Soccer
41 feliratkozó
több mint 3 éve
Nézz körbe te, hány bajnokság működik tisztán piaci alapon?!És hány olyan van, ahol az első osztály összes csapatánál az aktuális kormány egyik politikusa a vezető?
davemayer
Ja bocs, itthon a politika a menedzsment szintjén nem avatkozik bele a dolgokba

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
Azt nem tudom, mert nem ismerem a szomszedos orszagok csapatainak kotsegveteset. Azt viszont latni, hogy ott megprobalnak onfenntarto modon mukodni, jatekosokat penzert ertekesiteni, azt visszaforgatni a csapat mukodtetesebe.Magyar kupa döntőn majd' 40 ezren voltak, nálam ez bőven sikertörténet, ahogy maga a fradi is. Látszik hogy sikerült egy szintet lépni az elmúlt 5 évben, a baj hogy ez ahogy írod az utánpótlásra még nincs hatással. Tömegsporttá kell hogy alakuljon újra a labdarúgás, és igen, normalis szakemberekkel. Meglátjuk fog-e változni a helyzet e téren a következő 5-10 évben, egy biztos, állami pénz nélkül ez mind nem lenne, semmi, még a fradi is küszködne.
Mikor veszik mar eszre, hogy ez a mestersegesen fenntartott patyomkin futball teljesen kontraproduktiv, semmit nem profital belole a labdarugasunk, konkretan 3 evente nevelunk ki egy fel jatekost. Attol hogy ugyanazoknak az alkalmatlan utanpotlas edzoknek adunk10x annyi penzt ok meg ugyanolyan fogalmatlanok lesznek. Ha ugyanannak az akaratgyenge nulla alazattal megaldott jatekosnak adunk 10x annyi penzt megint nem erunk el sehova. Nincs versenyhelyzet, nincs ami eloremozditana a magyar focit.
A valogatott azert sikeres mert van egy jo edzo es egy szuk mag (akinek semmi koze az akademiai rendszerhez), klubszinten a fradi bejutott 3 csoportkorbe, hurra, 4 magyarral a 25 fos keretben, rengegeteg profital ebbol a magyar futball. Dobogon a felcsut es a kisvarda.
Csak a vak nem latja, hogy sikertortenet....
gabokocka
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 3 éve
Azt nem tudom, mert nem ismerem a szomszedos orszagok csapatainak kotsegveteset. Azt viszont latni, hogy ott megprobalnak onfenntarto modon mukodni, jatekosokat penzert ertekesiteni, azt visszaforgatni a csapat mukodtetesebe.Mikor veszik mar eszre, hogy ez a mestersegesen fenntartott patyomkin futball teljesen kontraproduktiv, semmit nem profital belole a labdarugasunk, konkretan 3 evente nevelunk ki egy fel jatekost. Attol hogy ugyanazoknak az alkalmatlan utanpotlas edzoknek adunk10x annyi penzt ok meg ugyanolyan fogalmatlanok lesznek. Ha ugyanannak az akaratgyenge nulla alazattal megaldott jatekosnak adunk 10x annyi penzt megint nem erunk el sehova. Nincs versenyhelyzet, nincs ami eloremozditana a magyar focit.
A valogatott azert sikeres mert van egy jo edzo es egy szuk mag (akinek semmi koze az akademiai rendszerhez), klubszinten a fradi bejutott 3 csoportkorbe, hurra, 4 magyarral a 25 fos keretben, rengegeteg profital ebbol a magyar futball. Dobogon a felcsut es a kisvarda.
Csak a vak nem latja, hogy sikertortenet....
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 3 éve
Nézz körbe te, hány bajnokság működik tisztán piaci alapon?!Nézz körbe a szomszédos országokban, ott hogy működik.Nálam két út van, a 90es/2000es évek ezt mutatták meg:Állami pénz kell a magyar fociba, mert piaci alapon nem tudna jelenlegTe megint egeszen zsenialis vagy.
davemayer
Hogyne tudna letezni.
Annyi penz allna rendelkezesre amennyit er.
Pont.
Az hogy a profi sportot az allam tartja fenn az vicc.
Attol nem lesz jobb a foci, hogy ugyanannak az ugyetlennek 4x annyit adunk oda adofizetoi penzbol.
