New York Jets
30 feliratkozó
több mint 5 éve
Na igen. Talán Edoga-ban van potenciál és elvileg sokan bíznak benne a FO-n belül is. Fant meg hát fene tudja, ő az egyetlen kérdőjeles igazolás kb. valamiért csak idehoztuk day 1. Viszont én is abszolút így érzem, hogy rohadtul kellen még ide egy Tackle és én biztos vagyok benne, hogy ha kiviszik előlünk mind a 4-et akkor tuti, hogy tradelünk Trent-ért, már ha addigra nem viszi el más ugye.Szerintem konkrétan a liga botton 3 OT duója ez a páros.Hát nem tudom, azért a Fant-Edoga duó nagyon nem egy életbiztosítás, oké hogy a IOL erősebb, de kéne meg legalább egyik oldalra egy fasza Tackle.Ha Trent leengedi az igényeit 13-14 misire, akk beszélgethetünk majd a WAS-al, de szigorúan 3. kör min-nel. 2. kör felejtős. Ha nem lesz OT, akkor meg 2 WR miatt sem fogom kidobni a monitort első 2 körben és nekivágunk a szezonnak a Fant-Lewis/GVR-McGovern-Winters/GVR-Edoga ötössel. Ha lesz szezon... 😀Azert erdekes h Lerriman azonnal megkapta az 1 ev 8 misit, RAnak meg evi 10 misit nem akartuk (garantalt nagy resze ki is ment volna egy ev alatt).Az érződik, hogy nagyon úgy mozgatjuk a keretet jelenleg, hogy majd kurva jól fogunk draftolni és azzal megoldjuk a dolgokat, de azért az elmúlt draftokat elnézve ezzel kapcsolatban azért vannak fenntartásaim. Illetve eddig nem igazán tartottam jó ötletnek, sőt igazából most se, viszont lehet bekéne próbálni egy trade-t Trent Williams-ért és akkor jöhet Jeudy vagy Lamb első körben. Amiatt aggódom elsősorban, hogy tegyük fel közben Trent-ért tradel valaki vagy kivágják és elviszi más, plusz még az első 4 OT is kimegy, na akkor szarban leszünk, egy második körös OT-val azért nem vágnék neki nyugodtan a szezonnak.
Ertem en h JD hozzarendel egy erteket minden jatekoshoz es onnan nem mozdul, de az osszeszokottsag Darnolddal csak megert volna annyit, mint a CAR adott neki. WR poszton is visszaleptunk, nyugodtan hatradolhetunk h WR vagy OT lesz-e a 11. pick, minden mas elfogadhatatlan (kiveve ha Young lecsuszik addig).
Beki
Apex
Beki
Apex
Belül szerintem Van Roten simán beverekszi magát a kezdőb és már day1-on starte lesz. Én benne többet látok mint a tavalyi duó tagjaiban. McGovern kellett mint egy falat kenyér. Legalább 1 poszton valóban upgrade lett.
De ez a fal még összességében is borzalmas. Beachum se volt jó de Fant még hozzá képest is down grade.
alatriste
If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 5 éve
Szerintem konkrétan a liga botton 3 OT duója ez a páros.Hát nem tudom, azért a Fant-Edoga duó nagyon nem egy életbiztosítás, oké hogy a IOL erősebb, de kéne meg legalább egyik oldalra egy fasza Tackle.Ha Trent leengedi az igényeit 13-14 misire, akk beszélgethetünk majd a WAS-al, de szigorúan 3. kör min-nel. 2. kör felejtős. Ha nem lesz OT, akkor meg 2 WR miatt sem fogom kidobni a monitort első 2 körben és nekivágunk a szezonnak a Fant-Lewis/GVR-McGovern-Winters/GVR-Edoga ötössel. Ha lesz szezon... 😀Azert erdekes h Lerriman azonnal megkapta az 1 ev 8 misit, RAnak meg evi 10 misit nem akartuk (garantalt nagy resze ki is ment volna egy ev alatt).Az érződik, hogy nagyon úgy mozgatjuk a keretet jelenleg, hogy majd kurva jól fogunk draftolni és azzal megoldjuk a dolgokat, de azért az elmúlt draftokat elnézve ezzel kapcsolatban azért vannak fenntartásaim. Illetve eddig nem igazán tartottam jó ötletnek, sőt igazából most se, viszont lehet bekéne próbálni egy trade-t Trent Williams-ért és akkor jöhet Jeudy vagy Lamb első körben. Amiatt aggódom elsősorban, hogy tegyük fel közben Trent-ért tradel valaki vagy kivágják és elviszi más, plusz még az első 4 OT is kimegy, na akkor szarban leszünk, egy második körös OT-val azért nem vágnék neki nyugodtan a szezonnak.
