Chicago Bears

52 feliratkozó

több mint 13 éve
anfernee Chicago Bears 466 — Bears fan
Szerintem nem szabd erőltetni Knox visszatérését.....én is kedvelem a srácot (azokban a helyzetekben, amikor nem kell labdáért küzdenie), de inkább a felépülésére kellene koncentrálnia.....attól tartok, hogy nem is fogjuk látni mackó mezben többet....nem hinném, h meghosszabbítjuk a lejáró szerződését az év végén (ha a mostaniak beválnak persze)Bear
Sajnos tlg ez a legvalószínűbb, ezt az évet kihagyja aztán max máshol kap egy esélyt...én azóta nagyon bírom a srácot az összes hülyeségével együtt h első meccsén megcsinálta a td-t sajtfejek ellen.Így marad nekem Sanzi és Earl Banfernee
Az Hester volt. Knox a Steelers ellen kapott el TDt a következő meccsen, a Packers ellen meg a hazai meccsen.
Én mondjuk sose szerettem, egyszerűen ingerelt, amikor egy olyan labdát ejtett el, amit másik 100 játékos elkap, csak mert a védő rálehelt a nyakára. Persze a sérülést nem kívántam neki, de nem szomorkodok amiatt, hogy vélhetően soha többé nem látom Bears mezben.
Marshalltól alap, hogy sokat vár az ember, de Bennettől hasonlóan. Tavaly is ez volt a helyzet, csak ugye Harper kiütötte, majd visszatérése után összvissz 3 meccset játszott Cutlerral.tüsi91
Igazad van az nem lett Td,csak kurvanagy 68 yd reception,arra emlékeztem h a lambeau-n ordít meg mutogat...jó gyerek😊

"Do or Do not. There is no try."
több mint 13 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
Szerintem nem szabd erőltetni Knox visszatérését.....én is kedvelem a srácot (azokban a helyzetekben, amikor nem kell labdáért küzdenie), de inkább a felépülésére kellene koncentrálnia.....attól tartok, hogy nem is fogjuk látni mackó mezben többet....nem hinném, h meghosszabbítjuk a lejáró szerződését az év végén (ha a mostaniak beválnak persze)Bear
Sajnos tlg ez a legvalószínűbb, ezt az évet kihagyja aztán max máshol kap egy esélyt...én azóta nagyon bírom a srácot az összes hülyeségével együtt h első meccsén megcsinálta a td-t sajtfejek ellen.Így marad nekem Sanzi és Earl Banfernee
Az Hester volt. Knox a Steelers ellen kapott el TDt a következő meccsen, a Packers ellen meg a hazai meccsen.
Én mondjuk sose szerettem, egyszerűen ingerelt, amikor egy olyan labdát ejtett el, amit másik 100 játékos elkap, csak mert a védő rálehelt a nyakára. Persze a sérülést nem kívántam neki, de nem szomorkodok amiatt, hogy vélhetően soha többé nem látom Bears mezben.
Marshalltól alap, hogy sokat vár az ember, de Bennettől hasonlóan. Tavaly is ez volt a helyzet, csak ugye Harper kiütötte, majd visszatérése után összvissz 3 meccset játszott Cutlerral.
több mint 13 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 809 — no es importante
Ha Knox IR (vagy PuP, ami nem tudom, miért más, de az)füligjimmy
az edzéseken egyik listára került játékos sem vehet részt, viszont az IR-en levő sérült a csapattal sem érintkezhet, a PUPos legalább a megbeszéléseken, stb. ott lehet

minden ilyen és ehhez hasonló megtalálható itt: https://docs.google.com/open?id=0B2gYJ_j4wmUIcGxwMEwxUVluZ1E


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
anfernee Chicago Bears 466 — Bears fan
Szerintem nem szabd erőltetni Knox visszatérését.....én is kedvelem a srácot (azokban a helyzetekben, amikor nem kell labdáért küzdenie), de inkább a felépülésére kellene koncentrálnia.....attól tartok, hogy nem is fogjuk látni mackó mezben többet....nem hinném, h meghosszabbítjuk a lejáró szerződését az év végén (ha a mostaniak beválnak persze)Bear
Sajnos tlg ez a legvalószínűbb, ezt az évet kihagyja aztán max máshol kap egy esélyt...én azóta nagyon bírom a srácot az összes hülyeségével együtt h első meccsén megcsinálta a td-t sajtfejek ellen.Így marad nekem Sanzi és Earl B

