Darts
20 feliratkozó
több mint 9 éve
nos, a Trump-Robertson meccs lehetőség hiányában elmarad.Tavalyi gyengébb éve után remélem összeszedi magát Trump (kedvencem). Mondjuk Robertsonnal pikáns kis meccs lenne.lesz. persze véletlenek történhetnek, de azért kimagasodnak az águkról.
danyly
még ott lett volna elvileg Bingham, de neki idén nem nagyon ment, meg hát Higgins. de szerintem most leginkább Trump van formában ebből a négyesből (azért is rá fogadtam, bocs ha jinxelem, pedig nem ik vagyok)slowmotion
nem tudom eldönteni, hogy tegnap Robertson volt-e indiszponáltabb, vagy Holt fogta ki élete formáját, de az ausztrálnak kb. addig volt esélye, amíg az erős 0-3-as kezdés után visszahozta 3-3-ra. onnantól kézifék, 3-7 után még nyert egy frame-et meg 4-9 után kettőt, de egyáltalán nem úgy játszott, mint egy esélyes.
az este csúcspontja az volt, amikor Holt safety-ből eltette a fehér golyót, a szabad lökésből meg Robertson leutánozta. (mondjuk ez szerintem sporttörténelem lehet).
mindegy, én úgyis Trumpra tettem, remélem nem lesz ebből jinx.
több mint 9 éve
lesz. persze véletlenek történhetnek, de azért kimagasodnak az águkról.Tavalyi gyengébb éve után remélem összeszedi magát Trump (kedvencem). Mondjuk Robertsonnal pikáns kis meccs lenne.én mondjuk a felső ágra megtettem Trump győzelmét, nagyon megy most neki.hát akkor idén sem lesz címvédés a Crucible-benMajdnem kiment a fejemből. Gyorsan kizúgott Bingham. Pedig Carter nem az a nagy nyerő típus. 3 éve semmi komolyabb versenyt nem nyert (bár 2x játszott VB döntőt). A negyeddöntőig elmehet, de ott Higgins kemény dió lesz.
slowmotion
danyly
alul meg a favorit az Ronnie, feltéve, hogy van kedve játszani.
slowmotion
danyly
még ott lett volna elvileg Bingham, de neki idén nem nagyon ment, meg hát Higgins. de szerintem most leginkább Trump van formában ebből a négyesből (azért is rá fogadtam, bocs ha jinxelem, pedig nem ik vagyok)
több mint 9 éve
Közben a 3. kiemelt Murphy is kiesett. Hoppá. És Walden is vesztésre áll. Szép kis VB indul itt!
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 9 éve
Tavalyi gyengébb éve után remélem összeszedi magát Trump (kedvencem). Mondjuk Robertsonnal pikáns kis meccs lenne.én mondjuk a felső ágra megtettem Trump győzelmét, nagyon megy most neki.hát akkor idén sem lesz címvédés a Crucible-benMajdnem kiment a fejemből. Gyorsan kizúgott Bingham. Pedig Carter nem az a nagy nyerő típus. 3 éve semmi komolyabb versenyt nem nyert (bár 2x játszott VB döntőt). A negyeddöntőig elmehet, de ott Higgins kemény dió lesz.
slowmotion
danyly
alul meg a favorit az Ronnie, feltéve, hogy van kedve játszani.
slowmotion
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 9 éve
én mondjuk a felső ágra megtettem Trump győzelmét, nagyon megy most neki.hát akkor idén sem lesz címvédés a Crucible-benMajdnem kiment a fejemből. Gyorsan kizúgott Bingham. Pedig Carter nem az a nagy nyerő típus. 3 éve semmi komolyabb versenyt nem nyert (bár 2x játszott VB döntőt). A negyeddöntőig elmehet, de ott Higgins kemény dió lesz.
slowmotion
danyly
alul meg a favorit az Ronnie, feltéve, hogy van kedve játszani.
több mint 9 éve
hát akkor idén sem lesz címvédés a Crucible-benMajdnem kiment a fejemből. Gyorsan kizúgott Bingham. Pedig Carter nem az a nagy nyerő típus. 3 éve semmi komolyabb versenyt nem nyert (bár 2x játszott VB döntőt). A negyeddöntőig elmehet, de ott Higgins kemény dió lesz.
slowmotion
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 9 éve
hát akkor idén sem lesz címvédés a Crucible-ben
több mint 9 éve
Ha Markó dobja.Az a 9 nyilas Adrian Lewistől nem semmi volt.Melyik kilenc nyilas "semmi"?
