Politika
64 feliratkozó
több mint 5 éve
Oké, de aki ebbe a nem átlagos helyzetbe kerül, az hadd oldja már meg magának. És ne ezeréves könyveken szocializálódott vagy arra hivatkozó agyhalottak akarják megfejteni, hogy neki mi a jó. Majd ő tudja.Szerintem ez átlagos ésszel/mentalitással értelmezhetetlen probéma.pestisracok.hu/brusszel-remek-vedelmi-terveben-a-nemvalto-mutetek-es-az-abortusz-biztositasa-is-szerepel/?fbclid=IwAR3U0JwpkYY7LgkhWKumRy_5jasAkxjrVcANeLZLWM-7zEkpqAEj8FpymJMNekem volt egy kollégám, egy srác, aki női testbe született.
Csak, hogy ne csak az egyik oldali média szerepeljen, mert valahogy az ilyen szennyes dolgok sosem kerülnek itt kiürítésre. 😊
kristóf17
A kommunikációja, a viselkedése, a gondolkodásmódja, a hangja, a gesztusai, mindene egyértelművé tette, hogy egy férfiról, pasiról beszélünk. Nem is tudtam, nem is lehetett rá nőként, lányként tekinteni, ugyanolyan nonszensz lett volna, mint a többi férfi esetén akiket ismerek.
Mégis, a természet furcsaságának köszönhetően egy alapvetően csinos, nőies női testbe született.
Engem heteroszexuális pasiként zavarna, és jó nagy kibaszásnak venném, ha női testbe születnék. Eleinte bizonyára mókás lenne magamat csöcsörészni, de aztán idővel úgy érezném, hogy nem élhetek teljes életet, és lépnék ezügyben.
Gondolj bele, te hogy éreznéd magadat a mostani férfi önttudatoddal, férfi agyaddal, férfi vágyaiddal, férfi viselkedéseddel, ha egy női testben élnél. Nem akarnál változtatni ezen?
Sobri Jóska
Abba se nagyon tudsz belegondolni, hogy mi lett volna, ha százlábúak születsz, vagy sirálynak.
warr_b
több mint 5 éve
Szerintem ez átlagos ésszel/mentalitással értelmezhetetlen probéma.pestisracok.hu/brusszel-remek-vedelmi-terveben-a-nemvalto-mutetek-es-az-abortusz-biztositasa-is-szerepel/?fbclid=IwAR3U0JwpkYY7LgkhWKumRy_5jasAkxjrVcANeLZLWM-7zEkpqAEj8FpymJMNekem volt egy kollégám, egy srác, aki női testbe született.
Csak, hogy ne csak az egyik oldali média szerepeljen, mert valahogy az ilyen szennyes dolgok sosem kerülnek itt kiürítésre. 😊
kristóf17
A kommunikációja, a viselkedése, a gondolkodásmódja, a hangja, a gesztusai, mindene egyértelművé tette, hogy egy férfiról, pasiról beszélünk. Nem is tudtam, nem is lehetett rá nőként, lányként tekinteni, ugyanolyan nonszensz lett volna, mint a többi férfi esetén akiket ismerek.
Mégis, a természet furcsaságának köszönhetően egy alapvetően csinos, nőies női testbe született.
Engem heteroszexuális pasiként zavarna, és jó nagy kibaszásnak venném, ha női testbe születnék. Eleinte bizonyára mókás lenne magamat csöcsörészni, de aztán idővel úgy érezném, hogy nem élhetek teljes életet, és lépnék ezügyben.
Gondolj bele, te hogy éreznéd magadat a mostani férfi önttudatoddal, férfi agyaddal, férfi vágyaiddal, férfi viselkedéseddel, ha egy női testben élnél. Nem akarnál változtatni ezen?
Sobri Jóska
Abba se nagyon tudsz belegondolni, hogy mi lett volna, ha százlábúak születsz, vagy sirálynak.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Kibírnám, amíg lesz szabad kórházi kéz 😊 (És valószínűleg minden értelmes ki is bírja, ezért nem értem a lényegét)pestisracok.hu/brusszel-remek-vedelmi-terveben-a-nemvalto-mutetek-es-az-abortusz-biztositasa-is-szerepel/?fbclid=IwAR3U0JwpkYY7LgkhWKumRy_5jasAkxjrVcANeLZLWM-7zEkpqAEj8FpymJMNekem volt egy kollégám, egy srác, aki női testbe született.
Csak, hogy ne csak az egyik oldali média szerepeljen, mert valahogy az ilyen szennyes dolgok sosem kerülnek itt kiürítésre. 😊
kristóf17
A kommunikációja, a viselkedése, a gondolkodásmódja, a hangja, a gesztusai, mindene egyértelművé tette, hogy egy férfiról, pasiról beszélünk. Nem is tudtam, nem is lehetett rá nőként, lányként tekinteni, ugyanolyan nonszensz lett volna, mint a többi férfi esetén akiket ismerek.
Mégis, a természet furcsaságának köszönhetően egy alapvetően csinos, nőies női testbe született.
