New Orleans Saints

46 feliratkozó

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
Volt Paytonnal egy sajtát, kérdezték hogy számít-e egy játékos értékelésénél, hogy az apja is focizott profi szinten, erre Payton visszakérdezett: kiről is van szó? mondták hogy Stillsről, mire ő nevetve: igen? (nem tudta hogy az apja is focizott) azt hiszem ezzel meg is válaszoltam a kérdést. 😀
Payton beszélt a következő órákban beinduló UDFA-folyamatról is, megemlítve Arian Foster esetét is 2009-ből, amikor már szinte megállapodás volt Fosterrel hogy idejön, majd az utolsó pillanatban kötött ki a Houstonnál.

Loomis azt mondta, hogy 3. kört akartak Ivoryért, a Jets persze kevesebbet kínált, majd 4. körnél egyeztek ki. Az is elhangzott, hogy Ellis, Henderson és Shanle valszeg nem jön vissza.

több mint 13 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
Nekem mindkét pick tetszik, aztán majd meglátjuk 😀
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
Cuki. Az ő apja is játszott az NFL-ben, sőt, Toon apjának a csapattársa volt még az NCAA-ben.

Brees dobált neki még Chargers-játékosként egyszer Kaliforniában.
Szerintem ez jó húzás volt, viszont a 6. körös DE-ről semmit se tudok.
Johnson had 50 total tackles, 10 sacks and 17.5 tackles for a loss in 2012. Szerk: 9 meccsen.atapapa
Mindig draftolunk egy kis iskolából

@LSUFreek: Learning of a school I prev never knew existed is an annual Saints fan tradition: Bloomsburg, Towson, Wingate, Samford, Regina now, Tarletonjjncaa
Olyannyira, hogy már most is van egy játékosunk (Hakim) a keretben a Tarletonról 😊

több mint 13 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
Cuki. Az ő apja is játszott az NFL-ben, sőt, Toon apjának a csapattársa volt még az NCAA-ben.

Brees dobált neki még Chargers-játékosként egyszer Kaliforniában.
Szerintem ez jó húzás volt, viszont a 6. körös DE-ről semmit se tudok.
Johnson had 50 total tackles, 10 sacks and 17.5 tackles for a loss in 2012. Szerk: 9 meccsen.atapapa
Mindig draftolunk egy kis iskolából

@LSUFreek: Learning of a school I prev never knew existed is an annual Saints fan tradition: Bloomsburg, Towson, Wingate, Samford, Regina now, Tarleton


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
clbass New Orleans Saints 3 170 — Saints fan
Ha jól láttam 3-4-ben és 4-3-ban is DE-t toltclbass
Johnson said teams were looking at him as an OLB in a 3-4 defense. Said he ran a 4.69 and 4.72 40-yd dash at his pro day.atapapa
akkor az olb pick is megvan 😛 álom draft...még egy szokásos udfa biztosító 7. körös kellene egy jövő éviért
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
Ha jól láttam 3-4-ben és 4-3-ban is DE-t toltclbass
Johnson said teams were looking at him as an OLB in a 3-4 defense. Said he ran a 4.69 and 4.72 40-yd dash at his pro day.

több mint 13 éve
clbass New Orleans Saints 3 170 — Saints fan
Icipici suli növendéke...remélem Payton szabadidejének eredménye:
 www.youtube.com/watch?v=UCp-Ee3h-nc
Ha jól láttam 3-4-ben és 4-3-ban is DE-t tolt
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
Cuki. Az ő apja is játszott az NFL-ben, sőt, Toon apjának a csapattársa volt még az NCAA-ben.

Brees dobált neki még Chargers-játékosként egyszer Kaliforniában.
Szerintem ez jó húzás volt, viszont a 6. körös DE-ről semmit se tudok.
Johnson had 50 total tackles, 10 sacks and 17.5 tackles for a loss in 2012. Szerk: 9 meccsen.

több mint 13 éve
clbass New Orleans Saints 3 170 — Saints fan
viccet félre téve mit érdemes róla tudni reportokon kívül?
több mint 13 éve
clbass New Orleans Saints 3 170 — Saints fan


Itt a wrjjncaa
Ha csak ennyi...akármikor iszom ennyit 😛 most se kéne sok 😀
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante


Itt a wr


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
parás látvány lehet látni h egy túlméretezett uzsidoboz éppen készül rád vetődni. 😀empty taxi
Uzsidoboz, nem rossz hasonlat, bár a cbs-ét nem veri: colaautomatának aposztrofálták a csávót. Ha nagyon babonás lennék, akkor sokat nem várnék Jenkinstől, az egyik legnagyobb bust a történelmünkben szintén Gerorgiaból jött, szintén erre a posztra
Payton az este utalt arra, hogy elég hasznos volt a Georgia DC-vel folytatott interjú még februárban. Bár konkrétan nem mondta ki, de én megteszem: Jarvis Jones-t diszkréten otthagytuk, Jenkinsért meg felcseréltünk…