Coolearie
Sobri Jóska
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 9 éve
lolAz a 9 nyilas Adrian Lewistől nem semmi volt.Melyik kilenc nyilas "semmi"?
Coolearie
Sobri Jóska
több mint 9 éve
Az a 9 nyilas Adrian Lewistől nem semmi volt.Melyik kilenc nyilas "semmi"?
Coolearie
több mint 9 éve
Az a 9 nyilas Adrian Lewistől nem semmi volt.aranyos amúgy ahogy a kommentátorok számolják hogy
Coolearie
úgymond kinek hány 9 nyilasa van közülük!! 😊
több mint 9 éve
Az a 9 nyilas Adrian Lewistől nem semmi volt.
több mint 9 éve
Taylor! Lewis!!! Csak Gary hibázott.
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 9 éve
szombaton kezdődik a snooker-vb, most folynak a selejtezők.a második körben Ebdon, a 2002-es világbajnok, Gerard Greene-nel meccselt. az első két frame-et Ebdon nyerte - aztán a következő nyolcat Greene. onnan 3-8, 3-9, aztán 5-9. na itt mentem el lefeküdni, elkönyvelve, hogy lefőtt a kávé Ebdonnak (meg a szelvényem is elment).
aha. 3-9-ről nyert egymás után hét frame-et, és épphogy becsusszant a harmadik körbe.
több mint 9 éve
Az elődöntő után mit lehetne erre mondani? 😀😀😀Samuels előtt le a kalappal, végigcipelte a válogatottat a hátán, 11-3-ról, wow.. úgy hogy Gayle és Simmons semmit se csinált. Braithwaite, már amit dobott az se volt csúnya (kiszedte Buttlert és Root-ot pl, az utolsó kulcswicket, nagyon jó economy rate-tel), az az utolsó over meg nem normális-kategória, mégha a négyből három elég szar labda is volt.. klasszikus Windies-módra golfozta a hatosokat 😊
Hullámvasút ehhez képes Hortobágy. A vége meg a '99-es BL döntőt idézte. EL-KÉ-PESZ-TŐ!!!
Carlos Brathwaite, remember the name!
www.icc-cricket.com/world-t20/videos/media/id/8769/the-final-thrilling-12-balls-of-the-2016-final-including-brathwaites-four-sixes
Ezután mondja azt vki, a krikett unalmas. Kiröhögöm! 😀
A meccs alatt először Badree, majd Buttler és Root tűnt MVP esélyesnek, aztán jött Samuels és a végén Brathwaite, aki ugyan nem lett man of the match, de a hős mindenképp.
dawyd728
Szerkesztette: Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 9 éve
dawyd728
4 110
Figyelmetlen voltál. A hsz magában rejti a megfejtést. 😉Az elődöntő után mit lehetne erre mondani? 😀😀😀De végülis ki nyert?
Hullámvasút ehhez képes Hortobágy. A vége meg a '99-es BL döntőt idézte. EL-KÉ-PESZ-TŐ!!!
Carlos Brathwaite, remember the name!
www.icc-cricket.com/world-t20/videos/media/id/8769/the-final-thrilling-12-balls-of-the-2016-final-including-brathwaites-four-sixes
Ezután mondja azt vki, a krikett unalmas. Kiröhögöm! 😀
A meccs alatt először Badree, majd Buttler és Root tűnt MVP esélyesnek, aztán jött Samuels és a végén Brathwaite, aki ugyan nem lett man of the match, de a hős mindenképp.
dawyd728
Sobri Jóska
több mint 9 éve
soha nem értem miért trollkodsz...Az elődöntő után mit lehetne erre mondani? 😀😀😀De végülis ki nyert?
Hullámvasút ehhez képes Hortobágy. A vége meg a '99-es BL döntőt idézte. EL-KÉ-PESZ-TŐ!!!
Carlos Brathwaite, remember the name!
www.icc-cricket.com/world-t20/videos/media/id/8769/the-final-thrilling-12-balls-of-the-2016-final-including-brathwaites-four-sixes
Ezután mondja azt vki, a krikett unalmas. Kiröhögöm! 😀
A meccs alatt először Badree, majd Buttler és Root tűnt MVP esélyesnek, aztán jött Samuels és a végén Brathwaite, aki ugyan nem lett man of the match, de a hős mindenképp.
dawyd728
Sobri Jóska
több mint 9 éve
Az elődöntő után mit lehetne erre mondani? 😀😀😀De végülis ki nyert?
