Cleveland Browns
41 feliratkozó
több mint 3 éve
Azt a kurva, Woods sok faszságot csinált de most peak-elt szerintem. 10 run play egymás után az udfa rookie futóval, akit tegnap hoztak PS-ből... és mind a 10et nyeljük TD-vel a végén. Ez mi? Kövi drive ugyanez, ha nincs az elbaszott snap az is TD lett volna. Cover 3-at megint sikerült elbaszni, 2 védő megy Londonnal ... Nem értem az egészet komolyan.Ezzel mind egyet is értek, de ha megy a futás akkor miért nem használjuk?
Brissett 1 félidőig jó volt, de utána az O# is vakarta a fejét. Ha nem lenne ilyen fal és két ilyen futónk borzasztó mélységekbe lennénk. DPJ-nek jár a pacsi, szerencsétlen vagy 3 passzal kimentette Brissettet. Terrel jól fogta Coopert, de hogy emiatt ne is dobjon felé az megint felbasz. Azért a biztonsági játéknak is van határa, főleg, hogy volt alkalom amikor Cooper üres volt, csak Jacoby már előre eldöntötte, hogy nem nézek oda...
Megint szar ez, mert ezt be kellett volna húzni, innentől nehéz lesz.
Drip
Az első driveban értem, hogy kell a td, de mentálisan mennyivel jobb úgy kezdeni egy meccset, hogy legalább egy FG-t felraktunk a táblára, nem egy sikertelen negyedik kísérletet...
Aztán egy yardosról nem tudjuk bevinni a labdát extra falemberekkel sem?
Ezek a döntések amik a győzelemünkbe kerültek, meg a futás elleni impotens védekezés. Woods ma is leszerepelt.
több mint 3 éve
Azt a kurva, Woods sok faszságot csinált de most peak-elt szerintem. 10 run play egymás után az udfa rookie futóval, akit tegnap hoztak PS-ből... és mind a 10et nyeljük TD-vel a végén. Ez mi? Kövi drive ugyanez, ha nincs az elbaszott snap az is TD lett volna. Cover 3-at megint sikerült elbaszni, 2 védő megy Londonnal ... Nem értem az egészet komolyan. Brissett 1 félidőig jó volt, de utána az O# is vakarta a fejét. Ha nem lenne ilyen fal és két ilyen futónk borzasztó mélységekbe lennénk. DPJ-nek jár a pacsi, szerencsétlen vagy 3 passzal kimentette Brissettet. Terrel jól fogta Coopert, de hogy emiatt ne is dobjon felé az megint felbasz. Azért a biztonsági játéknak is van határa, főleg, hogy volt alkalom amikor Cooper üres volt, csak Jacoby már előre eldöntötte, hogy nem nézek oda...
Megint szar ez, mert ezt be kellett volna húzni, innentől nehéz lesz.
több mint 3 éve
4 hete a támadóegység nem csak az ellenféllel harcol hanem a saját védelmünkkel is. #FireWoods
Lementek a lájti meccsek és a 4-0 helyett 2-2.
Chargers
Patriots
Ravens
Bengals
Dolphins
Bills
Buccaneers
Ahogy látom jön a jóslatom ebbe simán benne van, hogy mire visszatér Watson kb 3-8 lesz.
több mint 3 éve
Woodsot ha nem most akkor mikor?Dilettáns f@sz.
Stefa is bukhat vele ha ennyire ragaszkodik ehhez a szarhoz.
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 3 éve
Myles Garrett and Jadeveon Clowney both listed as questionable.Egyik se játszik. DL az dísznek lesz ma.
DT Taven Bryan out.
Dline rip.
P@trik
több mint 3 éve
Myles Garrett and Jadeveon Clowney both listed as questionable. DT Taven Bryan out.
Dline rip.
több mint 3 éve
Ez nem gyenge, csoda hogy komoly sérülés nélkül megúszta.A look at Myles Garrett’s car after the crash Monday
— Bleacher Report (@BleacherReport) September 28, 2022
Glad he’s OK 🙏
(via @BriBuckleyTVpic.twitter.com/v0DiOsa30N
Sixo
I know that when you shine they wish some days will be dark
Sunny days wouldn't be special if it wasn't for rain, Joy wouldn't feel so good if it wasn't for pain
több mint 3 éve
Jacoby Brissett on Browns running more (572 yards) than passing (564 yards) en route to 2-1 record:Brissett számomra szimpatikus, Ha DW upgrade lesz hozzá képest akkor egy szavunk se lehet. Mayfieldet emberileg sajnáltam, de lassan látszik, hogy ő nem egy franchise qb. Lehet ezt látta Stefa is tavaly mikor összetörette mint egy ropit.