Engem heteroszexuális pasiként zavarna, és jó nagy kibaszásnak venném, ha női testbe születnék. Eleinte bizonyára mókás lenne magamat csöcsörészni, de aztán idővel úgy érezném, hogy nem élhetek teljes életet, és lépnék ezügyben.
Gondolj bele, te hogy éreznéd magadat a mostani férfi önttudatoddal, férfi agyaddal, férfi vágyaiddal, férfi viselkedéseddel, ha egy női testben élnél. Nem akarnál változtatni ezen?
Sobri Jóska
Szerkesztette: kristóf17
több mint 5 éve
pestisracok.hu/brusszel-remek-vedelmi-terveben-a-nemvalto-mutetek-es-az-abortusz-biztositasa-is-szerepel/?fbclid=IwAR3U0JwpkYY7LgkhWKumRy_5jasAkxjrVcANeLZLWM-7zEkpqAEj8FpymJMNekem volt egy kollégám, egy srác, aki női testbe született.
Csak, hogy ne csak az egyik oldali média szerepeljen, mert valahogy az ilyen szennyes dolgok sosem kerülnek itt kiürítésre. 😊
kristóf17
A kommunikációja, a viselkedése, a gondolkodásmódja, a hangja, a gesztusai, mindene egyértelművé tette, hogy egy férfiról, pasiról beszélünk. Nem is tudtam, nem is lehetett rá nőként, lányként tekinteni, ugyanolyan nonszensz lett volna, mint a többi férfi esetén akiket ismerek.
Mégis, a természet furcsaságának köszönhetően egy alapvetően csinos, nőies női testbe született.
Engem heteroszexuális pasiként zavarna, és jó nagy kibaszásnak venném, ha női testbe születnék. Eleinte bizonyára mókás lenne magamat csöcsörészni, de aztán idővel úgy érezném, hogy nem élhetek teljes életet, és lépnék ezügyben.
Gondolj bele, te hogy éreznéd magadat a mostani férfi önttudatoddal, férfi agyaddal, férfi vágyaiddal, férfi viselkedéseddel, ha egy női testben élnél. Nem akarnál változtatni ezen?
több mint 5 éve
De a törvény-javaslat nem jár semmivel, annak ellenére még most is lehetnének nemváltoztató műtétek. Azért nincs, mert az a veszélyhelyzetben nem lehetséges.Lehet a fordítás rossz, de nem érzem támadásnak, hogy ezen szituban lépnek egy ilyet, amivel az jár, amit írtam kétszer. Azt persze értem ők miért érzik támadásnak. De ezt inkább csak kinevetem.Úgy érzem valamit félreértettél. A Fidesz-KDNP úgy érezte, hogy itt az idő, hogy betiltsák a nemváltoztatást, hiszen szerintük jelenleg, a vírushelyzet idején ez nagyon fontos kérdés. Erre az EP az állásfoglalásban annyit reagált, hogy elítéli a transznemű és interszexuális személyek jogai elleni támadásokat Magyarországon.Mert amelyik orvos, ápoló, vágókés, bármilyen erőforrás nem ezzel foglalkozik, tud értelmes dolgokkal is? 😊 Az, hogy a későbbiekben mi marad ebből, a jövő zenéje, de jelenleg mi ezzel a baj? Felszabadult időpontok.Járványhelyzet közepén fontos volt az Országgyűlésnek, hogy ezt a lehetőséget egy salátatörvénybe rejtve elvegye?Ez az egyik, én is így gondolom.Marhára nem ártalmatlan szerintem, nagyon komoly és súlyos pszichológiai/pszichiátriai problémát jelent, ha valaki azt se tudja magáról, hogy fiú vagy lány...pestisracok.hu/brusszel-remek-vedelmi-terveben-a-nemvalto-mutetek-es-az-abortusz-biztositasa-is-szerepel/?fbclid=IwAR3U0JwpkYY7LgkhWKumRy_5jasAkxjrVcANeLZLWM-7zEkpqAEj8FpymJMSosem fogom megérteni, hogy valakinek miért fáj, ha másoknak választási lehetőségük van bizonyos esetekben. Nem kötelező egyik sem, engem személy szerint nem is érint, ha meg más attól érzi jól magát, hogy fáraónak öltözve énekli az internacionálét a tükör előtt, hát hajrá, csinálja. Az én életem se jobb, se rosszabb nem lesz attól, ha van az egyénnek döntési szabadsága ilyen dolgokban is, ilyen esetben pedig mindig a döntési lehetőség megadása mellett fogok állni, akkor is, ha személy szerint a nemváltást nem értem és nem is nagyon kultiválom. Szélsőség, de ártalmatlan. Inkább, mint, hogy valaki azért álljon neki nőket ölni, majd az áldozataik ruháiban maszturbálni, mert nem volt lehetősége egy ilyen ártalmatlan hülyeségre. Attól, hogy én nem értem, még lehet értelme valaminek.
