USA és a világ

31 feliratkozó

több mint 1 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 495
Törökország által patronált ellenzéki milíciák összehangolt támadást indítottak a rezsim erői ellen. A felkelők a támadás időzítésével ki akarták használni, hogy Bassár el-Aszad hagyományos nemzetközi támogatói; Oroszország, Irán és a Hezbollah az utóbbi években jelentősen meggyengültek, illetve más frontokon vannak lekötve.
A megfigyelőközpont szerint a harcokban szerdáig 700 ember vesztette életét, köztük 110 civil. Az ENSZ számításai alapján csak az elmúlt egy hét alatt 115 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát.
Szíria második legnagyobb városának leghíresebb történelmi emlékét, a fellegvárat szerdán meglátogatta az offenzíva vezető katonai erejét adó Hajat Tahrir as-Sám iszlamista szervezet vezetője, Abu Mohamed al-Goláni, aki a felkelők egyik Telegram-csatornájára feltöltött képek tanúsága szerint egy nyitott tetejű autóból üdvözölte az őt ünneplőket. Ez azért is bátor tett, mivel a szíriai dzsihád nagy túlélőjének számító 42 éves vezető fejére az Egyesült Államok 10 millió dolláros vérdíjat tűzött ki.
ozibozi
Sidenote: Szíria baszott értékes helyen van földgáz-, olajtranzit tekintetében. Ezért tolják az oroszok Assadot, illetve tolták. Iránnak meg kurvára nem hiányzik oda egy iszlamista fordulat, horribile dictu az, hogy összeálljon a török-szaudi tengely.

Azért most nem lennék annak a helyében Moszkvában, aki kiadta az engedélyt a Hamasz tavaly októberi balhéjára. Azzal, hogy Izrael izomból lenyomta a Hamasz, Hezbollah, Irán hármast teljesen megborult a közel-kelet és nem az oroszok javára.

Ideje lenne Vovának asztalhoz ülnie.
több mint 1 éve
ozibozi New York Giants 20 908
Törökország által patronált ellenzéki milíciák összehangolt támadást indítottak a rezsim erői ellen. A felkelők a támadás időzítésével ki akarták használni, hogy Bassár el-Aszad hagyományos nemzetközi támogatói; Oroszország, Irán és a Hezbollah az utóbbi években jelentősen meggyengültek, illetve más frontokon vannak lekötve.
A megfigyelőközpont szerint a harcokban szerdáig 700 ember vesztette életét, köztük 110 civil. Az ENSZ számításai alapján csak az elmúlt egy hét alatt 115 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát.
Szíria második legnagyobb városának leghíresebb történelmi emlékét, a fellegvárat szerdán meglátogatta az offenzíva vezető katonai erejét adó Hajat Tahrir as-Sám iszlamista szervezet vezetője, Abu Mohamed al-Goláni, aki a felkelők egyik Telegram-csatornájára feltöltött képek tanúsága szerint egy nyitott tetejű autóból üdvözölte az őt ünneplőket. Ez azért is bátor tett, mivel a szíriai dzsihád nagy túlélőjének számító 42 éves vezető fejére az Egyesült Államok 10 millió dolláros vérdíjat tűzött ki.

Szerkesztette: ozibozi
több mint 1 éve
Nomac New England Patriots 4 270 — balazs.t85@gmail.com
Tényleg annak drukkolunk Európa közepéről, hogy egy világi hatalom -olyan amilyen- helyett a saria törvényei legyenek inkább.
A maradék területeken meg 1 Erdogan fújja majd a passzát szelet?
Hihetetlen.
Szívesen belinkelnék egy képet most 1978-ból a Star Wars bemutatóján a mozi előtt farmerben pózoló nőkről mind IRÁnban, mind Afganisztánban. Hol vannak szegények most?
Az ‘ arab tavasz’ -kisbetűvel-
előtti Szíriából is sok jó kép lehetne, pedig az csak most volt.
/ Elég beírni a Google keresőbe: Afganisztán Irán nők 1978.
Hajrá drukkerek !!!
ozibozi
jogos, valahol ez is egy probléma kiszervezése. Egyszerűbb innen az orosz érdekszféra zsugorodásának örülni, mint lerendezni 1/1 ezt Európában.
Amadeus the Young
Nem nagyon követtem, de itt most mi történt? Az oroszok nem tartanak elég erőt a régióban? Hogy jött össze?

sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 734 — capitaine du château de Vienne 1487
Mondjuk rövid időn belül ez a harmadik nagy szopó a Kiev elleni Blitznél és Harkivban is elhagyták mindent, ami náluk volt. A kijevi offenzív volt ott ráhagyrák a hoszzú ellátási láncokra meg a benzihiányra - a harkivit a meglepetésre.

