New Orleans Saints

45 feliratkozó

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 987 — #neverpunt
lol, el is felejtettem, hogy ő még van, azt hittem visszavonult 😀 ezért nem értettem, de most már oké 😀Gyurma Pappa
akárhová már nem fog aláírni, így lehet hogy az lesz a vége

Loomis azt mondta, hogy kapja a hívásokat ezerrel a felcserélni óhajtó csapatok vezetőitől. Szívás lenne végigszenvedni a péntek hajnalt, majd nézni hogy aznap nem választunk 😂 Meg amúgy se vagyok a hátracsere híveatapapa
a tavalyi első kört nyugodtan elcserélhettük volnaJJ
😀 jól van na
ebben az évezredben választottunk 11 játékost az első körben, köztük csak egyre mondható hogy egyértelmű bust, ha Robinson is ez a kategória lesz, az még mindig elfogadható arány. de legalábbis jobb, mint az általam elemzett 2000 előtti viszonyok. A maradék 9 játékosból három PB is volt (Deuce, Smith, Brown), és ketten is PB-szinten játszanak már (Ellis, Jenkins). Stallworth és Grant elfogadható volt annak idején, sőt, Grant az első éveiben kiemelkedő. Néhány csapat cserélne ilyen eredménylistával.

Más: további képek vannak a .comon a Dome renoválásáról
http://www.neworleanssaints.com/media-center/photo-gallery/Superdome-Update-April-25/e3d48a94-0853-4653-8007-2c83004bfdc0

több mint 13 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 877 — No es importante
Jahrit tavaly tettük meg az NFL történetének legjobban fizetett belső falemberévé, tehát Heath-ről (FB) van szóatapapa
lol, el is felejtettem, hogy ő még van, azt hittem visszavonult 😀 ezért nem értettem, de most már oké 😀Gyurma Pappa
akárhová már nem fog aláírni, így lehet hogy az lesz a vége

Loomis azt mondta, hogy kapja a hívásokat ezerrel a felcserélni óhajtó csapatok vezetőitől. Szívás lenne végigszenvedni a péntek hajnalt, majd nézni hogy aznap nem választunk 😂 Meg amúgy se vagyok a hátracsere híveatapapa
a tavalyi első kört nyugodtan elcserélhettük volna


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 987 — #neverpunt
Jahrit tavaly tettük meg az NFL történetének legjobban fizetett belső falemberévé, tehát Heath-ről (FB) van szóatapapa
lol, el is felejtettem, hogy ő még van, azt hittem visszavonult 😀 ezért nem értettem, de most már oké 😀Gyurma Pappa
akárhová már nem fog aláírni, így lehet hogy az lesz a vége

Loomis azt mondta, hogy kapja a hívásokat ezerrel a felcserélni óhajtó csapatok vezetőitől. Szívás lenne végigszenvedni a péntek hajnalt, majd nézni hogy aznap nem választunk 😂 Meg amúgy se vagyok a hátracsere híve

több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 636 — Egyéb témák lakó
Jahrit tavaly tettük meg az NFL történetének legjobban fizetett belső falemberévé, tehát Heath-ről (FB) van szóatapapa
lol, el is felejtettem, hogy ő még van, azt hittem visszavonult 😀 ezért nem értettem, de most már oké 😀

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 987 — #neverpunt
pár hír az elmúlt hétről
- Shanle és a csapat között volt tárgyalás a szerződés-hosszabbításról a lockout előtt. Ebből a szempontból jó, hogy FA-mozgás csak a draft után lesz, ha behúzunk valami jó OLB-t, akkor Shanle mehet
- Hargrove befogyott 280 font alá, utoljára akkor volt ennyi, amikor a karrierje elején endet játszott. Lehet spekulálni, hogy ez mit is jelent a jövőre nézveatapapa
átállunk 3-4re, húzunk egy nagy darab NT-t Ellis mellé, így Shanle is marad, ILB-nek még elfér, kevesebbet kell futnia 😊

Kicsit megzavarodtam: melyik Evans-szel tárgyalunk?Gyurma Pappa
Jahrit tavaly tettük meg az NFL történetének legjobban fizetett belső falemberévé, tehát Heath-ről (FB) van szó

több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 636 — Egyéb témák lakó
pár hír az elmúlt hétről
- Shanle és a csapat között volt tárgyalás a szerződés-hosszabbításról a lockout előtt. Ebből a szempontból jó, hogy FA-mozgás csak a draft után lesz, ha behúzunk valami jó OLB-t, akkor Shanle mehet
- Hargrove befogyott 280 font alá, utoljára akkor volt ennyi, amikor a karrierje elején endet játszott. Lehet spekulálni, hogy ez mit is jelent a jövőre nézveatapapa
átállunk 3-4re, húzunk egy nagy darab NT-t Ellis mellé, így Shanle is marad, ILB-nek még elfér, kevesebbet kell futnia 😊

Kicsit megzavarodtam: melyik Evans-szel tárgyalunk?

