New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 12 éve
A bíró kamatostól fizette vissza a Raiders elleni tuck rule call-t. Dobson letarolása verte ki a biztosítékot, a holding-ot nem fújták be rendben van, de egyértelműen nyakra ment a szerelés három-öt méterre az orra előtt.Ahogy Edelmann legyalulása is elég véleményes volt. Oké McCourty is kellett hozzá, de a védő igencsak odatette a sisakját. Ahogy a Talibra dobott DPI is nagyon sántított.
tomi-tomi
Madden írt is valamit a Refről az egyik tweetjében, de sajnos utólag törölte, mert most vissza akartam keresni, de nincs meg.
több mint 12 éve
Ráadásul semmi Pats kötődése nincs a játékosnak, egy sima zsoldosnak tartom.Honnan lenne Pats kötődése, a Bucs draftolta, tavaly meg eltrade-elte. Miből gondolod, hogy zsoldos? (Természetesen, lehet az, csak mik a jelek?) Az egy éves szerződést a Pats FO is akarta. Off field kérdőjelek, sérülékenység miatt ez egy korrekt üzlet volt. Azóta a hírek alapján kisangyalként dolgozik, mindenki elégedett vele. Nem lesz olcsó megtartani, de van mozgástér. Szerintem a szándék is most már.
Szerintem a pénzt többre tartja, mint a címeket (AFC East, AFC Champ. ill. egy esetleges SB győzelmet). Ha most kap egy long term contract-et, félek, h visszaesik. Ha nem kap, biztos pörög ezerrel tovább és vmi cap alatt lévő csapat szánni fog rá egy kisebb vagyont. Amit persze BB / Kraft nem fog megadni, mert kell a pénz a játékosaink visszaigazolásához.Rule
Úgy fest, hogy Wilfork szezonjának meszeltek. 😕Fasza. Remélem, Robi többet nem emlegeti, hogy hány kezdő fog lesérülni.😊
"league source: Vince Wilfork has torn Achilles - almost certainly ends his season'GRAFI
Elég jó volt a védelem nélküle is. A Bengals biztos megvallatja így a futás elleni védelmünket. Valakit kéne kukázni, mert három DT-lel nem lehet egy idényt végig csinálni.
A bíró kamatostól fizette vissza a Raiders elleni tuck rule call-t. Dobson letarolása verte ki a biztosítékot, a holding-ot nem fújták be rendben van, de egyértelműen nyakra ment a szerelés három-öt méterre az orra előtt.
Sudfeld... nem kötnék fogadást, hogy sokat lesz pályán. Wendell-Brady duó ezt az izét elfelejthetné, négy meccs alatt kétszer, senki nem tapsolta vissza őket szerintem a Bills után.
Thompkins-Julian 2*100+ yard. Ezt ki gondolta volna egy-két hónappal ezelőtt? S Mulligan TD-t?
Azt hittem, hogy Blount nem fog beérni. Elég gyors volt.
Egy félidő alatt 9 passzkísérlet és 14 futás. Old school football.
Gostkowski fű alatt nagyon jó kicker akar lenni.
Negyedszerre is gyenge csapatot győztünk le, hiszen 1-3 a mérlegük.😊 😉
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
Gostkowski és Adrian Wilson kirúgásával tudunk spórolni 4,1m $-t, így lesz elvileg 10m a sapka alatt. Muszáj lesz átalakítani Mankins és/vagy Mayo és/vagy Wilfork szerződését, vagy cserélni kell őket, mert ők hárman összesen 29,7m-t visznek el jövőre.Kár, hogy Talibra semmiképpen nem lesz pénz jövőre, pedig nagyon el kell ő ide a védelembe.Elnézve a meccs végén kiírt statisztikát ezen már én is gondolkoztam, h mi lesz vele jövőre..
A sérültek remélem, hogy nem súlyosak.tamasboldizsar
8 passz ment felé, 1 sikeres, 1 drop, 1 int, ha jól emlékszem.
Ráadásul semmi Pats kötődése nincs a játékosnak, egy sima zsoldosnak tartom.
Szerintem a pénzt többre tartja, mint a címeket (AFC East, AFC Champ. ill. egy esetleges SB győzelmet). Ha most kap egy long term contract-et, félek, h visszaesik. Ha nem kap, biztos pörög ezerrel tovább és vmi cap alatt lévő csapat szánni fog rá egy kisebb vagyont. Amit persze BB / Kraft nem fog megadni, mert kell a pénz a játékosaink visszaigazolásához.Rule
Úgy fest, hogy Wilfork szezonjának meszeltek. 😕Fasza..., most honnan akasztunk le a minőségi run stopper DT-t? A legszebb az egészben, hogy Seymour kijelentette a nyáron, hogy ide biztosan nem jön.
"league source: Vince Wilfork has torn Achilles - almost certainly ends his season'GRAFI
Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 12 éve
Úgy fest, hogy Wilfork szezonjának meszeltek. 😕"league source: Vince Wilfork has torn Achilles - almost certainly ends his season'
A bírókat én is szidtam meccs közben nagyon. Ami határeset volt, azt nálunk nem dobták be, az Atlantánál viszont egyből repült a zászló. A Nem működik a visszajátszó masinéria meg külön vicc volt, bár ott sanszosan (főleg a többi eset ismeretében) úgysem vették volna el az elkapást. Ha ezeket a kétes döntéseket is belevesszük, ők is hozzájárultak aktívan, hogy izgulós lett a vége. Az utolsó driveunknál 3&1-nél is jó fél yarddal hátrébb tették a labdát le. Mivel emberkupacon feküdt, szó sem lehetett arról sem, hogy lent volt a térde. Na mind1.
több mint 12 éve
Tetszettek az offense játékhívások és végre azt érzem, hogy ez a védelem képes megállítani az ellent, ha nagyon kell. Szerencsére nincs minden ellenfélben olyan TE, mint Gonzo. 😉
Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 12 éve
Kár, hogy Talibra semmiképpen nem lesz pénz jövőre, pedig nagyon el kell ő ide a védelembe.Elnézve a meccs végén kiírt statisztikát ezen már én is gondolkoztam, h mi lesz vele jövőre..
A sérültek remélem, hogy nem súlyosak.tamasboldizsar
8 passz ment felé, 1 sikeres, 1 drop, 1 int, ha jól emlékszem.
Ráadásul semmi Pats kötődése nincs a játékosnak, egy sima zsoldosnak tartom.
Szerintem a pénzt többre tartja, mint a címeket (AFC East, AFC Champ. ill. egy esetleges SB győzelmet). Ha most kap egy long term contract-et, félek, h visszaesik. Ha nem kap, biztos pörög ezerrel tovább és vmi cap alatt lévő csapat szánni fog rá egy kisebb vagyont. Amit persze BB / Kraft nem fog megadni, mert kell a pénz a játékosaink visszaigazolásához.
több mint 12 éve
Hát, ez érdekes volt. Bírókkal most nem foglalkozom. WyattÉn kíváncsi vagyok a véleményedere.
Be kell vallanom, csak a 4. negyedet láttam, arra szoktam felkelni az éjszakai mérkőzéseknél, de itt is történt épp elég érdekesség.
Szerintem nagyon inkonzisztens teljesítményt nyújtanak. Nem először.
Értsd: ugyanazokat a megmozdulásokat, hol bedobják, hol nem. Csapattól függetlenül. Nézőként pedig bámulok, h most akkor mi van?! És ez nem itt bosszantó, hanem egy PO / vagy fontos alapszakasz meccs utolsó pillanataiban, amikor ezeken a zászlókon múlik, h sikerül-e szabályosan megállítanunk a come back win-t tervező PM-et / Brees-t / Rodgers-t, vagy éppen Flacco-t vagy csak szimplán a csoportrivális Tannehill-t.
Gyakorlatilag Matt Ryan utolsó drive-jaiban úgy védekeztünk, h folyamatos kontaktok voltak néhány CB-nk/ LB-ünk és az ATL elkapói / TE-jei között. Egyszer volt zászló, máskor nem.
Érdekes... főleg egy olyan sportban, ahol 7 spori felügyeli a játékosokat (ilyen sok szerintem sehol nincs a világon). Azért dühített fel így kora hajnalban, mert gyakorlatilag azt látom, h nem objektív, h mi az ami pass interference/ defensive holding/ DEF illegal contact és mi az, amit nem úgy ítélnek.