Ad 1 - kibaszott gázok tudnak lenni az orosz-típusú logisztikai láncokban, egyrészt a rettenetes mértékű nyúlás miatt, másrészt a visszacsatolás teljes hiánya miatt. Komplett egységek éheznek

Ad 2 - az előretörő ék, vagy védekezésben a hullámtörő egysèg - komplett elit egységek, viszont nincs elérhető pótlás vagy minőségi helyettes. Így, ha felmorzsolják az éket, akkor a kôrnyező egységek elmenekülnek, összeomlik a front szakasz

Ad 3 - drón, drón, drón - már mindenki elfeledkezett a Bayraktarokról, közbe a törökök Idlibbe legyártottak pártízezret

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 1 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 734 — capitaine du château de Vienne 1487
Ki szerezte meg kitől?
r.baggio
HTS az AAStül
dzsihádista erdogánosok az asszadisza putyinista iranistáktól
Kábè relevánsan

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 1 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 679 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
Ki szerezte meg kitől?
r.baggio
Ööö... a felkelők Asszadtól és az ottani oroszoktól? Mármint mi más lehetőség van?
több mint 1 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 806 — no es importante
Ki szerezte meg kitől?

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 734 — capitaine du château de Vienne 1487
HTS zabra
Aleppo 2M pop.
Hama 1M pop.

35 aircraft seized

Aero L-39 Albatros: 24
MiG-23: 9
Mi-8/17: 1
Ababil-3: 1

145 tanks seized

T-55: 64
T-62: 21
T-72: 51
T-90: 5
Unknown tanks: 4

96 Infantry Fighting Vehicle/Armored Personal Carrier seized

BMP-1: 79
BMP-2: 1
BRDM-2: 1
BRM-1K: 4
BTR-70: 1
BTR-80: 1
MT-LB: 4
SAV 4x4 APC: 3
Tigr-M 4x4 APC: 2

BMP-1 (1/4)

87 Artillery systems seized

2B9 Vasilek: 2
2S1 Gvozdika Howitzer: 16
2S3 Akatsiya Howitzer: 1
Type-63 MLRS: 5
M1954 (M-46): 20
BM-21 Grad MLRS: 14
BM-27 Uragan MLRS: 1
BM-30 Smerch MLRS: 2
D-20 Howitzer: 4
D-30 Howitzer: 17
M1938 M-30 Howitzer: 5

2B9 Vasilek

Ezek a megszerzett dógok, mongyuk rápillantásra nagyobb, mint az MH állomány.....

Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 1 éve
Toca Minnesota Vikings 20 250 — Vikings fan
Barmier jobbra el.
Nem sokáig húzta.
több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 508 — zászló zászló szív
Fél éve írtam, hogy Macron faszságot csinált a választás kiírásával és az eredménye is borzasztó lesz számára, ami maximum káoszt, kormányozhatatlanságot és Le Penék további erődösédét fogja okozni. Eddig ugye ezek be is jöttek. Nincs is másra szüksége most európának, ukrajnának meg a világ jobbik felének, mint arra ami most Fro.-ban fog történni, ha csak nem jön valami csoda.

Macron a politikai zseni my ass.
MC12
Egy arrogáns francia pöcsfej. Pont olyan, mint amilyennek a filmekben ábrázolják a francia befektetési bankárokat. Ja, mert az.

Macron "zsenije" abban van, hogy a Brexit után fel tudott építeni egy pénzügyi központot Párizsban. Nem véletlenül van az hogy Macron előtt egy francia unikornis volt, mint 20 van. Több befektetési alap tette oda a központját stb.

Csak ettől nem lett kevesebb a bevándorlás okozta probléma.

több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 141 — Saturday Night Lights
Fél éve írtam, hogy Macron faszságot csinált a választás kiírásával és az eredménye is borzasztó lesz számára, ami maximum káoszt, kormányozhatatlanságot és Le Penék további erődösédét fogja okozni. Eddig ugye ezek be is jöttek. Nincs is másra szüksége most európának, ukrajnának meg a világ jobbik felének, mint arra ami most Fro.-ban fog történni, ha csak nem jön valami csoda.

Macron a politikai zseni my ass.
MC12
Próbált centrumot építeni, nem jött be.
A (szélső)bal még kapható egy Le Pen-ellenes Népfrontra, csak félő, hogy az lesz, mint Amerikában, a hagyományos munkásosztály egy része Marine-t választja.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 392
Fél éve írtam, hogy Macron faszságot csinált a választás kiírásával és az eredménye is borzasztó lesz számára, ami maximum káoszt, kormányozhatatlanságot és Le Penék további erődösédét fogja okozni. Eddig ugye ezek be is jöttek. Nincs is másra szüksége most európának, ukrajnának meg a világ jobbik felének, mint arra ami most Fro.-ban fog történni, ha csak nem jön valami csoda.

