Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 9 éve
A birauzáson kívü lenne egy észrevételem.Az a baj, hogy az egész OL olyan lyukas, mint egy ementáli. Gyakorlatilag középen bármikor át lehet jönni a falon, mert Bodin nem hogy gapet nem tud nyitni, de még blokkolni sem nagyon. És ha ez nem elég a rusherek többsége Ogbuehi-t is simán megkerüli. Már most annyit sackelték Daltont, mint eddig még egyetlen szezonban sem. Tehát az, hogy a TE hogy blokkol ennek az OL-nek most gyakorlatilag lényegtelen.
Szerinteck leheccséges-e, mer szerintem igen, hogy tEifel viszzatérésével s Uzsonna lemenetelével esett vissza az O? Mármint nincsenek meg a blokkok, mer tEifel úgy blokkol, mint anyám csípőprotézissel.
sutianap
több mint 9 éve
Sok győzelmet kívánok nektek de azért remélem a Steelers nyeri😉 a csoportot, ez nem trollkodás 10 éve is őket bírtam ebben a csoportban a legjobban!Ezek után szerintem is a csaló bírókon ment el a meccs, és a Dallas úgyis elkeni Eli száját 😀😀😀
Isti81
több mint 9 éve
Na ettől sem leszel (itt) népszerűbb. 😀Sok győzelmet kívánok nektek de azért remélem a Steelers nyeri😉Ember, van róla halvány fogalmad is, hogy mit jelentenek a szmájlik? Mert most direkt visszanéztem, és ha neked a stílus és a szmájlik ellenére is úgy jön le, hogy a meccs előtti trashtalk komoly gondolatok tömege volt, akkor nézesd meg magad.Szerintem meg nem a bírókon múlt a meccs.Az különösen szimpatikus hozzáállás, hogy minden csapat szar csak a bírók elcsalják a meccseket.Ó basssz... Olvastál tőlem 5 hozzászólást és egyből mély analízis, meg tanács. Végül is az internettt elbírja, de hagyjuk ezt a vonalat, ha kérhetem, de tudom, hogy ez egy nyitott fórum, így nem kérhetem 😊
Ha elfogadsz egy tanácsot meccs előtt érdemesebb kisebb arcot felvenni, akkor nem lesz akkora a pofára esés.
Isti81
Ritkán szoktam bírózni, de most szarul fújtak. Nyilván szurkolóként nem objektív az ember, de nem hiszem hogy egy Bengals (!!!) topikban ez feltétlenül elvárás. Nem hozzátok mentem át köpködni. A saját homokozónkban hápogtam picit.
A meccs előtt meg szándékos trash ment. Ha kicsit több energiát fektettél volna a lélekkurkászásba, rájöttél volna, hogy totál iksz-es meccsnek vártam a vasárnapit, sőt inkább zakónak.
De ez mind lényegtelen. Azzal hogy nem vagyok szimpatikus számodra, mély sebet ütöttél. Most nem tudok másra gondolni...
nasheem
Azon meg ne lepődj meg ha meccs előtt millió hsz.-ben becsméreled a következő ellenfelet, majd meccs után nekiállsz bírózni, hogy valaki megkérdezi!
A könnyektől láttad-e a meccset?
Isti81
megyerikrisz
Isti81
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
A bírózásnál is megnézhetnéd ha már ennyire ráugrottál a témára😉Ember, van róla halvány fogalmad is, hogy mit jelentenek a szmájlik? Mert most direkt visszanéztem, és ha neked a stílus és a szmájlik ellenére is úgy jön le, hogy a meccs előtti trashtalk komoly gondolatok tömege volt, akkor nézesd meg magad.Szerintem meg nem a bírókon múlt a meccs.Az különösen szimpatikus hozzáállás, hogy minden csapat szar csak a bírók elcsalják a meccseket.Ó basssz... Olvastál tőlem 5 hozzászólást és egyből mély analízis, meg tanács. Végül is az internettt elbírja, de hagyjuk ezt a vonalat, ha kérhetem, de tudom, hogy ez egy nyitott fórum, így nem kérhetem 😊
Ha elfogadsz egy tanácsot meccs előtt érdemesebb kisebb arcot felvenni, akkor nem lesz akkora a pofára esés.
