Carolina Panthers
32 feliratkozó
több mint 8 éve
Shula tegnap nagyon jó játékokat rajzolt fel. A gond akkor van, amikor pörgetni akarjuk az órát, jön a mínusz yardos futás középre (csodálkozom, hogy Stew-t még nem nyírták ki, kb a handoff pillanatában hárman lógnak a nyakán). Valami kretén screen nulla vagy mínusz yardért, majd egy 3rd&long. Ezt minden meccsen eljátsszuk jelentősebb vezetés esetén a negyedik negyedben. Igenis adjuk oda Cam kezébe a labdát, megmutatta, hogy ismét elit, passzoljunk elsőre, nem létezik, hogy a Benji, FunFun CMC hármasból valaki ne lenne komoly mismatch a védelem számára. Érdekes, amikor a végén muszáj volt, sikerült megoldani. Nem lehet ezt két drive-val korábban, hogy az ember ne kapjon infarktust?Mondjuk a védelem is érdekes, közel három negyeden keresztül 1st downt se engedünk, majd jön az összeomlás, és négy perc alatt két TD. Más dolguk se lenne, mint az elkapás után megcsinálni a szerelést, erre három elkapásból végigjönnek a pályán 40 mp alatt, sima crossing route-okkal,úgy, hogy kb a yardok 90% elkapás utáni. No comment.
Ron meg, komolyan mire gondolt, amikor FG-t rúgat Ganóval 55-ről, amikor semmi értelme? Puntoljuk be a 10 yardosra, és kelljen végigjönniük a pályán. Ehelyett adunk nekik ingyen 30-40 yardot.
Mindegy, ez most elég jól néz ki, a labda mindkét oldalán elit játékra vagyunk képesek, a kérdés csak az, mennyi időre tudjuk a 60 percből ezt fenntartani.
Rövid hét, újabb komoly erőpróba, mondjuk így, hogy nyertünk nem olyan égető a győzelmi kényszer, de ha nyernénk be tudnánk pozicionálni magunk az NFC élére. Az meg nem olyan fos 😊
Szerkesztette: gabokocka
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
Ezt a Lions rendesen elnézte. Biztos nem erre készültek. Futásunk alig volt Dicksont használtuk. Offense részről elsőfélidő ennek tudható be. Másodikba volt visszaesés. Sporik elképesztő gyökerek voltak tegnap.
Mindenhova hibáztak de utaztak a mi fizikális játékunkra. Vannak meetingek nekik is ők is videozzák a csapatokat és ledumálják mit nem engednek.
Gondolom hangsúly volt rajtunk hogy a legkisebb ugy kinező szart is fújják.
Biztos a Lionsnál is csak náluk nem jellemző.
Ez egy nagyobb győzelem is lehetett volna de a W az W. Free safety- szerencsére láthatatlan volt a pályán. Lukeot kicsit megfogták az elején mindent, mindent fújtak rá és el is hibázott open fielden 1 tackle-t. Szerintem elég bizonytalan is lett utána , szóval nem volt ez 1 jó meccse.
Peppersnek kinéz a 10+sackes szezon de szépen omlik a zseb középen is. Mindig lassan indul be a dolog de ha megtalálják a ritmust 10 play alatt jön 3 sack és 4 hurry.
Rengeteg Blitz is jött a vége felé ez 50-50 be jött be. Cap Shaq Jones tolták őket ez is majd jobb lesz. De mikor a Free safety meg a Nickelcorner 2-3 ms át üldözi a QB-t és lendül a karja akkor izgulok kit fog megtalálni a lasztival.
Worley-t egész évben sorozzák. Nagyon durván mennek rá a passzok továbbra is. Állandó visszavágások kifelé befelé ez szinte mindig 8-10 yardot eredményez. Kicsit lehetne szorosabb a Coverage, nem gondolom hogy nem lenne rá képes valószínűleg ezt kérik tőle. Seymour nekem tetszik nagyon gyors. Használni fogjuk még remélem akár jövőheten csütörtökön Torey ellen. Eltudom képzelni hogy rotáljuk Worleyval.
Kezd kijönni ami van a csapatban. Szerintem most mindenki azt hozza amit tud. Gano se fog többet 50+ ost rúgni.
Dickson meglepetés volt nem tudom elő tudjuk e venni igy még egyszer, de most már bizhatunk Camben es Shulában
több mint 8 éve
Egyetértek, de az elején a sárga zászló parádé se volt pite.. 😊 Nem sűrűn láttam még ilyet, ahol 7 sárgát kap a csapat 1 negyed + 2 perc alatt. 😀 Nem mindegyik volt teljesen jogos, meg párszor fújhattak volna egy két playben ellenkezőleg is, de több ilyet ne már.
több mint 8 éve
Hát egyfelől qrvajók is tudunk lenni, de továbbra sem tudjuk befejezni a meccset, pedig n+1 alkalom volt rá. Nyilván a végén sikerült, de baszki, ne kelljen már 17 pontos előnyről az órát nézegetni a végén.De a lényeg, Cam MVP üzemmódba kapcsolt.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
Butler egészségesen inaktív. A legutóbbi három első körös pick azért nem tűnik jackpotnak...
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
Hall IR, Southward jött fel a PS-ből. Egyfelől szomorú,hogy Hallból nem látunk semmit idén, másfelől így azért bizakodó vagy Pep és Addison játékát illetően. Ja és így eggyel több opció van arra, hogy mindenki kedvence Colin később kerüljön pályára. 😊
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
Amini múlt héten Turner helyére ugrott be guardként, mint tackle jobban teljesített preseasonben. Moton mondjuk nála is meggyőzőbb volt a backupok ellen, de valszeg akárki lesz az LT (ideértve Kalilt is) kelleni fog a besegítés Ansah ellen.
Tepper takarodj!
több mint 8 éve
Jay Cash-t sajnos kivágtuk. Sose láthattuk meccsen, és örok rejtély marad miért nem probáltuk Ki Boxsafetynek....Ha már sérültek, Pep es Addison cinkes lenne de legalább annyit láthatnánl Horton CJ mit tudnak ha több szerepet kapnak. Matt helyet John Theust szívesebben nézném mint Silatolut. A Safety kérdéskört bárhogy megoldhatjuk csak ugy ne hogy Colin Free. Ők tudják majd hogy Bryd betud-e már szállni.
Egyébként Gunter skilljeivel nem vagyok annyira képben de megnézném edzéseken Safetybe.
több mint 8 éve
Coleman, Cox és Ryan Kalil out, Matt Kalil, Pep és Addison kérdéses. Most mondjam azt, hogy Matt nem volna akkora veszteség? Persze Silatolu eddig asszem egy playt játszott, sikerült is sacket engedni asszem holdinggal egyetemben. Viszont Pep és Addison kéne, nélkülük nem tudom ki a fene fog nyomást gyakorolni a szélről....
Nem a legjobb előjelek, pláne ha azt vesszük, hogy utána csütörtökön jön az Eagles, jó volna, ha nem halna le a csapat másik fele is.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
Az az érzésem, még pont jókor jáccottunk a Peccel 😊
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
Touche 😊de nem gondolom, hogy ezért oroszlánok elé kéne vetniHát pedig vasárnap az vár rá. 😉
gabokocka
Bazzani
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
de nem gondolom, hogy ezért oroszlánok elé kéne vetniHát pedig vasárnap az vár rá. 😉
gabokocka
több mint 8 éve
Egyébként most kicsit utánaolvasva valami személyes dolog lehet a valóban primitív megjegyzés hátterében, a szorgos drukkerek már előásták a csaj mildly rasszista tweetjeit 😀Gyanús volt, mert azért a zárójeles kérdésemre magamnak reagálva, nem hiszem, hogy Cam ne találkozott volna még női riporterrel vagy újságíróval (akárcsak a pálya szélén), viszont eddig az ilyen jellegű megnyilvánulások elmaradtak. Mindegy, lapozzunk, vihar egy pohár vízben, miközben lehet új safety lesz a kezdőben a hétvégén 😊
Jakehomer
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
Egyébként most kicsit utánaolvasva valami személyes dolog lehet a valóban primitív megjegyzés hátterében, a szorgos drukkerek már előásták a csaj mildly rasszista tweetjeit 😀
Tepper takarodj!
