Cleveland Browns
41 feliratkozó
több mint 9 éve
lolahha 😀Hogy legyen egy kis Browns is... Eldőlt, h. Kessler kezd a Boys ellen és valszeg a hátralévő meccseken is (már persze ha az egészsége engedi...). Helyes döntés, McCownnak sok értelme nem lett volna.Érdekes, mintha pont erre jutottam volna én is pár oldallal előbb, teljesen jogos döntés és ésszerű, most majd elválik miből lesz a csodabogár. Ha túléli.
Joey Tribbiani
Csiriba
Joe és a lisztes zsákokkal egyet értek, de pont ezért kellene visszatenni McCownt, és még később RG3at is. Ha McCown meghal, meghal. RG3 szinte nyomorékan érkezett (költői túlzás!!!) és most is akként funkcionál, viszont találtunk egy egyelőre erős közepes, fiatal irányítót, akit teljesen felesleges lenne lemészároltatni a futball vasárnapi (csütörtöki) vágóhídján. Inkább tanítsa Hue, képezze a tréningeken és jövőre hozunk mögé egy hátsó körös talentumnak mondott qb-t, és hadd vezesse diadalra a kis Barnáinkat.CsiribaDrip
amúgy nagyon kíváncsi vagyok a holnapi meccsre a visszatérők és az új belépők miatt, nincsenek illúzióim a végkimenetelt illetően, de ha a mutatott játék tetszeni fog akkor elégedett leszek, csak most már jó lenne nem sérülne le senki!!!
Szerkesztette: Bad 31

http://therealbad31.deviantart.com/
több mint 9 éve
ahha 😀Hogy legyen egy kis Browns is... Eldőlt, h. Kessler kezd a Boys ellen és valszeg a hátralévő meccseken is (már persze ha az egészsége engedi...). Helyes döntés, McCownnak sok értelme nem lett volna.Érdekes, mintha pont erre jutottam volna én is pár oldallal előbb, teljesen jogos döntés és ésszerű, most majd elválik miből lesz a csodabogár. Ha túléli.
Joey Tribbiani
Csiriba
Joe és a lisztes zsákokkal egyet értek, de pont ezért kellene visszatenni McCownt, és még később RG3at is. Ha McCown meghal, meghal. RG3 szinte nyomorékan érkezett (költői túlzás!!!) és most is akként funkcionál, viszont találtunk egy egyelőre erős közepes, fiatal irányítót, akit teljesen felesleges lenne lemészároltatni a futball vasárnapi (csütörtöki) vágóhídján. Inkább tanítsa Hue, képezze a tréningeken és jövőre hozunk mögé egy hátsó körös talentumnak mondott qb-t, és hadd vezesse diadalra a kis Barnáinkat.Csiriba
több mint 9 éve
Hogy legyen egy kis Browns is... Eldőlt, h. Kessler kezd a Boys ellen és valszeg a hátralévő meccseken is (már persze ha az egészsége engedi...). Helyes döntés, McCownnak sok értelme nem lett volna.Érdekes, mintha pont erre jutottam volna én is pár oldallal előbb, teljesen jogos döntés és ésszerű, most majd elválik miből lesz a csodabogár. Ha túléli.
Joey Tribbiani
Inkább szezon végén egy sémaváltás, mint még 2 év szopás vele.Pont ugyanerre gondoltam mikor megláttam a fotót Belichik lányáról 😀 😀 😀 (de lehet Collins is ezért menekült el Bostonból )
Joey Tribbiani
több mint 9 éve
Kíváncsi leszek, hogy azaz egy fecske, ha a nyarat nem is, de vajon a tavaszt elhozza-e Clevelandbe, így a tél közeledtéve. A támadósor amúgy sem volt rossz, most még kap egy kis boost-ot Kessler és Coleman visszatérésével (vagy nem is olyan kicsit). A leolvadások ellen pedig a ligautolsó védelembe most érkezik egy elit LB. Nem valószínű, hogy pont a Dallas ellen törik meg a rossz sorozat, pláne, hogy nem lehet tudni, hogy Collins mennyi snap-et fog kapni, de az biztos, hogy újra érdemes lesz Browns meccset nézni, hogy meglássuk ebből mi sül ki.
