Soccer

40 feliratkozó

több mint 2 éve
r.baggio Cleveland Browns UCLA Bruins 65 677 — hotty f*cking toddy
három éve kb pont ugyan ez a kínlódás ment az eb előtt, nyögvenyelősen lepofoztuk 1-0-ra ciprust egy hasonlóan tragikus színvonalú meccsen, majd pont az írek ellen kínlódtunk ki egy 0-0-t a szuszában négy nappal később.
borzalom volt a tegnapi, de semmi jelentősége nincsen az eb-vel kapcsolatban.
peach
Barátságos sörmeccseket így túlreagálni, számomra ez szinte félelmetes, de az is, amilyen elvárások vannak most már

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 848 — "Montoya por favor!"
Köcsög pool, le lehet szállni a kapusunkról.

Sixo
Nem olvastam még róla, hogy menne rá a csapat. Egy biztos Kelleher távozni fog. Bebizonyította, hogy nem cserekapus szint és jogosan játszani akar full time kezdőként. Gondolom azért nettóba a csapat pluszosan akar kijönni a cserekapus leváltásból így csodálkoznék, hogy egy olyan "felkapott" névre mennének mint Gregorio akiért megy a Juve is (ahova gondolom kezdőnek hoznák, míg nálunk egyértelműen pad).
alatriste
Elv marad Adrian cserekapusnak, legalább is a friss hírek szerint kapott offert.
zacknorb
3. számúnak - ahogy eddig is
alatriste
A világ legjobb munkája 😀

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
alatriste Atlanta Falcons 12 034 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Köcsög pool, le lehet szállni a kapusunkról.

Sixo
Nem olvastam még róla, hogy menne rá a csapat. Egy biztos Kelleher távozni fog. Bebizonyította, hogy nem cserekapus szint és jogosan játszani akar full time kezdőként. Gondolom azért nettóba a csapat pluszosan akar kijönni a cserekapus leváltásból így csodálkoznék, hogy egy olyan "felkapott" névre mennének mint Gregorio akiért megy a Juve is (ahova gondolom kezdőnek hoznák, míg nálunk egyértelműen pad).
alatriste
Elv marad Adrian cserekapusnak, legalább is a friss hírek szerint kapott offert.
zacknorb
3. számúnak - ahogy eddig is

Liverpool Fc
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 26 263 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya

Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 42 260 — LIGHTS OUT!

több mint 2 éve
YoungZeeZee 10 072
sehol szobo interju, mint csk?

amugy lang az egyik legszimpibb a csapatban, foleg a playan kivuli nyilatkozatai miatt.
több mint 2 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 42 260 — LIGHTS OUT!
Köcsög pool, le lehet szállni a kapusunkról.

több mint 2 éve
peach Atlanta Falcons 16 243 — a new hope (again)
három éve kb pont ugyan ez a kínlódás ment az eb előtt, nyögvenyelősen lepofoztuk 1-0-ra ciprust egy hasonlóan tragikus színvonalú meccsen, majd pont az írek ellen kínlódtunk ki egy 0-0-t a szuszában négy nappal később.
borzalom volt a tegnapi, de semmi jelentősége nincsen az eb-vel kapcsolatban.

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 812
Félek tőle, hogy irgalmatlan leégés lesz nekünk az EB és ez az ír meccs csak előszele volt az egésznek. Bár csak ne lenne igazam...
NB2
Jobb az, hogy most jön egy ilyen meccs, mert ez felrázhatja őket, meg kielemezhetik a hibákat.
Az EB amúgy is más kávéház, ott hajtani kell majd, nem így játszani.
több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 812
Na, én elmentem aludni, 2. félidőt meghagyom nektek 😊
Lúdas Solymi
Puhány😊😊😊
ThundersNFL a Paraszt
Fáradt voltam, edzőmeccs, szar is volt.
Telón ránéztem, 85. percnél még egy-egy, gondoltam ezt már csak levezetik így.
Nagyon gyenge meccs volt a tegnapi.
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 26 263 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Közép Afrikai Köztársaság - Csád
Sixo
A csapatom Vitya és a MH csapata ellen, várós.
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 30 234 — nabege2@yahoo.com
Félek tőle, hogy irgalmatlan leégés lesz nekünk az EB és ez az ír meccs csak előszele volt az egésznek. Bár csak ne lenne igazam...
több mint 2 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 42 260 — LIGHTS OUT!
Hatalmas nap lesz a mai. 6tól egész estig jobbnál jobb meccsek. Sierra Leona - Dzsibuti, Togo - Dél-Szudán, Namíbia - Libéria, Tunézia - Egyenlítői Guinea, Közép Afrikai Köztársaság - Csád(Románia). A Tanzánia - Eritrea meccset törölték. Lesz még Antigua és Barbuda - Bermuda meccs és levezetésnek egy Suriname - Szent Vincent és a Grenadine szigetek.

