USA és a világ
33 feliratkozó
3 hónapja
ilyen érvek ellen nincs mit mondanom 😀
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
3 hónapja
Hát, de egyszer elő kell venni azt a faszt, ha baszni akarszKína lassabban és más technikával hódít, gyárak vasutak plde ők is szarháziak, de még nem szuperhatalom. Az én értelmezésemben egy szuperhatalom olyanokra képes mint az amcsik katonailag. kína és a ruszkik messze vannak ettől. mit össze szarakodnak tajvannal a kínaiak vagy a ruszkik ukrajnával. Az usa már megoldotta volna mindkét kérdést ha ellenségük lenne a két ország. demokratikus szarrá bombázással, vezető likvidálásával, stb.Elég egy szarházi szuperhatalom is.Kína nem szarházi vagy nem szuperhatalom?
pfefe8
Őszentsége Sobri Jóska
pfefe8
Josszi
(nagyapámmonta)

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
3 hónapja
próbálkoznak. Kínát éppen most rúgta úgy picsán amerika venezuelában, hogy valszeg 10-szer megkerülik a földet mire leesnek. Nem látom a nagy tiltakozást, meg stratégiát a kínaiak részéről, megmentség a befektetett dollármilliárdjaikat.Kína lassabban és más technikával hódít, gyárak vasutak plde ők is szarháziak, de még nem szuperhatalom. Az én értelmezésemben egy szuperhatalom olyanokra képes mint az amcsik katonailag. kína és a ruszkik messze vannak ettől. mit össze szarakodnak tajvannal a kínaiak vagy a ruszkik ukrajnával. Az usa már megoldotta volna mindkét kérdést ha ellenségük lenne a két ország. demokratikus szarrá bombázással, vezető likvidálásával, stb.Elég egy szarházi szuperhatalom is.Kína nem szarházi vagy nem szuperhatalom?
pfefe8
Őszentsége Sobri Jóska
pfefe8
Josszi
Steelers fan
3 hónapja
Ne viccelj már velem! Ha az a nagy kereskedelem megoldaná Putyin problémáit rég befejezte volna a háborút. De már a kezdetnél lehetetett tudni, hogy belpolitikai problémák vannak. Csak Oroszországban nem választásokon dőlnek el ezek, hanem forradalmakon.Ha vége a háborúnak mitől lenne több problémája a ruszkiknak? trumpék alig várják hogy vége legyen, azonnal elkezdenek kereskedni és közeledni az oroszokkal. amúgy nagy szerencse hogy a ruszikról bebizonyosodott, hogy ők gyengék az ilyen puccsokhoz és akciókhoz. Elég egy szarházi szuperhatalom is.Ha az oroszok képesek lennének erre már megtették volna. Jah, meg nem is érdekük. Amíg háború van, Putyin érinthetetlen. Ha vége jönnek a hétköznapi problémák.round 2 soon?Ez alapján biztos. A nő tartóstejet már ne vegyen, majd egy amcsi börtönben le éli a maradék életét. Mi maradt még? Mexikó, brazília, kolumbia, bolívia? A ruszkik tanulhatnak trumptól. nácitlanítás meg korlátozott "hadművelet" ukrajnával szemben. nem kell itt jópofizni, be kell mondani pacekba, hogy most a mexikói elnök következik a sorban.
www.yahoo.com/news/articles/venezuela-attack-trump-says-something-160046769.html?guccounter=1
Negritis, a vajda
pfefe8
Klaci79
pfefe8
3 hónapja
Ahogy afganisztánba meg irakba is..de ők is szarháziak, de még nem szuperhatalom. Az én értelmezésemben egy szuperhatalom olyanokra képes mint az amcsik katonailag. kína és a ruszkik messze vannak ettől. mit össze szarakodnak tajvannal a kínaiak vagy a ruszkik ukrajnával. Az usa már megoldotta volna mindkét kérdést ha ellenségük lenne a két ország. demokratikus szarrá bombázással, vezető likvidálásával, stb.Elég egy szarházi szuperhatalom is.Kína nem szarházi vagy nem szuperhatalom?
pfefe8
Őszentsége Sobri Jóska
pfefe8
Azúta is egyfojtába retteknek az usákoktól

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
3 hónapja
Kína lassabban és más technikával hódít, gyárak vasutak plde ők is szarháziak, de még nem szuperhatalom. Az én értelmezésemben egy szuperhatalom olyanokra képes mint az amcsik katonailag. kína és a ruszkik messze vannak ettől. mit össze szarakodnak tajvannal a kínaiak vagy a ruszkik ukrajnával. Az usa már megoldotta volna mindkét kérdést ha ellenségük lenne a két ország. demokratikus szarrá bombázással, vezető likvidálásával, stb.Elég egy szarházi szuperhatalom is.Kína nem szarházi vagy nem szuperhatalom?