Csak, hogy ne csak az egyik oldali média szerepeljen, mert valahogy az ilyen szennyes dolgok sosem kerülnek itt kiürítésre. 😊
kristóf17
dankodavid
warr_b
Illetve jelen helyzetben tényleg ez a fontos az Európai Parlamentben?! Óriási vicc ez az intézmény is, mint ahogy lassan kicsit túl sok dolog Nyugat-Európában. Ha azt érted, hogy csináljanak azt magukkal, amit akarnak csak békességben, akkor valszeg az is érthető, hogy jelenleg nem éppen erre kell bármilyen erőforrást pazarolni. Pont ugyanolyan elmebeteg dolog ilyenkor rugózni ezen, mint dobozolócégeket szerezni. Európa...
kristóf17
dankodavid
kristóf17
Mivel a nemváltoztató műtét nem sürgős beavatkozás, így az EP szerint sincs annak ilyenkor helye. Erről nem is szólt egy szót sem az állásfoglalás...
Jughead
kristóf17
A törvény-javaslatnak tehát a veszélyhelyzethez semmi köze, az csak szimplán most jutott eszébe Semjénéknek (max annyi lehet, hogy így a törvény átfutási ideje alatt sem lehetnek műtétek, míg normál helyzetben lehetne).
Az meg, hogy ne lenne támadás, hogy megtiltják nekik ezt?
Szerkesztette: Jughead
több mint 5 éve
Mindkettőnek hülyeség most ezzel foglalkozni. Csak hat embereket az zavarja h az EP ezzel foglalkozik, míg az ha Semjén és a magyar országgyűlés az rendben van.Járványhelyzet közepén fontos volt az Országgyűlésnek, hogy ezt a lehetőséget egy salátatörvénybe rejtve elvegye?Ez az egyik, én is így gondolom.Marhára nem ártalmatlan szerintem, nagyon komoly és súlyos pszichológiai/pszichiátriai problémát jelent, ha valaki azt se tudja magáról, hogy fiú vagy lány...pestisracok.hu/brusszel-remek-vedelmi-terveben-a-nemvalto-mutetek-es-az-abortusz-biztositasa-is-szerepel/?fbclid=IwAR3U0JwpkYY7LgkhWKumRy_5jasAkxjrVcANeLZLWM-7zEkpqAEj8FpymJMSosem fogom megérteni, hogy valakinek miért fáj, ha másoknak választási lehetőségük van bizonyos esetekben. Nem kötelező egyik sem, engem személy szerint nem is érint, ha meg más attól érzi jól magát, hogy fáraónak öltözve énekli az internacionálét a tükör előtt, hát hajrá, csinálja. Az én életem se jobb, se rosszabb nem lesz attól, ha van az egyénnek döntési szabadsága ilyen dolgokban is, ilyen esetben pedig mindig a döntési lehetőség megadása mellett fogok állni, akkor is, ha személy szerint a nemváltást nem értem és nem is nagyon kultiválom. Szélsőség, de ártalmatlan. Inkább, mint, hogy valaki azért álljon neki nőket ölni, majd az áldozataik ruháiban maszturbálni, mert nem volt lehetősége egy ilyen ártalmatlan hülyeségre. Attól, hogy én nem értem, még lehet értelme valaminek.
Csak, hogy ne csak az egyik oldali média szerepeljen, mert valahogy az ilyen szennyes dolgok sosem kerülnek itt kiürítésre. 😊
kristóf17
dankodavid
warr_b
Illetve jelen helyzetben tényleg ez a fontos az Európai Parlamentben?! Óriási vicc ez az intézmény is, mint ahogy lassan kicsit túl sok dolog Nyugat-Európában. Ha azt érted, hogy csináljanak azt magukkal, amit akarnak csak békességben, akkor valszeg az is érthető, hogy jelenleg nem éppen erre kell bármilyen erőforrást pazarolni. Pont ugyanolyan elmebeteg dolog ilyenkor rugózni ezen, mint dobozolócégeket szerezni. Európa...
