Denver Broncos
49 feliratkozó
több mint 11 éve
Megkezdődtek a tárgyalások Chris Harris-szel a szerződéshosszabbításról. Jelenteni nem jelent semmit, mert a 2 Thomas-szal is tárgyaltunk már, még se lett elsőre megállapodás, de mégis megnyugtató ilyet olvasni.Egyetértek, szerintem ez csak még óvatosabb tapogatózás, mint a Thomasoknál. Pontosabban, Elway bepróbálkozik valami mérsékeltebb pénzzel, hátha. Harris még mindig inkább slot CB-nek van elkönyvelve, és hiába all pro szinten játszik, ez olyan mint a TE vs WR dolog. Szélső cornernek fizetnek 9-10 millát (vagy többet), slot cornernek nem. Denverben pedig láthatóan Talib az egyik és Roby a másik szélső CB. Sajnos van esély rá, hogy év végén valahová elviszik komoly pénzért CB1-nek, mert megmutatta, hogy van olyan jó, megérje. De Denverben egyszerűen nincs hely a szélen.
Az első ajánlatunk az szerintem nagyjából Talib szerződéséhez lesz hasonlatos. Ő 9,5 milliót keres évente, (a haterek megnyugtatására szerződése gyakorlatilg 6db 1 éves szerződés egymásutánja)
Ja igen, Chris Harris ügynöke helyében nem fogadnám el, egyrészt Talibnál voltak waringok, sérülések és offfield behavior miatt, Harris-nek egyetlen sérülése úgy tűnik nyom nélkül eltűnt. Emellett növekedett a cap mértéke is, tehát mindenki többet fog kérni, és végül de nem utolsó sorban, jobban játszik, mint Talib.Black_Adder


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
én pozitív előjelnek veszem, h a Hox ellen jól játszottak, és a győzelem is lőtávolban volt. 2× egymás után csak nem szívják így fel magukat. Ettől függetlenül csak legyen meg a meccs, gálázni ráérünk később is... Emlékszem tavaly is, voltaképp a Jags elleni a nehezebb győzelmeink közé tartozott, azt a különbséget legalábbis amekkora overdogok voltunk meg sem tudtuk közelíteni. Az ilyen gyenge csapatok nem egyszer annál keményebben és jobban játszanak, minél jobb az ellenfél.A meccs viszont mindentől függetlenül kötelező, és a kötelezők begyűjtésében amióta itt van PM szvsz hibátlanok vagyunk.
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 11 éve
én a spec team miatt jobban aggódom mint a az OL miattde az OL sem áll stabil lábakon
egyébként én is vért izzadós meccset várok
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 11 éve
Mindenhol azt olvasom az esti meccsről h gála lesz, meg h a "Jokeland Raiders" a leggyengébb csapat a ligában. Az igazat megvallva szerintem egyáltalán nincs így, két meccsüket láttam, a Pecc meg a Seahawks ellenit, mindkettőt megnyerhették volna...
Ráadásul idén nagyon jól draftoltak, Mack és Carr is legitim top 5 pick így utólag, hosszútávon számolni kell majd velük, de sztem ma is meg fogunk izzadni a W-ért.
Az O-lineal pedig tényleg kezdeni kéne vmit, érzésem szerint jelenleg ez az egyetlen pont a csapatban, amin elmehet a gyűrűnk.
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 11 éve
Legwold Clady-Franklin-Montgomery-Ramirez-Vasquez falat vizionálespn.go.com/blog/denver-broncos/post/_/id/9810/broncos-poised-for-moves-in-offensive-line
Szezon közben centert váltani azon húzom a számat, azon kívül Ramirez nagyon rosszul játszott annak idején RGként, Vasquez meg elvileg jó guard lenne.
És Schofield fel se merült mint beugró RT...
