New England Patriots

74 feliratkozó

több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 978
Egy év alatt nem lehet cap problémákat okozni, attól nem kell tartani. Az más kérdés persze, hogy elkölteni viszont el lehet úgy a pénzt, hogy nem erősödik tőle érdemben a csapat...

Kicsit sok volt ez egyszerre ahhoz, hogy az ember értékelni tudja. Nyilván nem arról van szó, hogy az öreg egy kis szabira vágyott már, és ezért gyorsan leigazolt minden Rosenthaus játékost, ha már beszélt vele a trade miatt 😀 Majd a következő pár hétben leülepszik, hogy ki miért jöhetett, megérte-e ésatöbbi. A védelem nyilván funkcionálni fog, Belichick egy UDFA sorral is elviselhetőt rakna össze, inkább csak az a kérdés, hogy ár/érték arányban mi lesz majd ebből.

Az offense érdekesebb. Agholor nem rossz, de nem is egy wr#1 az is biztos. Jonnu Smith meg inkább egy elkapó, mint Patriots értelemben vett TE, mert se passz blokkolni, se run blokkolni nem tud. Egy Hernandez, nem pedig egy Martellus Bennett, hogy ne Gronkowskival példálózzak, aki külön kategória volt.

A pénz költés, a 2 WR igazolás + elkapó TE igazolás nagyon afelé mutat, hogy hiába baromi erős az ide WR class, nem várható korai WR pick, és ha ennyi pénz lett több évre is lekötve, akkor itt nem számolnak veterán QB fizetéssel pár évig. Ez nagyon QB picknek néz ki, a feltrade-re való muníciót is betárazva szükség esetén.
peterk2005
Lehet, hogy Jonnu nem blokkoló TE, de elkapó TE-ből se sok volt Hernandez óta, szóval nem baj, hogy ide is jött valaki. Ez inkább azt vetíti előre számomra, hogy vagy már megvan, hogy ki fog blokkolni vagy azt hozunk a draftról és megint jönnek a 2 TE-s felállások és a sziper-szuper WR sort hanyagoljuk.
több mint 4 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Belichik úgy döntött, hogy egy nap alatt behozza az utóbbi 20 év FA lemaradását. 😀
peterk2005
2007-ben már sikerült egyszer felrobbantania a piacot. Abból elég jól jöttünk ki.
Igaz, az se ma volt.
Kollega
Az egyetlen igazolás volt, nem egy játékos eső. Persze nagyot ütött, de én azt inkább egy big win trade-hez hasonlítom magamban, nem FA-zásnak, még, ha onnan is jött.

Ez most más. Ez inkább hasonlít a Philly féle dream team évre, vagy a 4 évvel ezelőtti Jaguarsra 😊 (Az eredményének persze nem feltétlenül kell ugyanannak lennie, de a párhuzam így most rögtön a nap végén pikáns. 😊 )
peterk2005
Mi is történt akkor? 🤔
steelwolf
Randy Moss történt.
peterk2005
Meg Adalius Thomas, meg Donte Stallworth, meg egy névtelen visszahordó Miamiból. Egy bizonyos Welker. Az első akkor legalább akkora sztár volt, mint Moss.

We are all PATRIOTS!
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 548 — The only discipline that lasts, is self discipline
Egy év alatt nem lehet cap problémákat okozni, attól nem kell tartani. Az más kérdés persze, hogy elkölteni viszont el lehet úgy a pénzt, hogy nem erősödik tőle érdemben a csapat...

Kicsit sok volt ez egyszerre ahhoz, hogy az ember értékelni tudja. Nyilván nem arról van szó, hogy az öreg egy kis szabira vágyott már, és ezért gyorsan leigazolt minden Rosenthaus játékost, ha már beszélt vele a trade miatt 😀 Majd a következő pár hétben leülepszik, hogy ki miért jöhetett, megérte-e ésatöbbi. A védelem nyilván funkcionálni fog, Belichick egy UDFA sorral is elviselhetőt rakna össze, inkább csak az a kérdés, hogy ár/érték arányban mi lesz majd ebből.