Macron a politikai zseni my ass.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
az mondjuk eleg szorakoztato volt amikor az ellenzek vezetoje eloben streamelte a telefonjan ahogyan atmaszik a torvenyhozas epuletenek keritesen 😊
undisputedly
De most őszintén, neked is mint aki őszintén hisz a demokratikus értékekben, a georgiai és koreai események csak-csak melengetik a szívedet.

Olvasom épp az Economist 2025-ös "jóslatait", és azért ez a ázsiai és közép-ázsiai régió minden csak nem stabil és demokratikus. Junták, marxisták (a rosszabbik fajta, nem azok akik a Marxért mint filozófusért rajonganak, mint én), vallási üldözés, potenciális tajvani háború.

Nekem kimondottan tetszett, ahogy Jun meg lett csicskáztatva. Mondjuk a vezérkari főnök is megér egy misét, aki egyből az egyébként jogszerűen sztrájkoló orvosokat kezdte fenyegetni...
Gyurma Pappa
Igen, de nekem a nagyobb erzelmet az ellenkezo iranyu toltet realizalasa valtotta ki Del-Koreaban. Hogy egyaltalan ez igy felmerult es a katonasag ki is rendelte az egysegeit a parlamenthez akik be is tortek. A 190-0 szavazas viszont eleg egyertelmu uzenet volt. (Plusz aggodtam a Squid games 2. evadjaert is 😀)

Filozofiailag szerintem a demokracia nyugati talalmany. Mivel a keleti fejlodestortenet nem az egyenrol szol, viszont az individum allammal valo egyenlosegeben valo hit elengedhetetlen hozza. A keleti regio tobb ezer eves tarsadalmi strukturalodasa viszont ezt nem dolgozta ki magabol olyan szinten, es mivel kollektivizmus meg alarendeltseg van, ezek a blokkok konnyen hergelhetoek egymas ellen. Szoval en a Del-Korea/Japan demokraciat kivetelnek tekintem az amugy zajos azsiai tengerben.
több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 508 — zászló zászló szív
az mondjuk eleg szorakoztato volt amikor az ellenzek vezetoje eloben streamelte a telefonjan ahogyan atmaszik a torvenyhozas epuletenek keritesen 😊
undisputedly
De most őszintén, neked is mint aki őszintén hisz a demokratikus értékekben, a georgiai és koreai események csak-csak melengetik a szívedet.

Olvasom épp az Economist 2025-ös "jóslatait", és azért ez a ázsiai és közép-ázsiai régió minden csak nem stabil és demokratikus. Junták, marxisták (a rosszabbik fajta, nem azok akik a Marxért mint filozófusért rajonganak, mint én), vallási üldözés, potenciális tajvani háború.

Nekem kimondottan tetszett, ahogy Jun meg lett csicskáztatva. Mondjuk a vezérkari főnök is megér egy misét, aki egyből az egyébként jogszerűen sztrájkoló orvosokat kezdte fenyegetni...

több mint 1 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
Ugy tunik a Hegseth/vedelmi miniszteri kinevezeshez nincsenek meg a szavazatok a szenatusban, mert nagy mediakampanyba kezdtek a jobbos beszelo fejek es Hegseth interjut is ad a Foxnak, marpedig alapbol kifejezetten tiltjak a jelolteknek a mediaszereplest a beiktatasukig.

Felkeszul ... ?

 apnews.com/article/south-korea-yoon-martial-law-997c22ac93f6a9bece68454597e577c1
Negritis, a vajda
Dél-Korea 40 éve még katonai diktatúra volt, ők ezt nem felejtették el. Gyönyörű győzelme ez a demokrácianak, nézzétek meg a felvételeket, ahogy poroltóval tartják vissza a katonákat a parlamenti dolgozók, akik készülnek letartóztatni az ellenzéki vezetőket. Egészen hajmeresztő.

Korea minden tekintetben figyelemfelkeltő ország, itt mindent túltolnak. Az egész neoliberális kísérlet is extrém módon sikeres és közben katasztrófa is egyben. Itt az ellenséges befolyással riogatás is akár valós is lehetne (kommunikációban itt ugye Brüsszel = Phenjan), de természetesen senkinek sem jut eszébe együttműködni a hipercsóró északi tesókkal. A nő ellenesség, az elnyomás is felnagyítva jelenik meg (lásd 4B).

Már-már karikatúra az egész ország működése: minden nyugati probléma és siker is meg van, de kb. 50szer látványosabban.
Gyurma Pappa
az mondjuk eleg szorakoztato volt amikor az ellenzek vezetoje eloben streamelte a telefonjan ahogyan atmaszik a torvenyhozas epuletenek keritesen 😊

Szerkesztette: undisputedly
több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 141 — Saturday Night Lights
 apnews.com/article/south-korea-yoon-martial-law-997c22ac93f6a9bece68454597e577c1
Negritis, a vajda
Dél-Korea 40 éve még katonai diktatúra volt, ők ezt nem felejtették el. Gyönyörű győzelme ez a demokrácianak, nézzétek meg a felvételeket, ahogy poroltóval tartják vissza a katonákat a parlamenti dolgozók, akik készülnek letartóztatni az ellenzéki vezetőket. Egészen hajmeresztő.

Korea minden tekintetben figyelemfelkeltő ország, itt mindent túltolnak. Az egész neoliberális kísérlet is extrém módon sikeres és közben katasztrófa is egyben. Itt az ellenséges befolyással riogatás is akár valós is lehetne (kommunikációban itt ugye Brüsszel = Phenjan), de természetesen senkinek sem jut eszébe együttműködni a hipercsóró északi tesókkal. A nő ellenesség, az elnyomás is felnagyítva jelenik meg (lásd 4B).

Már-már karikatúra az egész ország működése: minden nyugati probléma és siker is meg van, de kb. 50szer látványosabban.
Gyurma Pappa
Ahogyan tolják nálunk a katonai propagandát, Orbánnak lassan érik egy study tour Szöulba.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 508 — zászló zászló szív
 apnews.com/article/south-korea-yoon-martial-law-997c22ac93f6a9bece68454597e577c1
Negritis, a vajda
Dél-Korea 40 éve még katonai diktatúra volt, ők ezt nem felejtették el. Gyönyörű győzelme ez a demokrácianak, nézzétek meg a felvételeket, ahogy poroltóval tartják vissza a katonákat a parlamenti dolgozók, akik készülnek letartóztatni az ellenzéki vezetőket. Egészen hajmeresztő.

Korea minden tekintetben figyelemfelkeltő ország, itt mindent túltolnak. Az egész neoliberális kísérlet is extrém módon sikeres és közben katasztrófa is egyben. Itt az ellenséges befolyással riogatás is akár valós is lehetne (kommunikációban itt ugye Brüsszel = Phenjan), de természetesen senkinek sem jut eszébe együttműködni a hipercsóró északi tesókkal. A nő ellenesség, az elnyomás is felnagyítva jelenik meg (lásd 4B).

Már-már karikatúra az egész ország működése: minden nyugati probléma és siker is meg van, de kb. 50szer látványosabban.

több mint 1 éve
Proxyi 168
"ahol az volt a buncselekmeny, hogy jogi koltsegkent lett leirva es elszamolva az atutalas, mivel a volt ugyvedje fizette"

Azt a kutyafáját! Azért ez még a szokásos szektás látásmódot is übereli, hogy CSAK(!) és MINDÖSSZE EZ volt a bűncselekmény.
több mint 1 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
Par napja Trump bejelentette, hogy X % vamot vet ki Kanadara es Mexikora. Szinte azonnal a kanadai PM (Trudeau) lerepult hozza Mar-a-Lagoba. Egyutt vacsoraztak tobb kabinet taggal es szenatorral. Most kiszivarogtattak, hogy a vacsora kozben Trump azt mondta Trudeau-nak, hogy ha Kanada tenyleg osszeroppanna a vamok alatt, akkor talan el kellene gondolkodniul rajta, hogy csatlakoznak az Egyesult Allamokhoz 51. allamkent 😀

Erre ma kiposztolt egy AI kepet amin a kanadai zaszlo mellett all 😀

Akarki akarmit mond, szorakoztato erteke ennek az elnoki ciklusnak ismet 10/10 lesz.
több mint 1 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
 apnews.com/article/south-korea-yoon-martial-law-997c22ac93f6a9bece68454597e577c1
Negritis, a vajda
Ott is jól elvannak 😅
warr_b
5 orat elt a puccs, az elnok utana bemondta, hogy "Ja, bocsika, akkor megsem". Pont ez hianyzott volna meg abbol a regiobol.

Most olvasom, hogy nem csak az adoelkerules es a fegyverbirtoklasmkapcsan adott neki kegyelmet, hanem “furcsa” modon beletettek, hogy 2014 ota minden elkovetett szovetsegi buncselekmenyre .