...és ez már nem az első eset, a Jets meccs végén Talib védekezésénél - amit itt is átbeszéltünk -, uez volt. Talibra simán mehetett volna zászló. Mázli, h nem ment. Ott még egyidejűleg volt egy kib...ott nagy take down hold DE Jones-on uabban a playben. A zászló szintén elmaradt.
Inkonzisztens. Ennyi.
több mint 12 éve
Kár, hogy Talibra semmiképpen nem lesz pénz jövőre, pedig nagyon el kell ő ide a védelembe. A sérültek remélem, hogy nem súlyosak.
több mint 12 éve
4-0!Grat a csapatnak az idegenbeli győzelemért, főleg, hogy Atlantába nem győzni járnak a csapatok.
Ami a lényeg, ez egy fontos W és nagyszerű meccs volt, úgy, hogy erős bírói hátszélben játszottunk, akikkel nem szeretek foglalkozni, de több kétes szituáció megítélésével is minket sújtottak.
Ellentétes félidők, a 2. félidőben a végjátékon kívül domináltunk minden téren, kis túlzással Gonzo tartotta meccsben a Falconst.
Bejöttek a nagy játékok, változatosabb playhívások, Thompkins, Blount TD és a végére 2 óriási hiba majdnem a hosszabbításba és az esetleges végkimenetelbe kerülhetett volna, szerencsére a D# ismét megmutatta, hogy képes lehúzni a rolót és Tálib vezérré lépett elő.
A sérülteknek jobbulást, sajnos több is volt. Baby Vinceéknek pedig a pályán a helyük, minél előbb.
A Bengals kétarcú, hullámzó csapat, Packers bravúr után, Browns bukó, nehéz meccs lesz, de ilyen idegenbeli győzelem után önbizalommal telve képesek lehetünk őket is legyőzni és folytatni ezt a sorozatot.
A lényeg továbbra is Hajrá Pats!


A lényeg továbbra is Hajrá Pats és Hajrá Kometa-KVGY Kaposvári KK!
több mint 12 éve
Sziasztok! Új vagyok nem rég regisztráltam. És most szerettem bele Talibba 😀 (Na jó semmi olyan hajlamom nincs 😀).
több mint 12 éve
Hát, ez érdekes volt. Bírókkal most nem foglalkozom. Sudfeld: nagyon gyenge, visszahozta a meccsbe a Falconst.Wendell+Brady. Ilyen nincs. Nem, hogy kétszer, egyszer se. Erre már megint egy ilyen...
De a védelem a végén megállította, az ellent, és a 23 pont sem olyan vészes (lehetett volna kevesebb is szerintem, ha reálisan nézzük), de a lényeg, 4–0
Ja, és Talib szevasz

több mint 12 éve
Jó a Jaguars nem AFC Northos 😊WyattÉn csak az AFC East dominanciát akartam alátámasztani. Azt nem gondoltam át - igazad van - hogy AFC North csapatokról volt szó.
több mint 12 éve
Úgy látszik Julian is nézi a Breaking Bad-et....de csak meccs után!! 😀www.facebook.com/photo.php?fbid=598351410205881&set=a.134651546575872.12777.128950643812629&type=1&theater
...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 12 éve
Hehe, és akkor vegyük hozzá, hogy a Ravenst a Bills verte meg, és máris totális AFC East-dominancia van 😀WyattÉs Darius Butler picksixet csinált a Colts-ban. 😊
több mint 12 éve
Hehe, és akkor vegyük hozzá, hogy a Ravenst a Bills verte meg, és máris totális AFC East-dominancia van 😀

több mint 12 éve
He-he, ezt nem hittem volna, hogy Cassel (248 yard, 2TD)győzelemre vezeti a Vikingeket a Steelers ellen, Hoyer (267 yard, 2TD) meg a Bengalst tréfálta meg. 😀
több mint 12 éve
Éppen az általad a megelőző bekezdésben leírtakat erősíti meg. A jobb csapatok nyernek superbowlt, és sok év átlagában a jobb csapat nyer több meccset.peterk2005Az első felével egyetértek. Ezen nincs mit vitatni. A több nyert meccshez viszont nincsen szükség komplett (kiegyensúlyzott) csapatra, mert domináns (akár egysíkú) passzjátékkal az alapszakaszban évente 10-12 meccs nyerése egyáltalán nem szokatlan, elsősorban az ellenfelek ereje miatt, ahogy azt PM is bizonyította éveken keresztül és TB is 2004-et követően.