"Do or Do not. There is no try."
több mint 13 éve
ChesterPapa Chicago Bears 124 — Bears fan
A TARR Kft-nél vagyok, váltani nem szeretnék, és igen, azt hiszem március óta nincs ESPNA, de nem is tudnak mondani semmit, hogy mi várható, helyette van sportklub... Mondjuk akkor remélem, hogy ők is vissza teszik a szezonra, de mi van, ha még se... az ingyen streamek minőségéből meg végképp elegem van.norris21
Ha mystreamsre gondolsz amit jimmyék mondtak arra én is befizettem már lassan 9 hónapja,Nfl-meccsek nagy százalékban HD-ben,ritkán akadt de előfordul,nagyon jó minőség,és nem kell keresgélni,leülsz 1 perccel meccs kezdete előtt és megy.NFL network is perfekt.
Nba meccsek is teljesen jók,jobb csapatok meccsei HD,egyszer fordult elő h Bulls meccset mégsem közvetítettek.Sok európai focit is néztem,nekem Arsenal miatt nagyon jó volt bár ezek akadtak legtöbbet,de fox soccer plus minden meccset ad ami létezik....ár érték arányban szerintem nagyon megérős még ha néha akad is,free streamekhez képest kánaán,de ez szubjektív...anfernee
Én is a mystream-et javaslom. Én fél évre fizettem be, kb 8 e pénzt, de minden fillért megér.
több mint 13 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
A TARR Kft-nél vagyok, váltani nem szeretnék, és igen, azt hiszem március óta nincs ESPNA, de nem is tudnak mondani semmit, hogy mi várható, helyette van sportklub... Mondjuk akkor remélem, hogy ők is vissza teszik a szezonra, de mi van, ha még se... az ingyen streamek minőségéből meg végképp elegem van.norris21
Ha mystreamsre gondolsz amit jimmyék mondtak arra én is befizettem már lassan 9 hónapja,Nfl-meccsek nagy százalékban HD-ben,ritkán akadt de előfordul,nagyon jó minőség,és nem kell keresgélni,leülsz 1 perccel meccs kezdete előtt és megy.NFL network is perfekt.
Nba meccsek is teljesen jók,jobb csapatok meccsei HD,egyszer fordult elő h Bulls meccset mégsem közvetítettek.Sok európai focit is néztem,nekem Arsenal miatt nagyon jó volt bár ezek akadtak legtöbbet,de fox soccer plus minden meccset ad ami létezik....ár érték arányban szerintem nagyon megérős még ha néha akad is,free streamekhez képest kánaán,de ez szubjektív...anfernee
Igen, mystream a neve, nálam is teljesen rendben van. Paypalos fizetés, 50 dollár, annak megfelelő forintot leszipkáznak, és fél évig rendben vagy. Lemondtam a kábeltévé előfizetésemet is, mert a sportközvetítésekre ez bőven elég, mást pedig nem nézek.

Ha Knox IR (vagy PuP, ami nem tudom, miért más, de az), akkor megértem miért Hestert tömjénezik (nem is láttunk ilyet). Én kétlem, hogy Drake tisztességesen meg tud eki tanítani 3 route-ot, de Bates talán odafigyel erre is.

Knox pedig dícsérheti az eszét elé volt téve egy hosszabbítás, amit nem írt alá, mert ő ettől jobb. Egyrészt nem jobb, de az nem baj, ha van önbizalma, másrészt ettől jobbat sehol se kapott volna, harmadrészt tessék, egy rossz mozdulat, oszt ketté is hajtogatták.

"When it comes time to kick ass," Webb said. "I am going to."
Csak arra ügyel, aranybogár, hogy seggberúgáskor a jó oldalon álljál. És ha erről is meggyőződtél, akkor ne fújjanak ellened egy false startot.

