Cleveland Browns
41 feliratkozó
több mint 10 éve
Sziasztok, mi a véleményetek erről a lehetőségről? www.campussports.net/cleveland-browns-among-teams-interested-in-matthew-stafford/
Detroit= Barry Sanders,Calvin Johnson, Matthew Stafford, Ndamukong Suh, Jason Hanson, My Best Team Ever!! 😊
több mint 10 éve
"Ahogy" létezik, így a pontos. A teljes rendszerfelépítést pedig ne keverjük bele, én kifejezetten a QB-kat akartam említeni csak, mivel magasan itt a legrosszabb a kínálat a kereslethez képest (a "soha" erős túlzás volt, aláírom). Ennél érzem legjobban a profi ligára jellemző vaskalaposságot és a belterjes edzőkeringő leginkább negatív hatásait.Az én legnagyobb problémám az NFL-lel ez, hogy itt soha nem a QB erősségeihez igazítják a rendszert, hanem állandóan egy adott szisztémába akarják a delikvenst belekényszeríteni, esetleg némi szabadságot meghagyva neki.Neked az a bajod az NFLel, hogy létezik. 😊
baggio
ulpianus
De a Browns-nál eleve ott kezdődik a probléma, hogy olyan ember jött franchise irányítónak, akit csak a tulajdonos akart annak látni, az edzői stáb mást preferál(t), a megfigyelők meg merem remélni, hogy szintén nem tanácsolták Manziel első körben való draftolását, mikor alkoholproblémája már az egyetemi évei során nyílt titok volt.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Az én legnagyobb problémám az NFL-lel ez, hogy itt soha nem a QB erősségeihez igazítják a rendszert, hanem állandóan egy adott szisztémába akarják a delikvenst belekényszeríteni, esetleg némi szabadságot meghagyva neki.Neked az a bajod az NFLel, hogy létezik. 😊
baggio
Egyetemen is tudnak ragaszkodni edzők a rendszerükhöz.
Ráadásul nem lúzerség egy adott sémába igazolni (inkább ésszerű).
De vegyük az én kedvenc csapatomat az NFLben, mint ellenpélda. Andy Reidnél nagyobb passzbuzi nincs. Még Payton a szentektől is kismiska Reidhez képest. Mégis átváltott run heavyre(!), mert az működött. Vagy meghagyta az előző (két) rezsim védelménak sztárjait, ehhez kerestek edzőt, a stylusváltozásokat ő hozta. Teljesen nem kötötték meg a kezét neki sem. Miért? Mert az működött. Legalábbis ők így akarták, bár az offense az OL szétverése miatt máig nem elég jó.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 10 éve
De Johnny-nak ez a stílusa, már az A&M-en is az összes nagy játékát a zsebből kimozogva csinálta meg. Az én legnagyobb problémám az NFL-lel ez, hogy itt soha nem a QB erősségeihez igazítják a rendszert, hanem állandóan egy adott szisztémába akarják a delikvenst belekényszeríteni, esetleg némi szabadságot meghagyva neki.Mondjuk azt számon kérni az edzői karon, h. nem Mancira írták a playbookot kicsit meredek. Semmit sem tett azért, h. ez így legyen. A draft utáni időszakot végigbulizta/alkoholizálta/drogozta, a szezon közben az edzéseken enyhén szólva sem nyújtott 100%-ot, majd jött a Bengals meccs és a 0-30. Miután megsérült elmulasztott egy kezelést egy átbulizott éjszaka miatt, majd az idei szezont a rehabon kezdte. Ezek után örülhet, h. még rosteren van, ha nem első körös már repült volna. Nyilván alakítanak valamit a playbookon, ha ő a kezdő, de pár nap alatt nem lehet teljesen új rendszert összerakni.