DoM, bármennyire is szeretném, nehéz egzakt mércével mérni ezeket a játékosokat, ugye pontosan ezért próbáljuk sok egyéb indikátorral megfogni azt a közeget, amiben játszottak és próbáljuk ezeket egymással párhuzamba állítani.Ezt lehetetlen küldetésnek tartom, különösen ha valamiféle erősorrendet próbálunk alkotni irányítók között. A vita és a különböző nézetek vélemények valóban változatossá, érdekessé teszik ezeket a beszélgetéseket, de nekem túl szubjektív, hogy különböző játékosok egyéni teljesítményeit egymáshoz képest értékelni tudjam. Pedig kimondva-kimondatlanul is ez lenne a célja ezeknek az eszmefuttatásoknak. A +100 győzelmes lista korrigálása is erről szólt (ami az egészet elindította), hogy Brady túlságosan előrébb van a többiekhez képest. Ha ebben tévedek, akkor feleslegesen koptattam idáig a billentyűzete és raboltam el a ti időtöket is.
Tökéletesen nem fog menni, számomra pont ez teszi izgalmassá az ilyen vitákat.
Így nem is tudok mit kezdeni azzal, hogy kinek a teljesítményéhez mennyit adjunk hozzá vagy mennyit vonjunk le a csapat, a kiegészítő személyzet vagy az időjárás miatt.
De pár gondolatodra reflektálva talán megfelelően ki tudom fejteni, hogy miért látom ezt a "versenyt" döntetlennek, vagy talán inkább eldönthetetlennek. atapapa
Ez a véleményem nem a Pats, a Steelers vagy a Packers ellen szól, egyszerűen ez a kép alakult ki bennem a játék értékelése során.Ha Brady éves teljesítményeit kellene értékelni 2006-ot és 2010-et többre tartom, mint például a nagy rekordokat jelentő 2007-et. Ezzel együtt azt is tudom, hogy a cantoni mércénél az adott posztot leíró statisztikai mutatók szerepelnek első helyen (győzelem-vereség mutató, SB győzelmek csak másodlagosak lehetnek), mert azzal lehet az egyéni jellegét kidomborítani a sportnak.
Tehát ha külön kéne választanom azt, hogy Brady (és nem a Pats) teljesítményéből mit tartok többre: a 2004-2005-ig tartó csapatban sikeres, de egyénileg az átlagostól csak valamivel jobb produkciót, vagy az utána következő 10-15 egységnyi ugrást PR-ban SB-győzelmek nélkül, akkor az utóbbi mellett teszem le a voksom.atapapa
több mint 12 éve
Elképzelem magamba a 2001es konferenciadöntőt, mikor Brady lesérül, és visszapattan a padról BleedShoe, az 1/1 majd a specteam megnyeri a meccset, lehet hogy Belicsek már ott eldöntötte, de mögköllött győznie az FO-t ki lesz a kezdő a SB-ban. Ott kettő dolog dőlt el, a Pats Bradyre lesz építve és Tommi nem megy el. Persze statisztikailag nehéz vakarászni mia befolyásoló tényező, de asszem talán egy éve volt itt pengeváltás QBR témában, hogy nem releváns mutató. Tehát azon a héten eldőlt, hogy New England Brady's lesz, akárteccik, akárnem.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
DoM, bármennyire is szeretném, nehéz egzakt mércével mérni ezeket a játékosokat, ugye pontosan ezért próbáljuk sok egyéb indikátorral megfogni azt a közeget, amiben játszottak és próbáljuk ezeket egymással párhuzamba állítani. Tökéletesen nem fog menni, számomra pont ez teszi izgalmassá az ilyen vitákat.