Az offense érdekesebb. Agholor nem rossz, de nem is egy wr#1 az is biztos. Jonnu Smith meg inkább egy elkapó, mint Patriots értelemben vett TE, mert se passz blokkolni, se run blokkolni nem tud. Egy Hernandez, nem pedig egy Martellus Bennett, hogy ne Gronkowskival példálózzak, aki külön kategória volt.

A pénz költés, a 2 WR igazolás + elkapó TE igazolás nagyon afelé mutat, hogy hiába baromi erős az ide WR class, nem várható korai WR pick, és ha ennyi pénz lett több évre is lekötve, akkor itt nem számolnak veterán QB fizetéssel pár évig. Ez nagyon QB picknek néz ki, a feltrade-re való muníciót is betárazva szükség esetén.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 978
Szerződések miatt nagyon nem kell aggódni. Nem csak idén van helyünk. A nagy szerződésben lévő játékosaink közül sok nem marad jövőre: DMC, HT, Gilmore, Edelman, Chung. De JoJo is kérdéses sorsú, ha még egy ilyen gyengébb évet tol. Főleg, hogy UDFA CB-ket elég szépen hozunk évről-évre (Butler, JoJo, JCJ, Myles Bryant).

Wynn, Michel és Harry is mozdítható, Mason szintén.

Szóval tudunk fizetni bárkinek, aki megtetszik az öregnek.
topin
Így-így. Én nem nagyon aggódnék még a szerződések miatt, mert nem tudjuk a részleteket.
El tudom képzelni, hogy ezek ilyen tipikus Revis, AB meg Sanu féle szerződések, aminél a 2. évből simán ki lehet lépni vagy hosszabbítani.

Lehet, hogy az idei cap az szűkösnek tűnik, viszont nem tudjuk, hogy mennyivel emelkedhet a cap space jövőre.
Simán benne van, hogy csak 10 millával, de lehet az akár 15-20 is, ugye most kötnek egy mega dealt a közvetítésekre és az eléggé megdobhatja.

Másrészt meg Patriots múlt ide vagy oda, úgy tűnik, hogy nem vagyunk olyan jó célpont a játékosoknak, főleg így, hogy a csoport is erős. Gondolom nem segít a BB által vezényelt szigorú kultúra se meg az se, hogy nincs itt Brady. Még a végén kiderül, hogy kb. csak őmiatta jöttek ide, mert vele lehet nyerni...

Úgyhogy, most nem nekünk adnak discountot, hogy esetleg SB-ben szerepeljenek, hanem nekünk kell túlfizetni játékosokat, hogy ide jöjjenek a hideg Bostonba játszani.

Amúgy meg nem ezt vártuk évek óta, hogy BB legyen igazán aktív az FA piacon?
Most van pénz, hát kihasználja.
több mint 4 éve
topin New England Patriots 2 263
Szerződések miatt nagyon nem kell aggódni. Nem csak idén van helyünk. A nagy szerződésben lévő játékosaink közül sok nem marad jövőre: DMC, HT, Gilmore, Edelman, Chung. De JoJo is kérdéses sorsú, ha még egy ilyen gyengébb évet tol. Főleg, hogy UDFA CB-ket elég szépen hozunk évről-évre (Butler, JoJo, JCJ, Myles Bryant).

Wynn, Michel és Harry is mozdítható, Mason szintén.

Szóval tudunk fizetni bárkinek, aki megtetszik az öregnek.
több mint 4 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
The Mills, Wise and Bourne deals should only subtract about $8.7M from the Patriots' 2021 salary cap when accounting for the Top 51 rule.

Ha ez igaz akkor BB egy zseni?
ThundersNFL
Nem , ez azt jelenti, hogy később lesznek még dragabbak

több mint 4 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Eddig ez a legmozgalmasabb FA amit megélek 🤔🤔🤔🤔
ThundersNFL
és mi lesz a drafton... Te Jó Ég 😀 😀
ParadSEC
bb feltrade a szokásos trade back helyett és egy nagy villanással megszűnik az általunk ismert világ
briareos
Ahh, kibirta, amikor kétszer is felcserelt az első körben Chandler Jonesert, meg Hightowerert, na meg mibu


Bár egy top 10-be csere kezd egészen reálisnak tunni

több mint 4 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 640 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
The Mills, Wise and Bourne deals should only subtract about $8.7M from the Patriots' 2021 salary cap when accounting for the Top 51 rule.