Ami viszont döbbenetes, hogy ehhez még akkor is ragaszkodnak az edzők, mikor már ég a ház (bár szezon közben nyilván óriási változtatásokat nem lehet eszközölni), ahogy a 49ers-nél Tomsula, így Pettine is nagy eséllyel a kirúgás sorsára jut, és még ebben a "minden mindegy" helyzetben sem hajlandóak bevállalósak lenni, inkább ölbe tett kézzel nézik, ahogy a lehetetlen helyzetbe hozott irányítójuk csodák csodájára tényleg felsül. Manziel helyzete meg azért különösen szomorú, mert őt Pettine nyilvánvalóan soha nem akarta, ez meg ugye a Browns teljes "szakmai", a front office-szal közös munkájáról állít ki szegénységi bizonyítványt. Ami engem csak azért zavar, mert ez meg erősíti azt a narratívát, hogy az ilyen irányítóknak semmi helyük a profiknál, de azt a kérdést senki nem veti fel, hogy az ilyen edzőknek és tulajdonosoknak van-e...
baggio
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 10 éve
Ez egy annyira téves prekoncepció, hogy már a cáfolata is lejárt szerintem. A zsebben is meg lehet sérülni ugyanis, messzire nem is kell menni (McCown az Arizona ellen ugye), de Luck vagy Romo gondolom szintén a felelőtlen futkározás miatt dőlt ki hosszabb időre. A lényeg viszont, hogy a kispadon vannak a legnagyobb biztonságban az irányítók, tehát Kaepernick és Manziel minden bizonnyal a hosszabb távra való tervezés eredményeképp lett csere.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Bocs, hogy beleugatok, de nyilván más a gondolkodásmód egy kvázi nonprofit NCAA-ben mint a profiknál, ahol a csapat legértékesebb játékosával egyszerűen nem teheted meg, hogy nem 4-5 évre kalkulálsz. Futkározni a zseben kívül általában igen rossz ómen a sérülésveszély miatt. Nyilván ha valakibe 50 milliót akkor nem a sérültlistán lesegetnéd. Más kérdés, hogy abban teljesen igazad van, minek is igazol valaki olyan irányítót akinek nyilvánvalóan nincs a profi játékrendszerhez semmi köze.
Lou Anarumo for president
több mint 10 éve
A lenyeg mondjuk az, h. nem volt ordogtol valo gondolat a zsebben tartas, Flip sok "QB-frendli" playt hivott, azonban o vagy nem latta a celpontot, vagy rossz embernek dobta, vagy csak siman foldre vittek. A sajat dolgat nehezitette meg azzal, h. kimozgott a zsebbol.De Johnny-nak ez a stílusa, már az A&M-en is az összes nagy játékát a zsebből kimozogva csinálta meg. Az én legnagyobb problémám az NFL-lel ez, hogy itt soha nem a QB erősségeihez igazítják a rendszert, hanem állandóan egy adott szisztémába akarják a delikvenst belekényszeríteni, esetleg némi szabadságot meghagyva neki.
Joey Tribbiani
Ami viszont döbbenetes, hogy ehhez még akkor is ragaszkodnak az edzők, mikor már ég a ház (bár szezon közben nyilván óriási változtatásokat nem lehet eszközölni), ahogy a 49ers-nél Tomsula, így Pettine is nagy eséllyel a kirúgás sorsára jut, és még ebben a "minden mindegy" helyzetben sem hajlandóak bevállalósak lenni, inkább ölbe tett kézzel nézik, ahogy a lehetetlen helyzetbe hozott irányítójuk csodák csodájára tényleg felsül. Manziel helyzete meg azért különösen szomorú, mert őt Pettine nyilvánvalóan soha nem akarta, ez meg ugye a Browns teljes "szakmai", a front office-szal közös munkájáról állít ki szegénységi bizonyítványt. Ami engem csak azért zavar, mert ez meg erősíti azt a narratívát, hogy az ilyen irányítóknak semmi helyük a profiknál, de azt a kérdést senki nem veti fel, hogy az ilyen edzőknek és tulajdonosoknak van-e...

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Igen, ez valoban eltulzott pelda.Egy jo hosszu es alapos elemzes Johnny jatekarol es arrol, h. Pettine miert is volt elegedetlen a szunetben. Foleg Baggionak ajanlom.Nem olvastam még végig, és van benne természetesen sok megfontolandó dolog, de elég gyenge cikk szerintem, mert átesett a ló túloldalára itt White. Kiemelte azokat a játékokat, amiket elhibázott Johnny és ennyi, a miértekre egyáltalán nem keresi a választ. A "kedvencem" ez:
www.sbnation.com/2015/11/10/9689988/johnny-manziel-browns-film-breakdown-not-ready-to-start
Joey Tribbiani
baggio
A lenyeg mondjuk az, h. nem volt ordogtol valo gondolat a zsebben tartas, Flip sok "QB-frendli" playt hivott, azonban o vagy nem latta a celpontot, vagy rossz embernek dobta, vagy csak siman foldre vittek. A sajat dolgat nehezitette meg azzal, h. kimozgott a zsebbol.