Nate Irving helyett pedig az eddig MLB depth legvégén lévő Steven Johnson fog kezdeni. Mondjuk erre van magyarázat, ha 2 posztra bontjuk az MLBt, MLB futás ellen, MLB passz ellen, akkor előbbi a Irving és S. Johnson, tehát második a sorban, míg Nelson és Barrow passz ellen vannak, Marshall pedig every down WLBt játszik. Azért Johnson szvsz kevesebbet lesz fent, mint Irving szokott volt, de majd meglátjuk. Azért ha az Oakland ellen hiányozni fog Irving, az azt jelentené, h máshol is komoly bajok vannak.
broncoplanet.com/wp-content/uploads/2014/11/broncszoo22color.jpg😊 Csak aztán használjon is az orvosság mellékhatások nélkül. A Hoxnak majdnem megfeküdte a gyomrát...
😕)xrace77
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 11 éve
Megkezdődtek a tárgyalások Chris Harris-szel a szerződéshosszabbításról. Jelenteni nem jelent semmit, mert a 2 Thomas-szal is tárgyaltunk már, még se lett elsőre megállapodás, de mégis megnyugtató ilyet olvasni.Az első ajánlatunk az szerintem nagyjából Talib szerződéséhez lesz hasonlatos. Ő 9,5 milliót keres évente, (a haterek megnyugtatására szerződése gyakorlatilg 6db 1 éves szerződés egymásutánja)
Ja igen, Chris Harris ügynöke helyében nem fogadnám el, egyrészt Talibnál voltak waringok, sérülések és offfield behavior miatt, Harris-nek egyetlen sérülése úgy tűnik nyom nélkül eltűnt. Emellett növekedett a cap mértéke is, tehát mindenki többet fog kérni, és végül de nem utolsó sorban, jobban játszik, mint Talib.
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 11 éve
IInjury report:Out: Irving
Questionable: Ball (limited volt egész héten), Cornick (váll, szerdán limitáltan edzett, azóta semmit), Green (limited volt egész héten)
Probable: Carter (szeda-csütörtök limited, péntek full practce), Johnson, McManis, Thompson, Welker (full practice végig)
Így se rózsás a helyzet az OL-ban, de ha se Cornick, se Green nem játszik, akkor azért a futással gondok lehetnek...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 11 éve
Azért Collins és egy átlag CB között is van 20-25 kg, ami nagyon nem mindegy. Egyébként a hszem nem Hillmant volt hivatott védeni, mert valóban pocsék volt, csak a Welkerrel való összehasonlítás pontatlanságára hívta fel a figyelmet. 😊somoskovigIgazad van, Welker rossz példa volt. Akkor írom úgy, hogy Hillman-t nem a testalkata tartja vissza attól, hogy jobb blokkoló legyen. (Magasságra pont akkora, és ma már testsúlyra is megközelíti/eléri pl. Ahmad Bradshaw-t, aki egy jól blokkoló RB.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Azért Collins és egy átlag CB között is van 20-25 kg, ami nagyon nem mindegy. Egyébként a hszem nem Hillmant volt hivatott védeni, mert valóban pocsék volt, csak a Welkerrel való összehasonlítás pontatlanságára hívta fel a figyelmet. 😊Ebben igazad van. Ettől függetlenül Hillman-t múlt vasárnap az éppen LB súlyú J. Collins szopatta folyamatosan. Vipera egész pontosan írta le, szánalmas volt, ráadásul Manning rossz(abb) teljesítményében szerintem elég nagy súlya volt. (S még egy droppolt INT is benne van Hillman csomagjában.)tomi-tomiMondjuk Welkert viszonylag ritkán láttam zsebet védeni DE/LB ellen, futásnál kicsit más egy CB-t blokkolni, amikor Te vagy a "támadó blokk", mint egy rádrontó 250+ fontos játékost megállítani.somoskovigWelker hasonló termetű és remek blocker. Nem csak a testtömegen múlik...peterk2005Ball visszatért edzésbe, ha csak limitáltan is. A sérülés (és vakbélműtét) következtében 14 fontot vesztett a versenysúlyából. 224-ről 210-en van.Őszintén szólva nem teljesen értem miben is reménykedsz. Hillman egy törpe az NFL szintjén, és pont emiatt sosem fog hatékonyan brutális fizikumú DE/LB-ket blokkolni. Talán a cut blokk, de azt nem lehet egész meccsen keresztül.flzoli
Papíron ez valami olyasmit jelenthet, h gyengébb de fürgébb lesz, h mi nála az ideális arány azt nem tudom, de egyetemen ezzel a 224 körüli tömeggel elég jól elélt, főleg a goal line környékén...
Oakland ellen egyáltalán nem biztos, h látjuk az eredményt, nem hiszem h ha valami gond lenne, az pont Ball hiányából lenne, de ha lesz is, valószínűleg akkor is marad egyelőre Hillman a kezdő. Ami érdekesebb lehet, h ha Ball teljesen felépül, akkor hogy osztozkodnak a snappeken, visszaáll a szezon eleji állapot, vagy kiegyenlítettebben osztozkodnak. Utóbbi esetben nem ártana, h Hillman képes lenne pass protectionre, a pecc elleng egészen szánalmas volt ezen a téren (is).Black_Adder
több mint 11 éve
Ebben igazad van. Ettől függetlenül Hillman-t múlt vasárnap az éppen LB súlyú J. Collins szopatta folyamatosan. Vipera egész pontosan írta le, szánalmas volt, ráadásul Manning rossz(abb) teljesítményében szerintem elég nagy súlya volt. (S még egy droppolt INT is benne van Hillman csomagjában.)Mondjuk Welkert viszonylag ritkán láttam zsebet védeni DE/LB ellen, futásnál kicsit más egy CB-t blokkolni, amikor Te vagy a "támadó blokk", mint egy rádrontó 250+ fontos játékost megállítani.somoskovigWelker hasonló termetű és remek blocker. Nem csak a testtömegen múlik...peterk2005Ball visszatért edzésbe, ha csak limitáltan is. A sérülés (és vakbélműtét) következtében 14 fontot vesztett a versenysúlyából. 224-ről 210-en van.Őszintén szólva nem teljesen értem miben is reménykedsz. Hillman egy törpe az NFL szintjén, és pont emiatt sosem fog hatékonyan brutális fizikumú DE/LB-ket blokkolni. Talán a cut blokk, de azt nem lehet egész meccsen keresztül.flzoli
Papíron ez valami olyasmit jelenthet, h gyengébb de fürgébb lesz, h mi nála az ideális arány azt nem tudom, de egyetemen ezzel a 224 körüli tömeggel elég jól elélt, főleg a goal line környékén...
Oakland ellen egyáltalán nem biztos, h látjuk az eredményt, nem hiszem h ha valami gond lenne, az pont Ball hiányából lenne, de ha lesz is, valószínűleg akkor is marad egyelőre Hillman a kezdő. Ami érdekesebb lehet, h ha Ball teljesen felépül, akkor hogy osztozkodnak a snappeken, visszaáll a szezon eleji állapot, vagy kiegyenlítettebben osztozkodnak. Utóbbi esetben nem ártana, h Hillman képes lenne pass protectionre, a pecc elleng egészen szánalmas volt ezen a téren (is).Black_Adder
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 11 éve
Mondjuk Welkert viszonylag ritkán láttam zsebet védeni DE/LB ellen, futásnál kicsit más egy CB-t blokkolni, amikor Te vagy a "támadó blokk", mint egy rádrontó 250+ fontos játékost megállítani.somoskovigMásrészt Welker igazából nem blokkol kiemelkedően jól. De erőszakos, ami néha felesleges keménykedésbe csap át, néha pedig jó blokkba.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 11 éve
Mondjuk Welkert viszonylag ritkán láttam zsebet védeni DE/LB ellen, futásnál kicsit más egy CB-t blokkolni, amikor Te vagy a "támadó blokk", mint egy rádrontó 250+ fontos játékost megállítani.Welker hasonló termetű és remek blocker. Nem csak a testtömegen múlik...peterk2005Ball visszatért edzésbe, ha csak limitáltan is. A sérülés (és vakbélműtét) következtében 14 fontot vesztett a versenysúlyából. 224-ről 210-en van.Őszintén szólva nem teljesen értem miben is reménykedsz. Hillman egy törpe az NFL szintjén, és pont emiatt sosem fog hatékonyan brutális fizikumú DE/LB-ket blokkolni. Talán a cut blokk, de azt nem lehet egész meccsen keresztül.flzoli
Papíron ez valami olyasmit jelenthet, h gyengébb de fürgébb lesz, h mi nála az ideális arány azt nem tudom, de egyetemen ezzel a 224 körüli tömeggel elég jól elélt, főleg a goal line környékén...
Oakland ellen egyáltalán nem biztos, h látjuk az eredményt, nem hiszem h ha valami gond lenne, az pont Ball hiányából lenne, de ha lesz is, valószínűleg akkor is marad egyelőre Hillman a kezdő. Ami érdekesebb lehet, h ha Ball teljesen felépül, akkor hogy osztozkodnak a snappeken, visszaáll a szezon eleji állapot, vagy kiegyenlítettebben osztozkodnak. Utóbbi esetben nem ártana, h Hillman képes lenne pass protectionre, a pecc elleng egészen szánalmas volt ezen a téren (is).Black_Adder
több mint 11 éve
Welker hasonló termetű és remek blocker. Nem csak a testtömegen múlik...Ball visszatért edzésbe, ha csak limitáltan is. A sérülés (és vakbélműtét) következtében 14 fontot vesztett a versenysúlyából. 224-ről 210-en van.Őszintén szólva nem teljesen értem miben is reménykedsz. Hillman egy törpe az NFL szintjén, és pont emiatt sosem fog hatékonyan brutális fizikumú DE/LB-ket blokkolni. Talán a cut blokk, de azt nem lehet egész meccsen keresztül.flzoli
Papíron ez valami olyasmit jelenthet, h gyengébb de fürgébb lesz, h mi nála az ideális arány azt nem tudom, de egyetemen ezzel a 224 körüli tömeggel elég jól elélt, főleg a goal line környékén...
Oakland ellen egyáltalán nem biztos, h látjuk az eredményt, nem hiszem h ha valami gond lenne, az pont Ball hiányából lenne, de ha lesz is, valószínűleg akkor is marad egyelőre Hillman a kezdő. Ami érdekesebb lehet, h ha Ball teljesen felépül, akkor hogy osztozkodnak a snappeken, visszaáll a szezon eleji állapot, vagy kiegyenlítettebben osztozkodnak. Utóbbi esetben nem ártana, h Hillman képes lenne pass protectionre, a pecc elleng egészen szánalmas volt ezen a téren (is).Black_Adder


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
blogs.denverpost.com/broncos/2014/11/06/randy-moss-says-come-retirement-play-peyton-manning/30764/Nos szerintem Caldwelnek egyből ajtót is lehetne mutatni, Randy még járókerettel is le tudná azt hozni amit ő 😀
több mint 11 éve
Ball visszatért edzésbe, ha csak limitáltan is. A sérülés (és vakbélműtét) következtében 14 fontot vesztett a versenysúlyából. 224-ről 210-en van.Őszintén szólva nem teljesen értem miben is reménykedsz. Hillman egy törpe az NFL szintjén, és pont emiatt sosem fog hatékonyan brutális fizikumú DE/LB-ket blokkolni. Talán a cut blokk, de azt nem lehet egész meccsen keresztül.
Papíron ez valami olyasmit jelenthet, h gyengébb de fürgébb lesz, h mi nála az ideális arány azt nem tudom, de egyetemen ezzel a 224 körüli tömeggel elég jól elélt, főleg a goal line környékén...
Oakland ellen egyáltalán nem biztos, h látjuk az eredményt, nem hiszem h ha valami gond lenne, az pont Ball hiányából lenne, de ha lesz is, valószínűleg akkor is marad egyelőre Hillman a kezdő. Ami érdekesebb lehet, h ha Ball teljesen felépül, akkor hogy osztozkodnak a snappeken, visszaáll a szezon eleji állapot, vagy kiegyenlítettebben osztozkodnak. Utóbbi esetben nem ártana, h Hillman képes lenne pass protectionre, a pecc elleng egészen szánalmas volt ezen a téren (is).Black_Adder
több mint 11 éve
Ball visszatért edzésbe, ha csak limitáltan is. A sérülés (és vakbélműtét) következtében 14 fontot vesztett a versenysúlyából. 224-ről 210-en van. Papíron ez valami olyasmit jelenthet, h gyengébb de fürgébb lesz, h mi nála az ideális arány azt nem tudom, de egyetemen ezzel a 224 körüli tömeggel elég jól elélt, főleg a goal line környékén...
Oakland ellen egyáltalán nem biztos, h látjuk az eredményt, nem hiszem h ha valami gond lenne, az pont Ball hiányából lenne, de ha lesz is, valószínűleg akkor is marad egyelőre Hillman a kezdő. Ami érdekesebb lehet, h ha Ball teljesen felépül, akkor hogy osztozkodnak a snappeken, visszaáll a szezon eleji állapot, vagy kiegyenlítettebben osztozkodnak. Utóbbi esetben nem ártana, h Hillman képes lenne pass protectionre, a pecc elleng egészen szánalmas volt ezen a téren (is).
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 11 éve
Nekem úgy jött le a hsz-ből csak a NE van és nagyon-nagyon esetleg van még vki, ezen nem veszünk össze, illetve valóban negatívot írtál és nem "nem pozitívat" úgy már markánsabb lenne a csapatok száma.Már meg miért is? Emlékezetből írtam ugyan, de ha jól nézem akkor nemigen tévedtem, a Miami és a Green Bay ellen negatív még összvissz (az Indy ellen már nem). Ez szvsz benne van a "max. 1-2 csapat" kategóriában. Na jó, a Pittsburgh-öt viszont nem találtam el. 😊peterk2005És ha már itt tartunk - mármint a Coltsfan2007 által felvetett "Manning fél" vagy "Manning nem bírja a kulcs pillanatokat" dolognál. Nos, a Pats kétségtelenül Manning nemezise, talán az egyetlen csapat akik ellen negatív a mérlege. (Talán még a Pittsburgh ellen lehet negatív, fejből nem tudom, hadd ne keressem meg, de ha van is, max 1. 2 csapat lehet még. Ennyire negatív meg biztos nincs még egy)peterk2005optimista kend emlékezete: www.coldhardfootballfacts.com/cold-hard-football-facts-blog/peyton-mannings-record-vs-every-nfl-team/28035/
Tegyük hozzá h az idei szezon nincs benne.empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 11 éve
Már meg miért is? Emlékezetből írtam ugyan, de ha jól nézem akkor nemigen tévedtem, a Miami és a Green Bay ellen negatív még összvissz (az Indy ellen már nem). Ez szvsz benne van a "max. 1-2 csapat" kategóriában. Na jó, a Pittsburgh-öt viszont nem találtam el. 😊És ha már itt tartunk - mármint a Coltsfan2007 által felvetett "Manning fél" vagy "Manning nem bírja a kulcs pillanatokat" dolognál. Nos, a Pats kétségtelenül Manning nemezise, talán az egyetlen csapat akik ellen negatív a mérlege. (Talán még a Pittsburgh ellen lehet negatív, fejből nem tudom, hadd ne keressem meg, de ha van is, max 1. 2 csapat lehet még. Ennyire negatív meg biztos nincs még egy)peterk2005optimista kend emlékezete: www.coldhardfootballfacts.com/cold-hard-football-facts-blog/peyton-mannings-record-vs-every-nfl-team/28035/
Tegyük hozzá h az idei szezon nincs benne.empty taxi


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Hát végiglesve a listákat elég durva milyen gyenge a rájátszásbeli mutatója...És ha már itt tartunk - mármint a Coltsfan2007 által felvetett "Manning fél" vagy "Manning nem bírja a kulcs pillanatokat" dolognál. Nos, a Pats kétségtelenül Manning nemezise, talán az egyetlen csapat akik ellen negatív a mérlege. (Talán még a Pittsburgh ellen lehet negatív, fejből nem tudom, hadd ne keressem meg, de ha van is, max 1. 2 csapat lehet még. Ennyire negatív meg biztos nincs még egy)peterk2005optimista kend emlékezete: www.coldhardfootballfacts.com/cold-hard-football-facts-blog/peyton-mannings-record-vs-every-nfl-team/28035/
Tegyük hozzá h az idei szezon nincs benne.empty taxi
több mint 11 éve
És ha már itt tartunk - mármint a Coltsfan2007 által felvetett "Manning fél" vagy "Manning nem bírja a kulcs pillanatokat" dolognál. Nos, a Pats kétségtelenül Manning nemezise, talán az egyetlen csapat akik ellen negatív a mérlege. (Talán még a Pittsburgh ellen lehet negatív, fejből nem tudom, hadd ne keressem meg, de ha van is, max 1. 2 csapat lehet még. Ennyire negatív meg biztos nincs még egy)peterk2005optimista kend emlékezete: www.coldhardfootballfacts.com/cold-hard-football-facts-blog/peyton-mannings-record-vs-every-nfl-team/28035/
Tegyük hozzá h az idei szezon nincs benne.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 11 éve
Szerintem a védelmünk achillese a 3rd&long szituk. Nagyon sokszor fordul elő h az első két playt szinte nullázzuk, vagy még jobb helyzetet teremtünk magunknak, erre egy hosszú passzal kezdhetjük az egészet előről.Általános DoktorBlack leírta a szerinte lehetséges opciókat. Az én véleményem az, hogy ez coatching probléma. Del Rio... Ha időszakos lenne - pl. egy idényben 4-5 meccsre nagyon visszaesik, vagy egy teljes idényben nem jó - akkor más hibára is gyanakodnék - formahanyatlás, eltűnő szinkron a játékosok között, minőségi problémák, stb. De Denverben ez 3 éve folyamatosan jelen van, secondary személyi összetételétől és a védelem teljesítményétől függetlenül. Akkor is benne van a veszély, ha egyébként a védelem nagyon jól játszik. Idén nagyon reménykedtem benne, hogy Ward érkezésével ez a probléma megoldódik, de egyelőre úgy tűnik, hogy nem. Talán kicsit csökkent a veszély, majd meglátjuk. De a damoklész kardját én is ott látom. Főleg majd egy esetleges playoff meccsen, ahol egy ilyen hiba akár el is dönthet egy meccset...
Mondjuk ha a ST is betlizik mellé, és el is adjuk majd a labdát, akkor tök mindegy lesz. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Ördög ügyvédjeként megkérdezném, hogy mi a helyzet, ha mondjuk 2007 után nézzük ezt a statot? Ha jól emlékszem azóta Brady sem nyert idegen meccset PM ellen. De lehet, hogy rosszul emlékszem 😊tamssssHa trendekre vagy kíváncsi, akkor a történet úgy néz ki, hogy Manning (Colts) elbukta az első hat meccsét a Pats ellen 2001-2004 között. Akkor még (2001-ben) egy csoportban volt a két csapat, emiatt játszottak 3 év alatt olyan sok meccset. Az a 4 év volt ugye az az időszak amikor a Pats háromszor SB-t nyert. Ebből az első hat meccsből 4 volt Bostonban, kettő Indy-ben. (2-2 alapszakasz meccs, plusz két playoff meccs Bostonban.) Azóta játszottak még tíz meccset, 6-ot Bostonban, 4-et Indyben/Denverben. Ezen az utóbbi tíz meccsen döntetlen az állás (5-5). Ebből a tíz meccsből Brady 1-et, Manning 2-t nyert idegenben. Szerintem ez választ ad Coltsfan2007 felvetésére is, hogy ki kitől fél. 😊
