Atlanta Falcons
32 feliratkozó
több mint 11 éve
Jövőre én a Po-ba várom őket a csapatot elég jónak tartom hogy eljusson odáig és szerintem a védelem is csak erősödni fog jövőre, főleg ha vissza jön weatherspoon. Kíváncsi leszek a jövő ávi játékos mozgásra és a draftra na meg persze az új edzői stábra csak ne lenne az a hosszú várakozás
több mint 11 éve
Egyetértek, amit Mike Smith felépített, nem fog elmúlni nyom nélkül. Persze engem az is érdekelt volna, mit kezd egy romjaiban itthagyott irányítóval, azt viszont kapott egy normálisat Matty személyében. Az a balfaszkodás viszont, amit kritikus helyzetekben leművelt, talán a ligatörténelemben is példa nélküli. Ránk illett talán legjobban a "csibész csapat" jelzője, és egy ilyen brutális kerettel annyit tudott elérni, hogy elveszítsen egy már gyakorlatilag megnyert NFC-döntőt. Ma is belefacsarodik a szívem, mekkora picsázást rendezhettünk volna a hullafáradt Ravens ellen a nagydöntőn.
Voltak szép pillanatok, az kétségtelen, de ha visszagondolok, nem fog más eszembe jutni, mint a rengeteg elbaszott lehetőség (NFC wild card rögtön 2008-ban otthon, a Cardinals ellen, NFC Ch'ship Game, londoni második félidő), a tutyimutyi, túlbiztosított játék, és a nulla elképzelés.
2008-ban sem várt minket senki PO-ba, mégis összejött. Jöjjön az új korszak, és egy kurva bajnoki gyűrű.
Mindig jövőre
több mint 11 éve
A drain has backed up & there's several inches of standing water near the ATL locker room, for those of you who like metaphor w/your sports.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Srácok, azért rántsuk fel a kalapunkat Smith bácsi előtt. Amikor átvette 2008-ban a csapatot, akkor tényleg a nulláról építette fel. 2008-2012-ig szerintem egy rossz szavunk nem lehet rá és a csapatra, csodálatos élményeket kaptunk tőlük.De ez az éra véget ért. Holnap továbblépünk.
McDaniels, Ryan és Gase lesz leginkább szóbahozva velünk, pár college arc is becsúszhat a keringő elején. Dimitroff szerintem marad, valószínűleg sok beleszólása lesz a HC kiválasztásában is. Rengeteg lyuk van a védelemben, a falban, a skill posztokat is foltozgatni kell. Nem érzem azt, hogy teljesen meg van lőve ez a jelenlegi keret, vannak fiataljaink, akikre hosszútávon lehet építeni (Tru, Alford, Pauly Dub, Kemal). De mondom, végtelen feketelyuk mellettük.
Azt se mondja nekem senki, hogy Matt nem tudja elvinni a hátán a csapatot. Ez az ember a franchise arca. Élete szezonjait futja. A jelenlegi helyzetben ennyire futotta, az ő játékán még rengeteget lendíthet egy új koordiátor. Koetter lehet kényelmes rendszert rakott le elé, de nagyon belekényelmesedett. Jót fog tenni neki a rezsimváltás.
Ne várjatok csodát. 2015-ben nem hiszem, hogy PO-contender csapat lennénk. Előfordulhat, persze, de a reális célnak most 2016-nak kell lennie.
Várom a holnapot.
több mint 11 éve
shawnka: mondtam, baszki!egyik se fog. Malzahn nálunk nem tudná megcsinálni a rendszerét, Rexet cáfolta Blank.
Gyalázat az egész banda, ennyire leszarom-stílust a Colts nyomott múlt héten. De hát ők akkor már bent voltak, csókolom.
Csak nehogy Rex jöjjön tényleg, akkor már inkább Malzahn. Igaz vele se mennénk többre, de legalább meghajtaná ezt a lusta bagázst egy kicsit.berger90
Adam Gase.
több mint 11 éve
shawnka: mondtam, baszki!Gyalázat az egész banda, ennyire leszarom-stílust a Colts nyomott múlt héten. De hát ők akkor már bent voltak, csókolom.
Csak nehogy Rex jöjjön tényleg, akkor már inkább Malzahn. Igaz vele se mennénk többre, de legalább meghajtaná ezt a lusta bagázst egy kicsit.
Mindig jövőre
több mint 11 éve
D# edzőt is váltunk ???
több mint 11 éve
smitht ismét a legfontosabb meccsen alázzák szarrá, sajnos vele együtt a csapatot is. mindegy, ennek így kellett lennie, várjuk az új edzőt és az új érát... 😊
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 11 éve
Willymonak is ennyi volt nálunk...peachNa ő az akit nem szabad cutolni offseasonban.
Ha felépül Spoon akkor ő Worrilow és WillyMo-nak kell vinni a védelmet jövőre.
Igazából a secondary szerintem kifejezetten jól muzsikált idén.
több mint 11 éve
Boldog karácsonyt mindenkinek 😀
több mint 11 éve
Boldog Kariácsony!

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 11 éve
Willymonak is ennyi volt nálunk...peachnem tudja valaki, hogy muzsikál DeCoud a Panthersben??
több mint 11 éve
Willymonak is ennyi volt nálunk...
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 11 éve
áttették a meccsünket 10:25re!!Sugar611mindegy mikor nyerünk!négy!4
több mint 11 éve
áttették a meccsünket 10:25re!!
több mint 11 éve
Közben Matty fiú felállított egy NFL csúcsot is vasárnap...www.atlantafalcons.com/news/article-1/5-Things-Focusing-on-Ryans-Historic-Passing-Day/f0265d0a-884c-4c4b-ad48-9544beb035e7

több mint 11 éve
Szerintem ha meglesz a PO akkor Smitty marad...főleg ha még a WC körben az Arizonán is túljutunk...😀KeanoÁllítólag 1 & done esetén is elküldi Blank.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 11 éve
Szerintem ha meglesz a PO akkor Smitty marad...főleg ha még a WC körben az Arizonán is túljutunk...😀

több mint 11 éve
Ha nolan marad jövőre az azt jelenti, hogy smitty is...
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 11 éve
Azért Nolan tegnap nem kicsit küzdött az állásáért.Ha kap egy használható pass rushert a draftról,továbbá megkapja a sokak által kívánt Houstont akkor elég jó kis védelmet rakhat össze.