Isti81
Ritkán szoktam bírózni, de most szarul fújtak. Nyilván szurkolóként nem objektív az ember, de nem hiszem hogy egy Bengals (!!!) topikban ez feltétlenül elvárás. Nem hozzátok mentem át köpködni. A saját homokozónkban hápogtam picit.
A meccs előtt meg szándékos trash ment. Ha kicsit több energiát fektettél volna a lélekkurkászásba, rájöttél volna, hogy totál iksz-es meccsnek vártam a vasárnapit, sőt inkább zakónak.
De ez mind lényegtelen. Azzal hogy nem vagyok szimpatikus számodra, mély sebet ütöttél. Most nem tudok másra gondolni...
nasheem
Azon meg ne lepődj meg ha meccs előtt millió hsz.-ben becsméreled a következő ellenfelet, majd meccs után nekiállsz bírózni, hogy valaki megkérdezi!
A könnyektől láttad-e a meccset?
Isti81
megyerikrisz
Szmájlik ide szmájlik oda kicsit túl lett tolva ez meccs előtt!
Részemről a téma lezárva.
Sok győzelmet kívánok nektek de azért remélem a Steelers nyeri😉 a csoportot, ez nem trollkodás 10 éve is őket bírtam ebben a csoportban a legjobban!
több mint 9 éve
Ember, van róla halvány fogalmad is, hogy mit jelentenek a szmájlik? Mert most direkt visszanéztem, és ha neked a stílus és a szmájlik ellenére is úgy jön le, hogy a meccs előtti trashtalk komoly gondolatok tömege volt, akkor nézesd meg magad.Szerintem meg nem a bírókon múlt a meccs.Az különösen szimpatikus hozzáállás, hogy minden csapat szar csak a bírók elcsalják a meccseket.Ó basssz... Olvastál tőlem 5 hozzászólást és egyből mély analízis, meg tanács. Végül is az internettt elbírja, de hagyjuk ezt a vonalat, ha kérhetem, de tudom, hogy ez egy nyitott fórum, így nem kérhetem 😊
Ha elfogadsz egy tanácsot meccs előtt érdemesebb kisebb arcot felvenni, akkor nem lesz akkora a pofára esés.
Isti81
Ritkán szoktam bírózni, de most szarul fújtak. Nyilván szurkolóként nem objektív az ember, de nem hiszem hogy egy Bengals (!!!) topikban ez feltétlenül elvárás. Nem hozzátok mentem át köpködni. A saját homokozónkban hápogtam picit.
A meccs előtt meg szándékos trash ment. Ha kicsit több energiát fektettél volna a lélekkurkászásba, rájöttél volna, hogy totál iksz-es meccsnek vártam a vasárnapit, sőt inkább zakónak.
De ez mind lényegtelen. Azzal hogy nem vagyok szimpatikus számodra, mély sebet ütöttél. Most nem tudok másra gondolni...
nasheem
Azon meg ne lepődj meg ha meccs előtt millió hsz.-ben becsméreled a következő ellenfelet, majd meccs után nekiállsz bírózni, hogy valaki megkérdezi!
A könnyektől láttad-e a meccset?
Isti81
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
Szerintem meg nem a bírókon múlt a meccs.Az különösen szimpatikus hozzáállás, hogy minden csapat szar csak a bírók elcsalják a meccseket.Ó basssz... Olvastál tőlem 5 hozzászólást és egyből mély analízis, meg tanács. Végül is az internettt elbírja, de hagyjuk ezt a vonalat, ha kérhetem, de tudom, hogy ez egy nyitott fórum, így nem kérhetem 😊
Ha elfogadsz egy tanácsot meccs előtt érdemesebb kisebb arcot felvenni, akkor nem lesz akkora a pofára esés.
