Soccer
41 feliratkozó
több mint 4 éve
ez igaz, innen ertheto, ezzel nem is vitatkoztam.Csak a BL-t nem te szervezted. Nem tied volt a pénz. Most majd az lesz. Ez a fő érve a csapatoknak a superliga mellett. A FIFA, UEFA valóban szintén állszent és a pénzt termeli magának a csapatokkal.A BL is nézhetetlen kb., A 16 között nincs egy értelmes párharc, amikor el kezdtem nézni a spanyol bajnokságot még izgalmas volt, előzetesen 5-6 csapat esélyes volt a győzelemre, most kb. 2-3 csapat esélyes szezon elején, de az is legtöbbször csak 2. Nézhetetlen érdektelen fos az egész, így legalább létrejön egy liga ahol nem mondom meg előre hogy melyik 2 csapat nyerhet.azert ez nem teljesen igy van, volt ertelmes parharc iden is BL 16-ban. sztem egy BL-nek legalabb kb 5-6 csapat megy neki eselyesnek minden ev elott.
A kiesés dolog pedig.. AZ nflből sem lehet kiesni, mégis nézhetőbb mint a laliga vagy a BL 😀
eaglesmcnabb
eleve a cel nem a bajnoksagok levaltasa, igy azt a problemat nem oldana meg tovabbra sem. arra meg, hogy olyan liga kellene, ahol nem tudod elore, hogy melyik 2 csapat nyerhet, arra ott a BL, ilyen szempontbol ez nem hoz valtozast.
csebi
Jelenleg ha úgy tetszik van egy közvetítő a csapatok között akik egymás ellen játszanak. Ezentúl nem volna ilyen 3. fél...
alatriste
sztem elobb-utobb ez is egy ilyennek fog kinoni meg ha most nem is az eppen.
Fifa mar a 2006os nemet vb-vel is alszent volt, azota csak meg lejjebb megy.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Csak a BL-t nem te szervezted. Nem tied volt a pénz. Most majd az lesz. Ez a fő érve a csapatoknak a superliga mellett. A FIFA, UEFA valóban szintén állszent és a pénzt termeli magának a csapatokkal.A BL is nézhetetlen kb., A 16 között nincs egy értelmes párharc, amikor el kezdtem nézni a spanyol bajnokságot még izgalmas volt, előzetesen 5-6 csapat esélyes volt a győzelemre, most kb. 2-3 csapat esélyes szezon elején, de az is legtöbbször csak 2. Nézhetetlen érdektelen fos az egész, így legalább létrejön egy liga ahol nem mondom meg előre hogy melyik 2 csapat nyerhet.azert ez nem teljesen igy van, volt ertelmes parharc iden is BL 16-ban. sztem egy BL-nek legalabb kb 5-6 csapat megy neki eselyesnek minden ev elott.
A kiesés dolog pedig.. AZ nflből sem lehet kiesni, mégis nézhetőbb mint a laliga vagy a BL 😀
eaglesmcnabb
eleve a cel nem a bajnoksagok levaltasa, igy azt a problemat nem oldana meg tovabbra sem. arra meg, hogy olyan liga kellene, ahol nem tudod elore, hogy melyik 2 csapat nyerhet, arra ott a BL, ilyen szempontbol ez nem hoz valtozast.
csebi
Jelenleg ha úgy tetszik van egy közvetítő a csapatok között akik egymás ellen játszanak. Ezentúl nem volna ilyen 3. fél...

Liverpool Fc
több mint 4 éve
YoungZeeZee
9 520
En remelem h az EA csinal jatekot belole😀🤣Remelem Lesz meg 1 magyar sportcsatorna.
Illetve birokat ki fog kuldeni?😀
több mint 4 éve
a másik, amit nem értek, az az, hogy a klubok eddig sírtak, hogy túl nagy a terhelés, a játékosok nem tudnak pihenni.itt meg 18+(2 a 4-5 helyezettnek)+2+2+1 tehat 23-25 meccs ...
