New England Patriots
74 feliratkozó
több mint 9 éve
Nem igaz. A Chiefsnel is volt kifejezetten jo eve. Nem jo jatekos, de azert tulzasokba sem kell esni. Amugy meg vannak nala millioszor tehetsegesebbek, akik tizedannyi munkat nem tesznek bele sajna 😊Volt egy éve mikor Po-ba ment a védelem miatt.Kérdezd meg Ulpiánust. Azt mondta: ezt még Cassel sem tudta elcseszni.Örömünnep volt, amikor a kertek alatt elsétált Kansas-ből.
Wyatt
De, nem akarok ezen vitatkozni. Elfogadom, hogy te másképp látod.
több mint 9 éve
Nem értem, hogy miért kellene építkezni, ha Brady egyszer visszavonul. Évek óta dolgoznak rajta, hogy minél inkább zökkenő mentes legyen az átmenet és odáig jutottunk, hogy van három olyan irányítónk, akivel nem kell szégyenkeznünk. Hogy a csapat toppon marad-e, az messze nem csak Bradyn múlik, hiszen Cassellel is csak hajszálon múlt a PO.Most próbálom elképzelni, amikor BB úgy dönt, hogy akkor ő már nem építi újra a csapatot (amire épp jeleztem, szerintem semmi szükség) és elmegy lékhorgászni. Épp a héten bizonyította, hogy 64 évesen szellemileg a csúcson van és amúgy is munkamániás. Vagy a másik szituációt, hogy elmegy a CBS-hez szakértőnek a félidőbe, hogy legyen ott egy igazi edző (sorry Cowher 😊 ).
Őszintén szólva nem megy. Ha elmennek a koordinátorok, kineveznek ujjakat és mindenki teszi a dolgát.
Az is egy érdekes kérdés, hogy igazán ki futott be komoly, a mesterhez méltó karriert, azok közül, akik alatta dolgoztak. Talán egyedül Nick Saban, aki meg úgy emlékszik élete legrosszabb 4 éve volt, amíg együtt dolgoztak.
Szerkesztette: Kollega
We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Nem igaz. A Chiefsnel is volt kifejezetten jo eve. Nem jo jatekos, de azert tulzasokba sem kell esni. Amugy meg vannak nala millioszor tehetsegesebbek, akik tizedannyi munkat nem tesznek bele sajna 😊en nem mondom hogy rossz jatekos Cassel, de lenyegesebb tobb info birtokaban nem adtak volna neki "nagy" szerzodest es 2. kort se. De Osw. vagy Tyrod T is kezdo tud lenni, hozzajuk kepest Gar. lehetseges maximuma jelentosen nagyobb, de megis csak zsakbamacska. De az egesz sztoriban a ti csapatotok a visszatarto tenyezo, ha ezt a 2 meccset a Browns-ba mutatta volna fel most mint egy felszallo ustokoskent emlegethetne az ugynoke.
Wyatt
több mint 9 éve
nem, de azért az első kört megint elveszik "majd egyszer úgy is fogunk csalni" alaponAkkor Bradyt most nem tiltjak el? 😊Nem mi áruljuk, a browns érdeklődik. Így lehet belőle első kör vagy a 2/1.és már kihozták, hogy semmi szabálytalan nem történt, nincs itt semmi látnivaló nem a mocskospecc csinálta
Btw a giants felnyomta az nfl nél a steelerst, hogy puhák voltak múlt héten a labdák😁
gordon
ZERO_L
Wyatt

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
Akkor Bradyt most nem tiltjak el? 😊Nem mi áruljuk, a browns érdeklődik. Így lehet belőle első kör vagy a 2/1.és már kihozták, hogy semmi szabálytalan nem történt, nincs itt semmi látnivaló nem a mocskospecc csinálta
Btw a giants felnyomta az nfl nél a steelerst, hogy puhák voltak múlt héten a labdák😁
gordon
ZERO_L

több mint 9 éve
Nem mi áruljuk, a browns érdeklődik. Így lehet belőle első kör vagy a 2/1.és már kihozták, hogy semmi szabálytalan nem történt, nincs itt semmi látnivaló nem a mocskospecc csinálta
Btw a giants felnyomta az nfl nél a steelerst, hogy puhák voltak múlt héten a labdák😁
gordon

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
Nem igaz. A Chiefsnel is volt kifejezetten jo eve. Nem jo jatekos, de azert tulzasokba sem kell esni. Amugy meg vannak nala millioszor tehetsegesebbek, akik tizedannyi munkat nem tesznek bele sajna 😊

több mint 9 éve
Nem mi áruljuk, a browns érdeklődik. Így lehet belőle első kör vagy a 2/1. Btw a giants felnyomta az nfl nél a steelerst, hogy puhák voltak múlt héten a labdák😁
több mint 9 éve
Ja. Nem viccelődök. Nálunk gm volt. Máshol már az sem.
