New York Giants

50 feliratkozó

több mint 14 éve
salander New York Giants 974 — Giants fan
Évekig mondogatták, hogy a Giants fal mögött bárki tud futni, én nem vettem igazán komolyan a dolgot; aztán tavaly elkezdett dadogni a fal azt valahogy kiegyensúlyozták azzal, hogy Bradshaw többet fut és amikor már fáradt a védelem akkor bedobják Jacobsot is (aki így 80-nal kevesebb kísérletből futott ugyanannyi yardot mint 2009-ben elsőszámú backként).

Így eljutottunk oda, hogy Jacobs kb nem tud futni a fal mögött; Bradshawnak még megyeget...
több mint 14 éve
balu10 New York Giants 4 293 — Giants fan
Köszönjük az együtt szurkolást a kevésbé szerencsétlen (el se hiszem hogy mi vagyunk 😛 ) csapat nyert, és köszönjük, hogy nem ugrottatok nekünk mikor kijárt volna néhány játékosunk "intelligens" megmozdulása után. További szép idényt!dande
Nincs mit, és gratula nektek. Jacksonról pedig eddig is tudtuk, hogy egy beképzelt egoista pöcs, úgyhogy nem ért meglepetésként minket.

több mint 14 éve
balu10 New York Giants 4 293 — Giants fan
Kár volt felkelnem, lehet jövő héten ki is hagyom, mert ezért nem érdemes felkelni!

több mint 14 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 915 — Így remélem megfelelek nektek.....
Köszönjük az együtt szurkolást a kevésbé szerencsétlen (el se hiszem hogy mi vagyunk 😛 ) csapat nyert, és köszönjük, hogy nem ugrottatok nekünk mikor kijárt volna néhány játékosunk "intelligens" megmozdulása után. További szép idényt!
több mint 14 éve
Szesze New York Giants 21 973 — Giants fan
Ezért kár volt éjszakázni.. utóbbi idők legszarabb teljesítményével sikerült a PO reményeinket minimálra csökkenteni. Mondjuk ilyen játékkal nem is érdemeljük meg.
több mint 14 éve
balu10 New York Giants 4 293 — Giants fan
Hát ezzel úszott a PO, mert ilyen játékkal nem hogy a következő 2 meccset, de még a Cowboys elleniket is bukni fogjuk. Az OL meg egy fos!

több mint 14 éve
salander New York Giants 974 — Giants fan
Brandon "Puha" Jacobs... meg a szokásos pihepuha zónázásunk, nulla (esetenként 3 emberrel végrehajtott) passrushhal; ennyi elég volt Eaglesnek. A végén is már nem Eliban nem bíztam, csak az o-lineban meg a futásban... De az is bőven elég.

Tuckot ha annyira szarul van ahogy kinéz, akkor tegyék IR-re, nehogy lesérüljön jobban.


Erősen vitatom, ha bárki azt állítja hogy az edzők dolgoztak a heti gameplanen egyáltalán...
több mint 14 éve
gyurczi New York Giants 2 670 — Giants fan
Csak a szokásos második félidei összeomlás kezdete. A D legalább jó volt. A végére elfáradtak. Az O meg döbbenet.

Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 14 éve
ironroy New York Giants 1 860 — New York G̶i̶a̶n̶t̶s̶ Browns fan
hogy lehetünk ekkora szarok? jóéjt...
több mint 14 éve
Szesze New York Giants 21 973 — Giants fan
nem bánom a redskinst. így extra motiváció a dallas nyomulásavittore
én bánom 😕
ráadásul minden eredmény szarul alakult
több mint 14 éve
vittore New York Giants 1 331 — Giants fan
nem bánom a redskinst. így extra motiváció a dallas nyomulása
több mint 14 éve
G-men New York Giants 1 688 — bébi bébi, te nyomorult állat
1. A
2. D
3. C
4. B
5. B
6. D
7. A
8. B
9. D
10. A
11. C
12. A
13. C
több mint 14 éve
Forti New York Giants 133
Tippjeim:
1. A
2. C
3. B
4. B
5. B
6. C
7. A
8. C
9. C
10. A
11. B
12. D
13. C
több mint 14 éve
salander New York Giants 974 — Giants fan
1. Mi lesz a végeredmény? A
2. Hány pontot szerzünk a meccsen? D
3. Hány pontot kapunk a meccsen? C
4. Hány futott yardunk lesz a meccsen? B
5. Eli vagy Young dob először INT-et ? B
6. Hány sacket szerzünk a meccsen? C
7. Giants vagy az Eagles szerez több labdát? A
8. Hány yardot szerez ellenünk összesen, az Eagles támadóegysége? C
9. Kinek lesz a legtöbb srimmage yardja közülük? A
10. Mennyi kickoff/punt visszahordott yardunk lesz összesen? B
11. Ki szerez több pontot? (TD 5pont,INT 4 pont, sack 3 pont,FF 2 pont, tackle 1 pont, assist fél pont) B
12. Ki szerez több pontot? (TD 5pont,INT 4 pont, sack 3 pont,FF 2 pont, tackle 1 pont, assist fél pont) C
13. Kafka beáll-e ma? C
több mint 14 éve
Chevy New York Giants 682 — Victoria Concordia Crescit
1.A
2.D
3.C
4.B
5.B
6.C
7.A
8.C
9.D
10.A
11.A
12.C
13.C
több mint 14 éve
vadibandi 1 438 — Giants fan
Hajrá Redskins!
24-24




