Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Jacksonville Jaguars

32 feliratkozó

több mint 7 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Így utólag megnézve tényleg úgy jön le, hogy jöttem verni arra, hogy háh, bezzeg a Titans ellen hat pont lett csak. Szóval sorryka. Én jobban örültem volna, ha inkább ezen a mérkőzésen akar nálatok mindenki meghalni a pályán, és ellenünk lazsáltok kicsit, de az esti alapján ellenünk egyelőre az is elég lett volna 😀

több mint 7 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
Jags jelvenyeseken kivul Wyatt szokott ide irni kb a legtobbet, nem volt ebben semmi banto szerintem.
winston
Jó, én még nem tudom itt ki hova szokott írni, vagy ilyenek, csak azért mondtam, mert nekem úgy jött le, hogy kárörvendés, mert egyből meccs után jött a komment, hogy egyértelmű volt, nem tart sokáig a veretlenség.
SZiLu19
Nem tudom, azért nálam a Gabberttel felálló Titans ellen elég komoly favoritok voltatok....
Sőt, a sorsolást végignézve simán benne van 14-15 győzelmes szezon is. Erre egyből a peccverés után beleálltatok fejjel a talajba egy döglődő Titans ellen.
gabokocka
az szerintem ment is volna, de hamar kiütöttük, hogy jöhessen Mariota.

Wyatt pedig egy Taven Bryan és Blair Brown szurkoló.
több mint 7 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 450 — Keep pounding
Jags jelvenyeseken kivul Wyatt szokott ide irni kb a legtobbet, nem volt ebben semmi banto szerintem.
winston
Jó, én még nem tudom itt ki hova szokott írni, vagy ilyenek, csak azért mondtam, mert nekem úgy jött le, hogy kárörvendés, mert egyből meccs után jött a komment, hogy egyértelmű volt, nem tart sokáig a veretlenség.
SZiLu19
Nem tudom, azért nálam a Gabberttel felálló Titans ellen elég komoly favoritok voltatok....
Sőt, a sorsolást végignézve simán benne van 14-15 győzelmes szezon is. Erre egyből a peccverés után beleálltatok fejjel a talajba egy döglődő Titans ellen.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 7 éve
SZiLu19 Jacksonville Jaguars 6
Jags jelvenyeseken kivul Wyatt szokott ide irni kb a legtobbet, nem volt ebben semmi banto szerintem.
winston
Jó, én még nem tudom itt ki hova szokott írni, vagy ilyenek, csak azért mondtam, mert nekem úgy jött le, hogy kárörvendés, mert egyből meccs után jött a komment, hogy egyértelmű volt, nem tart sokáig a veretlenség.

SZiLu
több mint 7 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
Jags jelvenyeseken kivul Wyatt szokott ide irni kb a legtobbet, nem volt ebben semmi banto szerintem.
több mint 7 éve
Maka Jacksonville Jaguars Tulane Green Wave 2 795
Egyértelmű volt, hogy még egyszer így nem tudjátok felszívni magatokat, még az is benne volt, hogy ellazsáljátok. Nem tudom, ez így volt-e, de 9 kapott ponttal meccset bukni. Legalább nem állítjátok be a rekordot, és hátha elcseszitek még az #1 seedet is :d
Wyatt
Nem értettem mire a pofa, de aztán realizáltam, hogy ez még az SNF előtt lett legépelve.

you don't even know what you like and you don't like
több mint 7 éve
SZiLu19 Jacksonville Jaguars 6
Egyértelmű volt, hogy még egyszer így nem tudjátok felszívni magatokat, még az is benne volt, hogy ellazsáljátok. Nem tudom, ez így volt-e, de 9 kapott ponttal meccset bukni. Legalább nem állítjátok be a rekordot, és hátha elcseszitek még az #1 seedet is :d
Wyatt
Köszi a kárörvendést. Gondolom most örülsz, hogy végre kikapott az a csapat, akik a Patriotsot 31-20ra verték.
SZiLu19
Nem érzem ezt annyira kárörvendő hsz-nek, amire így kéne reagálni, inkább tényszerű megállapítások vannak benne, meg egy kis szurkálódás. Ennyit azért el kéne tudni viselni....
gabokocka
Nem az hogy nem viselem el, mert mindenki azt gondol amit akar. Csak azért ne mondd azt, hogy nem kárörvendés, mikor jött egy vereség, és egyből jöttél ide írni a hozzászólásodat

SZiLu
több mint 7 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 450 — Keep pounding
Egyértelmű volt, hogy még egyszer így nem tudjátok felszívni magatokat, még az is benne volt, hogy ellazsáljátok. Nem tudom, ez így volt-e, de 9 kapott ponttal meccset bukni. Legalább nem állítjátok be a rekordot, és hátha elcseszitek még az #1 seedet is :d
Wyatt
Köszi a kárörvendést. Gondolom most örülsz, hogy végre kikapott az a csapat, akik a Patriotsot 31-20ra verték.
SZiLu19
Nem érzem ezt annyira kárörvendő hsz-nek, amire így kéne reagálni, inkább tényszerű megállapítások vannak benne, meg egy kis szurkálódás. Ennyit azért el kéne tudni viselni....

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 7 éve
SZiLu19 Jacksonville Jaguars 6
Egyértelmű volt, hogy még egyszer így nem tudjátok felszívni magatokat, még az is benne volt, hogy ellazsáljátok. Nem tudom, ez így volt-e, de 9 kapott ponttal meccset bukni. Legalább nem állítjátok be a rekordot, és hátha elcseszitek még az #1 seedet is :d
Wyatt
Köszi a kárörvendést. Gondolom most örülsz, hogy végre kikapott az a csapat, akik a Patriotsot 31-20ra verték.

SZiLu
több mint 7 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Egyértelmű volt, hogy még egyszer így nem tudjátok felszívni magatokat, még az is benne volt, hogy ellazsáljátok. Nem tudom, ez így volt-e, de 9 kapott ponttal meccset bukni. Legalább nem állítjátok be a rekordot, és hátha elcseszitek még az #1 seedet is :d

több mint 7 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 222 — #NoStress
Lekerült a 16-0, a veretlen szezon terhe.
Nem kell ráparázni, alapszakasz.
Mint a Patsnek a Miami meccsek voltak.
Sima PO, majd SB.

több mint 7 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 754 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A nap nyertese Fournette. Mégsem verhetetlen nélküle a jags. És hivatalos, hogy a Titans Coughlin kriptonitja. 3 meccs - 3 kritikán aluli támadójáték.

Ki kell rakni egy tejes dobozra egy képet a múlt heti offensről, hátha megtalálja valaki.

De rácsesztünk arra, hogy ilyen korán kiszedtünk a rosszabb QB-t;
több mint 7 éve
dr_najo Jacksonville Jaguars Florida Gators 154
 buffstreamz.com/watch/nfl-8.php

Dr NaJó
több mint 7 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 754 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Remélem tovább folytatódik a Fournette nélküli parádé és veretlenségi sorozat(ami ha megint bekövetkezik kezd egyre kellemetlenebbé válni Leonard szempontjából...).

Yeldon játszik és kezd a helyén.

A Titansnél pedig Szöszi kezd tehát jön a II. Bortles vs. Gabbert Bowl. Semmi mást nem érdemes nézni 7-től, mint ezt a legendás QB párosítást!
iktriad
Buli van nálunk, nemakarok telefont nyomkodni sokat...Ik, többiek? Ramsey, Hayden?
Csak Leo out?
Stoki
Hayden sincs és Cann sem. Ramsey játszik.

A Titansnél nincs Conklin, remélem ezt alaposan ki fogjuk használni. Ideje lenne egy komolyabb erődemonstráció a pass rushereinktől.
iktriad
Wells-Norwell-Linder-Walker/Reed-Parnell fal lesz?

amugy meg Patmon time!
winston
Reed a Cann pótlék.
több mint 7 éve
Stoki Jacksonville Jaguars Nebraska Cornhuskers 3 133 — Einhorn és Finkle...Finkle és Einhorn
minden bizonnyal Fournette tudna játszani, de érzek egy kis "ne kockáztassunk" gondolatot, illene hozni ezt nélküle is...
több mint 7 éve
dr_najo Jacksonville Jaguars Florida Gators 154
"Fölényesen, 61-0-ra nyert a magyar amerikaifutball-válogatott Szlovákia csapatának vendégeként a Three Nations Cup elnevezésű sorozatban."
Gratula nekik!!!

Ha ennyire azért nem is, de remélem stabil W lesz a Titans ellen!
GO JAGS!!!

Dr NaJó
több mint 7 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
Remélem tovább folytatódik a Fournette nélküli parádé és veretlenségi sorozat(ami ha megint bekövetkezik kezd egyre kellemetlenebbé válni Leonard szempontjából...).

Yeldon játszik és kezd a helyén.

A Titansnél pedig Szöszi kezd tehát jön a II. Bortles vs. Gabbert Bowl. Semmi mást nem érdemes nézni 7-től, mint ezt a legendás QB párosítást!
iktriad
Buli van nálunk, nemakarok telefont nyomkodni sokat...Ik, többiek? Ramsey, Hayden?
Csak Leo out?
Stoki
Hayden sincs és Cann sem. Ramsey játszik.

A Titansnél nincs Conklin, remélem ezt alaposan ki fogjuk használni. Ideje lenne egy komolyabb erődemonstráció a pass rushereinktől.
iktriad
Wells-Norwell-Linder-Walker/Reed-Parnell fal lesz?

amugy meg Patmon time!
több mint 7 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 754 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Remélem tovább folytatódik a Fournette nélküli parádé és veretlenségi sorozat(ami ha megint bekövetkezik kezd egyre kellemetlenebbé válni Leonard szempontjából...).

Yeldon játszik és kezd a helyén.

A Titansnél pedig Szöszi kezd tehát jön a II. Bortles vs. Gabbert Bowl. Semmi mást nem érdemes nézni 7-től, mint ezt a legendás QB párosítást!
iktriad
Buli van nálunk, nemakarok telefont nyomkodni sokat...Ik, többiek? Ramsey, Hayden?
Csak Leo out?
Stoki
Hayden sincs és Cann sem. Ramsey játszik. Chris Reed lesz Cann helyett, és gondolom Harrison meg Patmon lesz fent Hayden helyett.

A Titansnél nincs Conklin, remélem ezt alaposan ki fogjuk használni. Ideje lenne egy komolyabb erődemonstráció a pass rushereinktől.

Szerkesztette: iktriad
több mint 7 éve
Stoki Jacksonville Jaguars Nebraska Cornhuskers 3 133 — Einhorn és Finkle...Finkle és Einhorn
Remélem tovább folytatódik a Fournette nélküli parádé és veretlenségi sorozat(ami ha megint bekövetkezik kezd egyre kellemetlenebbé válni Leonard szempontjából...).

Yeldon játszik és kezd a helyén.

A Titansnél pedig Szöszi kezd tehát jön a II. Bortles vs. Gabbert Bowl. Semmi mást nem érdemes nézni 7-től, mint ezt a legendás QB párosítást!
iktriad
Buli van nálunk, nemakarok telefont nyomkodni sokat...Ik, többiek? Ramsey, Hayden?
Csak Leo out?
(Közben megkaptam a választ...egy rugóra...)

Szerkesztette: Stoki
több mint 7 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 754 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Hm, Fournette mellette se Hayden, se Cann nem játszik.

Szerintem mindkettőt meg fogjuk érezni.
több mint 7 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 754 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Remélem tovább folytatódik a Fournette nélküli parádé és veretlenségi sorozat(ami ha megint bekövetkezik kezd egyre kellemetlenebbé válni Leonard szempontjából...).

Yeldon játszik és kezd a helyén.

A Titansnél pedig Szöszi kezd tehát jön a II. Bortles vs. Gabbert Bowl. Semmi mást nem érdemes nézni 7-től, mint ezt a legendás QB párosítást!

Szerkesztette: iktriad
több mint 7 éve
dr_najo Jacksonville Jaguars Florida Gators 154
"Leonard Fournette (hamstring) is not expected to play Sunday against the Titans."
Ennek ellenére (vagy éppen ezért?) remélem olyan jó lesz a csapat, mint a múlt héten! Vissza kellene vágni a tavalyi két vereségért!
Go JAGS!!!

Dr NaJó
több mint 7 éve
Willis Jacksonville Jaguars 779 — Cornerback fan
Hm 5 ember is kérdéses vasárnapra. Ramsey és Hayden ma került fel a listára.
 twitter.com/phillip_heilman/status/1043173553556914178
iktriad
Tipp: 20-10, de akkor a fenti 5-emberből legalább 3-nak játszani kell(ene), és az egyik egy RB legyen! 😊
Stoki
Jó sansz van rá, hogy mint az 5 játszani tud, ha kell. Fournette játéka szerintem 100%.
iktriad
Arra leszek ma a legfőképpen kíváncsi, hogy Fournette visszatérése mennyiben változtatja meg az offense playhívásokat. Ha megint elővesszük a jó kis konzervatív playbookot, kvázi halálra leszünk ítélve. Ha Mariota nem játszik az nekünk csak jó ugye, viszont Gabbert kezd akkor, aki tavaly megvert minket...

A srácok remélem élesek lesznek a tavalyi vereségek miatt, és idén visszaadjuk duplán a titánsznak. A hiányzók túl sokan vannak a túloldalon, remélem ez és a hazai pálya azért felénk billenti a mérleg nyelvét.