New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 15 éve
Azt gondolom h lehet itt az edzőket, Mosst, meg bárkit is szidni, de ez bizony Bradyn ment el. Én lennék az utolsó aki bántaná őt, de tiszta fejjel átgondolva erre jutottam. Egyszerűen valahogy bele kell verni a fejébe, h ne csak Wesben és Randyben bízzon meg, hanem a többiekben is. Tavaly is ugyanez volt a probléma nála. Elképzelni nem tudom h ha OBrien még azt is hívja h passz Mossnak, akkor ha Brady látja h nem megjátszható és adott esetben mások azok, akkor OBrien hívásától ne függetlenítse magát és az üresen lévő játékosnak dobja, ilyen nincs. Lehet h Moss az első opció, de nem OBrien kezében van a labda, hanem Toméban, neki kell ott és akkor döntést hoznia. De mivel nem bízik csak kettőjükben, Welker biztosan nem véletlenül "tűnt el" a második félidőben, vsz tutifix h ketten voltak rajta, főleg az első félidő után, így fogta és csak Mossnak dobált. Mintha a többiek ott sem lettek volna. Ez nem OBrien, vagy Moss hibája volt, hanem Brady-é. Ezen kell NEKI változtatnia, különben végünk van. És ez nem motiválatlanság, vagy ilyesmi, egyszerű hülyeség. Bíznia kell a többiekben.Az várható volt h idén a védelem nem fog minket meccsben tartani, max esetleg decemberben, nem véletlenül az elkapói posztot erősítettünk és szereztünk oda elvileg playmakereket, ezt a szezont az O-nak kell hoznia. És nem is lenne velük gond, hisz tegnap az első negyedben összesen 72 másodpercig volt a Jetsnél a labda. Még a 28 kapott pont is elfogadható lenne egy így játszó Jets O ellen, de ennek a Patriots offense-nek van annyi lehetősége, h még egy Jets D ellen is több pontot szerezzen.
több mint 15 éve
Normális esetben ha az ellen támad azért szorítunk, drukkolunk ,h a D megállítsa, hatástalanítsa a támadásokat. Ezzel szemben tavaly óta azért imádkozom minden playnél,h az ellen O-e rontson.
több mint 15 éve
Ebben a jelenlegi D#-ből hiányoznak a playmakerek, vezérek vagy hívjuk őket bárminek azok akiktől elvárható lenne, hogy vmi váratlan húzással fordítsák meg a játékot. Sajnos nincsenek Bruschik, Vrabelök, Seymourok, Harrisonok és még sorolhatnám a meghatározó játékosokat.Annyiban nem értek egyet, hogy igenis lennének ennek a D#-nek is vezérei, csak nem tudnak azzá válni.
Fiatal, tapasztalatlan D# és rendkívül, hullámzó minden tekintetben, ez nem egy két meccs után fog megváltozni. Ráadásul Butler a pályán se lett volna, ha Bodden játszik de nincsenek ha, meg mi lett volna..
Régen pont az volt az előnyünk, hogy CSAPATként bárki ellen felvettük a kesztyűt, de amíg egyénieskedünk meg sírunk-rívunk a médiának, mindenféle szerződésekről meg tengünk-lengünk a pályán addig nem lehet mit kezdeni!
Gyökeres változások kellenek kellenek a vezérek a pályán és a pályán kívül!
A lényeg továbbra is Hajrá Pats!!!Bruschi85
Tudom, hogy ez így képzavaros...
De ott van Wilfork, Sanders két rutinos veterán, és ott van Mayo és Vödör két fiatalabb, de már rutinos játékos.
Számtalan példát lehetne sorolni arra, hogy az Ő korukban (Mayo, Vödör) már igazi leader-ek voltak.
Butler meg azt szívja, hogy Bodden lett volna a CB 1. és ő lett volna a CB 2.
Nyílván sokkal könnyebb dolga lett volna.
Új koordinátorok pedig nem fognak jönni szezon közben.
Ha az Öreg a tavalyi felemás teljesítmény után úgy gondolta, és volt rá jópár hónapja, hogy meggondolja, nem hozott, akkor most idény közben sem fog.
TITO
JOHAN
Per Sempre Etern
This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 15 éve
Ebben a jelenlegi D#-ből hiányoznak a playmakerek, vezérek vagy hívjuk őket bárminek azok akiktől elvárható lenne, hogy vmi váratlan húzással fordítsák meg a játékot. Sajnos nincsenek Bruschik, Vrabelök, Seymourok, Harrisonok és még sorolhatnám a meghatározó játékosokat. Fiatal, tapasztalatlan D# és rendkívül, hullámzó minden tekintetben, ez nem egy két meccs után fog megváltozni. Ráadásul Butler a pályán se lett volna, ha Bodden játszik de nincsenek ha, meg mi lett volna..
Régen pont az volt az előnyünk, hogy CSAPATként bárki ellen felvettük a kesztyűt, de amíg egyénieskedünk meg sírunk-rívunk a médiának, mindenféle szerződésekről meg tengünk-lengünk a pályán addig nem lehet mit kezdeni!
Gyökeres változások kellenek kellenek a vezérek a pályán és a pályán kívül!
A lényeg továbbra is Hajrá Pats!!!


A lényeg továbbra is Hajrá Pats és Hajrá Kometa-KVGY Kaposvári KK!
több mint 15 éve
Ebben a jelenlegi D-ben az az idegesítő számomra hogy a harmadik kísérleteket nem bírjuk megfogni, lásd tegnap a sack utáni 3 és 20..röhögve megcsinálták...szétpasszol minket egy tök átlagos QB is passrush nélkül.Mondjuk azt nem értem hogy BB mire ill. mit vár O'brien-től, mert hogy nem OC-nek való az fix, kis túlzással ezzel a játékosállománnyal "pontgyáros" gépezetnek kellene lennie. Tegnapi D-ből MCc egész jól játszott, Chung eddigi teljesítménye eléggé meggyőző számomra, Cuningham jól mozgott azért.
Ideje koordinátorokat hozni a csapathoz, mert valahogy nem tetszik hogy BB egyedül akar mindent megoldani.
több mint 15 éve
Na egy cseppet lenyugodtam, úgy, hogy ideröffentem én is a magam értékelését.O
Kezd nagyon elegem lenni ebből az erőltessük Randy Moss-t című playekből. Mondja már meg nekem valaki hogy 3&10-nél mi a büdös f*sznak kell felé egy mély passzt megejteni, mikor egyáltalán nem rázta le Cromartie-t? Nem értem 😒
Hernandezt Tatet Welkert szó nem érheti részemről. BJGE is megcsinálta amit LoMo megcsinált. A második félidei playcall egy szarhalmaz. Támadófal: Érdemes visszanézni a 4. negyedi Taylor sacknél Light barátunk ténykedését. Egy nyergesvontató hamarabb megfordul...Könyörgöm valamiképpen Vollmer-t LT-nek...kár hogy nincs Kaczur...
D
Szegény Butler. Konkrétan szanaszéjjel sz*patták. Aztán Edwards még ki is gúnyolta...
futáselleni védelem elég halovány volt:S Ninkovich misstackle Tomlinsonon? szörnyűű volt.
több mint 15 éve
Mike Reiss összeszedte a tavalyi és idei második félidős bénázásainkat. Bár én vereséget tippeltem tegnapra, de ahogy történt az szánalmas, mint ez az adatsor:SpigoEz az idegenbeli meccseket mutatja, ahol tavaly sorozatban betlizett a csapat, és idén folytatta. Ron Borges elemzi a védelem tendenciáit a Bengals és Jets elleni meccsen: http://www.bostonherald.com/sports/football/patriots/view/20100920pats_defense_picked_apart_again_putting_d_in_dissected/
Idén még az alábbi csapatokhoz látogat a Pats:
SD, MIA, CLE, PIT, DET, CHI, BUF
Meglehetősen hízelgő, ugyanakkor vészjósló is, hiszen a hazai ellenfelek:
BUF, BAL, MIN, IND, NYJ, GB, MIA
Vagy nagyon hamar meg kell fordulnia annak a Reiss statnak, vagy továbbra is otthon kell hengerelni, ami nem tűnik egyszerű sétának.