'Whatever we have to do to score one more point. Listen, I don’t have an ego to where I want to go out there and try to be somebody that I’m not.'
Mondom én, ismeri a korlátait. Ritka nagy erény ez így négy év Baker után. Akinek nem fogjuk elfelejteni, hogy PO-ba vitte a csapatot, de nézve mit alakít most a Panthers O-Line mögött, nem vagyok benne biztos, hogy ugyanez random QB-val ne ment volna. Mindegy is, elmúlt szerencsére.
ktms
több mint 3 éve
Jacoby Brissett on Browns running more (572 yards) than passing (564 yards) en route to 2-1 record:'Whatever we have to do to score one more point. Listen, I don’t have an ego to where I want to go out there and try to be somebody that I’m not.'
Mondom én, ismeri a korlátait. Ritka nagy erény ez így négy év Baker után. Akinek nem fogjuk elfelejteni, hogy PO-ba vitte a csapatot, de nézve mit alakít most a Panthers O-Line mögött, nem vagyok benne biztos, hogy ugyanez random QB-val ne ment volna. Mindegy is, elmúlt szerencsére.
🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
több mint 3 éve
Nem akarta elrontani a Karácsonyt, ezért ink elrántotta a kormányt.Azt olvasni hogy kiugrott egy vad elé és elrántotta a kormányt.lehet azt hitte Rudolph az
P@trik
Löfli
Respect, jobbulást neki!
több mint 3 éve
meg egy nagyon laza mozdulattal bekapcsolja az ablaktörlőtAkkor a gázra lépett volna. 😀Azt olvasni hogy kiugrott egy vad elé és elrántotta a kormányt.lehet azt hitte Rudolph az
P@trik
Löfli
Tony Adams
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 3 éve
Akkor a gázra lépett volna. 😀Azt olvasni hogy kiugrott egy vad elé és elrántotta a kormányt.lehet azt hitte Rudolph az
P@trik
Löfli
Szerkesztette: Tony Adams
több mint 3 éve
A look at Myles Garrett’s car after the crash Monday
— Bleacher Report (@BleacherReport) September 28, 2022
Glad he’s OK 🙏
(via @BriBuckleyTVpic.twitter.com/v0DiOsa30N
több mint 3 éve
Rudolph a rénszarvas.Azt olvasni hogy kiugrott egy vad elé és elrántotta a kormányt.lehet azt hitte Rudolph az
P@trik
Löfli
több mint 3 éve
Azt olvasni hogy kiugrott egy vad elé és elrántotta a kormányt.lehet azt hitte Rudolph az
P@trik

"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 3 éve
Azt olvasni hogy kiugrott egy vad elé és elrántotta a kormányt.Valami állat ment ki a kocsi elé, vizes volt az út és többször meg is pördült az autóval miután fejreállt
P@trik
több mint 3 éve
Azt olvasni hogy kiugrott egy vad elé és elrántotta a kormányt.
több mint 3 éve
Az elso elemzest megneztem belole es lehet csak nekem de KW hiaba ert hozza egyszeruen egy fasz. Kesobb megnezem de akkor jo esellyel leirom mit gondolok es nem teszem zsebre amit akapok majd a fanjaitol.
Ez érdekes. Kurt Warner elemzi Brissett játékát. Eredetileg azzal a céllal teszi, hogy rámutasson a jó döntésekre és a jó olvasásra. De közben nem tudom nem észrevenni, hogy több alkalommal is "kihagyja" a lehetőséget egy-egy hosszabb passzra a teljesen üres elkapóhoz.
Írtam már, hogy a várakozásaimmal ellentétben (azt hiszem, hogy borzasztó szenvedést, igazi backup QB playt vártam tőle) végül egyelőre tetszik a játéka. Pont passzol a rendszerbe, vigyáz a labdára és amikor kell oda tudja passzolni a labdát (feltéve, hogy nem kell messzire dobni). Úgy is mondhatnám, hogy tisztában van a saját határaival és ez jót tesz az eredményességnek. 😊
ktms
több mint 3 éve
Ez érdekes. Kurt Warner elemzi Brissett játékát. Eredetileg azzal a céllal teszi, hogy rámutasson a jó döntésekre és a jó olvasásra. De közben nem tudom nem észrevenni, hogy több alkalommal is "kihagyja" a lehetőséget egy-egy hosszabb passzra a teljesen üres elkapóhoz.
