New Orleans Saints

44 feliratkozó

több mint 11 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
Az egyébként mi, hogy a rémgyenge futásunkkal is 3. az offense szerzett yardokban és pontokban is? 😀
több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 588 — Egyéb témák lakó
ata: hol van az a statisztika, hogy Brees mennyivel jobb prime time meccseken? Emlékeim szerint valami durva 120+-os ratinget tol.

több mint 11 éve
hajdu New Orleans Saints 937 — Hajrá Saints!
több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
A két adatot összenézve egyértelmű: nem Brees passzol többet, hanem jóval kevesebb és kevésbé hatékony a futás. Gyurma Pappa
Nem hatékony a futás, de Brees bizony többet passzol a tavalyinál meccsenként több mint néggyel. Csak Brees is kevésbé hatékonyan dob, tavaly passzkísérletenként 8,3 yardot tettünk meg, idén 7,7.
A tavalyi szezonhoz képest az szembetűnő, hogy akkor az első 6 meccsen Brees nem volt valami hatékony a red zone-ban, majd a szezon végére feljavult, de még azzal is csak 59%-ban váltottuk TD-re a red zone-os helyzeteket, idén viszont már az első hat meccsen is kiemelkedő. Ha 20 yardon belül vagyunk, abból 71%-ban TD lesz. És ez elsősorban a passzjáték érdeme (18 passzolt és 3 futott TD-t csináltunk eddig)
Ha így folytatja Brees és a futójáték sem javul, akkor esélyes lehet a TD-csúcs megdöntésére vagy beállítására.

több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 588 — Egyéb témák lakó
Érdekesség: Brees 349 yardot dobál meccsenként. Még 10 meccs van vissza, ha tartja az átlagot, akkor az 3490 yard. Most 2097-nél tart. Ez összesen 5587 yard lenne, ami 110 yarddal több, mint a tavalyi rekord. Tavaly 342 yardot dobált meccsenként Brees, tehát idén 7 yarddal dobál "csak" többet, pedig a látvány nem ezt sugallja.
Tavaly 132 yardot futottunk meccsenként, idén 76-ot. Tavaly 26,9 futás kísérlet volt, idén 20,3. Az átlag 4,9 volt, idén 3,7. Ha csak az idei átlagot felszorozzuk a tavalyi kísérletszámmal, akkor is 22 yarddal többet futnánk meccsenként,a mivel top 20-ba legalább bekerülnénk.
A két adatot összenézve egyértelmű: nem Brees passzol többet, hanem jóval kevesebb és kevésbé hatékony a futás. Nem hiszem, hogy Nicks elvesztése magában 1,2 yardot jelentene. Jó lesz, ha Kromer végre a fallal és a futással foglalkozik.

több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 588 — Egyéb témák lakó
Ez a Jackson-Jenkins jelenet snap előtti pillanata, az élő közvetítésben idegbajt kaptam tőle: az LB-k forognak mindenfelé, Lofton háttal a lényegnek, Robi is mocorgott feléjük nézve, hogy hallja az osztást, sorszerű volt hogy egy nagy play legyen belőle
atapapa
btw Freemannek még így is szerencse kellett hozzá, hogy ne dobja túl VJ-t 😊

több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
btw: nr44. inaktív volt 😀Gyurma Pappa
Jaja, ezt már Lynch is mondta a közvetítés alatt.
Nem elég hogy benézték a jelenetet, de egy pályán lévő számot se tudtak mondani 😀

Ez a Jackson-Jenkins jelenet snap előtti pillanata, az élő közvetítésben idegbajt kaptam tőle: az LB-k forognak mindenfelé, Lofton háttal a lényegnek, Robi is mocorgott feléjük nézve, hogy hallja az osztást, sorsszerű volt hogy egy nagy play legyen belőle

több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 588 — Egyéb témák lakó
Bár összességében nem akarom a D-t nagyon fikázni, mert a bírók kétszer is nagyon kipörköltek velünk.
Ezt az int-t nem tudom hogy lehetett elnézni challenge-dzsel együtt
Szintén Harpert szívatták, amikor az utolsó TD-s drive-ot úgy tartották életben, hogy a number 44 (nem is volt olyan a pályán...) kapott egy kamu illegal contactet.
Ha figyelembe vesszük, hogy Harper a picket visszavitte TD-re, de helyette kaptunk egyet rögtön mi, a kamu IC-vel együtt 10-14 pontot adtak a zebrák a Tampának.
Riválisok kedvéért: ezt nem bírózásnak szántam, hanem a D-t mentegetem 😊atapapa
Nem összeesküvés-elmélet, egyszerűen pechünk van a videózással. Idén egyszer, a Packers elleni Sproles KO fumble volt, amit nekünk húztak vissza, a KC ellen két TD, most 1,5 TD. Ez van, biztos lesz még másképp is. Ezt már az eredménykövetőben is írtam: ha ott nem veszik vissza a INT-et, akkor ez a meccs korán sem lesz ennyire izgalmas.