Ettol fuggetlenul persze maradjon o a kezdo, 2-7-nel nincs ertelme egy 35 eves veterant jatszatni.
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 10 éve
Egy jo hosszu es alapos elemzes Johnny jatekarol es arrol, h. Pettine miert is volt elegedetlen a szunetben. Foleg Baggionak ajanlom.Nem olvastam még végig, és van benne természetesen sok megfontolandó dolog, de elég gyenge cikk szerintem, mert átesett a ló túloldalára itt White. Kiemelte azokat a játékokat, amiket elhibázott Johnny és ennyi, a miértekre egyáltalán nem keresi a választ. A "kedvencem" ez:
www.sbnation.com/2015/11/10/9689988/johnny-manziel-browns-film-breakdown-not-ready-to-start
Joey Tribbiani
cdn1.vox-cdn.com/thumbor/7DAyE1grHV59SX7HlqAhPsryfVA=/800x0/filters:no_upscale()/cdn0.vox-cdn.com/uploads/chorus_asset/file/4242281/manziel_miss.0.jpg
Elméletben gyönyörűen néz ki, hogy Benjamin ennyire üresen volt, csak pár dolgot sikerült figyelmen kívül hagyni, pl. azt, hogy a védők is olvassák közben a játékot (sőt ugye a QB szemmozgását is) és reagálnak rá, mikor a zseb összeszűkült és Manziel megiramodott már természetes, hogy nem figyelnek a mélyet futó WR-re (vagy a cikkíró itt azt várta, hogy JF futtából ereszt el egy 50 yardos bombát?). Az első playnél ugyanez a problémám, de nem akarok kifogásokat keresni, csak muszáj volt ez megjegyeznem azzal együtt, hogy mondjuk Aaron Rodgers Carolina elleni meccséről ugyanúgy ki lehetne emelni pár játékot, ami alapján rá lehetne sütni, hogy "nincs kész".
Hogy a "QB friendly" rendszerek fogalmát miért nem ismerik az NFL-ben, az pedig megint egy nagyon más téma...

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Egy jo hosszu es alapos elemzes Johnny jatekarol es arrol, h. Pettine miert is volt elegedetlen a szunetben. Foleg Baggionak ajanlom.www.sbnation.com/2015/11/10/9689988/johnny-manziel-browns-film-breakdown-not-ready-to-start
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 10 éve
A "Pryor se zavart volna sok vízet"-nek melyik részét nem sikerült megérteni?Mert Pryorral biztos előrébb lennénk... Turbinben valóban több fantáziát láttam én is, csak ezek szerint nem tudott bizonyítani. Bowet lehetne többet zaklatni, hogy megdolgozzon a pénzéért, vagy elküldeni füvet nyírni.Robert Turbin cut.Miatta raktuk ki Pryort igaz? Végül is csak senki nem értette minek hozunk ide egy sérült rb-t 😀 persze Pryor se zavart volna sok vizet, csak utálom mikor "igazunk van" :/
P@trik
Bad 31
Csiriba

http://therealbad31.deviantart.com/
több mint 10 éve
a statisztika mindent elmond scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xfl1/t31.0-8/s960x960/905927_1023956020984419_8417378981238366900_o.jpg
több mint 10 éve
Mert Pryorral biztos előrébb lennénk... Turbinben valóban több fantáziát láttam én is, csak ezek szerint nem tudott bizonyítani. Bowet lehetne többet zaklatni, hogy megdolgozzon a pénzéért, vagy elküldeni füvet nyírni.Robert Turbin cut.Miatta raktuk ki Pryort igaz? Végül is csak senki nem értette minek hozunk ide egy sérült rb-t 😀 persze Pryor se zavart volna sok vizet, csak utálom mikor "igazunk van" :/
P@trik
Bad 31
több mint 10 éve
2 futóval azért merészek vagyunk, amiből Duke inkább elkapó.No para passzjáték működik, van egy nyugdíjas QB meg egy csere újfent alkesz is.