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 987 — #neverpunt
pár hír az elmúlt hétről
- Shanle és a csapat között volt tárgyalás a szerződés-hosszabbításról a lockout előtt. Ebből a szempontból jó, hogy FA-mozgás csak a draft után lesz, ha behúzunk valami jó OLB-t, akkor Shanle mehet
- Evans-szel is tárgyalgattuk, visszahoznánk, de nem minden áron
- Sharper szerint a térde 110%-on van és még akar játszani. ha ez igaz, olcsón visszajöhetne
- Hargrove befogyott 280 font alá, utoljára akkor volt ennyi, amikor a karrierje elején endet játszott. Lehet spekulálni, hogy ez mit is jelent a jövőre nézve

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 987 — #neverpunt
melóznak a Dome-on
atapapa
én nem tudom megnyitni 😕

btw: köszi az összefoglalót a draftokról, nagyon jó lett!Gyurma Pappa
ehh, elcsesztem. majd most

több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 636 — Egyéb témák lakó
melóznak a Dome-on
atapapa
én nem tudom megnyitni 😕

btw: köszi az összefoglalót a draftokról, nagyon jó lett!

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 987 — #neverpunt
melóznak a Dome-on

több mint 13 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 877 — No es importante
a tegnapi Gm drafton Daniel Thomast húztam RB-nek, K.J. Wrightot OLB-nek, Mike Parkert DT-nek és Anthony Gaitort CB-nek (más a keret, de törekszem arra hogy a Saints magja együtt legyen), tavaly két picket is eltaláltam így (Tennant + Woods), remélem idén sem lesz másképp 😊


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 987 — #neverpunt
A draftra való hangolódás jegyében csináltam egy összefoglalót a Saints mindenkori első körös választottjairól 2000-ig.