pfefe8
Őszentsége Sobri Jóska
pfefe8
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
3 hónapja
Végülis Putin küldött gêpet Kárákászba, gondolom jól megtömtèk humanitârius segéjekkel oda vissza - ott lehet József mégis a nevjorki pert választotta a moszkvai vendéglátás hejett...Valahogy neműxik eza világbirodalmár Ruszia, ígyelbaszni az év elejét:
- irán fölkel
- Venezuela kápitulâl
- Kadirov halott

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
3 hónapja
de ők is szarháziak, de még nem szuperhatalom. Az én értelmezésemben egy szuperhatalom olyanokra képes mint az amcsik katonailag. kína és a ruszkik messze vannak ettől. mit össze szarakodnak tajvannal a kínaiak vagy a ruszkik ukrajnával. Az usa már megoldotta volna mindkét kérdést ha ellenségük lenne a két ország. demokratikus szarrá bombázással, vezető likvidálásával, stb.Elég egy szarházi szuperhatalom is.Kína nem szarházi vagy nem szuperhatalom?
pfefe8
Őszentsége Sobri Jóska
Steelers fan
3 hónapja
Elég egy szarházi szuperhatalom is.Kína nem szarházi vagy nem szuperhatalom?
pfefe8
3 hónapja
Ha vége a háborúnak mitől lenne több problémája a ruszkiknak? trumpék alig várják hogy vége legyen, azonnal elkezdenek kereskedni és közeledni az oroszokkal. amúgy nagy szerencse hogy a ruszikról bebizonyosodott, hogy ők gyengék az ilyen puccsokhoz és akciókhoz. Elég egy szarházi szuperhatalom is.Ha az oroszok képesek lennének erre már megtették volna. Jah, meg nem is érdekük. Amíg háború van, Putyin érinthetetlen. Ha vége jönnek a hétköznapi problémák.round 2 soon?Ez alapján biztos. A nő tartóstejet már ne vegyen, majd egy amcsi börtönben le éli a maradék életét. Mi maradt még? Mexikó, brazília, kolumbia, bolívia? A ruszkik tanulhatnak trumptól. nácitlanítás meg korlátozott "hadművelet" ukrajnával szemben. nem kell itt jópofizni, be kell mondani pacekba, hogy most a mexikói elnök következik a sorban.
www.yahoo.com/news/articles/venezuela-attack-trump-says-something-160046769.html?guccounter=1
Negritis, a vajda
pfefe8
Klaci79
Steelers fan
3 hónapja
Ha az oroszok képesek lennének erre már megtették volna. Jah, meg nem is érdekük. Amíg háború van, Putyin érinthetetlen. Ha vége jönnek a hétköznapi problémák.round 2 soon?Ez alapján biztos. A nő tartóstejet már ne vegyen, majd egy amcsi börtönben le éli a maradék életét. Mi maradt még? Mexikó, brazília, kolumbia, bolívia? A ruszkik tanulhatnak trumptól. nácitlanítás meg korlátozott "hadművelet" ukrajnával szemben. nem kell itt jópofizni, be kell mondani pacekba, hogy most a mexikói elnök következik a sorban.
www.yahoo.com/news/articles/venezuela-attack-trump-says-something-160046769.html?guccounter=1
Negritis, a vajda
pfefe8
Szerkesztette: Klaci79
3 hónapja
round 2 soon?Ez alapján biztos. A nő tartóstejet már ne vegyen, majd egy amcsi börtönben le éli a maradék életét. Mi maradt még? Mexikó, brazília, kolumbia, bolívia? A ruszkik tanulhatnak trumptól. nácitlanítás meg korlátozott "hadművelet" ukrajnával szemben. nem kell itt jópofizni, be kell mondani pacekba, hogy most a mexikói elnök következik a sorban.
www.yahoo.com/news/articles/venezuela-attack-trump-says-something-160046769.html?guccounter=1
Negritis, a vajda
Steelers fan
3 hónapja
Én egy percig sem gondoltam hogy más lesz. A demokrácia bűzös, ott olyan emberek is hatalomra kerülhetnek aki valóban jót akarnának végre a népnek. Trump viszont tényleg nem hazudozik mint az elődei. Még hogy visszajöjjön az elüldözött ellenzék? Még egy napja sincs hogy elvitték a diktátort , de már trumpli el is mondta mi lesz az út😊 Az elüldözöttek meg utcabált tartanak, ha kijózanodnak akkor a felismerés fájdalmas lesz.Miért, gondoltad, hogy Trump bárhova demokráciát akar exportálni és nem csak a saját érdekeit nézi? Mondjuk nem gondolom, hogy a korábbi elnökök másképp jártak el, maximum a kommunikáció volt szebben be csomagolva.nepszava.hu/3306954_donald-trump-venezuela-iranyitas-nicolas-maduro-elfogasAkkor ez el is dőlt😊 Demokráciaexport sem lesz😊 Marad minden a régiben, csak madúrót lecserélik egy másik szarházira aki az amcsik bábja. Persze a venezueliaiak olaját az amcsik adják el😊 A nép meg marad ugyanabba a nyomorba minimum. Biztosítják iraki, szíriai mintára az olaj és gázmezőket teljes amcsi felügyelet alatt, a venezuelai nép meg le lesz szarva.