értem. tehát nem gond, ha az ő elképzeléseik szerint, vagyis:
Midweek fixtures with all participating clubs continuing to compete in their respective national leagues, preserving the traditional domestic match calendar which remains at the heart of the club game.szóval megtartanák a bajnoki tagságot (38 meccs), emellé jönne még garantáltan 18 mérkőzés, az minimum 56.
namost eddig ha valaki a BL-ben eljutott a végérev(értelemszerűen max 2 ilyen csapat van), az 6+2+2+2+2+1=15 meccs, meg voltak a domestic kupák, ahol azért erősen felforgatott kerettel játszottak. hol van itt a meccsteher csökkentése?
slowmotion
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
a másik, amit nem értek, az az, hogy a klubok eddig sírtak, hogy túl nagy a terhelés, a játékosok nem tudnak pihenni.Jaj hát azt ki nem fossa le, amikor pénzről van szó. Ez a jaj a játékosok duma maszlag. Bár azt is hozzáteszem nem Guardiola vagy Klopp érvel a Super Ligáért. Sőt Jürgen kifejezetten ellen volt eddig is. Nekik még lehet számít is a játékosok állapota. Sőt biztos vagyok benne. De a tulajdonosok, akik ezt meghozták magasról tesznek rá.
értem. tehát nem gond, ha az ő elképzeléseik szerint, vagyis:
Midweek fixtures with all participating clubs continuing to compete in their respective national leagues, preserving the traditional domestic match calendar which remains at the heart of the club game.szóval megtartanák a bajnoki tagságot (38 meccs), emellé jönne még garantáltan 18 mérkőzés, az minimum 56.
namost eddig ha valaki a BL-ben eljutott a végére, az 6+2+2+2+2+1=15 meccs, meg voltak a domestic kupák, ahol azért erősen felforgatott kerettel játszottak. hol van itt a meccsteher csökkentése?
slowmotion

Liverpool Fc
több mint 4 éve
A BL is nézhetetlen kb., A 16 között nincs egy értelmes párharc, amikor el kezdtem nézni a spanyol bajnokságot még izgalmas volt, előzetesen 5-6 csapat esélyes volt a győzelemre, most kb. 2-3 csapat esélyes szezon elején, de az is legtöbbször csak 2. Nézhetetlen érdektelen fos az egész, így legalább létrejön egy liga ahol nem mondom meg előre hogy melyik 2 csapat nyerhet.azert ez nem teljesen igy van, volt ertelmes parharc iden is BL 16-ban. sztem egy BL-nek legalabb kb 5-6 csapat megy neki eselyesnek minden ev elott.
A kiesés dolog pedig.. AZ nflből sem lehet kiesni, mégis nézhetőbb mint a laliga vagy a BL 😀
eaglesmcnabb
eleve a cel nem a bajnoksagok levaltasa, igy azt a problemat nem oldana meg tovabbra sem. arra meg, hogy olyan liga kellene, ahol nem tudod elore, hogy melyik 2 csapat nyerhet, arra ott a BL, ilyen szempontbol ez nem hoz valtozast.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
a másik, amit nem értek, az az, hogy a klubok eddig sírtak, hogy túl nagy a terhelés, a játékosok nem tudnak pihenni.értem. tehát nem gond, ha az ő elképzeléseik szerint, vagyis:
Midweek fixtures with all participating clubs continuing to compete in their respective national leagues, preserving the traditional domestic match calendar which remains at the heart of the club game.szóval megtartanák a bajnoki tagságot (38 meccs), emellé jönne még garantáltan 18 mérkőzés, az minimum 56.
namost eddig ha valaki a BL-ben eljutott a végérev(értelemszerűen max 2 ilyen csapat van), az 6+2+2+2+2+1=15 meccs, meg voltak a domestic kupák, ahol azért erősen felforgatott kerettel játszottak. hol van itt a meccsteher csökkentése?