Ertem en h JD hozzarendel egy erteket minden jatekoshoz es onnan nem mozdul, de az osszeszokottsag Darnolddal csak megert volna annyit, mint a CAR adott neki. WR poszton is visszaleptunk, nyugodtan hatradolhetunk h WR vagy OT lesz-e a 11. pick, minden mas elfogadhatatlan (kiveve ha Young lecsuszik addig).
Beki
Apex
Beki
Apex
Belül szerintem Van Roten simán beverekszi magát a kezdőb és már day1-on starte lesz. Én benne többet látok mint a tavalyi duó tagjaiban. McGovern kellett mint egy falat kenyér. Legalább 1 poszton valóban upgrade lett.
De ez a fal még összességében is borzalmas. Beachum se volt jó de Fant még hozzá képest is down grade.

Liverpool Fc
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Teszem hozzá, hogy sztem perpill csere OT sincs egyik oldalra sem.Hát nem tudom, azért a Fant-Edoga duó nagyon nem egy életbiztosítás, oké hogy a IOL erősebb, de kéne meg legalább egyik oldalra egy fasza Tackle.Ha Trent leengedi az igényeit 13-14 misire, akk beszélgethetünk majd a WAS-al, de szigorúan 3. kör min-nel. 2. kör felejtős. Ha nem lesz OT, akkor meg 2 WR miatt sem fogom kidobni a monitort első 2 körben és nekivágunk a szezonnak a Fant-Lewis/GVR-McGovern-Winters/GVR-Edoga ötössel. Ha lesz szezon... 😀Azert erdekes h Lerriman azonnal megkapta az 1 ev 8 misit, RAnak meg evi 10 misit nem akartuk (garantalt nagy resze ki is ment volna egy ev alatt).Az érződik, hogy nagyon úgy mozgatjuk a keretet jelenleg, hogy majd kurva jól fogunk draftolni és azzal megoldjuk a dolgokat, de azért az elmúlt draftokat elnézve ezzel kapcsolatban azért vannak fenntartásaim. Illetve eddig nem igazán tartottam jó ötletnek, sőt igazából most se, viszont lehet bekéne próbálni egy trade-t Trent Williams-ért és akkor jöhet Jeudy vagy Lamb első körben. Amiatt aggódom elsősorban, hogy tegyük fel közben Trent-ért tradel valaki vagy kivágják és elviszi más, plusz még az első 4 OT is kimegy, na akkor szarban leszünk, egy második körös OT-val azért nem vágnék neki nyugodtan a szezonnak.
Ertem en h JD hozzarendel egy erteket minden jatekoshoz es onnan nem mozdul, de az osszeszokottsag Darnolddal csak megert volna annyit, mint a CAR adott neki. WR poszton is visszaleptunk, nyugodtan hatradolhetunk h WR vagy OT lesz-e a 11. pick, minden mas elfogadhatatlan (kiveve ha Young lecsuszik addig).
Beki
Apex
Beki
Apex
Ha jól emlékszem jelenleg 4 kiemelkedőbb OT-t említettek, ha egyikük sem lesz bent, akkor WR 1. körben. Ha 1. körben OT, akk 2. körben WR és az sem érdekel, ha 2 3. köröst felhasználva visszajövünk 2. körbe.
több mint 5 éve
Hát nem tudom, azért a Fant-Edoga duó nagyon nem egy életbiztosítás, oké hogy a IOL erősebb, de kéne meg legalább egyik oldalra egy fasza Tackle.Ha Trent leengedi az igényeit 13-14 misire, akk beszélgethetünk majd a WAS-al, de szigorúan 3. kör min-nel. 2. kör felejtős. Ha nem lesz OT, akkor meg 2 WR miatt sem fogom kidobni a monitort első 2 körben és nekivágunk a szezonnak a Fant-Lewis/GVR-McGovern-Winters/GVR-Edoga ötössel. Ha lesz szezon... 😀Azert erdekes h Lerriman azonnal megkapta az 1 ev 8 misit, RAnak meg evi 10 misit nem akartuk (garantalt nagy resze ki is ment volna egy ev alatt).Az érződik, hogy nagyon úgy mozgatjuk a keretet jelenleg, hogy majd kurva jól fogunk draftolni és azzal megoldjuk a dolgokat, de azért az elmúlt draftokat elnézve ezzel kapcsolatban azért vannak fenntartásaim. Illetve eddig nem igazán tartottam jó ötletnek, sőt igazából most se, viszont lehet bekéne próbálni egy trade-t Trent Williams-ért és akkor jöhet Jeudy vagy Lamb első körben. Amiatt aggódom elsősorban, hogy tegyük fel közben Trent-ért tradel valaki vagy kivágják és elviszi más, plusz még az első 4 OT is kimegy, na akkor szarban leszünk, egy második körös OT-val azért nem vágnék neki nyugodtan a szezonnak.
Ertem en h JD hozzarendel egy erteket minden jatekoshoz es onnan nem mozdul, de az osszeszokottsag Darnolddal csak megert volna annyit, mint a CAR adott neki. WR poszton is visszaleptunk, nyugodtan hatradolhetunk h WR vagy OT lesz-e a 11. pick, minden mas elfogadhatatlan (kiveve ha Young lecsuszik addig).
Beki
Apex
Beki
If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Úgy fest, az volt a nyerő RA-nál, hogy 12 misit megkap 1. idényében a Pantherstől.
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Ha Trent leengedi az igényeit 13-14 misire, akk beszélgethetünk majd a WAS-al, de szigorúan 3. kör min-nel. 2. kör felejtős. Ha nem lesz OT, akkor meg 2 WR miatt sem fogom kidobni a monitort első 2 körben és nekivágunk a szezonnak a Fant-Lewis/GVR-McGovern-Winters/GVR-Edoga ötössel. Ha lesz szezon... 😀Azert erdekes h Lerriman azonnal megkapta az 1 ev 8 misit, RAnak meg evi 10 misit nem akartuk (garantalt nagy resze ki is ment volna egy ev alatt).Az érződik, hogy nagyon úgy mozgatjuk a keretet jelenleg, hogy majd kurva jól fogunk draftolni és azzal megoldjuk a dolgokat, de azért az elmúlt draftokat elnézve ezzel kapcsolatban azért vannak fenntartásaim. Illetve eddig nem igazán tartottam jó ötletnek, sőt igazából most se, viszont lehet bekéne próbálni egy trade-t Trent Williams-ért és akkor jöhet Jeudy vagy Lamb első körben. Amiatt aggódom elsősorban, hogy tegyük fel közben Trent-ért tradel valaki vagy kivágják és elviszi más, plusz még az első 4 OT is kimegy, na akkor szarban leszünk, egy második körös OT-val azért nem vágnék neki nyugodtan a szezonnak.
Ertem en h JD hozzarendel egy erteket minden jatekoshoz es onnan nem mozdul, de az osszeszokottsag Darnolddal csak megert volna annyit, mint a CAR adott neki. WR poszton is visszaleptunk, nyugodtan hatradolhetunk h WR vagy OT lesz-e a 11. pick, minden mas elfogadhatatlan (kiveve ha Young lecsuszik addig).
