Újra működik a regisztráció és az email küldés a feliratkozott topikokra!

Arizona Cardinals

35 feliratkozó

több mint 10 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 036 — "Montoya por favor!"
NFC-s kedvenc csapatom a Cardinals lett (nem, nem, kurvára nem bandwagon, a tavalyi Wild Card meccsen kezdtem grukkolni az Arizonának, amikor már a 4. irányítótok volt pályán) Gratulálok a győzelemhez, és a D# égész végig Rodgers/Tolzien a földönt játszott, Palmer remekül játszott az INTen Kívűl csak az a fumbli volt a baj, de az már nem számított igazán. Az 1. negyedben egyedül Johnson elkapás és futása volt nagy, egyébként puntolgattak a csapatok. Aztán Labdátszerzett Powers kétszer (ebből ugye mindkettő TD lett, egyiket ő maga vitte vissza, másikat az o# vitte végig), Dwight Freeney is FUMBLI Return TD szerzett, és Calais Campbell megduplázta Sackjainek számát. Fitz elkapott egy TD passzt, és még egyet asszem Brown. Nagyon jó ez a csapat, tényleg gratula, hogy a GB-t így szétszedték, és végig a ST Pro Bowler Bethel védekezett az először James Joneson, a meccs vége felé DaVante Adamsan, és jól játszott. Mathieu-t remekül pótolták, de nekem hiányzik a játéka, majd jövőre ő is visszatér
Go Cards (még mindig nem bandwagon)

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 10 éve
Leon78 Arizona Cardinals 1 995 — Defender
Érdemes még megemlíteni Mr Görény Clay Matthews-t. Mondanám, hogy sportszerűen felhúzta Palmert, de ez nem igaz. 😊
több mint 10 éve
danyly Miami Dolphins Georgia Bulldogs 8 618 — Dolphins fan
Gratula a csapathoz. Hosszú PO menetelést kívánok.

Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 10 éve
Leon78 Arizona Cardinals 1 995 — Defender
Véleményem szerint addig kell Palmert fenn tartani, amíg van esély az 1. kiemelési helyre. Amint ez nem tűnik elérhetőnek, jöhetnek a cserék, az utsó héten.
A meccs egyszerűen tökéletes volt. A védelem szanálta a Packers támadóit, nem volt nagyon momentumuk sem. A támadó sorunk pedig szétzilálta az ellenfél védelmét. Felhívnám a figyelmet a tartalékos D-re, amely még így is dominálni tudta az ellenfél támadó szekcióját, arról már nem is beszélve, hogy a védelemben gyakorlatilag csak a koordinátorok, és a szertárosok nem játszottak a meccsen.
A támadóknál nem lehet nem észrevenni David Johnson játékát. Ha jól emlékszem a draftolása után sokan azon a véleményen voltak, hogy jó jó, gyors, de könnyen leviszik, nem tud talpon maradni. Ehhez képest már Lynch-hez hasonlítgatják, és Beast módot emlegetnek vele kapcsolatban. 😊 Nagyon beindult a srác. Floyd-ról, Ftz-ről, meg a többiekről már nem is beszélek, egyszerűen fantasztikus ez a támadó egység. csak remélni tudom, hogy sokáig együtt marad ez a gárda.
több mint 10 éve
Fucu Arizona Cardinals Stanford Cardinal 11 633 — #BeRedSeeRed
Nem találom a szavakat.
Palmer eladott labdája és Kerwyn Williams fumbleja. Ennyi negatívumot tudok mondani.
13-2!! Első körös pihenő először 1990 óta. Beszarás.
Jövő héten Palmer játszhat maximum egy félidőt, aztán darálja Stantont a Seahawks védelme.
Fucu
és te mondtad, hogy idén nem lesz jobb a mérlegünk a tavalyinál 😛

"Várható mérleg: 11-5. Nem folytatódik a sorozat, a 2013-as 10, majd a 2014-es 11 győzelem után 2015-ben 12 győzelemmel, de a tavalyi mérleget megismételhetik."
Löfli
A sorsolásunk nem is volt túl kecsegtető egy 13-2-es szezonhoz a 16 hétig bezárólag, de örülök, hogy nem lett igazam. 😊



