New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 10 éve
FunHun New England Patriots 1 908
- nem biztos, hogy ki kellene tenni őt és az egész csapatot egy akár reálisan bekövetkezhető nagy zakónak, az nagyon rossz lenne neki és az egész franchise-nak is, ráadásul nehezen lenne magyarázható, hogy sokadszorra butáznak ellenünkFunHun
Szerintem picit szerényebben kellene hozzáállni a meccshez, mert erről a lóról krva nagyot lehet esni.
A Colts jó csapat, még akkor is, ha idén eddig nem ezt az arcukat mutatták és megvannak a playmaker játékosai, hogy megnehezítsék az esténket.

Érjen véget a meccs, nyerjünk simán, utána esetleg lehet arról beszélni, hogy milyen rossz a Coltsnak, hogy újra zakózott.
ervinator
Nem azt mondtam, hogy tuti nagyon sima győzelem lesz, hanem hogy akár az is benne van a pakliban főleg az előző pár meccset nézve.
Én is elégedett leszek egy 1 pontos győzelemmel is!!!

Amúgy amit felvetettem (Luck pihentetését), azt némely amerikai újságíró is megpedzette...
több mint 10 éve
PatPatriot New England Patriots 11
Egy biztos, most nem lesz gond a labdák nyomásával. A Colts majd jól befűt a csarnokba, hogy nehogy leeresszenek.
több mint 10 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 892 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Annyira bennünk van, hogy blow out lesz csak a végén nehogy egy FG-vel megfingassanak bennünket és leshetünk mint Rozi a moziban...

Szerkesztette: ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 10 éve
Minitron New England Patriots 1 057 — centerice-on Gronk84 nick alatt futok
Na, hasonlóan vagyok vele, mint Stez és ervinator. Nem olyan egyértelműnek tűnik ez.

több mint 10 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 2 036
- nem biztos, hogy ki kellene tenni őt és az egész csapatot egy akár reálisan bekövetkezhető nagy zakónak, az nagyon rossz lenne neki és az egész franchise-nak is, ráadásul nehezen lenne magyarázható, hogy sokadszorra butáznak ellenünkFunHun
Szerintem picit szerényebben kellene hozzáállni a meccshez, mert erről a lóról krva nagyot lehet esni.
A Colts jó csapat, még akkor is, ha idén eddig nem ezt az arcukat mutatták és megvannak a playmaker játékosai, hogy megnehezítsék az esténket.

Érjen véget a meccs, nyerjünk simán, utána esetleg lehet arról beszélni, hogy milyen rossz a Coltsnak, hogy újra zakózott.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 10 éve
Stez SMU Mustangs 48 266 — Whoops, looks like something went wrong.
Halihó!!!!
Egyrészt 2 esetleg 3 TD-s győzelemre számítok.

Másrészt nem tudom mennyire lehetséges, de én erősen elgondolkodnék az Indy vezetés helyében, hogy játszasam-e Luckot:
- könnyen indokolható lenne ha nem játszana a sérülésre hivatkozva
- nem biztos, hogy ki kellene tenni őt és az egész csapatot egy akár reálisan bekövetkezhető nagy zakónak, az nagyon rossz lenne neki és az egész franchise-nak is, ráadásul nehezen lenne magyarázható, hogy sokadszorra butáznak ellenünk

Sokkal kényelmesebb lenne nekik, ha elmondahtják, hogy tulajdonképpen egy "B" csapat szenvedett vereséget, de majd a playoffban...

Szerintetek most, hogy azért az Indy nem áll túl jól (bár a csoportjukat valószínűleg így is simán hozzák) és van némi győzelmi kényszer megtehető, hogy image védelme miatt nem játszaják Luckot?
FunHun
Szerintem ez egyáltalán nem reális,
Egyrészt nem lehet felmenni a pályára úgy, hogy úgyis kikapunk, így inkább ne is játszassuk a csapat legjobbját, aki nem mellesleg nem egy cornerback, nem egy futó, hanem egy irányító.
Ha nagy zakó lesz, így jártunk, a jó játékos ebből, és a hibáiból tanul, vagy akkor mostantól Luck sose játsszon a legjobbak ellen, mondván, ha nagyon kikapunk, akkor szegény fiú nem heveri majd ki?
A Coltsnak abszolút nem kényelmetlen, hogy a Pats folyton megcsapja manapság, ez leginkább Grigsonnak, Paganónak és úgy az edzői stábnak kínos, de ők egyébként így is pengeélen táncolnak már, és lenne rá gy fogadásom, hogy az idény végén Irsay elküld több edzőt is.
És én azt sem látom, hogy nekünk kényelmesebb lenne B csapattal kikapni. A média a labdabotrány miatt amúgy is felkapta a meccset, játszhat bárki a Coltsban, ha kikapunk, akkor ugyanúgy megsorozza majd mindenki a csapatot, sérültektől függetlenül.

