Indianapolis Colts
50 feliratkozó
több mint 4 éve
En nem sertodtem meg. Elfogadtam hogy nem lesz kifogas.Hát amikor tizenkettedszer kezdte el mindegyik fél ugyanazt mondani, azt két féle képp tudom értelmezni : vagy Alzheimer kóros valaki, vagy szivatni akar...De ha visszaolvasol, nem én voltam az egyetlen, akinek már tele volt a puttonya a gitt-rágással, ahogy peterk fogalmazta 😉Az baj, ha az eddigieket szopatasnak elted meg mert senkinek nem volt szandekaban es meg erre iranyulo legenyhebb kiserletet sem lattam.Ezt ne nagyon erőltesd, mert aztán ha fejreállunk és hozunk egy 6-10-et vagy még rosszabbat, évekig fognak vele sz*patni ... jogosan. 😀Ennél is jobban? Az első egy hétben még élveztem, de így a 4-5-6. (mittomén hányadik, számolta a rosseb) hétre már egy kolonoszkópiát is előbb akartam, mint ezt a folyamot olvasni 😀 (ezért is zártam le a forum ablakot jó egy hétre).
(Nem fogunk 6-10-et hozni, ha Wentz nem sérül le. De benne van, hogy olyan szaharul kezdünk, mint 2018-ban az 1-5-el. Az eleje nagyon kemény, és ha csak közel leszünk, de picin elcsúszunk, simán kijöhet egy ilyen kezdés. Meg persze a fordítottja is, ha a mázlifaktor nálunk lesz.)
peterk2005
Teasing meg úgyis mindig lesz, szóval ott tök mindegy mit mondok most 😛
miert lennetek szopatva vele?Oh, ha...? mi? De ez most viccet félre téve érdekel...
Nalam inkabb az lesz a baj ha nagyon jok lesztek es az majd az lesz mondva "Oh, ha ..."
De most mondom ha nem is nyertek SB-t, de qva jol fog hasitani a csapat es lesz eselye akkor is meg fogjak kapni a megerdemelt well done-t | es egy fiatal BB-el lesz is esely |
no
coltman
Erre nem is kell irnom semmit, mert ilyen nem lesz. Meg lett igerve es en elhiszem.
no
De ha sétrődni akarsz, hajrá, nem tartalak vissza 😀
@peterk
Nem az ingerküszöbbel volt a baj, hanem a 2+2=4! Nem, 2+2=5! Nem, 2+2=4! Nem, 2+2=5! Nem, 2+2=4! Nem, 2+2=5! Nem, 2+2=4! Nem, 2+2=5! Nem, 2+2=4! Nem, 2+2=5! Nem, 2+2=4! Nem, 2+2=5! Nem, 2+2=4! Nem, 2+2=5! Nem, 2+2=4! Nem, 2+2=5! Nem, 2+2=4! Nem, 2+2=5! Nem, 2+2=4! Nem, 2+2=5! jellegű értekezéssel. Attól mert huzadszor elmondod valakinek hogy pl büdös, attól nem fogja jobban megérteni, mint az első 2-3-ból. De OK, valaki szereti ezt a fajta értekezést, engem egy bizonyos pont után már az agyf... kerülget, és ilyenkor tűnök el rövidebb/hosszabb időre 😀
coltman
Sajnalom ha azt az erzetet keltettem hogy tele lett a puttony.
Itt nem 2+2 volt a feladat hanem Ballard kozmikus munkaja kiragadva van a csapat eredmenyetol. Meg a 2019 es 2020 evben sem birtunk megegyezni pedig az a mult. Ahogy idenre se fog menni amig a SB a cel es ez egy teszt ev Wentzel kozott mozgunk elvarasilag. Mikozben Wentz kockazatos huzasnak van beallitva. Kockazatos tesztev. Parades.
Nalam ez kulonbozo egyenletek kulonbozo vegeredmennyel. De mar egy kozos nevezonek is orultem volna. De most abbahagyom en, mert nem szeretnem ha el kellene tunnod akar rovidebb idore is.
több mint 4 éve
deleted account
1 758
Hát amikor tizenkettedszer kezdte el mindegyik fél ugyanazt mondani, azt két féle képp tudom értelmezni : vagy Alzheimer kóros valaki, vagy szivatni akar...De ha visszaolvasol, nem én voltam az egyetlen, akinek már tele volt a puttonya a gitt-rágással, ahogy peterk fogalmazta 😉Az baj, ha az eddigieket szopatasnak elted meg mert senkinek nem volt szandekaban es meg erre iranyulo legenyhebb kiserletet sem lattam.Ezt ne nagyon erőltesd, mert aztán ha fejreállunk és hozunk egy 6-10-et vagy még rosszabbat, évekig fognak vele sz*patni ... jogosan. 😀Ennél is jobban? Az első egy hétben még élveztem, de így a 4-5-6. (mittomén hányadik, számolta a rosseb) hétre már egy kolonoszkópiát is előbb akartam, mint ezt a folyamot olvasni 😀 (ezért is zártam le a forum ablakot jó egy hétre).
(Nem fogunk 6-10-et hozni, ha Wentz nem sérül le. De benne van, hogy olyan szaharul kezdünk, mint 2018-ban az 1-5-el. Az eleje nagyon kemény, és ha csak közel leszünk, de picin elcsúszunk, simán kijöhet egy ilyen kezdés. Meg persze a fordítottja is, ha a mázlifaktor nálunk lesz.)
peterk2005
Teasing meg úgyis mindig lesz, szóval ott tök mindegy mit mondok most 😛
miert lennetek szopatva vele?Oh, ha...? mi? De ez most viccet félre téve érdekel...
Nalam inkabb az lesz a baj ha nagyon jok lesztek es az majd az lesz mondva "Oh, ha ..."
De most mondom ha nem is nyertek SB-t, de qva jol fog hasitani a csapat es lesz eselye akkor is meg fogjak kapni a megerdemelt well done-t | es egy fiatal BB-el lesz is esely |
no
coltman
Erre nem is kell irnom semmit, mert ilyen nem lesz. Meg lett igerve es en elhiszem.
no
De ha sétrődni akarsz, hajrá, nem tartalak vissza 😀
@peterk
Nem az ingerküszöbbel volt a baj, hanem a 2+2=4! Nem, 2+2=5! Nem, 2+2=4! Nem, 2+2=5! Nem, 2+2=4! Nem, 2+2=5! Nem, 2+2=4! Nem, 2+2=5! Nem, 2+2=4! Nem, 2+2=5! Nem, 2+2=4! Nem, 2+2=5! Nem, 2+2=4! Nem, 2+2=5! Nem, 2+2=4! Nem, 2+2=5! Nem, 2+2=4! Nem, 2+2=5! Nem, 2+2=4! Nem, 2+2=5! jellegű értekezéssel. Attól mert huzadszor elmondod valakinek hogy pl büdös, attól nem fogja jobban megérteni, mint az első 2-3-ból. De OK, valaki szereti ezt a fajta értekezést, engem egy bizonyos pont után már az agyf... kerülget, és ilyenkor tűnök el rövidebb/hosszabb időre 😀
több mint 4 éve
Ennél is jobban? Az első egy hétben még élveztem, de így a 4-5-6. (mittomén hányadik, számolta a rosseb) hétre már egy kolonoszkópiát is előbb akartam, mint ezt a folyamot olvasni 😀 (ezért is zártam le a forum ablakot jó egy hétre).coltmanTudom mindenkinek más az ingerküszöbe, de én szeretem ezt a gitt rágást. Na nem idény közben, hanem ilyenkor, amikor amúgy semmi sincs. Állnak a topicok (nem csak ez, a legtöbb), így még az sincs, hogy szarul érezném magam mert elvesszük a terepet az értelmesebb témától. Ha elindul a TC onnantól az fog érdekelni, szeptembertől meg a meccsek, de addig nincs jobb. Szívesen dumálnék például arról is, hogy az új liga szabályozás a vakcinázottsággal kapcsolatban mit eredményezhet, de az meg nem Colts téma.
De hogy legyen az is, akinek van theatletic előfizetése, az olvashat egy hosszú best case scenario cikket Zak Kiefertől. Nem reális, de júniusra remény pumpálónak, pesszimizmus űzőnek pont jó: theathletic.com/2652829/2021/06/21/dream-season-whats-the-colts-best-case-scenario-for-2021/
(Akinek nincs előfizetése: lényegében végigmegy az obvious-okon: nem lesz sérüléshullám, Wentz hozza azt amit remélünk, Fisher nem esik ki túl sokáig és tudja pótolni Castonzot, és Paye hamar beleérik az NFL ruhába. Kicsit túl sok is a jóból, de úgy adja elő, hogy egyenként olvasva még el is képes hinni az ember ... egy rövid ideig. 😊 )


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Az baj, ha az eddigieket szopatasnak elted meg mert senkinek nem volt szandekaban es meg erre iranyulo legenyhebb kiserletet sem lattam.Ezt ne nagyon erőltesd, mert aztán ha fejreállunk és hozunk egy 6-10-et vagy még rosszabbat, évekig fognak vele sz*patni ... jogosan. 😀Ennél is jobban? Az első egy hétben még élveztem, de így a 4-5-6. (mittomén hányadik, számolta a rosseb) hétre már egy kolonoszkópiát is előbb akartam, mint ezt a folyamot olvasni 😀 (ezért is zártam le a forum ablakot jó egy hétre).
(Nem fogunk 6-10-et hozni, ha Wentz nem sérül le. De benne van, hogy olyan szaharul kezdünk, mint 2018-ban az 1-5-el. Az eleje nagyon kemény, és ha csak közel leszünk, de picin elcsúszunk, simán kijöhet egy ilyen kezdés. Meg persze a fordítottja is, ha a mázlifaktor nálunk lesz.)
peterk2005
Teasing meg úgyis mindig lesz, szóval ott tök mindegy mit mondok most 😛
miert lennetek szopatva vele?Oh, ha...? mi? De ez most viccet félre téve érdekel...
Nalam inkabb az lesz a baj ha nagyon jok lesztek es az majd az lesz mondva "Oh, ha ..."
De most mondom ha nem is nyertek SB-t, de qva jol fog hasitani a csapat es lesz eselye akkor is meg fogjak kapni a megerdemelt well done-t | es egy fiatal BB-el lesz is esely |
no
coltman
Erre nem is kell irnom semmit, mert ilyen nem lesz. Meg lett igerve es en elhiszem.
több mint 4 éve
deleted account
1 758
Ezt ne nagyon erőltesd, mert aztán ha fejreállunk és hozunk egy 6-10-et vagy még rosszabbat, évekig fognak vele sz*patni ... jogosan. 😀Ennél is jobban? Az első egy hétben még élveztem, de így a 4-5-6. (mittomén hányadik, számolta a rosseb) hétre már egy kolonoszkópiát is előbb akartam, mint ezt a folyamot olvasni 😀 (ezért is zártam le a forum ablakot jó egy hétre).
(Nem fogunk 6-10-et hozni, ha Wentz nem sérül le. De benne van, hogy olyan szaharul kezdünk, mint 2018-ban az 1-5-el. Az eleje nagyon kemény, és ha csak közel leszünk, de picin elcsúszunk, simán kijöhet egy ilyen kezdés. Meg persze a fordítottja is, ha a mázlifaktor nálunk lesz.)
peterk2005
Teasing meg úgyis mindig lesz, szóval ott tök mindegy mit mondok most 😛
miert lennetek szopatva vele?Oh, ha...? mi? De ez most viccet félre téve érdekel...
Nalam inkabb az lesz a baj ha nagyon jok lesztek es az majd az lesz mondva "Oh, ha ..."
De most mondom ha nem is nyertek SB-t, de qva jol fog hasitani a csapat es lesz eselye akkor is meg fogjak kapni a megerdemelt well done-t | es egy fiatal BB-el lesz is esely |
no
több mint 4 éve
Ezt ne nagyon erőltesd, mert aztán ha fejreállunk és hozunk egy 6-10-et vagy még rosszabbat, évekig fognak vele sz*patni ... jogosan. 😀Már csak azért sem, mert 17 meccs lesz 😊)
(Nem fogunk 6-10-et hozni, ha Wentz nem sérül le. De benne van, hogy olyan szaharul kezdünk, mint 2018-ban az 1-5-el. Az eleje nagyon kemény, és ha csak közel leszünk, de picin elcsúszunk, simán kijöhet egy ilyen kezdés. Meg persze a fordítottja is, ha a mázlifaktor nálunk lesz.)
peterk2005

több mint 4 éve
Ezt ne nagyon erőltesd, mert aztán ha fejreállunk és hozunk egy 6-10-et vagy még rosszabbat, évekig fognak vele sz*patni ... jogosan. 😀miert lennetek szopatva vele?
(Nem fogunk 6-10-et hozni, ha Wentz nem sérül le. De benne van, hogy olyan szaharul kezdünk, mint 2018-ban az 1-5-el. Az eleje nagyon kemény, és ha csak közel leszünk, de picin elcsúszunk, simán kijöhet egy ilyen kezdés. Meg persze a fordítottja is, ha a mázlifaktor nálunk lesz.)
peterk2005
Nalam inkabb az lesz a baj ha nagyon jok lesztek es az majd az lesz mondva "Oh, ha ..."
De most mondom ha nem is nyertek SB-t, de qva jol fog hasitani a csapat es lesz eselye akkor is meg fogjak kapni a megerdemelt well done-t | es egy fiatal BB-el lesz is esely |
több mint 4 éve
Ezt ne nagyon erőltesd, mert aztán ha fejreállunk és hozunk egy 6-10-et vagy még rosszabbat, évekig fognak vele sz*patni ... jogosan. 😀(Nem fogunk 6-10-et hozni, ha Wentz nem sérül le. De benne van, hogy olyan szaharul kezdünk, mint 2018-ban az 1-5-el. Az eleje nagyon kemény, és ha csak közel leszünk, de picin elcsúszunk, simán kijöhet egy ilyen kezdés. Meg persze a fordítottja is, ha a mázlifaktor nálunk lesz.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
deleted account
1 758
Dunno, past experience of 20+ years in sports? 😀De jó, hogy 1 hétig nem voltam, így végigpörgetve gyorsan össze is tudom foglalni a történéseket: A nem Colts drukkerek eldöntötték, hogy a Colts PO csapat, nem több, ha beledöglünk akkor is, és akkor ehhez nézzük milyen listát hozzunk össze, hogy megtámogassuk 😀 Tisztára mint "hőn szeretett" Narancsvezérünk. Szórakoztató 😀Olvasd at ujra, hatha az jon le amit irtak.
Azért röhögnék, ha kurva nagy mázli közepette úgy pattanna a labda, hogy SB-t nyerünk - vajon akkor mi lenne az indok az elmúlt 1 hónap Ballard óvatos kampányra? 😀 Csaltunk? Megvettük Goddellt? Doppingolt Wentz? 😀
Nem lehet könnyű reggel felkelni és az edzőpálya felé indulni a játékterem helyett. 😊Tudom, unorthodox vagyok, de annyira nem értem mi a poén a casinokban? Leszámítva, ha a tulajuk vagy, mert az ok 😛 Szóval nem biztos, hogy annyira nehéz döntés ez 😀
peterk2005
coltman
Ha nyertek akkor le lesz irva hogy miert, ha jok lesztek akkor azert mert jok voltatok, es ha "kurva nagy mazli kozepette" akkor ez lesz leirva. Nem tudom miert kellene hulyesegeket kitalalnunk.
no
Csak hogy kedvenc példámat mondjam, kb 10 éve egyik PL csapat hivatalos forum oldalán kiszámolták a drukkerek, hogy ha a kapufákról a kipattanó lövések befelé pattannak, akkor megnyerik a bajnokságot - na most a poén, hogy ők ezt nem poénnak vették, hanem komolynak 😀 De nem kezdek bele a listába a kb tucat sportban megélt brutál mennyiségű magyarázkodásba, mert a forum valaha megírt leghosszabb hsz-e lenne...
Szerencsére van log, így nagyon könnyen vissza lehet majd kopipésztelni, ha esetleg úgy alakul, hogy okozzunk egy kis kognitív disszonanciát 😀
több mint 4 éve
Wentznél worst case scenariora jó párhuzam Bortles, a best case scenario meg egy huszas évei végén járó Roethlisberger lehet szvsz.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
De jó, hogy 1 hétig nem voltam, így végigpörgetve gyorsan össze is tudom foglalni a történéseket: A nem Colts drukkerek eldöntötték, hogy a Colts PO csapat, nem több, ha beledöglünk akkor is, és akkor ehhez nézzük milyen listát hozzunk össze, hogy megtámogassuk 😀 Tisztára mint "hőn szeretett" Narancsvezérünk. Szórakoztató 😀Olvasd at ujra, hatha az jon le amit irtak.