Hülyére fizetett Bowe féle elkapó... Komolyan mondom az agyam eldobom miket művelünk.
több mint 10 éve
Robert Turbin cut.Miatta raktuk ki Pryort igaz? Végül is csak senki nem értette minek hozunk ide egy sérült rb-t 😀 persze Pryor se zavart volna sok vizet, csak utálom mikor "igazunk van" :/
P@trik

http://therealbad31.deviantart.com/
több mint 10 éve
Robert Turbin cut.végülis West szabad...
P@trik
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 10 éve
Robert Turbin cut.
több mint 10 éve
Punci mágnes még működik, itóka megvan ismét, megnyugodhatunk!
több mint 10 éve
coedbc.files.wordpress.com/2015/11/manziel-am-weekend-4.jpgcoedbc.files.wordpress.com/2015/11/manziel-am-weekend-1.jpg
most hétvégén 😊
Szerkesztette: Joey Tribbiani
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 10 éve
11- Phil Taylor--azért annyira nem volt homály amíg középen lehetett rá számítani és nem volt sérült, sokkal jobban tartott a fal.12- Trent Richardson--aka Vakegér. Nem itt lett elbaszva, egyszerűen nem látta a lyukat.
12- Brandon Weeden--sosem lett volna szabad nfl pályára engedni, egyértelműen szar pick volt.
13- Barkevious Mingo--nem tudott felnőni a feladathoz, szar pick volt
14- Justin Gilbert--még lehet belőle valami projekt, meglátjuk.
14- Johnny Manziel--lásd feljebb, de kevesebb az esélye, sosem fog top qb magasságokba emelkedni.
15- Danny Shelton--újonc, nem lehet megítélni egyelőre
15- Cameron Erving--lásd feljebb, viszont Bitonio jobb tőle pl.
így utólag okos az ember, de az nfl oldalon ott vannak a re-draftok, ott meg lehet nézni ki lett volna jobb nekünk az adott esetben.
több mint 10 éve
Uhh ez az idióta meg erre is utasította...még durvább így.A tegnapi margójára: ugye megvolt az ominózus félidei pettine nyilatkozat, hogy manzinak a zsebben kell maradnia. A cinci topicban meg kulcsként jelölték meg a w-hez, hogy a második félidőben sikerült johnnyt a zsebben tartaniuk.Ezt nem a Cincy fanok jelölték csak meg kulcsként, hanem ugyanezt nyilatkozta Marvin Lewis a SZÜNETBEN.
peach
baggio
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 10 éve
A tegnapi margójára: ugye megvolt az ominózus félidei pettine nyilatkozat, hogy manzinak a zsebben kell maradnia. A cinci topicban meg kulcsként jelölték meg a w-hez, hogy a második félidőben sikerült johnnyt a zsebben tartaniuk.Ezt nem a Cincy fanok jelölték csak meg kulcsként, hanem ugyanezt nyilatkozta Marvin Lewis a SZÜNETBEN.
peach

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
A tegnapi margójára: ugye megvolt az ominózus félidei pettine nyilatkozat, hogy manzinak a zsebben kell maradnia. A cinci topicban meg kulcsként jelölték meg a w-hez, hogy a második félidőben sikerült johnnyt a zsebben tartaniuk. Ergó a hc annyira képben volt, hogy belekormányozta a qb-ját és a csapatát a szakadékba. Ez már übereli a mike smith féle azért kértem időt ( ami a lionst segítette ) mert ők úgyis kikérték volna. Sajnos itt még szvsz nincs vége, tavaly végignéztem milye ha egy hc akkora pánikban van, hogy teljesen elveszíti a fonalat és fogalma nincs milyen rendezvényen van...
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 10 éve
Shelton játéka is egyértelműen az edzői kar hibája, több cikk is jelent meg már arról (volt is itt egy idézve), hogy túl bonyolult a séma, ami ráadásul a post-snap readre épít. Tehát nagyjából ugyanazt művelik vele, amit a támadóoldalon Manziellel.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal