New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 15 éve
De nemcsak Wes lett volna ott ezekre a passzokra, hanem gyakorlatilag bármelyik másik playmaker játékos.Én éppen eredménykövetőbe írtam, hogy nem értem, hogy ha valami működik, akkor miért nem azt használjuk. Kb. olya, mintha a Vikes folyamatosan passzolna, Peterson meg csak blokkolgatna Favre-nak. Hihetetlen. Ha meg tudjuk konstans módon csinálni az 5-15 yardos passzokat, akkor miért nem ezeket hozzuk? Ehelyett 3.-ra hosszú bomba Mossna -> INT. Ezen rágtam magam tegnap a második félidőben.legalább olyan fantáziadús játék volt a mai, mint a Ravens ellen tavaly a PO-ban.DoMaz első félidei rövidfutás-rövidpassz-os játékkal lazán lehozhattuk volna a meccset, de neeeem nekünk alázni kellett (végül magunkat)
Revis hiányát egy gyönyörű run&gun-nal próbáltuk meg kihasználni, ami 1-2 tök primitív középső futásból majd egy Moss-bombából állt. közben a védelemben megint bebizonyította, h szituációs pass rusherekkel max. egy félidőn keresztül tudunk nyomást gyakorolni, miközben Matthews Jr. minden ízében All-Pro teljesítményt nyújt, brávó...
más--> a meccs végül nem a sporikon ment el, de azért említsük meg, hogy nagyon tisztes hazai pályát fújtak a Jetsnek
a D szvsz csak jobb lesz, a fiatal cornerek bele fognak rázódni szezon végére, igazán a pass rush hiánya az, ami elkeserítő... és könyörgöm, hagyjuk már abba Wilfork DE-ként játszatását, konstans módon csak szopunk ezzelGyulus
Tudom, sokan azt mondják, hogy kiszámítható az O hívás, mert mindig Welkert erőltetjük, de ha megy, akkor miért nem használjuk ki. EZ engem nagyon bosszant.Witchdoctor
több mint 15 éve
Én éppen eredménykövetőbe írtam, hogy nem értem, hogy ha valami működik, akkor miért nem azt használjuk. Kb. olya, mintha a Vikes folyamatosan passzolna, Peterson meg csak blokkolgatna Favre-nak. Hihetetlen. Ha meg tudjuk konstans módon csinálni az 5-15 yardos passzokat, akkor miért nem ezeket hozzuk? Ehelyett 3.-ra hosszú bomba Mossna -> INT. Ezen rágtam magam tegnap a második félidőben.az első félidei rövidfutás-rövidpassz-os játékkal lazán lehozhattuk volna a meccset, de neeeem nekünk alázni kellett (végül magunkat)Konyorgom szerezzunk egy elemzoi csapatot, mert az egy vicc amit tavaly meg iden a masodik felidoben muvelunk :mad:Spigolegalább olyan fantáziadús játék volt a mai, mint a Ravens ellen tavaly a PO-ban.DoM
Revis hiányát egy gyönyörű run&gun-nal próbáltuk meg kihasználni, ami 1-2 tök primitív középső futásból majd egy Moss-bombából állt. közben a védelemben megint bebizonyította, h szituációs pass rusherekkel max. egy félidőn keresztül tudunk nyomást gyakorolni, miközben Matthews Jr. minden ízében All-Pro teljesítményt nyújt, brávó...
más--> a meccs végül nem a sporikon ment el, de azért említsük meg, hogy nagyon tisztes hazai pályát fújtak a Jetsnek
a D szvsz csak jobb lesz, a fiatal cornerek bele fognak rázódni szezon végére, igazán a pass rush hiánya az, ami elkeserítő... és könyörgöm, hagyjuk már abba Wilfork DE-ként játszatását, konstans módon csak szopunk ezzelGyulus
Tudom, sokan azt mondják, hogy kiszámítható az O hívás, mert mindig Welkert erőltetjük, de ha megy, akkor miért nem használjuk ki. EZ engem nagyon bosszant.

több mint 15 éve
a siralmas az hogy egy Száncsó 124,3-as passer rating-et produkált ellenünk
:: HIBÁS KÉP ::
több mint 15 éve
Sziasztok!egy átlagos sporttv-s közvetítéshez képest még így is magas színvonalon nyomtátok, négy év LoMo-zás után párszor én is őt "láttam" a pályán...csak fura volt, hogy 1. lehajtott fejjel törte az utat 2. nem ropta el a fél "Táncoló Talpakat" 3. nem ejtette el a labdát
Szeretnék még egyszer elnézést kérni a Pats fan-ektől LoMo elszólás miatt. Pontosan tudom, hogy el trade-elték, de a szokás hatalmából jött elő belőlem, hogy Ő futott és nem B. Green Ellis.
