New York Jets
33 feliratkozó
több mint 9 éve
Most komolyan van olyan aki Vick-ben látja a megoldást?Volt vagy 4-5 tisztán elejtett labda (Ivory főképp), egy érthetetlenül elhanyagolt Ivory futójáték, pár gyenge játékhívás.
Viszont a védelmetek brutálisan jó. Jönni fognak itt a győzelmek.
több mint 9 éve
mzperx
245
Hát Beki tényleg lehet bejön az amit mondtál, hogy szétesik a csapat 😕ApexHát ha így lesz az valószínű Ryan távozását is jelenti majd
több mint 9 éve
nfl_lover
912
Ryan egy fantasztikus védekező guru, talán HC-nek sem utolsó, de az egészen félelmetes, hogy mennyire nem látja, nem tudja kezelni a QB szituációt.
Alig lélegezhettetek fel, hogy nincs már Sanchez, erre most itt van a 2.0-s változat Rex teljes támogatásával.
Nem lenne annyira rossz Geno amúgy, de leírtam már az eredménykövetőben, hogy nem lett volna szabad kezdetni, és most sem lenne szabad kezdenie, mert nem elég mentálisan, hogy elbírja anyomást. Padoznia kellett volna, mondjuk Vick mögött, aztán...
Az a baj, hogy sok a sérülés és emellé még a baszottul kritikus new york-i közönség sem tesz jót.Pont emiatt is kéne leültetni Genot, látszik rajta, a játékán, döntésein, hogy nem tudja ezt kezelni. Na meg az önbizalma is romokban lehet.
több mint 9 éve
Apex
2 939
Na igen talán azért abban bízhatunk hogy a sérülések nem komolyak, de tényleg ez a közönség...azért alapból vegyük a múltkori meccset, oké Geno is benne volt a vereségben rendben, de mellette azért passzolt 300+ yardot és annyira rosszul közel sem játszott mint amennyire felfújták ezt, a Lions ellen elismerem nem játszott jól, de úgy nehéz is ha felmész a pályára és tudod ha lesz egy rossz mozdulatod, akkor megköveznek kb. Profiság ide vagy oda. Szerintem most a következő meccsünkig jegelem is az NFL-t...Hát Beki tényleg lehet bejön az amit mondtál, hogy szétesik a csapat 😕ApexAz a baj, hogy sok a sérülés és emellé még a baszottul kritikus new york-i közönség sem tesz jót.Beki
If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Hát Beki tényleg lehet bejön az amit mondtál, hogy szétesik a csapat 😕ApexAz a baj, hogy sok a sérülés és emellé még a baszottul kritikus new york-i közönség sem tesz jót.
több mint 9 éve
Apex
2 939
Hát Beki tényleg lehet bejön az amit mondtál, hogy szétesik a csapat 😕
If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Rich Cimini @RichCimini 19 mpAntonio Allen hobbling out of locker room, team calls for a golf cart to transport him out of stadium. #nyj
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Meccs után egy szurkoló beszólt Genonak, aki elküldte őt melegebb éghajlatra (nagyon helyesen tette).Locker roomból Allen és Pryor is sántikálva, fájdalmak közepette távozott, ugye Nelson is out volt korábban.
több mint 9 éve
Egy jó streamet tudtok dobni?Styleefirstrows.biz/football/detroit-lions-at-new-york-jets-frsff5de
Lesz ez még így se!
több mint 9 éve
Stylee
480
Egy jó streamet tudtok dobni?
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Inaktívok:több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Adam Schefter @AdamSchefter 17 pDisenchantment with some in Jets orgn about how conservative GM John Idzik was not more aggressive in off-season. Jets still 21.2M under cap
profootballtalk.nbcsports.com/2014/09/28/report-suh-wants-to-play-in-new-york/
Ugyan Schefter hozzáteszi, hogy valszeg nem akarjuk majd őt leigazolni, de egy Richardson-Harrison-Suh-Wilkerson fal, mellette még Coples, áhh. 😀
több mint 9 éve
Ulpi léci Marcus Smithre mondj hasonlókat hátha nem lesz bust😛dandeNem tőlem függ. 😀 Majd mondok róla valamit akkor, ha el is hiszem. 😛
Inkább csak örülök, hogy igazam lett. Illetve a tanulság az, amit akkor feszegettem. Nincs olyan, hogy túl nagy valaki DLbe. A 3-4 ROLB lehet blitzer, ami nem igazán tér el a 4-3 RDE feladatától és így felépítésétől. Lehet mindenes ROLB valaki, de nem muszáj. Például nem Rex high pressure sémájába, és sok más helyre, ahol gondoltam, hogy simán lehet OLB is Coples.
Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 9 éve
Ulpi léci Marcus Smithre mondj hasonlókat hátha nem lesz bust😛
több mint 9 éve
úgy látszik végre beért a coples project:Emlékszem mikor (nem mondok neveket) páran leoltottak a draftja előtt, hogy mekkorát tévedek, mégis miről beszélek, 6'6 magas és túl nagydarab. Mert az mertem mondani Coples 3-4 OLB lehet az NFLben.
Coples ranked third among 3-4 outside linebackers in Pass Rush Productivity, a Pro Football Focus formula that combines sacks, quarterback hits and hurries relative to the number of times a player rushes the passer.Wester
Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 9 éve
úgy látszik végre beért a coples project:Coples ranked third among 3-4 outside linebackers in Pass Rush Productivity, a Pro Football Focus formula that combines sacks, quarterback hits and hurries relative to the number of times a player rushes the passer.
Lesz ez még így se!
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Nincs akkora szerencséd, hogy ismétlésről nézzem. 😛Az már biztos, hogy az első negyedet nem látom ma, ami valahogy rossz hír, mert ameddig nem láttam a meccseinket ott bizony csak az ellenfél offense termelt pontokat. 😀BekiNe kapkodj, majd megnézed az ismétlést. 😉Bazzani
Na jah, ez olyan, mint Rex mikor mindig PO esélyes csapatról beszél szezon elején és végére marad a bizonyítvány magyarázása. 😀Hogy a próféta szóljon belőletek és remélem nem csak azért lesz, mert Megatron nem tudja majd végig játszani a meccset. 😛BekiSzerintem is 100yard alatt lesz.
Mondjuk Allen karattyolt valamit róla egy interjúban, az nem szokott jót jelenteni.
Lásd Thurmond az első fordulóban.
Szerk: itt a cikk.
espn.go.com/blog/new-york-jets/post/_/id/43632/allen-pretty-sure-megatron-has-a-weaknessBazzani
több mint 9 éve
Az már biztos, hogy az első negyedet nem látom ma, ami valahogy rossz hír, mert ameddig nem láttam a meccseinket ott bizony csak az ellenfél offense termelt pontokat. 😀BekiNe kapkodj, majd megnézed az ismétlést. 😉
Hogy a próféta szóljon belőletek és remélem nem csak azért lesz, mert Megatron nem tudja majd végig játszani a meccset. 😛BekiSzerintem is 100yard alatt lesz.
Mondjuk Allen karattyolt valamit róla egy interjúban, az nem szokott jót jelenteni.
Lásd Thurmond az első fordulóban.
Szerk: itt a cikk.
espn.go.com/blog/new-york-jets/post/_/id/43632/allen-pretty-sure-megatron-has-a-weakness
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Hogy a próféta szóljon belőletek és remélem nem csak azért lesz, mert Megatron nem tudja majd végig játszani a meccset. 😛
több mint 9 éve
Adam Schefter @AdamSchefter 8 min50 yard
Lions WR Calvin Johnson, listed as questionable for today's game vs. the Jets with an ankle injury, will be active.
200 yard alatt sikerül tartani vajon? 😕Beki
Lesz ez még így se!
több mint 9 éve
Adam Schefter @AdamSchefter 8 minAllen island, 47 elkapott yardot engedélyez összesen Megatronnak.
Lions WR Calvin Johnson, listed as questionable for today's game vs. the Jets with an ankle injury, will be active.
200 yard alatt sikerül tartani vajon? 😕Beki
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Adam Schefter @AdamSchefter 8 minLions WR Calvin Johnson, listed as questionable for today's game vs. the Jets with an ankle injury, will be active.
200 yard alatt sikerül tartani vajon? 😕
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Az már biztos, hogy az első negyedet nem látom ma, ami valahogy rossz hír, mert ameddig nem láttam a meccseinket ott bizony csak az ellenfél offense termelt pontokat. 😀
több mint 9 éve
Stylee
480
Igyekeztem kis statisztikát begyűjteni a jelenlegi kezdő CB párosunkról (Allen és Walls):Köszönjük. Szívesen fogadunk még ilyen statisztikákat 😊
Allen vs Packers: 9x dobtak felé, 5 elkapást engedett 75 yardért
Allen vs. Bears: 16x dobtak felé, 10 elkapást engedett 104 yardért
Walls vs. Bears: 5x dobtak felé, 2 elkapást engedett 15 yardért
Előtte 2 meccsen 2 TD-t engedett és 117.3-as passer ratingje volt a QB-knak.Beki
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
Igyekeztem kis statisztikát begyűjteni a jelenlegi kezdő CB párosunkról (Allen és Walls):Allen vs Packers: 9x dobtak felé, 5 elkapást engedett 75 yardért
Allen vs. Bears: 16x dobtak felé, 10 elkapást engedett 104 yardért
Walls vs. Bears: 5x dobtak felé, 2 elkapást engedett 15 yardért
Előtte 2 meccsen 2 TD-t engedett és 117.3-as passer ratingje volt a QB-knak.