1967 Les Kelley, FB/LB: 3 szezon, egyszer se volt kezdő
1968 Kevin Hardy, DT: 4 szezon az NFL-ben, nálunk egy meccset se játszott…
1969 John Shinners, G: 9 szezon az NFL-ben, ebből 3 nálunk.
1970 Ken Burrough, WR: az első olyan játékos, akit 1. körben hoztunk és PB-os lett…a Houstonban. Az újoncszezonja után elcseréltük oda.
1971 Archie Manning, QB: az első olyan játékos e kategóriában, aki vitte is valamire nálunk, bár 1/2-nél ciki lett volna nagyot hibázni
1972 Royce Smith, G: 5 szezon az NFL-ben, összesen kettő nálunk
1973 nem húztunk az első körben, de érdemes megemlíteni a 2. körben húzott Derland Moore (DT) nevét, 13 szezont húzott le nálunk, 1X PB, a New Orleans Saints Hall of Fame tagja, nála csak 7 játékos lépett pályára többször Saints-mezben.
1974 Rick Middleton, LB: egy újabb bust, 5 szezon az NFL-ben, ebből 2 nálunk
1975 két pick az első körben. Larry Burton WR, aki 1972-ben 4. lett az olimpián 200 méteres síkfutásban. Az NFL-ben kevésbé ment neki, 5 szezon, ebből 3 nálunk.
A másik első körben húzott játékos se váltotta meg a világot, Kurt Schumacher G, 4 szezon az NFL-ben.
1976 Chuck Muncie, RB. Az első olyan 1, körösünk, aki All pro is lett. Az első RB-nk, aki 1000 yard felet futott egy szezonban. A 10 szezonjából 5-t nálunk játszott, majd cserét kért.
1977 Joe Campbell, DE. 5 NFL szezon, 4 és fél nálunk.
1978 Wes Chandler, WR: kora egyik legjobb elkapója volt, négyszer ment ezer yard fölé a karrierje során, de 3 és fél szezon után elcseréltük. Így is a 9. legtöbb yardot kapta el a csapat történetében, ma is tartja a franchise-rekordot az egy meccsen elkapott legtöbb yarddal (205, a Falcons ellen 1979-ben).
1979 Russell Erxleben P/K: az egyik legrosszabb pick a csapat történetében, a 11. helyen húztuk be, 6 szezonjából 5-t itt töltött. A foci után börtöntöltelék lett.
1980 Stan Brock, T: szolid pick, 16 szezonjából 13-t nálunk rántott le
1981 George Rogers, RB: 1/1, Heisman-győztes, 2 PB, az év támadóújonca. Árnyalja a képet a sérülékenysége (7 szezont bírt, 4-t nálunk) és az, hogy nem Lawrence Taylort hoztuk helyette. Mentéségünkre legyen mondva, az előző évben már behúztuk Rickey Jacksont. Ha ők ketten egy csapatban játszottak volna….
1982 Lindsay Scott, WR: masszív bust, 4 szezonra futotta neki az NFL-ben, ami 864 elkapott yardra volt elég
1983 első körünk nincs, a második körben az érdekes nevű G-t, Steve Korte-t hoztuk, mind a 8 szezonját nálunk húzta le
1984-ben szintén nem volt pickünk az első körben, a 2. kör azért említésre méltó, Jumpy Geathers, DE. 14 NFL-szezonjából 6-t töltött NOLA-ban, majd a Redskins-szel bajnok lett
1985 Alvin Toles, LB. Bust. 4 eseménytelen nálunk töltött szezon után végett ért a karrierje.
1986 Jim Dombrowski, G. egy évtizeden át szolgált minket.
1987 Shawn Knight, DE. Újabb bust, 3 NFL-szezonnal, ebből egy nálunk.
1988 Craig Heyward, RB. Több mock a fiát idén hozzánk jósolja. 11 szezonja volt, de nálunk inkább csak kiegészítő szerep jutott neki Hilliard mellett, majd a Falcons-ban volt egy PB-szezonja is
1989 Wayne Martin, DE. Jackson után ő aratta a 2. legtöbb sacket Saints-mezben.
1990 Renaldo Turnbull DE. Martinhoz hasonlóan neki is kijött egyszer egy PB-szezon, hasznos játékos lett belőle a DP után
1991 1. kör nem volt, a második körös Wesley Carrollra nem érdemes szót vesztegetni
1992 Vaughn Dunbar, RB: 4 szezon az NFL-ben, 935 yarddal. Ez még akkor is legalja, ha sokat volt sérült.
1993 Willie Roaf, T. Talán a legjobb valaha általunk választott játékos. Első körben húztuk még Irv Smith-t (TE), de felejthető játékos volt profi szinten
1994 Joe Johnson, DE. 2 PB. Egy hasonló kaliberű enddel az idei drafton is ”kiegyeznék”
1995 Mark Fields, LB. A 10 profi szezonjából 6-t nálunk töltött. Korrekt OLB volt.
1996 Alex Molden, DB. Egy első körös játékostól senki se azt várja, hogy a negyedik évére cserejátékossá küzdje le magát.
1997 Chris Naeole, G. Jó játékos volt, de az újonc-szerződés lejárta után elengedtük, nem akartuk túlfizetni
1998 Kyle Turley, T. Egy újabb megbízható falember, akinek 5 év után szintén nem adtuk meg a kért pénzt és elcseréltük
1999 Ricky Williams, RB. Ahhoz képest hogy mit adtunk érte…
2000 A Williams-tréd miatt nem volt körünk, de a 2. körben húzott Darren Howard (DE) kárpótolt (41,5 sack 6 itteni szezon alatt)

A 34 év során kb. 10 olyan játékost húztunk, akikkel megszívtuk, ami még annak tudatában is soknak hat, ha a 60-as, 70-es években még máshogy festhetett a scout-rendszer.

több mint 13 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 307 — Do Your Job
11. hét a bye, ez elég későn lesz.
Addigra már Henderson lesz a kezdő futónk és maga Peyton az egyik CB, hisz a vonal mellett eláll ő is 😀 😀 😀 😀

Évek óta rettentő sok a sérülés. Nekem mindegy, hogy kit, hová draftolunk, de bivalyerős, qrvagyors és betonkemény legyen!Kájzerszóze
...és szép is? 😂




2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 13 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints 5 102 — playoffs???
11. hét a bye, ez elég későn lesz.
Addigra már Henderson lesz a kezdő futónk és maga Peyton az egyik CB, hisz a vonal mellett eláll ő is 😀 😀 😀 😀