Fucu on Twitter, Bowl.hu Twitter
több mint 10 éve
Honey Badger Arizona Cardinals Arizona State Sun Devils 24
A tegnapi este margójára: Nagyon boldog vagyok a kiemelésnek és annak, hogy a csapat ennyire effektíven játszott. Kicsit féltem Palmert, hogy nehogy az utolsó meccsen a sérüljön meg, de nem engedném el a meccset sem, hátha meglesz az első kiemelés. Kicsit ambivalens érzéseim vannak.
Viszont eltekintve Palmer interceptionjétől és a fumbletől (egyikből sem jöttünk ki rosszul) a csapat nagyon jól játszott és megvan egy hatalmas nagy győzelem, ezt a töltést meg kell őrizni a Super Bowl végéig. 😊
több mint 10 éve
Béczkó 1 264
Tényleg Gratula! Az egész csapat úgy ahogy van rendben van. Félelmetes, a rájátszás durvább lesz, akkor jaj annak a csapatnak amelyik a Cardinalst kapja!
több mint 10 éve
Löfli Buffalo Bills Indiana Hoosiers 24 266 — ellenIktriad / 2026 Arena4 March Madness winner
Nem találom a szavakat.
Palmer eladott labdája és Kerwyn Williams fumbleja. Ennyi negatívumot tudok mondani.
13-2!! Első körös pihenő először 1990 óta. Beszarás.
Jövő héten Palmer játszhat maximum egy félidőt, aztán darálja Stantont a Seahawks védelme.
Fucu
és te mondtad, hogy idén nem lesz jobb a mérlegünk a tavalyinál 😛

"Várható mérleg: 11-5. Nem folytatódik a sorozat, a 2013-as 10, majd a 2014-es 11 győzelem után 2015-ben 12 győzelemmel, de a tavalyi mérleget megismételhetik."


https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 10 éve
Fucu Arizona Cardinals Stanford Cardinal 11 633 — #BeRedSeeRed
Nem találom a szavakat.
Palmer eladott labdája és Kerwyn Williams fumbleja. Ennyi negatívumot tudok mondani.
13-2!! Első körös pihenő először 1990 óta. Beszarás.
Jövő héten Palmer játszhat maximum egy félidőt, aztán darálja Stantont a Seahawks védelme.



Fucu on Twitter, Bowl.hu Twitter
több mint 10 éve
Löfli Buffalo Bills Indiana Hoosiers 24 266 — ellenIktriad / 2026 Arena4 March Madness winner
9!!!! sack 😀 azért azt a kurva safetyt befújhatták volna


https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 10 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 838
Le a kalappal Srácok! Nagyon durva a védelmetek ma! 😉 Sok sikert a playoff-ban!
GBElite81
NFC ágon no1 contender a Cards.
több mint 10 éve
GBElite81 5
Le a kalappal Srácok! Nagyon durva a védelmetek ma! 😉 Sok sikert a playoff-ban!
több mint 10 éve
Cardinalis Arizona Cardinals 5 957
azért a rájátszásban majd egy kicsi jobban meg kéne szerveznünk ezt a közös meccsnézést... de ha hasonlóan nem sikerül majd, azt sem fogom nagyon bánni, ha egy kőbányai krimóbán kell bebasznom egyedül, de legalább a csapat ilyen jól szerepeljen!!!! :o))
több mint 10 éve
janisz 138 — Warnerfan
Sziasztok!
Go Cards 😇🙏😇

több mint 10 éve
Löfli Buffalo Bills Indiana Hoosiers 24 266 — ellenIktriad / 2026 Arena4 March Madness winner
Nem lesz meccsnézés a Rácskertben, gyertek a Neked csak Dezsőbe, dohány utca 7