Azért röhögnék, ha kurva nagy mázli közepette úgy pattanna a labda, hogy SB-t nyerünk - vajon akkor mi lenne az indok az elmúlt 1 hónap Ballard óvatos kampányra? 😀 Csaltunk? Megvettük Goddellt? Doppingolt Wentz? 😀
Nem lehet könnyű reggel felkelni és az edzőpálya felé indulni a játékterem helyett. 😊Tudom, unorthodox vagyok, de annyira nem értem mi a poén a casinokban? Leszámítva, ha a tulajuk vagy, mert az ok 😛 Szóval nem biztos, hogy annyira nehéz döntés ez 😀
peterk2005
coltman
Ha nyertek akkor le lesz irva hogy miert, ha jok lesztek akkor azert mert jok voltatok, es ha "kurva nagy mazli kozepette" akkor ez lesz leirva. Nem tudom miert kellene hulyesegeket kitalalnunk.
több mint 4 éve
Zach Hicks csinalt egy komolyabb elemzest Wentzrol (a dobomozdulatarol). Mar tobbszor is be akartam ide linkelni, de a lincshangulat miatt eddig nem mertem.BorbinhoH*lye vagy? Mijaz, hogy nem mertem? Eszedbe ne jusson ilyesmi, remélem ezt se komolyan mondtad. 😊
En szemely szerint nem hiszek benne, hogy 29 evesen meg lehet tanitani ujra dobni.Majdnem rámondtam, hogy nekem is ez a legnagyobb félelmem, de néhány éve nálam annyit változott a dolog (néhány éve pontosan azt gondoltam amit te is), hogy igaz, hogy minél idősebb valaki annál kisebb rá az esély, de én ennek nem fizikális, képességbeli, stb. okát, korlátját látom, hanem a fej, agy, mentalitás dönti el. Akinek helyén van a feje, jó a mentalitása, képes tanulni, az 35 évesen is megtanul akár nulláról is valamit. Lásd Peyton a nyaksérülése után, amikor nulláról kellett teljesen új dobó mozdulatot tanulnia.) Ő persze különleges volt, de ennyire különlegesnek nem kell lenni. "Csak" fejben, mentalitásban, akaratban, agyban jó helyen kell lenni.
Az Eaglesnel probaltak, TomMooreHouse-sal is eltoltott 2 offseasont 2016ban es 2017ben, mert nem volt jo a mechanikaja mar rookiekent sem (az Eaglesnel kifejezetten elleneztek ezt, azt akartak h in-house tanuljon.) Borbinho
Blake Bortles az egyik örök példám marad, mint akinél ez utóbbi nem jött össze. Neki is az okozta a végzetét, hogy képtelen volt mit csinálni az elment mechanikával, szétesett állandóan, és úgy gondolom ő a klasszikus példája annak, hogy az önbizalom vesztés mit okozhat. Ő még tanulóképes is volt (egy időre rendbe tudták rakni, azaz tudott tanulni), és úgy is szétcsúszott. A végén már elengedni se merte a labdát, annyira fosott, hogy nem megy jó helyre. De ehhez kellett 3 év inept Jax stáb, és az is, hogy alapvetően ő egy turnover prone, kockázatvállaló stílusú játékos volt, akinek az egész NFL karrierjében volt talán kb. 7-8 meccses jó időszaka. A többi mind szenvedős. Ebből azért nem könnyű önbizalmat meríteni, főleg, ha mellé még a csapat / stáb is esik-kel.
Wentz egész más. Igaz, hogy 2017-et nem tudta megismételni, de tavalyi éven kívül soha nem dobott 7INT-nél többet egy idényben. Egy karrier-átlagban majdnem 4:1 TD/INT ratioval bíró irányító, ami nemhogy jó, hanem k*rva jó arány. Luck bármit megtett volna ilyen arányért. 😊 Úgyhogy Wentz nem Bortles típus, ő máshogy rizikózik (a testével, labda dégelgetéssel), mint a dobásaival. Sose lesz olyan tiszta technikája, mint Manningnek (vagy mondjuk Garoppolonak), de nem is feltétlenül van rá szükség. Neki ez a "chicken wing" tartás/dobás olyan ismérve lehet, mint Rivers borzalom mozdulata, vagy Stafford "oldalpasszai". Nem szép, elhagyhatná, de nem tragédia az sem, ha marad, ha ezzel tanul meg jól játszani. Mert meg tud, meg tudott.
Az a kérdés, hogy a dobó egyensúlyát, a terpeszét (elkezdett túl terpeszteni, nem jól áll a lábfeje, rossz helyről indítja a dobást), a test tartását, stb. rendberakják-e. Illetve konzisztenssé teszik-e, mert szerintem neki sose "ment el" úgy, ahogy Bortlesnek, csak szétesett. Két dobása teljesen rendben volt, aztán jött egy WTF harmadik, 4-5 yarddal mellé. Szerintem ez rendbe rakható, még, ha én nem is várom, hogy szeptemberre varázs ütésre helyén lesz minden. De sok minden a helyén lesz, és én eleve 2+ éves projektben gondolkodtam vele kapcsolatban. Mint a 2018-as Luck. Futtassa le a sérülés utáni első idényt úgy, hogy visszaszokik, és újra sínre kerül. Luck különleges volt, ő már az idény második felére elkezdett felfelé is menni (kb. majdnem MVP szinten tolta az idény végére), Wentz nem hiszem, hogy így tud javulni, de a második évre komoly fejlődést várok tőle.
Persze ennek feltétele, hogy igazam legyen, és fejben, mentálisan ne legyen olyan rotty, mint amilyen Bortles lett. Vagy olyan képezhetetlen, taníthatatlan, mint pl. Paxton Lynch volt, akinek fizikálisan majdnem minden adott volt, de képtelen volt bármit is magába szívni az NFL követelményekből. Ja, és Justin Fields is ez a típus egyébként. Komoly rizikó van a srácban, ugyanezért. Ugyanaz a "chicken wing" mozdulat, csak még Wentzénél is sokkal lassabb, nehézkesebb, belekészülősebb. Cserébe Wentznél is sokkal atletikusabb. Ha ő nem kap egy rendes NFL QB coach-t, olyan kuka lehet belőle pár év után amikortól nem lesz elég szaladni, mint a huzat. (Ahogy Josh Allennek se lett volna elég, és ő megtanult dobni.)
Meglátjuk. Az mindenesetre bíztatóan hangzik, hogy Reich is, Brady is azt tolják ami óta megérkezett, hogy nem megmentőnek jött, hanem csak irányítónak, és csak és kizárólag az a feladata, hogy build yourself up from the ground. És ehhez azzal a két edzővel dolgozik, akikkel a korai Philly időkben is (Tom House és Milanovich. Utóbbi a teljes offseason programját végig kíséri. Ott volt bő egy hónapig vele Indyben, a Colts facilityben is, minicampben, plusz utána még két hétig szintén ugyanott a Colts facilityben személyes edzéseken készülve. Most is együtt edzenek Kaliforniában, utána pedig mennek Houstonba a Colts skill playerek privát közös workutjára is, szóval végig vele van és lesz. Ha valahogy lehet, akkor így lehet.)
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
deleted account
1 758
Sose voltam egy szerencsejáték fan, szökőévente megyek be egy kaszinóba, de azért Vegasban egy kaszinó nem csak a félkarú rabló. 😊 Kényelem, jó zene, hűs italok, kurva jó szállodai szobák (olcsón lehet jókat kivenni, mert a félkarúra utaznak, visszajön. 😊 ). És Buckner nem kerti party vs kaszinó közül válogat, hanem edzőpálya 40+ fokban a másik alternatíva. Azt ne mond, hogy neked az edzőpálya lenne az álmaid vágya, mert nem hiszem el úgyse. 😊Hát edzeni 10+ év után is tiszta szívből gyűlölök, de ettől még rohadtul zavar, ha csak egy hét is kimarad - szóval furcsa ambivalenvia ez 😛 De akkor inkább mennék el már a Rollercoaster Hotelbe 😉
A SB-t meg ne azért nyerjük meg, mert más csapat fanjai mit gondolnak majd akkor, hanem magunk miatt. 😊
Közben a PFF listázta minden csapat legrosszabb contractját. Nálunk Wentz contractját hozták ki legrosszabbnak. Amire remélem úgy rácáfol, mint Darius amikor ő lett a "legrosszabb pick", közben meg ez tulajdonképpen féligmeddig jó dolog is, mert azt jelenti, hogy nincs a rosteren túlfizetett, ár/értékben rossz contract. Ha egy kérdőjeles állapotú 29 éves QB 25 milliója a legrosszabb contract, az nem rossz dolog.
peterk2005
SB nyerést meg érted hogy mondtam 😛 Kb mint amikor 2012-ben 6-10-re taksáltak legtöbben, azt lett egy 11-5. Én élvezem, amikor lenéznek, abban az a jó, hogy nincs veszíteni való. Ha azt hozod, ahova lenéztek, akkor mondhatod, hogy valóság, ha meg jobban teljesítesz, akkor meg élvezem nézni a sok okost, ahogy magyarázkodik 😀 Persze vannak kivételek, asszem Charley Casserly volt az, aki mondta, hogy hupsz, ezt csúnyán benézte 😛
Wentz szerződése meg úgyis debate, mert ha besül, akkor jön a Borbi vonat, hogy ugyehogyugye, ha meg jól teljesít, akkor meg jövünk mi, hogy ugyehogyugye 😀 (Bár vannak kérdőjelek, de én már kezdem Ballard meg Reich teljes nyugodtságát átvenni, hogy relax, take it easy, jó lesz ez 😉)
több mint 4 éve
A Bucsnál a rúgó 4 milliós fizuja lett a nyerő ebben a kategóriában, ráadásul ott is kiemelve, hogy amilyen szinten befürdött a csapat a kickerekkel, igazából még az is érthető. Wentznél az a bravúr, hogy ő az Eaglesnél is a legrosszabb lett a szerződésével, de még egy rakat DM-et meghagyva is nyert. De amúgy ez nyilván tök egyértelmű volt anno, kit fizetsz meg, ha nem egy fiatal, jól teljesítő irányítót. Nem jött össze, van ez ígyA Bucs speciális helyzetben van, az ő szerződéseiket most nem érdemes más csapatéval összevetni. Long term cap menedzselés szempontból nézve egy jó contractjuk nincs. De őket most ez nem is érdekli, ők a következő 1, esetleg 2 évre akarnak minél több játékost megtartani. Aztán blow up, debuild. Az ilyen helyzetet más csapatokéval nem lehet összevetni, így a szerződéseket sem. Így persze, hogy kijöhet, hogy a kickeré a legrosszabb deal.
Wyatt


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Zach Hicks csinalt egy komolyabb elemzest Wentzrol (a dobomozdulatarol). Mar tobbszor is be akartam ide linkelni, de a lincshangulat miatt eddig nem mertem.En szemely szerint nem hiszek benne, hogy 29 evesen meg lehet tanitani ujra dobni.
Az Eaglesnel probaltak, Tom
Egy QB coach akit Hicks megkerdezett a temaban azt mondta, h ilyen szintu visszaeses szinte peldatlan, es az ok mogotte valszeg az, hogy nincs ideje egyeni edzesekre a QBnak szezon kozben, ahol csak a dobomozdulatot gyakorolna.
Egy szintig atviheto a begyakorolt dolog eles (meccs)helyzetbe is, de csak amig nincs tul nagy mentalis nyomas Wentzen.
Milanovich feladata lesz megtanitani ujra dobni, mert Reich meg Brady mint HC es OC nem foglalkoztatnak ilyen szintu dolgokkal.
Eason mondjuk edzett Tom
Egy kva hosszu es reszletes twitter thread, ami a cikkek alapja es folyamatosan ad hozza (v idezi)
My subject of study tonight is Carson Wentz's mechanics and the slow decline of them over the years.
— Zach Hicks (@ZachHicks2) June 11, 2021
His issue to me is more lower half than upper half. He has major issues with syncing his two halves, his front foot alignment, and setting the hallway with his back foot. pic.twitter.com/vf2kO8ZeA8
SI cikkek:
Part1
www.si.com/nfl/colts/film/mechanics-of-wentz-setting-the-hallway
Part2 www.si.com/nfl/colts/film/mechanics-of-wentz-qb-sequencing
Szerkesztette: Borbinho
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 4 éve
A Bucsnál a rúgó 4 milliós fizuja lett a nyerő ebben a kategóriában, ráadásul ott is kiemelve, hogy amilyen szinten befürdött a csapat a kickerekkel, igazából még az is érthető. Wentznél az a bravúr, hogy ő az Eaglesnél is a legrosszabb lett a szerződésével, de még egy rakat DM-et meghagyva is nyert. De amúgy ez nyilván tök egyértelmű volt anno, kit fizetsz meg, ha nem egy fiatal, jól teljesítő irányítót. Nem jött össze, van ez így

több mint 4 éve
Sose voltam egy szerencsejáték fan, szökőévente megyek be egy kaszinóba, de azért Vegasban egy kaszinó nem csak a félkarú rabló. 😊 Kényelem, jó zene, hűs italok, kurva jó szállodai szobák (olcsón lehet jókat kivenni, mert a félkarúra utaznak, visszajön. 😊 ). És Buckner nem kerti party vs kaszinó közül válogat, hanem edzőpálya 40+ fokban a másik alternatíva. Azt ne mond, hogy neked az edzőpálya lenne az álmaid vágya, mert nem hiszem el úgyse. 😊A SB-t meg ne azért nyerjük meg, mert más csapat fanjai mit gondolnak majd akkor, hanem magunk miatt. 😊
Közben a PFF listázta minden csapat legrosszabb contractját. Nálunk Wentz contractját hozták ki legrosszabbnak. Amire remélem úgy rácáfol, mint Darius amikor ő lett a "legrosszabb pick", közben meg ez tulajdonképpen féligmeddig jó dolog is, mert azt jelenti, hogy nincs a rosteren túlfizetett, ár/értékben rossz contract. Ha egy kérdőjeles állapotú 29 éves QB 25 milliója a legrosszabb contract, az nem rossz dolog.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
deleted account
1 758
De jó, hogy 1 hétig nem voltam, így végigpörgetve gyorsan össze is tudom foglalni a történéseket: A nem Colts drukkerek eldöntötték, hogy a Colts PO csapat, nem több, ha beledöglünk akkor is, és akkor ehhez nézzük milyen listát hozzunk össze, hogy megtámogassuk 😀 Tisztára mint "hőn szeretett" Narancsvezérünk. Szórakoztató 😀Azért röhögnék, ha kurva nagy mázli közepette úgy pattanna a labda, hogy SB-t nyerünk - vajon akkor mi lenne az indok az elmúlt 1 hónap Ballard óvatos kampányra? 😀 Csaltunk? Megvettük Goddellt? Doppingolt Wentz? 😀
Nem lehet könnyű reggel felkelni és az edzőpálya felé indulni a játékterem helyett. 😊Tudom, unorthodox vagyok, de annyira nem értem mi a poén a casinokban? Leszámítva, ha a tulajuk vagy, mert az ok 😛 Szóval nem biztos, hogy annyira nehéz döntés ez 😀
peterk2005
több mint 4 éve
Buckner a Rich Eisen show vendége volt a napokban. Most éppen Vegasban van - mármint Buckner -, de nem azért, amiért mi mennénk, hanem ott él a felkészítő edzője, és a nyári szünetben vele edz. Negyven-negyvenöt fokban Vegasban edzeni, miközben öt percnyire ott van a légkondícionált játékterem jéghideg koktélokkal. Évi húsz milkáért persze megéri, de na. Nem lehet könnyű reggel felkelni és az edzőpálya felé indulni a játékterem helyett. 😊(Beszél önmagán kívül Wentzről is, a divízióról is, a covidról is, ha van 15 perced hallgasd meg, így a szünetben jobb content nem nagyon lesz úgy sem.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
a noket meg csokolgatni is.Nekem a gyuru nem eleg.Valld be, hogy te csak mindenkit meg akarsz dugni. Kétszer is!
HFL BAJNOKI CIMET IS AKAROK!!!!!
Stez
peterk2005
több mint 4 éve
Nekem a gyuru nem eleg.Valld be, hogy te csak mindenkit meg akarsz dugni. Kétszer is!
HFL BAJNOKI CIMET IS AKAROK!!!!!
Stez


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Nekem a gyuru nem eleg. HFL BAJNOKI CIMET IS AKAROK!!!!!
több mint 4 éve
Az egy gyuru egy dolog, ott vagy e a korforgasban vagy sem, PM is egyet nyert de ott voltatok. 2019 es 2020 Colts nem volt ott, de maskeppen lattuk a Colts erejet es errol is sokat irtam mar.Lemaradt de irtam sokszor hogy ezek egyeni ingerkuszobtol fuggnek. Lehet sokaknak eleg a PO es lehet sokaknak pont annyi eroforrast meritett ki a SB-hoz amennyit kellett.Senkinek nem elég a PO. Legalábbis egy valódi szurkolónak. Nekem sem. Csak egy dolog csalódni, türelmetlennek lenni, és más dolog "elemezni" egy edzőt, GM-et. A Ravens-t lassan "emberemlékezet" óta ugyanaz a stáb irányítja. Ez alatt a hosszú "emberemlékezetnyi" idő alatt összesen egyszer jött össze a Superbowlba jutás, az is "kifutott eredményként", úgy, hogy még a playoffba se úgy sétált be a csapat, hogy lenne bármennyi esélye. Csak váratlanul formába lendült és volt négy nagyon jól összejött meccse. Ezen kívül gyűrű szempontból "semmi". Akkor a Ravens FO nem akar eléggé győzni? Nem akar eléggé kockáztatni? Amikor Flaccon már látszott, hogy nem csak nem elit, de elkezdett a saját szintjéről is lefelé görbülni a produktuma, akkor sem feltradelt a csapat új irányítóért, hanem "beérte" egy projekt, első kör végi irányítóval, akiben senki nem hitt. Az is "jó nekünk a középszer", "csak alacsony rizikót vállaljunk" lépés volt?
no
Lényeg a lényeg, hogy amivel én vitázom az nem az, hogy szerinted mit kellett volna / kellene csinálnia a Colts FO-nak, nem is az, hogy például szerinted az elmúlt négy évben alul vagy felül teljesített-e (korábban írtad, hogy szerinted alul, szerintem meg a körülményekhez képest felül), és nem is azon, hogy szerinted mi a legoptimálisabb, legjobb GM csapatépítési approach manapság az NFL-ben. Mást gondolunk ezekről (már amikor mást, van amikor ugyanazt), ami oké, elfogadom. Amit nem értek, nem tudom hova tenni azok a "nem rakja bele a pluszt" meg a "nem kockáztat eleget" féle dolgok. Ezeknek se füle, se farka. Mindenre van példa és ellenpélda is, olyan is ami bejött és olyan is ami nem. Nincs értelmük. Az NFL-ben vagy jól dolgozik valaki, vagy rosszul. Ennek van értelme. Ha "pénzköltős típus", amelyik beterheli a capet évekre előre, de annak az eredménye egy hosszú távon is eredményes csapat, nem túl gyakran és csak rövid időkre beiktatott retooling évekkel, akkor az a GM jó. Ha ugyanez a típus, de nincs eredmény és szétver vele egy jó rostert, vagy sose tud olyant építeni, akkor meg rossz. És a "garast a fogához verő", jövő erőforrásait nem költő GM esetén ugyanez. Ha hosszú távon, kiegyensúlyozottan jó a csapat, akkor jól dolgozik. Ha nem, akkor nem. Ettől teljesen független, hogy én (vagy te) melyik utat gondoljuk jobbnak.
És az is független ettől, hogy szurkolóként nekünk ennyi sem elég. Ha nincs gyűrű, dolgozhat egy GM/edző jól is, előbb, mint utóbb változást akarunk, mert reménykedni akarunk, és az ismert, biztosban nehebb, mint az ismeretlen újban.
peterk2005
A Ravens-nel nem jol latod es JH egy jo keretet kapott mikor atvette akkor a csapat felepitve es fejlodve a QB-val, ezt kellett valasztani mert probalkoztunk mi mint a kutya es MR 9 nem akarki volt es bitang csapatunk volt de sajnos lelepett ideje koran. Egy nem rookie QB aki nalunk game manager volt vegig, de a csapat kicentizve 2011-re es teny hogy onnan papiron mentunk le de kakao volt meg bennuk es Flacco is a hatara vette a csapatot. De ha megnezed kiket hoztunk hogy koltottunk akkor semmifele ovatossagot nem latsz majd. Ettol volt benne a legjobb a posztjan a legnagyobb kedvencem az all-time ravens O-bol es voltak remek ar-ertek jatekosok is. Utana sem Flacco teljesitmenye volt a problema, de orult vitak voltak hogy a rossz keret vagy JH altal az edzok a rossz eredmenyei miatt volt hanyatlas es JH-nak a vegere remegett a lec. LJ-GR talan sose fog kitudodni az igazsag. GR a kapcsolatai kotik JH-hoz de gyakorlatilag szerep nelkul tengette eletet, de amikor el akartak vinni hirtelen kapott egy nagyobb rangu "nevet" es fizetest es LJ-vel akivel felrobbantottak a dolgokat. Lehet mazli lehet tudatos es az epitkezes is erre fele indult meg mar LJ elott es vele egyutt is. Ha valahol hihettek LJ-ben akkor az egy GR csapat. Mi az inkompetens edzok miatt buktunk es nem a csapatepites volt a baj Flacco idejeben, persze az is erthetetlen volt elsore, de Kubiak bebizonyitotta hogy nem a tehetseggel volt a baj ( ettol mi eros retool-ban voltunk ). Mogyorohejban ez volt a Ravens.
Egyszer nem irtam hogy szerintem mi a legjobb GM modszer, az alul-felul teljesitest is a kituzott celhoz nezve lehet nezni amit leirtam es a baj hogy te irtad hogy '19-'20 SB volt a cel es akkor nem lehet mast irni mint hogy alul teljesitett a csapat es nem kicsit. En nem vartam SB-t es ezt is hosszan leirtam. A GM modszereknel is a csapatok allapota celjai fuggvenyeben irtam le az altalanos-teljesen egyertelmu modszereket es ott attol fuggoen hova helyezedbe a Colts-ot nalam Ballard nagyon jol vegezte a dolgat, de ha SB kalapba rakod akkor megint mas a leanyzo fekvese.
A "nem kockaztat" egy szamodra megfoghatatlan elvont fogalomnak probalod eladni, de akkor mi a "jo a csapat". Ezt egyszeru megitelni ha a kituzott celhoz nezem. Eddig itt ez eleg ingovanyos volt es hagyjuk is. Nalad mi az az eredmeny aminel evad vegen azt mondod hogy a csapat elerte a celjat. Div, AFC donto-SB-ba jutas?
Nalam nem csak a gyuru a lenyeg. En elvezem a csapatepitest is es az edzok reszerol is. Mindegyik legyen magaban es egyutt is osszhangban.
Nalunk DPees DC-kent egy orult hibas lepes volt ( nagyon jo szakembernek tartom ), de az elejetol szidtam JH-t miatta, mert az O-D nem volt osszhangban. A 2019 Ravens szinte tokeletes ilyen szempontbol, nem hibatlan de a ketto csapatresz egyutt lett nezve. A hibai megvoltak es mindegy hogy kikaptunk nalam a csapatepites csillagos otost kapott es elveztem. Cserebe a tavalyi draft kiverte a biztositekot es nem is elveztem, hiaba a jatek azert felepult ujra a vegere. Az nem eleg magaban es nem mentseg kiveve ha gyuruvel a kezukon intenek be.
több mint 4 éve
Lemaradt de irtam sokszor hogy ezek egyeni ingerkuszobtol fuggnek. Lehet sokaknak eleg a PO es lehet sokaknak pont annyi eroforrast meritett ki a SB-hoz amennyit kellett.Senkinek nem elég a PO. Legalábbis egy valódi szurkolónak. Nekem sem. Csak egy dolog csalódni, türelmetlennek lenni, és más dolog "elemezni" egy edzőt, GM-et. A Ravens-t lassan "emberemlékezet" óta ugyanaz a stáb irányítja. Ez alatt a hosszú "emberemlékezetnyi" idő alatt összesen egyszer jött össze a Superbowlba jutás, az is "kifutott eredményként", úgy, hogy még a playoffba se úgy sétált be a csapat, hogy lenne bármennyi esélye. Csak váratlanul formába lendült és volt négy nagyon jól összejött meccse. Ezen kívül gyűrű szempontból "semmi". Akkor a Ravens FO nem akar eléggé győzni? Nem akar eléggé kockáztatni? Amikor Flaccon már látszott, hogy nem csak nem elit, de elkezdett a saját szintjéről is lefelé görbülni a produktuma, akkor sem feltradelt a csapat új irányítóért, hanem "beérte" egy projekt, első kör végi irányítóval, akiben senki nem hitt. Az is "jó nekünk a középszer", "csak alacsony rizikót vállaljunk" lépés volt?
no
Lényeg a lényeg, hogy amivel én vitázom az nem az, hogy szerinted mit kellett volna / kellene csinálnia a Colts FO-nak, nem is az, hogy például szerinted az elmúlt négy évben alul vagy felül teljesített-e (korábban írtad, hogy szerinted alul, szerintem meg a körülményekhez képest felül), és nem is azon, hogy szerinted mi a legoptimálisabb, legjobb GM csapatépítési approach manapság az NFL-ben. Mást gondolunk ezekről (már amikor mást, van amikor ugyanazt), ami oké, elfogadom. Amit nem értek, nem tudom hova tenni azok a "nem rakja bele a pluszt" meg a "nem kockáztat eleget" féle dolgok. Ezeknek se füle, se farka. Mindenre van példa és ellenpélda is, olyan is ami bejött és olyan is ami nem. Nincs értelmük. Az NFL-ben vagy jól dolgozik valaki, vagy rosszul. Ennek van értelme. Ha "pénzköltős típus", amelyik beterheli a capet évekre előre, de annak az eredménye egy hosszú távon is eredményes csapat, nem túl gyakran és csak rövid időkre beiktatott retooling évekkel, akkor az a GM jó. Ha ugyanez a típus, de nincs eredmény és szétver vele egy jó rostert, vagy sose tud olyant építeni, akkor meg rossz. És a "garast a fogához verő", jövő erőforrásait nem költő GM esetén ugyanez. Ha hosszú távon, kiegyensúlyozottan jó a csapat, akkor jól dolgozik. Ha nem, akkor nem. Ettől teljesen független, hogy én (vagy te) melyik utat gondoljuk jobbnak.
És az is független ettől, hogy szurkolóként nekünk ennyi sem elég. Ha nincs gyűrű, dolgozhat egy GM/edző jól is, előbb, mint utóbb változást akarunk, mert reménykedni akarunk, és az ismert, biztosban nehebb, mint az ismeretlen újban.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
En itt magunkrol, a szurkolokrol beszelek.Lemaradt de irtam sokszor hogy ezek egyeni ingerkuszobtol fuggnek. Lehet sokaknak eleg a PO es lehet sokaknak pont annyi eroforrast meritett ki a SB-hoz amennyit kellett.PO? Ne trefalj, ez olyan, mintha egy focista csatar ravagna, hogy nem akar golt loni, eleg, ha helyzetbe kerul. Az az edzo vagy stab, akinek nem a csucs a cel, ne dolgozzon profik kozott. Tehat a cel csakis a gyuru lehet. Most hogy ez realitas e, mas teszta. Nyilvan nem az, es Ballard is tudja, de attol meg en ugy gondolom, hogy hosszi tavon az sem egeszseges es normalis, ha o tartja magat ahhoz, hogy a playoff a realis. Annak a vege az lesz, hogy megelegszik vele. Pedig nem teheti meg, hogy megelegedjen.
no
Stez
Az en ingerkuszobomet leirtam de elfogadom ha barkinek eleg a PO a szurkolok korebol es annak hibatlan a munka ugy ahogy van