Sajnálom,
Üdv,
SanyaCaptain Mcbright
😀
azt egyébként képtelen vagyok megérteni, hogy a kezdeti sikerek után miért nem folytattuk tovább a futást --> az elején jóval színesebb volt a play-hívás, a 2. félidőből nem sok igazán hatékony play-actionre emlékszem
több mint 15 éve
Bár ebben nem értek veled egyet, de elfogadom a véleményed. TB szerintem nem volt annyira rossz, a második INT akár catch is lehetett volna, a fumble meg vakoldalról hit... Most rajtam a sor, kövezzetek meg, de én Moss-nál időnként úgy éreztem, hogy nem volt nagy kedve játszani. Úgy lötyögött néha, lehet ő sem számított rá, hogy felé megy majd a játék.
1 loss nem a világ vége, Bye weekre legyen meg a 3 win, én ennyit szeretnék, bár a MIA-tól félek egy kicsit, a futás ellen sem voltunk tegnap éppen acélosak. Nekem jobban fáj, hogy nyerhetőnek tűnt a meccs az első félidő alapján, és csoporton belül, ráadásul a Jets ellen különösen fáj minden vereség.
Megint olyan meccs, ahol a második félidőben mindig rossz irányba pörgött a labda az O-nál, a D-nél pedig kihasználták, hogy Butler nagyon gyenge volt, ráadásul nála éreztem egy kis hazai pályát - TD-nél egyértelműen ellökték pl.- is amire nagyon ráment Sancho.
Én az voltam, aki nem csatlakozott a hurráhangulathoz, mert a D-ben látott kérdőjeleket, és sajnos ez be is jött. De legalább nem Devint szívatták ronggyá, bár azért ő is kapott. 😊
Chung-ból nagy játékos lehet, nagyon megbízhatóan szerelt emlékeim szerint. Cuni lecsúszása LT-ről viszont megbocsáthatatlan, 20 yardot jelentett.
Nem akarom elkiabálni, mert remélem nem lesz igazam, de ez a Brady nem az a Brady.
Nem mr.Cool, hanem egy sima ügyes QB a sok ügyes QB közül.
Blazírt arc, idétlen frizura, nem látom benne a tüzet, a minden legyőző akaratot.
Persze nem lehet egy emberre kenni, de Brady emblematikus figura.
És ez az embléma most igencsak tépet, kopott, elnyűtt.Sobri Jóska

több mint 15 éve
O'Brien tavaly épp a Jets ellen mutatta meg, h alkalmatlan OC-nak és igazán azóta sem volt meggyőző a teljesítményeKonyorgom szerezzunk egy elemzoi csapatot, mert az egy vicc amit tavaly meg iden a masodik felidoben muvelunk :mad:Spigoehhez koordinátorok kellenének...
legalább olyan fantáziadús játék volt a mai, mint a Ravens ellen tavaly a PO-ban.DoM
zéró half-time adjustment levették Welkert a pályáról, oszt annyi....😀
az első félidei rövidfutás-rövidpassz-os játékkal lazán lehozhattuk volna a meccset, de neeeem nekünk alázni kellett (végül magunkat)
Revis hiányát egy gyönyörű run&gun-nal próbáltuk meg kihasználni, ami 1-2 tök primitív középső futásból majd egy Moss-bombából állt. közben a védelemben megint bebizonyította, h szituációs pass rusherekkel max. egy félidőn keresztül tudunk nyomást gyakorolni, miközben Matthews Jr. minden ízében All-Pro teljesítményt nyújt, brávó...
mind1, őszintén szólva én vereségre számítottam...utoljára 2007-es szezonban nyertünk igazi tét/presztízs-meccset idegenben, ami ne adj isten bravúrnak számított volna... igazán csak otthon vagyunk képesek komolyabb meccset nyerni...
lásd: 2009 - Jets, Miami, Indy, Saints, Denver, Texans bukta idegenben (győztünk a gyakorlatilag idegenben játszó Tampa és a Bills ellen, muhaha)
2008-ban is csak alapértelmezetten csapnivaló vagy épp rossz formában lévő csapatok ellen tudtunk nyerni...
SD, Indy bukta (nyertünk a "félelmetes" szezont kifogó Jets, Dolphins, 49ers, Raiders, Seahawks, Bills hatos ellen)
Többek közt ennek a sorsolásnak is köszönheti Cassell azt a szerződést...
más--> a meccs végül nem a sporikon ment el, de azért említsük meg, hogy nagyon tisztes hazai pályát fújtak a Jetsnek
a D szvsz csak jobb lesz, a fiatal cornerek bele fognak rázódni szezon végére, igazán a pass rush hiánya az, ami elkeserítő... és könyörgöm, hagyjuk már abba Wilfork DE-ként játszatását, konstans módon csak szopunk ezzel
több mint 15 éve
Minden csak viszonyítás kérdése. Jobbak voltatok, mint a Bears 3. negyedbeni produkciói....:o)Sziasztok!Szerintem így, hogy utána ki is javítottad, senkinek nem lehet ezzel szemben panasza. Egyébként a közvetítés jó volt szerintem, egyedül ami furcsaságra emlékszem az az, hogy mondtál valami olyasmit, hogy a Patriots nagyon jó szokott lenni a 3. negyedben. Ezt mire mondtad pontosan? Mert tavaly egészen katasztrofális volt a csapat a második félidőben.F.Schleck
Szeretnék még egyszer elnézést kérni a Pats fan-ektől LoMo elszólás miatt. Pontosan tudom, hogy el trade-elték, de a szokás hatalmából jött elő belőlem, hogy Ő futott és nem B. Green Ellis.
Sajnálom,
Üdv,
SanyaCaptain Mcbright
Football is life. The rest is just details.
több mint 15 éve
Sziasztok!Szerintem így, hogy utána ki is javítottad, senkinek nem lehet ezzel szemben panasza. Egyébként a közvetítés jó volt szerintem, egyedül ami furcsaságra emlékszem az az, hogy mondtál valami olyasmit, hogy a Patriots nagyon jó szokott lenni a 3. negyedben. Ezt mire mondtad pontosan? Mert tavaly egészen katasztrofális volt a csapat a második félidőben.
Szeretnék még egyszer elnézést kérni a Pats fan-ektől LoMo elszólás miatt. Pontosan tudom, hogy el trade-elték, de a szokás hatalmából jött elő belőlem, hogy Ő futott és nem B. Green Ellis.
Sajnálom,
Üdv,
SanyaCaptain Mcbright
több mint 15 éve
Sziasztok!Szeretnék még egyszer elnézést kérni a Pats fan-ektől LoMo elszólás miatt. Pontosan tudom, hogy el trade-elték, de a szokás hatalmából jött elő belőlem, hogy Ő futott és nem B. Green Ellis.
Sajnálom,
Üdv,
Sanya
Football is life. The rest is just details.
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
Nem akarom elkiabálni, mert remélem nem lesz igazam, de ez a Brady nem az a Brady.1) nem is tudod elkiabálni, mert március óta ugyanezt kiabálod. Persze, értem én, hogy úgy vagy vele, mint az indiánok az esőtánccal, mert ugye az is azért sikeres mindig, mert nem hagyják abba addig, amíg esni nem kezd (gyk: ha még 2-3 évig kitartasz amellett, hogy Tom nem a régi, akkor minden esélyed megvan rád, hogy tényleg beleszaladj a leszálló ágába, akkor elmondhatod, hogy "én megmondtam". Jó érveléstechnika, csak kicsit macerás, meg baromi sok időt igényel, mert néha éveket kell várlni a jóslat beteljesedéséig).
Nem mr.Cool, hanem egy sima ügyes QB a sok ügyes QB közül.
Blazírt arc, idétlen frizura, nem látom benne a tüzet, a minden legyőző akaratot.
Persze nem lehet egy emberre kenni, de Brady emblematikus figura.
És ez az embléma most igencsak tépet, kopott, elnyűtt.Sobri Jóska
2) sajnos ez alkalommal Tim Tebow-t nem említetted, pedig ő mekkora isten lehetne már most az öregecske, bőven leszálló ágban lévő Brady helyett akár a következő meccsen válthatná. Persze még kezdhetsz kampányolni, hogy a következő 3 évben meglévő összesen 4db első körös pickünkért eladja nekünk a Denver.
több mint 15 éve
Tate, Edelman, Hernandez, Gronk, Faulk. Ezt a meccset, Moss és Welker nélkül is nyerni kellett volna.
