Green Bay Packers
78 feliratkozó
több mint 2 éve
Szóval ilyen oddsok mellett (3.9-es szorzó a győzelmünk) én azért megteszem a csapatot, eddig, amikor fogadtam rájuk, bejött 😊Tippmixen 3.55. (Dallas 1.27...)
ugyanmar
több mint 2 éve
Végig bíztam a PO-ban - a szezon közepétől már csak az éppen becsúszásban, de ez összejött. Love-ban az elején nagyon bíztam, a szezon közepén én is hitehagyott lettem, de hálaadás óta (újra) olyan, mintha egy veterán HOF -jelölt irányítónk lenne.
A Dallas ellen pedig persze, nem mi vagyunk az esélyesek, de
1: Idén ilyen szintű underdogként (Lions, Chiefs) elég jók voltunk
2: A Dallas ellen történelmileg szintén elég jó a mérlegünk - az utolsó 10 meccsből 9-et megnyertünk (a legutóbbit hosszabbítás után).
Szóval ilyen oddsok mellett (3.9-es szorzó a győzelmünk) én azért megteszem a csapatot, eddig, amikor fogadtam rájuk, bejött 😊
több mint 2 éve
Igen, rájuk gondoltam.Gondolom a Frisco az fix nem dóm , és californiai északi része már tud hűvös lenni .Jövőre a 9 hazai meccsünkből 7 lesz dome-ban játszó vagy déli csapat ellen.Ki a másik a Chicago mellett, aki nem ilyen?
Kampman
zacknorb
nando89
Rég nem számít ez már annyira, mint szeretik gondolni, de feltűnt, mint érdekesség.
több mint 2 éve
Amúgy Love kb a hálaadás óta extra ha onnan nezzuk abszolut Mvp szamokat hozott , de én óvatos lennék továbbra is Gute helyében és nagy pénzt csak a következő szezon kozepe vége fele vágnám hozzá, igen ebben benne van h drágább is lehet , de megnézném azért nagyobb mintán h ez mennyire fenntartható ami most van .Erősen hajlok rá, hogy egyetértsek veled: a dicséretben is, de abban is, hogy nem árt a földön maradni és óvatosnak lenni. Meg kell várni, hogyan teljesít Love a PO-ban + a következő szezonban, ami jóval keményebbnek ígérkezik, mint az idei. A csoporton kívül egy-két kivételtől eltekintve jellemzően nehéz, vagy még nehezebb ellenfelek jönnek. (Attól tartok, hogy a pillanatnyilag leggyengébbnek tűnő ARI és Titans sem lesz könnyű falat.)
nando89
De ez még a jövő zenéje… Addig is örüljünk. Azt hiszem, konszenzus van arról, hogy összességében a mutatott játékban (Love-ra és az O-ra gondolok) többet kaptunk ettől az alapszakasztól, mint amit vártunk, és ami a legfontosabb, látszik a perspektíva. Ezt ugyanis nem lehet eléggé hangsúlyozni: fuzovelkifele.com/2024/01/46-eve-nem-jutott-olyan-fiatal-csapat-rajatszasba-mint-az-idei-packers/
Ui: Na, most olvasom, hogy Vrabelt menesztették.
Szerkesztette: nagylaza, főpohárnok
több mint 2 éve
Jaire egy marha 😀(A riporter csaj nem nagyon volt képben a másodiknál, hogy ki trollkodta meg.)
Pack is back vol. 1.
www.youtube.com/watch?v=b4qXg9BKQtY
Pack is back vol 2.
www.youtube.com/watch?v=QQRfP8eEdj4
több mint 2 éve
Amúgy Love kb a hálaadás óta extra ha onnan nezzuk abszolut Mvp szamokat hozott , de én óvatos lennék továbbra is Gute helyében és nagy pénzt csak a következő szezon kozepe vége fele vágnám hozzá, igen ebben benne van h drágább is lehet , de megnézném azért nagyobb mintán h ez mennyire fenntartható ami most van .
több mint 2 éve
Gondolom a Frisco az fix nem dóm , és californiai északi része már tud hűvös lenni .Jövőre a 9 hazai meccsünkből 7 lesz dome-ban játszó vagy déli csapat ellen.Ki a másik a Chicago mellett, aki nem ilyen?
Kampman
zacknorb
több mint 2 éve
Jövőre a 9 hazai meccsünkből 7 lesz dome-ban játszó vagy déli csapat ellen.Ki a másik a Chicago mellett, aki nem ilyen?
