Philadelphia Eagles
63 feliratkozó
több mint 13 éve
Az 50% túlzás, elismerem, de akkor mondjuk 35%.Ezt mondtam már napokkal ezelőtt is. Aki nálunk vizitel kb 50% hozzánk is kerül.Shawn84Hát az 50% egy kicsit erős (még akkor is ha csak a visit-eket nézzük, a workout-okat és a Pro Day-ekrere való elmenést pedig nem)
QB-t pedig mindig néz Reid. Tudja, hogy egy jó QB aranyat ér.
De idén nem hiszek a QB húzásban. A top3 QB (Luck, RGIII, Tannehill) jöhetne, de erre elég kevés az esély. Később meg hülyeség lenne húzni.
Ott van Vick, akinek azért még mindig lehet újakat mondani.
Kafka, akibe úgy néz ki, hogy Reid&Marty&Pederson trió legalább csereQB-ként számol.
És mivel Vick a kezdő QB, ezért ez nagy valószínűséggel 2-4x kezdőként fog pályára lépni. Szóval igenis fontos láncszem jelenleg a csereQB vagyis vele is sokat kell foglalkozni a TC-ben.
3.nak van egy Trent Edwards-unk akit simán le lehet szarni. A csapat számára Ő se a jövőt, se a jelent nem jelenti.
Most ha idehozunk vmi rookie-t, akkor vele is kell/kéne foglalkozni és erre idén most nincsen sok időnk.
Egyedül akkor látnám értelmét, ha a rookie egyből backupQB lenne és akkor Reid-ék elismerik h Kafka második, de inkább csak harmadik számú QB lehet az NFL-ben.
Akik egyből második számú QB lennének az Luck, RGIII és talán Tannehill (nem láttam soha játszani, szal erről majd mások felvilágosítanak).
De erre kevés esély van főleg úgy, hogy nagy eséllyel még Tannehill-ért is fel kéne tradelni. De Reid "must(inkább most)-win" üzemmódban van, szal nem teheti meg, hogy egy project QB-ra pazarol picket, amikor máshol sokkal nagyobb lyukak vannak. Ha Vick egészséges marad vagy csak 1-2 meccset hagy ki, akkor úgyis harcban leszünk a PO-ért, ha pedig nem, akkor nagy eséllyel úgyis lecsúszunk róla, szal én nagyon nem látom, hogy idén akármelyik körben is QB-t fogunk választani.Bébé
Én Tannehillnek még véletlenül sem örülnék. Nem értem miért van felkapva. A közelében sincs Luck vagy RGIII tudásának. Cousins hosszú távon jó megoldás lehet, vagy Foles. Weeden meg egész jó, csak öreg, de backupnak használható. Csere meg kéne, mert Kafka mellett nincs senki. Edwards meg felejtős.
több mint 13 éve
Ezt mondtam már napokkal ezelőtt is. Aki nálunk vizitel kb 50% hozzánk is kerül.Shawn84Hát az 50% egy kicsit erős (még akkor is ha csak a visit-eket nézzük, a workout-okat és a Pro Day-ekrere való elmenést pedig nem)
QB-t pedig mindig néz Reid. Tudja, hogy egy jó QB aranyat ér.
De idén nem hiszek a QB húzásban. A top3 QB (Luck, RGIII, Tannehill) jöhetne, de erre elég kevés az esély. Később meg hülyeség lenne húzni.
Ott van Vick, akinek azért még mindig lehet újakat mondani.
Kafka, akibe úgy néz ki, hogy Reid&Marty&Pederson trió legalább csereQB-ként számol.
És mivel Vick a kezdő QB, ezért ez nagy valószínűséggel 2-4x kezdőként fog pályára lépni. Szóval igenis fontos láncszem jelenleg a csereQB vagyis vele is sokat kell foglalkozni a TC-ben.
3.nak van egy Trent Edwards-unk akit simán le lehet szarni. A csapat számára Ő se a jövőt, se a jelent nem jelenti.
Most ha idehozunk vmi rookie-t, akkor vele is kell/kéne foglalkozni és erre idén most nincsen sok időnk.
Egyedül akkor látnám értelmét, ha a rookie egyből backupQB lenne és akkor Reid-ék elismerik h Kafka második, de inkább csak harmadik számú QB lehet az NFL-ben.
Akik egyből második számú QB lennének az Luck, RGIII és talán Tannehill (nem láttam soha játszani, szal erről majd mások felvilágosítanak).
De erre kevés esély van főleg úgy, hogy nagy eséllyel még Tannehill-ért is fel kéne tradelni. De Reid "must(inkább most)-win" üzemmódban van, szal nem teheti meg, hogy egy project QB-ra pazarol picket, amikor máshol sokkal nagyobb lyukak vannak. Ha Vick egészséges marad vagy csak 1-2 meccset hagy ki, akkor úgyis harcban leszünk a PO-ért, ha pedig nem, akkor nagy eséllyel úgyis lecsúszunk róla, szal én nagyon nem látom, hogy idén akármelyik körben is QB-t fogunk választani.
több mint 13 éve
meglátjuk lesz e új OT ha nem akkor főhet a fejünk kit húzunk első körben LB-t vagy OT?Én Pottert is szívesen látnám 2 körben vagy Zusevicset igaz nála meg kell várni mi lett a sérülésével(3.-4.kör)
több mint 13 éve
Omar Bolden CB, Trumaine Johnson CBSérülés miatt red flag mindkét tagon pár helyen...