kristóf17
dankodavid
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Lehet a fordítás rossz, de nem érzem támadásnak, hogy ezen szituban lépnek egy ilyet, amivel az jár, amit írtam kétszer. Azt persze értem ők miért érzik támadásnak. De ezt inkább csak kinevetem.Úgy érzem valamit félreértettél. A Fidesz-KDNP úgy érezte, hogy itt az idő, hogy betiltsák a nemváltoztatást, hiszen szerintük jelenleg, a vírushelyzet idején ez nagyon fontos kérdés. Erre az EP az állásfoglalásban annyit reagált, hogy elítéli a transznemű és interszexuális személyek jogai elleni támadásokat Magyarországon.Mert amelyik orvos, ápoló, vágókés, bármilyen erőforrás nem ezzel foglalkozik, tud értelmes dolgokkal is? 😊 Az, hogy a későbbiekben mi marad ebből, a jövő zenéje, de jelenleg mi ezzel a baj? Felszabadult időpontok.Járványhelyzet közepén fontos volt az Országgyűlésnek, hogy ezt a lehetőséget egy salátatörvénybe rejtve elvegye?Ez az egyik, én is így gondolom.Marhára nem ártalmatlan szerintem, nagyon komoly és súlyos pszichológiai/pszichiátriai problémát jelent, ha valaki azt se tudja magáról, hogy fiú vagy lány...pestisracok.hu/brusszel-remek-vedelmi-terveben-a-nemvalto-mutetek-es-az-abortusz-biztositasa-is-szerepel/?fbclid=IwAR3U0JwpkYY7LgkhWKumRy_5jasAkxjrVcANeLZLWM-7zEkpqAEj8FpymJMSosem fogom megérteni, hogy valakinek miért fáj, ha másoknak választási lehetőségük van bizonyos esetekben. Nem kötelező egyik sem, engem személy szerint nem is érint, ha meg más attól érzi jól magát, hogy fáraónak öltözve énekli az internacionálét a tükör előtt, hát hajrá, csinálja. Az én életem se jobb, se rosszabb nem lesz attól, ha van az egyénnek döntési szabadsága ilyen dolgokban is, ilyen esetben pedig mindig a döntési lehetőség megadása mellett fogok állni, akkor is, ha személy szerint a nemváltást nem értem és nem is nagyon kultiválom. Szélsőség, de ártalmatlan. Inkább, mint, hogy valaki azért álljon neki nőket ölni, majd az áldozataik ruháiban maszturbálni, mert nem volt lehetősége egy ilyen ártalmatlan hülyeségre. Attól, hogy én nem értem, még lehet értelme valaminek.
Csak, hogy ne csak az egyik oldali média szerepeljen, mert valahogy az ilyen szennyes dolgok sosem kerülnek itt kiürítésre. 😊
kristóf17
dankodavid
warr_b
Illetve jelen helyzetben tényleg ez a fontos az Európai Parlamentben?! Óriási vicc ez az intézmény is, mint ahogy lassan kicsit túl sok dolog Nyugat-Európában. Ha azt érted, hogy csináljanak azt magukkal, amit akarnak csak békességben, akkor valszeg az is érthető, hogy jelenleg nem éppen erre kell bármilyen erőforrást pazarolni. Pont ugyanolyan elmebeteg dolog ilyenkor rugózni ezen, mint dobozolócégeket szerezni. Európa...
kristóf17
dankodavid
kristóf17
Mivel a nemváltoztató műtét nem sürgős beavatkozás, így az EP szerint sincs annak ilyenkor helye. Erről nem is szólt egy szót sem az állásfoglalás...
Jughead
több mint 5 éve
pestisrácokról linkelni olyan, mintha az utcádban hőbörgő alkoholista hajléktalantól idéznél valamit... vagy a "másik oldalról" ha az amerikai magyar népszavából szemléznél magasröptű értekezéseketUgyanezt érzem és gondolom a túloldali szennylapok linkelésekor. 😊 Valóban félelmetes!
félelmetes, hogy gondolkodó embereknél ezek még hivatkozási alapok lehetnek
r.baggio
| De ott is és itt is lehet találni értelmes dolgokat. Nem sokat foglalkozok politikával inkább, de e cikk láttán azért előjött megint az EU utálatom. |
több mint 5 éve
Úgy érzem valamit félreértettél. A Fidesz-KDNP úgy érezte, hogy itt az idő, hogy betiltsák a nemváltoztatást, hiszen szerintük jelenleg, a vírushelyzet idején ez nagyon fontos kérdés. Erre az EP az állásfoglalásban annyit reagált, hogy elítéli a transznemű és interszexuális személyek jogai elleni támadásokat Magyarországon.Mert amelyik orvos, ápoló, vágókés, bármilyen erőforrás nem ezzel foglalkozik, tud értelmes dolgokkal is? 😊 Az, hogy a későbbiekben mi marad ebből, a jövő zenéje, de jelenleg mi ezzel a baj? Felszabadult időpontok.Járványhelyzet közepén fontos volt az Országgyűlésnek, hogy ezt a lehetőséget egy salátatörvénybe rejtve elvegye?Ez az egyik, én is így gondolom.Marhára nem ártalmatlan szerintem, nagyon komoly és súlyos pszichológiai/pszichiátriai problémát jelent, ha valaki azt se tudja magáról, hogy fiú vagy lány...pestisracok.hu/brusszel-remek-vedelmi-terveben-a-nemvalto-mutetek-es-az-abortusz-biztositasa-is-szerepel/?fbclid=IwAR3U0JwpkYY7LgkhWKumRy_5jasAkxjrVcANeLZLWM-7zEkpqAEj8FpymJMSosem fogom megérteni, hogy valakinek miért fáj, ha másoknak választási lehetőségük van bizonyos esetekben. Nem kötelező egyik sem, engem személy szerint nem is érint, ha meg más attól érzi jól magát, hogy fáraónak öltözve énekli az internacionálét a tükör előtt, hát hajrá, csinálja. Az én életem se jobb, se rosszabb nem lesz attól, ha van az egyénnek döntési szabadsága ilyen dolgokban is, ilyen esetben pedig mindig a döntési lehetőség megadása mellett fogok állni, akkor is, ha személy szerint a nemváltást nem értem és nem is nagyon kultiválom. Szélsőség, de ártalmatlan. Inkább, mint, hogy valaki azért álljon neki nőket ölni, majd az áldozataik ruháiban maszturbálni, mert nem volt lehetősége egy ilyen ártalmatlan hülyeségre. Attól, hogy én nem értem, még lehet értelme valaminek.