Kampman
Poloska vagyok.
több mint 2 éve
Jövőre a 9 hazai meccsünkből 7 lesz dome-ban játszó vagy déli csapat ellen.
több mint 2 éve
Igazából már azért is megérte a PO-ba jutás, hogy még legalább egy hétig nem a jövő évi draftról, meg FA piacról kell beszélgetnünk, hanem mehet az esélylatolgatás meg a bizakodás. Külön pikantéria, hogy McCarthy-ék ellen foguk játszani.De végül akármi is lesz az eredmény, a reményt már megnyertük idén, hogy lehet egy újabb fr QB-nk, s egy SB esélyes csapatunk a következő pár évben.
több mint 2 éve
preston smith pl, nem idegen a géniusztólVéleményem szerint min. különbség van a két csapat között jelen pillanatban.Hidd el, hogy Barry kitalal majd valamit, hogy veletlenul se o fogja, igy akarja meglepni a Cowboyst. Tegnap kifejezetten meglepodtem, mennyit volt Moore-on.
Ha a D olyan baszó lesz, mint tegnap és Ja meg tudja fogni Ceedee Lambet, akkor teljesen nyitott a párharc.
SGBP
casaubon
több mint 2 éve
Véleményem szerint min. különbség van a két csapat között jelen pillanatban.Hidd el, hogy Barry kitalal majd valamit, hogy veletlenul se o fogja, igy akarja meglepni a Cowboyst. Tegnap kifejezetten meglepodtem, mennyit volt Moore-on.
Ha a D olyan baszó lesz, mint tegnap és Ja meg tudja fogni Ceedee Lambet, akkor teljesen nyitott a párharc.
SGBP
több mint 2 éve
SGBP
344
Véleményem szerint min. különbség van a két csapat között jelen pillanatban.Ha a D olyan baszó lesz, mint tegnap és Ja meg tudja fogni Ceedee Lambet, akkor teljesen nyitott a párharc.
több mint 2 éve
A CHI a szezonban most először nem érte el a 10 pontot. A statok alapján óriási fölényben voltunk, az egyetlen, ami zavar, hogy az eredményen ez csak mérsékelten látszik. Az biztos, hogy a Dallas ellen nem lesz elég 17 pont.
több mint 2 éve
Ez tok jo csak a te mondatodnak nincs koze a topichoz. 😀 Cowboys D megy fel a Packers D ellen?De van akkora juggernaut mint az Arizona, aki 28-at pakolt fel a Dallasnak :pNem akkora offensive juggernaut a Dallas mint a Panthers ami 30at pakolt fel a Packersnek 😛Szerintem az a realitás, hogy 30 környékén minimum kapunk, egyszerűen túl jól megy a Dallasnak támadásbanA legutóbbi öt meccséből háromszor nem ment 20 pont fölé.
Gergőbácsi
nagylaza, főpohárnok
Blevi
Steve Ribbed
Szerkesztette: Blevi
több mint 2 éve
Ebben a sorrendben jöhet... 😋eki vagy abszint?Nem úgy lesz, nyugi! A Fasszopó Sors üzent álmomban, a Rams sajnos elintéz titeket divíziós körben (don't shoot the messenger).Ha Dallas szurkolo lennek nem lennek nyugodt. Forro csapat ez most, vesztenivalo nelkul. Dallasban meg szeretnek choke-olni. Kivancsian varom.utána jöhettek SF-be, gyertek csak, van finom süti 🍪😇
JéBé
😏
petey
Amúgy nem félek a Packerstől. Az utolsó 5 ellenfél finoman szólva nem volt acélos kihívó, a Packers játékosai nagyon fiatalok, a Cowboys hazai pálya pedig megnyugtató háttért ad. Minden csapat csókol olykor (amelyik kevesebbet az el van kényeztetve), ennyi erővel babonával is érvelhetnél, ugyanolyan hatásos lenne.
gyeek
petey
“Hogy mindenki értse őket, ők az NFL Liverpool szurkolói. A 49ers bagázs egy kibírhatatlan népség, főleg mikor megy nekik a szekér.” (Chester)
több mint 2 éve
De van akkora juggernaut mint az Arizona, aki 28-at pakolt fel a Dallasnak :pNem akkora offensive juggernaut a Dallas mint a Panthers ami 30at pakolt fel a Packersnek 😛Szerintem az a realitás, hogy 30 környékén minimum kapunk, egyszerűen túl jól megy a Dallasnak támadásbanA legutóbbi öt meccséből háromszor nem ment 20 pont fölé.
Gergőbácsi
nagylaza, főpohárnok
Blevi
Szerkesztette: Steve Ribbed
“Hogy mindenki értse őket, ők az NFL Liverpool szurkolói. A 49ers bagázs egy kibírhatatlan népség, főleg mikor megy nekik a szekér.” (Chester)
több mint 2 éve
Nem akkora offensive juggernaut a Dallas mint a Panthers ami 30at pakolt fel a Packersnek 😛Szerintem az a realitás, hogy 30 környékén minimum kapunk, egyszerűen túl jól megy a Dallasnak támadásbanA legutóbbi öt meccséből háromszor nem ment 20 pont fölé.
Gergőbácsi
nagylaza, főpohárnok
több mint 2 éve
De abból kettő idegenben volt, ez meg otthoni meccs lesz….Szerintem az a realitás, hogy 30 környékén minimum kapunk, egyszerűen túl jól megy a Dallasnak támadásbanA legutóbbi öt meccséből háromszor nem ment 20 pont fölé.
Gergőbácsi
nagylaza, főpohárnok
több mint 2 éve
Szerintem az a realitás, hogy 30 környékén minimum kapunk, egyszerűen túl jól megy a Dallasnak támadásbanA legutóbbi öt meccséből háromszor nem ment 20 pont fölé.
Gergőbácsi
több mint 2 éve
Kender és csoki -- ha már választhatok -- igazán kedves! 😊eki vagy abszint?Nem úgy lesz, nyugi! A Fasszopó Sors üzent álmomban, a Rams sajnos elintéz titeket divíziós körben (don't shoot the messenger).Ha Dallas szurkolo lennek nem lennek nyugodt. Forro csapat ez most, vesztenivalo nelkul. Dallasban meg szeretnek choke-olni. Kivancsian varom.utána jöhettek SF-be, gyertek csak, van finom süti 🍪😇
JéBé
😏
petey
Amúgy nem félek a Packerstől. Az utolsó 5 ellenfél finoman szólva nem volt acélos kihívó, a Packers játékosai nagyon fiatalok, a Cowboys hazai pálya pedig megnyugtató háttért ad. Minden csapat csókol olykor (amelyik kevesebbet az el van kényeztetve), ennyi erővel babonával is érvelhetnél, ugyanolyan hatásos lenne.
gyeek
petey
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 2 éve
eki vagy abszint?Nem úgy lesz, nyugi! A Fasszopó Sors üzent álmomban, a Rams sajnos elintéz titeket divíziós körben (don't shoot the messenger).Ha Dallas szurkolo lennek nem lennek nyugodt. Forro csapat ez most, vesztenivalo nelkul. Dallasban meg szeretnek choke-olni. Kivancsian varom.utána jöhettek SF-be, gyertek csak, van finom süti 🍪😇
JéBé
😏
petey
Amúgy nem félek a Packerstől. Az utolsó 5 ellenfél finoman szólva nem volt acélos kihívó, a Packers játékosai nagyon fiatalok, a Cowboys hazai pálya pedig megnyugtató háttért ad. Minden csapat csókol olykor (amelyik kevesebbet az el van kényeztetve), ennyi erővel babonával is érvelhetnél, ugyanolyan hatásos lenne.
gyeek
több mint 2 éve
...........Ezt azért így én nem írnám le, sőt........😊
A legfontosabb pedig ahogy alattam írta a kolléga ez a csapat most tényleg nagyon szerethető 😊
nando89
Amúgy gratula, jobban akartátok a győzelmet, ahogy szomorúan vagy dühösen meg kell állapítanom
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 2 éve
Szerintem az a realitás, hogy 30 környékén minimum kapunk, egyszerűen túl jól megy a Dallasnak támadásban (meg aztán védekezésben is kiválóak). A kérdés, hogy sikerül-e tartani valamennyire a lépést, hogy ne dőljön el teljesen mondjuk a 3. negyed közepére. (Aztán lehet, hogy csoda történik, de azért nem erre számítok)Annyi az elvárásom, hogy ne lőjük tökön magunkat szabálytalanságokkal. A hangulat tuti jó lesz, sok Packers szurkolóval, remélhetőleg.
I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.