Csak emlékeztetőnek Trent Edwards statjai az eddigi két forduló tükrében:
29-52, 55.8%, 241 yard, 4.6 y/kísérlet, 1 TD, 2 INT, 7 sack
Túlteljesíti vajon ezt a Gillette-ben a hétvégén?
több mint 15 éve
Mike Reiss összeszedte a tavalyi és idei második félidős bénázásainkat. Bár én vereséget tippeltem tegnapra, de ahogy történt az szánalmas, mint ez az adatsor:2009
Jets -- 13-0
Broncos -- 10-0
Colts -- 21-10
Saints -- 14-7
Dolphins -- 12-7
Bills -- 7-3
Texans -- 21-14
2010
Jets -- 18-0
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
Lassan én is olyan leszek, mint a Sorbi barátunk 😉 , de nem értek 1-2 dolgot!Nem várom el a defensetől, hogy akár Top10-es védelmünk legyen, mert ez nincs benne ebben a keretben, DE miért követjük el csapatszinten folyamatosan ugyan azokat a hibákat???
- Le akarjuk védekezni a nagy playt, miért nem elég a safteyket hátraküldeni és a cornerek maradnának közel az elkapókon?
- Támadásban miért mi változtatunk stratégiát szünetben? Sokan nem szeretik PM-et (én nagyon tisztelem) de lehet tudni, hogy a Colts csak 10 játékból 1x fut, mégis működik!!!
- Régen pont a rövid passzos, futásos játék volt az erősségünk! Az ellenfél nem tudta, hogy mi fog következni, most meg lassan anyám is tudja előre hogy mi lesz...
- Miért nem alkalmazunk megfelelő embereket (coordinátorokat, félidei elemzőket)??? Ez nem számít bele a cap-be és nem hiszem, hogy Kraftnek nem futná rá!
Ettől függetlenül még mindig tartom azt, hogy pozitív szezonunk lesz és esélyesek vagyunk a PO-ra, de kiemelkedő és kiegyensúlyozott teljesítményre ezek nélkül nem leszünk képesek!!!
Addig olyanok leszünk, mint az Aranycsapat, ha több pontot szerzünk, mint kapunk akkor nyerünk, ha nem akkor "We Suck" 😕
több mint 15 éve
Sztyopa
315
Hát én nem vagyok az irkálós típus,de ez a meccs belőlem is kihozott már egy "WE SUCK"-ot..Ettől sokkal több van bennünk, főleg az O-ban...Jets meg a maxot hozta,Száncsó mumus lesz nekünk.
Why so serious?
több mint 15 éve
Amikor mutatták "Shottenhejmert" , kb arra gondoltam miért nincs nekünk egy ilyen OC-nk.@Adam_Schefter Tom Brady didn't mince words on the Patriots performance: "We just sucked."http://www.youtube.com/watch?v=Tie0tz7jGDI
😀 az öreg Tom megmondjaHöri
most inkább maradjon csendben. ugyanúgy esik szét a támadójáték, mint tavaly és potyognak az INT-k. kötelező Mossnak erőltetni a labdát..
Gronkowskit is aluldobta stb. nagyon gyenge meccse volt Bradynek is. Ha O'Brien ezek után a posztján maradhat, le lehet húzni a rolót 2010-re.DoM
Teljesen egyetértek veled.Miért kell mindig moss felé erőltetni? Amikor Revis lekerült, egyszerre impotensebbek lettünk.ELég paradox. Gronkowski,Hernandez,Welker .Őket kellett volna keresni a labdával.Nem pedig BJGE-t futtani.
Kb talán te vagy edzői témábana legkompetensebb.Szóval megkérdem, látsz-e észérvet amellet,hogy BB nem távolítja már el Big O-t?!PErsze Tom játéka sem volt valami nagy telejsítmény.Nálam alltime best QB, de héha hajlok rá,hogy Manning egy-egy aspektusban jobb.MEgnéztem volna pl most,egy kis vért vitt volna a gyenge gameplanbe.
Mindezek ellenére nem hiszem,hogy a játékosállomány miatt bosszankodni kellene.Nem lehet mindenhol Baily szintű CB, vagy Ray Lewis féle LB.Kikaptunk, még biztosan fogunk is , nem egyszer és nem kétszer.
GO Pats !
több mint 15 éve
Még szezon elején arról ment a polemizálás, hogy azért ennyire értékelhetetlen, mert más tartja neki a labdát. Ezt már akkor sem értettem, most pedig még kevésbé tudom felfogni. Mi változhat. Ez kb. egy két napos "összeszoktató tréningen" meg lehet ejteni. Akkor pedig?Szerk: Gonoszmanoka: Azért ez így kicsit erős...
Én már leadtam a tippjeimet a szezonra, igaz eddig egyet sem találtam el... 😀
gostkowskit is remélem tökön billentették a meccs után
amit csinált eddig az trágyaJoci

több mint 15 éve
Törölt felhasználó
Persze. Nem dacból mondom. Én nem várom playoffba a csapatot mert komoly védelem nélkül oda nem lehet eljutni. Az már csak hab a tortán hogy az edzői gárda is frissítésre szorul. Nem értem mi vezetett oda hogy nincs külön edző a védelem és igazi edző a támadó egységnél. Super Bowl-t csak úgy nyertünk. Hozzáteszem mások is. Pedig a gárda tehetséges csak szerintem nem hozzák ki belőlük a maximumot.Lehet nem is lenne nagy baj ha nem jutnánk a playoff-ba. Legalább nyomatékosítaná a fejekben hogy változtatni kell.Gonoszmanokaazért ilyeneket ne mondjunkJoci
több mint 15 éve
Lehet nem is lenne nagy baj ha nem jutnánk a playoff-ba. Legalább nyomatékosítaná a fejekben hogy változtatni kell.Gonoszmanokaazért ilyeneket ne mondjunk
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
Lehet nem is lenne nagy baj ha nem jutnánk a playoff-ba. Legalább nyomatékosítaná a fejekben hogy változtatni kell.
több mint 15 éve
Ostoba amerikaik. (Ami mondjuk nem igaz, de ez ugrott be elsőre.)Azon töröm a fejem, hogy ok, BB nem akar koordinátort. De Kraft meddig nézi, hogy elbasszák a pénzét.zinedine5ezzel pont milliókat spórol. a stadionban teltház van, neki ez elég. a Moss mezeket meg biztos viszik, mint a cukrot.DoM
több mint 15 éve
gostkowskit is remélem tökön billentették a meccs utánamit csinált eddig az trágya
több mint 15 éve
Azon töröm a fejem, hogy ok, BB nem akar koordinátort. De Kraft meddig nézi, hogy elbasszák a pénzét.zinedine5ezzel pont milliókat spórol. a stadionban teltház van, neki ez elég. a Moss mezeket meg biztos viszik, mint a cukrot.
szerk.: a Packers védelmét összehozó Capers volt nálunk secondary edző még pár éve. Persze nem neveztük ki DC-nek/nem akart itt DC lenni. Pees is inkább elment, a védelem pedig ugyanaz maradt.
több mint 15 éve
Azon töröm a fejem, hogy ok, BB nem akar koordinátort. De Kraft meddig nézi, hogy elbasszák a pénzét.
több mint 15 éve
a D szvsz csak jobb lesz, a fiatal cornerek bele fognak rázódni szezon végére, igazán a pass rush hiánya az, ami elkeserítő... és könyörgöm, hagyjuk már abba Wilfork DE-ként játszatását, konstans módon csak szopunk ezzelGyulusa védelemtől már ebben az állapotában is egy teljes preseason és nyári felkészülés után többet vártam. ez ugyanaz a jaj csak nagy játékot ne nyaljunk be védelem volt amiért állandóan Pees kövezését követelte a többség minden hasonló módon elbukott meccs után. Ez a bend but not break még működne is, ha 3rd downon képes lenne stopra a D, de nem. Rövid, könnyű passzokkal megint szétdobáltak minket. A base 34 képtelen volt megfogni a futójátékot. Költői kérdés, hogy miért nem használták a Bengals ellen működő 4 DT-s védőfalat, főleg, hogy a Jets elkapósor fényévekre van minőségben a Bengalsétól.