Hullámvasút ehhez képes Hortobágy. A vége meg a '99-es BL döntőt idézte. EL-KÉ-PESZ-TŐ!!!
Carlos Brathwaite, remember the name!
www.icc-cricket.com/world-t20/videos/media/id/8769/the-final-thrilling-12-balls-of-the-2016-final-including-brathwaites-four-sixes
Ezután mondja azt vki, a krikett unalmas. Kiröhögöm! 😀
A meccs alatt először Badree, majd Buttler és Root tűnt MVP esélyesnek, aztán jött Samuels és a végén Brathwaite, aki ugyan nem lett man of the match, de a hős mindenképp.
dawyd728
több mint 9 éve
dawyd728
4 110
Az elődöntő után mit lehetne erre mondani? 😀😀😀Hullámvasút ehhez képes Hortobágy. A vége meg a '99-es BL döntőt idézte. EL-KÉ-PESZ-TŐ!!!
Carlos Brathwaite, remember the name!
www.icc-cricket.com/world-t20/videos/media/id/8769/the-final-thrilling-12-balls-of-the-2016-final-including-brathwaites-four-sixes
Ezután mondja azt vki, a krikett unalmas. Kiröhögöm! 😀
A meccs alatt először Badree, majd Buttler és Root tűnt MVP esélyesnek, aztán jött Samuels és a végén Brathwaite, aki ugyan nem lett man of the match, de a hős mindenképp.
több mint 9 éve
dawyd728
4 110
Fletcher sérülése talán lehető legjobbkor jött, ha lehet ilyet mondani. 😀 Simmons óriásit játszott a helyén. Charles is végre vmi nagyot durrantott. Russell meg Russell. Boom or bust.Én upsetet érzek (legalábbis reménykedem), ha a Windies odacsap valahol, ez lesz az, itt és most.. Gayle-t pihentették a 47 labdás centuryje óta (még Mr. Kohlinak se volt 200 feletti strike rate-je..)Sima Új-Zéland 😀 de a Windies - India az viszont nagy meccs volt.
Fletcher és Yuvraj sérültek ha jól olvastam, ez mondjuk inkább Windiesnek hátrány.. hát, nem lesz könnyű 😕
A másik oldalon sima Új-Zéland győzelem, és szerintem ők behúzzák a döntőt is majd, magasan a legmélyebb csapat.
Igor
Igor
Amúgy, ami mázlija volt a Windies-nek, én inkább angolokra tennék.
több mint 9 éve
dawyd728
4 110
Most jutottam el oda, h végignéztem mindkét elődöntőt. Tombol bennem az adrenalin. 😀Samuels kiesésénél 10-90-et adtam WI-nek. Onnan visszajönni. Az a két no ball és a Kohli elkapás, ami végül 6-os lett... Nagyon meleg volt. Tényleg, aki nem látta nézze meg, brutális meccs volt. Pár éve IPL döntő volt ehhez fogható.
www.espncricinfo.com/indian-premier-league-2014/engine/current/match/734049.html
Innentől a döntő örömjáték lesz, legyen bármi a vége. Főleg, mert egyik haveromnál nézem, aki megrögzött angol fan. Részemről hadd örüljön. A rugby vagy fociban úgy sincs sikerélménye.
Szerkesztette: dawyd728
több mint 9 éve
Én upsetet érzek (legalábbis reménykedem), ha a Windies odacsap valahol, ez lesz az, itt és most.. Gayle-t pihentették a 47 labdás centuryje óta (még Mr. Kohlinak se volt 200 feletti strike rate-je..)Sima Új-Zéland 😀 de a Windies - India az viszont nagy meccs volt.
Fletcher és Yuvraj sérültek ha jól olvastam, ez mondjuk inkább Windiesnek hátrány.. hát, nem lesz könnyű 😕
A másik oldalon sima Új-Zéland győzelem, és szerintem ők behúzzák a döntőt is majd, magasan a legmélyebb csapat.
Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 9 éve
Mi mással is ejthette volna ki Taylor Smitht 😀
Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 9 éve
Azért az duurva hogy Anderson 8-ról nem tudott kiszállni 😀
több mint 9 éve
Köszi, alaposabban utánna kell járnom mert ez nagyon durva😮Szerintem kezd el nézni, még ha nem is érted, közben olvasgass utána és egy test match végére kb megvilágosulsz. 😊
De mindenkinek ment a pacsi!
Coolearie
Én tavaly Channel Islands-en kezdtem el nézni, akkor volt a The Ashes, és minden kocsmában az ment, szóval nem volt választásom.... De legalább volt hangulat.