TV, rádió
18 feliratkozó
több mint 14 éve
Mivel nem Attila ellen megy, ezért én is simán neki szurkolok, jó arc. Még az is rádob egy lapáttal, hogy egy olyan meccsen kapott ki, amit neki kellett volna nyernie.
több mint 14 éve
Szerintem Csabának már nincs akkora esélye most mint az első párbajon. Ott még érdekes volt, hogy mi lehet ebből a karakterből, de eltelt pár hét és megmaradt tujának. Nem tudom ez mennyire lehet érdekes még.GreengoAz összes többi vagy idegesítő fasz vagy pedig sipítozó picsa. Folyton ő van baszogatva Attila által alaptalanul. Kikapott egy olyan meccsen ahol simán jobb volt az ellenfelénél. Az ellenfele nem elég, hogy egy kamu győzelmet aratott felette, még rá is rakta a jelet. Kizártnak tartom, hogy ne ő menjen vissza. Plusz ő az egyetlen jófiú karakter akit lehet szeretni a nézőknek, pont mint tavaly Jerzy. Visszafog menni. Jelen pillanatban mindenki ellen olyan 90% esélyt adnék.
több mint 14 éve
Szerintem Csabának már nincs akkora esélye most mint az első párbajon. Ott még érdekes volt, hogy mi lehet ebből a karakterből, de eltelt pár hét és megmaradt tujának. Nem tudom ez mennyire lehet érdekes még.GreengoJa csak sajnos szimpatikus az embereknek úgy általában. Hiába tuja, hiába nem nagyon látják nálunk is - az irodában - aki nézi az szurkol neki és az érdekesebb arcokat f@sznak/kreténnek tartja.
több mint 14 éve
Szerintem Csabának már nincs akkora esélye most mint az első párbajon. Ott még érdekes volt, hogy mi lehet ebből a karakterből, de eltelt pár hét és megmaradt tujának. Nem tudom ez mennyire lehet érdekes még.

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 14 éve
teljesen rendben van ez a sorrend , csak ez így túl egyszerű...valszeg ezzel még azok is tisztában vannak akik szavaznak...
egyszerűen nem lehet hogy meglepetések nélkül menjen le a műsor 2. fele....
vagy igen?
több mint 14 éve
Rövid kiválasztás utáni PR:1. Csaba - Ezek ott bent nem tanulnak. Minden párbajjal csak erősebb lesz, rajta múlik kit hagy kint. Nem Eszter lesz az.
2. Eszter - Még mindig ő az egyetlen nő, aki VV-t nyerhet, sok múlik azon ki lesz a harmadik döntős.
3. Gergő - Ő az egyik, aki odaérhet a döntőbe, sokat nem fog párbajozni, sokat nem lesz jelölve.
4. Fecó - A másik esélyes a top3-ba, csak ne párbajozzon.
5. Attila - Bár a legmozgalmasabb karakter, de el fog vérezni a Csaba/Eszter duó azon tagja ellen, aki kiviszi párbajra.
6. Péter - Jó ötletnek tűnt levarrni Veronikát, de túlságosan belebonyolódott az agyhalálba, ezzel kvázi meghalt a karaktere.
7. Seherezádé - Ha nem ismernék személyesen sok korabeli lányt, azt mondanám: "bezzeg az én időmben". Így azt mondom: "az én időmben is eléldegéltek csini lányok agy nélkül."
8. Kinga - afaszomatbazmeeeeeg http://www.youtube.com/watch?v=rZ0sMvKosxw
9. Vera - Ha nem ő nyeri a női kocsmabunyó mehetne haza. Így még utazik 1-2 kört.
10. Veronika - Csodálatos karaktere az utolsókat rúgja, csak az mentheti meg attól, hogy otthon töltse a karácsonyt, ha Csaba Seherezádét vagy Pétert választja. Ami azért megeshet.
több mint 14 éve
a győztes Gergő azért elég szarul nézett ki már tegnap is...majd Seri leápolja...v lúúkingolja 😀
kiváncsi vagyok mára hogy alakul a feje... :rolleyes:yooker
|
több mint 14 éve
Péter, Eszter vagy Veronika lesz a következő kieső?JayBEsztert jelölte , de sztem nem meri meghúzni hogy őt viszi...
Ha valakinek van esélye ellene az ő....(bár ha kiejti akkor megnyerte a játékot)
valszeg Pétertől búcsúzunk...
a győztes Gergő azért elég szarul nézett ki már tegnap is...
kiváncsi vagyok mára hogy alakul a feje... :rolleyes:
több mint 14 éve
Péter, Eszter vagy Veronika lesz a következő kieső?
több mint 14 éve
Ez az edd a fikát otthon duma még Attilától is ordas nagy taplóság volt...
Do your job
több mint 14 éve
Megnyerte a meccset is, majd utána kiválasztották. Remélem akárki ellen is párbajozik, visszamegy.
több mint 14 éve
Csóróó, bár szerintem akárkit visz ki visszajön.
több mint 14 éve
Remélem Csaba fiút visz.Péter megérdemelné,de a rézgyűjtő is.
több mint 14 éve
Szétvernek, majd kiválasztanak... :S
több mint 14 éve
Na innentől kit jelölnek ki?Szerintem is, pedig neki védettnek kéne lennie, nem értem ezt a fos pontozást. 😛
Csaba sztem.Bazzani
több mint 14 éve
Na innentől kit jelölnek ki?Én még Fecót érzem esélyesnek, Attilát most nem tudja kivinni sem.
Csaba sztem.Bazzani
több mint 14 éve
Szerintem ez 4. menetért kiáltott
több mint 14 éve
Ha ez amatőr pontozás volt, akkor végképp nem értem, hogy hogy hozhatták ki győztesnek Gergőt, ha profi, akkor sem nagyon.
több mint 14 éve
Mindkettő örülhet, Csaba tartott Gergőtől de helyt állt keményen Gergő meg behúzta a "kötelezőt".
több mint 14 éve
Mondjuk én élveztem. 😀Remélem Csabát hozzák ki győztesnek.
több mint 14 éve
Ez nagyon durva meccs volt...Szerk: vért láttam a biro ingének hátulján
több mint 14 éve
Sztem ezt az RTL sem gondolta.+1
Itt símán lehet valami komoly sérülés is.Bazzani
szerk.: Bár nem volt kötelező részt venni rajta, de ez így is elég súlyos
Do your job