Ha ez igaz akkor BB egy zseni?

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 4 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Belichik úgy döntött, hogy egy nap alatt behozza az utóbbi 20 év FA lemaradását. 😀
peterk2005
2007-ben már sikerült egyszer felrobbantania a piacot. Abból elég jól jöttünk ki.
Igaz, az se ma volt.
Kollega
Az egyetlen igazolás volt, nem egy játékos eső. Persze nagyot ütött, de én azt inkább egy big win trade-hez hasonlítom magamban, nem FA-zásnak, még, ha onnan is jött.

Ez most más. Ez inkább hasonlít a Philly féle dream team évre, vagy a 4 évvel ezelőtti Jaguarsra 😊 (Az eredményének persze nem feltétlenül kell ugyanannak lennie, de a párhuzam így most rögtön a nap végén pikáns. 😊 )
peterk2005
Mi is történt akkor? 🤔
steelwolf
Randy Moss történt.
peterk2005
Ő cserével jott meg Welker is, Stallworth és AD volt FA, mondjuk nem is jöttek be

Egyelőre mindenhol azt érzem, hogy tulfizetve jöttek nem kiemelkedő emberek, a pénz elfogy a csapat érdemben nem erősödik, de hát BB az edző, szal majd megoldja, hogy jól nézzen ez ki a pályán is

több mint 4 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 342 — Patriots fan
Eddig ez a legmozgalmasabb FA amit megélek 🤔🤔🤔🤔
ThundersNFL
és mi lesz a drafton... Te Jó Ég 😀 😀
ParadSEC
bb feltrade a szokásos trade back helyett és egy nagy villanással megszűnik az általunk ismert világ
briareos
Thanos bevillant egy pillanatra 😀

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 4 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
Eddig ez a legmozgalmasabb FA amit megélek 🤔🤔🤔🤔
ThundersNFL
és mi lesz a drafton... Te Jó Ég 😀 😀
ParadSEC
bb feltrade a szokásos trade back helyett és egy nagy villanással megszűnik az általunk ismert világ

több mint 4 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 640 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Eddig ez a legmozgalmasabb FA amit megélek 🤔🤔🤔🤔
ThundersNFL
és mi lesz a drafton... Te Jó Ég 😀 😀
ParadSEC
Arra bekészítek jófajta házi páleszt mert 😂😂😂😂

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 4 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 342 — Patriots fan
Eddig ez a legmozgalmasabb FA amit megélek 🤔🤔🤔🤔
ThundersNFL
és mi lesz a drafton... Te Jó Ég 😀 😀

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 4 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 640 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Eddig ez a legmozgalmasabb FA amit megélek 🤔🤔🤔🤔

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 4 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 342 — Patriots fan
Na ez a tegnapi nap olyan mintha Maddeneztem volna.... Bill bá nem kicsit pörgött be

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 4 éve
Boston New England Patriots Boston College Eagles 2 350 — dart@freestart.hu
Hát, ez a 2 WR igazolás, pláne ennyiért, nagyon nem.....🙄
Agholor 2 év 26m 🤦‍♂️🤦‍♂️
Bourne 3 év 22,5m

Remélem minimál garantált, masszív teljesítmény ösztönzővel....mondjuk Agholor még úgy sem...
(Corey Davis olcsóbb volt, csak az éves átlagot nézve, 3 év 37,5m)
bogec7
Ettől én is kiégtem kicsit. És így aludva rá egyet sem lett jobb.

Do your job
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 548 — The only discipline that lasts, is self discipline
Henry Anderson is érkezik. (Ő mondjuk 2 év 7 milliót bőven megér, ha még képes azt nyújtani, amit 1-2 éve.)