Egeszen veletlenul akkor kezdodott ukrajna megszallasa es akkor neveztek ki Joe fiat (akit Obama kuldott, hogy oldja meg az erdekkepviseletet) ukran energetikai cegek (Burisma) boardjaiba.

Az aggodo apa 😀
undisputedly
Biztos beleírta volna, hogy csak a jogosulatlanokra ad kegyelmet, de sajnos nem lehetett igy biztosra ment!
Toca
Amikor mar a Politico sem tagadja, hogy pelda nelkuli ez a 10 eves, “barmit is kovetett el amirol meg nem is tudunk”:

 www.politico.com/news/2024/12/02/hunter-biden-pardon-nixon-00192101
undisputedly
Na ja, nem is értem, hogy lehet ilyet csinálni? Ez nem olyan, mintha olyan emberre szavazna valaki, aki 44-szeres elítélt, de kibulizza, hogy minden vádat ejtsenek ellene, amint elnök lesz, és hogy azután akkor bármit megtehet, nem lesz felelősségre vonva, egyúttal minden bűnöző haverját megmenti/felemeli.

Nem, nem whataboutism, mert egyikkel sem értek egyet (ki is érthetne), csak vicces olvasgatni.

Sebaj, valaki azt is megmagyarázhatná, miért is lesz jó ő FBI elnöknek:
Proxyi
Rad bizom, hogy egy pornosztar megfizetese (ahol az volt a buncselekmeny, hogy jogi koltsegkent lett leirva es elszamolva az atutalas, mivel a volt ugyvedje fizette) a problemasabb vagy az, hogy valaki az alelnoki hivatalat kiarulja az ukran oligarchaknak, hogy azok befolyast vasaroljanak a fian keresztul. Mert ugye ezt ismerte be ezzel Biden. Peldatlan modon, 10 eves intervallumra kegyelmet adott, olyan buncselekmenyekre amik meg nyomozati se szakaszba kerultek (amikrol nem is tudunk), tehat barmit is tett ami szovetsegi buncselekmeny, nem lehet mar megfogni 😀 Meg Nixon elnok sem kapott ilyen tag kegyelmet.

Patel: Nunes kepviselo stabjaban nyomozo volt, o volt az egyik draftoloja az FBI es a CIA jogtalan lehallgatasi ugyevel kapcsolatos Nunes Memonak; szenior nemzetbiztonsagi tanacsado volt (al bagdadi es szolejmani kiiktatasaban is benne volt), rovid ideig a vedelmi miniszter kabinetfonoke volt a pentagonban, plusz vedougyved volt elotte 60+ targyalassal.

Szerkesztette: undisputedly
több mint 1 éve
Proxyi 168
Most olvasom, hogy nem csak az adoelkerules es a fegyverbirtoklasmkapcsan adott neki kegyelmet, hanem “furcsa” modon beletettek, hogy 2014 ota minden elkovetett szovetsegi buncselekmenyre .

Egeszen veletlenul akkor kezdodott ukrajna megszallasa es akkor neveztek ki Joe fiat (akit Obama kuldott, hogy oldja meg az erdekkepviseletet) ukran energetikai cegek (Burisma) boardjaiba.

Az aggodo apa 😀
undisputedly
Biztos beleírta volna, hogy csak a jogosulatlanokra ad kegyelmet, de sajnos nem lehetett igy biztosra ment!
Toca
Amikor mar a Politico sem tagadja, hogy pelda nelkuli ez a 10 eves, “barmit is kovetett el amirol meg nem is tudunk”:

 www.politico.com/news/2024/12/02/hunter-biden-pardon-nixon-00192101
undisputedly
Na ja, nem is értem, hogy lehet ilyet csinálni? Ez nem olyan, mintha olyan emberre szavazna valaki, aki 44-szeres elítélt, de kibulizza, hogy minden vádat ejtsenek ellene, amint elnök lesz, és hogy azután akkor bármit megtehet, nem lesz felelősségre vonva, egyúttal minden bűnöző haverját megmenti/felemeli.

Nem, nem whataboutism, mert egyikkel sem értek egyet (ki is érthetne), csak vicces olvasgatni.

Sebaj, valaki azt is megmagyarázhatná, miért is lesz jó ő FBI elnöknek:

Szerkesztette: Proxyi
több mint 1 éve
warr_b Washington Commanders 28 956 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 apnews.com/article/south-korea-yoon-martial-law-997c22ac93f6a9bece68454597e577c1
Negritis, a vajda
Ott is jól elvannak 😅

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 445 — The Mathematician
 www.nytimes.com/2024/12/03/world/asia/china-minerals-semiconductors.html

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!