több mint 8 éve
Igen, ez egy komoly probléma, ha egy ekkora ikon(?) úgy nyilvánul meg mint egy utolsó dél texasi hímsoviniszta redneckJa, majdnem akkora bunkó volt, mint Gronk.
twitter.com/MMarcilla98/status/915688165733801985
twitter.com/JourdanRodrigue/status/915683363675090944
ZERO_L
www.youtube.com/watch?v=v3TjOEaejkU
Tepper takarodj!
több mint 8 éve
Valóban, ennél nagyobb problémák nincsenek az amerikai foci (társadalom) környékén. Gondolom furcsának vélte, hogy hölgyújságíró kérdezte ilyen mélységben, mert az eddigi pályafutása során férfi újságírók kérdezték. Nyilván nem volt szerencsés megnyilvánulás, de nem gondolom, hogy ezért oroszlánok elé kéne vetni (btw, ha olyan gyakoriak a női újságírók, akkor az elmúlt x évben hogy a fütyiben nem nevetett ki egyet sem, vagy lehet, hogy ilyen sajtótájékoztatón még nem kérdezte hölgy, vagy mi lehet a történet mögött?) Elnézést kell kérni nyilvánosan és legközelebb udvariasan válaszolni. Ennyi.Mellesleg sztem nagyobb tahóság elfordulni és otthagyni a másikat, miközben kezet fognak vele és beszélnek hozzá.
Szerkesztette: gabokocka
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
Igen, ez egy komoly probléma, ha egy ekkora ikon(?) úgy nyilvánul meg mint egy utolsó dél texasi hímsoviniszta redneck twitter.com/MMarcilla98/status/915688165733801985
twitter.com/JourdanRodrigue/status/915683363675090944

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 8 éve
Na, Camnek sikerült nevetnie egy női újságírói kérdésen, ebből szokás szerint áll a bál. Komolyan, mi problémák vannak.Amúgy kb a fél csapat nem edzett tegnap, viszont Samuel már igen, illetve Kalil is mozgolódott vmit.
Ja és Pep lett a hét védője az NFC-ben, eddig nagyon bejött ez a reunion 😊
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
Byrd elméletben illik a D-be, nyilván oka van, hogy FA volt, de a jó öreg Colinhoz képest upgrade még féllábon is.Hozzá képest a fórumra irkálok fele az lenne 😀 Az ösztönei kiválóak, kérdés milyen fizikális állapotban van.
Jakehomer
Az a durva, hogy -5-ös turnover mutatóval állunk 3-1-gyel, ha a D elkezdene labdákat szerezni, ugrásszerűen javulnának az esélyeink a jó szereplésre.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
Byrd elméletben illik a D-be, nyilván oka van, hogy FA volt, de a jó öreg Colinhoz képest upgrade még féllábon is.
Tepper takarodj!
több mint 8 éve
Mindegy, a szezon ezen szakaszában komoly játékost már nem nagyon lehet találni a piacon, kukázunk azt meglátjuk mi sül ki belőle. Nagyon jó volna nyerni Detroitban, ez egy olyan meccs, amin a playoff is múlhat adott esetben a tiebreakerrel.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
Jairus Byrd a fedélzeten. Kérdéses milyen állapotban van, a Saintsben nagyon vakon volt, hátha itt életre kel. De legalább látjuk a problémát és megpróbáljuk orvosolni.Tavaly a Saintsbe mindenki vakon volt , nem hiszem hogy tudással baj lenne. Inkább elkopott 30 éves nem egy szuper atléta fizikai adotságai meg elég korlátozottá teszik. Nem szeretem az ilyen safetyket 2-3 jó évük van aztán elfogynak és nem tudnak kompenzálni
gabokocka
több mint 8 éve
Gronk flop sztem fújható volt, Chung pedig tényleg majdnem letépte a srác fejét ...Gilmore ra kicsit utaztak.Nem a bírók miatt kaptunk ki, ritka szar a védelem
Motion után toporogtak, mint kezdő buzik a gőzfürdőben...sírtam..
Gratula, sok sikert a továbbiakban.
több mint 8 éve
Jairus Byrd a fedélzeten. Kérdéses milyen állapotban van, a Saintsben nagyon vakon volt, hátha itt életre kel. De legalább látjuk a problémát és megpróbáljuk orvosolni.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.