Így nem is tudok mit kezdeni azzal, hogy kinek a teljesítményéhez mennyit adjunk hozzá vagy mennyit vonjunk le a csapat, a kiegészítő személyzet vagy az időjárás miatt.
De pár gondolatodra reflektálva talán megfelelően ki tudom fejteni, hogy miért látom ezt a "versenyt" döntetlennek, vagy talán inkább eldönthetetlennek.
Nem állítottam, hogy Brady legalja (hetvenes) irányítójátékkal lett bajnok néhány irányítóhoz hasonlóan, csak egy szélsőséges példát próbáltam állítani annak kifejtésére, hogy én egyéni teljesítményként miért nem tartom olyan nagyra az SB-győztes évek alapszakaszbeli teljesítményét tőle.
Ismétlem, én Roethlisbergert se tartottam top3 irányítónak soha, csak mert a csapata állandóan olyan pozícióba tette, hogy meccseket tudjon nyerni. Ráadásul őt Rodgershez hasonlóan pont olyan játékosnak tartom, aki a játékával egyszerűen "átveri a PR-t", inkább benyel 10 sacket, mint hogy egy rossz labdát eldobjon.
Ez a véleményem nem a Pats, a Steelers vagy a Packers ellen szól, egyszerűen ez a kép alakult ki bennem a játék értékelése során.
Tehát ha külön kéne választanom azt, hogy Brady (és nem a Pats) teljesítményéből mit tartok többre: a 2004-2005-ig tartó csapatban sikeres, de egyénileg az átlagostól csak valamivel jobb produkciót, vagy az utána következő 10-15 egységnyi ugrást PR-ban SB-győzelmek nélkül, akkor az utóbbi mellett teszem le a voksom.
Az első szakasz egyáltalán nem ér nálam Cantont, a második viszont vastagon. A kettő együtt pedig indokolást sem érdemel.
Azt egyébként erősen kétlem, hogy atapapa PM-et akarta volna "előre nyomni". 😊 Ha ő valakit nyomni szeretne, az Brees, de szvsz most csak egyszerűen statozott.Ráhibáztál 😀
peterk2005
Őszintén mondom, minden évben várom, hogy a többi csapat szurkolója jöjjön a topicunba,és elmondja, Brees miért csak egy eleme a csapatsikereinknek, és mennyit köszönhet a védelemnek.
De 2009-t leszámítva ez az ötlet még senkiben nem merült fel. Vélhetően azért, mert ezek a "felesleges statok" is azt mutatják, hogy ha Brees nagyon rosszul játszik, akkor mi szinte biztos hogy kikapunk (22,5%) és ha Brees kiemelkedően jól játszik, akkor se lehet arra mérget venni, hogy a többi csapatrész nem fosztja meg őt a győzelem lehetőségétől (83,7%).
Mivel elsősorban a Saints-nek és nem Brees-nek szurkolok, nem esne nehezemre az ilyen tartalmú hozzászólások olvasása.
Remélem idén már születnek ilyenek 😉
több mint 12 éve
Mivel az eredményesség csak csapatszinten mutatható ki a győzelem-vereség mutatóval, még akkor is ha az irányító legnagyobb pozíciós értékkel bíró figura a pályán, valóban szerencsésebb lett volna úgy címezni a listát, hogy a New England Patriots 100-zal több győzelmet tud felmutatni x időszakban, mint vereséget. Az ember hajlamos az irányítót kiemelni minden csapatból és neki tulajdonítani minden egyes részsikert, amit aztán lehet csillagokkal ellátni, de sehová sem fog vezetni.Már miért ne vezetne? Éppen az általad a megelőző bekezdésben leírtakat erősíti meg. A jobb csapatok nyernek superbowlt, és sok év átlagában a jobb csapat nyer több meccset.
Levonunk a 10-as skálán 5 pontot Bradytől a 2001-2004 közötti Pats védelem miatt, de ha fairek akarunk lenni visszaadunk 3-at, mert számtalan betonvédelem bukott el a végső siker kapujában az irányítója miatt, ahogy te is írod később. A három gyűrű helyett kapjon csak egyet, mert reálisan annyi ért a teljesítménye. Aztán lehet tovább csillagozni, hogy 2001 óta PM a leggyengébb QB teljesítménnyel "menetel" végig a rájátszásban, miközben több 3 TD-t és 7 INT-t. Még Dilfer is jobb volt nála 2000-ben (83.7-es OPR , 3 TD, 1 INT). Ez nem vezet sehová.DoM
Brady-n 2001-2003-ban nem volt olyan szintű felelősség, mint 2006 után, és nem is kellett olyan teljesítményt nyújtania, mint később, hogy eredményes legyen a csapat. Ez nincs ellentmondásban azzal, hogy a győzelemhez amikor kellett, hozzáadta a magáét. 2001-ben történetesen az SB volt az a meccs. De addig el is kellett jutni, és ez csapatérdem. PM pedig 2006-ban a Pats elleni főcsoportdöntőn játszott kulcsszerepet, előtte és utána pedig a csapat vitte a hátán. A statok is ezt mutatják, atapapa statja is és a te statod is, és a "szem-teszt" is szerintem ugyanerre a következtetésre juttat. (Azt egyébként erősen kétlem, hogy atapapa PM-et akarta volna "előre nyomni". 😊 Ha ő valakit nyomni szeretne, az Brees, de szvsz most csak egyszerűen statozott.)
Abban igazad van viszont, hogy Jóska megközelítése is egy lehetséges megközelítés. Azaz fenébe a statokkal, az a lényeg, hogy a QB győztes típus legyen, és ne legyen kiégve. És akkor menthetetlenül nyer.
Én meg abba gondoltam most hirtelen bele, hogy mi lett, mi lehetett volna, ha a Pats a 2001-2004 idők ösvényén tapos tovább. És arra jutottam, hogy akkor:
1. Brady 2006-os szezon után - melyben fanchise tag alatt játszva legtöbb passzt és TD szerezve MVP lett - elszerződött volna Denverbe, mert kevesellte volna a neki ajánlott zsozsót.
2. Matt Cassel kétszeres superbowl győztes lenne, és 2 éve költözött volna az új csapatához
3. Most éppen Ryan Mallet lenne - friss gyűrűvel az ujján - a Pats irányítója és egyúttal a liga legclutchabb QB-ja.
4. Bill Belichick képe ott lógna Barack Obama képe mellett minden iroda falán, és
5. Putyin mellett Tony Blairnek és Nicolas Sárközy-nek is lenne egy-egy ajándékba kapott gyűrűje
6. A fél ország helyett 99% szurkolna a Patriotsnak idehaza, és
7. A maradék 1% - a Tebow fanok - arról diskurálnénak, hogy ha lejár Mallett szerződése, akkor odeszerződik-e Bostonba.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
A Brady az első "százas" irányító képét.Mivel az eredményesség csak csapatszinten mutatható ki a győzelem-vereség mutatóval, még akkor is ha az irányító legnagyobb pozíciós értékkel bíró figura a pályán, valóban szerencsésebb lett volna úgy címezni a listát, hogy a New England Patriots 100-zal több győzelmet tud felmutatni x időszakban, mint vereséget. Az ember hajlamos az irányítót kiemelni minden csapatból és neki tulajdonítani minden egyes részsikert, amit aztán lehet csillagokkal ellátni, de sehová sem fog vezetni.
Inkább címezném a képet az első százas irányítónak és csapatának, ahol a csapat már akkor halmozta a 10-nél több győzelmes szezonokat, amikor az irányítója még messze volt posztja legjobbjaitól. És ami fontosabb: önmaga legjobbjától is. atapapa
Levonunk a 10-as skálán 5 pontot Bradytől a 2001-2004 közötti Pats védelem miatt, de ha fairek akarunk lenni visszaadunk 3-at, mert számtalan betonvédelem bukott el a végső siker kapujában az irányítója miatt, ahogy te is írod később. A három gyűrű helyett kapjon csak egyet, mert reálisan annyi ért a teljesítménye. Aztán lehet tovább csillagozni, hogy 2001 óta PM a leggyengébb QB teljesítménnyel "menetel" végig a rájátszásban, miközben több 3 TD-t és 7 INT-t. Még Dilfer is jobb volt nála 2000-ben (83.7-es OPR , 3 TD, 1 INT). Ez nem vezet sehová.