több mint 9 éve
Hogy legyen egy kis Browns is... Eldőlt, h. Kessler kezd a Boys ellen és valszeg a hátralévő meccseken is (már persze ha az egészsége engedi...). Helyes döntés, McCownnak sok értelme nem lett volna. Coleman tegnap már fullosan tolta az edzésen, kap még egy elég komoly fegyvert Cody, már alig várom. Ha Barnit is sikerülne kicsit jobban bevonni a játékba tényleg nem lenne rossz ez a trió. Az Erving -> center projekt lehet ennyi volt, Hueban felmerült, h. kipróbáljuk RT poszton, de még semmi sem fix.
Joe Thomas arról, h. miért nem akart eligazolni:
For me, I would say that the overarching reason that it's important for me to stay in Cleveland... when I was drafted here I really kind of embraced being a Clevelander,” says Thomas. “It feels like home to me. It almost... I wasn't born here, but I can identify with the people that live here and that chip on that shoulder, and how they feel about their football team. They have so much passion and pride for the Cleveland Browns and we've been bad for so long. ... I'm a Cleveland Brown, that’s who I am and I'm not going to change allegiances just to get a Super Bowl title. I want to do it as a Cleveland Brown because that's who I am.Remélem őt soha nem éri el a "moneyball" és tényleg innen vonulhat vissza.
Coopernek sztem jobban is feküdne a 3-as technika, mint az 5-ös (főleg ha 1-gapet játszana a DL). Szal talán arra is van ember.Ez utóbbi egybk. annyira nem ördögtől való gondolat. Nem ő volt az első számú célpont (hanem a 4-3-at futtató Vance Joseph, csak mire Huet kinevezték, ő már elkötelezte magát a Dolphinshoz), és semmit sem fejlődött a védelem a lejátszott 8 meccsen. Sok a sérült, persze, de pl. csak a Jim O`Neil vezette 9ers D kapott több yardot a földön. Inkább szezon végén egy sémaváltás, mint még 2 év szopás vele.
Mindenesetre, hogy az elképzelésünk megvalósuljon, ahhoz első körben ki kellene vágni Hortont Empty
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 9 éve
Komolyan? Nem komolyan. Vizuláis típus inkább. Érti? 😊Hááát... a lánya kb 40, de legalább rusnya hozzá. Egs?szürreális 😊képaláírás: Tudhattam volna, hogy ne kezdjek ki Bill Belichik lányával.... 😀
prod.images.browns.clubs.nflcdn.com/image-web/NFL/CDA/data/deployed/prod/BROWNS/assets/images/imported/CLE/photos/clubimages/2016/11-November/temp256A3743--nfl_mezz_1280_1024.jpg?width=960&height=720
Drip
Csiriba
Jujjujujj!
image.cdnllnwnl.xosnetwork.com/pics33/640/BP/BPOEJEHWFYOZGPS.20150827145705.jpg
gyeek
empty taxi
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 9 éve
Hááát... a lánya kb 40, de legalább rusnya hozzá. Egs?szürreális 😊képaláírás: Tudhattam volna, hogy ne kezdjek ki Bill Belichik lányával.... 😀
prod.images.browns.clubs.nflcdn.com/image-web/NFL/CDA/data/deployed/prod/BROWNS/assets/images/imported/CLE/photos/clubimages/2016/11-November/temp256A3743--nfl_mezz_1280_1024.jpg?width=960&height=720
Drip
Csiriba
Jujjujujj!
