TV, rádió

18 feliratkozó

több mint 14 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Newman: Aztán pedig Cardle a legkevésbé sikeres azóta 😊 Legalábbis nemrég még így volt, és az új száma is gyengus szerintem. Abból a szériából a 1D, Cher akik úgy néz ki,hogy pörög nekik a téma. Egyébként igen azért is szoktam mondani, hogy aki minőségi zenei produkcióra vágyik egy X-Factortól, az ne magyart nézzen, hanem külföldit. Onnan nem csak a leggyengébb live show előadó nyerne itthon, hanem sok olyan is, aki már az audition-on kiesik. Persze ott többen laknak, de éppen ezért kellene úgy, hogy itthon 2 évente 1 tehetségkutató max, csak ugye itt nem a tehetség a lényeg, hanem hogy nézik, tehát tök mindegy.

Kocsis téma már lerágott csont. Ha azt nézzük, hogy csak a műsor idejére számít, akkor ugyanúgy megérdemli, mint bárki, ha azt nézzük, hogy X-Faktor mint ugródeszka a zenei életbe,akkor nem, mert már akkor sem tudott megragadni. A Vecás téma itt sántít,mert Kocsis nemazért nem érdemli meg,mert a CSSZ-ből kiszavazták, hanem mert azóta se maradt bent a zeneiparban,míg Veca lehet, hogy kiesett, demég nem tudjuk mennyire tud ott ragadni. De tőle is gagyi lenne, ha most 3-4 évig nem kell senkinek, majd 5 év múlva elindul újra, hátha felnőtt egy új nemzedék, aki majd szereti a zenéjét.. 😊
Én utóbbi oldalon is állok,igaz teljesen mindegy,lehetett tudni,hogy Kocsis-Muri a legvalószínűbb döntő, főleg mert mindkettő nagy return lesz ha nyer. Aki meg X-Faktoron kívülis kell az embereknek úgyis mindegy hányadikként végez.
több mint 14 éve
vadibandi 1 438 — Giants fan
Nagyon rossz ez a film a TV2 adásán. Annyira, hogy le sem írom a címét. Egyetlen poén tetszett:

-Hová mész?
-Reykjavikba.
-Az hol van?
-Izlandon.
-Az jó, mert nagyon szeretem az izeket.




több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 088 — Axel Foley
A tavalyi mezőny Takács Nikolas, Wolf Kati és talán még Janicsák Veca kivételével egy vicc volt. Elég csak megnézni, hogy ki nyerte...
Ha pedig elfogadjuk ( miért ne fogadnánk), hogy valóban nem nyúlnak bele a szavazás eredményébe, akkor Kocsis a nézők véleménye alapján simán megérdemli az X-ik esélyt is.
Az pedig rohadt szubjektív, hogy kinek milyen az érdekes egyéniség. Nekem BAricz sem volt az.Boston
Ugyanígy gondolom.
Az első szériában nekem alig volt olyan libabőrös pillanat.
A fiúknál szinte egy sem.
Itt Kocsis, Tarány és Muri csinált egykét zseniális dolgot,de nekem meglepően Alexa Mizu-ja is tetszett.
Király L.-t bármennyire utáltam showban szarrá verte Bariczot. Nekem Baricz olyan mint amikor egy részeg srác karaoke-zik és ökörködik a szinpadon. A Kersztes féle "az élet legnagyobb ajándéka,hogy megismertelek" és "ezt Jim Morrison sem csinálta volna jobban" mondatoktól meg hánynom kell.

több mint 14 éve
Boston New England Patriots Boston College Eagles 2 350 — dart@freestart.hu
A tavalyi mezőny Takács Nikolas, Wolf Kati és talán még Janicsák Veca kivételével egy vicc volt. Elég csak megnézni, hogy ki nyerte...
Ha pedig elfogadjuk ( miért ne fogadnánk), hogy valóban nem nyúlnak bele a szavazás eredményébe, akkor Kocsis a nézők véleménye alapján simán megérdemli az X-ik esélyt is.
Az pedig rohadt szubjektív, hogy kinek milyen az érdekes egyéniség. Nekem BAricz sem volt az.