Csak, hogy ne csak az egyik oldali média szerepeljen, mert valahogy az ilyen szennyes dolgok sosem kerülnek itt kiürítésre. 😊
kristóf17
dankodavid
warr_b
Illetve jelen helyzetben tényleg ez a fontos az Európai Parlamentben?! Óriási vicc ez az intézmény is, mint ahogy lassan kicsit túl sok dolog Nyugat-Európában. Ha azt érted, hogy csináljanak azt magukkal, amit akarnak csak békességben, akkor valszeg az is érthető, hogy jelenleg nem éppen erre kell bármilyen erőforrást pazarolni. Pont ugyanolyan elmebeteg dolog ilyenkor rugózni ezen, mint dobozolócégeket szerezni. Európa...
kristóf17
dankodavid
kristóf17
Mivel a nemváltoztató műtét nem sürgős beavatkozás, így az EP szerint sincs annak ilyenkor helye. Erről nem is szólt egy szót sem az állásfoglalás...
Szerkesztette: Jughead
több mint 5 éve
pestisrácokról linkelni olyan, mintha az utcádban hőbörgő alkoholista hajléktalantól idéznél valamit... vagy a "másik oldalról" ha az amerikai magyar népszavából szemléznél magasröptű értekezéseketfélelmetes, hogy gondolkodó embereknél ezek még hivatkozási alapok lehetnek

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
Mert amelyik orvos, ápoló, vágókés, bármilyen erőforrás nem ezzel foglalkozik, tud értelmes dolgokkal is? 😊 Az, hogy a későbbiekben mi marad ebből, a jövő zenéje, de jelenleg mi ezzel a baj? Felszabadult időpontok.Járványhelyzet közepén fontos volt az Országgyűlésnek, hogy ezt a lehetőséget egy salátatörvénybe rejtve elvegye?Ez az egyik, én is így gondolom.Marhára nem ártalmatlan szerintem, nagyon komoly és súlyos pszichológiai/pszichiátriai problémát jelent, ha valaki azt se tudja magáról, hogy fiú vagy lány...pestisracok.hu/brusszel-remek-vedelmi-terveben-a-nemvalto-mutetek-es-az-abortusz-biztositasa-is-szerepel/?fbclid=IwAR3U0JwpkYY7LgkhWKumRy_5jasAkxjrVcANeLZLWM-7zEkpqAEj8FpymJMSosem fogom megérteni, hogy valakinek miért fáj, ha másoknak választási lehetőségük van bizonyos esetekben. Nem kötelező egyik sem, engem személy szerint nem is érint, ha meg más attól érzi jól magát, hogy fáraónak öltözve énekli az internacionálét a tükör előtt, hát hajrá, csinálja. Az én életem se jobb, se rosszabb nem lesz attól, ha van az egyénnek döntési szabadsága ilyen dolgokban is, ilyen esetben pedig mindig a döntési lehetőség megadása mellett fogok állni, akkor is, ha személy szerint a nemváltást nem értem és nem is nagyon kultiválom. Szélsőség, de ártalmatlan. Inkább, mint, hogy valaki azért álljon neki nőket ölni, majd az áldozataik ruháiban maszturbálni, mert nem volt lehetősége egy ilyen ártalmatlan hülyeségre. Attól, hogy én nem értem, még lehet értelme valaminek.
Csak, hogy ne csak az egyik oldali média szerepeljen, mert valahogy az ilyen szennyes dolgok sosem kerülnek itt kiürítésre. 😊
kristóf17
dankodavid
warr_b
Illetve jelen helyzetben tényleg ez a fontos az Európai Parlamentben?! Óriási vicc ez az intézmény is, mint ahogy lassan kicsit túl sok dolog Nyugat-Európában. Ha azt érted, hogy csináljanak azt magukkal, amit akarnak csak békességben, akkor valszeg az is érthető, hogy jelenleg nem éppen erre kell bármilyen erőforrást pazarolni. Pont ugyanolyan elmebeteg dolog ilyenkor rugózni ezen, mint dobozolócégeket szerezni. Európa...
kristóf17
dankodavid
több mint 5 éve
Nem foglakozik mert a legtöbb ember aki olvassa nem azt fogja kihozni, hogy egy hülye Fidesz intézkedésre reagáltak.pestisracok.hu/brusszel-remek-vedelmi-terveben-a-nemvalto-mutetek-es-az-abortusz-biztositasa-is-szerepel/?fbclid=IwAR3U0JwpkYY7LgkhWKumRy_5jasAkxjrVcANeLZLWM-7zEkpqAEj8FpymJMSzóval Semjénék úgy érezték, hogy a vírus idején a legfontosabb az, hogy pár szár/ezer embertől elvegyék a boldog élet lehetőségét, amire az EU reagált és a PS szerint az EU a hülye mert ezzel foglalkozik ilyen időkben? 😀 Nem esik le nekik, hogy ezzel épp a gazdáikat hülyézték le, akik valóban úgy érezték, hogy ezzel most kell foglalkozni?