image.cdnllnwnl.xosnetwork.com/pics33/640/BP/BPOEJEHWFYOZGPS.20150827145705.jpg
gyeek

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
Hááát... a lánya kb 40, de legalább rusnya hozzá. Egs?szürreális 😊képaláírás: Tudhattam volna, hogy ne kezdjek ki Bill Belichik lányával.... 😀
prod.images.browns.clubs.nflcdn.com/image-web/NFL/CDA/data/deployed/prod/BROWNS/assets/images/imported/CLE/photos/clubimages/2016/11-November/temp256A3743--nfl_mezz_1280_1024.jpg?width=960&height=720
Drip
Csiriba
Jujjujujj!
image.cdnllnwnl.xosnetwork.com/pics33/640/BP/BPOEJEHWFYOZGPS.20150827145705.jpg
Szerkesztette: gyeek
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 9 éve
szürreális 😊Ő is így gondolja, úgy tűnik a mosolyából...
prod.images.browns.clubs.nflcdn.com/image-web/NFL/CDA/data/deployed/prod/BROWNS/assets/images/imported/CLE/photos/clubimages/2016/11-November/temp256A3743--nfl_mezz_1280_1024.jpg?width=960&height=720
Drip
több mint 9 éve
Én indoklás nélkül nem szeretem, ha vitatkoznak velem...
Sending out an S.O.S
több mint 9 éve
Bocsi az offert, csak nem szeretem ha hozza nem ertok probalnak vitatkozni velem.Bevágsz egy kurva tweetet, ez aztán hozzáértés.
mobile.twitter.com/Gil_Brandt/status/794212360508608513Suh jobbat produkal mint detroitban akarmelyik evet nezed.Na ez egy éktelen baromság. Nem is tudom honnan vetted.
Szoval barmennyire is "szexi" osszehasonlitani Haynes-el , ez nagyon melle ment.
Adirotor
Motiváltságban meg ég és föld a különbség.
Bazzani
Ajanlanam ezt is
Adirotor
We just form a fucking wall.
több mint 9 éve
Bocsi az offert, csak nem szeretem ha hozza nem ertok probalnak vitatkozni velem.mobile.twitter.com/Gil_Brandt/status/794212360508608513Suh jobbat produkal mint detroitban akarmelyik evet nezed.Na ez egy éktelen baromság. Nem is tudom honnan vetted.
Szoval barmennyire is "szexi" osszehasonlitani Haynes-el , ez nagyon melle ment.
Adirotor
Motiváltságban meg ég és föld a különbség.
Bazzani
Ajanlanam ezt is
több mint 9 éve
Elbukott az Indians az éjjel. Visszaáll az élet Clevelandbe is.AHL bajnok Cleveland Monsters (akkor még Lake Erin Monsters) nem számít?
Azért csúnya lett volna 2 bajnokkal, mi meg.... : D
P@trik
több mint 9 éve
Elbukott az Indians az éjjel. Visszaáll az élet Clevelandbe is.Azért csúnya lett volna 2 bajnokkal, mi meg.... : D
több mint 9 éve
szürreális 😊képaláírás: Tudhattam volna, hogy ne kezdjek ki Bill Belichik lányával.... 😀
prod.images.browns.clubs.nflcdn.com/image-web/NFL/CDA/data/deployed/prod/BROWNS/assets/images/imported/CLE/photos/clubimages/2016/11-November/temp256A3743--nfl_mezz_1280_1024.jpg?width=960&height=720
Drip
több mint 9 éve
Coopernek sztem jobban is feküdne a 3-as technika, mint az 5-ös (főleg ha 1-gapet játszana a DL). Szal talán arra is van ember.Remélem hosszú távon közepén köt ki, Davis helyén. Nem is tudom mikor volt utoljára ilyen komplett ILB a keretben, D'Qwell ugyan halmozta a szereléseket, de nem volt az a zúzógép és sosem feküdt neki a 3-4, Dansby már kifelé ment a korból, amikor idejött, de az ő hiánya is érződik, főleg a TE-k elleni védekezésben.Collinst egyébként belül vagy kívül akarjátok használni? Ugyanis mind2-ben lenne fantázia.Nem tudni, de valószínű Schobert/Johnson helyét veszi át szélen
empty taxi
Drip
Egybk. a legjobb lenne átállni 4-3-ra, kb. Shelton mellé kéne egy DT és lenne egy egész pofás front. Ogbahval és Nassibbal a két DE poszton.