több mint 9 éve
Hogy ne lett volna jo gm ne viccelodjunk mar. Nekem annyira idegem sem volt. Brady out utan nem sok esely volt egy ujabb SB-re, de mi nem az 1/1-re mentunk igy sem

több mint 9 éve
A QB témához csak annyit:amikor Cassel-nél volt a labda gyomoridegem volt, amikor Jimmy-nél, akkor bizakodó voltam.
Teljesen más kávéház a két QB. Szerintem.
Cassel a legkisebb nyomástól is összecsinálta magát, fakezű volt, még game manager QB-nak se nevezném.És érte kaptunk 2. kört.Garoppolo többet ér...
több mint 9 éve
Megjegyzem Cassel arra jo, hogy egy kiemelkedo csapatot ne rontson el, ne rajta menjen el a po. A KC-vel is bejutott, meg pro bowler is lett. De hozzaadni a csapat jatrkahoz, na azt nem tud

több mint 9 éve
Egy Qb meg tudja valtoztatni egy csapat sorsat, de az emlitett csapatok kesz vannak csak az iranyito szinvonalassaga segitheti vagy hatraltatja. A Browns ezekhez kepest nagyon nincs kesz. Az Arizona jo pelda lehetne, de a kerdes ki hiszi el hogy kesz van G. Ha Cassel-el akarsz meggyozni barkit, akkor senki nem ad draftpick-et egy csereQB-ert. O raadasul egy idenyen keresztul amitotta a nepet. Es itt kell sokadjara meghajolni Beli papa elott, hogy egy Cassel-el( Beli papa az elso a karacsonyi listajan az biztos) is milyen fantasztikus szezont hozott. Ketsegem sincs G-val is tudna ezt. Azt, hogy G elit lesz-e, vagy csak kerettag lesz valahol en nem tudom eldonteni.Harmadikert vetek lenne elengedni. Legalabb 2.kor, de inkabb egy eros elso lenne az, ami mar gondolkodos lehetne. Marad meg egy evig Brady mogott, aztan kap egy 15 millas atlagu szerzodest, es 2018tol o iranyit majd nalunkA példánál maradva a Browns 3. köre a 65. pick. (eggyel a mi 2. körösünk mögött 😊)
Wyatt
Jelenleg biztos jobb, de sokkal dragabb is lenne+ az upside egy masik lenyeges kerdes. A Browns epitkezik TB-vel se lennenek jovore PO eselyesek. Az hogy kinek mit er mar mas kerdes.Nem lenne meglepő azért, hogy egy QB megváltoztatja egy franchise sorsát. Ott a Newton nélküli Panthers, vagy fordítva a Manning nélküli Colts. Ha Hue úgy gondolja, hogy Garoppolo ér neki mondjuk egy 2. kört és egy évi 10-12 milliós szerződést akkor megadja. Mellesleg egy 1/1-es QB kb 7/évben van full garantálttal.
no
15m/ ev maradna, ha jatszik ha nem, legalabbis kivarna TB visszavonulasat, de ha meg tud, akar, kepes jol jatszani 3 evig TB akkor luxus lenne megtartani. Ha ki tudjak tolni TB szavatossagat el fogjak trade-elni akar egy 5. korert is amibol behuzzak az uj 2.QB-t. Ha meg jobb uzletet sikerul kotni, meg jobb nektek.Elvben megvan a helyettese, idén húztuk a 3. körben Brisett-et.
