Carolina Panthers

33 feliratkozó

több mint 8 éve
Matthew99 New Orleans Saints 9 337 — Invisible man
Többször is végiggondolva, nyilván nem játszott fényesen az offense, de közel kétszer annyi 1st down és yard szerepel a nevünk mellett, mint a Broncosnál, ergo rettentő kretének kellett lenni, hogy elveszítsük a meccset. Nos, hát azok is voltunk. Cotcherynek volt két és fél dropja, volt legalább négy presnap bünti, amivel sodortuk magunkat a harmadik és hosszúk felé, Ginn dropjából ugye pick lett az endzone torkában, Tolbert öt labdacipelésből fumblizik kettőt, elfelejtjük szerelni a visszahordót, elbasszuk a mezőnygólkísérletet, inkább csak megérinti a két gunner, legalább két-három olyan punt volt, ahol 15-20 yardokat buktunk a mezőnypozíción ST zászló miatt. Ezek nem a gameplanből, playcallból adódó problémák, hanem egyéni hibák, dekoncentráltság, rossz végrehajtás.

Ehhez jött még, hogy a felpattanó labdák a mi védőinknél sose kerültek a kezünkbe (McClaint konkrétan fejbe verte egy passz), Norman kétszer pick közelben volt, nyilván bravúr lett volna bármelyik labda megfogása, de láttunk már tőle hasonlókat behúzni, a fumblik döntő része nem jó irányba pattant, a legjobb teljesítményt nyújtó elkapó kiesik agyrázkódás miatt a szünet után, a zebrák ítéletei is pechesen jöttek nekünk, szóval minden az ellen szólt hogy nyerjünk. Ha csináltunk egy nagy játékot, ami momentum changer lehetett volna, rögtönk jött utána vmi orbitális faszság, nehogy lendületbe kerüljünk. Az egész csapaton látszódott az idegesség, mindenki hibázott, nem egy-egy ember, hanem ánblokk a teljes keret. Cam se mutatta a 1st downt a futásai után, hanem nekiállt veszekedni a védőkkel. Talán az a lazaság hiányzott, ami máskor megvolt, túl görcsösek voltunk.

Mert, ha azokat a playeket megcsináljuk, amiket meg tudunk, akkor simán felkerül 20 pont a táblára, és teljesen más lett volna a meccs képe. Persze a Denver védelme extrát hozott, de rengeteg – tenisz nyelven szólva – ki nem kényszerített hibánk volt, amivel mind-mind az ő kezükre játszottunk. Szóval szerintem nem volt gond azzal, hogy az elején nem mi kezdtünk, a gond azzal volt, ahogy kezdtünk. Nyilván lehetett volna variálni jobban a játékokat (Stew passzjátékban történő ignorálását nem értem), jöhetett volna két-három screen, draw futások, Camtől késleltetett futás, hogy kivegyük valamelyest a passrusht, de ezek hiányában is lehetett volna nyerni, mert meg voltak a lehetőségeink, de nem tudtuk megcsinálni azt, ami máskor menni szokott. A legnagyobb hiba szerintem Remmers egyedül hagyása/pályán tartása volt, és sajnos erre voltak jelek, mert korábban sem léptünk semmit, olyan esetekben, amikor hülyére verték (Falcons meccs).

És amit már korábban írtam, ennek ellenére nem kaptunk ki 40 ponttal, mint két éve a Broncos, vagy két hete a Cardinals, hanem öt perccel a vége előtt még a fordításért támadhattunk (igaz nem sokáig  ).

Jövőre Normanen kívül minden kulcsember szerződés alatt, Cam és Luke ugye már megkapta a maga kontraktusát, Short és Star idén még rookie contracttal játszik, jövőre egyiküknél ötödik éves opció, másikuknál tag lehetséges, Ealy (aki amúgy a meccs legjobbja volt, de senki sem beszél róla, mert kikaptunk) is még két évig nálunk, Benji dettó, szóval minden adva van ahhoz, hogy tovább fejlesszük a rostert és az elkövetkező években megtegyük az utolsó nagy lépést, ami idén még nem sikerült.
gabokocka
És ha jól láttam még Kuechly is párszor elhibázta a szerelést...

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. !!!ÚJ HELYEN AZ ALÁÍRÁSOK!!! A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 8 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 798 — Keep pounding
Cam futójátéka idén semmivel nem volt kiemelkedőbb, mint a korábbi négy évben, nagyjából ugyanazt hozza. Sztem ez a vereség pluszmotivációként fog szolgálni, de az valóban kérdőjel lehet a jövőre nézve, hogy ki miként teszi túl magát a történteken.