"Donald Trump a sajtótájékoztatón azt mondta, az adminisztrációja Maria Corina Machadóval nem is tárgyalt ma."
"Aki irányítani fog – fűzte hozzá – itt van a hátam mögött. Ezzel Marco Rubióra, Pete Hegseth védelmi miniszterre és Dan Caine-re, a vwezérkari főnökök egyesített bizottságának az elnökére célzott."
"Donald Trump... ...tett egy megjegyzést, hogy az Egyesült Államok el fogja adni Venezuela kitermelt kőolajat más országoknak."
ender1112
pfefe8
A délutánira mindenképp reagálnék, csak most értem haza.
Klaci79
Steelers fan
3 hónapja
round 2 soon?www.yahoo.com/news/articles/venezuela-attack-trump-says-something-160046769.html?guccounter=1
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
Miért, gondoltad, hogy Trump bárhova demokráciát akar exportálni és nem csak a saját érdekeit nézi? Mondjuk nem gondolom, hogy a korábbi elnökök másképp jártak el, maximum a kommunikáció volt szebben be csomagolva.nepszava.hu/3306954_donald-trump-venezuela-iranyitas-nicolas-maduro-elfogasAkkor ez el is dőlt😊 Demokráciaexport sem lesz😊 Marad minden a régiben, csak madúrót lecserélik egy másik szarházira aki az amcsik bábja. Persze a venezueliaiak olaját az amcsik adják el😊 A nép meg marad ugyanabba a nyomorba minimum. Biztosítják iraki, szíriai mintára az olaj és gázmezőket teljes amcsi felügyelet alatt, a venezuelai nép meg le lesz szarva.
"Donald Trump a sajtótájékoztatón azt mondta, az adminisztrációja Maria Corina Machadóval nem is tárgyalt ma."
"Aki irányítani fog – fűzte hozzá – itt van a hátam mögött. Ezzel Marco Rubióra, Pete Hegseth védelmi miniszterre és Dan Caine-re, a vwezérkari főnökök egyesített bizottságának az elnökére célzott."
"Donald Trump... ...tett egy megjegyzést, hogy az Egyesült Államok el fogja adni Venezuela kitermelt kőolajat más országoknak."
ender1112
pfefe8
A délutánira mindenképp reagálnék, csak most értem haza.
3 hónapja
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
3 hónapja
nepszava.hu/3306954_donald-trump-venezuela-iranyitas-nicolas-maduro-elfogasAkkor ez el is dőlt😊 Demokráciaexport sem lesz😊 Marad minden a régiben, csak madúrót lecserélik egy másik szarházira aki az amcsik bábja. Persze a venezueliaiak olaját az amcsik adják el😊 A nép meg marad ugyanabba a nyomorba minimum. Biztosítják iraki, szíriai mintára az olaj és gázmezőket teljes amcsi felügyelet alatt, a venezuelai nép meg le lesz szarva.
"Donald Trump a sajtótájékoztatón azt mondta, az adminisztrációja Maria Corina Machadóval nem is tárgyalt ma."
"Aki irányítani fog – fűzte hozzá – itt van a hátam mögött. Ezzel Marco Rubióra, Pete Hegseth védelmi miniszterre és Dan Caine-re, a vwezérkari főnökök egyesített bizottságának az elnökére célzott."
"Donald Trump... ...tett egy megjegyzést, hogy az Egyesült Államok el fogja adni Venezuela kitermelt kőolajat más országoknak."
ender1112
Steelers fan
3 hónapja
És most valami más téma: hogyan leplezték le diákok az orosz árnyékflottához tartozó 'drón anyahajókat'.ioplus.nl/en/posts/how-seven-students-unmasked-russias-drone-motherships
3 hónapja
nepszava.hu/3306954_donald-trump-venezuela-iranyitas-nicolas-maduro-elfogas"Donald Trump a sajtótájékoztatón azt mondta, az adminisztrációja Maria Corina Machadóval nem is tárgyalt ma."