Szerkesztette: slowmotion
több mint 4 éve
Milyen izgi lesz majd idővel a 18. City-Real. Jah, nem
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Ezt a Fifa vagy Uefa nem tudja már megállítani bárhogy fenyegetőznek. Egyetlen buktatója lehet ha a saját szurkolóik bojkottálják az egészet nem mennek ezekre a szuperliga meccsekre akkor hamar elveszti az erejét az egész.Én ebben bízom. Angliában a domestic football mindig is sokkal inkább számított, egy ottani szurkolónak (éltem köztük) a bajnokság és az fa-kupa többet ér a nemzetközi porondnál. Ez komoly identitás válságot fog okozni, nem mellesleg a mu szurkolóknak ez lehet az utolsó csepp hogy elüldözzék (vagy kiiktassák...) a glazeréket.
KoporShow
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Szerintem majd szépen létrejön ez a rendszer normálisan, az elit csapatok létrehozzák a szuperligát, a maradék csapatok meg majd szerződnek velük fiókcsapatnak, mint az amerikai major ligákban. 😊
több mint 4 éve
De hogy maradhatott ki az MTK...ezek hülyék 😉 😀NFLből sem lehet kiesni.pl Juventus is volt nem olyan regen masodosztalyban meg ha nem ilyen okok miatt.nem tudom elképzelni hogy a TVs szerződések mellett annyira összteesnénekwww.origo.hu/sport/futball/20210419-gary-neville-europai-szuper-liga-nyilatkozat.htmlamugy nekem ez is a problemam, hogy jelenleg a 15 csapat allando, orok tag lenne pedig itt azert meg most is van 1-2 kozepes erossegu csapat, eleg gyenge evekkel, mi lesz ha vmeik mondjuk kiesik hazai bajnoksagaban (ha megis indulhatnak)?
érdekes... nyilván értem az ötletet, de a hazai bajnokságok ezzel mennek a levesbe, a mennyei nívósabb lesz, mint a PL 😊
NB2
csebi
Negritis
nekem ezzel a top 15 klub kivalasztasaval is vannak komoly aggalyaim. mi alapjan dontik el igy elore es orokre? nem megbantva senkit, de elobb nezek meg egy hertha-uniont mint egy arsenal milant jelenleg ...
csebi
Én sem örülök Madridistaként a döntésnek, de a klub szempontjából érthető. A pénzéhes "nonprofit" UEFA kurva nagy hasznot húz a csapatokból a BL-ben is, kb a felét visszaosztja a kluboknak a többit meg elteszi.
A BL is nézhetetlen kb., A 16 között nincs egy értelmes párharc, amikor el kezdtem nézni a spanyol bajnokságot még izgalmas volt, előzetesen 5-6 csapat esélyes volt a győzelemre, most kb. 2-3 csapat esélyes szezon elején, de az is legtöbbször csak 2. Nézhetetlen érdektelen fos az egész, így legalább létrejön egy liga ahol nem mondom meg előre hogy melyik 2 csapat nyerhet.
A kiesés dolog pedig.. AZ nflből sem lehet kiesni, mégis nézhetőbb mint a laliga vagy a BL 😀
eaglesmcnabb
több mint 4 éve
NFLből sem lehet kiesni.pl Juventus is volt nem olyan regen masodosztalyban meg ha nem ilyen okok miatt.nem tudom elképzelni hogy a TVs szerződések mellett annyira összteesnénekwww.origo.hu/sport/futball/20210419-gary-neville-europai-szuper-liga-nyilatkozat.htmlamugy nekem ez is a problemam, hogy jelenleg a 15 csapat allando, orok tag lenne pedig itt azert meg most is van 1-2 kozepes erossegu csapat, eleg gyenge evekkel, mi lesz ha vmeik mondjuk kiesik hazai bajnoksagaban (ha megis indulhatnak)?
érdekes... nyilván értem az ötletet, de a hazai bajnokságok ezzel mennek a levesbe, a mennyei nívósabb lesz, mint a PL 😊
NB2
csebi
Negritis
nekem ezzel a top 15 klub kivalasztasaval is vannak komoly aggalyaim. mi alapjan dontik el igy elore es orokre? nem megbantva senkit, de elobb nezek meg egy hertha-uniont mint egy arsenal milant jelenleg ...
csebi
Én sem örülök Madridistaként a döntésnek, de a klub szempontjából érthető. A pénzéhes "nonprofit" UEFA kurva nagy hasznot húz a csapatokból a BL-ben is, kb a felét visszaosztja a kluboknak a többit meg elteszi.
A BL is nézhetetlen kb., A 16 között nincs egy értelmes párharc, amikor el kezdtem nézni a spanyol bajnokságot még izgalmas volt, előzetesen 5-6 csapat esélyes volt a győzelemre, most kb. 2-3 csapat esélyes szezon elején, de az is legtöbbször csak 2. Nézhetetlen érdektelen fos az egész, így legalább létrejön egy liga ahol nem mondom meg előre hogy melyik 2 csapat nyerhet.
A kiesés dolog pedig.. AZ nflből sem lehet kiesni, mégis nézhetőbb mint a laliga vagy a BL 😀
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 4 éve
A nemzeti csapatos meccsek a FIFA egisze ala tartoznak (az adott orszag szovetsegen keresztul).Ha kizarja az FA a Chelseat pl, akkor siman megtehetik, h a Chelsea jatekosok nem lehetnek valogatottak, hisz kvazi nincs ervenyes tagsaguk a szervezethez.
Es hova fogjuk igy kolcsonadni a 25 utanpotlas jatekosunkat? Letrehoznak egy fiokligat is?
Meg hogy lesznek az itagiazolasi szezonok?
Igazolhat valakit pl a szuperligabol majd egy spanyol/angol/barmilyen csapat, es vica versa?
Az mondjuk kemeny lenne, ha nem igazolhatnanak csak a szuperligaban levo csapatoktol. Ha kvazi nem lenne atjaras a megmaradt bajnoksagok meg az uj liga kozt. Akkor jokora teher lenne az utanpotlasnevelesen.
Mondjuk benne van hogy a nemzeti ligak lemennek bohoc szintre, ahol 1-1 kogazdag csapat atvenne a regi nagyok helyet (pl Hoffenheim nemeteknel).
Kurvara kivancsi lennek a jatekosok velemenyere. Valahogy nem latom azt, hogy roluk szolna. Igaz ok eddig is csak szereplok voltak, akiknek 10/9x ugy kell tancolniuk ahogy futyulnek nekik.
Kar h Messi meg CR is pont karrierjuk vegen vannak. Emiatt lehet ok is mar inkabb jo lehetoseget latnak benne. Pedig 5-10 eve valszeg eleg lett volna oket meggyoznie a FIFA-nak.
Anyway, remelem a Felcsut befer valahogy a szuperligaba, a nevezesi dijat ugy is mi allnank 😀
De mekkora lenne olyan csapatokat fogadni 3000 nezo elott az akolban, mint a Real vagy a Bayern 😀
Nem tudom szamokkal alatamasztani, de sztem tuti volt egy olyan reteg a fiatal focistak kozul, akiket egymas elleni meccseken fedeztek fel a nagy csapatok, es igazoltak le kesobb. Persze lehet pont nem art, h ez a recency bias resz kikerul. De egy kis csapat jatekosakent tuti nem orulnek ennek az egesznek.
Valszeg kisebb ber, kevesebb tvs meccs, kisebb esely megmutatni a nagy szinpadon.
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 4 éve
Persze...de kellett találni 10X olyan csapatot, aki hajlott a harcra. Gondolom a Bayern-t, PSG-t is megkérdezték. Ők nem mentek, mert úgy vannak vele, ha sikerül megalapítani, akkor is még lenne idejük beugrani fixen, de szembemenni az uefával, nekik nem éri meg.de epp ez az, hogy ez a ket csapat jelenleg messze nem az elit tagja ...Te lehet, de szerintem a többség nem. Nem kétlem, hogy ettől még egy bundásliga meccs is jó lehet, de ha ez egy elit liga lesz, a játékosok is inkább oda mennek majd, bármelyik csapatba közülük.pl Juventus is volt nem olyan regen masodosztalyban meg ha nem ilyen okok miatt.nem tudom elképzelni hogy a TVs szerződések mellett annyira összteesnénekwww.origo.hu/sport/futball/20210419-gary-neville-europai-szuper-liga-nyilatkozat.htmlamugy nekem ez is a problemam, hogy jelenleg a 15 csapat allando, orok tag lenne pedig itt azert meg most is van 1-2 kozepes erossegu csapat, eleg gyenge evekkel, mi lesz ha vmeik mondjuk kiesik hazai bajnoksagaban (ha megis indulhatnak)?
érdekes... nyilván értem az ötletet, de a hazai bajnokságok ezzel mennek a levesbe, a mennyei nívósabb lesz, mint a PL 😊
NB2
csebi
Negritis
nekem ezzel a top 15 klub kivalasztasaval is vannak komoly aggalyaim. mi alapjan dontik el igy elore es orokre? nem megbantva senkit, de elobb nezek meg egy hertha-uniont mint egy arsenal milant jelenleg ...
csebi
Klaci79
csebi
több mint 4 éve
Arsenal hiába kis csapat most bevették 😀Számomra itt egy kicsit meghalt most a futball... megölik az országuk futballját egy kis pénzért. Mert ezeken a klubbokon múlnak a jogok, amikből aztán fentmarad a többi csapat. És azt hogy gondolták, játékosok nem fognak a válogatottban játszani? Megnézem hogy egy Ramos mit reagál.Látszik, hogy te épp egy kiscsapat drukkere vagy, de a labdarúgás már rég tetszhalott, maximum nem voltál hajlandó észrevenni.
Remélem a franciák és a németek kitartanak.
Heisman
Ha ennek megakadályozására bármi hajlandóság lett volna, akkor legalább a keretek létszámát drasztikusan korlátozni kellett volna valami fizetési sapka szerűség mellett, de az orosz, kínai és olajpénzek beáramlása után pandora szelencéjét már nem lehetett visszazárni. Így legalább megtörtént a nyilvánvaló, lehet az elit klubokra nyáladzani, a kisebbeket meg senki nem ringatja abba a hitbe, hogy bármi keresnivalójuk is van a nagyok asztalánál.
r.baggio
Én a La Ligát sajnálom, jó volt amikor egy szezonon többször is vertük a top3 csapatokat.
BL helyett lenne csak ez annyira nem érdekelne, ott kb ugyanez van úgyis.
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
de epp ez az, hogy ez a ket csapat jelenleg messze nem az elit tagja ...Te lehet, de szerintem a többség nem. Nem kétlem, hogy ettől még egy bundásliga meccs is jó lehet, de ha ez egy elit liga lesz, a játékosok is inkább oda mennek majd, bármelyik csapatba közülük.pl Juventus is volt nem olyan regen masodosztalyban meg ha nem ilyen okok miatt.nem tudom elképzelni hogy a TVs szerződések mellett annyira összteesnénekwww.origo.hu/sport/futball/20210419-gary-neville-europai-szuper-liga-nyilatkozat.htmlamugy nekem ez is a problemam, hogy jelenleg a 15 csapat allando, orok tag lenne pedig itt azert meg most is van 1-2 kozepes erossegu csapat, eleg gyenge evekkel, mi lesz ha vmeik mondjuk kiesik hazai bajnoksagaban (ha megis indulhatnak)?
érdekes... nyilván értem az ötletet, de a hazai bajnokságok ezzel mennek a levesbe, a mennyei nívósabb lesz, mint a PL 😊
NB2
csebi
Negritis
nekem ezzel a top 15 klub kivalasztasaval is vannak komoly aggalyaim. mi alapjan dontik el igy elore es orokre? nem megbantva senkit, de elobb nezek meg egy hertha-uniont mint egy arsenal milant jelenleg ...
csebi
Klaci79
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Te lehet, de szerintem a többség nem. Nem kétlem, hogy ettől még egy bundásliga meccs is jó lehet, de ha ez egy elit liga lesz, a játékosok is inkább oda mennek majd, bármelyik csapatba közülük.pl Juventus is volt nem olyan regen masodosztalyban meg ha nem ilyen okok miatt.nem tudom elképzelni hogy a TVs szerződések mellett annyira összteesnénekwww.origo.hu/sport/futball/20210419-gary-neville-europai-szuper-liga-nyilatkozat.htmlamugy nekem ez is a problemam, hogy jelenleg a 15 csapat allando, orok tag lenne pedig itt azert meg most is van 1-2 kozepes erossegu csapat, eleg gyenge evekkel, mi lesz ha vmeik mondjuk kiesik hazai bajnoksagaban (ha megis indulhatnak)?
érdekes... nyilván értem az ötletet, de a hazai bajnokságok ezzel mennek a levesbe, a mennyei nívósabb lesz, mint a PL 😊
NB2
csebi
Negritis
nekem ezzel a top 15 klub kivalasztasaval is vannak komoly aggalyaim. mi alapjan dontik el igy elore es orokre? nem megbantva senkit, de elobb nezek meg egy hertha-uniont mint egy arsenal milant jelenleg ...
csebi
több mint 4 éve
pl Juventus is volt nem olyan regen masodosztalyban meg ha nem ilyen okok miatt.nem tudom elképzelni hogy a TVs szerződések mellett annyira összteesnénekwww.origo.hu/sport/futball/20210419-gary-neville-europai-szuper-liga-nyilatkozat.htmlamugy nekem ez is a problemam, hogy jelenleg a 15 csapat allando, orok tag lenne pedig itt azert meg most is van 1-2 kozepes erossegu csapat, eleg gyenge evekkel, mi lesz ha vmeik mondjuk kiesik hazai bajnoksagaban (ha megis indulhatnak)?
érdekes... nyilván értem az ötletet, de a hazai bajnokságok ezzel mennek a levesbe, a mennyei nívósabb lesz, mint a PL 😊
NB2
csebi
Negritis
nekem ezzel a top 15 klub kivalasztasaval is vannak komoly aggalyaim. mi alapjan dontik el igy elore es orokre? nem megbantva senkit, de elobb nezek meg egy hertha-uniont mint egy arsenal milant jelenleg ...
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
ezzel mondjuk tulajdonképpen kicsit beljebb is döntik a PL-csapatokat, mert innentől a tévétársaságok követelni fogják a közvetítési jogok újratárgyalását, és ami PL-csapat most túlköltekezett, mert úgyis lesz pénz lóvéra a tévéből...Tippre a bajokságok maradni fognak mert kártyavárként dőlne össze mind a nagyok nélkül. De a BL, EL, stb ezzel lehet, hogy el is bukik...FA mar kilatasba helyezte h nem indulhatnanak, eltiltana az angol klubokat a PL-tol, marpedig az hatalmas penz kieses lenne az angol kluboknak.
alatriste
csebi
de ez nekem - még ha a gazdasági érveket meg is értem - egyáltalán nem tetszik. innentől az összes bajnoki címet csillagozzák majd? a kupagyőzelmek semmit sem fognak érni?
persze a pénz fontos, de a hagyományok talán még inkább, kíváncsi lennék, vajon a szurkolók hogyan fogadják, ha nem lesz merseyside-i vagy torinói derby?
több mint 4 éve
nem tudom elképzelni hogy a TVs szerződések mellett annyira összteesnénekwww.origo.hu/sport/futball/20210419-gary-neville-europai-szuper-liga-nyilatkozat.htmlamugy nekem ez is a problemam, hogy jelenleg a 15 csapat allando, orok tag lenne pedig itt azert meg most is van 1-2 kozepes erossegu csapat, eleg gyenge evekkel, mi lesz ha vmeik mondjuk kiesik hazai bajnoksagaban (ha megis indulhatnak)?
érdekes... nyilván értem az ötletet, de a hazai bajnokságok ezzel mennek a levesbe, a mennyei nívósabb lesz, mint a PL 😊
NB2
csebi
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
nem ezt vitattam. itt tisztasagrol volt szo.Azért Perez már nem egy dolgot tett le az asztalra a Real elnökség előtt is. Semmiképpen sem említenem egy lapon a semmit nem érő UEFA/FIFA elnokseggel.Amióta odaadták pénzért Katarnak a vb-t úgy voltam vele, hogy ezeknek pusztulni kell. Semmi konkurencia, versenyszellem, csak az őskövületek, akik mások munkáján gazdagodnak....ez kb ez a két szervezet Letartóztatják korrupció miatt a vezetőket és jönnek helyettük ugyanolyanok. Pusztuljanak! (Tudom, csak bilibe lóg a kezem) Már eleve nem értem, hogy egy 3. világ országa, ahol soha nem volt komoly foci, még talán komoly játékos sem, milyen jogon szól bele, akár vb rendezési folyamatokba. Tényleg csak a korrupció melegágya...mondjuk epp Perez sem egy ma szuletett barany.
Klaci79
csebi
roberto23
de pl ott van Platini: o igert vmit a kisebb orszagoknak, kluboknak es vegig is vitte, atalakitotta a selejtezot, hogy bajnokok konnyebben kerulhessenek csoportba. ertem, hogy ez nem tetszett egy Arsenalnak meg most egy Milannak jo ideig, de neki is legalabb volt elkepzelese.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
www.origo.hu/sport/futball/20210419-gary-neville-europai-szuper-liga-nyilatkozat.htmlamugy nekem ez is a problemam, hogy jelenleg a 15 csapat allando, orok tag lenne pedig itt azert meg most is van 1-2 kozepes erossegu csapat, eleg gyenge evekkel, mi lesz ha vmeik mondjuk kiesik hazai bajnoksagaban (ha megis indulhatnak)?
érdekes... nyilván értem az ötletet, de a hazai bajnokságok ezzel mennek a levesbe, a mennyei nívósabb lesz, mint a PL 😊
NB2
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Azért Perez már nem egy dolgot tett le az asztalra a Real elnökség előtt is. Semmiképpen sem említenem egy lapon a semmit nem érő UEFA/FIFA elnokseggel.Amióta odaadták pénzért Katarnak a vb-t úgy voltam vele, hogy ezeknek pusztulni kell. Semmi konkurencia, versenyszellem, csak az őskövületek, akik mások munkáján gazdagodnak....ez kb ez a két szervezet Letartóztatják korrupció miatt a vezetőket és jönnek helyettük ugyanolyanok. Pusztuljanak! (Tudom, csak bilibe lóg a kezem) Már eleve nem értem, hogy egy 3. világ országa, ahol soha nem volt komoly foci, még talán komoly játékos sem, milyen jogon szól bele, akár vb rendezési folyamatokba. Tényleg csak a korrupció melegágya...mondjuk epp Perez sem egy ma szuletett barany.
Klaci79
csebi
„History is a set of lies agreed upon.”
“But I like to think he may have at last found some small measure of peace, that we all seek, and few of us ever find.”
több mint 4 éve
www.origo.hu/sport/futball/20210419-gary-neville-europai-szuper-liga-nyilatkozat.htmlérdekes... nyilván értem az ötletet, de a hazai bajnokságok ezzel mennek a levesbe, a mennyei nívósabb lesz, mint a PL 😊