Denver Broncos

49 feliratkozó

9 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Nem volt jó Sutton.. de talán jobb lehetett volna, ha az első két negyedben is foglalkoztatva van. Továbbra sem értem, miért kap ennyi játékot Harvey és Engram?
Jaleel lehet nem brusztol, de kétszer annyit halad előre a földön. Az se rossz. És elkapni sem tud rosszabbul, mint Harvey. Ki lehetne probálni, hogy nem hozzuk le minden sikeres futása után. Black írt már korábban erről az innen nézve érthetetlen vetésforgóról. Még mindig nem látom a hasznát.
Zalán
harvey: átlag felett marad talpon az első kontakt után és kicsit nehezebb lekövetni a védelmeknek a mozgását, nem ideális rb1, de házon belül bőven a legjobb
jaleel: hópihe, kiismerhető a playhívás amikor fent van
sutton: nehezen szeparálódik idén (is), de felépítése miatt nem is kell, viszont több labdát kap, mint érezzük. számok alapján afc-ben top3 wr-ben hozzáadott értékben
franklin: róla ugye volt szó, kimagaslóan játsza magát üresre távoli útvonalakon, de nem használjuk ki
engram: blokkolásra használhatatlan, pálya közepét nem tudjuk megtörni vele konzisztensen, zónáhatárokat elvétve érzi, playoffban elő kell lépnie, különben csalódás
mims: ebből akár trade is lehet ha így halad, bár van még benne hitem, csak 23, hátha...
9 hónapja
Zalán Denver Broncos 5 042 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Minden jel szerint ez volt a cél, hogy a D ücsörögjön a seggén, amennyit csak lehet. VJ nem jövőre lesz HC, viszont másodszor puhul fel decemberre a védelme, és ez nem frankó. Én ezért mondtam korábban, nem esnék kétségbe, ha ezt az állományt, most már közös múlttal valaki más irányítaná.
Sutton ezredes lett harmadszor a pályafutása alatt. Kétszer Bo-val. Mindentől függetlenül érthetetlen, miért nem nézünk felé olykor egy félidőn keresztül, néhe egész meccsen elfelejtjük. Harvey indokolatlanul túl van használva. Jaleel ugyanezt lehozná, csak többet futva és gyorsabban. Engram az nem
Joker, hanem bohócdoktor.
Most mini bye.
Nyilván nem lennék szomorú, ha a Texans kikaparná a gesztenyét. Januárban egy másik bajnokság kezdődik, és nem mindegy, honnan startolunk. Ettől még. Chargerst le kell gyözni, bármilyen eséllyel érkeznek Coloradoba.
Megint ledöntöttünk egy tíz éves blamát, jàr a pacsi Paytonnak.
Zalán
Sutton sztem nem volt jó tegnap, volt 1 kulcs elkapása azon kívül azért elkapható labdákat nem sikerült behúznia

Harvey nem jó, de brusztol, Jaleel erre sztem nem alkalmas
Negritis, a vajda
Nem volt jó Sutton.. de talán jobb lehetett volna, ha az első két negyedben is foglalkoztatva van. Továbbra sem értem, miért kap ennyi játékot Harvey és Engram?
Jaleel lehet nem brusztol, de kétszer annyit halad előre a földön. Az se rossz. És elkapni sem tud rosszabbul, mint Harvey. Ki lehetne probálni, hogy nem hozzuk le minden sikeres futása után. Black írt már korábban erről az innen nézve érthetetlen vetésforgóról. Még mindig nem látom a hasznát.

"I love this sport. I hate this sport."
9 hónapja
Zalán Denver Broncos 5 042 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Én szeretem ezt a csapatot. Azonban az azért elég vészjósló hogy a Cam Ward, (idei) Geno 2x, Fields, Mills, Mariota, Oladokun!😀, sornak labdái vannak a meccsek végén a győzelemhez. Ezt jó lenne a jövőben azért elkerülni. Kicsit olyan ez a csapat mint fociban az Atleti: A nagyoknak kifejezetten kellemetlen matchup, ugyanakkor a kicsiket sokszor nem tudják magabiztosan ütni.

Dobbinsról tudni valamit? PO-ra visszatérhet?
esanders10
De sikerült? 😉

"I love this sport. I hate this sport."
9 hónapja
esanders10 Denver Broncos 1 120
Én szeretem ezt a csapatot. Azonban az azért elég vészjósló hogy a Cam Ward, (idei) Geno 2x, Fields, Mills, Mariota, Oladokun!😀, sornak labdái vannak a meccsek végén a győzelemhez. Ezt jó lenne a jövőben azért elkerülni. Kicsit olyan ez a csapat mint fociban az Atleti: A nagyoknak kifejezetten kellemetlen matchup, ugyanakkor a kicsiket sokszor nem tudják magabiztosan ütni.

