ment volnaJah mert ez így megy. Volt ott már fáradás, megpróbálta rátebni az amcsira a kereket de nem bírta.
eaglesmcnabb
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 1 éve
holnap kibaszott büszke leszek a 2 kerékpárosra, de most kibaszott dühös vagyokValternek nem volt igazán sansza szerintem abban a sprintben, Laporte azt eléggé simázta meg ott kb hatan nem sprinteltek
NB2
Mennie kellett volna Faulknerrel csak biztos nem bírt.....ez kb annyira fáj.....Faulkner brutálisan erős volt utolsó hegyen... tőle kevésbé sajnálom, mintha Kopecky/Vos kapta volna meg egy négyessprintben.
dande2
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 1 éve
én a helyében mentem volna elől a biztos 2. helyért. lehet hogy hüle aktika, de egy ezüsttel is mennybe ment volnaEz reális lehetett volna? Vajon lett volna benne annyi erő, hogy elmenjen az amerikaival? Vagy azért lett ilyen szoros, mert tudta húzatni magát a németalföldiekkel?
eaglesmcnabb
több mint 1 éve
Már írtam neki 😏bazdmegTe ma nézz semmilyen magyart
Szesze
ThundersNFL a Paraszt
több mint 1 éve
hát baszki, vagy akkor szurkolok Halász ellenfeleinekbazdmegTe ma nézz semmilyen magyart
Szesze
ThundersNFL a Paraszt
több mint 1 éve
A 2 ribinek bejött

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 1 éve
én a helyében mentem volna elől a biztos 2. helyért. lehet hogy hüle aktika, de egy ezüsttel is mennybe ment volnament is elől, de hátul baszott erős tempó volt
eaglesmcnabb
Poloska vagyok.