"Aki irányítani fog – fűzte hozzá – itt van a hátam mögött. Ezzel Marco Rubióra, Pete Hegseth védelmi miniszterre és Dan Caine-re, a vwezérkari főnökök egyesített bizottságának az elnökére célzott."
"Donald Trump... ...tett egy megjegyzést, hogy az Egyesült Államok el fogja adni Venezuela kitermelt kőolajat más országoknak."
3 hónapja
láttok esélyt arra hogy ezek után Izrael meg lebombázza az Iráni vezetést?erre mindig van esély
Josszi
3 hónapja
De jó lenne, ha most egy kína szakértő (olyan igazi) elmondaná, hogy mi várható.Lehet, hogy ellenlépésként a a BYD árat fog csökkenteni?! nosmiley
3 hónapja
Hát ez a 2023-as szijjártó-maduro poszt is mocsok jó, melyben a szuverenitás megőrzése a célkitűzés, ezek a srácok tényleg nem tudnak hibázniEz az ügynevezett relatív szuverenitás-elmèlet, amikor relatìve jól megbasznak, de pozitívan kommunikálod a kimenetelt, azzal, hogy - férfiként - nem lettél terhes.
r.baggio
3 hónapja
Hát ez a 2023-as szijjártó-maduro poszt is mocsok jó, melyben a szuverenitás megőrzése a célkitűzés, ezek a srácok tényleg nem tudnak hibázni

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
3 hónapja
nem hiszem hogy csak behajtani mentek a béke harcosai, de oké ez is motivátor volt az akcióban, abba a baszakodásba belerokkant gazdaságilag venezuela, életszínvonal béka segge alá esett, meg lett a támogatás helyi szinten is hogy leváltsák a vezetést (monduk nem kár érte, egy szar diktátor volt ő is) ami még nem jött össze a legutóbbi elcsalt választásokonelőször a tartozásnem volt realítása Maduro keménykedésének, se katonailag nem tudott volna tenni semmit sem politikailag, csak a hazai polgároknak mutogatta az erőt vele max, nem emiatt ment oda az USA, nekik már ott minden (is) kell ami olajpedig deHát lehet kurvara egyszerűsíteni, persze Krumpli bácsi amennyit felfog a dolgokból az nem segít.nem hiszem hogy venezuela beleállt volna baszakódni az exon mobillal, inkább most már mehet tovább az exxon venezuelába is szabadon, venezuela gazdaságának ez jót fog tenni , a helyi emberek éetszinvonalának is, mindenki részesedik belőle, Milo Mindenbiner megnyalná mind a 10 ujját érte
A beavatkozás derékhada nem Venezueláról szól, hanem Guayanáról és az Exxonról.
www.offshore-energy.biz/6-8-billion-project-accelerates-guyanas-oil-boom-exxonmobils-seventh-development-is-a-go/
Itt csak megemlíteném az usákok/szovjeckijek olajkereskedelmi bűvészkedéseit, miszerint csekély mértékben szól a hazai készletekről - majd nem vetődnék hanyatt, ha kiderülne, hogy a ruszki olajlobbi nagyrészben az iráni és délamerikai szankciókból élt volna.
Szóva Kájánában éppen olajbúúm van, viszont épp a búúmosított részeken, nemvéletlenül baszakodik egy bajszos szar - mer Venezuela igényt tart a területre. Akkor egy kicsit szorosabbra húzzák a fogót, hogy a herebilincsbe rendbevágják Józsefet - de halacska nagyon ficánkol és év végén a felvonult amerikai flotilla redvás képe előtt parádéztat egy-egy teli tankert ruszki illetve kínai zaszlókkal. Nyilván nem tartották föl őket, inkább kikapták a halacskát a pocsolyából. Így a bajszos szar gyűjteményük bővült szaddám után.
Az hogy a bajszos szar egy csaló nem kérdés, az hogy a venezuelának semmi keresnivalója Kájánában az is (lásd Irak VS Kuvait) az hogy narancshabfej prezentálásában ez valami fentanilos kábszi ügy, szerintem valaki más bűnlajstomával keverte össze, válsz Szicsipinéve, de reggel jópapírra emléxett: olaj!
sutianap
Josszi
english.elpais.com/economy-and-business/2025-03-13/the-renewed-dispute-between-exxonmobil-and-venezuela-the-story-of-a-long-standing-feud.html
volt egy kis államosítás, meg kártérítés megítélés
sutianap
Josszi
Venezuela ordered to pay Exxon $1.6 billion for nationalization
sutianap
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
3 hónapja
Izé, nekem akkor azt mondja már meg valaki, hogy most milyen részvénybe kell befektetni? 😀Érdemes venni venezuleai bolívart vagy mostanmár totálisan átállnak USD-re? 😊