Dobbinsról tudni valamit? PO-ra visszatérhet?
9 hónapja
Tactful Cactus Green Bay Packers 16 036
Olvasom, hogy Marcedes érkezett a PS-ből. Tök jó.

Szerkesztette: Tactful Cactus

P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
9 hónapja
Assurbanapli Denver Broncos 2 138
A nagy számolgatásban azért belebeszélek, és elmondom, hogy a Nix futott td az mestermű volt.
Zalán
Nem kímélte magát. Lemehetett volna két yardnál, de inkább belefutott két védőbe.
9 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 361 — The Mathematician
Minden jel szerint ez volt a cél, hogy a D ücsörögjön a seggén, amennyit csak lehet. VJ nem jövőre lesz HC, viszont másodszor puhul fel decemberre a védelme, és ez nem frankó. Én ezért mondtam korábban, nem esnék kétségbe, ha ezt az állományt, most már közös múlttal valaki más irányítaná.
Sutton ezredes lett harmadszor a pályafutása alatt. Kétszer Bo-val. Mindentől függetlenül érthetetlen, miért nem nézünk felé olykor egy félidőn keresztül, néhe egész meccsen elfelejtjük. Harvey indokolatlanul túl van használva. Jaleel ugyanezt lehozná, csak többet futva és gyorsabban. Engram az nem
Joker, hanem bohócdoktor.
Most mini bye.
Nyilván nem lennék szomorú, ha a Texans kikaparná a gesztenyét. Januárban egy másik bajnokság kezdődik, és nem mindegy, honnan startolunk. Ettől még. Chargerst le kell gyözni, bármilyen eséllyel érkeznek Coloradoba.
Megint ledöntöttünk egy tíz éves blamát, jàr a pacsi Paytonnak.
Zalán
Sutton sztem nem volt jó tegnap, volt 1 kulcs elkapása azon kívül azért elkapható labdákat nem sikerült behúznia

Harvey nem jó, de brusztol, Jaleel erre sztem nem alkalmas

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
9 hónapja
Bozontron Denver Broncos 574
Jó, semmi nem történt, tudtuk, hogy bárhogy lesz, a Chargers meccs lesz a lényeg. Amit hozni is fogunk, valamiért ezen nem aggódom.

Viszont azon gondolkodtam, hogy a futott TD kapcsán meg néhány KULCS play kapcsán azért tényleg elkezdhetünk arról beszélni, hogy megvan az irányitónk hosszú távra. Nem az ő plafonja a kérdés nekem már, hanem Suttonon kívül a többi skill playeré, mondjuk egy TDt ő is dropolt éjjel.

Erre ott jöttem rá, hogy felmerült bennem, hogy mi lenne ha megsérülne Nix egy ilyen vadabb futásnál. Meggyőződésem, hogy vége lenne a szezonnak abban a pillanatban, vagyis nálam abszolúte Nix lett a QB, nem is kérnék mást.
9 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 361 — The Mathematician
A nagy számolgatásban azért belebeszélek, és elmondom, hogy a Nix futott td az mestermű volt.
Zalán
főleg hogy sztem ott is át kellett hívnia a playt

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
9 hónapja
Zalán Denver Broncos 5 042 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
A nagy számolgatásban azért belebeszélek, és elmondom, hogy a Nix futott td az mestermű volt.