ők olyan 5-6 lehet 7 körös játékosok...
Cousins meg kb 3 kör ott meg nekünk korai lenne QB szvsz
Brockers ha jön akkor nem jön Kikili
több mint 13 éve
Utóbbi 2 évben (mióta Roseman a GM) a draft visit-jeink:Ezt mondtam már napokkal ezelőtt is. Aki nálunk vizitel kb 50% hozzánk is kerül. Ebből a listából Cousinst, Brockerst és az egyik CB-t tudom elképzelni.
http://www.philly.com/philly/blogs/moving_the_chains/List_of_Eagles_reported_draft_visits_and_workouts.html
http://www.philly.com/philly/blogs/moving_the_chains/List-of-Eagles-draft-workouts.html
2010-ben végül 5 rookie kötött ki nálunk:
Chaney(7. kör), Eric Moncur (UDFA), Ricky Sapp(5. kör), Charles Scott(6. kör), Teo(3.kör)
2011-ben megint csak 5:
Jarrett(2. kör), Kelce(6.kör), Marsh(3.kör), Casey(4.kör), Rolle(6.kör)
Eddig 5-en voltak, lesznek visit-en:
Kirk Cousins QB, Omar Bolden CB, Trumaine Johnson CB, Michael Brockers DT, Ryan Tannehill QBBébé
több mint 13 éve
Ötből kettő QB…
több mint 13 éve
Utóbbi 2 évben (mióta Roseman a GM) a draft visit-jeink:http://www.philly.com/philly/blogs/moving_the_chains/List_of_Eagles_reported_draft_visits_and_workouts.html
http://www.philly.com/philly/blogs/moving_the_chains/List-of-Eagles-draft-workouts.html
2010-ben végül 5 rookie kötött ki nálunk:
Chaney(7. kör), Eric Moncur (UDFA), Ricky Sapp(5. kör), Charles Scott(6. kör), Teo(3.kör)
2011-ben megint csak 5:
Jarrett(2. kör), Kelce(6.kör), Marsh(3.kör), Casey(4.kör), Rolle(6.kör)
Eddig 5-en voltak, lesznek visit-en:
Kirk Cousins QB, Omar Bolden CB, Trumaine Johnson CB, Michael Brockers DT, Ryan Tannehill QB
több mint 13 éve
Nagyszerű ilyen hírre megérkezni...Sosem felejtem el Peters hogy ette meg a nagyobbnál nagyobb neveket reggelire....annak viszont örülök, hogy amikor kell, akkor brutál gyorsan dolgozik az FO. Nagyon jó munkát végeznek.
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 13 éve
Mellesleg Peters sérülése 'non-football injury' kategória, így az idei cap száma felszabadul.vassadiEzt nem is tudtam. Akkor így plusz 8 milla helyünk van. (Bár jobb lenne, ha nem lenne.)
Közben a srácoknak (nem rég) elkezdődött a kosárszezon:
Jeremy Maclin scores an Eagles basketball record 50 points, which included 14 3ptrs, in 113-74 win.
Annyit tudok, hogy Avant, Shady, Celek, Marsh biztos, hogy benne van a csapatban. (Legalábbis tavaly benne voltak.)
Csak majd nehogy úgy járjunk ezzel a OT kereséssel, mint tavaly. Idejött Ryan Harris, aki az első két edzésén jónak tűnt, aztán kiújult a sérülése. (Igaz ebből a helyzetből nem jöttünk ki rosszul.)
több mint 13 éve
Adam Caplan @caplannflIf healthy, best choice at LT. RT @ProFootballTalk: Eagles reach out to Marcus McNeill's agent http://wp.me/p14QSB-1WMA
több mint 13 éve
hát ez szopó így. Szerencsére nem vak oldal nálunk, de elveszítettük az egyik legjobb játékosunkat, ez így hidegzuhi.Bellnek én is örülnék, Dunlap számomra nagy kérdés, szerintem nem lenne képes ellátni a feladatát.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 13 éve
Az már biztosnak látszik, hogy Pittsburghből átruccan Phillybe is Bell, és ha csak a pénzen múlik, akkor nem hiszem, hogy az acélváros versenyezni tudna velünk. Petersnél amúgy nagy az esélye, hogy a sérülés után már soha nem lesz a régi. Egyre idősebb lesz, eleve a játéka rövid időn belül megkopott volna, szóval ha úgy nézzük egy Pro Bowl játékost veszítünk, de lehet, hogy előnyünk fog a későbbiekben származni a dologból, ha egy ilyen Bell szerű játékost tudunk szerződtetni, aki még fiatal, nagyon jó, és továbbra is fejlődik. Szerintem hétfőig el is dőlhet ez a kérdés.
több mint 13 éve
Szerintem először a Steelershez megy, sajnos. Eskin nem a legmegbízhatóbb forrás, szóval ki tudja igaz-e.BleedingGreenHozzánk ma jön. Viszont ha utána Philadelphiába is ellátogat, és valóban le akarjátok igazolni, akkor nem hiszem, hogy túl sok esélyünk lenne, látva a két csapat cap helyzetét. Mellesleg Peters sérülése 'non-football injury' kategória, így az idei cap száma felszabadul.
több mint 13 éve
Én is így gondoltam, maradhat is, ha már idejön. 😊NewmanSzerintem először a Steelershez megy, sajnos. Eskin nem a legmegbízhatóbb forrás, szóval ki tudja igaz-e.