Ráadásul annak ellenére, hogy siralmas a csoportunk, azért a Colts összességében baromi gyenge szezont tudhat maga mögött, és egy Pats ellen végképp nem tehetik meg a játékosok, hogy ne vegyék komolyan a meccset. Plusz Pagano konkrétan éjszaka ütheti be a koporsójába az utolsó szöget, ezt tudja ő is.

Kérdésedre viszont még annyit fel tudnék hozni, hogy az viszont simán lehet, hogyha a Pats két-három negyed után már simán megy, akkor Luckot nem erőltetjük a sérülése miatt, hanem inkább beküldjük helyette Hasselbecket.

több mint 10 éve
Minitron New England Patriots 1 057 — centerice-on Gronk84 nick alatt futok
Szerintem, ha Luck bevethető, be is vetik, nekik is van bőven miért törleszteni.
Valahogy itt a fórumon olyan magabiztos mindenki ezzel a derbivel kapcsolatban (gyalázás, alázás, sok pontos győzelem - ezek a favoritok). Én nem féltem a Billstől, a Cowboystól sem, de ez az Indy meccs most kicsit aggaszt. Persze max egy L bekerül a statba, de meglátjuk. Jó kis meccs van kilátásban.

több mint 10 éve
FunHun New England Patriots 1 908
Halihó!!!!
Egyrészt 2 esetleg 3 TD-s győzelemre számítok.

Másrészt nem tudom mennyire lehetséges, de én erősen elgondolkodnék az Indy vezetés helyében, hogy játszasam-e Luckot:
- könnyen indokolható lenne ha nem játszana a sérülésre hivatkozva
- nem biztos, hogy ki kellene tenni őt és az egész csapatot egy akár reálisan bekövetkezhető nagy zakónak, az nagyon rossz lenne neki és az egész franchise-nak is, ráadásul nehezen lenne magyarázható, hogy sokadszorra butáznak ellenünk

Sokkal kényelmesebb lenne nekik, ha elmondahtják, hogy tulajdonképpen egy "B" csapat szenvedett vereséget, de majd a playoffban...

Szerintetek most, hogy azért az Indy nem áll túl jól (bár a csoportjukat valószínűleg így is simán hozzák) és van némi győzelmi kényszer megtehető, hogy image védelme miatt nem játszaják Luckot?
több mint 10 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 185 — situational football
Kíváncsi vagyok, hogyan fogjuk a védelmet megoldani. Hightower kiesésével Mayonak kell fellépnie a helyére, amitől alapesetben nem fáznék, de idén azért Mayo nem remekelt.

Azzal, hogy Luck játszik, újra előtérbe fog kerülni Hilton játéka, akit tavaly Arringtonnal nagyon szépen leszedtünk, viszont idén már nincs Kyle. Így valószínűnek látom, hogy Logan Ryan fog védekezni rajta mégpedig DMC segítségével. Így viszont előjöhet egy másik problémás területünk a TE elleni védekezés, bár igaz, hogy eddig sem Allen sem Fleener nem remekelt.
ervinator
AFC döntőben is kettőztük TY-t. Talán Fleener panaszkodott neki az oldalvonalon, hogy két ember fogta, erre Hilton csak annyit mondott welcome to my world



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 10 éve
Minitron New England Patriots 1 057 — centerice-on Gronk84 nick alatt futok
Jól van, meglátjuk. Reméljük, TB és az O# sokat gyakorolta a héten, hogy valószínűleg gyorsan kell szabadulni a labdától.

több mint 10 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Cannon LT, Vollmer RT, Fleming backup. Franchise LT pótlása sosem egyszerű. Szvsz a Pats lehetőségei bőven átlag felettiek.
tomi-tomi
Akkor nem rakjuk át Vollmert vakoldalra.
Minitron
Szerintem nem. Vollmer 2009-ben játszott utoljára LT-t, Cannon a múlt héten.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
Minitron New England Patriots 1 057 — centerice-on Gronk84 nick alatt futok
Cannon LT, Vollmer RT, Fleming backup. Franchise LT pótlása sosem egyszerű. Szvsz a Pats lehetőségei bőven átlag felettiek.
tomi-tomi
Akkor nem rakjuk át Vollmert vakoldalra.