Abban igazad van, amikor egyéni teljesítményt próbálunk értékelni, akkor azt az utat kell követni, hogy a körülményekhez képest, milyen teljesítménnyel tudott hozzájárulni csapata sikeréhez és a győzelmek számához?
A körülményekben minden benne van: a saját tapasztalatlansága, a támadó oldalon rendelkezésére álló játékosok, egységek minősége, a védelem ereje. A 2007-től látott Bradyhez képest valóban game manager irányítónak látszik a 2001-2004 közötti játéka, ahogy tomi-tomi írja, de eközben a Panthers elleni Super Bowlon mégis 32 pontot kellett szereznie a győzelemhez 78, 71, 68 yardos TD drive-okkal.
Nem tudod patikamérlegre állítani, hogy melyik győzelmek vagy vereségek "nem számítanak", mert külső tényezők jelentősebb mértékben járultak hozzá a csapat sikeréhez, mint az irányító játéka. A 100-as listáról elvesszük PM újonc évét, akkor mindjárt +96-tal állna. Csak négy meccsel TB mögött. Ez már megfelelő kép? Vagy valamit még csiszolni kell az eredményen, hogy valamilyen úton előre hozzuk PM-et, mert ő jobban megérdemli? Mindezt egy random listán, ami nem több statisztikai érdekességnél.
A kétezres évek elején úgy volt többször tíz győzelme a Ravensnek, hogy az aktuális irányítójuk 70-s ratinget dobált össze szezononként.Brady OPR-je viszont sosem volt hetvenes: 86, 85, 85, 92 első négy évében. A védelem által engedett pontokban sincsen olyan markáns különbség, mint amit a 2002-2012 közötti statisztikád mutat, ha TB és PM közös éveit nézzük (kiegészítve Brees csapatának adataival):
Ha Trent Dilfer tíz szezonon keresztül csinál 4 SB-t a Ravens-szel, akkor se gondolom hogy mekkora QB csak azért, mert 72-es PR mellé a védelme 62-t engedett. atapapa

Ám azt cseppet se akarom elvitatni, hogy Brady kb. 2006-2007-től akkora fegyver az NFL-ben, mint előtte éveken át a Pats védelme volt és az is kétségtelen, hogy számtalan betonvédelem bukott el a végső siker kapujában az irányítója miatt, Brady viszont már a "legrosszabbjával" is hozta az elégségest a sikerhez.atapapa2005-ben már nem volt Pats védelem (25- legjobb DPR, 17. legkevesebb kapott pont). A kiemelt rész az én olvasatomban éppen annyira árnyalja vissza azt a bizonyos képet, mert amennyit segítette a védelem, annyira hátráltatta is saját rutinjának hiánya és a körülötte lévő kiszolgáló személyzet.
Ez az ide-oda játék, a támadó és védő sor közötti hangsúly eltolodását jól mutatja a PRD tábla:

Én nem tudnám azt állítani, hogy Brady 2012-es teljesítménye miatt Hall of Famer, de 2001 miatt már nem.
több mint 12 éve
De jó nektek, hogy ennyi ráérős időtök van ilyen statokat keresgélni, meg fél oldalas hsz-okat írogatni. Irigykedem. 😊GRAFIHa majd ennél is több időm lesz, szívesen megtanítalak arra, hogyan kell a pro-football-reference szervereiről 3 kattintással ilyen statot előcsalni, további két kattintással azt ide beilleszteni 😉
több mint 12 éve
De jó nektek, hogy ennyi ráérős időtök van ilyen statokat keresgélni, meg fél oldalas hsz-okat írogatni. Irigykedem. 😊
több mint 12 éve
Látom elkezdődött a "világ legértelmetlenebb, és leghaszontalanabb statisztikáinak seregszemléje", én ezzel a kettővel neveznék:Sobri JóskaJóska, gondolj a keresztényekre, vasárnap reggel ezzel ébreszteni az embert. 😀
Amúgy nálam az verte ki igazán a biztosítékot, amikor rájöttem, hogy ösztönösen végigböngésztem a listát. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)