Isti81
Ritkán szoktam bírózni, de most szarul fújtak. Nyilván szurkolóként nem objektív az ember, de nem hiszem hogy egy Bengals (!!!) topikban ez feltétlenül elvárás. Nem hozzátok mentem át köpködni. A saját homokozónkban hápogtam picit.
A meccs előtt meg szándékos trash ment. Ha kicsit több energiát fektettél volna a lélekkurkászásba, rájöttél volna, hogy totál iksz-es meccsnek vártam a vasárnapit, sőt inkább zakónak.
De ez mind lényegtelen. Azzal hogy nem vagyok szimpatikus számodra, mély sebet ütöttél. Most nem tudok másra gondolni...
nasheem
Azon meg ne lepődj meg ha meccs előtt millió hsz.-ben becsméreled a következő ellenfelet, majd meccs után nekiállsz bírózni, hogy valaki megkérdezi!
A könnyektől láttad-e a meccset?😉
Szerkesztette: Isti81
több mint 9 éve
A birauzáson kívü lenne egy észrevételem.Uzomah sem érdemi blokkoló TE, szóval erre én nem fognám a visszaesést. Apropó visszaesés. Miféle visszaesés?
Szerinteck leheccséges-e, mer szerintem igen, hogy tEifel viszzatérésével s Uzsonna lemenetelével esett vissza az O? Mármint nincsenek meg a blokkok, mer tEifel úgy blokkol, mint anyám csípőprotézissel.
sutianap
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
Az különösen szimpatikus hozzáállás, hogy minden csapat szar csak a bírók elcsalják a meccseket.Ó basssz... Olvastál tőlem 5 hozzászólást és egyből mély analízis, meg tanács. Végül is az internettt elbírja, de hagyjuk ezt a vonalat, ha kérhetem, de tudom, hogy ez egy nyitott fórum, így nem kérhetem 😊
Ha elfogadsz egy tanácsot meccs előtt érdemesebb kisebb arcot felvenni, akkor nem lesz akkora a pofára esés.
Isti81
Ritkán szoktam bírózni, de most szarul fújtak. Nyilván szurkolóként nem objektív az ember, de nem hiszem hogy egy Bengals (!!!) topikban ez feltétlenül elvárás. Nem hozzátok mentem át köpködni. A saját homokozónkban hápogtam picit.
A meccs előtt meg szándékos trash ment. Ha kicsit több energiát fektettél volna a lélekkurkászásba, rájöttél volna, hogy totál iksz-es meccsnek vártam a vasárnapit, sőt inkább zakónak.
De ez mind lényegtelen. Azzal hogy nem vagyok szimpatikus számodra, mély sebet ütöttél. Most nem tudok másra gondolni...
Szerkesztette: nasheem
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
Szerintem engedd el ezt a meccset( a Giants pont annyival volt jobb ami kellett a győzelemhez) és és a bírózást, mert csak kinevetted magad! Szegény Bengalst mindig a bírok verik meg. Inkább foglalkozzál a hátralévő meccseitekkel, szerencsétekre a Steelers szarul kezdte az évet így még van esélyetek nyerni, ha beindulnak akkor nektek már esélyetek sem lesz, mert ők legjobbak a csoportotokban.Azért itt sok zászló nem maradt el AJ-ről. Amit lehetett elkapott, de több lehetősége nem is volt.Nem akarok egy előre megjósolható kimenetelű never ending story-ba keveredni, de a fenti stat még nem mutatja, hogy hányszor nem tudta feldobni rá Dalton, mert bántották.
gyurczi
nasheem
Az különösen szimpatikus hozzáállás, hogy minden csapat szar csak a bírók elcsalják a meccseket.
Ha elfogadsz egy tanácsot meccs előtt érdemesebb kisebb arcot felvenni, akkor nem lesz akkora a pofára esés.
több mint 9 éve
A birauzáson kívü lenne egy észrevételem.Hát ami azt illeti, Uzsonnának sem a blokkolás lesz első helyen a CVjében. Az sokkal inkább Kroft szerepe, Uzsi elkapó TE-t játszott, ezért inaktív ő a szintén elkapó Eifert visszatérésével.
Szerinteck leheccséges-e, mer szerintem igen, hogy tEifel viszzatérésével s Uzsonna lemenetelével esett vissza az O? Mármint nincsenek meg a blokkok, mer tEifel úgy blokkol, mint anyám csípőprotézissel.
sutianap
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
A birauzáson kívü lenne egy észrevételem.Szerinteck leheccséges-e, mer szerintem igen, hogy tEifel viszzatérésével s Uzsonna lemenetelével esett vissza az O? Mármint nincsenek meg a blokkok, mer tEifel úgy blokkol, mint anyám csípőprotézissel.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 9 éve
Azért itt sok zászló nem maradt el AJ-ről. Amit lehetett elkapott, de több lehetősége nem is volt.Nem akarok egy előre megjósolható kimenetelű neverending story-ba keveredni, de a fenti stat még nem mutatja, hogy hányszor nem tudta feldobni rá Dalton, mert bántották.
gyurczi
Szerkesztette: nasheem
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
Te nasheem, a washington meccs után hun voltál a birauzással?Most hogy mondod, tényleg. Ott is rohadtul fújtak a Skinsnek. 😉
sutianap
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
Lehet bennem van a probléma, de az idei csapat annyira tré, hogy akkor sincs kedvem a bírókkal foglalkozni, amikor esetleg lehetne.---
Egyébként örüljünk és vígadjunk, Dalton és Eifert is szerepel a szerdai sérülésjelentésben, Andy a jobb válla, Tyler a térde miatt volt limitált. Igazából belegondolva milyen legalja a támadófal, az a csoda, hogy Dalton eddig kibírta (kisebb?) sérülés nélkül. Eifert meg hát... porcelán még mindig.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
Green 7/11 (catch/target) volt a meccsen.Mondom, nem néztem vissza külön Greenre koncentrálva az egész meccset, de hidd el, tisztában vagyok a képességeivel. Az hogy nem volt elkapható egy passz, mert méterekkel mögé ment, az nem csak rossz kivitelezést jelenthet, lehetett szabálytalanság a play elején is, ahogy a nyomi Norman csinálta.
A négy incompleetből egyet JPP leütött, egyet OBJ kifejelt az endzoneból (hailmary).
A harmadik méterekkel az elkapó mögött földet ért.
A negyedik az oldalvonalnál volt, egy kézzel próbálta elkapni. Volt kontakt, de szinte elkaphatatlan volt a labda. Ráadásul ekkor kezdett el sántítani, a NEGYEDIK negyedben.
Azért itt sok zászló nem maradt el AJ-ről. Amit lehetett elkapott, de több lehetősége nem is volt.
gyurczi
De mindegy is most már, ha ettől jobban érzitek magatokat, akkor legyen Jenkins jobb mint Green.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
Green 7/11 (catch/target) volt a meccsen.A négy incompleetből egyet JPP leütött, egyet OBJ kifejelt az endzoneból (hailmary).
A harmadik méterekkel az elkapó mögött földet ért.
A negyedik az oldalvonalnál volt, egy kézzel próbálta elkapni. Volt kontakt, de szinte elkaphatatlan volt a labda. Ráadásul ekkor kezdett el sántítani, a NEGYEDIK negyedben.
Azért itt sok zászló nem maradt el AJ-ről. Amit lehetett elkapott, de több lehetősége nem is volt.
