New York Giants

49 feliratkozó

több mint 13 éve
Szesze New York Giants 18 955 — Giants fan
Hát ezzel a Goff mlb dologgal én nem fogok megbarátkozni, hacsak az első meccsen rögtön rám nem cáfol. Eddig mindig gyökér volt mikor játszott, pedig viszonylag jelentős ideje volt már bizonyítani. Nem tudom, mitől változna hirtelen. Már nem is rookie, nem is a 2. szezonja.
Rakják csak vissza szépen Bulluckot középre ( v . ha nem, akkor már Dillardnak is jobban örülnék, mint Goffnak), Sintim pedig kapja meg a lehetőséget, és bizonyítsa be, h megérte a 2. kört!Szsziszka
Minden egyes szóval maximálisan egyetértek, pontosan ugyanez a véleményem nekem is.
Bulluck szerintem akárhogy játszik, Goffnál csak jobb lehet, Sintim pedig Clarknál.Chevy
Én sem örülök túlzottan ennek a szitunak, de valamiért csak így döntöttek az edzők és bár tavaly szarul ment a szekér védekezésben, azért a döntéseik mindig logikusak szoktak lenni, egy esélyt minimum megérdemel ez a felállás, aztán majd meglátjuk. 2 kurva jó OLB között azért Goff-nak is könnyebb dolga lehet..
több mint 13 éve
Chevy New York Giants 682 — Victoria Concordia Crescit
Hát ezzel a Goff mlb dologgal én nem fogok megbarátkozni, hacsak az első meccsen rögtön rám nem cáfol. Eddig mindig gyökér volt mikor játszott, pedig viszonylag jelentős ideje volt már bizonyítani. Nem tudom, mitől változna hirtelen. Már nem is rookie, nem is a 2. szezonja.
Rakják csak vissza szépen Bulluckot középre ( v . ha nem, akkor már Dillardnak is jobban örülnék, mint Goffnak), Sintim pedig kapja meg a lehetőséget, és bizonyítsa be, h megérte a 2. kört!Szsziszka
Minden egyes szóval maximálisan egyetértek, pontosan ugyanez a véleményem nekem is.
Bulluck szerintem akárhogy játszik, Goffnál csak jobb lehet, Sintim pedig Clarknál.
több mint 13 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Sztem lesz neki szerepe bőven így is, jobb ez így, nekem az SLB poszt vékonynak tűnt eddig amúgy is, így legalább az rendben lesz.Szesze
Clarknál mondjuk jobb lesz Bulluck is meg Sintim is... 😀 😀


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 13 éve
Szsziszka New York Giants 604 — Giants fan
Hát ezzel a Goff mlb dologgal én nem fogok megbarátkozni, hacsak az első meccsen rögtön rám nem cáfol. Eddig mindig gyökér volt mikor játszott, pedig viszonylag jelentős ideje volt már bizonyítani. Nem tudom, mitől változna hirtelen. Már nem is rookie, nem is a 2. szezonja.
Rakják csak vissza szépen Bulluckot középre ( v . ha nem, akkor már Dillardnak is jobban örülnék, mint Goffnak), Sintim pedig kapja meg a lehetőséget, és bizonyítsa be, h megérte a 2. kört!
több mint 13 éve
ironroy New York Giants 1 850 — New York G̶i̶a̶n̶t̶s̶ Browns fan
Jó sok sérültünk van ,de a többsége nem olyan súlyos szerencsére.
Jelenlegi sérült lista: JPP, Canty, O'hara, Ross, Ware, Barden, M. Johnson, Beckum, Sorgi, Blackburn, Boothe (ő PUPon van, úgyh Koetz vszínű rosterre kerül így mindenképpen).
Eli, Snee, Seubert felépült, Andrews is edzésbe állt.Szesze
hát ez eléggé elkeserítő remélem szezon közben majd elkerülnek minket mert így se nézünk könnyű év elékristof
Vszínű lesz ennél még sokkal rosszabb is a szitu sajna..Szesze
ezért kell,hogy minőségi legyen a depth...
több mint 13 éve
Szesze New York Giants 18 955 — Giants fan
Jó sok sérültünk van ,de a többsége nem olyan súlyos szerencsére.
Jelenlegi sérült lista: JPP, Canty, O'hara, Ross, Ware, Barden, M. Johnson, Beckum, Sorgi, Blackburn, Boothe (ő PUPon van, úgyh Koetz vszínű rosterre kerül így mindenképpen).
Eli, Snee, Seubert felépült, Andrews is edzésbe állt.Szesze
hát ez eléggé elkeserítő remélem szezon közben majd elkerülnek minket mert így se nézünk könnyű év elékristof
Vszínű lesz ennél még sokkal rosszabb is a szitu sajna..
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Jó sok sérültünk van ,de a többsége nem olyan súlyos szerencsére.
Jelenlegi sérült lista: JPP, Canty, O'hara, Ross, Ware, Barden, M. Johnson, Beckum, Sorgi, Blackburn, Boothe (ő PUPon van, úgyh Koetz vszínű rosterre kerül így mindenképpen).
Eli, Snee, Seubert felépült, Andrews is edzésbe állt.Szesze
hát ez eléggé elkeserítő remélem szezon közben majd elkerülnek minket mert így se nézünk könnyű év elé
több mint 13 éve
Szesze New York Giants 18 955 — Giants fan
lotus írta egyszer, hogy Goff az ellenfél RB-jeivel maximum meccs után a conference room-ban találkozik. 😛gerle
Hát kb.. képtelen vagyok megérteni, h az hogy lehet h középső futásoknál rendszeresen nincs a labda közelében sem.. nemtom mit látnak benne az edzők, de remélem nekik lesz igazuk. Annak viszont örülök, h Bulluck OLB lesz, sztem ő se lett volna jó megoldás középen, itt viszont nagyon jó lehet.Szesze
Ami a fő probléma, hogy Sintim inkább pass rusher LB, és ha jól tudom 3-4-es egyetemi csapatból jött. Persze egy-egy play-re simán jó lehet majd.Asbee
Sztem lesz neki szerepe bőven így is, jobb ez így, nekem az SLB poszt vékonynak tűnt eddig amúgy is, így legalább az rendben lesz.
több mint 13 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
lotus írta egyszer, hogy Goff az ellenfél RB-jeivel maximum meccs után a conference room-ban találkozik. 😛gerle
Hát kb.. képtelen vagyok megérteni, h az hogy lehet h középső futásoknál rendszeresen nincs a labda közelében sem.. nemtom mit látnak benne az edzők, de remélem nekik lesz igazuk. Annak viszont örülök, h Bulluck OLB lesz, sztem ő se lett volna jó megoldás középen, itt viszont nagyon jó lehet.Szesze
Ami a fő probléma, hogy Sintim inkább pass rusher LB, és ha jól tudom 3-4-es egyetemi csapatból jött. Persze egy-egy play-re simán jó lehet majd.


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 13 éve
ironroy New York Giants 1 850 — New York G̶i̶a̶n̶t̶s̶ Browns fan
Hát kb.. képtelen vagyok megérteni, h az hogy lehet h középső futásoknál rendszeresen nincs a labda közelében sem.. nemtom mit látnak benne az edzők, de remélem nekik lesz igazuk. Annak viszont örülök, h Bulluck OLB lesz, sztem ő se lett volna jó megoldás középen, itt viszont nagyon jó lehet.Szesze
ha már így korábban szóba került, hogy ki lesz az év legjobbja akk remélem GOFF egy fantasztikus feltámadást követően!(ha ez így lesz megeszem a kalapom...)Bár én a Wilkinson/Dillard kettőst is csak kipróbálnám MLB poszton...ironroy
Hát tényleg az lenne a legjobb, ha ő lenne az év meglepetésembere 😊Szesze
Tényleg van benne valami különben..."hogy Goff az ellenfél RB-jeivel maximum meccs után a conference room-ban találkozik" de hátha úgy van vele az edzői stáb,hogy már a DT-k megállítják a futást!!! 😀
több mint 13 éve
Szesze New York Giants 18 955 — Giants fan
lotus írta egyszer, hogy Goff az ellenfél RB-jeivel maximum meccs után a conference room-ban találkozik. 😛gerle
Hát kb.. képtelen vagyok megérteni, h az hogy lehet h középső futásoknál rendszeresen nincs a labda közelében sem.. nemtom mit látnak benne az edzők, de remélem nekik lesz igazuk. Annak viszont örülök, h Bulluck OLB lesz, sztem ő se lett volna jó megoldás középen, itt viszont nagyon jó lehet.Szesze
ha már így korábban szóba került, hogy ki lesz az év legjobbja akk remélem GOFF egy fantasztikus feltámadást követően!(ha ez így lesz megeszem a kalapom...)Bár én a Wilkinson/Dillard kettőst is csak kipróbálnám MLB poszton...ironroy
Hát tényleg az lenne a legjobb, ha ő lenne az év meglepetésembere 😊
több mint 13 éve
ironroy New York Giants 1 850 — New York G̶i̶a̶n̶t̶s̶ Browns fan
lotus írta egyszer, hogy Goff az ellenfél RB-jeivel maximum meccs után a conference room-ban találkozik. 😛gerle
Hát kb.. képtelen vagyok megérteni, h az hogy lehet h középső futásoknál rendszeresen nincs a labda közelében sem.. nemtom mit látnak benne az edzők, de remélem nekik lesz igazuk. Annak viszont örülök, h Bulluck OLB lesz, sztem ő se lett volna jó megoldás középen, itt viszont nagyon jó lehet.Szesze
ha már így korábban szóba került, hogy ki lesz az év legjobbja akk remélem GOFF egy fantasztikus feltámadást követően!(ha ez így lesz megeszem a kalapom...)Bár én a Wilkinson/Dillard kettőst is csak kipróbálnám MLB poszton... nekem Madden-ben beváltak 😀
több mint 13 éve
Szesze New York Giants 18 955 — Giants fan
Jó sok sérültünk van ,de a többsége nem olyan súlyos szerencsére.
Jelenlegi sérült lista: JPP, Canty, O'hara, Ross, Ware, Barden, M. Johnson, Beckum, Sorgi, Blackburn, Boothe (ő PUPon van, úgyh Koetz vszínű rosterre kerül így mindenképpen).
Eli, Snee, Seubert felépült, Andrews is edzésbe állt.
több mint 13 éve
Szesze New York Giants 18 955 — Giants fan
mi az a SAM?vittore
Erős oldali LB, másnéven SLB.
több mint 13 éve
vittore New York Giants 1 322 — Giants fan
mi az a SAM?
több mint 13 éve
Szesze New York Giants 18 955 — Giants fan
lotus írta egyszer, hogy Goff az ellenfél RB-jeivel maximum meccs után a conference room-ban találkozik. 😛gerle
Hát kb.. képtelen vagyok megérteni, h az hogy lehet h középső futásoknál rendszeresen nincs a labda közelében sem.. nemtom mit látnak benne az edzők, de remélem nekik lesz igazuk. Annak viszont örülök, h Bulluck OLB lesz, sztem ő se lett volna jó megoldás középen, itt viszont nagyon jó lehet.
több mint 13 éve
gerle 185 — Buckeye
lotus írta egyszer, hogy Goff az ellenfél RB-jeivel maximum meccs után a conference room-ban találkozik. 😛

több mint 13 éve
Szesze New York Giants 18 955 — Giants fan
Ross már megint sérült! :/
Ugyanaz a baja, amivel tavaly Eli küzdött: plantar fasciitis.
Nem tudom h mikor játszhat/mennyire súlyos. Pedig jól hanzott h végre lesz 4 normál cb-nk.Szsziszka
Talán annyira nem vészes.