https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 10 éve
silent7939 Arizona Cardinals Clemson Tigers 4 928 — Látens Jags fan... :)
Sorry srácok de a ma esti közös meccsnézést ki kell hagynom. Most értem haza és eddig 6 órán keresztül varrták a karomat és kicsit kivan. Igy itthonrol szurkolom ki a győzelmet 😊
több mint 10 éve
Honey Badger Arizona Cardinals Arizona State Sun Devils 24
Hála Istennek ma estére még szabaddá tudtam magam tenni (a csapatért bármit), így ha nem is közös meccsnézésen, de itt a fórumon jelen tudok lenni, hogy kiszurkoljuk a szabad hétvégét. 😊
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 077 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A jó öreg Vic Ketchman szerint a Cardinals jelenleg az NFL legjobb csapata(a videó végén hangzik ez el tőle).!
 www.packers.com/media-center/videos/Packers-at-Cardinals--Final-Thoughts/d01433e1-16cc-4179-a6b9-999990e719c9
több mint 10 éve
Kexandro Arizona Cardinals 562 — UDFA LS
Lehet hogy en is tudok menni, hatha ennyien mar kiszurkoljuk a BYE-t 😊
több mint 10 éve
Cardinalis Arizona Cardinals 5 957
szuper! akkor jó eséllyel már hárman is leszünk :o)) küldtem a számom, GO CARDS! :o))
több mint 10 éve
silent7939 Arizona Cardinals Clemson Tigers 4 928 — Látens Jags fan... :)
Holnap ki jön meccset nézni? És mikor indul az esemény?
silent7939
én tuti megyek! a kiírás szerint már 7től indul a mandula, jó eséllyel az első meccset is már ott nézném :o))
"Kellemes karácsony utáni, szilveszter előtti forraltborozós, pálinkázgatós este egy kis ámerikai focival megspékelve, ízlés szerint tálalva. Egészségünkre! 😊
19:00 New York Jets - New England Patriots
22:30 Arizona Cardinals - Green Bay Packers
(Rácskert, Dob utca 40, Budapest, 1072)"
 www.facebook.com/events/979355915470928/
Cardinalis
Fasza... Lehet hogy en is. Priviben a szamodat dobd mar at es megcsorgetlek ha ott vagyok
több mint 10 éve
Cardinalis Arizona Cardinals 5 957
Holnap ki jön meccset nézni? És mikor indul az esemény?
silent7939
én tuti megyek! a kiírás szerint már 7től indul a mandula, jó eséllyel az első meccset is már ott nézném :o))
"Kellemes karácsony utáni, szilveszter előtti forraltborozós, pálinkázgatós este egy kis ámerikai focival megspékelve, ízlés szerint tálalva. Egészségünkre! 😊
19:00 New York Jets - New England Patriots
22:30 Arizona Cardinals - Green Bay Packers
(Rácskert, Dob utca 40, Budapest, 1072)"
 www.facebook.com/events/979355915470928/
több mint 10 éve
silent7939 Arizona Cardinals Clemson Tigers 4 928 — Látens Jags fan... :)
Holnap ki jön meccset nézni? És mikor indul az esemény?
több mint 10 éve
silent7939 Arizona Cardinals Clemson Tigers 4 928 — Látens Jags fan... :)
Sziasztok!

Nem a karácsonyi szentlélek szállt meg és nem is a bandwagonra szeretnék felülni, hanem egyszerűen csak a Arizona állam csapatai iránt érzett elköteleződésem miatt, de első bejegyzésemmel itt a fórumon:
Hajrá Cards! ÉS: Boldog Karácsonyt! 😊
Honey Badger
Üdv köztünk
több mint 10 éve
Honey Badger Arizona Cardinals Arizona State Sun Devils 24
Sziasztok!

Nem a karácsonyi szentlélek szállt meg és nem is a bandwagonra szeretnék felülni, hanem egyszerűen csak a Arizona állam csapatai iránt érzett elköteleződésem miatt, de első bejegyzésemmel itt a fórumon:
Hajrá Cards! ÉS: Boldog Karácsonyt! 😊

Szerkesztette: Honey Badger