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 9 éve
Te nasheem, a washington meccs után hun voltál a birauzással?Green .... csak 60 yardot és egy TD-t csinált rajta egy sánta, minimum visszás.És az egészben az a leghülyébb csavar, hogy ha csak 40 yardot csinál, akkor nyerjük a meccset. 17-14-nél volt egy szép deep slant, amit meg is dobott Dalton 21 yardért. Hurrá. Közben meg Core tök üresen, de tényleg tök üresen, Green előtt futott egy postot, úgy hogy amikor Dalton elengedte a zsugát az összes védő méterekkel mögötte volt már. Sima TD. HA ott 10zel elmegyünk, akkor
megyerikriszmég keményebben bele kellett volna nyúlnia a bíróknakszerintem nem jön vissza a Giants.
nasheem

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 9 éve
Green .... csak 60 yardot és egy TD-t csinált rajta egy sánta, minimum visszás.És az egészben az a leghülyébb csavar, hogy ha csak 40 yardot csinál, akkor nyerjük a meccset. 17-14-nél volt egy szép deep slant, amit meg is dobott Dalton 21 yardért. Hurrá. Közben meg Core tök üresen, de tényleg tök üresen, Green előtt futott egy postot, úgy hogy amikor Dalton elengedte a zsugát az összes védő méterekkel mögötte volt már. Sima TD. HA ott 10zel elmegyünk, akkor
megyerikrisz
Szerkesztette: nasheem
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
Nekem speciel nem tűnt fel, hogy annyira nyomnák a Giantset, de ha úgy is volt, mi sokkal gyengébbek voltunk a zebráknál is. Lépjünk tovább a Billsre. Nemtom hogy vagytok vele, se szvsz nem tűnik jónak a matchup. Mozgékony irányító, kiváló futó, ügyes TE... Csupa olyan dolog, amit szívtunk egész évben. RT poszton és az OL közepén viszont verhetőnek tűnik az egység, ha feltüzeli a srácokat a hazai közönség, Dunlapnek és Genónak is nagy napja lehet. Ami semmit nem ér, ha az OL marad ilyen szar. És ha belegondolok, hogy a két, még viszonylag jól teljesítő FA lesz az évad végén, rémálmaim lesznek. Gyerekeket lehetne rémisztgetni a Fisher-Boling-Bodine-Westerman-Ogbuehi fallal.Erősen sarkítok persze, de szerintem kizárólag a
megyerikrisz
Szerkesztette: nasheem
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
Akkor hogyan is árazta be őt Green...?Greent normál esetben lehetetlen fogni. Nincs olyan CB a ligában, aki képes lenne rá. Két kivétel van:
Asbee
1. Nem fújják be a szabálytalanságokat, amiket ellene követnek el.
2. Sérült.
Én a Giants elleni meccsen az utóbbit tartom mérvadónak, viszont azzal kérkedni, hogy valaki mekkora raj, mert csak 60 yardot és egy TD-t csinált rajta egy sánta, minimum visszás.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
Total net yards: 264Látva a számokat tényleg nem fújtak hazait. Nyertél.
Third down efficiency: 2/11
Red zone efficiency: 2/3
Kötsög birauk.
gyurczi
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
Én a helyedben másban keresném az okokat, rajtad kívül senki sem zebrázott. De el is hiszem, hogy fáj a dolog, nagy alázást ígértél Jenkins-nek. Akkor hogyan is árazta be őt Green...?A bírók árazták be. Green szopatta, a bírók szopták.
Asbee
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 9 éve
Nekem speciel nem tűnt fel, hogy annyira nyomnák a Giantset, de ha úgy is volt, mi sokkal gyengébbek voltunk a zebráknál is. Lépjünk tovább a Billsre. Nemtom hogy vagytok vele, se szvsz nem tűnik jónak a matchup. Mozgékony irányító, kiváló futó, ügyes TE... Csupa olyan dolog, amit szívtunk egész évben. RT poszton és az OL közepén viszont verhetőnek tűnik az egység, ha feltüzeli a srácokat a hazai közönség, Dunlapnek és Genónak is nagy napja lehet. Ami semmit nem ér, ha az OL marad ilyen szar. És ha belegondolok, hogy a két, még viszonylag jól teljesítő FA lesz az évad végén, rémálmaim lesznek. Gyerekeket lehetne rémisztgetni a Fisher-Boling-Bodine-Westerman-Ogbuehi fallal.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 9 éve
Total net yards: 264Third down efficiency: 2/11
Red zone efficiency: 2/3
Kötsög birauk.
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!