több mint 10 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Tavaly szerencsénk volt, idén eddig Solder a legnagyobb hiányzó. Ha ennyinel megállna, nem panaszkodhatnank
Wyatt
Így-így, viszont még mindig nem tudom, mik az opciók a Solder-probléma kezelésére. Feljött elvileg Fleming PS-ból, ok és akkor?...
Minitron
Cannon LT, Vollmer RT, Fleming backup. Franchise LT pótlása sosem egyszerű. Szvsz a Pats lehetőségei bőven átlag felettiek.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 494 — Ajmo Vatreni
Tavaly szerencsénk volt, idén eddig Solder a legnagyobb hiányzó. Ha ennyinel megállna, nem panaszkodhatnank
Wyatt
Így-így, viszont még mindig nem tudom, mik az opciók a Solder-probléma kezelésére. Feljött elvileg Fleming PS-ból, ok és akkor?...
Minitron
Majd a meccsen meglátod.
több mint 10 éve
Minitron New England Patriots 1 057 — centerice-on Gronk84 nick alatt futok
Tavaly szerencsénk volt, idén eddig Solder a legnagyobb hiányzó. Ha ennyinel megállna, nem panaszkodhatnank
Wyatt
Így-így, viszont még mindig nem tudom, mik az opciók a Solder-probléma kezelésére. Feljött elvileg Fleming PS-ból, ok és akkor?...

Szerkesztette: Minitron

több mint 10 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Tavaly szerencsénk volt, idén eddig Solder a legnagyobb hiányzó. Ha ennyinel megállna, nem panaszkodhatnank

több mint 10 éve
Minitron New England Patriots 1 057 — centerice-on Gronk84 nick alatt futok
Az igazi poén meg az, hogy akkoriban mennyien elhordták HT-t, hogy mekkora szar játékos, most meg itt szorítunk, hogy visszatérjen egészségben, muhha! (:

több mint 10 éve
Minitron New England Patriots 1 057 — centerice-on Gronk84 nick alatt futok
Miért lenne komolyabb? Várható volt, hogy borda sérüléssel a következő héten out lesz. Ebben nincs semmi meglepő.
tamasboldizsar
Úgy tudom, limitált edzésmunkát végzett. Amúgy meg összességében zavar a sérüléshullám, HT csak egyik része a jelenségnek. Nem szeretném, ha ott tartanánk, mint 2 éve, hogy már az orvosi, meg a fizikai erőnlétért felelős stáb hozzáértését kérdőjeleztük meg.

több mint 10 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 2 036
Kíváncsi vagyok, hogyan fogjuk a védelmet megoldani. Hightower kiesésével Mayonak kell fellépnie a helyére, amitől alapesetben nem fáznék, de idén azért Mayo nem remekelt.

Azzal, hogy Luck játszik, újra előtérbe fog kerülni Hilton játéka, akit tavaly Arringtonnal nagyon szépen leszedtünk, viszont idén már nincs Kyle. Így valószínűnek látom, hogy Logan Ryan fog védekezni rajta mégpedig DMC segítségével. Így viszont előjöhet egy másik problémás területünk a TE elleni védekezés, bár igaz, hogy eddig sem Allen sem Fleener nem remekelt.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 10 éve
tamasboldizsar New England Patriots 270
Miért lenne komolyabb? Várható volt, hogy borda sérüléssel a következő héten out lesz. Ebben nincs semmi meglepő.
több mint 10 éve
Minitron New England Patriots 1 057 — centerice-on Gronk84 nick alatt futok
Magastorony sérülése komolyabb, mint elsőre tűnt? Mi van itt, leestek a kispadról? Hirtelen mindenki feliratkozik IR-re, ragyogó...

több mint 10 éve
triangle 1 283
Hightower is OUT. Plusz ugye a kezdő LT, C, #2CB és #2WR nélkül állunk ki. Próbálunk mindent megtenni az esélykiegyenlítésért..😊
Btw. kezd megint túl népes lenni az IR, már most kb. annyian vannak, mint tavaly egész évben..
több mint 10 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 494 — Ajmo Vatreni
Patriots are placing CB Tarell Brown on Injured Reserve, source said.
Béczkó
Azt hiszem erre mondják, hogy extremely thin.
több mint 10 éve
Béczkó 1 264
Patriots are placing CB Tarell Brown on Injured Reserve, source said.
több mint 10 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Azt hallja, hogy szét kell rúgni az Indy hátsóját? Nahát, ez milyen meglepő! Végül is ez a két csapat csak vagy 30 évig volt a legnagyobb csoport rivális
Kollega
Az a Jets 😛