Cam polarizáló jelenségéről meg annyit, hogy a játékosok közül nem sok olyan nyilatkozatot hallottam, hogy emiatt megorrolnának rá, sőt, ellenkezőleg, sokan csinálják a dabet egy-egy nagy játék után, még akár más sportágakban is. Szóval sztem ott leszünk a 2016-os szezonban is a csúcs közelében, persze ez jelenthet akár egy meccset a playoffban, ha úgy alakul, mert ott minden meccs élet-halál, de meglepne, ha drasztikusan visszaesnénk.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
Szesze New York Giants 18 954 — Giants fan
Egy SB L fejben megviseli a játékoskat, de nem csak az L, hanem az, hogy innentől nagy reflektorfény lesz. A felkészülésre is kihathat stb. Láttunk nem egy, nem két példát, nem véletlenül kreálták meg a SB hangover fogalmat. Én arra leszek kíváncsi, hogy most, hogy reflektorba került a csapat, kielemezték a futásokat, a sémákat, így jövőre mennyire lesz sikeres ez a dual-threat séma. Szerintem Cam Top5-10 qb, de ez egy kiugróan jó szezon volt a számára, és az átlag valahol lentebb van, értem ezalatt főleg a futott játékait. Még akkor is, ha fizikailag a legkeményebb Qb kb a ligában, és nála kisebb az esély arra, hogy megsérül egy ütéstől.

Viszont SB résztvevő, NFC champ, ráadásul elég polarizáló személyiség Cam, aki a többi nfl csapat játékosainál eléggé levitte az ázsióját az idei mutatványaival, szóval ugyanúgy (sőt még jobban) ahogy Kapernickre vadásztak a bicepszező mozdulatai miatt, biztos vagyok bene, hogy Camet sem kímélik majd, és önmagában a Panthers ellen mindenki jobban odateszi magát.

Csak ismételni tudom magam, könnyebb felkerülni a Topdogok közé, mint ott is maradni.
undisputedly
márpedig ez a Panthers ott fog maradni a "Topdogok" között még egy jó darabig, jobb ha hozzászoksz 😊
több mint 8 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 725 — SuperBowl Champions 2013/2014

Szerkesztette: undisputedly
több mint 8 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 243 — The Mathematician
Többször is végiggondolva, nyilván nem játszott fényesen az offense, de közel kétszer annyi 1st down és yard szerepel a nevünk mellett, mint a Broncosnál, ergo rettentő kretének kellett lenni, hogy elveszítsük a meccset. Nos, hát azok is voltunk. Cotcherynek volt két és fél dropja, volt legalább négy presnap bünti, amivel sodortuk magunkat a harmadik és hosszúk felé, Ginn dropjából ugye pick lett az endzone torkában, Tolbert öt labdacipelésből fumblizik kettőt, elfelejtjük szerelni a visszahordót, elbasszuk a mezőnygólkísérletet, inkább csak megérinti a két gunner, legalább két-három olyan punt volt, ahol 15-20 yardokat buktunk a mezőnypozíción ST zászló miatt. Ezek nem a gameplanből, playcallból adódó problémák, hanem egyéni hibák, dekoncentráltság, rossz végrehajtás.

Ehhez jött még, hogy a felpattanó labdák a mi védőinknél sose kerültek a kezünkbe (McClaint konkrétan fejbe verte egy passz), Norman kétszer pick közelben volt, nyilván bravúr lett volna bármelyik labda megfogása, de láttunk már tőle hasonlókat behúzni, a fumblik döntő része nem jó irányba pattant, a legjobb teljesítményt nyújtó elkapó kiesik agyrázkódás miatt a szünet után, a zebrák ítéletei is pechesen jöttek nekünk, szóval minden az ellen szólt hogy nyerjünk. Ha csináltunk egy nagy játékot, ami momentum changer lehetett volna, rögtönk jött utána vmi orbitális faszság, nehogy lendületbe kerüljünk. Az egész csapaton látszódott az idegesség, mindenki hibázott, nem egy-egy ember, hanem ánblokk a teljes keret. Cam se mutatta a 1st downt a futásai után, hanem nekiállt veszekedni a védőkkel. Talán az a lazaság hiányzott, ami máskor megvolt, túl görcsösek voltunk.