Az viszont tuti, hogy mihelyt megtudták a sérülést, elkezdtek égni a vonalak a még elérhető tackleknél.

több mint 13 éve
Most majd meglátjuk tényleg olyan jó-e Mathis, hogy nem lesz mellette Peters 😕Pont ezt akartam beírni. 😊 Szval gyorsan ki kell találni vmit/vkit a pótlására. 1-2 meccsre jó lehet Dunlap, de nem lenne jó megoldás ha Ő maradna a kezdő még akkor sem ha most nem vakoldalról beszélünk. Ligaszinten is elit játékost vesztettünk jó lenne ha egy veterán érkezne és nem kéne Dunlapra vagy egy rookiera bízni a kezdő LT szerepét. Nem hinném, hogy egy draftról érkező játékos egyből el tudná látni a feladatát a falban(lásd: Watkins).
I hear Eagles bringing in Bills FA left tackle Demetrius Bell in this weekend. Top FA left tackle out there. Son of Karl Malone. H. EskinBleedingGreen
Most azért leperegtek a szemem előtt azok a pillanatok amikor Peters takarított Maclin vagy Shady előtt.Minden évben kell vmi oltás...nehogy már hátradőlhessünk 1 percre is. :/

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 13 éve
Hát ez gáz :o , de ha ilyen gyorsan sikerül pótolni a pótolhatatlant az nagyon jó, Bellt nem ismerem de ha ti mondjátok akkor remélem itt is marad. Peters szerintem innen már csak visszavonul, nyerjünk neki is egy gyűrűt! 😊
több mint 13 éve
Most majd meglátjuk tényleg olyan jó-e Mathis, hogy nem lesz mellette Peters 😕I hear Eagles bringing in Bills FA left tackle Demetrius Bell in this weekend. Top FA left tackle out there. Son of Karl Malone. H. Eskin

több mint 13 éve
Richardson felejtős, pedig még a Clemsonról is jön, de tényleg az....Bellnek viszont nagyon tudnék örülni, alulértékelt LT, de k*rva jó játékos szvsz.
több mint 13 éve
És a legszarabb nem az, hogy kihagy 1 évet, hanem az, hogy nagyon nem biztos, hogy akár 2013-ban 100%-os lesz.Mire rámennénk, a Steelers elviszi előlünk. Megnéztem kik jöhetnek szóba, és Bell mellett még McNeill aki nagy név, de nála nem tudom, hogy sérült e vagy mi van vele, aztán ott van a volt Kansas-i Richardson. Más értelmeset nem igazán látok. Marad az első körös draft. Azzal legalább bebiztosítanánk magunkat évekre. Martin nagyon jó lehet, ha eljut hozzánk.
Szal akkor lehet keresni új LT-t. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de simán elképzelhető, hogy ez volt Peters utsó szezonja nálunk.
Tényleg nagyon szar ez így. A liga egyik, ha nem a legjobb OT-je (volt).
FA piacról kit lehet elhozni?
Esetleg megint bepróbálkozhatunk egy Bills LT-vel, Demetrius Bell személyében. Eléggé sérülékeny, de talán nem lenne drága.Bébé
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
hát erre nagyon nem lehet mit mondani...óriás szar hír ez nekünk, ááá ezt el sem hiszem
több mint 13 éve
És a legszarabb nem az, hogy kihagy 1 évet, hanem az, hogy nagyon nem biztos, hogy akár 2013-ban 100%-os lesz. Szal akkor lehet keresni új LT-t. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de simán elképzelhető, hogy ez volt Peters utsó szezonja nálunk.
Tényleg nagyon szar ez így. A liga egyik, ha nem a legjobb OT-je (volt).
FA piacról kit lehet elhozni?
Esetleg megint bepróbálkozhatunk egy Bills LT-vel, Demetrius Bell személyében. Eléggé sérülékeny, de talán nem lenne drága.
több mint 13 éve
Fasza. Akkor a köv szezonban Peters nélkül nyomjuk. Ráadásul ebből a felépülés is elég nehéz.Első kör= OT
Hihetetlen pech. Végre lenne egy normális falunk, erre kidől a legjobb falemberünk.
Bazmeg ez így kibaszott szar. :mad:Bébé
Jonathan Martin vagy Mike Adams reális célpont lehet.
De talán Samuel ellenértékeként kaphatunk OT-t is.