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 13 éve
Bear Chicago Bears 1 660 — MackóFelső; Jay Cutler fan
Szerintem nem szabd erőltetni Knox visszatérését.....én is kedvelem a srácot (azokban a helyzetekben, amikor nem kell labdáért küzdenie), de inkább a felépülésére kellene koncentrálnia.....attól tartok, hogy nem is fogjuk látni mackó mezben többet....nem hinném, h meghosszabbítjuk a lejáró szerződését az év végén (ha a mostaniak beválnak persze)


No.1. Bears
No.2. ARI, CIN, CLE, DET, HOU, NE, NO, OAK, PHI, PIT, TEN (nem fontossági sorrendben...)
több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
most olvasom, hogy Knox lehet az egész szezont ki fogja hagyni.Amadeus91
Most? Gyakorlatilag sérülése másnapjától ez a legvalószínűbb verzió 😀fetomy
Eddig úgy volt h szezon közepére/végére visszatérhet...ezt csak most mondták ki így OTA-k kezdetén h látták milyen állapotban van.anfernee
Ugyan, az egy legoptimálisabb, mellesleg hiú ábránd volt, hogy csak az első pár hetet hagyja ki, a végére meg úgysincs értelme most azért mittudomén 13 hétig rosteren tartani, hogy utolsó 3-on pályára lépjen, amiből amúgyis minimum 2, de inkább mind még messze nem lenne 100%-os. Akkor már jobban járunk, ha IR, lesz egy felszabadult rosterhely, és BM-AJ-EB-DH-Sanzi 5-ös meg megoldja.

Hozzáteszem kb. egyedül vagyok vele, de én nagyon bírom a srácot, és remélem, hogy visszatér még, de persze maximum no3 WR-nek 😊
több mint 13 éve
anfernee Chicago Bears 466 — Bears fan
most olvasom, hogy Knox lehet az egész szezont ki fogja hagyni.Amadeus91
Most? Gyakorlatilag sérülése másnapjától ez a legvalószínűbb verzió 😀fetomy
Eddig úgy volt h szezon közepére/végére visszatérhet...ezt csak most mondták ki így OTA-k kezdetén h látták milyen állapotban van.

"Do or Do not. There is no try."
több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
most olvasom, hogy Knox lehet az egész szezont ki fogja hagyni.Amadeus91
Most? Gyakorlatilag sérülése másnapjától ez a legvalószínűbb verzió 😀
több mint 13 éve
anfernee Chicago Bears 466 — Bears fan
A TARR Kft-nél vagyok, váltani nem szeretnék, és igen, azt hiszem március óta nincs ESPNA, de nem is tudnak mondani semmit, hogy mi várható, helyette van sportklub... Mondjuk akkor remélem, hogy ők is vissza teszik a szezonra, de mi van, ha még se... az ingyen streamek minőségéből meg végképp elegem van.norris21
Ha mystreamsre gondolsz amit jimmyék mondtak arra én is befizettem már lassan 9 hónapja,Nfl-meccsek nagy százalékban HD-ben,ritkán akadt de előfordul,nagyon jó minőség,és nem kell keresgélni,leülsz 1 perccel meccs kezdete előtt és megy.NFL network is perfekt.
Nba meccsek is teljesen jók,jobb csapatok meccsei HD,egyszer fordult elő h Bulls meccset mégsem közvetítettek.Sok európai focit is néztem,nekem Arsenal miatt nagyon jó volt bár ezek akadtak legtöbbet,de fox soccer plus minden meccset ad ami létezik....ár érték arányban szerintem nagyon megérős még ha néha akad is,free streamekhez képest kánaán,de ez szubjektív...

"Do or Do not. There is no try."
több mint 13 éve
norris21 Chicago Bears 204 — egy somogyi cutler
A TARR Kft-nél vagyok, váltani nem szeretnék, és igen, azt hiszem március óta nincs ESPNA, de nem is tudnak mondani semmit, hogy mi várható, helyette van sportklub... Mondjuk akkor remélem, hogy ők is vissza teszik a szezonra, de mi van, ha még se... az ingyen streamek minőségéből meg végképp elegem van.
több mint 13 éve
davemayer Chicago Bears 15 471 — "Grammar maci"
Jimmy!

Ha jól emlékszem tavaly írtad, hogy előfizettél az nfl network-ös tv-re, ugye? Mik a tapasztalataid, megérte? Nem volt probléma vele? Azt hiszem nekem is el kell rajta gondolkoznom, mert nincs már ESPNA a helyi szolgáltatónál nálunk, és tavaly is rengetegszer szoptam az ingyenes streamekkel... 😕norris21
ha volt ESPN America-d de kivették most akkor még reménykedhetsz, valamelyik évben a UPC ugyanezt csinálta, kivette az offseasonra majd augusztusra visszatették.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 13 éve
norris21 Chicago Bears 204 — egy somogyi cutler
Jimmy!

Ha jól emlékszem tavaly írtad, hogy előfizettél az nfl network-ös tv-re, ugye? Mik a tapasztalataid, megérte? Nem volt probléma vele? Azt hiszem nekem is el kell rajta gondolkoznom, mert nincs már ESPNA a helyi szolgáltatónál nálunk, és tavaly is rengetegszer szoptam az ingyenes streamekkel... 😕
több mint 13 éve
davemayer Chicago Bears 15 471 — "Grammar maci"
most olvasom, hogy Knox lehet az egész szezont ki fogja hagyni.Amadeus91
nem tudom, lehet hogy én ezután már nem engedném a pályára 😕

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 496
most olvasom, hogy Knox lehet az egész szezont ki fogja hagyni.
több mint 13 éve
soma80 Chicago Bears 1 422 — Bears fan
Bears sign DT Nate Thomas to one year deal.

Played for Jaguars last season
több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Én úgy hallottam, Mekkeleket azért draftoltuk, mert tud G-t is játszani! 😀fetomy
Baszki 😮, ha ezt tudtam volna, akkor nem anyázok fennhangon hajnali 4kor 😂 😂.

Meg nem erősített információk szerint viszont Te is tudsz guardot játszani. Hogy is van ez? 😀 😀tüsi91
Amúgy az első fórumfocin 1/1-es OT voltam, de játszottam C-t is, egy trükkös playből még egy TD-t is futottam 😀 Csak nekem se jobb a térdem mint Cariminek, ráadásul olyan orvosi stábom sincs :/ 😀

De megerősítem én most, tudok bármilyen OL pozícióban játszani, testfelépítéstől függetlenül esélye nem volt senkinek ránézni se a QB-mra, mivel az akkori úgy 170 kilómhoz elég agilis is voltam 😀 Csak az túl könnyű volt, jobb szeretem támadni a QB-t, és a támadófallal ellentétben a DL-ünkbe legalább némi kihívást jelentene bekerülnöm 😀 😀
több mint 13 éve
Delete Chicago Bears 1 573 — :^)
Én egy CWill - EWill - Garza - Spencer - Carimi felállásnak örülnék a legjobban (ezt leírni... brrrr), ha már mindenáron Garzát erőltetik centernek.


több mint 13 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
Én úgy hallottam, Mekkeleket azért draftoltuk, mert tud G-t is játszani! 😀fetomy
Baszki 😮, ha ezt tudtam volna, akkor nem anyázok fennhangon hajnali 4kor 😂 😂.

Meg nem erősített információk szerint viszont Te is tudsz guardot játszani. Hogy is van ez? 😀 😀
több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Én úgy hallottam, Mekkeleket azért draftoltuk, mert tud G-t is játszani! 😀
több mint 13 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
Spencer áttalicskázta a képét LG-be....vagyis egyre biztosabb, h CWill-en a sor, h kicsapja Hekket a kezdőből....ha ezt a kedvességet prezentálja, elfelejtem a régi bambáskodásait....(no persze, ha nem múlja alul még böszmébb kollégáját)Bear
Én az offensive lineban való mozgásokkal, de úgy az egész OL-el kapcsolatban elég szkeptikus vagyok. Csodálkozunk, hogy CWill nem váltja be a hozzáfűzött reményeket? Padozott, lett RT, pár meccsen LT, aztán LG. Most megint LT... Hol itt a koncepció? Továbbmegyek ki lesz az RG? Louis? Na neee...
S ha Carimi megsérül megint (valljuk meg azok a térdek nem biztatóak)?
több mint 13 éve
szaba Los Angeles Chargers 12 242
Hekk az JMW? 😀
több mint 13 éve
Bear Chicago Bears 1 660 — MackóFelső; Jay Cutler fan
Spencer áttalicskázta a képét LG-be....vagyis egyre biztosabb, h CWill-en a sor, h kicsapja Hekket a kezdőből....ha ezt a kedvességet prezentálja, elfelejtem a régi bambáskodásait....(no persze, ha nem múlja alul még böszmébb kollégáját)


No.1. Bears
No.2. ARI, CIN, CLE, DET, HOU, NE, NO, OAK, PHI, PIT, TEN (nem fontossági sorrendben...)
több mint 13 éve
Delete Chicago Bears 1 573 — :^)
Brandon Marshall on Devin Hester: "I honestly think he's going to have an All-Pro year this year at wide receiver."

Jay Cutler on Devin Hester: "I think he's probably having the best camp of all the receivers."

Emlékeztek amikor tavaly minden labdát elkapott ami felé ment aztán meccsen valahogy már nem jött össze?