Mert, ha azokat a playeket megcsináljuk, amiket meg tudunk, akkor simán felkerül 20 pont a táblára, és teljesen más lett volna a meccs képe. Persze a Denver védelme extrát hozott, de rengeteg – tenisz nyelven szólva – ki nem kényszerített hibánk volt, amivel mind-mind az ő kezükre játszottunk. Szóval szerintem nem volt gond azzal, hogy az elején nem mi kezdtünk, a gond azzal volt, ahogy kezdtünk. Nyilván lehetett volna variálni jobban a játékokat (Stew passzjátékban történő ignorálását nem értem), jöhetett volna két-három screen, draw futások, Camtől késleltetett futás, hogy kivegyük valamelyest a passrusht, de ezek hiányában is lehetett volna nyerni, mert meg voltak a lehetőségeink, de nem tudtuk megcsinálni azt, ami máskor menni szokott. A legnagyobb hiba szerintem Remmers egyedül hagyása/pályán tartása volt, és sajnos erre voltak jelek, mert korábban sem léptünk semmit, olyan esetekben, amikor hülyére verték (Falcons meccs).

És amit már korábban írtam, ennek ellenére nem kaptunk ki 40 ponttal, mint két éve a Broncos, vagy két hete a Cardinals, hanem öt perccel a vége előtt még a fordításért támadhattunk (igaz nem sokáig  ).

Jövőre Normanen kívül minden kulcsember szerződés alatt, Cam és Luke ugye már megkapta a maga kontraktusát, Short és Star idén még rookie contracttal játszik, jövőre egyiküknél ötödik éves opció, másikuknál tag lehetséges, Ealy (aki amúgy a meccs legjobbja volt, de senki sem beszél róla, mert kikaptunk) is még két évig nálunk, Benji dettó, szóval minden adva van ahhoz, hogy tovább fejlesszük a rostert és az elkövetkező években megtegyük az utolsó nagy lépést, ami idén még nem sikerült.
gabokocka
ismétlés után jobban figyeltem pár dolgot ami a meccs hevébe nem tűnt fel és említettem is, hogy a teljesítménye hasonlítható Milleréhez

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 8 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 798 — Keep pounding
Nekem a 8-8 hatalmas csalódás lenne, ez a csapat jelenleg simán top5 a ligában. Persze messze még az idénykezdet, ezer dolog történhet, de ha vmi überbrutál fejreállás nem lesz, minimális elvárás a 10+ győzelem és a PO.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
2013-ban 12-4-es mutató, a tavalyi szezont eléggé megborította a Hardy eset, de amint sikerült rendezni a sorokat, és a megfelelő emberek bekerültek a csapatba (Norwell, Turner és Remmers a falban, Norman és Boston a secondaryben, Philly Brown elkapóként), jöttek is az eredmények, 5-1-gyel zártunk, amiben volt egy playoff win, két divrivális agyonverése idegenben, majd a Seahawkstól zakó szintén idegenben egy olyan playoff meccsen, ami a negyedik negyedig nyitott volt. Ez alapján idén a playoff szereplés jogos célkitűzésnek tűnt Benji sérülése ellenére is, amit kicsit túl is teljesítettünk. A kulcsjátékosok fiatalok a fejlődés útján vannak, nem távozik fontos láncszem a csapatból, még egy kis helyünk is lesz a sapka alatt ténykedni (pl.: nem lepne meg Weddle megszerzése), jön egy draft, ha nagy fos nem történik az edzőtáborban, papíron jövőre erősebbnek kell legyünk, mint idén voltunk. Ráadásul a playoffban is a fiatalok léptek elő, Brown és Ealy is olyat mutatott, ami alapján komoly tényezők lehetnek jövőre, idén pedig csak részmunkaidősök voltak. Az elmúlt három évben 37-16-1 a mérleg a playoffot is figyelembe véve, sztem ebben az időszakban túl sok jobb mutató nincs a ligában.
gabokocka
én is igy látom,
de az sem lepne meg olyan nagyon ha csak 8-8 lenne jövőre(de ehhez azért fejlődnie kéne a csoportnak, m3rt ha olyan lesz mint az elmúlt 2 évben akkor a minimum 10 W az sima ügy). bár ez még sajnos nagyon messze van h ez legyen a téma
több mint 8 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 798 — Keep pounding
2013-ban 12-4-es mutató, a tavalyi szezont eléggé megborította a Hardy eset, de amint sikerült rendezni a sorokat, és a megfelelő emberek bekerültek a csapatba (Norwell, Turner és Remmers a falban, Norman és Boston a secondaryben, Philly Brown elkapóként), jöttek is az eredmények, 5-1-gyel zártunk, amiben volt egy playoff win, két divrivális agyonverése idegenben, majd a Seahawkstól zakó szintén idegenben egy olyan playoff meccsen, ami a negyedik negyedig nyitott volt. Ez alapján idén a playoff szereplés jogos célkitűzésnek tűnt Benji sérülése ellenére is, amit kicsit túl is teljesítettünk. A kulcsjátékosok fiatalok a fejlődés útján vannak, nem távozik fontos láncszem a csapatból, még egy kis helyünk is lesz a sapka alatt ténykedni (pl.: nem lepne meg Weddle megszerzése), jön egy draft, ha nagy fos nem történik az edzőtáborban, papíron jövőre erősebbnek kell legyünk, mint idén voltunk. Ráadásul a playoffban is a fiatalok léptek elő, Brown és Ealy is olyat mutatott, ami alapján komoly tényezők lehetnek jövőre, idén pedig csak részmunkaidősök voltak. Az elmúlt három évben 37-16-1 a mérleg a playoffot is figyelembe véve, sztem ebben az időszakban túl sok jobb mutató nincs a ligában.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
szertintetek ez mennyire csak egy jól kijött szezon vagy télleg egy évekig elit csapat lesz?
azért tavaly negatív rekord, offseasonban sem vártak sokat a csapattol, vannak azért lyukak a csapatban, illetve váratlanul jó egyéni teljesítmények (Coleman, Norwell, akár Newton is, Ginn, Short berobbanása, a jó OLteljesítmény stb) amik lehet csak 1éves csodák
nyílván abban bíiztok h contender lesztek évekig.
több mint 8 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 798 — Keep pounding
Többször is végiggondolva, nyilván nem játszott fényesen az offense, de közel kétszer annyi 1st down és yard szerepel a nevünk mellett, mint a Broncosnál, ergo rettentő kretének kellett lenni, hogy elveszítsük a meccset. Nos, hát azok is voltunk. Cotcherynek volt két és fél dropja, volt legalább négy presnap bünti, amivel sodortuk magunkat a harmadik és hosszúk felé, Ginn dropjából ugye pick lett az endzone torkában, Tolbert öt labdacipelésből fumblizik kettőt, elfelejtjük szerelni a visszahordót, inkább csak megérinti a két gunner, elbasszuk a mezőnygólkísérletet, legalább két-három olyan punt volt, ahol 15-20 yardokat buktunk a mezőnypozíción ST zászló miatt. Ezek nem a gameplanből, playcallból adódó problémák, hanem egyéni hibák, dekoncentráltság, rossz végrehajtás.

Ehhez jött még, hogy a felpattanó labdák a mi védőinknél sose kerültek a kezünkbe (McClaint konkrétan fejbe verte egy passz), Norman kétszer pick közelben volt, nyilván bravúr lett volna bármelyik labda megfogása, de láttunk már tőle hasonlókat behúzni, a fumblik döntő része nem jó irányba pattant, a legjobb teljesítményt nyújtó elkapó kiesik agyrázkódás miatt a szünet után, a zebrák ítéletei is pechesen jöttek nekünk, szóval minden az ellen szólt hogy nyerjünk. Ha csináltunk egy nagy játékot, ami momentum changer lehetett volna, rögtönk jött utána vmi orbitális faszság, nehogy lendületbe kerüljünk. Az egész csapaton látszódott az idegesség, mindenki hibázott, nem egy-egy ember, hanem ánblokk a teljes keret. Cam se mutatta a 1st downt a futásai után, hanem nekiállt veszekedni a védőkkel. Talán az a lazaság hiányzott, ami máskor megvolt, túl görcsösek voltunk.

Mert, ha azokat a playeket megcsináljuk, amiket meg tudunk, akkor simán felkerül 20 pont a táblára, és teljesen más lett volna a meccs képe. Persze a Denver védelme extrát hozott, de rengeteg – tenisz nyelven szólva – ki nem kényszerített hibánk volt, amivel mind-mind az ő kezükre játszottunk. Szóval szerintem nem volt gond azzal, hogy az elején nem mi kezdtünk, a gond azzal volt, ahogy kezdtünk. Nyilván lehetett volna variálni jobban a játékokat (Stew passzjátékban történő ignorálását nem értem), jöhetett volna két-három screen, draw futások, Camtől késleltetett futás, hogy kivegyük valamelyest a passrusht, de ezek hiányában is lehetett volna nyerni, mert meg voltak a lehetőségeink, de nem tudtuk megcsinálni azt, ami máskor menni szokott. A legnagyobb hiba szerintem Remmers egyedül hagyása/pályán tartása volt, és sajnos erre voltak jelek, mert korábban sem léptünk semmit, olyan esetekben, amikor hülyére verték (Falcons meccs).

És amit már korábban írtam, ennek ellenére nem kaptunk ki 40 ponttal, mint két éve a Broncos, vagy két hete a Cardinals, hanem öt perccel a vége előtt még a fordításért támadhattunk (igaz nem sokáig  ).

Jövőre Normanen kívül minden kulcsember szerződés alatt, Cam és Luke ugye már megkapta a maga kontraktusát, Short és Star idén még rookie contracttal játszik, jövőre egyiküknél ötödik éves opció, másikuknál tag lehetséges, Ealy (aki amúgy a meccs legjobbja volt, de senki sem beszél róla, mert kikaptunk) is még két évig nálunk, Benji dettó, szóval minden adva van ahhoz, hogy tovább fejlesszük a rostert és az elkövetkező években megtegyük az utolsó nagy lépést, ami idén még nem sikerült.

Szerkesztette: gabokocka

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 725 — SuperBowl Champions 2013/2014
Remek csapat a Panthers, nem vitás és még sok bajunk lesz velük az NFC-ben. De! A Seahawks elleni meccs után írtam, hogy a második félidőt arra fogni, hogy a csapat csak annyit játszott amennyit kell, nagy hiba lenne. Az totális lefagyás volt, de a 31-0 kitartott a végéig. Ha viszont nincs meg a kellő előny, akkor baj lehet. Lett is. Szerintem nagy hiba volt átadni a kezdést a Broncosnak, mert a Panthers az elején tud nagyon zúzni, porrá törve az ellenfél teljes gameplan-jét és jön a C meg D terv a pánik időszakában. Onnantól tényleg menedzselhető a dolog. Ha viszont fordítva történik, akkor, mint a SB-on is, akkor abból már bármi lehet, de többnyire nem pozitív irányban sül el az egész.
Newton egy külön történet, még sokat fognak a viselkedésével foglalkozni. Szerintem most landolt az űrhajója és ez a jövőre nézve hasznos lehet a csapatnak.
garrett27
Szerintem nem volt hiba. Ne felejtsük el, hogy ilyenkor nem csak arról döntesz, hogy akarsz-e támadni az 1. negyedben, de arról is, hogy támadsz-e a 3.-ban, kezdésnél. Ők utóbbit választották.

Amúgy kicsit túl van elemezve ez a "váltás" dolog. Jött egy olyan csapat, ahol a No. 1. OLB páros dolgozik. És ez sok volt. Plusz amíg a playoffban és idén úgy általánosságban a Panthers felé pattogott a labda, a döntőben elpártolt tőlük a szerencse.

Jó csapat, a mag hosszú ideig marad, contender kaliber lesz még sokáig a frencsájz

DE

mint tudjuk, sokkal könnyebb felérni a csúcsra, mint ott is maradni. Egyelőre az edzői stábot nem rabolták le, az jó dolog, de a siker pénzbe kerül, a sikeres játékosok nagy kontraktokat akarnak majd, mindenki jobban kielemzi a játékot, jönnek a "blueprintek"...
több mint 8 éve
garrett27 Seattle Seahawks 2 646 — Seahawks fan
Remek csapat a Panthers, nem vitás és még sok bajunk lesz velük az NFC-ben. De! A Seahawks elleni meccs után írtam, hogy a második félidőt arra fogni, hogy a csapat csak annyit játszott amennyit kell, nagy hiba lenne. Az totális lefagyás volt, de a 31-0 kitartott a végéig. Ha viszont nincs meg a kellő előny, akkor baj lehet. Lett is. Szerintem nagy hiba volt átadni a kezdést a Broncosnak, mert a Panthers az elején tud nagyon zúzni, porrá törve az ellenfél teljes gameplan-jét és jön a C meg D terv a pánik időszakában. Onnantól tényleg menedzselhető a dolog. Ha viszont fordítva történik, akkor, mint a SB-on is, akkor abból már bármi lehet, de többnyire nem pozitív irányban sül el az egész.
Newton egy külön történet, még sokat fognak a viselkedésével foglalkozni. Szerintem most landolt az űrhajója és ez a jövőre nézve hasznos lehet a csapatnak.