És ha már itt tartunk - mármint a Coltsfan2007 által felvetett "Manning fél" vagy "Manning nem bírja a kulcs pillanatokat" dolognál. Nos, a Pats kétségtelenül Manning nemezise, talán az egyetlen csapat akik ellen negatív a mérlege. (Talán még a Pittsburgh ellen lehet negatív, fejből nem tudom, hadd ne keressem meg, de ha van is, max 1. 2 csapat lehet még. Ennyire negatív meg biztos nincs még egy) A nyertes típushoz: a playoffban (tehát amikor számít) 2-2 a mérleg. Ebből az első kettőt bukta el 2003 és 2004-ben Bostonban, a második kettőt pedig megnyerte (Indyben 2006-ban és Denverben tavaly). Mindkettőn nyertes meccsen nagyon nagyot játszott (akkor is, ha 2006-ban nagyon sz*rul kezdte a meccset, de utána elképesztően játszott). A 2009-es Superbowl INT-et meg a nevére írni kb. ugyanolyan, mint Brady nevére írni, hogy nem tudott visszajönni a Giants meccs végén, amikor Welker dropolt. Annál a Manning INT-nél Wayne csúszott el a bevágáskor és emiatt nem tudta megfutni a route-ját. Manning már akkor eldobta a labdát, amikor Wayne még el se kezdte a bevágást. Tény, hogy se Manning, se Brady nem dobott tökéletes passzt akkor, egy fél méterrel mehetett volna jobb helyre is mindkettő, és akkor az egyik catch, a másik meg valószínűleg nem INT. De ezt értelmetlen a számlájukra írni. Minden meccsen dobnak 4-5 nem teljesen centire pontos labdát, csak mivel nincs belőle semmi, ezért a kutyát nem érdekli. Azokon az SB-ken is dobtak ugyanolyan 4-5 kicsit pontatlan labdát előtte, amiből catch lett (vagy csak sima incomplete). Ahogy Eli is és Brees is ellenük. Egy SB gyűrűért el kell kapni az ilyen labdát is, ill. nem szabad elcsúszni kulcs pillanatban. Ez van.
Azt meg végképp hülyeségnek érzem, hogy emiatt "nem győztes típusnak" nevezik. Manning kb. 2006 óta nem játszott igazán rossz playoff meccset. Fura módon pont abban az évben volt a két talán legrosszabb meccse, amikor a Colts SB-t nyert. Coincidence? Lehet, hogy azért, mert akkor csapat is volt körülötte, akik kulcs pillanatokban hozták magukat? 😊 Egyébként Colts fanként nyilván tudod (tudnod kéne) a Colts playoff history-t. Azt, ahogy gyak. Freeneyvel karöltve ketten vitték 2009-ben SB-be a csapatot, és Manning a playoffban is fantasztikusan játszott végig. Azt, hogy 2010-ben lényegében megnyerte a meccset a csapatnak a Jets ellen az utolsó perces drive-al, csak Caldwell elbalfaszkodta az utolsó 40 másodpercet. Vagy azt, hogy a Pittsburgh ellen 2005-ben szintén megcsinálta az utolsó drive-ot, csak Vanderjagt mellérúgta a FG-t. Vagy azt, hogy 2007-ben a San Diego ellen szintén megcsinálta a fordítást a meccs végén, csak aztán az utolsó drive-ban, amikor össz-vissz 1 first down kellett volna még, akkor 2-szer futottunk - ami egész meccsen nem ment -, majd harmadikra sackelték, összeomlott a fal előtte, esélye se volt. Na, ezek is benne vannak abban a rossz playoff mérlegben. 😊 (Természetesen voltak hibái is, playoffban is. A Baltimore elleni overtime INT pl. az ő hibája volt teljesen. De mondj egy irányítót akinek nincs a karrierjében kulcs pillanatos hiba. Beleértve Montana-t is. Na neki nem is egy volt, hanem jópár. 😊 És mégis ma ő a nyertes QB szimbóluma, és nem a hibáira emlékeznek, hanem mondjuk a "the catch"-re.)