Évek óta rettentő sok a sérülés. Nekem mindegy, hogy kit, hová draftolunk, de bivalyerős, qrvagyors és betonkemény legyen!



több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 987 — #neverpunt
Viszont ha az első pick Ingram lesz, vagy csak simán nem lesz trade a draft elején, mérges leszek, ha az első négy pickből legalább három nem a front sevenre megycsabi19
én már tavaly is így voltam 😛

A Kerrigan föltrade ezek szerint nem akkora hülyeség, hogy említitek? 😊
csabi19
ellennék vele

több mint 13 éve
cs19 New Orleans Saints Purdue Boilermakers 455 — Saints fan
Egyébként meg kitaláltam, mit kell csinálni a drafton 😀 : Feltradelni a Miami helyére az egyik, nagy valószínűséggel a korábbi 3. körös bevonásával, és behúzni Kerrigant. 😀 Utána gyakorlatilag mindenkinek kell pass rusher, Jax, Pats, Bucs, szóval ez az utolsó hely talán, ahol, ha még benn van, simán meglehetne. Szerintem megérné. 😀
Mondjuk ilyeneken fölösleges filózni, mivel egyrészt hamarabb lesz le-, mint föltrade, másrészt pedig BPA lesz, megint, szóval remélem legalább a front seven el lesz találva. :/csabi19
1/24-nél Igram lesz a miénk a rossz térdével 😛atapapa
Az a baj, ha benn marad addig, majdnem biztos vagyok benne, hogy ő lesz a pick. Aztán lehet, hogy a 2010-es évek "Deuce-a" lesz, de gyanús, hogy nem.
Viszont ha az első pick Ingram lesz, vagy csak simán nem lesz trade a draft elején, mérges leszek, ha az első négy pickből legalább három nem a front sevenre megy. (Én a négy mellett vagyok, de hárommal is ki tudok békülni... 😊 ) A Kerrigan föltrade ezek szerint nem akkora hülyeség, hogy említitek? 😊

U.i.: Ez a "mérges leszek" dolog igazából durva túlzás, tudom, úgyse lesz, szóval inkább csak szeretnék egy ilyen draftot.

több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 636 — Egyéb témák lakó
tetszik a schedule!

hype elindulna gyorsan, ha mondjuk nyernénk a GB ellen... aminek kevésbé örülnék... attól tartok egyébként, hogy a karácsonyi MNF nem lesz akkora szám, mint a tavalyi volt, nehezebb ez a beosztás, mint az volt, ráadásul a Falconsnak nem lesz akkora szerencséje mint tavaly volt :cool:

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 987 — #neverpunt
Egyébként meg kitaláltam, mit kell csinálni a drafton 😀 : Feltradelni a Miami helyére az egyik, nagy valószínűséggel a korábbi 3. körös bevonásával, és behúzni Kerrigant. 😀 Utána gyakorlatilag mindenkinek kell pass rusher, Jax, Pats, Bucs, szóval ez az utolsó hely talán, ahol, ha még benn van, simán meglehetne. Szerintem megérné. 😀
Mondjuk ilyeneken fölösleges filózni, mivel egyrészt hamarabb lesz le-, mint föltrade, másrészt pedig BPA lesz, megint, szóval remélem legalább a front seven el lesz találva. :/
csabi19
1/24-nél Igram lesz a miénk a rossz térdével 😛

Minnesotában még megfázhatunk, ha a Golden Gophers stadionját fogja használni idén a VikingsJJ
Esélyes, azelőtt egy héttel Nashville se lesz szauna.

több mint 13 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 877 — No es importante
Minnesotában még megfázhatunk, ha a Golden Gophers stadionját fogja használni idén a Vikings


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
cs19 New Orleans Saints Purdue Boilermakers 455 — Saints fan
Ennyire alszik a topic? Vagy ennyire féltek attól hogy a szezon elmarad?
A címvédő otthonában kezdünk és semmi hörgés? 😊atapapa
Én inkább a draftot várom, szezon lesz, ezt gondolom. Ha nem, akkor is látom a Superdomeot, Tulane powa'. 😊

Egyébként meg kitaláltam, mit kell csinálni a drafton 😀 : Feltradelni a Miami helyére az egyik, nagy valószínűséggel a korábbi 3. körös bevonásával, és behúzni Kerrigant. 😀 Utána gyakorlatilag mindenkinek kell pass rusher, Jax, Pats, Bucs, szóval ez az utolsó hely talán, ahol, ha még benn van, simán meglehetne. Szerintem megérné. 😀
Mondjuk ilyeneken fölösleges filózni, mivel egyrészt hamarabb lesz le-, mint föltrade, másrészt pedig BPA lesz, megint, szóval remélem legalább a front seven el lesz találva. :/

Ja, a schedule meg nem rossz, Packers, Bears korán kipipálva, ez tetszik.

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 987 — #neverpunt
Ennyire alszik a topic? Vagy ennyire féltek attól hogy a szezon elmarad?
A címvédő otthonában kezdünk és semmi hörgés? 😊

Sept. 8 at Green Bay Packers (Thursday) 7:30 pm NBC
Sept. 18 CHICAGO BEARS Noon FOX
Sept. 25 HOUSTON TEXANS Noon CBS

Oct. 2 at Jacksonville Jaguars Noon FOX
Oct. 9 at Carolina Panthers Noon FOX
Oct. 16 at Tampa Bay Buccaneers 3:15 pm FOX
Oct. 23 INDIANAPOLIS COLTS 7:20 pm NBC

Oct. 30 at St. Louis Rams Noon FOX
Nov. 6 TAMPA BAY BUCCANEERS Noon FOX
Nov. 13 at Atlanta Falcons Noon* FOX
Nov. 20 BYE

Nov. 28 NEW YORK GIANTS (Monday) 7:30 pm ESPN

Dec. 4 DETROIT LIONS Noon* FOX
Dec. 11 at Tennessee Titans Noon* FOX
Dec. 18 at Minnesota Vikings Noon* FOX
Dec. 26 ATLANTA FALCONS (Monday) 7:30 pm ESPN
Jan. 1 CAROLINA PANTHERS Noon* FOX

Október eleje durva lesz a 3 idegenbelivel egymás után.
Falcons ellen MNF megint karácsonykor.
A címvédő pedig mindig nyer 😕 de nézhetjük úgy is, hogy inkább szeptemberben menjünk a sajtosokhoz, mint decemberben, mínusz 10-ben. 2007 óta ez lesz a 3. szezonnyitó meccsünk.
4 prime time meccs, ebből 3 otthon. Nyami

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 987 — #neverpunt
2010 Dez Bryant
2009 Peria Jerry
2008 Chris Johnson
2007 Brandon Meriweather
2006 Johnathan Joseph
2005 Aaron Rodgers
2004 Steven Jackson
2003 Dallas Clark
2002 Ed Reed
2001 Willie Middlebrooks
2000 Ahmed Plummer

A 24. helyen választott játékosok az elmúlt 10 évben, csinos névsor

több mint 13 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 877 — No es importante
A draftot nem fogom nézni, úgysem vagyok képben, de az első 2-3 kör éedekel azért, főleg hogy milyen posztokra húzunk.
Go Saints!Kájzerszóze
lesz magyar közvetítés is


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints 5 102 — playoffs???
Ellenfelek egy állítólagos előszezonban

San Francisco
Houston
Oakland
Tennessee

Érdekes, hogy a 4-ből 2 csapattal is meccsünk lesz az alapszakaszban, ugyanazzal a kettővel, akikkel már tavaly is előszezonoztunk.
Hogy fokozzam: a Houston ellen 2008 óta mindig játszunk az előszezonban, 2 éve együtt is edzettünk velük egy hetet. Gondolom így praktikus, közel vannak, mégis másik főcsoport.atapapa
Szeretném gondolni, hogy ez azt jelent, hogy mégis lesz talán szezon.
Bár ez lenne...........

A draftot nem fogom nézni, úgysem vagyok képben, de az első 2-3 kör éedekel azért, főleg hogy milyen posztokra húzunk.

Go Saints!



több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 987 — #neverpunt
Ellenfelek egy állítólagos előszezonban

San Francisco
Houston
Oakland
Tennessee

Érdekes, hogy a 4-ből 2 csapattal is meccsünk lesz az alapszakaszban, ugyanazzal a kettővel, akikkel már tavaly is előszezonoztunk.
Hogy fokozzam: a Houston ellen 2008 óta mindig játszunk az előszezonban, 2 éve együtt is edzettünk velük egy hetet. Gondolom így praktikus, közel vannak, mégis másik főcsoport.