Eleg problema hogy fenntarthatatlan stadionok tomkeleget kell eltartania az allamnak, nem meg pumpaljuk tovabb a klubok budzsejet...
gabokocka
Vagy hagyjuk az egészet a faszba, legyen amatőr liga, és aki tehetséges menjen külföldre ha profi akar lenni, vagy muszáj államilag eltartani a csapatokat, különben túlságosan sok a szerencsevadász meg a kétes ügylet.
Egy kezemen meg tudom számolni hány klubnak lenne Mo-n esélye profi labdarúgást üzemeltetni piaci alapon, egyszerűen túl kicsi piac.
davemayer
gabokocka
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 3 éve
Nézz körbe a szomszédos országokban, ott hogy működik.Nálam két út van, a 90es/2000es évek ezt mutatták meg:Állami pénz kell a magyar fociba, mert piaci alapon nem tudna jelenlegTe megint egeszen zsenialis vagy.
davemayer
Hogyne tudna letezni.
Annyi penz allna rendelkezesre amennyit er.
Pont.
Az hogy a profi sportot az allam tartja fenn az vicc.
Attol nem lesz jobb a foci, hogy ugyanannak az ugyetlennek 4x annyit adunk oda adofizetoi penzbol.
Eleg problema hogy fenntarthatatlan stadionok tomkeleget kell eltartania az allamnak, nem meg pumpaljuk tovabb a klubok budzsejet...
gabokocka
Vagy hagyjuk az egészet a faszba, legyen amatőr liga, és aki tehetséges menjen külföldre ha profi akar lenni, vagy muszáj államilag eltartani a csapatokat, különben túlságosan sok a szerencsevadász meg a kétes ügylet.
Egy kezemen meg tudom számolni hány klubnak lenne Mo-n esélye profi labdarúgást üzemeltetni piaci alapon, egyszerűen túl kicsi piac.
davemayer
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 3 éve
Lehet, csak nem a management altal.Nagy-Magyarországot pedig igen sűrűn látni.amúgy eleve mennyei meccseket nézve és ott is a kirakat csapatnak szurkolva arról beszélni hogy nem kell politika a sportba,hááát minimum véleményes, de inkább gázMegint csúsztatsz. Állami pénz kell a magyar fociba, mert piaci alapon nem tudna létezni jelenleg, politikai ideológia nem kell bele, és tudtommal nincs is. Se fidesz zászlót nem látok egy stadionon sem, se nagy-magyarorszagosat.
Negritis
Nincs politikai ideológia áttolva a magyar focin, a politika kezeli, de nem használja az ideologiájának terjesztésére, óriási különbség.
Ami miatt csinaljak, hogy a sikeresség által jó színben tűnjenek fel, jó pontokat szerezzenek. Megint kevered a dolgokat, úgy érzem szándékosan.
davemayer
csebi
Szerkesztette: davemayer
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 3 éve
Nagy-Magyarországot pedig igen sűrűn látni.amúgy eleve mennyei meccseket nézve és ott is a kirakat csapatnak szurkolva arról beszélni hogy nem kell politika a sportba,hááát minimum véleményes, de inkább gázMegint csúsztatsz. Állami pénz kell a magyar fociba, mert piaci alapon nem tudna létezni jelenleg, politikai ideológia nem kell bele, és tudtommal nincs is. Se fidesz zászlót nem látok egy stadionon sem, se nagy-magyarorszagosat.
Negritis
Nincs politikai ideológia áttolva a magyar focin, a politika kezeli, de nem használja az ideologiájának terjesztésére, óriási különbség.
Ami miatt csinaljak, hogy a sikeresség által jó színben tűnjenek fel, jó pontokat szerezzenek. Megint kevered a dolgokat, úgy érzem szándékosan.
davemayer
Attól mert nincs Fidesz zászló lehet másképp is ideológiát “oktatni” …
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Nálam két út van, a 90es/2000es évek ezt mutatták meg:Állami pénz kell a magyar fociba, mert piaci alapon nem tudna jelenlegTe megint egeszen zsenialis vagy.
davemayer
Hogyne tudna letezni.
Annyi penz allna rendelkezesre amennyit er.
Pont.
Az hogy a profi sportot az allam tartja fenn az vicc.
Attol nem lesz jobb a foci, hogy ugyanannak az ugyetlennek 4x annyit adunk oda adofizetoi penzbol.
