New Orleans Saints
46 feliratkozó
több mint 12 éve
Off:A WEFL ligában érdekelt tulajdonosok legyenek szívesek e-mailt nézni és a küldött ligamenedzseri üzenetre értelemszerűen válaszolni (azok, akik még nem tették meg). Köszönettel.
több mint 12 éve
Érdekesség mára: Armstead érkezése kapcsán felmerült, hogy Roaf draftolása óta csak egyszer volt olyan LT-nk, aki nem volt se pro bowlos vagy all pro, egy bizonyos Wayne Gandy (de még ő se volt kutyaütő, első körös választott volt). Turley, Jammal Brown és Bushrod is kapott legalább egy szezonvégi elismerést.
Vagyis elég nagy a kabát, amit valakinek hordania kéne, Roaf azért küldött egy sms-t Armsteadnek rögtön azután, hogy a Saints draftolta: Stay humble and hungry. It's time to go to work.
Loomis azt mondta, hogy nem zárná ki azt, hogy Armstead kezdjen LT-poszton szeptemberben, de hogy ez mennyire nem egyszerű, azt jelzi hogy se Roaf, se Turley, se Jammal Brown nem játszott LT-t az első évében (Bushrod meg pályára se lépett), mind a hárman a jobb oldalon edződtek újoncként.
több mint 13 éve
Ez olyan édes, a fele meg sem éli a rostert 😊Gyurma PappaValamiben játszani kell az előszezonban 😊
Mezszámok:Thomas-on kívül ennek a két embernek szorítok még nagyon.
CB Rod Sweeting - 38
LB Kevin Reddick - 52
krixtofer
Reddick nagyon passzolna 34-be, ha kijönne neki a lépés, az egyik legjobban blitzelő ILB lehetne profi szinten is, az LB-k között a harmadik legjobb időt csinálta a combine-on 10 yardon.
Sweeting is fasza atléta (4. legjobb 10 yardos idő a DB-k között), a videók alapján benne érzem még azt, hogy tudna érvényesülni valamennyire az NFL-ben is.
több mint 13 éve
ha valaki Ryan Griffinről szeretne olvasni egy egészen részletes elemzéstmattwaldmanrsp.com/2013/02/04/tulane-qb-ryan-griffin-and-the-disconnect-between-evaluating-and-drafting-talent/

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Ez olyan édes, a fele meg sem éli a rostert 😊

több mint 13 éve
Mezszámok:S Kenny Vaccaro - 32
OT Terron Armstead - 72
DT John Jenkins - 92
WR Kenny Stills - 84
OLB Rufus Johnson 59
QB Ryan Griffin - 4
CB Ryan Lacy - 29
RB Shawne Alston - 34
CB Rod Sweeting - 38
LB Rayford Shipman - 46
LB Kevin Reddick - 52
OLB Chase Thomas - 58
C Elliot Mealer - 61
OG Tim Lelito - 68
DE Glenn Foster - 74
TE Keavon Milton - 83
TE Josh Hill - 89
LB Eric Martin - 55
több mint 13 éve
Az ESPN kinyomott ma egy infót, ami helyre teszi a Harper-cut esélyeit: azzal hogy márciusban is rosteren volt, garantálttá vált egy 2,5 milliós tétel a szerződésében az idei évre.Magyarul: erre a szezonra 7,1 milliót visz a sapkából, ha kidobjuk, akkor is bent hagy a sapkában 4,3 milliót idén és jövőre 1,7 milliót.
Ettől még persze kidobhatjuk majd, csak sokkal kevesebbet tudunk rajta spórolni idén
Az a véleményem, hogy hiba volt nem kitenni március előtt, kisebb spórolásért is rúgtunk már ki játékost. Harper talán annyit ér, amennyi garantálttá vált a szerződésében most (2,5M)
több mint 13 éve
Annak idején a drafttopicba lett linkelve ez, nem nagy cucc, bár az nem semmi, hogy PP-t is veri tolatásból előremenetbe váltva
több mint 13 éve
Hááát, ha egyszer valaki elment mellette, azt már nem nagyon éri utol. Pont a sokat tárgyalt Moore az, aki gyorsabbnak tűnik, mint 4,9-5 másodperc. Thomas viszonylag hamar felveszi a sebességét, de feljebb nem tud kapcsolni, üldözésben hatástalan. Ez akkor nem feltűnő, amikor az iránytóra küldik, minden más esetben nem lehet nem észrevenni, hogy ő a leglassabb játékos a back 7-ben. Ebből a szempontból inkább olyan, mint egy 43 end, csak nyomokban emlékeztet LB-reAz a 4,9-es 40 yard nagyon nem kellett volna neki, szerintem attól riadtak meg sokan.atapapaPedig szerintem gyorsabb annál...nem futóbajnok de azért nem olyan lassú.Tocy
Ettől még nagyon örülök neki, szvsz fogjuk tudni használni. Beszédes, hogy az nfl.com rangsora szerint a draft legjobb 75 játékosa között volt, és ő volt a legjobb nem draftolt játékos
több mint 13 éve
Én csak videókat néztem meg róla. Azokból kiindulva, nekem eléggé darabos a mozgása és néhol körülményes. Csiszolni kell és beválhat.
több mint 13 éve
Az a 4,9-es 40 yard nagyon nem kellett volna neki, szerintem attól riadtak meg sokan.atapapaPedig szerintem gyorsabb annál...nem futóbajnok de azért nem olyan lassú.
több mint 13 éve
Az a 4,9-es 40 yard nagyon nem kellett volna neki, szerintem attól riadtak meg sokan.
több mint 13 éve
Talán kicsit korán is hoztuk el, lehet meg kellett volna próbálni hátracserélni.Yesssss! 😀
Átlagosan B körülire értékelik a draftunkat (kb. ez a reális), a walterfootball viszont megvan értünk őrülve
walterfootball.com/offseason2013no.phpatapapa
Ch. Thomas miért nem kelt el? Nem látok komoly porblémát vele. (Probléma lehet, hogy van, na de porbléma.....? 😀 )



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 13 éve
Talán kicsit korán is hoztuk el, lehet meg kellett volna próbálni hátracserélni. Átlagosan B körülire értékelik a draftunkat (kb. ez a reális), a walterfootball viszont megvan értünk őrülve
walterfootball.com/offseason2013no.php
több mint 13 éve
Johnson helyi történelmet írt? 😀www.tarletonsports.com/news/2013/4/27/FB_0427132152.aspx



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 13 éve
Az NFL networkön futott egy jó sorozat, két újoncunk is szerepelt benne
több mint 13 éve
UDFA igazolások (Thomas és Reddick is komoly steal lehet, bár akiről találtam anyagot mindben van kurázsi)Chase Thomas??? Őt nem draftolták? Ráadásul éppen hozzánk került? Most vagy én értékeltem ennyire túl, vagy baromi nagy szerencsénk van vele 😀 Többi név nem igazán ismerős, de nem is ástam magam annyira bele a témába. Na de ő?
Shawne Alston, RB, West Virginia
Ryan Griffin, QB, Tulane
Ryan Lacy, CB, Utah
Eric Martin, DE, Nebraska
Elliott Mealer, OL, Michigan
Keavon Milton, TE, Louisiana-Monroe
Kevin Reddick, LB, North Carolina
Ray Shipman, LB, Central Florida
Rod Sweeting, CB, Georgia Tech
Chase Thomas, OLB, Stanfordclbass
több mint 13 éve
Nem rendelkezik a legjobb méretekkel (6-1/237), de elit a gyorsasága (4.56). Ha más nem, jó ST player lehet belőle, a videóin is sok ilyen játék szerepel.Ezt a srácot Goodell szeretni fogja
Eric Martin, DE, Nebraska
clbass
www.youtube.com/watch?v=NatKWxTxmZo
www.youtube.com/watch?v=evYQYrCtiSwatapapa
több mint 13 éve
Ezt a srácot Goodell szeretni fogja
Eric Martin, DE, Nebraska
clbass
www.youtube.com/watch?v=NatKWxTxmZo
www.youtube.com/watch?v=evYQYrCtiSw
több mint 13 éve
Griffin nagy örülés, jó lesz egy-két évig PS-ben is, ne felejtsük el, Drew szerződéséből 4 év csak vissza, és nem biztos, hogy Favre akar lenni.

több mint 13 éve
UDFA igazolások (Thomas és Reddick is komoly steal lehet, bár akiről találtam anyagot mindben van kurázsi) Shawne Alston, RB, West Virginia
Ryan Griffin, QB, Tulane
Ryan Lacy, CB, Utah
Eric Martin, DE, Nebraska
Elliott Mealer, OL, Michigan
Keavon Milton, TE, Louisiana-Monroe
Kevin Reddick, LB, North Carolina
Ray Shipman, LB, Central Florida
Rod Sweeting, CB, Georgia Tech
Chase Thomas, OLB, Stanford
több mint 13 éve
Szerk.: Elvileg Chase Thomas, LB, Stanford, signed, ő azért bőven lehet jó igazolás, 4. kör körülre is tippelték helyenként, ha jól emlékszem...csabi19Jobb játékosokat hozunk UDFA-ről, mint a draftról 😀
Örülés van, akartam ezt a fickót. Griffin is jó helyre kerül.
Faulkot szerettem volna még, de ő ment Mingo mellé a Clevelandbe
több mint 13 éve
JJ (is) örülhetWoohoo! Ez nagyon örülés... Miatta akartam 6. körös QB draftot. 😀 Bírom a srácot, jó is lehet, meg ugye ismeri a Saints-féle offense rendszert is... Bár sajnos kevés esélyt látok a 3 QB-ra, még kevesebbet pedig, hogy ő lesz a 2. QB TC végére, de egy év PS után remélem alakít majd. (Mármint a padon alakít majd, meg preseasonben, nyilván...)
Tulane QB Ryan Griffin to the Saintsiktriad
Alapvetően tetszett ez a draft, nem is kicsit... Vaccaro sok évre lehet zsír S, OLB poszton mondjuk én túlságosan is bizakodó vagyok, talán. Armstead A+, Jenkins is tetszetős... Mondjuk nem mondom, egy McKinnie sign nyugodtabbá tenne.
Payton beszélt a következő órákban beinduló UDFA-folyamatról is, megemlítve Arian Foster esetét is 2009-ből, amikor már szinte megállapodás volt Fosterrel hogy idejön, majd az utolsó pillanatban kötött ki a Houstonnál.atapapaEzt nem is tudtam, de rossz... :/
Ivory miatt meg szurkolni fogok majd a Jetsnek, kemény lesz... De legalább lesz egy biztos pont a fantasy draft boardomon. 😀
Szerk.: Elvileg Chase Thomas, LB, Stanford, signed, ő azért bőven lehet jó igazolás, 4. kör körülre is tippelték helyenként, ha jól emlékszem...
több mint 13 éve
Jó kis Draft volt ez! Bízzunk a továbbiakban. 😊Visszatérve Ivory-ra. Emlékszem amikor ő és L. Betts kapta a labdákat.. Nem kívántam magamban jókat. 😀 De azóta hihetetlen mennyit fejlődött a srác. Brutális. Megérdemli a minél több lehetőséget. Szurkolok neki, és remélem elkerülik a sérülések.
több mint 13 éve
JJ (is) örülhetTulane QB Ryan Griffin to the Saints