Valaki segítsen abban, hogy megértsem: O'Brien az OC féleség kb. két éve. Brady a három gyűrűs, kétszeres SB MVP...stb. Nincs neki semmi beleszólása ebbe a playcallingba?
Mossra azért dobálunk ennyit, -mert különben picsog?; -mert Brady imádja?; -mert O'Brien azt mondja?; -mert mindenki mást levédekeznek?
És hogyhogy akkor, amikor már veszett fejsze volt, tudott Tate felé dobni és elfelejteni Mosst.
Tavaly sírtunk, hogy nincs 3rd receiver. Ide felesleges is. Anyám is rohangálhatna ennyi erővel. Egy ember azt is fogná és úgysem dobunk arra.
több mint 15 éve
Megmutattuk, hogy hogyan kell egy tök "átlagos" QB-ból félistent csinálni 😕 Én sem értettem miért erőltettni annyira Mosst. JÓ oké az egykezes elkapása maga az Isten volt, de utána meg 1 kalap szar.
Ahogy Bria megmondta a podcastben ha a Jets képes egy elfogadható passzjátékra akkor ez lesz a vége. Jéé és igaza lett.
Igaz volt 1 kis haza pálya a Jetsnek de nem ezen múlt hanem az O 2-dik félidei teljes töketlenkedésén. Nálunk van a liga legjobb slot receivere, 2 ígéretes és jó kezű TE miért nem használjuk őket!!!!!
Bria várom a következő podacastet mert az első is nagyon-nagyon jó volt!!!!!
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 15 éve
nah látom sokan ugyanazt írtátok amivel én is maximálisan egyetértek, ide kell egy jó OC aki rendbeszedi ezt az O-t, mert sok potenciál van benne csak O'brien....félidei elemzések után bucira vertek minket, tavaly is ugyanez a probléma jelentkezett...Sóbri nincs igazad, egy Qb se tehet arról ha balfék OC-ja van....az első INT az övé volt mondjuk, Második Moss érdeme főként.
több mint 15 éve
Sobri ne kezdj bele megint a nagy elméleteidbe lécci. Elég egyszer elmondani, mindenki fel tudja fogn, és igazad is van. Szerintem tradeljük el Tomot.
több mint 15 éve
Nem akarom elkiabálni, mert remélem nem lesz igazam, de ez a Brady nem az a Brady. Nem mr.Cool, hanem egy sima ügyes QB a sok ügyes QB közül.
Blazírt arc, idétlen frizura, nem látom benne a tüzet, a minden legyőző akaratot.
Persze nem lehet egy emberre kenni, de Brady emblematikus figura.
És ez az embléma most igencsak tépet, kopott, elnyűtt.
több mint 15 éve
@Adam_Schefter Tom Brady didn't mince words on the Patriots performance: "We just sucked."http://www.youtube.com/watch?v=Tie0tz7jGDI
😀 az öreg Tom megmondjaHöri
most inkább maradjon csendben. ugyanúgy esik szét a támadójáték, mint tavaly és potyognak az INT-k. kötelező Mossnak erőltetni a labdát..
Gronkowskit is aluldobta stb. nagyon gyenge meccse volt Bradynek is. Ha O'Brien ezek után a posztján maradhat, le lehet húzni a rolót 2010-re.
több mint 15 éve
@Adam_Schefter Tom Brady didn't mince words on the Patriots performance: "We just sucked."😀 az öreg Tom megmondja
több mint 15 éve
Előre is bocsi mert hosszú lett:Olyan kétarcú csapat vagyunk, hogy azt se lehet tudni pontosan mit akarunk az meg más kérdés, hogy azt meg tudjuk-e csinálni, meg merjük-e csinálni..
Azt mindenki tudta, hogy ez a fiatal, átalakított D# nem fogja tudni megnyerni ezt a meccset, de mivel a 2. félidőben az O-tól semmilyen segítséget nem kaptak ez várható volt, hogy teljesen elfáradnak és atomjaira hullanak. Az 1. félidőben voltak futások, remek TE passzok szép megoldások, varázslatos Moss elkapás (szezon eddigi legszebb momentuma és talán a meccs legjobb pillanata!) és működött a játék. Aztán mintha felébresztettük volna az alvó "oroszlánt" aka Jets minden a feje tetejére állt és megfordult sajnos.
Ezt a meccset egyértelműen mi veszítettük el, azzal, hogy nem tudtunk semmi újítást, playbookban változást behozni. Gyengén játszottunk aminek sok összetevője volt. Korábban le is lettek írva nem is írom le. Ki lehet kapni egy Jetstől aki ráadásul hazai pályán játszik, de nem így, hogy nulla akarással, tűz, harcosság nélkül. Egyáltalán elhittük, hogy ezt a Jetset le tudjuk győzni? Hatalmas változások kellenek, mert borzasztó egysíkú és kiszámítható lett a játékunk amikor ilyen "fegyverarzenál" áll rendelkezésünkre akkor igenis ki kell használ. Nálunk van a liga legjobb Wr duója, remek TE-k, használható RB-k és egy minőségi O# fal. Kell ennél több egy franchise O#-nek??
Remélem elég korán jött ez a pofon mert mindenképp sokkal több kell!!!
Csak előre kell tekinteni! A következő két meccset hozni kell mert utána brutális a sorsolás
A lényeg továbbra is Hajrá Pats!!


A lényeg továbbra is Hajrá Pats és Hajrá Kometa-KVGY Kaposvári KK!
több mint 15 éve
Konyorgom szerezzunk egy elemzoi csapatot, mert az egy vicc amit tavaly meg iden a masodik felidoben muvelunk :mad:Spigoehhez koordinátorok kellenének...
legalább olyan fantáziadús játék volt a mai, mint a Ravens ellen tavaly a PO-ban.
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
Konyorgom szerezzunk egy elemzoi csapatot, mert az egy vicc amit tavaly meg iden a masodik felidoben muvelunk :mad:SpigoEz már tavaly is nagy gond volt 😕
Van a meccs elején egy jó gameplane, aztán az elemzések után mindig sz...unk!!!
Rátaláltak Butler-re és onnan teljesen végünk volt. :mad:
Az O is mutathatott volna valamit a 2. félidőben...
több mint 15 éve
Brady:3. negyed 23 yard összesen.
4. negyed (amikor már 2 TD hátrány volt) 40 yard három passzból. Kettő Tatenek, egy Hernandeznek.
Szerintem ez sokat mondó adat.
Na jó éjt!
több mint 15 éve
Konyorgom szerezzunk egy elemzoi csapatot, mert az egy vicc amit tavaly meg iden a masodik felidoben muvelunk :mad:
több mint 15 éve
((én azért magam részéről messze nem vagyok megelégedve hocsuliékkal))WyattEzzel én is egyetértek, bár nem rajtuk ment el a meccs. Megkapták a hazai pályát, de az O-nek többet kellett volna hoznia. Második félidőben 0-pont, 2 INT+1 fumble, statokat nem néztem, de cca. 80 yard... Ez édeskevés. Minden összeomlott, a D pedig itt engedett 18 pontot...
Hát nézzünk előre, remélem legalább tanulnak belőle (bár tavaly sem tették, a play calling igazán kriminális volt)

több mint 15 éve
egészen félelmetes, ahogy a biztató kezdés után mindig úgy össze tudunk esni, hogy csak na...védelem: száncsó nagy tudott lenni, ez mindennél többet elmond...
támadás: elején faszán használjuk te-ket, egy-egy futás is megy, welker+moss, szépen haladunk, aztán mindent elfelejtünk, szar futás, pontatlan, hülye passzok, semmi kreativitás
többik: Gost lassan elkezdhetne csinálni valamit, mert ez idén eddig nagyon kevés..., Meskó.. lehetne jobb is, de jobb lenne, ha nem kéne ennyit látni...
összességében, elég kevés volt ez a mai játék, bár az uccsó drive a végét leszámítva egész tetszetős volt azért
((én azért magam részéről messze nem vagyok megelégedve hocsuliékkal))

több mint 15 éve
Törölt felhasználó
Leigazoltuk Danny Woodhead-et, a WW méretű RB/WR kombót, akit kedden pakolt ki a Jets. 😀Fafej minden idők legtött futott yardott szerzett játékosa az NCAA történetében. Igaz hogy a harmadosztályban adta elő de akkoris 😀
Bár csak "insider" segítségnek tűnik a Jets ellen, ennek ellenére nekem nagyon szimpatikus, a foci iránt elkötelezett játékosnak tűnt a Hard Knocksban, akiben lehet esetleg potenciál - lehet klónozunk még egy WW-t? 😀 -.Witchdoctor