Lehet hogy az uj TB Garoppolo, de lehet az uj Cassel. Ezt a ti stabotok tudja a legjobban eldonteni. Ha az elso, akkor 1. korert sem fogjak eltradel-ni. A Browns latott tole 2 (nem teljes) meccset es egy serulest. A merleg egyik oldalan egy remenyteljes ( de nem bizonyitottan klasszis ), a masikon meg a mi OL falunk mogott o lenne a kezdo az 1., a 9. es a 15. meccsen.
no
Azt azért ne felejtsd el, hogy Casselért (és Vrabelért) a Chiefs adott egy 2. kört (34. picket) és hozzávágott egy évvel később egy 6 év/62 milliót. Plusz volt ott egy TB/Den ajánlat is első körrel, ráadásul akármilyen ergya a faszi azért mégiscsak jelenleg is kerettag a Titansnél. 12 éve NFL játékos.
zinedine5
De ahogy irtam a ketsegbeesett csapatok barmit megadhatnak erte. A lenyeg a NE bearazta G-t a mai erteken ( senkit nem fog meghatni hol lett huzva) es ezen ertek alatt nem fogja odaadni. Es ha ezen dontes ertelmeben o lesz a kovetkezo QB-tok, akkor bizony egy 1.kor nem is lesz eleg. A Browns helyeben huznek egy Qb-t, epitenem a csapatot, kell nekik vagy 3 ev, addigra kiderul az ujoncuk bevalt-e vagy nem, es akkor lehet hozni egy kesz vagy egy kesznek gondolt QB-t.
Egy biztos, ti ultok a targyaloasztal jobbik felen, egy nem kell mindenaron eladni, erosen kereslett "hianytermek" van a kezetekben aminek az erteket gyakorlatilag csak ti tudjatok es a reklamja/elozetese meglehetosen csabitora sikerult.
több mint 9 éve
ez már Collins trade-nél is előjött és most is, attól mert egy FA-nk nagy fizut kap még nem jelenti, hogy automatikusan megkapjuk a 3. körös kompenzációt, a mi FA igazolásainkat meg nem lehet előre megjósolniegyébként nem hiszem, hogy első kört adna érte bárki is, aki elől húz (gyenge, QB hiányos csapatok) azok nem fognak top15-ös picket áldozni érte (max akkor ha JMD viszi magával), a hátrébb húzó (PO) csapatoknak meg nincs rá szükségük, max egy második körös lehet a realitás

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
Wyattal értek egyet, meg sem fordulna a fejemben, hogy 3. körért továbbadjak Jimmyn. 2. körben lett húzva és nem gondolnám, hogy az értéke csökkent volna. 3 éve egy Future Hall of Famer mögött tanul és még ha pályára nem is került sokat, akkor is olyan tudásra tehetett szert, amit egy frissen húzott QB még nem tud. Amikor pedig pályára került, akkor több, mint meggyőzően teljesített, méghozzá úgy, hogy a elkapóbrigád 2 legfontosabb eleme nem illetve csak részben állt a rendelkezésére.Ha valamelyik csapat vinni akarja, viheti egy első körösért, nem gondolnám, hogy rosszabb befektetés lenne, mint bármelyik újonc QB.
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 9 éve
Bárki is lesz a Patriots irányítója Brady után, nehéz örökséget vesz majd át és óhatatlanul is a nagy elődhöz fogják mérni.Az utánunk szóló No kb megfogalmazta azt amire én is gondolok. Eleve, lehet a kifejezés rossz volt, mert Brady utódját, vagy az új Brady-t keresni teljesen felesleges. Brady egy van, és a korszak valamint minden idők egyik legnagyobbja elvitathatatlanul.Szerencsések vagyunk, hogy ő a mi csapatunkat erősiti, remélem még 1-2 évig fogja is, de erősen negyven felett már teljesen elképzelhetetlen a stori. Viszont,nagyon valószinű hogy hasonló kaliberű játékosunk nem is lesz egy darabig, de lehet soha többé. Új korszak kezdődik majd a visszavonulásával és én ebben nem Garoppolót látom, bár nagy kérdés egyáltalán , ha már felmerült itt az is hogy McDaniels vagy Patrica marad-e, hogy BB belekezd e ebbe az új korszakba Tom nélkül, vagy ő is veszi a kalapját, mert épitkezni már nem akar majd , és stilusosan együtt ballagnak el a napnyugtába 😊. Keveset láttunk még Garoppolóból azért, hogy objektiv véleményt tudjunk róla formázni. Valóban jó volt, egy elit egységben, de fogalmunk sincs milyen mentálisan, hogy kezelné azokat a helyzeteket ahol már sok qb-nak remeg a keze stb. Ha cseréljük, akkor csinálhatunk vele jó üzletet, ha meg marad, akkor várjunk még az itélettel szerintem, mert nagy a különbség aközött, hogy valaki Brady utódja lesz e, vagy "csak" a Pats irányitója...Szerintem pedig elég impozáns teljesítménnyel hozta le azt a pár meccset a sérüléséig.Lombardi szerint Garoppolo megy majd a Brownsba. szerinten sem marad itt, remélem kapunk érte első kört vagy mondjuk Haden-t. kívancsi vagyok mi lesz ebből.A jó teljesitménye ellenére valahogy én sem látom benne Brady utótdját és ezek szerint a vezetés sem. Amennyiben igy lesz, azért jó üzletet lehet vele kötni mert perspektiva van a gyerekben.
winston
Volford
Mit kellett volna tennie ahhoz, hogy TB utódját lásd benne?
gordon
Volford
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 9 éve
Az utánunk szóló No kb megfogalmazta azt amire én is gondolok. Eleve, lehet a kifejezés rossz volt, mert Brady utódját, vagy az új Brady-t keresni teljesen felesleges. Brady egy van, és a korszak valamint minden idők egyik legnagyobbja elvitathatatlanul.Szerencsések vagyunk, hogy ő a mi csapatunkat erősiti, remélem még 1-2 évig fogja is, de erősen negyven felett már teljesen elképzelhetetlen a stori. Viszont,nagyon valószinű hogy hasonló kaliberű játékosunk nem is lesz egy darabig, de lehet soha többé. Új korszak kezdődik majd a visszavonulásával és én ebben nem Garoppolót látom, bár nagy kérdés egyáltalán , ha már felmerült itt az is hogy McDaniels vagy Patrica marad-e, hogy BB belekezd e ebbe az új korszakba Tom nélkül, vagy ő is veszi a kalapját, mert épitkezni már nem akar majd , és stilusosan együtt ballagnak el a napnyugtába 😊. Keveset láttunk még Garoppolóból azért, hogy objektiv véleményt tudjunk róla formázni. Valóban jó volt, egy elit egységben, de fogalmunk sincs milyen mentálisan, hogy kezelné azokat a helyzeteket ahol már sok qb-nak remeg a keze stb. Ha cseréljük, akkor csinálhatunk vele jó üzletet, ha meg marad, akkor várjunk még az itélettel szerintem, mert nagy a különbség aközött, hogy valaki Brady utódja lesz e, vagy "csak" a Pats irányitója...Szerintem pedig elég impozáns teljesítménnyel hozta le azt a pár meccset a sérüléséig.Lombardi szerint Garoppolo megy majd a Brownsba. szerinten sem marad itt, remélem kapunk érte első kört vagy mondjuk Haden-t. kívancsi vagyok mi lesz ebből.A jó teljesitménye ellenére valahogy én sem látom benne Brady utótdját és ezek szerint a vezetés sem. Amennyiben igy lesz, azért jó üzletet lehet vele kötni mert perspektiva van a gyerekben.
winston
Volford
Mit kellett volna tennie ahhoz, hogy TB utódját lásd benne?
gordon
több mint 9 éve
Szerintem nem köt ilyen szerződést Ryan. Ha kezdőként számolunk vele hosszú távon, és ő is magával, akkor ennél bőven többet fog kérni (7-8 sztem sima), ha nem, akkor meg nem adunk meg neki ennyit sem 😊

több mint 9 éve
Ha már egy másik helyre megírtam, átemelem ide is, aztán legfeljebb lesznek, akik nem értenek egyet vele, de én most így gondolomBradford az egyetemen nagy sztár volt, de az NFL-ben. Hát, annyira nem vált be. Mégis, a potenciálra rendesen megfizették a Ramset. Kolb talán semmit nem csinált, mégis rengeteget kapott érte az Eagles
Az NFL-re az a jellemző, hogy jelentősen alul árazva cserélik el a játékosokat, na az irányítóknál viszont pont fordítva van.
Jimmy alacsonyabb szinten elég jó volt, de azért bőven volt javítanivaló a játékán. És őszintén, a szezon előttig nem láttam rajta azt, hogy fejlődne, ezért nem nagyon voltam lelkes. Ehhez képest a Cardinals elleni meccset teljesen kulturáltan lehozta, a Dolphins elleni másfél negyedet (70 százalékos pontosság, 232 yard, 3 TD, és ahogy egyébként is játszott) viszont konkrétan Brady megirigyelhetné. Ott szerintem alaposan eladta magát, ezért én nagyon csalódott lennék, ha ilyen 3. körös pickért eladnánk a szezon végén, de őszintén, egy 2. kör eleje pickért sem rajongok. Egy erős első kör az már más tészta lenne, ott húzhatnánk olyat, aki képes lehet nagy lökést adni a csapatnak.
Magam részéről inkább azzal értek egyet, hogy nem tudunk érte olyan ellenértéket kapni, amiért nekünk megérné eladni. Egy 2-3. körös pickkel húzunk valami ST DB-t, hát az marha nagy biznisz lenne. Itt van a csapatnál három éve, érti a rendszert, úgy tűnik, hogy jól el is tudja irányítani (és fontos, hogy az előző két felkészülés során Brady feltételezett eltiltása miatt sokat készült a kezdőkkel), van benne egy 10-15 év, ahogy a QB-k mostanában bírják. Én jövőre meghagynám tarcsiba, úgyis csak 1 millát keres, aztán meglátjuk, hogy jövőre lassul-e valamit Brady játéka. Legyen majd akkor az a legnagyobb gond, hogy a két pöpec QB-val mi legyen a helyzet. Simán lehet, hogy 2018-ra már nem lesz Brady annyira kiemelkedő formában (remélem, hogy de), aztán ott lenne az utód, zökkenőmentesen átvenni a stafétát.
Én Brissettben még nem bízom, de persze sok ideje van még, nagyon hamar lett bedobva, simán lehet, hogy egy két-három év múlva valid opció lesz 😊 Persze neki sem ártana, ha a kezdőkkel játszhatna együtt.
Én 2017-ben max erős 1. körért válnék meg a Pats helyében Garoppolótól, egyébként megy hagynám az újoncszerződése utolsó évére is, bármikor jól jöhet, ha be kell ugrania valakinek. Aztán legfeljebb 2018-ban, ha minden kötél szakad, akkor UFA-ként elengedni, 3. kört akkor is kapunk majd érte. De ez a legrosszabb opció. Simán húzhatunk egy Casselt (tageljük, és eltrade-eljük valahová). Sőt, jelenleg ez az opció tetszik leginkább, mert ez azt jelenti, hogy Brady még mindig pöpec, és jó ellenértéket is kapunk érte

több mint 9 éve
Harmadikert vetek lenne elengedni. Legalabb 2.kor, de inkabb egy eros elso lenne az, ami mar gondolkodos lehetne. Marad meg egy evig Brady mogott, aztan kap egy 15 millas atlagu szerzodest, es 2018tol o iranyit majd nalunkA példánál maradva a Browns 3. köre a 65. pick. (eggyel a mi 2. körösünk mögött 😊)
Wyatt
Jelenleg biztos jobb, de sokkal dragabb is lenne+ az upside egy masik lenyeges kerdes. A Browns epitkezik TB-vel se lennenek jovore PO eselyesek. Az hogy kinek mit er mar mas kerdes.Nem lenne meglepő azért, hogy egy QB megváltoztatja egy franchise sorsát. Ott a Newton nélküli Panthers, vagy fordítva a Manning nélküli Colts. Ha Hue úgy gondolja, hogy Garoppolo ér neki mondjuk egy 2. kört és egy évi 10-12 milliós szerződést akkor megadja. Mellesleg egy 1/1-es QB kb 7/évben van full garantálttal.
no
15m/ ev maradna, ha jatszik ha nem, legalabbis kivarna TB visszavonulasat, de ha meg tud, akar, kepes jol jatszani 3 evig TB akkor luxus lenne megtartani. Ha ki tudjak tolni TB szavatossagat el fogjak trade-elni akar egy 5. korert is amibol behuzzak az uj 2.QB-t. Ha meg jobb uzletet sikerul kotni, meg jobb nektek.Elvben megvan a helyettese, idén húztuk a 3. körben Brisett-et.
Lehet hogy az uj TB Garoppolo, de lehet az uj Cassel. Ezt a ti stabotok tudja a legjobban eldonteni. Ha az elso, akkor 1. korert sem fogjak eltradel-ni. A Browns latott tole 2 (nem teljes) meccset es egy serulest. A merleg egyik oldalan egy remenyteljes ( de nem bizonyitottan klasszis ), a masikon meg a mi OL falunk mogott o lenne a kezdo az 1., a 9. es a 15. meccsen.
no
Azt azért ne felejtsd el, hogy Casselért (és Vrabelért) a Chiefs adott egy 2. kört (34. picket) és hozzávágott egy évvel később egy 6 év/62 milliót. Plusz volt ott egy TB/Den ajánlat is első körrel, ráadásul akármilyen ergya a faszi azért mégiscsak jelenleg is kerettag a Titansnél. 12 éve NFL játékos.
több mint 9 éve
Jamal Taylor beárazta Ryant.Annyi pénzt már Arrington is megkapott annak idején.
gordon
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 9 éve
Harmadikert vetek lenne elengedni. Legalabb 2.kor, de inkabb egy eros elso lenne az, ami mar gondolkodos lehetne. Marad meg egy evig Brady mogott, aztan kap egy 15 millas atlagu szerzodest, es 2018tol o iranyit majd nalunk15m/ ev maradna, ha jatszik ha nem, legalabbis kivarna TB visszavonulasat, de ha meg tud, akar, kepes jol jatszani 3 evig TB akkor luxus lenne megtartani. Ha ki tudjak tolni TB szavatossagat el fogjak trade-elni akar egy 5. korert is amibol behuzzak az uj 2.QB-t. Ha meg jobb uzletet sikerul kotni, meg jobb nektek.
Wyatt
Lehet hogy az uj TB Garoppolo, de lehet az uj Cassel. Ezt a ti stabotok tudja a legjobban eldonteni. Ha az elso, akkor 1. korert sem fogjak eltradel-ni. A Browns latott tole 2 (nem teljes) meccset es egy serulest. A merleg egyik oldalan egy remenyteljes ( de nem bizonyitottan klasszis ), a masikon meg a mi OL falunk mogott o lenne a kezdo az 1., a 9. es a 15. meccsen.
több mint 9 éve
Jamal Taylor beárazta Ryant.Bennem van egy olyan érzés miszerint sem McD sem Patricia nem marad.
Garoppolo trade érdekes lehetne(én örülnékha maradna) de számomra az offszezon egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy JMD marad-e. Ha nem akkor ki jöhet helyette?!
gordon
Ez abban az esetben hatványozottabban igaz, ha a Pats valami csoda folytán kiesne a PO-ból az első meccsén. Ha döntőznek (és szerintem nyernek) akkor nem biztos, hogy a csapatok ki fogják várni azt a + 3-4 hetet.
több mint 9 éve
Jamal Taylor beárazta Ryant. Garoppolo trade érdekes lehetne(én örülnékha maradna) de számomra az offszezon egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy JMD marad-e. Ha nem akkor ki jöhet helyette?!