Csak, hogy ne csak az egyik oldali média szerepeljen, mert valahogy az ilyen szennyes dolgok sosem kerülnek itt kiürítésre. 😊
kristóf17
Jughead
Annyit lát az EU már megint hülyeségekkel foglakozik, mint ami a dolga lenne.
több mint 5 éve
pestisracok.hu/brusszel-remek-vedelmi-terveben-a-nemvalto-mutetek-es-az-abortusz-biztositasa-is-szerepel/?fbclid=IwAR3U0JwpkYY7LgkhWKumRy_5jasAkxjrVcANeLZLWM-7zEkpqAEj8FpymJMSzóval Semjénék úgy érezték, hogy a vírus idején a legfontosabb az, hogy pár szár/ezer embertől elvegyék a boldog élet lehetőségét, amire az EU reagált és a PS szerint az EU a hülye mert ezzel foglalkozik ilyen időkben? 😀 Nem esik le nekik, hogy ezzel épp a gazdáikat hülyézték le, akik valóban úgy érezték, hogy ezzel most kell foglalkozni?
Csak, hogy ne csak az egyik oldali média szerepeljen, mert valahogy az ilyen szennyes dolgok sosem kerülnek itt kiürítésre. 😊
kristóf17
Szerkesztette: Jughead
több mint 5 éve
Járványhelyzet közepén fontos volt az Országgyűlésnek, hogy ezt a lehetőséget egy salátatörvénybe rejtve elvegye?Ez az egyik, én is így gondolom.Marhára nem ártalmatlan szerintem, nagyon komoly és súlyos pszichológiai/pszichiátriai problémát jelent, ha valaki azt se tudja magáról, hogy fiú vagy lány...pestisracok.hu/brusszel-remek-vedelmi-terveben-a-nemvalto-mutetek-es-az-abortusz-biztositasa-is-szerepel/?fbclid=IwAR3U0JwpkYY7LgkhWKumRy_5jasAkxjrVcANeLZLWM-7zEkpqAEj8FpymJMSosem fogom megérteni, hogy valakinek miért fáj, ha másoknak választási lehetőségük van bizonyos esetekben. Nem kötelező egyik sem, engem személy szerint nem is érint, ha meg más attól érzi jól magát, hogy fáraónak öltözve énekli az internacionálét a tükör előtt, hát hajrá, csinálja. Az én életem se jobb, se rosszabb nem lesz attól, ha van az egyénnek döntési szabadsága ilyen dolgokban is, ilyen esetben pedig mindig a döntési lehetőség megadása mellett fogok állni, akkor is, ha személy szerint a nemváltást nem értem és nem is nagyon kultiválom. Szélsőség, de ártalmatlan. Inkább, mint, hogy valaki azért álljon neki nőket ölni, majd az áldozataik ruháiban maszturbálni, mert nem volt lehetősége egy ilyen ártalmatlan hülyeségre. Attól, hogy én nem értem, még lehet értelme valaminek.
Csak, hogy ne csak az egyik oldali média szerepeljen, mert valahogy az ilyen szennyes dolgok sosem kerülnek itt kiürítésre. 😊
kristóf17
dankodavid
warr_b
Illetve jelen helyzetben tényleg ez a fontos az Európai Parlamentben?! Óriási vicc ez az intézmény is, mint ahogy lassan kicsit túl sok dolog Nyugat-Európában. Ha azt érted, hogy csináljanak azt magukkal, amit akarnak csak békességben, akkor valszeg az is érthető, hogy jelenleg nem éppen erre kell bármilyen erőforrást pazarolni. Pont ugyanolyan elmebeteg dolog ilyenkor rugózni ezen, mint dobozolócégeket szerezni. Európa...
kristóf17
Pulvis et umbra sumus.
több mint 5 éve
Amúgy az avatarod miatt mindig öszekeverlek JC-vel 😀pestisracok.hu/brusszel-remek-vedelmi-terveben-a-nemvalto-mutetek-es-az-abortusz-biztositasa-is-szerepel/?fbclid=IwAR3U0JwpkYY7LgkhWKumRy_5jasAkxjrVcANeLZLWM-7zEkpqAEj8FpymJMSosem fogom megérteni, hogy valakinek miért fáj, ha másoknak választási lehetőségük van bizonyos esetekben. Nem kötelező egyik sem, engem személy szerint nem is érint, ha meg más attól érzi jól magát, hogy fáraónak öltözve énekli az internacionálét a tükör előtt, hát hajrá, csinálja. Az én életem se jobb, se rosszabb nem lesz attól, ha van az egyénnek döntési szabadsága ilyen dolgokban is, ilyen esetben pedig mindig a döntési lehetőség megadása mellett fogok állni, akkor is, ha személy szerint a nemváltást nem értem és nem is nagyon kultiválom. Szélsőség, de ártalmatlan. Inkább, mint, hogy valaki azért álljon neki nőket ölni, majd az áldozataik ruháiban maszturbálni, mert nem volt lehetősége egy ilyen ártalmatlan hülyeségre. Attól, hogy én nem értem, még lehet értelme valaminek.