Joey Tribbiani
Mindenesetre, hogy az elképzelésünk megvalósuljon, ahhoz első körben ki kellene vágni Hortont 😊
Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
Remélem hosszú távon közepén köt ki, Davis helyén. Nem is tudom mikor volt utoljára ilyen komplett ILB a keretben, D'Qwell ugyan halmozta a szereléseket, de nem volt az a zúzógép és sosem feküdt neki a 3-4, Dansby már kifelé ment a korból, amikor idejött, de az ő hiánya is érződik, főleg a TE-k elleni védekezésben.Collinst egyébként belül vagy kívül akarjátok használni? Ugyanis mind2-ben lenne fantázia.Nem tudni, de valószínű Schobert/Johnson helyét veszi át szélen
empty taxi
Drip
Egybk. a legjobb lenne átállni 4-3-ra, kb. Shelton mellé kéne egy DT és lenne egy egész pofás front. Ogbahval és Nassibbal a két DE poszton.
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 9 éve
A phys edu MSc. oktatási program keretein belül 2 féléven át tanítják az edzőknek, minden a képzésre jogosult egyetemen, hogyan kell kezelni az un. érdekeltek, pl. média, idióta családtagok, illetve egyéb véleményalkotók, pl fêligazságokból várat építő rajongók, nem-rajongók pszeudo-intellektuális megnyilvánulásait (nyavajgás, denemúgyvanmerténjobbantudom, nem úgy van mert a nagyon jól értesült-tehát negyed, harmad infokkal rendelkező oldal is megírta).Gondoltam, hogy ezzel a teljesen irreleváns, a Browns fanok világképét semennyiben sem tágító, konfortérzetük szempontjából indiferens információval növelem a hozzászólások számát.
Sending out an S.O.S
több mint 9 éve
Igen, csak amíg az érveid felhozod, ha az igazat bizonyítani akarod, addig ugyanezekkel beszélsz magad ellen is. Mert Marshall nem volt szabadügynök, Jerry Hughes szintén, Jarred Allen is csere keretében váltott csapatot, majd a Bearsbe már 30+-os korban ment el. (Te levezetésről beszéltél, meg FA-beli csapatváltásról. Márpedig szerintem a VÁLTÁS az fontos momentuma annak, hogy valaki mennyire kényelmesedik el, szóval őket én nem tudom elfogadni, noha nem kényelmesedtek el, ellenben maradtak a jól megszokott környezetükbe, a csapatuktól kapták a pénzt.)Collins is csere keretében érkezik, ergó vagy nem vált csapatot amikor a nagy pénzt kapja, vagy a csere sem kizáró ok. Jerry Hughes az első nagy pénzét a Colts => Bills váltáskor kapta, és akkor lett jó. Amikor VÁLTOTT. A Crabtree, Jones, Sanu és a többi hasonló félékkel, akiket te soroltál fel nem az volt a gondom, hogy nem voltak az adott év top FA-i, hanem az, hogy nem volt mibe beletojniuk, mert még nem is nyújtottak előtte olyan teljesítményt. Azaz, még ha visszaestek is volna, akkor se lennének jó példák. A fordított esetre viszont - megjön a nagy pénz, megjön a váltás, és visszaesnek, beletojnak -- viszont jó példák, mert nem tették.