több mint 14 éve
Winters New York Giants 271 — Giants fan
1. A
2. D
3. B
4. A
5. B
6. C
7. A
8. A
9. D
10. A
11. A
12. D
13. C
több mint 14 éve
Szesze New York Giants 21 973 — Giants fan
Skinsre szerintem ne nagyon számítsunk, persze ne legyen igazam...
Nekünk kell verni őket oda-vissza és megvan a csoport!ironroy
Félidőben mindenesetre vezet a Skins, ráadásul sztem pocsék játékkal 😊 A Dallas finoman szólva sem tűnik ijesztően erősnek.Szesze
Ez pocsék játék? Nem láttad mit produkáltunk az előző meccseken... 😀 😀apeszos
azért láttam nagyjából 😊 nem vagytok a csúcson az biztos, de ezt a meccset igazán behúzhatnátok, ha már minket is levertetek az első héten 😊

Azért az ST-tek (persze Ganot leszámítva..) és a D-tek jól nyomja most is, talán elég lehet.
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
1. A
2. C
3. B
4. C
5. B
6. C
7. C
8. B
9. C
10. A
11. A
12. A
13. B
több mint 14 éve
ironroy New York Giants 1 860 — New York G̶i̶a̶n̶t̶s̶ Browns fan
Nem trade-et kér, hanem mivel egy éves szerződést írt alá az Eagles-el jövőre szívesen jönne vissza hozzánk FA-ként. Mindenképpen hasznos lenne visszahozni, természetesen sokkal kisebb pénzért, mint tavaly tettük volna.

Redskins igazán megverhetné a Dallast ma.. mindenki fix 2-esnek veszi ezt a meccset, pedig sztem lesz esélye a Washingtonnak.Szesze
Skinsre szerintem ne nagyon számítsunk, persze ne legyen igazam...
Nekünk kell verni őket oda-vissza és megvan a csoport!ironroy
Félidőben mindenesetre vezet a Skins, ráadásul sztem pocsék játékkal 😊 A Dallas finoman szólva sem tűnik ijesztően erősnek.Szesze
imádom mikor nincs igazam LOL 😛
több mint 14 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Nem trade-et kér, hanem mivel egy éves szerződést írt alá az Eagles-el jövőre szívesen jönne vissza hozzánk FA-ként. Mindenképpen hasznos lenne visszahozni, természetesen sokkal kisebb pénzért, mint tavaly tettük volna.

Redskins igazán megverhetné a Dallast ma.. mindenki fix 2-esnek veszi ezt a meccset, pedig sztem lesz esélye a Washingtonnak.Szesze
Skinsre szerintem ne nagyon számítsunk, persze ne legyen igazam...
Nekünk kell verni őket oda-vissza és megvan a csoport!ironroy
Félidőben mindenesetre vezet a Skins, ráadásul sztem pocsék játékkal 😊 A Dallas finoman szólva sem tűnik ijesztően erősnek.Szesze
Ez pocsék játék? Nem láttad mit produkáltunk az előző meccseken... 😀 😀
több mint 14 éve
Szesze New York Giants 21 973 — Giants fan
Smith - ha jól figyeltem a háttérben az espn-t - szólt, hogy visszajönne, tehát trade-t kérvittore
Nem trade-et kér, hanem mivel egy éves szerződést írt alá az Eagles-el jövőre szívesen jönne vissza hozzánk FA-ként. Mindenképpen hasznos lenne visszahozni, természetesen sokkal kisebb pénzért, mint tavaly tettük volna.

Redskins igazán megverhetné a Dallast ma.. mindenki fix 2-esnek veszi ezt a meccset, pedig sztem lesz esélye a Washingtonnak.Szesze
Skinsre szerintem ne nagyon számítsunk, persze ne legyen igazam...
Nekünk kell verni őket oda-vissza és megvan a csoport!ironroy
Félidőben mindenesetre vezet a Skins, ráadásul sztem pocsék játékkal 😊 A Dallas finoman szólva sem tűnik ijesztően erősnek.
több mint 14 éve
vadibandi 1 438 — Giants fan
1. B
2. C
3. C
4. B
5. A
6. B
7. B
8. C
9. B
10. A
11. A
12. D
13. C




több mint 14 éve
Lance New York Giants 363 — Giants fan
1. A)
2. D)
3. C)
4. C)
5. B)
6. C)
7. A)
8. B)
9. C)
10. A)
11. A)
12. B)
13. B)
több mint 14 éve
yooker New York Giants 7 488 — Expect the Best !
1. A
2.C
3.C
4.C
5. B
6.C
7. B
8. C
9.D
10.B
11.C
12. C
13.C