I treasure my remark to my grandson who asked, “Grandpa, were you a hero in the war?” Grandpa said, “No… but I served in a company of heroes”.
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
lehet igy volt utóbbit nem hiszem 😀
braxa88
Az utóbbi szerintem is túl erős, én se hiszem 😀 De amúgy beszarás, hogy létezik olyan, hogy a gyerekkori bálványoddal superbowl-t játszhass egy ilyen fizikális sportban. A sakkban még oké, vagy ha már sportolsz és juniorkori példakép, de így, hogy a klasszikus, falon poszter kedvenced ellen mehetsz fel játszani a legnagyobb meccsre, hihetetlen élmény lehet. Manning simán összecsinálta volna magát a gyönyörtől, ha annak idején fiatal kopaszként Jonny Unitas ellen játszhatott volna 😀

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
apróság, de sztem a végén nem Norman ment gratulálni hanem Peyton ment oda hozzá elismerően, h a liga egyik legjobba vagy öreg nagyot játszottál, szépmunka volt. nekem ugy tűnt, h Peyton indult felé.
braxa88
Én az elejét nem láttam, csak azt amikor már gratulálgatnak egymásnak, de szerintem Norman lehetett az aki odament. Norman gyerekkorában nagy Colts fan volt, és Manning volt a kedvence. A SB előtt lenyilatkozta, hogy ha netán sikerülne elkapnia egy passzát, akkor csak letenné a labdát, nem ünnepelne, annyira tiszteli.
peterk2005
lehet igy volt
utóbbit nem hiszem 😀
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
apróság, de sztem a végén nem Norman ment gratulálni hanem Peyton ment oda hozzá elismerően, h a liga egyik legjobba vagy öreg nagyot játszottál, szépmunka volt. nekem ugy tűnt, h Peyton indult felé.
braxa88
Én az elejét nem láttam, csak azt amikor már gratulálgatnak egymásnak, de szerintem Norman lehetett az aki odament. Norman gyerekkorában nagy Colts fan volt, és Manning volt a kedvence. A SB előtt lenyilatkozta, hogy ha netán sikerülne elkapnia egy passzát, akkor csak letenné a labdát, nem ünnepelne, annyira tiszteli.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
TheBerzerker Tampa Bay Buccaneers Alabama Crimson Tide 780 — zombieflesh1.0@gmail.com
Szóval a szakértőket hallgatva, nem tűnik úgy, mintha a gameplan vagy a playhívás lett volna elrontva. Egyszerűen az alapjátékot megölték, olyant kellett játszani, ami kevésbé fekszik, ahhoz meg jelenleg nem volt meg még a tapasztalat? emberanyag? ... akármi. Mindegy mi az, az a valami hiányzott, más meg tegnap nem tudta pótolni, ami esetleg korábban igen (turnoverekből pozitívan jönni ki, még jobban megölni az ellenfél offense-ét, satöbbi, valami más).
peterk2005
De nekem nem úgy tűnt, mintha váltottak volna. Pontosan azt csinálták, amire a Broncos kényszerítette őket. Ha nem megy a futás és látszik, hogy sok a 3 and long, akkor (bár nem vagyok akkora szakértő a taktikákat illetően) nem kellenének extra blokkolók a falba, hogy legyen ideje a qb-nak? Vagy ha nem megy a futás akkor első 2. kísérletkor nem kellene több screen, meg quick slant? Láttam, hogy volt dupla TE felállás, de már megmondom őszintén nem emlékszem milyen sokat használták. Futásnál is lehetett volna többet használni Tolbertet, reverse dolgokkal operálni stb stb. Egy SB nem az a meccs, ahol lehet hagyni azt, hogy ellenfél megölje a játékomat és belekényszerítsen abba, ami nekem nem megy.

Én szültem a rock and roll-t, én szartam ki Elvist! - GG Allin
több mint 8 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
apróság, de sztem a végén nem Norman ment gratulálni hanem Peyton ment oda hozzá elismerően, h a liga egyik legjobba vagy öreg nagyot játszottál, szépmunka volt. nekem ugy tűnt, h Peyton indult felé.
több mint 8 éve
gedam 5 700
Utólag azért lehet jobb lett volna ha nem két sima meccsel juttok be.
Mondjuk amennyire magabiztos volt a meccs előtt mimdenki annyira fura volt, hogy kvázi nem volt B terv.
Benjamin azert nagy lokest fog adni, mert tenyleg egy playmaker hianyzott akire azert biztosabban lehet labdákat feldobni.
Szerintem rengeteget tanultok majd a hibákból mind Cam mind az edzők.
Közel hibátlan szezon néhol hibátlan játékkal szomorkosnu nem szabad.
Van még egy kis időtök míg átvesszük az NFC uralmát 😉
Toca
igen, nagyon hiányzott az éles főpróba. nem véletlen bukik 10 olyan csapatból 8, amelyik simán jut el egy döntőig, legyen az bármilyen sport. meg az elkapó gárdán is erősíteni kell, olsenen kívül csupa backup játékos. így ha baj van, nehéz előre haladni.
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
A leírtakhoz én még hozzátenném, hogy nem volt képes a Panthers váltani, és talán azért nem, mert sosem volt rá szükségük ebben az évben. A kitalált szisztémát mindig rá lehetett erőltetni az ellenfélre, amikor meg nem ment (lásd Seahawks PO meccs utolsó két negyede), akkor már akkora volt az előny az ellenfél első két negyed kómája miatt, hogy mindegy volt. egyszerűen nem értem, hogy Cam miért nem indult el többször egyedül a labdával, és miért nem használta Olsent. Szerintem egyetlen dolog hiányzott igazán ebből a csapatból ahhoz, hogy SB-t nyerjen és az a rutin volt.TheBerzerker
Kicsit olyannak tűnt a Panthers, mint a két évvel ezelőtti Broncos, hogy kimerítette a két hét cirkusz, és a SB-re eresztettek le, a Broncos meg fordítva, az akkori Seahawks-t idézve arra a pár órára pörgött fel legjobban. De hát ezt tévén keresztül igazán nem lehet látni, lehet ez hamis benyomás is.

Egyébként az első negyedben voltak read option és designed run kísérletek is, többször lehetett látni, hogy Cam beteszi a futó ölébe a labdát ahogy szokta, és nézi a védelmet, vár. Volt olyan is, hogy majdnem fumbli lett, mert annyit várt. Harris (Broncos CB) nyilatkozta a meccs után, hogy az alap taktika az volt, hogy Newton-t passzra kényszerítsék, mégpedig úgy, hogy elveszik a 3rd and shortokat. Arra készültek, hogy meg kell fogni az első két downban a futást, nem engedni, hogy Newton olvashasson, illetve, lezárni a széleket, ill. a középső lyukakat, hogy Newton se futhasson. Nehéz megcsinálni, de ez a denveri front7 képes volt rá, középen is vannak olyan embereik akik nyomást tudnak kifejteni és zárni is tudják a futást, a szélen a két rusher extraklasszis, és a két belső linebacker is van olyan jó, hogy megoldja ami marad. A Ross Tucker podcastban is erről beszélt valamelyik Panther közeli "média-szakértő" (a nevére nem emlékszem), és ő is ezt emelte ki. Ki lett zökkentve a megszokott játékából a Panthers, nem játszhatták a futás alapú játékot, passzra kényszerültek, sokszor 3rd és longnál, ahhoz meg idő kell. És itt megint jöttek Von Millerék, akikkel szemben nem könnyű időt nyerni.

Szóval a szakértőket hallgatva, nem tűnik úgy, mintha a gameplan vagy a playhívás lett volna elrontva. Egyszerűen az alapjátékot megölték, olyant kellett játszani, ami kevésbé fekszik, ahhoz meg jelenleg nem volt meg még a tapasztalat? emberanyag? ... akármi. Mindegy mi az, az a valami hiányzott, más meg tegnap nem tudta pótolni, ami esetleg korábban igen (turnoverekből pozitívan jönni ki, még jobban megölni az ellenfél offense-ét, satöbbi, valami más).

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
TheBerzerker Tampa Bay Buccaneers Alabama Crimson Tide 780 — zombieflesh1.0@gmail.com
Nehéz pár szóban összefoglalni, mi volt a baj, mert annyi hibát elkövettünk, amivel az is csoda, hogy meccsben tudtunk maradni a végéig. Nyilván a Denver védelem brutálisat játszott, de mi olyan szinten asszisztáltunk ehhez, hogy az hihetetlen. Eleve ahogy kezdtünk, az borzasztó volt, sikerült rögtön 10 pont mínuszba taszítani magunkat, alighogy elkezdődött a meccs, és ezt cipeltük is végig magunkkal. A védelem két drive-ot engedett, azon kívül ők megtették a magukét, Ealy nagyon szuper volt, de ez most nem volt elég. És azért nem, mert amint léptünk egyet előre, sikerült utána kettőt vissza. False startok, dropok, buta hívások, a speciális egység bénázásai, peches játékvezetői ítéletek, rossz helyre pattanó labdák, minden ellenünk dolgozott, pont fordítva, mint a Cardinals elleni meccsen. Cotchery mióta itt, van tán összesen nem ejtett el annyi labdát, mint ezúttal, Philly megsérült, Ginn megmutatta, miért nem lett belőle klasszis elkapó a sebessége ellenére, Remmerst meg hülyére verte Miller, mi meg hagytuk a padon Williamst egész meccsen, ahelyett, hogy váltottunk volna. Nem Camen múlt, de ő sem tudta hozni, amit idén eddig mutatott, nem volt képes annyiszor varázsolni, mint kellett volna. Ráadásul nem nagyon tudja kezelni a kudarcot, pedig ő akkor is a franchise arca, amikor veszítünk, nem csak amikor nyerünk. Nyilván nem várható el, hogy ugyanúgy vigyorogjon, amikor kikapunk, de felemelt fejjel odamenni gratulálni az ellenfélnek illő, mint ahogy Norman tette a végén, az szép jelenet volt.