Ez már 12 igazolás. A csapat negyedét kicserélte az öreg pár óra alatt. 😀

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
bogjosi New England Patriots 2 018
Hát, ez a 2 WR igazolás, pláne ennyiért, nagyon nem.....🙄
Agholor 2 év 26m 🤦‍♂️🤦‍♂️
Bourne 3 év 22,5m

Remélem minimál garantált, masszív teljesítmény ösztönzővel....mondjuk Agholor még úgy sem...
(Corey Davis olcsóbb volt, csak az éves átlagot nézve, 3 év 37,5m)

Szerkesztette: bogjosi

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 4 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 725 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Összeadtam, két és fél óra alatt a 68 millás szabad capre Belichick kötött 10 szerződést .... 76 milla per évnyi osszesített átlagban. 😀

Oké, nyilván majd meg lesz backloadolva, az eleje kevesebb lesz, és marad még a pénzből, de ez így is muris. Sose gondoltam volna, hogy pont Belichicknél fogok egy ilyen mondatot leírni. 😀
peterk2005
Lesz dolga itt is a könyvelésnek. Feltrade szagot érzek a drafton.
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 548 — The only discipline that lasts, is self discipline
Összeadtam, két és fél óra alatt a 68 millás szabad capre Belichick kötött 10 szerződést .... 76 milla per évnyi osszesített átlagban. 😀

Oké, nyilván majd meg lesz backloadolva, az eleje kevesebb lesz, és marad még a pénzből, de ez így is muris. Sose gondoltam volna, hogy pont Belichicknél fogok egy ilyen mondatot leírni. 😀

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 567 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Belichik úgy döntött, hogy egy nap alatt behozza az utóbbi 20 év FA lemaradását. 😀
peterk2005
2007-ben már sikerült egyszer felrobbantania a piacot. Abból elég jól jöttünk ki.
Igaz, az se ma volt.
Kollega
Az egyetlen igazolás volt, nem egy játékos eső. Persze nagyot ütött, de én azt inkább egy big win trade-hez hasonlítom magamban, nem FA-zásnak, még, ha onnan is jött.

Ez most más. Ez inkább hasonlít a Philly féle dream team évre, vagy a 4 évvel ezelőtti Jaguarsra 😊 (Az eredményének persze nem feltétlenül kell ugyanannak lennie, de a párhuzam így most rögtön a nap végén pikáns. 😊 )
peterk2005
Mi is történt akkor? 🤔
steelwolf
Randy Moss történt.
peterk2005
Utólag leesett, köszi!
több mint 4 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 640 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Eddig FA tevékenységünkről
Petőfi Sándor: Tisza című versének utolsó versszaka jut eszembe

"Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot"

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 548 — The only discipline that lasts, is self discipline
Belichik úgy döntött, hogy egy nap alatt behozza az utóbbi 20 év FA lemaradását. 😀
peterk2005
2007-ben már sikerült egyszer felrobbantania a piacot. Abból elég jól jöttünk ki.
Igaz, az se ma volt.
Kollega
Az egyetlen igazolás volt, nem egy játékos eső. Persze nagyot ütött, de én azt inkább egy big win trade-hez hasonlítom magamban, nem FA-zásnak, még, ha onnan is jött.

Ez most más. Ez inkább hasonlít a Philly féle dream team évre, vagy a 4 évvel ezelőtti Jaguarsra 😊 (Az eredményének persze nem feltétlenül kell ugyanannak lennie, de a párhuzam így most rögtön a nap végén pikáns. 😊 )
peterk2005
Mi is történt akkor? 🤔
steelwolf
Randy Moss történt.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 567 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Belichik úgy döntött, hogy egy nap alatt behozza az utóbbi 20 év FA lemaradását. 😀
peterk2005
2007-ben már sikerült egyszer felrobbantania a piacot. Abból elég jól jöttünk ki.
Igaz, az se ma volt.
Kollega
Az egyetlen igazolás volt, nem egy játékos eső. Persze nagyot ütött, de én azt inkább egy big win trade-hez hasonlítom magamban, nem FA-zásnak, még, ha onnan is jött.

Ez most más. Ez inkább hasonlít a Philly féle dream team évre, vagy a 4 évvel ezelőtti Jaguarsra 😊 (Az eredményének persze nem feltétlenül kell ugyanannak lennie, de a párhuzam így most rögtön a nap végén pikáns. 😊 )
peterk2005
Mi is történt akkor? 🤔
több mint 4 éve
jamaicababa New England Patriots Texas Longhorns 1 105
Billnél beütött a stimulus check😂
Viccet félretéve örülök az igazolásoknak, a nagyrészük tényleg minimum B+/A- játékos, de az összegek nem annyira tetszenek.

Roses are red,
Violets are blue,
Personal foul,
Ndamukong Suh