btw: nr44. inaktív volt 😀

több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Vitt az újságíróknak ma: soha nem gondoltam volna hogy ezt mondom, de jó titeket újra látni 😀

Henderson (aki üzeni mindenkinek, hogy elkapásonként 25 yardot átlagolni menő, az idényben 16-ot átlagolGyurma Pappa
Amióta Brees dobál neki (2006), vezeti a Y/C-t az NFL-ben
OL jó volt, a T-k vére nem roppannak össze 3 emberes rush alatt, amikor ezzel próbálkozott a Bucs, akkor büntette őket Brees derekasan.
DL nálam most se volt rendben pass rush tekintetében, 42 kísérlet, 400 feletti yard, és mindössze 1 sack, 3 hit :/


+/- Jenkins. Volt egy nagy playe (megkockáztatom meccsmentő), de egyébként nem nagyon volt sehol.Gyurma Pappa
Kihagyott szerelése neki is volt nem egy (Martin futott TD-nél is neki kellett volna megoldania), de az a visszafutás mindent feledtetett


Bár összességében nem akarom a D-t nagyon fikázni, mert a bírók kétszer is nagyon kipörköltek velünk.
Ezt az int-t nem tudom hogy lehetett elnézni challenge-dzsel együtt

Szintén Harpert szívatták, amikor az utolsó TD-s drive-ot úgy tartották életben, hogy a number 44 (nem is volt olyan a pályán...) kapott egy kamu illegal contactet.
Ha figyelembe vesszük, hogy Harper a picket visszavitte TD-re, de helyette kaptunk egyet rögtön mi, a kamu IC-vel együtt 10-14 pontot adtak a zebrák a Tampának.
Riválisok kedvéért: ezt nem bírózásnak szántam, hanem a D-t mentegetem 😊

több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 588 — Egyéb témák lakó
Nos, akkor az elfogult értékelés:
+ Brees
+ Colston (517 yard, 14.8)
+ Moore (408 yard, 14.6)
+ Henderson (aki üzeni mindenkinek, hogy elkapásonként 25 yardot átlagolni menő, az idényben 16-ot átlagol, csak úgy mondom: Morgan 44.3 yardot átlagol 😀 mondjuk ha belevennék a dropokat, akkor maradna vagy 10 yard)
+ az OL, akik egyébként jól dolgoztak a futásnak is, elhitettük, hogy lesz futás, és így mentek, ültek a PA-k. De Sproles is jól el van a 5,4-es futás átlaggal, köszöni szépen. (többet futottunk a Bucs ellen, mint általában szoktak ellenük futni)
+ coaching: ez volt ez első 5-ös osztályzatú meccs az edzői gárdának, de erről később
+ Harper
+ Greer végre magára talált
+/- visszanézve a meccset annyira nem volt szar ez a passrush. Egyelőre ez az OL még nagy falat. Hicks nagyon jó lesz, csak szerintem még sok neki terhelés, azért Kanada egyetemi szinten sem ugyanaz, mint az USA. Összességében alakulóban van a védelem.
+/- Jenkins. Volt egy nagy playe (megkockáztatom meccsmentő), de egyébként nem nagyon volt sehol.
- White... de tényleg, miért nem Patrick játszik a helyén?
- LB sorból Lofton és Vilma ér valamit, bár utóbbi elég rozsdás volt, de misstackleben mindketten domborítottak. A többiek továbbra is 0 teljesítményt mutatnak. A 4-ből semmi 1 yardról mutatványnál a tackle-eket adták: Ellis, Jenkins, Harper, és talán, az utolsó volt Vilma. Azért ez jobb helyeken nem így néz ki...
- amikor cover 2/3-at játszunk, akkor már egész tűrhető a D, de amikor ezt a cover4-es nicklepackeket erőltetjük, akkor egy szopunk rendesen. A nagy playek szinte mindig ebből jöttek.

Én most mást nem láttam.

Jó hír a jövő hétre: jön vissza Vitt. Ez nem is azért fontos, mert Kromer annyira szar volt (az első 4 vereségből a két hazai mindenképp az övék, a GB ellen már tűrhető volt, a Panthers ellen meg ki tudja...), hanem azért mert ezzel egyszemélyben az egyik fontos D coach tér vissza.

több mint 11 éve
Kiss New Orleans Saints 2 151 — Who Dat Nation
Legalább izgalmas volt..! 😀
Morgen TD-je óriási volt. Még az maradt meg hirtelen bennem amikor Wilsont az egyik falember a vállvédőjénél fogva vagy 2 másodpercig a levegőbe tartotta... 😀krixtofer
Ha valakinek ez volt az első meccse és látta ezt a TD-t az biztos a gatyába élvezett és egyből Saints fan lett 😀 WHO DAT!!!!!!?

Bode
Samaras játszott?
Még szép, ollózott is egy gyönyörű fejesgólt, csak nem adták meg intentional grounding miatt :/
több mint 11 éve
DaddyBear Chicago Bears 888
Nos srácok! Én pontosan ezt vártam tőletek. Azt hiszem 20-7 volt a Tampának mikor ránéztem az eredményfigyelőre...hááát még valamiért akkor sem kezdtem el temetni a csapatot. Valamilyen megérzés volt. Gratulálok nektek a győzelemhez! Gondolom a végén mindenkit az agybaj kerülgetett. 😀
több mint 11 éve
krixtofer New Orleans Saints 603 — SaintGooner
Legalább izgalmas volt..! 😀
Morgen TD-je óriási volt. Még az maradt meg hirtelen bennem amikor Wilsont az egyik falember a vállvédőjénél fogva vagy 2 másodpercig a levegőbe tartotta... 😀
több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Állítólag olyannyira tudatos volt az utolsó playnél Williams kiterelésre a pályáról, hogy az edzéseken ezt külön gyakorolják a védőink, ha a QB kilép a zsebből.
Okos.

Pár Brees-adat
32. 350 yardos meccs, ezzel mindenkinél jobb
16. legtöbb meccs 4 TD-vel és 300 yarddal, ezzel holtversenyben Marinoval áll az első helyen
62. 300+ yardos meccs, holtversenyben a 3. Favre mellett

A védelem által az első 6 meccsen bekapott 2793 yard NLF-rekord :rolleyes: a korábbi rekord 50 yarddal volt kevesebb 1950-ből (Colts).

több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
A nagyvárosokban sokkal több az erőszakos bűncselekmény, mint vidéken, de a bűntény megítélésén ez nem változtat. Azzal, hogy a fociban gyakoribb az egyik eset mint a másik, még nem lesz elfogadhatóbb.
peterk2005
Igen, szerinted mind a kettő ugyanolyan "bűntény", én meg leírtam korábban hogy miért nem.
https://bowl.hu/logo/bowl-hu-black-512.png
New Orleans Saints - NFL - Csapatfórumok | Bowl.hu
Magyarország első számú amerikai futball oldala

Vélhetően az igazságszolgáltatás is a nézetemet osztja, és ezért nem a bountys edzőket, hanem a pedofilokat dugják börtönbe.

Részemről befejezem, az élet dolgairól történő dagályos eszmecsere kezdi szétfeszíteni a topic kereteit.

több mint 11 éve
eloel 3 203 — Hard working. Alpha male. Jackhammer.


ez még mindig óriási 😀

- new orleans saints hungary - sig gallery -
több mint 11 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
Egy szóval se mondtam, hogy ne vedd komolyan, mert a középiskolában is van (még ha csak elszigetelve is), hanem hogy mivel már ott is van a sport jellegéből fakadóan, az bizonyítja hogy ez a dolog nem idegen annyira a focitól, mint a szexuális kapcsolat kierőszakolása a sportolókkal, játszanak azok bármilyen szinten.
atapapa
A nagyvárosokban sokkal több az erőszakos bűncselekmény, mint vidéken, de a bűntény megítélésén ez nem változtat. Azzal, hogy a fociban gyakoribb az egyik eset mint a másik, még nem lesz elfogadhatóbb.

Más. A meccshez gratulálok, Breesnek főleg, félidőben azt hittem 500 yardig meg sem áll. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 588 — Egyéb témák lakó
izgi volt, de a 3. negyed után ezt simánzi kellett volna.
Nem is a D-t hibáztatom, mert tőlük megszoktuk, de az O túlságosan is konzervatív volt a 2TD-nyi előny birtokában, még passzjátékban is csak 2-3 yardos playekre mentünk, ami majdnem megbosszulta magát
atapapa
Igen, ez is olyan, hogy Paytonnal ez talán sima. Mindegy, kellett ez a győzelem.

több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
izgi volt, de a 3. negyed után ezt simánzi kellett volna.
Nem is a D-t hibáztatom, mert tőlük megszoktuk, de az O túlságosan is konzervatív volt a 2TD-nyi előny birtokában, még passzjátékban is csak 2-3 yardos playekre mentünk, ami majdnem megbosszulta magát

V. Jacksont NFL.comos perfect challenge játékban ki is választottam a meccs előtt WR-nek, mondhatnám biztosa mentem.

több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 588 — Egyéb témák lakó
Gyors vélemény: a pass rush gyenge volt, de azért Freeman 216 yardot VJ-n szedett össze. Amikor Greer fogta, akkor le tudtuk védekezni, sajnos PatRob még nem nagyon tud magasabb WR-en védekezni, White meg kb. senkin. Ha rendbe jön a passrush (lesz), akkor azért lesz esély.

több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Akkor idézzük már pontosan az eredeti sorokat (amelyek a te, "egyetemem jelen lévő pedofíliás" hasonlatodra reflektálva írtam)

"Ezt a hasonlatot már az előbb ki akartam kérni magamnak, de most hogy megismétled, meg is teszem: bounty még a középiskolás fociban is van, míg játékosokat azért vélhetően nagyon ritkán erőszakol meg az edző. "

Egy szóval se mondtam, hogy ne vedd komolyan, mert a középiskolában is van (még ha csak elszigetelve is), hanem hogy mivel már ott is van a sport jellegéből fakadóan, az bizonyítja hogy ez a dolog nem idegen annyira a focitól, mint a szexuális kapcsolat kierőszakolása a sportolókkal, játszanak azok bármilyen szinten.

több mint 11 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
Már megbocsáss, de te kezdtéd el idekeverni a gyerek sportot. Konkrétan kikérted, hogy hogyan vehetem olyan komolyan a bounty-t, amikor "bounty még a középiskolás fociban is van". Nos, én ilyen vagyok, nekem a gyerek erkölcse nem csak a segge lyukának megvédését jelenti. De most már tényleg befejezem, mert ennek végképp semmi köze a Vilma ügyhöz, ahonnan indultunk.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Két dologról beszélünk, amit te összemosol. A sérülés kockázata minden sportban benne van - akár a kocogásban is a parkban. De a szándékos sérülés okozás más. Más dolog egy szülő számára vállalni egy sportszerű meccs kockázatát és más dolog úgy felengedni a gyereket a pályára, hogy az ellenfél játékosa szándékosan a gyerek térdkalácsára utazik. A nyakcsigolyáról nem is beszélve...peterk2005
Te mosol össze dolgokat, amikor gyerekeket hozol fel példaként (mert helyette még a szülő dönt).
A sérülésokozásra ösztönzés előfordul a gyerekeknél is, de jellemzően a profi kontaktsportban van jelen, ahol már a siker anyagiakban mérhető.

Az NFL-ben (de szerintem az NCAA-ben is) minden csapat böngészi az aktuális ellenfél sérült-jelentését, és nem azért, hogy óvatosabban bánjanak vele a meccs során.
Aki ilyen közegbe beteszi a lábát, az tudja, hogy ő is célkeresztben van.

A szülőnek pedig mérlegelnie kell: ha egy adott sportágban a gyerek térdének a szabályok alapján legálisan neki lehet rohanni sisakkal, akkor engedi-e ott játszani a gyereket.
Viszont olyan sportot nem ismerek, melynek gyakorlása során legális keretek között lehetne nemi kapcsolatot létesíteni a kiskorúval.

több mint 11 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
Két dologról beszélünk, amit te összemosol. A sérülés kockázata minden sportban benne van - akár a kocogásban is a parkban. De a szándékos sérülés okozás más. Más dolog egy szülő számára vállalni egy sportszerű meccs kockázatát és más dolog úgy felengedni a gyereket a pályára, hogy az ellenfél játékosa szándékosan a gyerek térdkalácsára utazik. A nyakcsigolyáról nem is beszélve...


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Szerintem pedig szellemiségében semmi különbség nincs aközött, hogy egy sportmérkőzésen szándékosan sérülést akarok okozni egy gyereknek és aközött, hogy a sportmérkőzés után meg akarom erőszakolni. peterk2005
Ha egy egyetemista srác focizik, akkor vállalja a kockázatát a sérülésnek, amiből meccsenként több is van a sérülés okozásának szándéka nélkül is.
A seggbekúrás kockázatát viszont vélhetően nem vállalná a meccsek után a zuhanyzóban, és szerencsére ilyen esetből jóval kevesebb van.
Persze ettől még a két dolog a te ízlésednek lehet ekvivalens, nem vagyunk egyformák.