Eleg problema hogy fenntarthatatlan stadionok tomkeleget kell eltartania az allamnak, nem meg pumpaljuk tovabb a klubok budzsejet...
gabokocka
Vagy hagyjuk az egészet a faszba, legyen amatőr liga, és aki tehetséges menjen külföldre ha profi akar lenni, vagy muszáj államilag eltartani a csapatokat, különben túlságosan sok a szerencsevadász meg a kétes ügylet.
Egy kezemen meg tudom számolni hány klubnak lenne Mo-n esélye profi labdarúgást üzemeltetni piaci alapon, egyszerűen túl kicsi piac.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 3 éve
Érdekes ez a Lewa sztori kiváncsi vagyok mi lesz a végeBarcelona
Toca
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Állami pénz kell a magyar fociba, mert piaci alapon nem tudna jelenlegTe megint egeszen zsenialis vagy.
davemayer
Hogyne tudna letezni.
Annyi penz allna rendelkezesre amennyit er.
Pont.
Az hogy a profi sportot az allam tartja fenn az vicc.
Attol nem lesz jobb a foci, hogy ugyanannak az ugyetlennek 4x annyit adunk oda adofizetoi penzbol.
Eleg problema hogy fenntarthatatlan stadionok tomkeleget kell eltartania az allamnak, nem meg pumpaljuk tovabb a klubok budzsejet...
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 3 éve
amúgy eleve mennyei meccseket nézve és ott is a kirakat csapatnak szurkolva arról beszélni hogy nem kell politika a sportba,hááát minimum véleményes, de inkább gázMegint csúsztatsz. Állami pénz kell a magyar fociba, mert piaci alapon nem tudna létezni jelenleg, politikai ideológia nem kell bele, és tudtommal nincs is. Se fidesz zászlót nem látok egy stadionon sem, se nagy-magyarorszagosat.
Negritis
Nincs politikai ideológia áttolva a magyar focin, a politika kezeli, de nem használja az ideologiájának terjesztésére, óriási különbség.
Ami miatt csinaljak, hogy a sikeresség által jó színben tűnjenek fel, jó pontokat szerezzenek. Megint kevered a dolgokat, úgy érzem szándékosan.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 3 éve
amúgy eleve mennyei meccseket nézve és ott is a kirakat csapatnak szurkolva arról beszélni hogy nem kell politika a sportba,hááát minimum véleményes, de inkább gáz
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
nem én beszélek arról hogy ki kell tiltani minden ilyet a stadionokból és teszem mindezt a saját ideológiámnak megszűrveRofl, talán felsőbb utasításra vagy divatból teszik? Inkább ne erőltesd.a vallás ugyanúgy ideológia, és de Isten elég masszívan rátelepedett mikor a sportolók jelentős része keresztet vet gól utánPolitikarol beszéltem és nem vallásról. Eddig valahogy a sportra nem telepedett rá Isten és Allah, de lehet csak idő kérdése.Az lenne az egészséges ha minden ilyen politikai, ideológiai vetületű tèmát kitiltanának úgy ahogy van. Aki egyet ért, támogat valamit tegye a pályán kívül.keresztet és egyéb vallási jelképeket is? good luck
davemayer
Negritis
davemayer
Negritis
davemayer
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Rofl, talán felsőbb utasításra vagy divatból teszik? Inkább ne erőltesd.a vallás ugyanúgy ideológia, és de Isten elég masszívan rátelepedett mikor a sportolók jelentős része keresztet vet gól utánPolitikarol beszéltem és nem vallásról. Eddig valahogy a sportra nem telepedett rá Isten és Allah, de lehet csak idő kérdése.Az lenne az egészséges ha minden ilyen politikai, ideológiai vetületű tèmát kitiltanának úgy ahogy van. Aki egyet ért, támogat valamit tegye a pályán kívül.keresztet és egyéb vallási jelképeket is? good luck
davemayer
Negritis
davemayer
Negritis
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 3 éve
a vallás ugyanúgy ideológia, és de Isten elég masszívan rátelepedett mikor a sportolók jelentős része keresztet vet gól utánPolitikarol beszéltem és nem vallásról. Eddig valahogy a sportra nem telepedett rá Isten és Allah, de lehet csak idő kérdése.Az lenne az egészséges ha minden ilyen politikai, ideológiai vetületű tèmát kitiltanának úgy ahogy van. Aki egyet ért, támogat valamit tegye a pályán kívül.keresztet és egyéb vallási jelképeket is? good luck