Szóval felhoztad a kort, a csapatváltást, meg felhoztad, hogy XY aztán sosem volt elit játékos az FA-n, csak potenciálra kapott max nagy pénzt. Na, és erre pont igaz a Jones, Sanu, Crabtree, Sanders, Tate névsor. Ők is potenciálra kapták meg a pénzt. Te az ilyeneken csak röhögtél az én listámnál és egyből kizártad őket. Akkor magadnál is tégy úgy.Stez
És ha nálad az a Mathews, aki első körös futóként hét szezonjából kettőben tudott felmutatni 1000+ yardot, top, háááááát szíved joga, de én maximum elkerekedett szemekkel tudok nézni olyan állítást, ahol Mathews top free agentként van feltüntetve egyrészt, másrészt ha valaki azt állítja, hogy ő kifejezetten jó volna. Egy top free agent nem 11 milliót kap három évre, ennél talán még McAfee is többet kapott.Matthews nyilván nem egy top játékos, de az elmúlt éveket nézve a csapatot váltó futók között benne van a top5-6 átigazolásban. Persze kihagyhatjuk őt is, és akkor Arthur Jones-tól Landry-ig még további huszat is, csak akkor nem fog maradni senki, akit ne soroltunk volna már fel 😊 Már így is felsoroltuk az elmúlt kb 3-4 év legtöbb jelentősebb free agent átigazolását és trade-jét. Tegyük még hozzá Mankinst, Jimmy Grahamet, Demarcus Ware-t, Orlando Franklint, Okung-ot, Chandler Jonest és Sittont, és én el is fogytam, nincs több név a fejemben, a többit statbookokból kéne kibogarásznom. Sok nem maradhatott.... A felsorolt kb. 40-45 névből nemhogy 40%-uk nem esett vissza, de talán még 20%-uk sem. És akik vissza is estek, azok között is elvétve látok olyan nevet, akinél a motivációs ok egyáltalán szóba jöhetne. Nagy többségük lesérült. vagy rossz szisztémába került, stb. Én továbbra is csak Percy Harvin-t látom a felsorolt neve között (és Big Sey-t, de az ezer éve volt) igazán olyannak, akiknél egyértelműen felmerülhet a motivációs szempont. A többiek esete mind összetett, teljesen más okokról van, lehet szó.
Szóval továbbra sem látom azt, hogy a brutálisan megfizetett top FA-k mondjuk 40%-ban ne esnének vissza, vagy ne kezdedének el beletojni az egészbe.Stez
Collinsnál pedig amikor azt mondtam, hogy szerintem visszaesik, számomra nem az volt a mérvadó, hogy ő Miller-pénzt akar. Hanem az, hogy ő az öltözőben gerjeszti a szart és rinyál (mert valljuk be, ez a cirkusz valószínűleg abból indult, hogy a Pats abszolút nem akarta kifizetni neki azt, amit akart).Tényleg névtelen "insiderek" által írt pletykákra akarsz érveket alapozni? C'mon.... Ezekre majd akkor lesz érdemes alapozni, ha nem az lesz, hogy hétfőn azt írják, hogy Chuck Paganonak már elő van készítve a felmondólevele, kedden meg aláír további 4 évre. Vagy ha Wilkersonnál nem írják le százszor azt, hogy olyan elmérgesedett a viszony, hogy kizárt a hosszabbítás, aztán pár napra rá megkötik minden idők 3. legmagasabb értékű DL contractját, stb. Ergó soha. Pletykákra soha nem adunk.
Márpedig én azt tapasztalom, hogy az ilyen mentalitású játékosokból lesznek a zsoldosok. Egyszer a pénzéért rinyál, aztán azért, mert ő azt hiszi, mekkora király, ha pedig valaki megfizeti, akkor egyszerűen elveszíti a motivációját. Hisz Collinsnak gyűrűje van, már azért sem muszáj küzdeni. Stez
Az pedig szubjektív, hogy Collinsnak volt egy brutális szezonja, de SZERINTEM semmilyen szempontból sem közelíti meg Kuechly szintjét, holott ő a Miller-contract megjelölésével jelezte, sokkal-sokkal több pénzt akar. Az más kérdés, hogy a csere után gyorsan rájött, hogy kiröhögik őt ligaszerte, aztán most már „csak” Kuechly pénzét tűzte ki célul maga elé.StezHogy mit gondolsz Collins képességeiről és teljesítményéről, az a te dolgod. Az is, hogy ismét pletykákra adsz, sőt még következtetsz is belőlük 😀 A PFF szerint idén eddig Collins a legjobb 4-3 outside linebacker a ligában. Tavaly a harmadik legjobb volt, tavaly előtt pedig a második legjobb. Szóval, bár a pff se szentírás. de azért távolról sem csak 1 kiemelkedő éve volt, hanem a rookie éve kivételével mindegyik az volt. Másrészt három évben folyamatosan top3-ban lenni a poszton, az azért nekem eléggé Kuechly szintnek tűnik....