Do your job
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 088 — Axel Foley
Amit el is felejtettem írni az,hogy a Baricz+KFT produkciónál (számomra) kevés gyengébb volt idén.Bazzani
Ezzel mondjuk teljesen egyetértek...bár erősen gyanítom, h nem egyéni választás, hanem erős lobbi eredménye lett a KFT.clbass
Szinte biztos vagyok amúgy,hogy Keresztesék kötöttek egy egyességet a csatornával. Baricz bejut a 3 közé,de ott kiesik.
Egyszerűen látszott Bariczon és a mentorán,hogy meg sem lepődtek a kiesésen. Pláne nem voltak szomorúak. Ami Keresztesnél szinte elképzelhetetlen.

több mint 14 éve
clbass New Orleans Saints 3 166 — Saints fan
Amit el is felejtettem írni az,hogy a Baricz+KFT produkciónál (számomra) kevés gyengébb volt idén.Bazzani
Ezzel mondjuk teljesen egyetértek...bár erősen gyanítom, h nem egyéni választás, hanem erős lobbi eredménye lett a KFT.
több mint 14 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
http://www.youtube.com/watch?v=APEEHSHqYok
Megnéztem ezt a videt és két dolgot vettem észre.
1, Itt még a leggyengébb is simán behúzná a magyar X-faktort.
2, A csapatok is erősek.
3, A középső srácnak a fiúk közül még ebből a mezőnyből is kiemelkedik a hangja. (később megnéztem googleba, hogy ki nyert és ő, hehe 😀)Newman
Jó azért az se felejtsük el, hogy Amerikában, és Angliában sem 9 millió emberből jönnek össze a tehetségek, hanem 60 meg 300 millió emberből. kicsit nagyobb esély van rá, hogy sokadik szériákra több tehetség, meg szakember jut, mint itthon.zavi27
Nyilván, csak egy megjegyzés volt. 😊
Am ezt a Kocsis storyt most nem értem, egyszer bejutott egy döntőbe és nem vált híressé, most miért lenne az? Én ezt egy igen egyszerű nézőpontból közelítem meg, Csillag Születik<<<<<<<<<
több mint 14 éve
zavi27 Seattle Seahawks Oregon Ducks 5 560 — Amerikai sportok rajongója
http://www.youtube.com/watch?v=APEEHSHqYok
Megnéztem ezt a videt és két dolgot vettem észre.
1, Itt még a leggyengébb is simán behúzná a magyar X-faktort.
2, A csapatok is erősek.
3, A középső srácnak a fiúk közül még ebből a mezőnyből is kiemelkedik a hangja. (később megnéztem googleba, hogy ki nyert és ő, hehe 😀)Newman
+1
Nyilván Baricznak drukkoltam, de Csak ilyen mezőnyben juthatott el idáig, a tavalyi mezőnyt is erősebbnek ítéltem sokkal, sőt ott Norbi miatt semeddig sem jutott volna... bár ott csak Norbit, Nikolast, és Vecát hallgattam sűrűbben, de bármelyikük röhögve nyerte volna meg az ideit.
Elég gyenge volt ez az év, talán ha a Mad World-ös gyereket tovább engedték volna.eaglesmcnabb
Király L röhögve nyerte volna az ideit? 😂
A Mad World-ös meg csak egy buzi volt, aki ezen kívül semmilyen más számot nem énekelt el értelmesen. És ha beírod a youtubera, hogy Mad World cover, akkor ennél milliárdszor jobb verziókat hallhatsz. 😊Schleck
Király L az idei Baricz volt😊 Amúgy szerintem is gyengébb volt azért az idei eresztés.
több mint 14 éve
zavi27 Seattle Seahawks Oregon Ducks 5 560 — Amerikai sportok rajongója
http://www.youtube.com/watch?v=APEEHSHqYok
Megnéztem ezt a videt és két dolgot vettem észre.
1, Itt még a leggyengébb is simán behúzná a magyar X-faktort.
2, A csapatok is erősek.
3, A középső srácnak a fiúk közül még ebből a mezőnyből is kiemelkedik a hangja. (később megnéztem googleba, hogy ki nyert és ő, hehe 😀)Newman
Jó azért az se felejtsük el, hogy Amerikában, és Angliában sem 9 millió emberből jönnek össze a tehetségek, hanem 60 meg 300 millió emberből. kicsit nagyobb esély van rá, hogy sokadik szériákra több tehetség, meg szakember jut, mint itthon.
több mint 14 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
http://www.youtube.com/watch?v=APEEHSHqYok
Megnéztem ezt a videt és két dolgot vettem észre.
1, Itt még a leggyengébb is simán behúzná a magyar X-faktort.
2, A csapatok is erősek.
3, A középső srácnak a fiúk közül még ebből a mezőnyből is kiemelkedik a hangja. (később megnéztem googleba, hogy ki nyert és ő, hehe 😀)Newman
+1
Nyilván Baricznak drukkoltam, de Csak ilyen mezőnyben juthatott el idáig, a tavalyi mezőnyt is erősebbnek ítéltem sokkal, sőt ott Norbi miatt semeddig sem jutott volna... bár ott csak Norbit, Nikolast, és Vecát hallgattam sűrűbben, de bármelyikük röhögve nyerte volna meg az ideit.
Elég gyenge volt ez az év, talán ha a Mad World-ös gyereket tovább engedték volna.eaglesmcnabb
Király L röhögve nyerte volna az ideit? 😂
A Mad World-ös meg csak egy buzi volt, aki ezen kívül semmilyen más számot nem énekelt el értelmesen. És ha beírod a youtubera, hogy Mad World cover, akkor ennél milliárdszor jobb verziókat hallhatsz. 😊

több mint 14 éve
eaglesmcnabb Baltimore Ravens Virginia Tech Hokies 23 096 — je suis poloska
http://www.youtube.com/watch?v=APEEHSHqYok
Megnéztem ezt a videt és két dolgot vettem észre.
1, Itt még a leggyengébb is simán behúzná a magyar X-faktort.
2, A csapatok is erősek.
3, A középső srácnak a fiúk közül még ebből a mezőnyből is kiemelkedik a hangja. (később megnéztem googleba, hogy ki nyert és ő, hehe 😀)Newman
+1
Nyilván Baricznak drukkoltam, de Csak ilyen mezőnyben juthatott el idáig, a tavalyi mezőnyt is erősebbnek ítéltem sokkal, sőt ott Norbi miatt semeddig sem jutott volna... bár ott csak Norbit, Nikolast, és Vecát hallgattam sűrűbben, de bármelyikük röhögve nyerte volna meg az ideit.
Elég gyenge volt ez az év, talán ha a Mad World-ös gyereket tovább engedték volna.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 14 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
http://www.youtube.com/watch?v=APEEHSHqYok
Megnéztem ezt a videt és két dolgot vettem észre.
1, Itt még a leggyengébb is simán behúzná a magyar X-faktort.
2, A csapatok is erősek.
3, A középső srácnak a fiúk közül még ebből a mezőnyből is kiemelkedik a hangja. (később megnéztem googleba, hogy ki nyert és ő, hehe 😀)

több mint 14 éve
zavi27 Seattle Seahawks Oregon Ducks 5 560 — Amerikai sportok rajongója
Baricz volt a végére az egyetlen olyan egyéniség, aki a jövőben nem csak elénekel majd egy a nagyrabecsült magyar producer bagázs által szájába adott dalt, hanem magára formálja, jóesetben magára szabja azt.
Az meg a másik talány számomra, h hogy engedhették idág a Tibor-t. Valóban kiváló karakterhangja van (amennyiben ez lírai, még jól is áll neki), de aki egyszer már nem tudott élni a lehetőséggel, és a médiafigyelmet kihasználva megragadni ezen a magyar zenei szintéren, annak nem biztos, hogy még egy lehetőséget adnék mindent vinni. Annyira azért nem jó :/clbass
ja, olyan egyéniség volt, hogy teljesen meghülyítették ez alatt a pár hét alatt egy beképzel, ugrabugráló majom lett belőle, a régi érzelmes, tiszta melankolikus világából. Nézd már meg mit művelt hónapokon át, meg annak mi köze van a válogatós dalához. Nagy "egyéniség", megpróbáltak belőle egy 2. Király Norbit faragni, csak annyira nem érdekes, nem jött be, viszont pár hét alatt meghülyült, elszállt, "műszerelmet" is elfogadta amikor véletlenül pont azon a héten, járogatni kezdtek a Verácskával. Egyedi egyéniség tényleg...Végre nem látjuk a bárgyú mosolygó fejét már. nem nagy szám az idei mezőny, de most ez jött össze, ebben egyértelműen megérdemelt a Muri, Kocsis döntő, mellettük még a Tarány is ott volt a top 3ban. Baricz azért lehetett valamennyire elviselhetőbb most, mert a válógatós dala is volt ma, ami a lényege, normális énje volt még, meg a sok őrülete közül az egyik elviselhetőbb még. A duettje is hozzá méltóan egy bohócdal volt. OK, hogy ez nem csak egy sima mezei énekverseny, hanem az egyediséget, X faktot is keresik, de azért ha valaki az alapfeltételben, az éneklésben nulla szinte, akkor ugrabugrával ne nyreje már meg. Ahhoz menjen a Csillag születikbe.
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 088 — Axel Foley
Nem értek egyet.
Most ezért ejtsék ki?
1-2 adástól eltekintve végig a legjobb volt.Bazzani
Ne ezért ejtsék ki! Ezért ne tartsák bent! Azért ez óriási kritika. Nem feltétlen csak hang kell ehhez a szakmához, de az élet majd úgyis újra rostál. Meglátjuk kiből mi lesz!clbass
Ilyen alapon már indulnia sem kellett volna.
Ha már elindulhatott akkor mindenki nulláról indul.
És ezen az alapon símán megérdemli a döntőt.

Amit el is felejtettem írni az,hogy a Baricz+KFT produkciónál (számomra) kevés gyengébb volt idén.

több mint 14 éve
clbass New Orleans Saints 3 166 — Saints fan
Nem értek egyet.
Most ezért ejtsék ki?
1-2 adástól eltekintve végig a legjobb volt.Bazzani
Ne ezért ejtsék ki! Ezért ne tartsák bent! Azért ez óriási kritika. Nem feltétlen csak hang kell ehhez a szakmához, de az élet majd úgyis újra rostál. Meglátjuk kiből mi lesz!
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 088 — Axel Foley
Hihetetlen ez a Veronika! 😂catattack
Ha az ágy alá bújós storyról beszélsz,akkor van egy véleményem a dologról.
Ennél átlátszóbban megrendezett dolog még nem nagyon volt a VV-k történetében.
Az ágy alá bújik a lába kilátszik,persze senki sem veszi észre.
Majd Vera véletlenül leveszi a takarót az ágyról és hopp jéééééézus valaki van az ágy alatt.
Ja.

több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 088 — Axel Foley
Baricz volt a végére az egyetlen olyan egyéniség, aki a jövőben nem csak elénekel majd egy a nagyrabecsült magyar producer bagázs által szájába adott dalt, hanem magára formálja, jóesetben magára szabja azt.
Az meg a másik talány számomra, h hogy engedhették idág a Tibor-t. Valóban kiváló karakterhangja van (amennyiben ez lírai, még jól is áll neki), de aki egyszer már nem tudott élni a lehetőséggel, és a médiafigyelmet kihasználva megragadni ezen a magyar zenei szintéren, annak nem biztos, hogy még egy lehetőséget adnék mindent vinni. Annyira azért nem jó :/clbass
Nem értek egyet.
Most ezért ejtsék ki?
1-2 adástól eltekintve végig a legjobb volt.

több mint 14 éve
catattack 3 520
Hihetetlen ez a Veronika! 😂
több mint 14 éve
clbass New Orleans Saints 3 166 — Saints fan
Baricz volt a végére az egyetlen olyan egyéniség, aki a jövőben nem csak elénekel majd egy a nagyrabecsült magyar producer bagázs által szájába adott dalt, hanem magára formálja, jóesetben magára szabja azt.
Az meg a másik talány számomra, h hogy engedhették idág a Tibor-t. Valóban kiváló karakterhangja van (amennyiben ez lírai, még jól is áll neki), de aki egyszer már nem tudott élni a lehetőséggel, és a médiafigyelmet kihasználva megragadni ezen a magyar zenei szintéren, annak nem biztos, hogy még egy lehetőséget adnék mindent vinni. Annyira azért nem jó :/
több mint 14 éve
eaglesmcnabb Baltimore Ravens Virginia Tech Hokies 23 096 — je suis poloska
Szerintem ma jó volt Baricz, az első élő-show volt amit megnéztem és azt kell mondjam hogy a nagyképűségből amiről itt többen is írtatok én nem láttam semmit, a szvsz. a kiesését is nagyszerűen kezelte. Nem örülök hogy kiesett, ami különösen zavar, hogy egy ilyen számomra "semmilyen" mezőnyből esett ki.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 14 éve
yooker New York Giants 7 481 — Expect the Best !
bár eddig ő tetszett a legjobban de a mai teljesítmény (számválasztás ) alapján Murinak kellett volna mennie...

viszont visszagondolva Tebow -nak voltak kiugróan jó számai..
ez a mai Robbie W. is zseniális volt...
több mint 14 éve
zavi27 Seattle Seahawks Oregon Ducks 5 560 — Amerikai sportok rajongója
Bármelyik nyeri ebből a felhozatalból jogos lesz majd, de én most egyre inkább Tibi fele hajlok majd holnap, talán ő jobban megérdemelné szerintem.
több mint 14 éve
Boston New England Patriots Boston College Eagles 2 350 — dart@freestart.hu
Jóvan 😀 Holnap pedig ezerrel hajrá Tibó!

Do your job
több mint 14 éve
zavi27 Seattle Seahawks Oregon Ducks 5 560 — Amerikai sportok rajongója
VÉÉÉÉGREEEE!!!!
több mint 14 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
HÁHÁHÁHÁHÁ
Bárki nyerje is meg, megérdemli. 😊 (én úgy tippeltem, hogy Tibó esik ki)