New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 10 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
Nem tudom ti hogy látjátok, de Edelmann (Brady) INT-jénél én úgy láttam, hogy annak egy oka volt, mégpedig az, hogy JE-vel kicsit elszakadt a ló. Iszonyat nagy formában van, és a tavalyi PO szereplés elképesztő önbizalmat adott neki, de pont ez ütött vissza a jelenetnél. Azt hitte, ez is bejön, hogy lepattan a fejéről, de ő egy kicsit belekapva másodikra elkapja.
Ahogy megtörtént, rögtön így láttam, illetve kicsit örültem is, hogy jókor jött egy atyai pofon. Talán kicsit visszavesz arcból, a közönséghergelésből, trashtalkból.
vpi
Szerintem több köze volt hozzá az ujjsérülésének. Jobban akarta használni a testét az elkapásoknál, mint csak simán a kezeit, tompítva a labda erejét. Többi dropnál is ez volt megfigyelhető. Nem véletlenül tanítják azt, hogy ne testtel próbálják elkapni a labdát. Szerintem ha ő el is száll(na), az nem a munkamoráljában vagy a technikájában mutat visszaesést, inkább csak többször szól be, meg néha csinál 1-2 apró hülyeséget, mint ez a Colts logós dolog is.
több mint 10 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 631 — Patriot
Nem tudom ti hogy látjátok, de Edelmann (Brady) INT-jénél én úgy láttam, hogy annak egy oka volt, mégpedig az, hogy JE-vel kicsit elszakadt a ló. Iszonyat nagy formában van, és a tavalyi PO szereplés elképesztő önbizalmat adott neki, de pont ez ütött vissza a jelenetnél. Azt hitte, ez is bejön, hogy lepattan a fejéről, de ő egy kicsit belekapva másodikra elkapja.
Ahogy megtörtént, rögtön így láttam, illetve kicsit örültem is, hogy jókor jött egy atyai pofon. Talán kicsit visszavesz arcból, a közönséghergelésből, trashtalkból.

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 10 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
A videót, amit találtam, nem mutatja az esetet konkrétan, csak hogy Edelman nekiindul begőzölve. Viszont az látszik, hogy BB-nek és TB-nek sem tetszik a dolog, ejj. Hogy nem lett ebből balhé, minden csipcsup szarból meg igen?
Minitron
wut? erről lemaradtam. mi volt?

edit: közben láttam. na bumm, most ez mi? még jó, hogy nem lett belőle ügy, azok az "újságírok" meg akik próbálnak belőle azt csinálni, annyit is érnek. ez még annyira sem bunkó dolog mint trash talkolni valamit egy másik csapatra. edelman elég szenvedélyes csávó, néha kicsit túltolja, de nem bántott (meg) szerintem még senkit sem.

Szerkesztette: winston
több mint 10 éve
kolok1972 New England Patriots 3 121 — Pats fan
The #Pats worked out Cortland Finnegan today, a source said. Despite announcing his retirement in March, he's open to a return to the field.Rand Getlin
triangle
OMG... Az egyik legantipatikusabb figura akit láttam játszani. ..

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 10 éve
Bruschi85 New England Patriots 1 856 — Patriots és Kaposvári KK fan
A Sport1-2 miért nem adja a Jets meccset? Meg voltam győződve róla, hogy ha valamit, ezt adják.
Burkus
Azért, hogy ne minden héten csak a Pats legyen közvetítve, mint évek óta. 😛
Abban a sávban Barca és ETO BL hazai meccsek, ráadásul jövő héten a Fins elleni TNF-en úgyis adnak minket.

Plusz megköszönném, nemcsak neked szól, hogy, akik a Meskó Zoli könyvről írnak a jövőben, tegyék spoilerbe, volt, aki korábban már úgy írt róla, ugyanis személy szerint nekem karácsonyi ajándék lesz, nem hiszem, hogy egyedüliként.

Ja és a Kóc oda-vissza. 😊

A lényeg továbbra is Hajrá Pats és Hajrá Kometa-KVGY Kaposvári KK!
több mint 10 éve
triangle 1 283
The #Pats worked out Cortland Finnegan today, a source said. Despite announcing his retirement in March, he's open to a return to the field.Rand Getlin
több mint 10 éve
kolok1972 New England Patriots 3 121 — Pats fan
Ezt vágom, de az Nflben csak centert játszott és én vhol azt olvastam, hogy mi csakis centerkent számolunk vele. Persze ez nem jelent semmit , lehet hogy váltunk. Közben olvasom,hogy Wendell is edzett,ha Mason is késik, akkor a legjobbkor tér vissza.

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 10 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 484 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
A Sport1-2 miért nem adja a Jets meccset? Meg voltam győződve róla, hogy ha valamit, ezt adják.
több mint 10 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 484 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Annyian olvassátok...jó a Meskó könyve? Nekem túlhypeoltnak tűnik, valahogy nem vitt rá a lélek még, hogy beszerezzem, inkább kivárok 😀
Minitron
Érdekes. És mindenképpen insider információkat közöl egy olyan világról, amit mi kívülről nap mint nap figyelünk. De a Pats-et egy nem túl szimpatikus franchise-nak írja le. A történet, hogy szezonnyitó estélyre voltak hivatalosak Krafthoz, ették a ráksalátát a teraszon, időnként valakit elhívtak a csapatból a telefonhoz, ahol közölték, hogy ne is menjen vissza, ki van rúgva, mert közben BB keretszűkítést csinált... Embertelen.
Burkus
Jó, de akit más csapatnál kirúgnak, az sem lehet kellemes. A Pats legalább nem sokéig kerülgeti a forró kását : D
Minitron
Persze, kell szűkíteni. Ki kell rúgni, aki nem fér bele. Csak nem így, meghívni a csapattársai közé szezonnyitó vacsorára és közülük közben kirúgni. De ha nem érzed a dolog kivételesen durva megoldását, hanem így jó szerinted, akkor kár dumálnunk róla, mert másként állunk morálisan az ilyen kérdésekhez 😊
Burkus
Ööö, jó, el kell olvasnom a könyvet =D
Minitron
Azt néztem, hogy van-e már e-book formájában az ncore-on, de nincs.

Nem lesz a Pats-fanok bibliája, de érdekes könyv.
több mint 10 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 484 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Edzés report:

RETURNED
WR Brandon LaFell
C Bryan Stork

PRESENT
WR Matthew Slater
LB Dont'a Hightower

April Wine
Ennek így nagyon örülök.
Kíváncsi leszek hogy mi lesz a C pozival, ha Stork teljesen felépül...
FunHun
Hú, ez nagyon jó! Amikor Slaterről jöttek a hírek, hogy hordágy meg MRI, már láttam a közleményt lelki szemeim előtt az IR-ről.

Sztem guard pozícióba fognak rotálni, Stork run blockernek abszolút alkalmas.

Olvasom a Meskó-könyvet. Biztos van benne sértettség, de jól leszedi a keresztvizet kedvenc csapatunkról.
Burkus
Már ezt nem úgy érted ugye h Stork menne guardba? Ő úgy tudom csak centert tud játszani. Wendellel mi van?
kolok1972
https://static.www.nfl.com/image/private/t_headshot_desktop/league/jkltll1cf3n7ppn1pal6
Bryan Stork Stats, News and Video - C | NFL.com
Latest on C Bryan Stork including news, stats, videos, highlights and more on NFL.com

Guardot játszott is.
több mint 10 éve
Minitron New England Patriots 1 057 — centerice-on Gronk84 nick alatt futok

FunHun New England Patriots 1 908
Edzés report:

RETURNED
WR Brandon LaFell
C Bryan Stork

PRESENT
WR Matthew Slater
LB Dont'a Hightower

April Wine
Ennek így nagyon örülök.
Kíváncsi leszek hogy mi lesz a C pozival, ha Stork teljesen felépül...
több mint 10 éve
Minitron New England Patriots 1 057 — centerice-on Gronk84 nick alatt futok
A videót, amit találtam, nem mutatja az esetet konkrétan, csak hogy Edelman nekiindul begőzölve. Viszont az látszik, hogy BB-nek és TB-nek sem tetszik a dolog, ejj. Hogy nem lett ebből balhé, minden csipcsup szarból meg igen?

több mint 10 éve
Minitron New England Patriots 1 057 — centerice-on Gronk84 nick alatt futok
Most komolyan ezen megy a vita magunk közt a csapat oldalán, hogy Superman odabaszta a labdát a Kóc logóra?

Nem láttam a meccset, de ennyire vérlázító volt, vagy mi? Most már kicsit ugyan késő, de tavaly kb. fel kellett volna gyújtani azt a patkót meg a holló fejét is. Julian meg amúgy is érzelmesebb fajta, meg lehet érteni a dolgot. Na, majd rákeresek, valami videó csak van fent róla a zinterneten.

több mint 10 éve
April Wine New England Patriots 256
Edzés report:

RETURNED
WR Brandon LaFell
C Bryan Stork

PRESENT
WR Matthew Slater
LB Dont'a Hightower

ABSENT
DE Jabaal Sheard
DE Rufus Johnson
OL Marcus Cannon
OL Shaq Mason
több mint 10 éve
DeX New England Patriots 294 — WR
Slaternek állítólag ki kell hagynia valamennyit, de nem season-ending a dolog.
triangle
Annyira nem lehet nagy a baj, mert az Inside the locker room videóba ott ünnepelt a srácokkal 😊

több mint 10 éve
triangle 1 283
Slaternek állítólag ki kell hagynia valamennyit, de nem season-ending a dolog.

Szerkesztette: triangle
több mint 10 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Ha nem puntolunk és csak TB-t rúgunk, akkor nem para 😊

több mint 10 éve
NB2 New England Patriots 28 489 — nabege2@yahoo.com
Slaterről kevés szó esik, pedig szerintem az egyik legjobb gunner. Sanszos, hogy hiányozna...