Houston Texans

21 feliratkozó

több mint 12 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 544 — I like the Texans, I like who we are
Jó kis cikket dobtak fel battleredre

 www.battleredblog.com/2014/1/30/5363344/blake-bortles-vs-teddy-bridgewater-the-case-for-the-first-overall-pick

Bortles vs. Bridgewater. Egy hajszállal Teddy erősebb prospectnek tűnik jelenleg, de sosem lehet tudni kiből mi lesz. És nekem van egy olyan érzésem, hogy BoBnál Blake a favorit. Van még egy két erre utaló jel is, de lehet, hogy csak spekuláció 😊 George Godsey 2010-ben RB coach volt az UCFnél, ekkor került oda Bortles, persze ekkor még mit sem lehetett sejteni, de valamennyire ismeri őt. Illetve A Penn State idén találkozott az UCF-fel, az UCF edzője George O'leary, aki az első mentora volt a George Techen BoBnak.Bondi
Nekem is ez az érzésem, csak azért is mert Teddy-t idén még nem is látta BOB, azért ez elég érdekes egy lehetséges 1/1-nél. Azt mindenesetre idén sokan kiemelték hogy a Cardinals ellenfelei között nem nagyon volt keményebb csapat, de én valamiért Bridgewaternek jobban örülnék, nem tudom hogy miért, ez az én véleményem.LanceVance
Nekem ez kicsit fura, hogy még nem látta játszani, most vagy altatnak vagy pedig Teddyvel kapcsolatban van valami egyértelműen kizáró ok...Bondi
Lehet hogy már beszéltek vele, és BoB megkérdezte hogy tudna e a rendszerében játszani vagy nem. Teddy meg okos gyerek nyilván csak azért hogy 1/1 legyen nem fog egy olyan csapathoz menni ahol nem illik bele a taktikába.
több mint 12 éve
Bondi Houston Texans 1 890 — I'm a Texan
Jó kis cikket dobtak fel battleredre

 www.battleredblog.com/2014/1/30/5363344/blake-bortles-vs-teddy-bridgewater-the-case-for-the-first-overall-pick

Bortles vs. Bridgewater. Egy hajszállal Teddy erősebb prospectnek tűnik jelenleg, de sosem lehet tudni kiből mi lesz. És nekem van egy olyan érzésem, hogy BoBnál Blake a favorit. Van még egy két erre utaló jel is, de lehet, hogy csak spekuláció 😊 George Godsey 2010-ben RB coach volt az UCFnél, ekkor került oda Bortles, persze ekkor még mit sem lehetett sejteni, de valamennyire ismeri őt. Illetve A Penn State idén találkozott az UCF-fel, az UCF edzője George O'leary, aki az első mentora volt a George Techen BoBnak.Bondi
Nekem is ez az érzésem, csak azért is mert Teddy-t idén még nem is látta BOB, azért ez elég érdekes egy lehetséges 1/1-nél. Azt mindenesetre idén sokan kiemelték hogy a Cardinals ellenfelei között nem nagyon volt keményebb csapat, de én valamiért Bridgewaternek jobban örülnék, nem tudom hogy miért, ez az én véleményem.LanceVance
Nekem ez kicsit fura, hogy még nem látta játszani, most vagy altatnak vagy pedig Teddyvel kapcsolatban van valami egyértelműen kizáró ok...

több mint 12 éve
LanceVance Houston Texans Miami Hurricanes 1 771
Jó kis cikket dobtak fel battleredre

 www.battleredblog.com/2014/1/30/5363344/blake-bortles-vs-teddy-bridgewater-the-case-for-the-first-overall-pick

Bortles vs. Bridgewater. Egy hajszállal Teddy erősebb prospectnek tűnik jelenleg, de sosem lehet tudni kiből mi lesz. És nekem van egy olyan érzésem, hogy BoBnál Blake a favorit. Van még egy két erre utaló jel is, de lehet, hogy csak spekuláció 😊 George Godsey 2010-ben RB coach volt az UCFnél, ekkor került oda Bortles, persze ekkor még mit sem lehetett sejteni, de valamennyire ismeri őt. Illetve A Penn State idén találkozott az UCF-fel, az UCF edzője George O'leary, aki az első mentora volt a George Techen BoBnak.Bondi
Nekem is ez az érzésem, csak azért is mert Teddy-t idén még nem is látta BOB, azért ez elég érdekes egy lehetséges 1/1-nél. Azt mindenesetre idén sokan kiemelték hogy a Cardinals ellenfelei között nem nagyon volt keményebb csapat, de én valamiért Bridgewaternek jobban örülnék, nem tudom hogy miért, ez az én véleményem.

több mint 12 éve
sevarafa Houston Texans 511 — "take what the defense gives you"
Jó kis cikket dobtak fel battleredre

 www.battleredblog.com/2014/1/30/5363344/blake-bortles-vs-teddy-bridgewater-the-case-for-the-first-overall-pick

Bortles vs. Bridgewater. Egy hajszállal Teddy erősebb prospectnek tűnik jelenleg, de sosem lehet tudni kiből mi lesz. És nekem van egy olyan érzésem, hogy BoBnál Blake a favorit. Van még egy két erre utaló jel is, de lehet, hogy csak spekuláció 😊 George Godsey 2010-ben RB coach volt az UCFnél, ekkor került oda Bortles, persze ekkor még mit sem lehetett sejteni, de valamennyire ismeri őt. Illetve A Penn State idén találkozott az UCF-fel, az UCF edzője George O'leary, aki az első mentora volt a George Techen BoBnak.Bondi
Nagyon király cikk!!! Azon nem gondolkodik senki, vagy nem jut eszébe senkinek, hogy Teddy fekete? Nem bántás, és nem is vagyok rasszista... Csak általában tudják, hogy a fekete bőrű irányítók az NFL-ben nem szoktak beválni, nem szoktak bajnokságot nyerni... Nekem Teddy-vel ez problémám pl... De komolyan, hangsúlyozom, hogy ezt nem bántásból vagy lenézésből írom. De tény, hogy eddig 1 fekete irányító nyert super bowlt csapatának...
több mint 12 éve
Bondi Houston Texans 1 890 — I'm a Texan
Jó kis cikket dobtak fel battleredre

 www.battleredblog.com/2014/1/30/5363344/blake-bortles-vs-teddy-bridgewater-the-case-for-the-first-overall-pick

Bortles vs. Bridgewater. Egy hajszállal Teddy erősebb prospectnek tűnik jelenleg, de sosem lehet tudni kiből mi lesz. És nekem van egy olyan érzésem, hogy BoBnál Blake a favorit. Van még egy két erre utaló jel is, de lehet, hogy csak spekuláció 😊 George Godsey 2010-ben RB coach volt az UCFnél, ekkor került oda Bortles, persze ekkor még mit sem lehetett sejteni, de valamennyire ismeri őt. Illetve A Penn State idén találkozott az UCF-fel, az UCF edzője George O'leary, aki az első mentora volt a George Techen BoBnak.

több mint 12 éve
sevarafa Houston Texans 511 — "take what the defense gives you"


oké hogy a csapat nem úgy teljesített de azért a defense így is elég jó szezont csinált sokáig vezették a legkevesebb kapott yard statisztikát és év végére 7. helyen végeztek.swatt99
Persze, ebben igazad van, csak a nagy többség annyit lát, hogy Texans 2-14... ez a baj... Amin kiakadok néha, hogy sokan mondják Luke Kuechly-t a DPoY legnagyobb esélyesének, csak azt nem tudom miért? Rbert Mathis, Brady Quinn, JJ Watt, Earl Thomas III, Richard "dont you ever talk about me" Sherman is sokkal jobb volt idén...
több mint 12 éve
swatt99 Houston Texans Clemson Tigers 985 — Bulls on Parade


oké hogy a csapat nem úgy teljesített de azért a defense így is elég jó szezont csinált sokáig vezették a legkevesebb kapott yard statisztikát és év végére 7. helyen végeztek.
több mint 12 éve
sevarafa Houston Texans 511 — "take what the defense gives you"
Azért ezeknél a díjaknál nézik azt is, hogy a csapat, hogy teljesített. Elég kevés esélyét látom, hogy JJ megint megkapja.Bondi
Szerintem ez elég nagy baj... attól, hogy egy csapat nem teljesít jól, attól még lehet benne olyan játékos, aki a legjobb védő volt...
több mint 12 éve
Bondi Houston Texans 1 890 — I'm a Texan
Egy kis nosztalgia az eddig irányítókról 😊

 www.houstontexans.com/tv-media/photo-gallery/Throwback-Thursday-Texans-QBs/11983c4d-4052-404f-9657-413e9cd10d35#start

több mint 12 éve
Bondi Houston Texans 1 890 — I'm a Texan
Azért ezeknél a díjaknál nézik azt is, hogy a csapat, hogy teljesített. Elég kevés esélyét látom, hogy JJ megint megkapja.

több mint 12 éve
sevarafa Houston Texans 511 — "take what the defense gives you"
Szerintem a csapat teljesítménye miatt nem lehet. Amúgy engem nem érdekel ki lesz, nálam akkor is Watt a legjobb védő a ligában, pont.LanceVance
Lehet hogy pont a csapat teljesítménye miatt fogja megkapni. Mert hogy egy olyan szezonban amikor a csapatnak semmi nem jön össze, ő mégis hozza a tavalyiszámokat, ez sokat elmondd a képességeiről. És meg kjell említeni hogy rengeteg meccsen 7 pontnál kevesebbel kaptunk ki, és sok esetben rajta múlt hogy csak ennyivel. Az hogy nem tudta egyedül hozni a meccseket, az egy DE-től nem várható el.samu09
én is így gondolom...
több mint 12 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 544 — I like the Texans, I like who we are
Szerintem a csapat teljesítménye miatt nem lehet. Amúgy engem nem érdekel ki lesz, nálam akkor is Watt a legjobb védő a ligában, pont.LanceVance
Lehet hogy pont a csapat teljesítménye miatt fogja megkapni. Mert hogy egy olyan szezonban amikor a csapatnak semmi nem jön össze, ő mégis hozza a tavalyiszámokat, ez sokat elmondd a képességeiről. És meg kjell említeni hogy rengeteg meccsen 7 pontnál kevesebbel kaptunk ki, és sok esetben rajta múlt hogy csak ennyivel. Az hogy nem tudta egyedül hozni a meccseket, az egy DE-től nem várható el.
több mint 12 éve
LanceVance Houston Texans Miami Hurricanes 1 771
Szerintem a csapat teljesítménye miatt nem lehet. Amúgy engem nem érdekel ki lesz, nálam akkor is Watt a legjobb védő a ligában, pont.

több mint 12 éve
sevarafa Houston Texans 511 — "take what the defense gives you"
Van esély szerintetek arra, hogy JJ megvédje a címét, és DPoY legyen idén is? A számai elképesztőek, mindenki azt mondja, hogy a legjobb védőjátékos, és a legdominánsabb, mégis idén jópár helyen azt olvasom, hogy nincs esélye nyerni. Igaz, nincsenek a tavalyi számok sack-ben, de siettetésben, ütésben, futás elleni védekezésben zseniális a srác. A PFF szerint jobb szezonja volt mint tavaly, csak a számokon nem feltétlen jön át azonnal... szerintetek? ( PFF gradje alapján Watt az egyedüli játékos aki idén 110 pont felé jutott, a második Robert quinn hetven valamennyivel... elég durva)... Szóval... Lesz címvédés?
több mint 12 éve
Collapo Baltimore Ravens Iowa Hawkeyes 3 293 — "Nevermore."
Köszönöm a válaszokat, így már inkább világos (a Yates/Keenum fejtegetés sok plusz infót adott)... akkor hát gyün az új kújbé! 😀 (amúgy szerintem nem)
Kösz még1x

Alissa
You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII

NFL - Not For Ladies!
több mint 12 éve
Bondi Houston Texans 1 890 — I'm a Texan
Nézzünk néhány pro day-t, amit minket igazán érdekelhet..persze addig még lesz egy combine
Márc. 8 Texas A&M, Márc. 19 Louisville, Márc 20. UCF, Márc 27. South Carolina és LSU

több mint 12 éve
sevarafa Houston Texans 511 — "take what the defense gives you"
Nekem sem jó. A probléma nem a te készülékedben van😊Bondi
Köszi, ebben az esetben meg vagyok nyugodva 😛
több mint 12 éve
Bondi Houston Texans 1 890 — I'm a Texan
Nekem sem jó. A probléma nem a te készülékedben van😊

több mint 12 éve
sevarafa Houston Texans 511 — "take what the defense gives you"
A mai nap a battlered oldala nekem szarul működik. Behozom, és tölt folyamatosan. az oldal felső sáv része bejön aztán ennyi. Ha frissítek, akkor megjelenik az oldal, de a frissítés miatt már újratölti, és újra nincs smemi. Tud valaki ebben tippet adni? Bocs az OFF miatt..
több mint 12 éve
sevarafa Houston Texans 511 — "take what the defense gives you"
Már a kinti fórumon is olvastam meg a battleredblogon is megjelent ma egy cikk, miszerint 2012-ben esélyünk lett volna szerződtetni Manninget, állítólag számára a Texans lett volna az első számú választás, de mi nem kerestük meg, mivel volt QB-nk Schaub személyében. Nekem ez a teória igen csak sántít. Nehezen tudom elképzelni, hogy pont a Colts-cal egy csoportban lévő csapathoz lépett volna le.
A másik, mondjuk ezen jót mosolyogtam. Wilson-t behúzhattuk volna a drafton, de semmiféle indoklást nem írtak, hogy mi alapján, csak hogy pár húzással előbb szereztük meg Posey-t. Na és? Ilyen alapon kurva sok csapat kurva sok embert húzhatott volna be.Bondi
Hülyeség az egész. Manning ide nem jött volna, igazad van...
több mint 12 éve
Bondi Houston Texans 1 890 — I'm a Texan
Már a kinti fórumon is olvastam meg a battleredblogon is megjelent ma egy cikk, miszerint 2012-ben esélyünk lett volna szerződtetni Manninget, állítólag számára a Texans lett volna az első számú választás, de mi nem kerestük meg, mivel volt QB-nk Schaub személyében. Nekem ez a teória igen csak sántít. Nehezen tudom elképzelni, hogy pont a Colts-cal egy csoportban lévő csapathoz lépett volna le.
A másik, mondjuk ezen jót mosolyogtam. Wilson-t behúzhattuk volna a drafton, de semmiféle indoklást nem írtak, hogy mi alapján, csak hogy pár húzással előbb szereztük meg Posey-t. Na és? Ilyen alapon kurva sok csapat kurva sok embert húzhatott volna be.

több mint 12 éve
LanceVance Houston Texans Miami Hurricanes 1 771
Kemény, mondjuk eddig nem sok részt láttam ebből a sorozatból, de ez kötelező darab 😊Bondi
A végén megkérdezi az egyik rendőr Fostertől hogy a Jax ellen miért ejtette el az uccsó passzt 😀 Mert hogy a fantasy csapatában benne volt és azzal bajnokságot nyert volna 😀😀😀samu09
Nézd el neki Jets szurkoló szerencsétlen.

több mint 12 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 544 — I like the Texans, I like who we are
Kemény, mondjuk eddig nem sok részt láttam ebből a sorozatból, de ez kötelező darab 😊Bondi
A végén megkérdezi az egyik rendőr Fostertől hogy a Jax ellen miért ejtette el az uccsó passzt 😀 Mert hogy a fantasy csapatában benne volt és azzal bajnokságot nyert volna 😀😀😀
több mint 12 éve
Bondi Houston Texans 1 890 — I'm a Texan
Kemény, mondjuk eddig nem sok részt láttam ebből a sorozatból, de ez kötelező darab 😊

több mint 12 éve
LanceVance Houston Texans Miami Hurricanes 1 771
S03E17