Armsteadet nem igazán ismerem, csak a combine-eredményeire figyeltem fel picit. Ahogy olvastam róla, kicsit nyers még, de nagyon jó lehet.Tocy
Ja, Armstead nagyon nyers még, nem játszik elég mélyen, kiforratlan, screennél haszontalan lesz az elején, ha üres térbe ér, teljesen bizonytalan hogy kit blokkoljon, merre menjen. Mayock egyenesen azt mondta róla, hogy az első szezonban még jegelni kéne.
De fizikai adottságokban nem létezik nála jobb tackle, és még bőven pakolható rá izom, valamint tanulásra fogékony alkatnak tűnik.

több mint 13 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
Én Jenkinsnek örülök nagyon, bár pass rushban nem az igazi, szerintem nagyon jó játékos, csak elfárad sokszor, majd lehet rotálni Bunkleyval.

Tocy
Ha lesz időd az offszezon alatt javaslom h nézd meg a legutóbbi SEC-döntőt, ha Barrett Jones egyedül volt szemben Jenkins-szel akk nem sok esélye volt megállítani a JJ-féle bull rusht. Persze azért ha át is ér a backfieldre idő mire odagurul a QB-hez, de ettől függetlenül azért parás látvány lehet látni h egy túlméretezett uzsidoboz éppen készül rád vetődni. 😀empty taxi
Persze, de egy NT erre való 😀 Ezért mondtam, hogy baromira örülök neki.
több mint 13 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 285 — NFL bracket champion '26
Én Jenkinsnek örülök nagyon, bár pass rushban nem az igazi, szerintem nagyon jó játékos, csak elfárad sokszor, majd lehet rotálni Bunkleyval.

Tocy
Ha lesz időd az offszezon alatt javaslom h nézd meg a legutóbbi SEC-döntőt, ha Barrett Jones egyedül volt szemben Jenkins-szel akk nem sok esélye volt megállítani a JJ-féle bull rusht. Persze azért ha át is ér a backfieldre idő mire odagurul a QB-hez, de ettől függetlenül azért parás látvány lehet látni h egy túlméretezett uzsidoboz éppen készül rád vetődni. 😀


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
A legnagyobb gyakorlata Butlernek van abban, hogy visszalépjen (az se sok), Wilson meg ügye alapból MLB volt, neki se kéne elveszettnek lennie.

Ezzel az Armstead-pickkel nem tudok betelni, akár az is benne van a fickóban, hogy azt az utat járja be, amit Jahri Evans. A draft reggelén láttam vele egy interjút, végtelenül intelligens, céltudatos srác, az első kört említette meg célként 😊
Az se lett volna nagy meglepetés, ha ott a végén elhozzák, de így lett a jó.

Nem tudom mikor láttam olyat utoljára, hogy következetesen végig ennyire needre draftoljunk, ha ma jön egy pass rusher és egy WR, akkor ezt a küldetést tökéletesen végrehajtottuk.
Okafor/Brandon Jenkins fasza lenne.atapapa
Bocs ha nagy ökörség, de olyan nem lehet, hogy mondjuk Chamberlain játszik OLB-t bizonyos szituban? Vagy Vilma, vagy valaki az ILB-k közül. Mehetnek az irányítóra, de néha visszaléphetnek, ők abban jobbak. Persze ha ők állnak oda, akkor sanszosabb, hogy coverage lesz, de akkor meg meglepetésszerűen odaérhetnek. Mert tényleg mondjuk Galette ha odaáll, akkor abból nehezen lesz coverage, ha mégis, akkor felé kell dobni a labdát...

Én Jenkinsnek örülök nagyon, bár pass rushban nem az igazi, szerintem nagyon jó játékos, csak elfárad sokszor, majd lehet rotálni Bunkleyval.

Armsteadet nem igazán ismerem, csak a combine-eredményeire figyeltem fel picit. Ahogy olvastam róla, kicsit nyers még, de nagyon jó lehet. Hú de jó lenne 😊 A védelem meg: Jordan-Jenkins-Hicks fal, Butler-Lofton-Hawthorne-? LB-sor, Greer-Lewis-Vaccaro-Quddus secondary 😀 Ez tetszene. Már persze, ha mindenki úgy játszik, ahogy én gondolom 😀

Azért ma még egy lecsúszott pass rushert jó lenne szerezni, esetleg egy WR-t, de sok helyen QB-t írnak.

Két Jenkins is beválhat még a draftról, Brandon és Jelani, illetve ugye Okafor, hármójuk közül ha valaki jönne, nagyon meg lennék elégedve ezzel a drafttal.
több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 799 — zászló zászló szív
Nem tudom mikor láttam olyat utoljára, hogy következetesen végig ennyire needre draftoljunk, ha ma jön egy pass rusher és egy WR, akkor ezt a küldetést tökéletesen végrehajtottuk.
Okafor/Brandon Jenkins fasza lenne.atapapa
Éppen ezen gondolkodtam én is, hogy Goodell lehet jót tett nekünk azzal, hogy Sean pihent egy kicsit, így most jobban összeszedettnek tűnik a draft is 😊

Szerintem lehet esélyünk, hogy feltradelünk (akár egy jövő pickért mondjuk) Okaforért, WR-t talán még akkor is tudunk a 7. körben kukázni, egyszer már bejött 😛

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
A legnagyobb gyakorlata Butlernek van abban, hogy visszalépjen (az se sok), Wilson meg ügye alapból MLB volt, neki se kéne elveszettnek lennie.

Ezzel az Armstead-pickkel nem tudok betelni, akár az is benne van a fickóban, hogy azt az utat járja be, amit Jahri Evans. A draft reggelén láttam vele egy interjút, végtelenül intelligens, céltudatos srác, az első kört említette meg célként 😊
Az se lett volna nagy meglepetés, ha ott a végén elhozzák, de így lett a jó.

Nem tudom mikor láttam olyat utoljára, hogy következetesen végig ennyire needre draftoljunk, ha ma jön egy pass rusher és egy WR, akkor ezt a küldetést tökéletesen végrehajtottuk.
Okafor/Brandon Jenkins fasza lenne.

több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 799 — zászló zászló szív
Igazából Ryan rendszere annyira nem kiélezett, mint mondjuk a 49ers védelme, az 1 gapes playeknél meg vagyunk anélkül, hogy meccsenként 5-6 sacket csinálna a front 7. Közel sem olyan high risk - high reward rendszer, mint Williams-é, és szerintem ezzel a nyomással, a megerősített secondaryvel helyt tudunk állni. Ami engem sokkal jobban zavar, hogy Galette életében nem volt még coverage-ben, és nehezen tudom elképzelni, hogy működni fog.

Szerk: kis kis öröm a végére: Ivory elment a Jets 4. köröséért, ezt és a saját 4. kört adtuk, hogy felmenjünk Jenkinsért.atapapa
2 millió vissza a sapiba, yay 😊

több mint 13 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
Jenkins rajta volt a kívánságlistámon 😀 Neki örülök, szerintem ő nagyon jó lesz NT-nek. Az OT-pick is tetszik, csak most akkor ki is lesz a fő pass rusherünk? Minden mock drafton azt írták, és én is így gondoltam, hogy az a fő prioritás, most meg akkor max 5. körben húzhatunk valakit? Hát-hát...Butler, Galette, Wilson OLB-sor? Nem oké.
több mint 13 éve
clbass New Orleans Saints 3 170 — Saints fan
Képtelen voltam felébredni 😕 Kockázatos, de bejövős pick mind a kettő. nem hittem volna hogy 3. körben még bent lesznek.
több mint 13 éve
krixtofer New Orleans Saints 606 — SaintGooner
Gleason!! 😊)

Én mondjuk jóval később vártam az OT picket..
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
És Collins kiment egy körrel előbb, mint Moore 😀

Armsteaddel sok meló lesz, de ha beválik, akkor nagyot kaszálunk vele.

Jenkinsről beszéltünk annak idején, be is jöhet, de most kellett 10 kilót leadnia, hogy emberre hasonlítson, ha elhagyja magát, szívás lesz.

Szerk: kis kis öröm a végére: Ivory elment a Jets 4. köröséért, ezt és a saját 4. kört adtuk, hogy felmenjünk Jenkinsért.

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
Viszont akkor szerinted Brees hátralévő mondjuk 2 év évében nagyobb hasznát vesszük Moore-nak?Tocy
Erre részben válaszoltam alább: "nem vagyok abban biztos, hogy Galette vagy Butler kiszorulna Moore miatt a kezdőből, akár idén, akár később."
De nem akarom adni az okosat, hogy Collinsból biztos játékost faragunk majd.
Moore-szintű emberek is futottak már be nagy karriert, csak nem az a tipikus.

Csináljunk először valahogy 2. kört 😛 Köcsög godHell úúúúúútállakclbass
Collins ott lesz háromra is 😛

több mint 13 éve
clbass New Orleans Saints 3 170 — Saints fan
Csináljunk először valahogy 2. kört 😛 Köcsög godHell úúúúúútállak
több mint 13 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
Elfogadom amit írsz, és kicsit átértékelem a dolgokat. Igazad van abban, hogy Moore-t már nem nagyon lehet fejleszteni, és Collinst meg inge, bár Moore többet ér jelenleg. Viszont akkor szerinted Brees hátralévő mondjuk 2 év évében nagyobb hasznát vesszük Moore-nak?