Szóval anélkül, hogy belemennék abba, hogy "ki a jobb irányító" (ez úgyis szubjektív), ez egy csapatjáték. Volt és lesz is még (ne legyen 😊) olyan meccs ami Manning (vagy Brady) átlagosnál gyengébb játékán (is) megy el, de ez nagyon ritka. Minden meccsükre jut tíz olyan, mint pl. idén a Seattle-i, ahol hibázott, aztán egy perccel később meg egy WTF drive-al 40mp alatt időkérés nélkül egyenlített az (akkor még) a tavalyi önmagát idéző Seattle defense ellen, visszahozva a meccset. Vagy tavaly a Pats ellen, amikor 24-0 után a második félidőre teljesen összeesett a csapat, a Pats fordított, de amikor kellett, a végén széllel szemben megcsinálta az egyenlítő drive-ot. És az OT-ban kétszer vitte - szintén széllel szemben - FG távolságig a csapatot, csak mivel Belichich egy zseni és "defer-t" választott, hogy a szél nekik kedvezzen, a 30 yard széllel szemben nem volt elég (két drop miatt nem jutottunk még közelebb egyébként 😊). A meccset mégsem Brady döntötte el - kb. semmit nem tudtak haladni a szél támogatásával sem, nesze neked clutch QB -, hanem Welker ugye. 😊 (Félreértés ne essék, nem Brady számlájára írom, hogy nem tudtak haladni. Brady jó volt, de társak nélkül ennyi jött össze.)
Szóval tudom, hogy játékosokra rá tud ragadni bizonyos jelző, és Manningra is ráragadt ez a "nem tud nyerni", "nem clutch" jelző, ahogy Brady-re az ellenkezője. A minap az NFL Networkön a meccs felvezetéseként ismét volt egy Brady vs Manning beszélgetés, és megint előjött, hogy "ha csak 1 play van, utolsó esély, akkor kit állítanál be", és természetesen Brady-t mondták többen. Megértem, hiszen mégiscsak neki van 3 gyűrűje. De.... Véleményem szerint, ha alaposabban megnézem minden playoff meccsüket 2004 óta (mindegyiket láttam mindkettőtől), akkor szerintem Manning playoff teljesítménye összességében jobb, mint Brady-é. És az eredményessége is: Manning +2-vel, Brady +1-el áll playoffban 2004 óta, és Manning 3, Brady 2 SB-be jutott be. Ez nem kevés idő, ez 10(!) év a 16 éves karrierjükből. A karrierjük immár nagyobbik része, méghozzá az utóbbi (elvileg relevánsabb) rész. És mégis, ott van az az első négy év, és emiatt ma is egyértelmű a média szakik válasza, ha az a kérdés, ki a clutch. 😊 És ez már így is marad.
A leírtak egyébként nem vonnak le semmit Brady nagyságából vagy utóbbi 10 évi teljesítményéből. Sőt, szerintem Brady pont ebben a 10 évben lett az a korszakos irányító aki ma, nem az első 4 évében. Pedig ez a 10 év az "eredménytelenebbik" 10 éve. Egyszerűen csak így alakultak az események, így alakult a karrierjük. Az utóbbi években a playoffban Brady sem kapta meg mindig kulcs pillanatokban azt a támogatást, hogy "clutch lehessen". Nem rajta múlt - ahogy legtöbbször Manningen sem - hogy nem nyert többet. Samuel 2006-os emlékezetes dropja csak egy példa. Ez egy csapatjáték, nincs mese.
Elnézést a kisregényért. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Szerintem a védelmünk achillese a 3rd&long szituk. Nagyon sokszor fordul elő h az első két playt szinte nullázzuk, vagy még jobb helyzetet teremtünk magunknak, erre egy hosszú passzal kezdhetjük az egészet előről. Bár a 3&outok száma is jelentősen javult, szal lehet h csak nekem feltűnő/idegesítő, de nem tudok nyugodt lenni egy 3&20-nál sem, mert képesek vagyunk ajándékozni ilyenkor is egy nagy playt, a semmiből...
Külön bosszantó a zászlótenger (bár ez az O-linenál is így van), főleg a buta hibák/fegyelmezetlenségekből, amiket egyszerűen nem értek h egy profi stáb h képes megtűrni...
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