Beki
Apex
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Ja az is nem kell oda, bocsánat. Reggeli ködben gyorsabban gépeltem, mint gondolkodtam. 😊Azert erdekes h Lerriman azonnal megkapta az 1 ev 8 misit, RAnak meg evi 10 misit nem akartuk (garantalt nagy resze ki is ment volna egy ev alatt).Miért hol léptünk még ezen kívül vissza?
Ertem en h JD hozzarendel egy erteket minden jatekoshoz es onnan nem mozdul, de az osszeszokottsag Darnolddal csak megert volna annyit, mint a CAR adott neki. WR poszton is visszaleptunk, nyugodtan hatradolhetunk h WR vagy OT lesz-e a 11. pick, minden mas elfogadhatatlan (kiveve ha Young lecsuszik addig).
Beki
Apex
több mint 5 éve
Azert erdekes h Lerriman azonnal megkapta az 1 ev 8 misit, RAnak meg evi 10 misit nem akartuk (garantalt nagy resze ki is ment volna egy ev alatt).Ez a durva. Oké, a 10 sem hiszem, hogy kellene egy Andersonnak, de ha választani kell Perriman és közte, akkor nem biztos, hogy azon a 2 millán problémáztam volna. Nagyon eladta magát az utolsó hetekben. Bár én anno a drafton szemezgettem vele, szóval nem bánnám, ha tudná hozni, amit Tampa Bayben az idény végén
Ertem en h JD hozzarendel egy erteket minden jatekoshoz es onnan nem mozdul, de az osszeszokottsag Darnolddal csak megert volna annyit, mint a CAR adott neki. WR poszton is visszaleptunk, nyugodtan hatradolhetunk h WR vagy OT lesz-e a 11. pick, minden mas elfogadhatatlan (kiveve ha Young lecsuszik addig).
Beki

több mint 5 éve
Azert erdekes h Lerriman azonnal megkapta az 1 ev 8 misit, RAnak meg evi 10 misit nem akartuk (garantalt nagy resze ki is ment volna egy ev alatt).Miért hol léptünk még ezen kívül vissza?
Ertem en h JD hozzarendel egy erteket minden jatekoshoz es onnan nem mozdul, de az osszeszokottsag Darnolddal csak megert volna annyit, mint a CAR adott neki. WR poszton is visszaleptunk, nyugodtan hatradolhetunk h WR vagy OT lesz-e a 11. pick, minden mas elfogadhatatlan (kiveve ha Young lecsuszik addig).
Beki
If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 5 éve
Azert erdekes h Lerriman azonnal megkapta az 1 ev 8 misit, RAnak meg evi 10 misit nem akartuk (garantalt nagy resze ki is ment volna egy ev alatt).Az érződik, hogy nagyon úgy mozgatjuk a keretet jelenleg, hogy majd kurva jól fogunk draftolni és azzal megoldjuk a dolgokat, de azért az elmúlt draftokat elnézve ezzel kapcsolatban azért vannak fenntartásaim. Illetve eddig nem igazán tartottam jó ötletnek, sőt igazából most se, viszont lehet bekéne próbálni egy trade-t Trent Williams-ért és akkor jöhet Jeudy vagy Lamb első körben. Amiatt aggódom elsősorban, hogy tegyük fel közben Trent-ért tradel valaki vagy kivágják és elviszi más, plusz még az első 4 OT is kimegy, na akkor szarban leszünk, egy második körös OT-val azért nem vágnék neki nyugodtan a szezonnak.
Ertem en h JD hozzarendel egy erteket minden jatekoshoz es onnan nem mozdul, de az osszeszokottsag Darnolddal csak megert volna annyit, mint a CAR adott neki. WR poszton is visszaleptunk, nyugodtan hatradolhetunk h WR vagy OT lesz-e a 11. pick, minden mas elfogadhatatlan (kiveve ha Young lecsuszik addig).
