Jacksonville Jaguars
32 feliratkozó
több mint 7 éve
Kb szinte mindegy, hogy mennyiért szerződtet valakit a Jags, az lesz róla az első benyomása mindenkinek, hogy tutira túlfizették. Mert ez ilyen reflex lett már, a Pats csal, a Jags túlfizet, a Phily jövőre összecsuklik stb 😊Azert Janikanak 20 misi feletti fizu elegge durva lenne29.5 sack 3 év alatt, 3. legtöbb B hit tavaly. Ha hasonló évet hoz, mint mondjuk 2017-ben megspékelve a 2018-as QB hit mennyiséggel, akkor kinézem, hogy kap évi 17-19 milla körül.
Wyatt
iktriad
Calais Campbell kapcsán is az volt, hogy 15 milla évente sok, nem is system fit, meg amúgy is.
Ő jövőre 2,5 milla deadmoneyval elengedhető és egyből 15 milla szabadul fel a capből, amiból Yannickra jutni fog nagyobb varázslat nélkül is. Amúgy Ngakoue eddigi 3 éve alatt 2,5 millát keresett összesen(!). Ennél olcsóbban nehéz lenne 30 sacket "vásárolni", szóval nem csodálom majd, ha tartja markát, mert egész eddig elég diszkont áron játszott. Ügynöke helyében én is rajzolgatnám a szívecskéket minden olyan naphoz a naptárba, amikor egy passrusher "hűha" pénzt kap és ezzel segít még pontosabban belőle Yannick növekvő árát.
Dareusból (20 milla) futja majd Ramseyre. Jövőre már nincs garantálja már Norwellnek se. Fornettin is lehet fogni 4 millát, ha idén is betlizik és akkor Jack se maradna hoppon.
Összességében szerintem szűken, de be lehet hozni mindenkit a sapi alá, akit csak kell.
több mint 7 éve
Azert Janikanak 20 misi feletti fizu elegge durva lenneSzerintem Janika jobb, mint Flowers. És még jobb lehet, mert még mindig folyamatosan fejlődik.
Wyatt
Szerkesztette: peterk2005


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
Oliver a jobb, de ő is marha jó 😊Miért könnyű ez a fal? Szerintem a mérettel nincs semmi gond. Négy emberes front, one gap system, két belső emberrel, ebbe nem kellenek 320 fontos elefántok. A Colts hasonlót játszik tavaly óta, és 270, 280 fontos emberkék védekeznek (Autry, Ward, Lewis) 3 tech-ben, egyedül a 0/1 tech éri el a 300 fontot, és nem futott egész idényben senki 100 yardot se, pedig játszottunk jópár meccset jó futók ellen (pl. Zeke).
Én szerintem ez a fal túl könnyű lenne NFL-szinten, mi legalábbis szerintem csak futnánk ellenetek
Wyatt
Voltak gondok a Jags védelemben időnként futás ellen, de azok szerintem sematikusak voltak. Meg időnként a túlságos agresszivitás eredményezte az üresen hagyott sávokat. És a fegyelmezetlenség, ha igazak a tavalyi hírek, hogy időnként önállósította magát 1-2 játékos. Az állomány szerintem tud (tudna) futás ellen védekezni jól. Főleg három ilyen jó LB-el megtámogatva, mint ami itt van.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
Mondjuk Flowers 18 misijéből indultam ki, amit a piacon kapott, ha ennyit ad az ember edge-re, akkor legyen legalább olyan szinten, mint ő. De egy 17-18 az inflációval együtt még bele is férhet, 21-22 azért szerintem sok lenne

több mint 7 éve
Azert Janikanak 20 misi feletti fizu elegge durva lenne29.5 sack 3 év alatt, 3. legtöbb B hit tavaly. Ha hasonló évet hoz, mint mondjuk 2017-ben megspékelve a 2018-as QB hit mennyiséggel, akkor kinézem, hogy kap évi 17-19 milla körül.
Wyatt
több mint 7 éve
Megkapta DeMarcus Lawrence az új szerződését. Ez azért fontos a Jags szempontjából, mert sokkal kevesebbel mi sem ússzuk meg majd Yannickét. Amit hamarosan(bő 11 hónapon belül) ki is kell majd pengetni neki...
Szerkesztette: iktriad
több mint 7 éve
Oliver a jobb, de ő is marha jó 😊Én szerintem ez a fal túl könnyű lenne NFL-szinten, mi legalábbis szerintem csak futnánk ellenetek

több mint 7 éve
Na Dareus mondjuk pont nem. Érdekes téma, mert a Falconshoz írják a legtöbbször Olivert, és még ott is kétkedve fogadják, hogy Jarrett mellett elbírnak-e még egy 287 fontos embert, nemhogy Bryan 291 fontja mellett. Na én mondjuk nagyon karmolnám, mert olyan pusztítást végeznének, hogy valami fantasztikus 😊Mint Bryan 1. számú fanja szerinted ő, vagy Oliver a jobb játékos? Mennyi ráció lenne egy ilyen párosban a védelem többi részét tekintve?
Feltéve, hogy nem futnak át rajtatok folyamatosan
Wyatt
Szerkesztette: iktriad
több mint 7 éve
Na Dareus mondjuk pont nem. Érdekes téma, mert a Falconshoz írják a legtöbbször Olivert, és még ott is kétkedve fogadják, hogy Jarrett mellett elbírnak-e még egy 287 fontos embert, nemhogy Bryan 291 fontja mellett. Na én mondjuk nagyon karmolnám, mert olyan pusztítást végeznének, hogy valami fantasztikus 😊Feltéve, hogy nem futnak át rajtatok folyamatosan

több mint 7 éve
Igencsak tetszetős ez a Big Board a Varjútól. Oliver érdekes pick, de szerintem szép fogás lenne. Ideális Dareus utód.
Ő meg Bryan lehetne az új, atletikus Henderson- Stroud duó.
Williams azért van itt (is) Taylor előtt, mert ő lehet LT (vagy akár G) is, nem csak RT. (Megjegyzem szinte az összes olyan helyi szaki, akinek adok a véleményére inkább az Alabama OT mellett teszi le a voksát a szokásos Floridai pickkel szemben. Hm...).
Ha már OT-k, az lemaradt Westernél, hogy Warhop volt az elmúlt években a pozíciós edzője a Tampánál, tehát az O-Fal edzőnk teljesen tisztában van azzal (jobban mint bárki a csapatban), hogy milyen játékost igazoltunk.
Szerkesztette: iktriad
több mint 7 éve
Hát mondjuk ő rá pont nem gondoltam! 😊Minimum nem vagyok naprakész AAF-ben, onnan nem lehetne valakit csaklizni bagóért (nyilván az O erősítésén jár az agyam folyamatosan)?Azt mondod hozzuk vissza Denardot? 😊
Stoki
iktriad
több mint 7 éve
Trent Richardsonnak volt 11 TD-je a 8 meccs alatt! 😉Minimum nem vagyok naprakész AAF-ben, onnan nem lehetne valakit csaklizni bagóért (nyilván az O erősítésén jár az agyam folyamatosan)?Azt mondod hozzuk vissza Denardot? 😊
Stoki
iktriad
több mint 7 éve
Minimum nem vagyok naprakész AAF-ben, onnan nem lehetne valakit csaklizni bagóért (nyilván az O erősítésén jár az agyam folyamatosan)?Azt mondod hozzuk vissza Denardot? 😊
Stoki
több mint 7 éve
Jött egy újabb RT, a Jets topikból ismerős Wester névrokona, Leonard Wester. 😊 Tavaly mind a 16 meccsen játszott a Tampában, 1-en kezdett is. Ogbuehi, Richardson meg ő már elég emberanyag, hogy a Jagsnek ne kelljen mindenáron RT-t vinni 1/7-re.
Fun fact - Westernek van TD elkapása(!) is az NFL-ben. 😊
www.youtube.com/watch?v=OxEjpSjMFwQ
több mint 7 éve
Újabb DL jön Top 30-as vizitre vizitre, viszont "Fing"-hez hasonlóan ő se első 2 napos prospektMegjegyzem általában az ilyen arcokat el szoktuk vinni 6. vagy a 7. kör tájékán. Pl Bowanko vagy Neal Sterling is volt nálunk Top 30-as viziten anno pár éve. Szóval jegyezzük meg a nevét. Tavaly az Owlsban 7 sackje és 12,5 TFL-je volt, 5. éves senior.
Ha mondjuk a 6. körben jönne, és a szintén Temple-ös Knightonhoz hasonló játékos válna belőle nálunk (Pot Roast állandó súlyproblémái nélkül persze), az fasza lenne.
Ja és az már tudott volt, hogy Scobee jelenti be a 3. körös pickjeinket, de az is kiderült, hogy Freddie T fog majd megjelenni a pódiumon a 2.-körben minket képviselve. Amikor a múltkor ő jelentett be Jags választást, akkor Myles Jack érkezett hozzánk. 😊
Szerkesztette: iktriad
több mint 7 éve
De Hockenson logikus huzas abszolut, es o ebben a mai NFL-ben akar meg meg is erhet top10-es picket, ha sikerul olyan rendszert ra epiteni, mint amit Ertz vagy Kelce kapott, es o lesz az offense „kozepe”.Ha visztek egy elkapó tight endet 1/7-re, akkor ez a franchise menthetetlenebb, mint hittemAz lenne a faint, ha végigsmoke-olnák a draftig hátralevő időt az összes, ott reális, logikus, BPA alapon (is) behúzható prospect nézegetésével .... aztán a drafton rárántanának egy TE-re, 😀
Wyatt
peterk2005
Viszont Fant egy egysiku szuperatleta, aki gyors, elkap, de ha berakod blokkolni, akkor rettegjen mindenki, mert nem tud, raadasul egy halom dropja is volt az egyetemen. O egy Ebron 2.0. Na o azert nem top10 materia.
Szerkesztette: Stez
több mint 7 éve
Ha visztek egy elkapó tight endet 1/7-re, akkor ez a franchise menthetetlenebb, mint hittemAz lenne a faint, ha végigsmoke-olnák a draftig hátralevő időt az összes, ott reális, logikus, BPA alapon (is) behúzható prospect nézegetésével .... aztán a drafton rárántanának egy TE-re, 😀
Wyatt


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
Ha visztek egy elkapó tight endet 1/7-re, akkor ez a franchise menthetetlenebb, mint hittem

több mint 7 éve
Újabb nap, újabb falember viziten nálunk. Rashan Gary után egy újabb Michigan DL, Chase Winovich az.twitter.com/BillyM_91/status/1113634703221895171
Még mindig nem jött más, csak falember vizitálni...
TJ Hockenson, pleaseŐt és Fantot is támogatom 1/7-re.
Húsrágó
Szerkesztette: iktriad
több mint 7 éve
TJ Hockenson, pleaseLeszáll a teal köd a fejekben a front officeban. Tavaly és 11 éve is megtörtént már...Így van. Az az igazi kikemlelhetetlen smoke screen, amit a front office sem lat at.Smokescreen in our head.
ulpianus
Ezt fejtsék meg!
Sobri Jóska
Szerencsére a tavalyi katasztrofális szezonnak láthatóan voltak kijózanító hatásai, szóval talán idén elkerüljük a dolgot.
Amúgy ha 3 héttel a draft előtt mondanom kéne egy nevet , hogy ki jön 1/7-re, akkor az most Jonah Williams lenne. A jelek is egyre inkább arra utalnak, hogy Coughlin jó szokásához híven(amikor ő mondta ki a döntő szót a Jags draftjainál csak egyszer nem vitt falembert az első 2 körben) valamelyik falba hoz majd -remélhetőleg komoly- erősítést 1/7-re. És általában az első 2 körben húzott falember pickjei elég szépen beváltak(Lásd még Boselli, Tony Brackens, Meester, Henderson és Stroud), szóval lehet reménykedni, hogy legalább ezt nem cseszi el...
iktriad
több mint 7 éve
Ámen!Metcalf fején olyan lesz majd, mint a tökön a gyűszű.Itt a draft napi sapink.Wow, ez jó ronda. Emlékszem egyszer Brüsszelben egy sima ruhaboltban láttam egy Jags draft sapkát (2013-ban talán), az nagyon szép volt. Mindegy, a lényeg úgyis az, hogy ki hordja majd.
twitter.com/makamazsom/status/1113097725938200576
A készítők biztos figyelembe vették, hogy Marrone a Syracuse Orange HC-je is volt.
iktriad
winston
Sobri Jóska
több mint 7 éve
Leszáll a teal köd a fejekben a front officeban. Tavaly és 11 éve is megtörtént már...Így van. Az az igazi kikemlelhetetlen smoke screen, amit a front office sem lat at.Smokescreen in our head.
ulpianus
Ezt fejtsék meg!
Sobri Jóska
Szerencsére a tavalyi katasztrofális szezonnak láthatóan voltak kijózanító hatásai, szóval talán idén elkerüljük a dolgot.
Amúgy ha 3 héttel a draft előtt mondanom kéne egy nevet , hogy ki jön 1/7-re, akkor az most Jonah Williams lenne. A jelek is egyre inkább arra utalnak, hogy Coughlin jó szokásához híven(amikor ő mondta ki a döntő szót a Jags draftjainál csak egyszer nem vitt falembert az első 2 körben) valamelyik falba hoz majd -remélhetőleg komoly- erősítést 1/7-re. És általában az első 2 körben húzott falember pickjei elég szépen beváltak(Lásd még Boselli, Tony Brackens, Meester, Henderson és Stroud), szóval lehet reménykedni, hogy legalább ezt nem cseszi el...
több mint 7 éve
Így van. Az az igazi kikemlelhetetlen smoke screen, amit a front office sem lat at.Smokescreen in our head.
ulpianus
Ezt fejtsék meg!