amikor a Warren sack után 2nd & 20-ra visszaállt a védelem a Jets 30-asán, és megoldható 3rd downt adott fel a passzjátékban az gyönyörűen mutatta a playcalling és a védelem gyengeségét.
ahogy a 40 yardos Kellert passzt meg beszívták 3rd & 1-re gyönyörű volt. mire jó a futójáték és a fullback, ugye.
más taktika is van a világon, mint hogy deep to Moss.
legalább Cunninghamnek volt pár jó megmozdulása, és Chung megint majdnem mindenhova odaért, de ha közelebb játszana a boxhoz, még több játékra képes lenne(magánvélemény).
Gostkowski meg egyszerűen no comment. az egyik leginkább túlértékelt játékos a rosteren.
ameddig nem lesz normális koordinátor páros, ez a csapat nem fog minőségi csapat ellen komoly meccset nyerni. nem hogy a PO-ban sokáig jutni.
lehangoló és csalódást keltő volt a tegnapi meccs. legalább annyira mint a Ravens elleni PO. milyen meccsre szedje össze magát a csapat, ha nem egy csoportrangadó?
több mint 15 éve
Ezért is írtam korábban, hogy időnként úgy tűnik csak lötyög a pályán, mintha nem is számítana rá, hogy játékba vonják.Egy pozitív dolgot azért sokáig nézhetünk erről a mecscről:körülbelül az egyetlen értékelhető megmozdulása volt egész meccsen, se előtte - se utána
Moss egykezese egyszerűen brilliáns volt... 😀Witchdoctor
witch - valóban Ninc volt a bűnös Gyulus
Cunningham-ért meg Mea Culpa..

több mint 15 éve
Nálam még Brady sajtótájékoztatója ami pozitiv jel. Ezt ki kell mondani, nem mismásolni. WE SUCK.Egy pozitív dolgot azért sokáig nézhetünk erről a mecscről:körülbelül az egyetlen értékelhető megmozdulása volt egész meccsen, se előtte - se utána
Moss egykezese egyszerűen brilliáns volt... 😀Witchdoctor
mind1, gyerekek ettől az egy vereségtől nem kell a falnak menni... a Bengals elleni meccs után még jól is jöhet ez a pofon, jövő héten a Bills ellen hazai pályán pedig majd megint sziporkáznak a srácok és mindenki SB-t kiállt.
Hernandez eleddig totál megfelel a reményeinknek, én 1-2 megmozdulásában már-már Dallas Clarkot fedezem fel... csak épp egy rohadt CB-t nem tud screen-passznál tisztességesen megblokkolni:S
witch - valóban Ninc volt a bűnös
G-Force, Hernandez, Crumpler, Edelman, Welker + Faulk... ez rengeteg célpont közeli passzokraGyulus
több mint 15 éve
Egy pozitív dolgot azért sokáig nézhetünk erről a mecscről:körülbelül az egyetlen értékelhető megmozdulása volt egész meccsen, se előtte - se utána
Moss egykezese egyszerűen brilliáns volt... 😀Witchdoctor
mind1, gyerekek ettől az egy vereségtől nem kell a falnak menni... a Bengals elleni meccs után még jól is jöhet ez a pofon, jövő héten a Bills ellen hazai pályán pedig majd megint sziporkáznak a srácok és mindenki SB-t kiállt.
Hernandez eleddig totál megfelel a reményeinknek, én 1-2 megmozdulásában már-már Dallas Clarkot fedezem fel... csak épp egy rohadt CB-t nem tud screen-passznál tisztességesen megblokkolni:S
witch - valóban Ninc volt a bűnös
G-Force, Hernandez, Crumpler, Edelman, Welker + Faulk... ez rengeteg célpont közeli passzokra
több mint 15 éve
Cuni lecsúszása LT-ről viszont megbocsáthatatlan, 20 yardot jelentett. WitchdoctorSzerintem Ninkovich volt a "lecsúszó".
De a végeredmény szempontjából, mindegy.
több mint 15 éve
Egy pozitív dolgot azért sokáig nézhetünk erről a mecscről:Moss egykezese egyszerűen brilliáns volt... 😀