Beki
Szerkesztette: Apex
If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Azert erdekes h Lerriman azonnal megkapta az 1 ev 8 misit, RAnak meg evi 10 misit nem akartuk (garantalt nagy resze ki is ment volna egy ev alatt).Ertem en h JD hozzarendel egy erteket minden jatekoshoz es onnan nem mozdul, de az osszeszokottsag Darnolddal csak megert volna annyit, mint a CAR adott neki. WR poszton is visszaleptunk, nyugodtan hatradolhetunk h WR vagy OT lesz-e a 11. pick, minden mas elfogadhatatlan (kiveve ha Young lecsuszik addig).
több mint 5 éve
Ezzel a dontessel amugy igy egyet raaludva nem vagyok annyira kibekulve. Egy speedster helyett hoztunk egy speedstert, aki ugye nyilvan meg sosem jatszott egyutt Darnold-al illetve gyengebb route running-al is rendelkezik. Bar teny olcsobb volt, es lehet sporolunk hogy tudjunk hozni meg valakit. Illetve nyilvan a hatteret sem tudjuk, lehet ennyiert pl. hozzank nem irta volna ala es JD nem akart feljebb menni. En azert nyugodtabb lennek ha jonne meg egy wr es masodik korben draftolnank is egyet.
If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 5 éve
Azert kicsit sajnalom, hogy megy, de abszolut ertheto dontes. Mindenesetre sok sikert neki a tovabbiakban!Érdekes ennyiért lehet megérte volna megtartani, de ez is magyarázható. Sajnálom h nem erősebb csapatba megy, kiváncsi lettem volna mi jön ki belőle.
twitter.com/RichCimini/status/1242571982031462401?s=19
Apex
Green is green
több mint 5 éve
Perriman érkezett 8 millióért. Köszi mert állandóan velünk boronálták össze. Nem örültem volna 😊
több mint 5 éve
Azert kicsit sajnalom, hogy megy, de abszolut ertheto dontes. Mindenesetre sok sikert neki a tovabbiakban!twitter.com/RichCimini/status/1242571982031462401?s=19
Szerkesztette: Apex
If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 5 éve
Meh, igy viszont garantalt a wr pick is masodik korben, illetve Perrimant elhozhatnank.
If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 5 éve
RA elment a Panthershez 2 év/20 milla!
több mint 5 éve
Az eddigi offseason diohejbantwitter.com/JetsOpinion/status/1242255073566248962?s=19
If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 5 éve
Ami pozitívum, hogy oda erősítettünk amit mondott (és amire tényleg szükség van). Túl nem fizettünk senkit. Nem szereztünk "elit" játékost, kérdés hogy ezekből a jó iparosokból mit lehet összegyúrni.Hogy értékelitek az FA-t?Igazából ami elérhető volt, abból jól gazdálkodott szerintem JD, most fizetésekbe nem mennék bele, mert valszeg ezek a számok az új CBA miatti cap emelkedés miatt valszeg aprópénznek tűnnek majd. Még drafton jöhet egy OT, de nem állunk ott letolt gatyával, ha kiviszik mind előttünk.
Főleg az OL rész érdekelne!
steelwolf
Wester
Green is green
több mint 5 éve
JJenkins szerzodese 1 ev, 5 misi.Hat o se volt draga
Beki
If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
JJenkins szerzodese 1 ev, 5 misi.
több mint 5 éve
Hogy értékelitek az FA-t?Igazából ami elérhető volt, abból jól gazdálkodott szerintem JD, most fizetésekbe nem mennék bele, mert valszeg ezek a számok az új CBA miatti cap emelkedés miatt valszeg aprópénznek tűnnek majd. Még drafton jöhet egy OT, de nem állunk ott letolt gatyával, ha kiviszik mind előttünk.
Főleg az OL rész érdekelne!
steelwolf
Lesz ez még így se!
több mint 5 éve
Hogy értékelitek az FA-t?Főleg az OL rész érdekelne!
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Akkor meg RA(ha visszajön) mellé talán beférhet egy OLB/CB függően ugye az előbb említett szerződésektől.ApexHa RA nem jön, akkor gondolom olcsóbban Dorsett vagy Perriman 1 évre, utána sztem draftig kifújt a tevékenység, max depth igazolások.