Hogy aztán ez mekkora pénzt jelent majd neki a 2017-es offseasonban, az meg megint egy másik kérdés. Az biztos, hogy nem a mi véleményünk, és nem is pletykák döntik majd el, hanem az adott évi piac kereslet-kínálata által belőtt árszint, a cap emelkedése, az adott csapat cap helyzete, stb. A moneyball fényében kifejezetten érdekes kérdés lesz, de ennek semmi köze az eredeti témánkhoz: nagy pénz, motiváció vesztés, stb.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
Collinst egyébként belül vagy kívül akarjátok használni? Ugyanis mind2-ben lenne fantázia.Nem tudni, de valószínű Schobert/Johnson helyét veszi át szélen
empty taxi
több mint 9 éve
Igen, csak amíg az érveid felhozod, ha az igazat bizonyítani akarod, addig ugyanezekkel beszélsz magad ellen is. Mert Marshall nem volt szabadügynök, Jerry Hughes szintén, Jarred Allen is csere keretében váltott csapatot, majd a Bearsbe már 30+-os korban ment el. (Te levezetésről beszéltél, meg FA-beli csapatváltásról. Márpedig szerintem a VÁLTÁS az fontos momentuma annak, hogy valaki mennyire kényelmesedik el, szóval őket én nem tudom elfogadni, noha nem kényelmesedtek el, ellenben maradtak a jól megszokott környezetükbe, a csapatuktól kapták a pénzt.)De ha annyi megy, hogy a lista felét valami elmés indokkal degradálod annak ellenére, hogy XY megkapta a brutális pénzt, mégsem teljesített aszerint új csapatában, szíved joga, de legalább ne próbálj meg hülyének beállítani. StezNem volt abban semmi elmés, csak tények. És eszembe sem jutott hülyének beállítani. Kb. 15 nevet felsoroltál, abból kb. 10-re válaszoltam - tényekkel cáfolva, hogy jó példák lennének arra, amire felhoztad őket. Úgy gondolom ennyi elég. Ha nem elég, akkor - csak az elmúlt 3-4 évből, hirtelen eszembe jutó top free agentek - Aquib Talib, Darelle Revis (Boston), Brandon Marshall, Eric Decker, Jeremy Maclin, Marvin Jones, Mohamed Sanu, Matt Forte, Demarco Murray, Jerry Hughes, Michael Cabtree, Ryan Matthews, Frank Gore, Antonio Cromartie, Emmanuel Sanders, Antonie Bethea, Jarred Allen, Golden Tate, Branden Albert, DeSean Jackson, Cliff Avril, Elvis Dumervil, Charles Woodson, Peyton Manning, Vincent Jackson, stb. üdvözletüket küldik és üzenik, hogy ők játszani is akarnak/akartak még. ...😉
(Igen, ironikus voltam. Ahogy időnként te is az vagy. De - ezt tisztázzuk és zárjuk is le - hülyének most sem akarlak beállítani. Ha nem is értünk egyet, ha cinkeljük is időnként egymást, sosem veled személyesen vitázom, hanem csak az érveiddel. Úgy gondolom/remélem, ez kölcsönös. 😉 )
peterk2005
Szóval felhoztad a kort, a csapatváltást, meg felhoztad, hogy XY aztán sosem volt elit játékos az FA-n, csak potenciálra kapott max nagy pénzt. Na, és erre pont igaz a Jones, Sanu, Crabtree, Sanders, Tate névsor. Ők is potenciálra kapták meg a pénzt. Te az ilyeneken csak röhögtél az én listámnál és egyből kizártad őket. Akkor magadnál is tégy úgy.