Csak, hogy ne csak az egyik oldali média szerepeljen, mert valahogy az ilyen szennyes dolgok sosem kerülnek itt kiürítésre. 😊
kristóf17
dankodavid

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Ez az egyik, én is így gondolom.Marhára nem ártalmatlan szerintem, nagyon komoly és súlyos pszichológiai/pszichiátriai problémát jelent, ha valaki azt se tudja magáról, hogy fiú vagy lány...pestisracok.hu/brusszel-remek-vedelmi-terveben-a-nemvalto-mutetek-es-az-abortusz-biztositasa-is-szerepel/?fbclid=IwAR3U0JwpkYY7LgkhWKumRy_5jasAkxjrVcANeLZLWM-7zEkpqAEj8FpymJMSosem fogom megérteni, hogy valakinek miért fáj, ha másoknak választási lehetőségük van bizonyos esetekben. Nem kötelező egyik sem, engem személy szerint nem is érint, ha meg más attól érzi jól magát, hogy fáraónak öltözve énekli az internacionálét a tükör előtt, hát hajrá, csinálja. Az én életem se jobb, se rosszabb nem lesz attól, ha van az egyénnek döntési szabadsága ilyen dolgokban is, ilyen esetben pedig mindig a döntési lehetőség megadása mellett fogok állni, akkor is, ha személy szerint a nemváltást nem értem és nem is nagyon kultiválom. Szélsőség, de ártalmatlan. Inkább, mint, hogy valaki azért álljon neki nőket ölni, majd az áldozataik ruháiban maszturbálni, mert nem volt lehetősége egy ilyen ártalmatlan hülyeségre. Attól, hogy én nem értem, még lehet értelme valaminek.
Csak, hogy ne csak az egyik oldali média szerepeljen, mert valahogy az ilyen szennyes dolgok sosem kerülnek itt kiürítésre. 😊
kristóf17
dankodavid
warr_b
Illetve jelen helyzetben tényleg ez a fontos az Európai Parlamentben?! Óriási vicc ez az intézmény is, mint ahogy lassan kicsit túl sok dolog Nyugat-Európában. Ha azt érted, hogy csináljanak azt magukkal, amit akarnak csak békességben, akkor valszeg az is érthető, hogy jelenleg nem éppen erre kell bármilyen erőforrást pazarolni. Pont ugyanolyan elmebeteg dolog ilyenkor rugózni ezen, mint dobozolócégeket szerezni. Európa...
több mint 5 éve
Marhára nem ártalmatlan szerintem, nagyon komoly és súlyos pszichológiai/pszichiátriai problémát jelent, ha valaki azt se tudja magáról, hogy fiú vagy lány...pestisracok.hu/brusszel-remek-vedelmi-terveben-a-nemvalto-mutetek-es-az-abortusz-biztositasa-is-szerepel/?fbclid=IwAR3U0JwpkYY7LgkhWKumRy_5jasAkxjrVcANeLZLWM-7zEkpqAEj8FpymJMSosem fogom megérteni, hogy valakinek miért fáj, ha másoknak választási lehetőségük van bizonyos esetekben. Nem kötelező egyik sem, engem személy szerint nem is érint, ha meg más attól érzi jól magát, hogy fáraónak öltözve énekli az internacionálét a tükör előtt, hát hajrá, csinálja. Az én életem se jobb, se rosszabb nem lesz attól, ha van az egyénnek döntési szabadsága ilyen dolgokban is, ilyen esetben pedig mindig a döntési lehetőség megadása mellett fogok állni, akkor is, ha személy szerint a nemváltást nem értem és nem is nagyon kultiválom. Szélsőség, de ártalmatlan. Inkább, mint, hogy valaki azért álljon neki nőket ölni, majd az áldozataik ruháiban maszturbálni, mert nem volt lehetősége egy ilyen ártalmatlan hülyeségre. Attól, hogy én nem értem, még lehet értelme valaminek.
Csak, hogy ne csak az egyik oldali média szerepeljen, mert valahogy az ilyen szennyes dolgok sosem kerülnek itt kiürítésre. 😊
kristóf17
dankodavid

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
pestisracok.hu/brusszel-remek-vedelmi-terveben-a-nemvalto-mutetek-es-az-abortusz-biztositasa-is-szerepel/?fbclid=IwAR3U0JwpkYY7LgkhWKumRy_5jasAkxjrVcANeLZLWM-7zEkpqAEj8FpymJMSosem fogom megérteni, hogy valakinek miért fáj, ha másoknak választási lehetőségük van bizonyos esetekben. Nem kötelező egyik sem, engem személy szerint nem is érint, ha meg más attól érzi jól magát, hogy fáraónak öltözve énekli az internacionálét a tükör előtt, hát hajrá, csinálja. Az én életem se jobb, se rosszabb nem lesz attól, ha van az egyénnek döntési szabadsága ilyen dolgokban is, ilyen esetben pedig mindig a döntési lehetőség megadása mellett fogok állni, akkor is, ha személy szerint a nemváltást nem értem és nem is nagyon kultiválom. Szélsőség, de ártalmatlan. Inkább, mint, hogy valaki azért álljon neki nőket ölni, majd az áldozataik ruháiban maszturbálni, mert nem volt lehetősége egy ilyen ártalmatlan hülyeségre. Attól, hogy én nem értem, még lehet értelme valaminek.
Csak, hogy ne csak az egyik oldali média szerepeljen, mert valahogy az ilyen szennyes dolgok sosem kerülnek itt kiürítésre. 😊
kristóf17
Pulvis et umbra sumus.
több mint 5 éve
pestisracok.hu/brusszel-remek-vedelmi-terveben-a-nemvalto-mutetek-es-az-abortusz-biztositasa-is-szerepel/?fbclid=IwAR3U0JwpkYY7LgkhWKumRy_5jasAkxjrVcANeLZLWM-7zEkpqAEj8FpymJMCsak, hogy ne csak az egyik oldali média szerepeljen, mert valahogy az ilyen szennyes dolgok sosem kerülnek itt kiürítésre. 😊
több mint 5 éve
444.hu/2020/04/19/tusk-beszolt-orbannak-erre-a-kormanymedia-odairta-egy-nacikat-abrazolo-foto-ala-hogy-azon-a-nagyapja-lathatoAz utolsó bekezdés különösen aranyos.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 5 éve
- Választáskor két eset van: "A", a Fideszre szavazol; vagy "B", ...- "B", "B", mindenképp "B"!
"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 5 éve
Különösen érdekes ebben az idézetben, hogy a jelenlegi ellenzéknek automatikusan megelőlegezi a hozzáértést meg a szakértelmet.Kulcsszó a "részben"
Plusz még a végén a szolid Gyurcsány-nosztalgia 😀
Ez a baloldal reménytelen.
Kampman
szívesen
több mint 5 éve
Különösen érdekes ebben az idézetben, hogy a jelenlegi ellenzéknek automatikusan megelőlegezi a hozzáértést meg a szakértelmet. Plusz még a végén a szolid Gyurcsány-nosztalgia 😀
Ez a baloldal reménytelen.
több mint 5 éve
Mondjuk ez a fidesz és bármelyik másik jelenlegi közti választás kb olyan, mintha azt kéne eldönteni, hogy tüdőrákban vagy gyomorrákban akarsz megdögleni...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
“Talán meglepő lesz pont tőlem, de az elmúlt napok magyarországi eseményeiből azt a következtetést vontam le, hogy lehet érvelni amellett, miszerint jó, hogy a Fidesz kormányon van, nem ellenzékben.Képzeljé(te)k el, csak képzeljé(te)k el, hogy van valamilyen viszonylag demokratikus, részben balf…okból, részben hozzáértő szakemberekből, részben politikailag balf… hozzáértő szakemberekből álló kormány, a Fidesz pedig negyvenkilenc parlamenti mandátumszázalékkal és egy csomó polgármesterrel ellenzékben van. Ha az elmúlt napok eseményeinek csak a töredéke történne meg ebben a fölállásban – s kéretik nemcsak az ún. kórháziágy-fölszabadításokra gondolni, hanem például arra is, hogy novemberben 325 forint volt egy euró, most pedig 350, de pár hete volt majdnem 370 is –, a Fidesz már nem a Tőzsdepalotát gyújtotta volna föl, hanem az egész országot. Polgárháború lenne, egyszerűen kő kövön nem maradna.
Soha, de soha ne feledjé(te)k el, hogy 2006-2007 fordulóján szerencsétlen Molnár Lajos – nyugodjék békében – rendbe akarta tenni az egészségügyet, mire a Lázár János akkori polgármester által jegyzett hódmezővásárhelyi tüntetésen népirtással vádolták és in concreto lemengelézték.*
Summa summarum egyáltalán nem biztos, hogy a Fidesz kormányon kártékonyabb mint ellenzékben. Ha pedig közben az államfői és a legfőbb ügyészi poszton nem lesz változás, akkor az ötvenegy mandátumszázalékos kormánynak körülbelül annyi az esélye mint Szálasinak a főtárgyaláson.
* Ezt különösen azon politikai (fele)barátaimnak ajánlom figyelmébe, akik egy Lázár János által vezetett fideszes belpuccsban látják a demokratikus kibontakozás szárba szökkenésének esélyét.”