davemayer
Negritis
davemayer
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Politikarol beszéltem és nem vallásról. Eddig valahogy a sportra nem telepedett rá Isten és Allah, de lehet csak idő kérdése.Az lenne az egészséges ha minden ilyen politikai, ideológiai vetületű tèmát kitiltanának úgy ahogy van. Aki egyet ért, támogat valamit tegye a pályán kívül.keresztet és egyéb vallási jelképeket is? good luck
davemayer
Negritis
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 3 éve
Az lenne az egészséges ha minden ilyen politikai, ideológiai vetületű tèmát kitiltanának úgy ahogy van. Aki egyet ért, támogat valamit tegye a pályán kívül.keresztet és egyéb vallási jelképeket is? good luck
davemayer
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Pár éve az index / telex ujságíróját össznépileg akarták meglincselni a Puskás stadion megnyitón, mert nem állt fel a “Nélküled” alatt. Minden tiltakozási forma tud hangsúlyos lenni, ha figyelmet kap.Nekem az a fura hogy a fütyülés is már kb azon a szinten van mintha huhogtak volna. Az én értékrendemben egy meccsel kapcsolatban az a legenyhébb kinyilvánítása a nemtetszésnek. Nem értem, hogy tudnám úgy kifejezni ezt a véleményemet ha csendben ülök. Az összes többi, a molinók, a huhogás és mutogatás vagy dobálás elítélendő, de a fütyülés? Hányszor fülyülnek meccsen egy-egy bírói döntésnél pl, mégsem készül cikk róla.Angolok inkább foglalkozzanak a saját problémáikkal előszörAz angolokról inkább ennyit
www.theguardian.com/football/2022/feb/18/the-shocking-rise-of-disorder-at-matches
warr_b
So a hologram of the queen drove through London in a golden carriage today. And people waved at it. They waved at a hologram. pic.twitter.com/hxRFzFp2N7
— Barry Malone (@malonebarry) June 5, 2022
Jc6 kommentjeiből is látszik persze, hogy bőven van még mit gyomlálni a társadalmon, de amit ők művelnek ezen a fronton, az kb őrület, ha egy-két random ember nem fejezheti ki teljesen normális formában nemtetszését bármiről, akkor játszanak gépek előtt és kész, kár az élőszereplős közönséget erőltetni
r.baggio
Az lenne az egészséges ha minden ilyen politikai, ideológiai vetületű tèmát kitiltanának úgy ahogy van. Aki egyet ért, támogat valamit tegye a pályán kívül.
davemayer
több mint 3 éve
Érdekes ez a Lewa sztori kiváncsi vagyok mi lesz a vége
több mint 3 éve
baszki, tényleg, micsoda veretlen szériában vannak akkor 😀Anguilla 2018 után ismét pontot szerzett tétmeccsen! 😊 előző 3 és fél évben ilyen eredményeik voltak többek között: 0-15 Trinidad ellen, 0-13 Panama ellen, 0-10 Guatemala ellen 😊Az már három napja megvolt az odavágón 😉
Löfli
warr_b

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 3 éve
Egesz jo ez a cseh csapatMindezt Schick nélkül. Kuchta 2 meccs 2 gól úgy hogy nem hiszem hogy jó a hangulat az orosz ligában. Nem véletlen verték meg a hollandokat az EB-n, nagyon tehetséges gárda.
Spanyoloknal mokas hogy fenn vedekeznek a felpalyan, de a ket belso vedo 100m-re van egymastol 😁
gabokocka
Spanyolok meg igazi balfasz csapat (lásd szintén EB ahol szerintem borzalmasak és szerencsések voltak), nincs center, és igazi jó szélső se. Elmúlt 30 év legszarabb spanyol csapata.
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Anguilla 2018 után ismét pontot szerzett tétmeccsen! 😊 előző 3 és fél évben ilyen eredményeik voltak többek között: 0-15 Trinidad ellen, 0-13 Panama ellen, 0-10 Guatemala ellen 😊Az már három napja megvolt az odavágón 😉
Löfli

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
Anguilla 2018 után ismét pontot szerzett tétmeccsen! 😊 előző 3 és fél évben ilyen eredményeik voltak többek között: 0-15 Trinidad ellen, 0-13 Panama ellen, 0-10 Guatemala ellen 😊

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 3 éve
Egesz jo ez a cseh csapatSpanyoloknal mokas hogy fenn vedekeznek a felpalyan, de a ket belso vedo 100m-re van egymastol 😁
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 3 éve
Zivzivadze pedig a bolgárok ellen talált be
Poloska vagyok.