"I love this sport. I hate this sport."
9 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Kizárt dolognak tartom hogy az Eagles nyerjen, hetek óta nézem a meccsüket, sír a labda náluk. A tavalyi Eagles simán nyerne, a mostani tuti nem fog Buffalo-ban.
JC6 (Mr. Miele)
Szerintem is rosszak, de a Billsnél azért jobbak, tétmeccsen nyerhetnének roadon is. De most nézem hogy nekik tét nélküli, kettőt kéne bukni a Bearsnek, hogy az Eagles legyen a 2. seed, egyébként fix 3. helyen vannak. Le se fogják szarni.
9 hónapja
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 466
Kizárt dolognak tartom hogy az Eagles nyerjen, hetek óta nézem a meccsüket, sír a labda náluk. A tavalyi Eagles simán nyerne, a mostani tuti nem fog Buffalo-ban.
9 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Nekem a playoff machine azt mutatja, hogy ha a Bolts nyeri mindkét meccsét, akkor ők a 3rd, és mi a 6th, és egymással játszunk. Valamit rosszul számoltam?
Assurbanapli
Jogos, most megnéztem és a predictor szerint Buffalo ellen buknánk a tiebreakert (úgy számoltam az Billsszel szemben megvan, de akkor mégse). Ennek megfelelően fordítva is működik, szóval a Bills-Eagles függvégényében jöhetnek is hozzánk, ha kikapnak a Texanstól (és az Eagles nyer). Lényeg a lényeg akkor nekünk nem csak a Texansnak kell szurkolni, hanem az Eaglesnek is. Hiszen ha nyerne az Eagles, akkor lenne biztos a Steelers idegenben utolsó fordulós vereség esetén.
9 hónapja
Assurbanapli Denver Broncos 2 138
Ha ugyanis kikapunk most a Chargerstől, akkor vagy a Texans, vagy megint a Bolts jön a PO első hetében.
Assurbanapli
Nem. Ha kikapunk a Chargerstől (és a LAC nyer a Texans ellen is), Pittsburghbe megyünk szinte biztosan. Ha kikapunk a Chargerstől, de ők nem nyernek a Houston ellen, akkor Bills vagy Texans, annak függvényében mit játszik egymással a Buff és az Eagles. Ha nyer az Eagles, Bills jön hozzánk ebben az esetben. Ha a Bills megveri az Eaglest, akkor Texans jön.

Szóval az első fordulóban: Bye, Pittsburgh (A), Bills (H), vagy Texans (H). Ezek a lehetőségek vannak. Ha jól számolom más szcenáció voltaképp nincs is, ha a Jax, Pats 2 W-jét megadjuk (márpedig szerintem meg kell adni).
Cruyffista
Nekem a playoff machine azt mutatja, hogy ha a Bolts nyeri mindkét meccsét, akkor ők a 3rd, és mi a 6th, és egymással játszunk. Valamit rosszul számoltam?
Assurbanapli
Megvan, miért. Azért, mert én a Billsnek adtam mindkét hátralévő meccset ebben a scenarioban. Ami távolról sem biztos.
9 hónapja
Assurbanapli Denver Broncos 2 138
Ha ugyanis kikapunk most a Chargerstől, akkor vagy a Texans, vagy megint a Bolts jön a PO első hetében.
Assurbanapli
Nem. Ha kikapunk a Chargerstől (és a LAC nyer a Texans ellen is), Pittsburghbe megyünk szinte biztosan. Ha kikapunk a Chargerstől, de ők nem nyernek a Houston ellen, akkor Bills vagy Texans, annak függvényében mit játszik egymással a Buff és az Eagles. Ha nyer az Eagles, Bills jön hozzánk ebben az esetben. Ha a Bills megveri az Eaglest, akkor Texans jön.

Szóval az első fordulóban: Bye, Pittsburgh (A), Bills (H), vagy Texans (H). Ezek a lehetőségek vannak. Ha jól számolom más szcenáció voltaképp nincs is, ha a Jax, Pats 2 W-jét megadjuk (márpedig szerintem meg kell adni).
Cruyffista
Nekem a playoff machine azt mutatja, hogy ha a Bolts nyeri mindkét meccsét, akkor ők a 3rd, és mi a 6th, és egymással játszunk. Valamit rosszul számoltam?
9 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 361 — The Mathematician
Itt a W volt a nagyon fontos, és nem szabad alábecsülni a "tartalékos" ellenfelet sem (lásd pl Lions meccs), ez az NFL, bárki elkaphat bárkit...
Általános Doktor
nekem ez a meccs ahogy írtam is a colts-seahawksra hajazott, a lényeg hogy meglett a meccs és bár voltak idegesítő dolgok - főleg a D# volt meh - az O# tartotta a kontrollt amennyire lehet és amit már láttunk akár a 2. Raiders meccsen is
szép hosszú metodikus támadásó driveok, amikkel nem lesz 50-30 a meccs, viszont stabilan meglehet a W

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
9 hónapja
Assurbanapli Denver Broncos 2 138
Na, akkor a chargers ellen is egy szar meccsen, minimális különbséggel, infarktusok tucatjai mellett, de győzzünk
Assurbanapli
Aztán 1-and-done?
zacknorb
Ahogy mondod. Mert ez még ugye mindig lényegesen jobb, mint ha a wc roundban lenne 1-and-done.

Ha ugyanis kikapunk most a Chargerstől, akkor vagy a Texans, vagy megint a Bolts jön a PO első hetében. És nem látom magam előtt, hogy képesek lennénk megverni a Houstont jelenlegi formájában. Ha pedig a Bolts úgy jön, hogy előző héten megvert minket, akkor az szintén elég reménytelen.

Amiket írtam, furcsának tűnhet így a 1st seedért folytatott küzdelem közepén, de én a Steelers és a Pats ellen látom versenyképesnek (nem esélyesnek, de versenyképesnek) magunkat a PO-ban, a többiek ellen nem igazán.
Assurbanapli
Az idei po-ban bárkit legyőzhetünk és bárki legyőzhet. A po ismérve is ez. Rég volt ez így, hogy hetek óta benn vagyunk, s a helyezést számolgatjuk. Pláne ritka alkalom, hogy a first seedért valós esélyünk van. Nyilván lesz pár ázós kanyar a po-ban, és az is lehet, hogy a kedves sajtfejnek igaza lesz, egyből bedőlünk. De bármi van, ez az idény siker. A Wilson atompusztulat utáni feltámadás, kétszer po, egy, a liga által lesajnált qb-val, számtalan tehetség felvirágoztatásával. Nem kész csapat még mindig, tovább kell építeni, de ez akár gyözhet is. Nincs miért kishitűnek lenni, de elbizakodottnak sem…
Zalán
Bocs, pont közben szerkesztetem a hsz-emet, lényegében azt tettem hozzá, amit te is írtál. Azzal is mélységesen egyetértek, hogy a wilsoni időkhöz képest ez hatalmas előrelépés.

Amiket írtam, furcsának tűnhet így a 1st seedért folytatott küzdelem közepén, de én a Steelers és a Pats ellen látom versenyképesnek (nem esélyesnek, de versenyképesnek) magunkat a PO-ban, a többiek ellen nem igazán. (A Billsen gondolkodom.)

De félreértés ne essék, ezek csak a valószínűséget jelzik (azt is csak szerintem). Ettől még becsoszoghatunk a SB-ba. Mint tudjuk, ez az NFL, a valószínű nem biztos, hogy meg is történik. Nem mintha ez nem lenne így minden sportban...

Szerkesztette: Assurbanapli
9 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 869 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Na, akkor a chargers ellen is egy szar meccsen, minimális különbséggel, infarktusok tucatjai mellett, de győzzünk
Assurbanapli
Aztán 1-and-done?
9 hónapja
Zalán Denver Broncos 5 042 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Minden jel szerint ez volt a cél, hogy a D ücsörögjön a seggén, amennyit csak lehet. VJ nem jövőre lesz HC, viszont másodszor puhul fel decemberre a védelme, és ez nem frankó. Én ezért mondtam korábban, nem esnék kétségbe, ha ezt az állományt, most már közös múlttal valaki más irányítaná.
Sutton ezredes lett harmadszor a pályafutása alatt. Kétszer Bo-val. Mindentől függetlenül érthetetlen, miért nem nézünk felé olykor egy félidőn keresztül, néhe egész meccsen elfelejtjük. Harvey indokolatlanul túl van használva. Jaleel ugyanezt lehozná, csak többet futva és gyorsabban. Engram az nem
Joker, hanem bohócdoktor.
Most mini bye.
Nyilván nem lennék szomorú, ha a Texans kikaparná a gesztenyét. Januárban egy másik bajnokság kezdődik, és nem mindegy, honnan startolunk. Ettől még. Chargerst le kell gyözni, bármilyen eséllyel érkeznek Coloradoba.
Megint ledöntöttünk egy tíz éves blamát, jàr a pacsi Paytonnak.

Szerkesztette: Zalán

"I love this sport. I hate this sport."
9 hónapja
Általános Doktor Denver Broncos 2 181 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Itt a W volt a nagyon fontos, és nem szabad alábecsülni a "tartalékos" ellenfelet sem (lásd pl Lions meccs), ez az NFL, bárki elkaphat bárkit...

A kövi meccs PO szintű meccs, jól jönne az az egy hét pihi és a fix hazai pálya.

Addig lehet szurkolni a Texansnak, azzal legalább az 1-4 hely meglenne | és nem mellesleg az AFC West 2015 után újra | , ami legalább egy hazai meccset jelentene + akkor hátha Haribó úgy ítéli meg h többet ér egy pihentetéssel, mintha előrébb kerül a 7-5 hely között.

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
9 hónapja
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 466
Ahogy olvastam a követőt… örülök hogy csak az utolsó 2 percre keltem fel😃😆
9 hónapja
Assurbanapli Denver Broncos 2 138
Na, akkor a chargers ellen is egy szar meccsen, minimális különbséggel, infarktusok tucatjai mellett, de győzzünk
9 hónapja
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 713 — "Montoya por favor!"
nem nyerni szoktuk járni az Arrowheadbe, nem volt könnyű, de meglett.
Amég megoldjuk hogy nyerünk, addig nincs baj 😀

Szerkesztette: Heisman nádor

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz