Las Vegas Raiders
40 feliratkozó
több mint 14 éve
Jövőre akkor játszunk az AFC North-al (Ravens, Steelers, Bengals, Browns), az NFC South-al (Saints, Falcons, Panthers, Buccaneers) valamint a Jaguars és a Dolphins lesz még ellenfelünk a saját csoportellenfeleken kívül. Hát mit ne mondjak, nem egy könnyű sorsolás.
több mint 14 éve
Hát vége lett a szezonunknak sajnos. Tényleg nem tudok én sem mást mondani, mint hogy a DC volt a bűnbak. Mondjuk kár volt a bekapott kickoff TD-ért, de úgy védekezni, hogy egyszer sem sack-eltük Riverst és nyomás is alig volt rajta, hát az azért már nem túl jó dolog. Előző meccsen volt rajta nyomás, meg is vertük őket. Nekem az a bajom, hogy ha most elküldik Chuck-ot, akkor jön egy új edző, aki hozza a saját dolgait, amit ugye át kell adni a csapatnak. Ez ha merőben különbözik az eddigiekről, akkor sokáig fog tartani, ha nem különbözik nagyon, tehát marad ez a man to man, akkor sokkal előrébb nem leszünk, mert itt elég egy egy kisebb hiba és már big play van. Tehát az edzőváltás sem fog sok mindent megoldani sajnos. De mindegy valakinek mennie kell, mert ez így ahogy most van nem volt teljesen okés.
több mint 14 éve
Kellett volna az a szaros safety, de sajnos így sem érdemeltük meg szóval teljesen mindegy, FIRE CHUCK ASAP - hogy a faszba foghatja Houston, Wimbley Gates-et, meg megint az a tampa 2-es faszság amit legutóbb is benéztünk Rolandoról és BoydrólHogy legyen pozitívum is DHB épp 1000 alatt maradt, én nem gondoltam volna hogy ennyit fejlődik a srác, jövőre új dc kevesebb kulcsjátékos sérülés és lehet szép szezonunk

több mint 14 éve
Buzi Texans nem ment rá az egyenlítésre, hanem inkább 2 pontos és jóhogy elbasszák.
több mint 14 éve
Buzi Texans nem ment rá az egyenlítésre, hanem inkább 2 pontos és jóhogy elbasszák.
több mint 14 éve
Hát számunkra pont nem jól alakulnak a mérkőzések. A Jets szopóra áll, a Titans meg nyer...BruceHát így csak denveri vereséggel juthatunk be, persze továbbra is nyerni kell!
Azért bízom Ortonban, hogy megmutatja, hiba volt kirakni.
szerk.:
Az anyját a Houstonnak, hogy nem hosszabbításra mentek! :mad:
több mint 14 éve
Hát számunkra pont nem jól alakulnak a mérkőzések. A Jets szopóra áll, a Titans meg nyer...
több mint 14 éve
Hajrá mi, előre a rájátszásért.
több mint 14 éve
Hogy látjátok az esti esélyeteket a győzelemre?Black_AdderHa a D nem gyökérkedik Bresh-el akkor jó esélyünk van sztem...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 14 éve
én a wild card helynek jobban örülnék, mint a csoportgyőzelemnek, mert a Texanst inkább érzem verhetőnek (bár valszeg szétfutnának minket), mint a Ravens/Steelers páros valamelyikét. buék mindenkinek!
built for this shit
több mint 14 éve
Újra strukturáljátok az FO-t:muszáj lesz győzni, más kiút nincs!
http://www.nfl.com/news/story/09000d5d82594e47/article/raiders-plan-frontoffice-restructuring-in-wake-of-davis-passing?module=HP11_headline_stack
btw: Hogy látjátok az esti esélyeteket a győzelemre?Black_Adder
több mint 14 éve
Újra strukturáljátok az FO-t:http://www.nfl.com/news/story/09000d5d82594e47/article/raiders-plan-frontoffice-restructuring-in-wake-of-davis-passing?module=HP11_headline_stack
btw: Hogy látjátok az esti esélyeteket a győzelemre?
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 14 éve
Buék mindenkinek!Este kiderül az indulás legalább jó lesz-e 😊

több mint 14 éve
BÚÉK!!!Egy kis GM-FO talk...újdonság nincs benne...
http://www.nfl.com/news/story/09000d5d82594e47/article/raiders-plan-frontoffice-restructuring-in-wake-of-davis-passing?module=HP11_headline_stack
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 14 éve
Boldog új évet, és Playoffot a hazai Raider Nation-nek!
több mint 14 éve
BÚÉK minden kedves Raiders szurkolónak!
több mint 14 éve
Elkelt az összes jegy az utolsó hazai meccsre is!Ennyi😀 Nem kell itt los angeles megin' 😀
Idén így minden home game-en teltház volt/lesz, ami most fordul elő először, mióta visszaköltözött a csapat Oaklandbe 😀BMG


Just Win Baby!
több mint 14 éve
Elkelt az összes jegy az utolsó hazai meccsre is!Idén így minden home game-en teltház volt/lesz, ami most fordul elő először, mióta visszaköltözött a csapat Oaklandbe 😀
több mint 14 éve
Ford edzett, DMC még mindig nem. 😐 utóbbi helyett gondolom Taiwan Jones fog játszani, aki már múlt héten is edzett.
built for this shit
több mint 14 éve
Lechler, Janikowski, Seymour került be a Pro Bowl keretbe!Szerintem Seymour idén nem volt nagy szám - kivéve múlt héten a 2 blokkolt FG -, igaz, hogy szinte mindig questionable volt. Kelly és Branch is megérdemelné.
Valamint helyettesként még bekerülhetnek a következők: Kelly, Branch, DMC és Reece.
Akik bekerültek azok sztem maximálisan megérdemlik. DMC meg a sérülése miatt nem lett kerettag csak. Reece-vel meg az a baj, hogy néhány meccsen azért csak eltűnt teljesen, szóval jó játékos, de még nem használják ki maximálisan, de ez nem gond igazából.Bruce
Végre bejutott Janikowski, valószínűleg a rekord miatt, de már nagyon ráfért.
Amúgy teljesen mindegy kit szavaztak be, úgyis a SB-ra edzenek majd azon a héten 😀
több mint 14 éve
Lechler, Janikowski, Seymour került be a Pro Bowl keretbe!Valamint helyettesként még bekerülhetnek a következők: Kelly, Branch, DMC és Reece.
Akik bekerültek azok sztem maximálisan megérdemlik. DMC meg a sérülése miatt nem lett kerettag csak. Reece-vel meg az a baj, hogy néhány meccsen azért csak eltűnt teljesen, szóval jó játékos, de még nem használják ki maximálisan, de ez nem gond igazából.
több mint 14 éve
Raheem Morris állítólag megkapja a baltát 😊Ő neve is felkerülhet a DC jelöltek közé Del Rio, Spangoulo és Mel Tucker mellé ha marad a 4-3...bár ő inkább tampa 2 arc nem?
3-4 esetén Nolan(ha Miami mindent cserél), Crennel(tudom tudom, de ha nem lehet HC sztem nem marad DC ott), vki GB falváról (Moss akár...)
A sérülteket sztem is összedrótozzák és telenyomják minden szarral,h tudjanak rendesen játszani...ha ennek ellenére nem tud vki jó szintet hozni akkor nem érdemes erőltetni...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 14 éve
Nála is azért még várjuk meg az első edzést, mert az oké hogy egy játékos azt mondja, hogy ő játszani fog, az áment az edző mondja ki az orvosi stábbal karöltve.
több mint 14 éve
egy jó hír mára:Raiders FS Michael Huff (hamstring) guaranteed he'll play against the Chargers.
Huff has missed the last two games. "This is a one-game season," Huff said. "I'm not going to miss this one."
built for this shit