Viszont LB poszton nagy szopóka lesz. Azt mondják Goff lesz az MLB. Bulluck pedig SAM. Nagyon nem örülök. Azt is reméltem, hogy Sintim jobban beleszokik a szerepkörbe, dehát ezek szerint... :/Asbee
Anyám borogass
Még jó, hogy azt mondtam, hogy Sintim lesz az év meglepetésembereChevy
SAM-ban viszont biztosan kurva nagy upgrade lesz Bulluck. Így már tényleg csak ez a szar MLB poszt ami lyukas, nekem Goff baromira nem meggyőző, h finom legyek, de sajna nem nagyon van más alternatíva, főleg h Blackburn megsérült. Reménykedjünk, h javulni fog..
több mint 13 éve
Chevy New York Giants 682 — Victoria Concordia Crescit
Ross már megint sérült! :/
Ugyanaz a baja, amivel tavaly Eli küzdött: plantar fasciitis.
Nem tudom h mikor játszhat/mennyire súlyos. Pedig jól hanzott h végre lesz 4 normál cb-nk.Szsziszka
Talán annyira nem vészes.

Viszont LB poszton nagy szopóka lesz. Azt mondják Goff lesz az MLB. Bulluck pedig SAM. Nagyon nem örülök. Azt is reméltem, hogy Sintim jobban beleszokik a szerepkörbe, dehát ezek szerint... :/Asbee
Anyám borogass
Még jó, hogy azt mondtam, hogy Sintim lesz az év meglepetésembere
több mint 13 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Ross már megint sérült! :/
Ugyanaz a baja, amivel tavaly Eli küzdött: plantar fasciitis.
Nem tudom h mikor játszhat/mennyire súlyos. Pedig jól hanzott h végre lesz 4 normál cb-nk.Szsziszka
Talán annyira nem vészes.

Viszont LB poszton nagy szopóka lesz. Azt mondják Goff lesz az MLB. Bulluck pedig SAM. Nagyon nem örülök. Azt is reméltem, hogy Sintim jobban beleszokik a szerepkörbe, dehát ezek szerint... :/


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 13 éve
Szsziszka New York Giants 604 — Giants fan
Ross már megint sérült! :/
Ugyanaz a baja, amivel tavaly Eli küzdött: plantar fasciitis.
Nem tudom h mikor játszhat/mennyire súlyos. Pedig jól hanzott h végre lesz 4 normál cb-nk.
több mint 13 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Egy kicsit lemaradva:

-Leggyengébb egyértelműen a lb sor
-az év meglepetésembere remélem, hogy sintim lesz
- Beatty pedig szerintem pakolt magára pár kilót, mert szerintem soványabb volt tavaly (lehet, hogy rosszul emlékszek), de miatta én nem aggódom.Chevy
Igen a tavalyi TE méretű Beattynél ez már fokkal jobb kiadás, de még mindig nem az igazi...gerle
Küldjék ide 2 hétre felhizlalom... 😀


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 13 éve
gerle 185 — Buckeye
Egy kicsit lemaradva:

-Leggyengébb egyértelműen a lb sor
-az év meglepetésembere remélem, hogy sintim lesz
- Beatty pedig szerintem pakolt magára pár kilót, mert szerintem soványabb volt tavaly (lehet, hogy rosszul emlékszek), de miatta én nem aggódom.Chevy
Igen a tavalyi TE méretű Beattynél ez már fokkal jobb kiadás, de még mindig nem az igazi...

több mint 13 éve
Chevy New York Giants 682 — Victoria Concordia Crescit
Egy kicsit lemaradva:

-Leggyengébb egyértelműen a lb sor
-az év meglepetésembere remélem, hogy sintim lesz
- Beatty pedig szerintem pakolt magára pár kilót, mert szerintem soványabb volt tavaly (lehet, hogy rosszul emlékszek), de miatta én nem aggódom.
több mint 13 éve
Winters New York Giants 267 — Giants fan
Szesze rosteréhez:

- Szerintem Ware 4. számú lesz
- Moss és Cruz lesz az a 2 WR. Hagan állítólag sérült csak ezért mondom.