Tanulni kell ezekből, fejlődni minden téren, és jövőre ismét meg lesz az esély. A csapat 90-95%-a együtt marad, sőt talán még erősödni is fogunk, de elképesztően nehéz egy ilyen szezont összerakni, annyi mindenen el lehet csúszni. Ezért keserű az ember szájíze, mert láttuk, egy rossz meccs, és vége a dalnak. Fájó az utolsó akadályban elbukni, de szarabb volna, ha el sem jutottunk volna idáig. Szóval ez tényleg egy szép szezon volt keserű befejezéssel, de úgy tűnik a sors szerint még nem tettünk eleget, hogy elérjünk az ígéret földjére, ezért többet kell dolgozni. És ebben nem lesz hiba, Riverát és Gettlemant ismerve a következő szezonban is mindent megteszünk majd, hogy meglegyen az a nyamvadt gyűrű.

Keep Pounding!
gabokocka
A leírtakhoz én még hozzátenném, hogy nem volt képes a Panthers váltani, és talán azért nem, mert sosem volt rá szükségük ebben az évben. A kitalált szisztémát mindig rá lehetett erőltetni az ellenfélre, amikor meg nem ment (lásd Seahawks PO meccs utolsó két negyede), akkor már akkora volt az előny az ellenfél első két negyed kómája miatt, hogy mindegy volt. egyszerűen nem értem, hogy Cam miért nem indult el többször egyedül a labdával, és miért nem használta Olsent. Szerintem egyetlen dolog hiányzott igazán ebből a csapatból ahhoz, hogy SB-t nyerjen és az a rutin volt.
Hozzáteszem, hogy én végül örülök a végeredménynek, mert igazán kijárt a seriffnek még egy gyűrű. Ha nem Manning lett volna a qb, akkor nekem tök mindegy lett volna ki nyer.

Én szültem a rock and roll-t, én szartam ki Elvist! - GG Allin
több mint 8 éve
Gorro Carolina Panthers 1 409 — Törzsvendég
LIVE: Carolina Panthers arrive at CLT after Super Bowl

#KeepPounding
több mint 8 éve
Gorro Carolina Panthers 1 409 — Törzsvendég
Hundreds of fans at Bank of America stadium waiting for the @Panthers to get home from #SB50! Fordítás megtekintése

Szerkesztette: Gorro

#KeepPounding
több mint 8 éve
Toca Minnesota Vikings 18 689 — Vikings fan
Utólag azért lehet jobb lett volna ha nem két sima meccsel juttok be.
Mondjuk amennyire magabiztos volt a meccs előtt mimdenki annyira fura volt, hogy kvázi nem volt B terv.
Benjamin azert nagy lokest fog adni, mert tenyleg egy playmaker hianyzott akire azert biztosabban lehet labdákat feldobni.
Szerintem rengeteget tanultok majd a hibákból mind Cam mind az edzők.
Közel hibátlan szezon néhol hibátlan játékkal szomorkosnu nem szabad.
Van még egy kis időtök míg átvesszük az NFC uralmát 😉
több mint 8 éve
Gorro Carolina Panthers 1 409 — Törzsvendég
Ezt akkor nem is figyeltem, bár ez sem ok arra, hogy durcizva kivonuljunk
THIS is why Cam walked out (listen to what's being said in the background)

 www.foxsports.com/nfl/story/super-bowl-50-cam-newton-bails-on-press-conference-due-to-chris-harris-carolina-panthers-020816
Gorro
Ebben mi az ami felvetheti, hogy esetleg sértő lenne?
Annyit mondott csak Harris, hogy az volt a gameplan, hogy töltsék a boxot, és megnézzék, hogy megy-e a passzjáték.
undisputedly
semmi, nem értem