Szerkesztette: Sixo

több mint 2 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 776 — je suis poloska
Ha az ellenfélbe beáll M. Obafemi, akkor tudod hogy baj van

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Bhayshul Tuten fan!
több mint 2 éve
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 360 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Témához: evett már valaki nádudvari grillkolbászt? Milyen? (A májasuk finom.)
nagylaza, főpohárnok
Pont hétvégén sütöttünk, nekem ízlett
davemayer
JÓ CUCC ÉN IS AJÁNLOM

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 2 éve
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 360 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
dikkkk mi volt ez a masodik gol?
hol voltak a jatekosok?
😅
YoungZeeZee
Hát ez az...

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 2 éve
Löfli Arizona Cardinals Marshall Thundering Herd 24 833 — ellenIktriad / a héber pöröly
@warr_b kitalálta, hogy legyen megint sportnaptár, úgyhogy kinyitottam azt a 11 éve lezárt topikot 😀 lehet majd neki ötleteket adni, hogy mi kerüljön bele, meg mi nem

"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 2 éve
davemayer Chicago Bears 15 818 — "Grammar maci"
Témához: evett már valaki nádudvari grillkolbászt? Milyen? (A májasuk finom.)
nagylaza, főpohárnok
Pont hétvégén sütöttünk, nekem ízlett

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 2 éve
YoungZeeZee 10 072
dikkkk mi volt ez a masodik gol?
hol voltak a jatekosok?
😅
YoungZeeZee
Halál faszán?
ThundersNFL a Paraszt
de nem is ertem h miert.
több mint 2 éve
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 360 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Ha egy ír csapat ilyen zavart okoz a letámadással, akkor mit akarunk a tőlük erősebb csapatok ellen?
slowmotion
Azok ellen majd nyerünk, nem most kellett megszakadni. A magyar csapat csapatként erős, most pedig, tét nélkül, hát valóban nem szakadtak meg.
Egy valódi konklúziója van a meccsnek, hogy semmi szükségünk Szmodicsra, béna is, ideggyenge is, legalább látta minden szurkoló, hogy nem vesztettünk semmit azzal, hogy nem magyar válogatott akart lenni.
A 86-os VB előtt megvertük a brazilokat, na abból ugyanúgy nem következett semmi, ahogy ebből a meccsből se, és ha Izrael ellen tolunk egy 5-0-t, abból se fog.
Szerintem az EB legjobb középpályája a Szoboszlai-Sallai-Schäfer hármas (lehet "csak" top3, az angol se rossz), majd villannak amikor kelleni fog.
Őszentsége Sobri Jóska
A karod meg könyökig a biliben

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 2 éve
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 360 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
nézve a portugál-finnt...mi a faszt műveltünk mi foci címen 90 percig?
petey
Alibit bazd meg alibit

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 2 éve
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 360 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
dikkkk mi volt ez a masodik gol?
hol voltak a jatekosok?
😅
YoungZeeZee
Halál faszán?

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 2 éve
YoungZeeZee 10 072
dikkkk mi volt ez a masodik gol?
hol voltak a jatekosok?
😅
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 87 339 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Nagyon meg fogjuk ma baszni az íreket.
Sixo
Tudom, hogy legfőbb vágyad, hogy a padawanom lehess, de azért na! 😀