És ha nálad az a Mathews, aki első körös futóként hét szezonjából kettőben tudott felmutatni 1000+ yardot, top, háááááát szíved joga, de én maximum elkerekedett szemekkel tudok nézni olyan állítást, ahol Mathews top free agentként van feltüntetve egyrészt, másrészt ha valaki azt állítja, hogy ő kifejezetten jó volna. Egy top free agent nem 11 milliót kap három évre, ennél talán még McAfee is többet kapott.
A többiekre azt mondom, hogy oké (teszem hozzá, Avril nem jó példa, remek FA-ként ment ki a piacra, de kifejezetten baráti pénzért írt alá a Seahawkshoz, illetve Cromartie-nak is volt legalább két éve a Jetsben, amikor gyenge volt).
Szóval továbbra sem látom azt, hogy a brutálisan megfizetett top FA-k mondjuk 40%-ban ne esnének vissza, vagy ne kezdedének el beletojni az egészbe.
Collinsnál pedig amikor azt mondtam, hogy szerintem visszaesik, számomra nem az volt a mérvadó, hogy ő Miller-pénzt akar. Hanem az, hogy ő az öltözőben gerjeszti a szart és rinyál (mert valljuk be, ez a cirkusz valószínűleg abból indult, hogy a Pats abszolút nem akarta kifizetni neki azt, amit akart).
Márpedig én azt tapasztalom, hogy az ilyen mentalitású játékosokból lesznek a zsoldosok. Egyszer a pénzéért rinyál, aztán azért, mert ő azt hiszi, mekkora király, ha pedig valaki megfizeti, akkor egyszerűen elveszíti a motivációját. Hisz Collinsnak gyűrűje van, már azért sem muszáj küzdeni.
Az pedig szubjektív, hogy Collinsnak volt egy brutális szezonja, de SZERINTEM semmilyen szempontból sem közelíti meg Kuechly szintjét, holott ő a Miller-contract megjelölésével jelezte, sokkal-sokkal több pénzt akar. Az más kérdés, hogy a csere után gyorsan rájött, hogy kiröhögik őt ligaszerte, aztán most már „csak” Kuechly pénzét tűzte ki célul maga elé.
Meg egy harmadik dolog, hogy a Browns az évek óta tartó 40-50-60 milliós mozgásterével mondjuk pont megengedheti magának, hogy Collinsnak megadjon ennyi pénzt, ám attól még nem változik a tény, hogy a csávó az előző szezonjával ellentétben a jelenlegiben abszolút nem játszott olyan meggyőzően és tippem szerint jelentősen nem is fog meglátszani a Pats védelmén a hiánya, ha Magastorony nem sérül meg.
Viszont ez a téma itt már tényleg off, szóval vagy fejezzük be, vagy folytassuk máshol, PM mondjuk.
több mint 9 éve
Collinst egyébként belül vagy kívül akarjátok használni? Ugyanis mind2-ben lenne fantázia.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
Rapoport szerint Kuechly szintű pénzt fog adni a Browns CollinsnakKöszönöm, hogy végre valaki olyat írt ami ebbe a topicba tartozik. Remélem Collins megdönti az egy fecske nem csinál nyarat teóriát és szemmel látható fejlődést hoz a védelembe. Collinsnak 8 meccse maradt, hogy meggyőzze moneyballékat, hogy neki igenis érdemes fizetni.
Amadeus91
Viszont a secondarynk az annyira lyukas, hogy egy jobb fajta szita csak jelenthet neki. Ha ezen is segít Collins játéka, akkor megérdemli a nagy pénzt.