Írtam már, hogy a várakozásaimmal ellentétben (azt hiszem, hogy borzasztó szenvedést, igazi backup QB playt vártam tőle) végül egyelőre tetszik a játéka. Pont passzol a rendszerbe, vigyáz a labdára és amikor kell oda tudja passzolni a labdát (feltéve, hogy nem kell messzire dobni). Úgy is mondhatnám, hogy tisztában van a saját határaival és ez jót tesz az eredményességnek. 😊
🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
több mint 3 éve
faszom Garrett, remélem nem súlyos 😕Szerencsére nincs komolyabb baj/törés, de kérdés tud-e játszani vasárnap.
eaglesmcnabb
#Browns DE Myles Garrett didn't suffer any broken bones in the crash, his agent confirmed.
— Camryn Justice (@camijustice) September 27, 2022
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 3 éve
faszom Garrett, remélem nem súlyos 😕
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
dailysnark.com/2022/09/26/breaking-browns-myles-garrett-involved-in-serious-car-accident-car-flipped-several-times/?fbclid=IwAR2Hxu3OPtp9dgJPuYQuvtLFteToVLvvDSMbqLplXi-05ykGuUduXZ2XMrwszerencsére volt esze és be voltak kötve
több mint 4 éve
Tegnap este sikerült végre megnéznem a meccset. Annyira azért nem volt sima a meccs mint amilyennek az eredményből látszik, de igazából mégsem volt szerintem kérdés, hogy nyerünk. A teljes offense kimaxolta magát. Ennyi van benne és ez elég lehet meccsek megnyeréséhez. Mostmár beszállt Cooper mellé Njoku is és termlet is szépen. Ha marad ez az offense koncepció és DPJ és Bryant is fel tud lépni melléjük, akkor jól fogunk mutatni. Egyszerűen azért, mert életveszélyes a futójáték és ha mellé tudunk tenni egy stabil passzjátékot, akkor tudjuk termelni a pontokat. Ami hiányozni fog az a pálya vertikális megnyitása, de az nem is Brissett játéka.
Épp azt játszatja vele Stefa ami kell az eredményességhez, sok rövid passz. Ami nagyon tetszik az az, hogy amikor kell Brissett fel tud lépni és megdobja a fontos passzt. Ez Baker-el mindig kérdéses volt, most meg azt látom, hogy kisebb a hiba lehetősége.

Nekem nagyon tetszik Brissett játéka, és ezt úgy mondom, hogy negatív várakozásaim voltak vele kapcsolatban. Én sem értek egyet azzal, hogy lehúzzák Brissett-et, mert nagyon fekszik neki a rendszerünk. Ami tényleg probléma lehet az hosszú passzok hiánya, de ezt már írtam.
Ide teszem még Njoku-t, mert megérdemli. Ha fenn tudja tartani közel ezt a szintet, akkor minden centet megért a hosszabbítás vele. Blokkolásban már az első két meccsen is rendben volt egyébként.

A védelem nagyon ingadozó szintű a játékot mutat, itt kulcs lesz az ok megtalálása és ezen keresztül a stabilizálás. Az első félidőben egész könnyen ment át rajtunk az ellenfél, míg a második félidőben már sokkal-sokkal jobbak voltunk. Érződött Clowney hiánya, rá tudtak fókuszálni Garrett-re és emiatt nem is volt eredményes. Itt javulni kell úgy, hogy elő kell lépnie másoknak ha nincs Clowney. Meg kell találni a módját annak, hogy mikén lehet kihasználni ha Garett-en van a fókusz.
Az ST-ben végre kivették Felton-t játékból. Nem tudom mi van vele, mert elég jól fut és kap el, de az első két meccsen nagyon indiszponált volt. Az onside kick egy picit izgulós volt, de az az igazság, hogy a védő annyira kiugrott, hogy már kb 4 yarddal előbbre volt a rúgás pillanatában. Arra viszont lehet számítani, hogy erre néhány meccsen erre rá fognak még játszani az ellenfelek, már csak a pszichológiai tényezők miatt is.
All in all, az offense jól játszott, ez kb a max amit tudunk most. A defense-nek továbbra is javulnia kell, de most nem volt tragikus. A Falcons-t szerintem el tudjuk kapni. Hogy utána mi lesz? A Pats-en kívül mindenhol életveszélyes az O és pont azt tudják támadni, ahol problémáink vannak.
🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
több mint 4 éve
An MRI today on Browns’ LB Anthony Walker revealed that he tore his quad tendon and he now will require season-ending surgery, per source. It is considered to be a 5-to-7 month injury.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers